Délmagyarország, 1970. november (60. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-24 / 275. szám

@ % KEDD, 1970. NOVEMBER 17. A TV. ötéves tervben figyelmünket és erőinket néhány fő feladatra összpontosítjuk: a népgazdaság energiaszerkezetének korszerűsítésére; az alumínium- és a vegyipar fejlesztésére; a kémia széles körű felhasználására; a közúti járművek és szállítóeszközök gyártására; a modern építési módok és épületszerkezetek elterjesztésére; a ruházati ipar rekonstrukciójára; az állattenyésztés és a hústermelés fellendítésére; az egész népgazdaságban a szállítás korszerűsítésére, a számítástechnika alkalmazására és számítógépek gyártására. Gazdasági fejlődésünk fontos feltétele a nemzetközi munkamegosztásban való intenzív részvételünk. Korunkban a tudomány és a technika fejlődésének eredményeképpen nemcsak a termékek, hanem a termelőerők, a termelés folyamatai is mindinkább átlépik az országok határait. Tovább kell erősítenünk nemzektözi gazdasági kapcsolatainkat, elsősorban a Szovjetunióval, a KGST-országokkal, a többi szocialista országgal, a fejlődő országokkal; és a kölcsönös előny elve alapján fejlesztjük gazdasági kapcsolatainkat a tőkés országokkal. A szocialista országok gazdasági együttműködésének fejlődésével megnőtt annak lehetősége, hogy az együttműködés formáit magasabb színvonalra emeljük, s ez mind politikai, mind gazdasági szempontból különleges fontosságú. A szocialista országok olyan gazdasági integrációt hozhatnak létre, amely nagy anyagi előnyöket, a fejlődésben pedig időnyereséget nyújthat minden résztvevő számára. A Magyar Népköztársaság teljes mértékben támogatja azt a munkát, amely a KGSTben jelenleg folyik, és arra irányul, hogy minél sokoldalúbban valósuljon meg országaink között az önálló nemzetgazdaságokon alapuló szocialista gazdasági integráció. A gazdasági munka, a szocializmus az embert szolgálja. A szocializmus építésével együtt kell járnia a dolgozók életszínvonala rendszeres emelkedésének. Pártunk ennek megfelelően alakítja életszínvonalés jövedelempolitikáját, árpolitikáját és szociális politikáját. Fejlődésünkkel, gazdasági előrehaladásunkkal arányosan emelkedett az utóbbi években népünk életszínvonala, javultak életkörülményei. Országos átlagban öt év alatt a munkások és alkalmazottak reáljövedelme mintegy 30 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbér 17 százalékkal emelkedett, a termelőszövetkezeti parasztság jövedelmének színvonala országos átlagban elérte a munkásosztályét; kiterjesztettük a társadalombiztosítást, fejlesztettük a családipótlék-rendszert, bevezettük a gyermekgondozási segélyt. Az iparban és az építőiparban általánossá vált a 44 órás munkahét; mintegy két millió munkás és alkalmazott dolgozik rövidített munkaidőben. 1966—1970 között 320 ezer lakás épült, több mint eddig bármelyik ötéves tervben; kereken 1 millió ember költözött új lakásba. Az űj, a IV. ötéves terv az egy főre jutó reáljövedelem 23—27%-os, az egy keresőre jutó reálbér 16—18 százalékos növelését irányozza elő. A terv tartalmazza 400 ezer új lakás, kórházak, üdülők, iskolák, kulturális létesítmények építését. Űj ötéves tervünknek számos más olyan részlete van, amelynek rendeltetése az, hogy javítsa az emberek életkörülményeit. A munkaidőcsökkentés folytatásával a népgazdaság más területein is meg kell kezdeni az áttérést a 44 órás munkahétre. Az életszínvonalpolitikai intézkedéseken belül a legfontosabb a szocialista bérezési elv érvényesítése és a szociális gondoskodás fejlesztése. Más szavakkal: az egyéni kereseteket illetően a végzett munka társadalmi hasznosságától, a teljesítménytől függő fokozottabb differenciálásra kell törekedni, a családi jövedelmeket pedig közelíteni kell egymáshoz. A Központi Bizottság, a kormány, ismeri és vizsgálja egyes olyan dolgozó rétegek helyzetét, amelyek nyilvánvalóan bérpolitikai intézkedést kívánnak. A IV. ötéves terv során a reálbér tervezett emelkedése mellett a dolgozók életszínvonalának emelkedéséhez jelentősen hozzájárulnak az olyan tervezett intézkedések, mint a minimális bérek, a régi nyugdijak, a családi pótlék emelése. A párt az elmúlt négy évben is azt az elvet követte, hogy a szocializmus építésével a dolgozók életszínvonala rendszeresen emelkedjék; így lesz a jövőben is. Ugyanakkor ismét hangsúlyozni kell azt is, hogy felőtlenül nem ígérhetünk, ezután sem lehet semmiféle meg nem termelt nemzeti jövedelmet elosztani, de még a megtermelt nemzeti jövedelemből is csak annyit, amennyi belőle fogyasztásra fordítható. A második, ugyancsak sok éve követett — és a dolgozók érdekében meg nem változtatható — elv, hogy nem növekedhet a lakosság jövedelme, keresete annál nagyobb mértékben, mint amekkora a fogyasztási javakban megvásárolható árufedezete a piacon. A Központi Bizottság meg van győződve róla, hogy a gazdasági munka megjavításával, céltudatos és valóban odaadó munkával a IV. ötéves tervnek a nemzeti jövedelem növelésére tervezett előirányzata túlteljesíthető, s akkor az életszínvonal növekedése is magasabb lehet a tervezettnél. Népgazdaságunknak van számos olyan problémája, amelyet még mindig a kapitalistamúltörökségeként hordoz az ország. Érezzük azoknak a nehézségeknek a maradványait is, amelyek a szocializmus épí-. tűsének kezdeti szakaszában elkövetett hibák nyomán keletkeztek. Az 1956-os ellenforradalom anyagi és erkölcsi rombolásai sem múltak el nyomtalanul. Végül, mi is követtünk el hibákat a gazdasági munkában az azóta eltelt idő alatt. Vannak, akik gazdasági életünk egyelőre megoldatlan vagy nem kellőképpen megoldott problémáit szeretnék a szocialista rendszer, vagy — újabban — a gazdaságirányítási reform számlájára írni. Ez a magatartás, a kérdések ilyen megítélése a jobbik esetben az összefüggések nem ismerése, a rosszabbik esetben ellenséges indulatú rágalom. A szocializmus minden tekintetben, anyagilag is, felemelte az országot és a népet. A reformról a Központi Bizottság hangsúlyozottan megmondta, hogy csupán egy eszköz a jobb, a hatékonyabb gazdasági munkához, amely ónmagában nem oldja meg feladatainkat, de segít azokat jobban és gyorsabban megoldani, — és ez nem csekélység. A Központi Bizottság most, három év tapasztalatai alapján állíthatja, hogy ezt az eszközt bár még csak most tanuljuk jól használni, sőt még nem keveset javítani is kell rajta — de máris hatásos eszközünk, amely segíti pártunkat, népünket a gazdasági feladatok megoldásában, szocialista törekvéseink megvalósításában. Igaz, a reformnak, a gazdaságirányításra kidolgozott és bevezetett új módszernek megvan az a sajátossága, hogy népgazdaságunkban régtől meglévő problémáinkat sokkal élesebben mutatja meg, mint korábban láthatók voltak. Ha most követünk el hibákat a gazdasági munkában, akár országosan, akár helyileg, ezt azonnal és sokszor igen kellemetlen módon jelzi, de mi ezt nem a reform hibájának, hanem előnyének, munkánk segítőjének tartjuk. A reform célkitűzéseinek érvényesülését sok esetben munkánk fogyatékosságai gátolják. A gazdaságpolitikánk végrehajtásában, a gazdasági építőmunkában elért jelentős eredményekre támaszkodva a következő időszakban határozottabb intézkedéseket kell tenni a hibák kiküszöbölésére, a gazdasági építőmunka javítására, továbbfejlesztésére. A gazdasági munka széles körű és tartós fellendítése, a gazdálkodás hatékonyságának számottevő növelése sokirányú és kitartó erőfeszítéseket kíván. A Központi Bizottság végrehajtó szerveinek, amelyek a gazdaságpolitikai elvek és a reform kidolgozásában jó munkát végeztek és végeznek, erősíteniük kell a pártellenőrzést, mert az eddig háttérbe szorult. Rendszeresen és konkrét esetekből kiindulva ellenőrizni kell, hogy megfelelően érvényesülnek-e a gyakorlatban, a végrehajtás során az elfogadott elvek. A tapasztalatok alapján intézkedéseket kell tenni a gazdaságpolitikát eltorzítok ellen, s ha az utasítások és rendelkezések nem megfelelőek, akkor azokat kell megjavítani. A középfokú pártszerveknek és a pártalapszervezetek vezetőségeinek hasonlóan kell eljárniuk. Fontos vonatkozásokban ellenőrizzék az üzemük, vállalatuk, szövetkezetük vezetőségében dolgozó párttagok gazdasági munkáját. Ha szükséges, szólítsák fel őket intézkedéseik módosítására, vagy ha saját instrukcióik bizonyulnak hibásnak, azokat helyesbítsék. Ha saját hatáskörükben nem tudják korrigálni a párt gazdaságpolitikájával, az állami rendelkezésekkel ütköző helytelen gyakorlatot, kérjék a felettes pártszervek segítségét. A minisztériumoknak, amelyek nagy és jó munkát végeztek és végeznek, a gazdaságpolitika és a reform elveinek megfelelő, állami rendelkezések kidolgozásában, rendszeresen és egyedi esetek alapján ellenőrizniük kell az üzemek gyakorlatát — amit eddig nem megfelelő mértékben tettek —, vajon az állami rendelkezések alapján, s azok szellemében végzik-e mindennapi gazdasági munkájukat. Ha az ellenkezőjét tapasztalják, irányító jogkörük alapján intézkedjenek; ha személyek a hibásak, vonják felelősségre őket; ha a rendelkezések és felső utasítások hibásak, akkor helyesbítsék őket Saját hatáskörükben, késlekedés nélkül; ha meghaladja hatáskörüket, akkor tegyenek jelentést a Minisztertanácsnak. Le kell küzdeni azt a jelenséget is, hogy egyes állami, minisztériumi szervek, mintha megállt volna felettük az idő, tétováznak, várnak, és már régen alaposan feltárt problémák megoldásában késlekednek az intézkedésekkel. Szakítani kell az önmagukban véve helyes gazdasági szabályozók fetisizálásával, s nem szabad tétlenül várni az eredményt akkor is, amikor már nyilvánvaló, hogy újabb intézkedésekre volna szükség. Az állami, ipari és kereskedelmi vállalatok tevékenységi körében nagyobb számban és területen bukkantak fel alkalmi társulások, álszövetkezetek, magánosok, és tesznek szert jelentős jövedelemre. A minisztériumok, főhatóságok kötelesek a szocialista köztulaidon, az állam jogainak és bevételi forrásainak érintetlenségén őrködni. Ezt — jogkörükkel élve — az eddiginél hatásosabban kell tenniük a népgazdaság egész területén. Megfelelően ellenőrizni kell. hogy az állami külkereskedelmi monopólium — amibe beleértendő az önálló külkereskedelem jogával felruházott vállalatok tevékenysége is — csorbát ne szenvedjen. Most nem a vállalatok önálló külkereskedelmi jogainak kampányszerű kiterjesztése és bővítése, hanem az eddig tapasztaltak elemzése és a tanulságok hasznosítása a sürgős. Az irányítás decentralizálása, a vállalatok nagyobb önállósága igen jelentős eredményeket hozott. Nem utolsósorban azért, mert a vállalatok, intézmények, az ipari' és mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetői nagy többségükben megértették feladataikat, megnövekedett hatáskörükkel helyesen éltek, támaszkodtak a dolgozó kollektívákra, s jó vállalati eredményeket elérve fejlesztették üzemüket. Változatlanul helyeseljük a vállalatok nagyobb önállóságát, saját alapjaik és eszközeik növelését, a közhasznú kezdeményezéseket. Helyeseljük a csoportos érdekeltség elvét, elismerjük a dolgozó kollektívák jogosultságát a magasabb jövedelemre, ha a többlet nyereséget az össztársadalmi érdekkel összhangban, a munka jobb megszervezésével, a termelékenység növelésével, az önköltség csökkentésével érik el. Vannak azonban olyan gazdasági vezetők, sőt vállalatok, amelyek a közösség érdekeivel nem törődve, olcsó eszközökhöz nyúlnak, és különböző manipulációkkal a népgazdaság, vagy a vásárló közönség rovására irányítják a vállalati gazdálkodást. Elítéljük a spekulációra alapozott jövedelemszerzést, a vállalati érdek szembeállítását a társadalmi érdekkel. A minisztériumoknak, a felügyelő hatóságoknak ellenőrizniük kell azokat a vállalatokat — mégpedig nemcsak a rendelkezések formai megtartását, hanem gazdálkodásuk lényegét is — amelyekre a kooperáló vállalatok, vagy a lakosság részéről panasz érkezik. Ahol a közösséget károsító gazdálkodást találnak, avatkozzanak be a közérdek védelmében, és törvényes jogkörük alapján járjanak el az ilyen vezetőkkel és vállalatokkal szemben. A Központi Bizottságnak az a véleménye, hogy az árpolitika helyes, és azt, tovább tökéletesítve, a jövőben is érvényesíteni kell. Népgazdasági és közérdekből meg kell tartani a fix, a kötött és a szabad árak rendszerét az ismert három kategóriában. Az úgynevezett szabad áras kategóriában azonban, a termékek felhasználóinak, fogyasztóinak védelmében, szükséges, hogy a vállalatok által megállapítható árak képzését megjavítsák, a haszon mértékét, kulcsát állami normatívákkal hatékonyabban szabályozzák, és az árképzés gyakorlatát hatóságilag, rendszeresen ellenőrizzék. Az árpolitika helyességének hangsúlyozásával egyidejűleg, a Központi Bizottság támogat minden olyan intézkedést, amely a társadalmilag indokolatlan mértékű jövedelmet, a jogtalan haszonszerzést hivatott meggátolni. Elítél minden olyan árváltozást, amelynek célja és egyedüli alapja a puszta nyerészkedés. A nyilvánvaló gazdasági visszaélések — harácsolás, árdrágítás, csalás — esetében a szükséges tennivaló egyszerű: gazdasági szankciókat kell alkalmazni, a törvénybe ütköző cselekmények esetén pedig büntető eljárást kell indítani. Népgazdasági terveink megvalósításának egyik alapvető feltétele a jó munkaerögazdálkodás. A népgazdaság érdekei igényelnek bizonyos munkaerő-átcsoportosítást. Az elmúlt három évben a munkaerőmozgás a dolgozók 20—25 százalékára terjedt ki. A vizsgálatok azt mutatják, ennek 60— 70 százaléka elfogadhatóan indokolt, a fennmaradó 30—40 százalék egészségtelen. A munkaerőmozgás jelenlegi, a népgazdaság oldaláról nem indokolt magas aránya anyagilag és a munkafegyelem szempontjából egyaránt káros. Többirányú munkát kell végezni a rendellenes helyzet megváltoztatására. — A munkaerőmegosztást a központi tervező szerveknek befolyásolniuk kell; egyrészt támogatni azt, ami közgazdaságilag indokolt, másrészt, intézkedésekkel megakadályozni a nem kívánatos spontán folyamatokat. — Megfelelő érdekvédelmet, anyagi és erkölcsi megbecsülést kell nyújtani a vállalatok értékes dolgozóinak, az üzemi törzsgárda tagjainak. — A bérezésben a közgazdasági tényezők automatizmusa mellett szükség van szabályozásra is. Így, többek között, megfelelő szabályokat kell kidolgozni arra, hogy az egyik állami vállalattól kilépő dolgozó mennyivel magasabb bért kaphat új munkahelyén, és hogy ez ne lehessen több, mint amennyit új munkahelyének azonos munkakörben foglalkoztatott régi dolgozója kap. Ki kell dolgozni azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák, hogy ugyanazon munkáért mennyive', fizethet többet a szövetkezet és a magánvállalkozó, mint az állami vállalat. — A törvényes rendelkezéseket megszegő munkaeröcsábítókat felelősségre kell vonni. A népgazdaság és a becsületesen dolgozók érdekeinek védelmében javítani kell a munkafegyelmet, amely részben a termelés elégtelen szervezése, részben bérpolitikánk gyenge pontjai miatt, a mi hibánkból is sok helyen fellazult. Mindenekelőtt a vállalatvezetőknek kell magasabb színvonalon megszervezniük u mnkat, és biztosítani a technikai, technológiai fegyelmet. A minimum, amit a dolgozók elvárnak a vezetőktől, hogy biztosítsák munkájukhoz a megfelelő feltételeket. E nélkül nincs erkölcsi alapja egyetlen vezetőnek sem. hogy jobb munkát várjon a dolgozóktól akik joggal kifogásolják, ha anyag, alkatrész és szállítási eszközök hiánya miatt, időszakonként nagymértékben kihasználatlan a munkaidejük, más időszakokban viszont rohammunkában, mértéktelenül sok túlórában kell dolgozniuk. Minden dolgozó érezze azonban kötelességének, hogy ne csak számon kérje a kollektív szerződésben megfogalmazott jogainak teljesítését, hanem ő maga is teljesítse a kollektív szerződésben vállalt kötelezettségeit. Külön kell szólni azokról ls. akik úgy viselkednek, mintha szívességet tennének már azzal is, hogy bejárnak a munkahelyükre, ott elidőznek, és felveszik a fizetést. Az ilyen esetekben emberi szóval, figyelmeztetéssel, de ha ez nem segít fegyelmezéssel kell rendet teremteni Népgazdaságunkban az összes termeié-, eszköz és termelőerő jobb hasznosítására kell törekednünk. Az ország háztartáséban változatlanul nagy és állandó figyelmet kíván a beruházási piac egyensúlyának megteremtése, a költségvetés egyensúlyának biztosítása és a nemzetközi fizetési mérleg javítása. A népgazdasági tervek teljesítésének menetében első, alapvető, minden területre érvényes követelmény a fejlődés intenzív útjára való áttérés, a hatékonyság növelése. Az ipari termelés hatékonyságának emelése érdekében folytatódjék a korszerű termelési és gyártmánystruktúra kialakítása. Sürgető feladat, és mindinkább az lesz, a tudomány, a technika vívmányainak széles körű alkalmazása a termelésben; n munka termelékenységének növelése, a dolgozók szaktudásának emelése, a munkafegyelem megszilárdítása. A párt gazdaságpolitikája alapjaiban helyes, az élet próbáját kiállotta. Állami, gazdasági vezetőink nagy többsége, a milliók becsületesen, lelkesen dolgoznak. Az ország, a szocializmus szemmel láthatóan, eredményesen épül, a dolgozók élete, életkörülményei időszakról időszakra javulnak. Reális, jó. szocialista céljainknak megfelelő népgazdasági terveink vannak. Gazdasági fejlődésünknek abba a szakaszába léptünk, amikor reális célként tűzhetjük magunk elé, hogy az iparilag közepesen fejlett országok sorából az iparilag fejlett országok közé emelkedjünk. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy terveink sorra-rendre megvalósuljanak. A gazdasági munka területén is megvannak a feltételek ahhoz, hogy a szocializmus építését a legközelebbi években magasabb szinten és eredményesen folytassuk. A vidéki ipartelepítés programjában megindult a termelés a szentesi Kontakta Alkatrészgyár ú.i gyáregységében. A több mint 100 millió forintba kerülő üzemben elsősorban az asszonyok találtak munkát.