Délmagyarország, 1970. november (60. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-20 / 272. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DEIMABYARORSZAB MAGYAR SZOCIALISTA. MUNKÁSPART LAPJA 60. évfolyam, 272. szám 1970. NOVEMBER 20„ PÉNTEK Megjelenik hétfő kitéte­lével mindennap, hétköz­nap 8, vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILLÉR » • Illést tartott a Minisztertanács Napirendjén: a népgazdaság jövő évi terve, a beruházási hitel, a textilipar rekonstrukciója, a szegedi szalámigyár korszerűsítése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Fehér Lajos, a Miniszter­tanács elnökhelyettese a Vietnami Köztársaság fél millió adótételt szüntet meg. Az összevonás során a fizetendő adó mértéke a je­lenleg érvényben levő ren­deletekhez képest nem vál­tozik, a rendelet adótételei Demokratikus azonosak a jelenlegi jöve­részére 1971- delemadó és földadó együt­ben nyújtandó segítségre tes összegével. Az adótéte­tett javaslatot. A kormány lek megállapításának jogkö­úgy határozott, hogy az ez re — a kormányrendelet ál­evi összegnek megfelelő se­gély és hosszú lejáratú hi­telkeret biztosítása mel­lett folytatjuk a vietnami szakemberek képzését, va­tal meghatározott keretek között — a járási tanácsok­tól a községi tanácsokhoz kerül. A Minisztertanács megtár­lamint az egészségügyi és gyalta a könnyűipari mi­egyéb egyezményeinkben niszter előterjesztését a zárójelentését a Tisza völ­gyi árvíz- és belvízkárok felméréséről, valamint a helyreállítás előrehaladásá­ról adott tájékoztatást. El­ismerését és köszönetét fe­jezte ki mindazoknak, akik önzetlen munkával és ado­mányaikkal hozzájárultak a károk elhárításához, a vesz­teségek csökkentéséhez és a helyreállításhoz. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter előter­jesztése alapján a kormány határozatot hozott több hús­ipari beruházásról. Jövőre Miskolcon húskombinát épí­vállalt kötelezettségeink tel- textilipar rekonstrukciós tését. 1972-ben pedig a sze­jesítését. programjáról. A textil- es Az Országos Tervhivatal textilruházati ipar fejleszté­elnöke előterjesztette a sí előirányzata a jóváha­népgazdaság 1971. évi ter- gyott IV. ötéves tervtör­vét és az annak alapján vár- vény szerint 14—15 milliárd ható jövő évi fejlődésről ké- forint, amelynek nagyobb szített tájékoztatót. A kor- része vállalati saját forrás­mány az előterjesztéseket ból és hitelből, kisebb ré­jóváhagyólag tudomásul vet- sze pedig állami támogatás­te és megfelelő intézkedése- ból származik. ket hozott a tervben foglal­tak végrehajtására. A Minisztertanács meg­tárgyalta és elfogadta a jövő évi költségvetés elő­irányzatait, s utasította a pénzügyminisztert, hogy a törvényjavaslatot terjessze az országgyűlés elé. Az Országos Anyag- és A kormány határozata értelmében a fejlesztés jel­lemző módszere a gépi be­rendezések cseréjén alapuló rekonstrukció lesz. ideértve egyes üzemépületek felsza­badítását, teljes profilcseré­jét és átállítását modern technológiára, a keresettebb eedi szalámigyár és a gyu­lai húsüzem rekonstrukció­ját kezdik el. A kohó- és gépipari mi­niszter a lakásfelszerelési és épületgépészeti cikkek ter­melésének fokozásáról szá­molt be. Debrecen és Pécs megyei jogú városok általános ren­dezési tea-vét az építésügyi és varosfejlesztési minisz­ter. valamint a két városi tanács végrehajtó bizottsá­gának elnöke együttesein ter­jesztette a Minisztertanács elé. A tervek célja, hogy a lakosság számának várható alakulását figyelembe véve cikekk gyártására. A mun- meghatározza a terület- és kahelyek számának növelése településfejlesztés műszaki Arhivatal elnöke az anyag ellátás idei első háronrme- helyett elsősorban a meglevő megoldásának módozatait, a gyed évi tapasztalatairól tett munkahelyeket kell korsze­jelentést. Megállapította, rűsíteni. a termelékenység hogy a kedvezőbb anyagéi- ily módon történő emelését látás is hozzájárult az ipa- is felhasználva a munkaerő­ri termelés terven felüli hiány okozta problémák növekedéséhez. Egyes terű- megoldására. A kormány leteken azonban az anyag- felhívja az érdekelt szerve­ellátás folyamatosságát csak ket, hogy saját eszközeikkel olyan intézkedésekkel le- is vegyenek részt a prog­ram megvalósításában. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a pénzügy­miniszternek és az Országos hetett biztosítani, amelyek növelték az állami költség­vetés terheit. Az Országos Anyag- és Arhivatal elnökének jelenté­se alapján a Miniszterta­nács foglalkozott a fogyasz­tói árak évközi változásai­val. Megállapította, hogy az év első nyolc hónapját az elmúlt évhez viszonyítva az ái-színvonal kiegyensúlyozot­tabb alakulása jellemezte. A Magyar Nemzeti Bank elnökének előterjesztése területfelhasználás különbö­ző (lakó-, üdülő-, ipar-, in­tézmény-. közlekedési, zöld­terület stb.) kategóriáit és a létesítmények egymással ösz­szefüggő rendszerét. A kor­mány tudomásul vette a két város rendezési terveiről készített tájékoztató jelen­téseket. A Minisztertanács ezután Vízügyi Hivatal elnökének egyéb ügyeket tárgyalt. Felmentések, kinevezések fl Lunohod mechanikus vizsgálatai a Holdon Közel 100 méteres út — Kapcsolat a Földdel Az első automatikus hold­jármű a szovjet Lunohod folytatja a tudományos mű­szaki kutatási program vég­rehajtását. Szerdán a moszk­vai idő szerint 23 órakor, 4 óra 40 percig tartó rádió­és televiziókapcsolatot léte. sitettek a Lunohoddal. A programban szerepel a holdjármű irányítási mód­szereinek a csiszolása, a holdfelszín és jellegzetes szakaszainak panorámaszerű áttekintése és a tervezett tudományos kísérletek vég­rehajtása. Miután megtörtént a fe­délzeti rendszerek ellenőrzé­se és a napelemek megfelelő helyzetbe való állítása, a holdjármű néhány méterre eltávolodott a leszállás he­lyéről, s úgy helyezkedett el, rámutat arra, hogy ezekből kommentátorok mindenek­hogy a telefotómeter kame- a nyomokból újabb követ- előtt arra hívták fel a fi­rái a Luna 17 leszálló egy- keztetéseket lehet levonni a gyeimet, hogv a Lunohod—1 ségére irányuljanak. holdfelszín sajátosságait il- a Holdon és a bolygókon a Ezután a Lunohod megfor- letóen. jövőben közlekedő jármű­dult, s délkeleti irányban Heinz Kaminski, a bochu- vek prototípusa. A következő indult el. Ütja aránylag si- mi csillagvizsgáló intézet évtizedekben ugyanis külön­ma felszínen vezetett csupán igazgatója közölte, hogy csü- féle olyan alkalmatosságokra kisebb kövek, kráterek és törtökre virradó éjszaka az lesz szükség, amelyeken az alacsony dombvonulatok je- intézet 20 méteres rádióte- űrhajósok kisebb-nagyobb lentettek akadályt. leszkópjával kiválóan tudták utazásokat tehetnek, üzem­A 96 méteres útszakasz nyomon követni a Lunohod anyagot, berendezéseket szál­különböző részein a földi űr- —1 Holdon végzett tevé- líthatnak az egyes égitestek központból irányított Luno- kenységét, vették a rádióje- felszínén, hod elvégezte a holdtalaj leket. Sziforov akadémikus a mechanikus tulajdonságai- A szovjet tudományos (Folytatás a 2. oldalon.) A Lunahod—1 modellje, még a földön, holdfelszinen a mesterséges nak a mérését. A Lunohod—1 kísérleti sikeresen folyta­programja tódik. A Lunohod—1 által készí­tett, telefotó útján továbbí­tott fényképet elemzi a Pravda csütörtöki száma. A Hold felszínén jól láthatók az önjáró készülék kerekei által hagyott nyomok. Szem­beötlő, hogy a futómű egyik oldala egyenetlenebb felszí­nen mozgott, mint a másik. Fordulásnál a kerekek vala­mivel mélyebben nyomód­tak bele a talajba. A lap Befejeződött a KGST tudományos konferencia Csütörtökön, a Magyar Tu- nyos tanácskozás záróülését, dományos Akadémián Fri6s A háromnapos konferencián István akadémikusnak, a köz- elhangzott, a KGST-piac gazdasági kormánybizottság problémáinak témakörét fel­elnökének elnökletével meg- ölelő számos állásfoglalást a tartották a KGST tudomá- vitavezetők foglalták össze. Á pártkongresszus tiszteletére Cipőgyáriak újabb vállalása A Minőségi Cipőgyár sze­gedi gyárának munkásai is kongresszusi hónappá avat­ták az idei novembert külón A Magyar Forradalmi közlekedés- és postaügyi j vállalásaikkal. A cipőgyáriak alapján a kormány megálla- j Munkás-Paraszt Kormány mmttzter^elyettest - erang- j ^^ ^^ pitotta az 1971. évtől érvé- Németi József belügyminisz- o -tAv - . n>« hitelpolitikai irányéi- . ..... mellett — a MAY vezer­nyes veket. Beruházási hitelben elsősorban a népgazdaság fejlődését elősegítő, a IV. ötéves tervben kiemelt ága­zatok és célok részesíthetők, előnyt biztosítva a gyorsab­ban megtérülő, valamint az alacsonyabb építési igény­nvel járó gépi beruházások­nak. A jövőben tovább nő­nek a beruházásokkal szem­ben támasztott jövedelmező­ségi követelmények. A fej­lesztési hitelek nyújtásának előfeltétele, hogy a gazdál­kodó szervek a fejlesztés költségeit legalább 30 szá­zalékban saját alapból biz­tosítsák. A gazdálkodó szer­vek hiteleinek és a két év­re lekötött betéteknek ka­mata 1 százalékkal nő. A pénzügyminiszter ja­vaslatára a kormány hatá­rozatot hozott a mezőgazda­sági lakosság jövedelemadó­jának és földadójának ösz­szevonására. Az adóztatás lényeges egyszerűsítése mel­lett ez az intézkedés más­postaügyi e rang­hagyása igazgatójává kinevezte. Népköztársaság ter-helyettest — érdemei el­ismerése mellett — mivel más fontos beosztásba kerül, A Népköztársaság Elnöki Horn Dezsőt, a közlekedés- Tanácsa Kónyi Gyula bel­és postaügyi miniszter első űgymimszter-helyettest es helyettesét, valamint Rácz Rácz Pál belügyminiszter­Pál külügyminiszter-helyet- helyettest, valamint Bara­test - érdemei elismerése nyai György rendőr ezredest mellett — e tisztségük alól 'rendőr vezérőrnaggyá kine­felmentette. Továbbá: Rácz vezte. • Sándor vezérőrnagy, belügy­ményt ért el az előző napon. Az eddigi két hét összesítése alapján a tűzőknél a tizen­ötös műszaké a legjobb tel­jesítmény. az aljazóknál ati­zenhármas műszak vezet. Az utóbbi műszak dolgozói áll­nak élen a minőségi verseny­dulási verseny lendületét vitték tovább az új verseny- mennvj munkásához, hogv a ben is: a 95,5 százalékos vál­szakaszban. De ennyivel nem X. pártkongresszus tisztele- lalati felajánlást 97.7 száza­elégedtek meg: a szabásza- tére tegyenek úi felajánlá- lókra teljesítették túl. vagyis ton a Petőfi Sándor nevét sokat novemberre. A dolgo- ennyi a kezük alól kikerült viselő szocialista brigád tag- zók rendre csatlakoztak eh- termékek első osztályú rész­iai kongresszusi műszakot hez a felhíváshoz, s azóta aránya, kezdeményeztek. Versenyfel- már vállalásaikból valóra is hívással fordultak társaikhoz, váltottak egy csokorravalót, Húsz szocialista brigád több nemcsak a szocialista brigá- Pedig nem könnyű a cipő- kétszáz vesz vala- gyárban ..rádolgozni". Nőtt a dokhoz, de az üzem miniszter-helyettest a bel­ügyminiszter első helyettesé­vé, Kónyi Gyulát belügymi­niszter-helyettessé. Rácz Pált belügyminiszter-helyettessé, Rödönvi Károly közlekedés­és postaügyi miniszterhelyet­test a közlekedés- és posta­ügyi miniszter első helyette­sével, Horn Dezsőt közleke­dés- és postaügyi miniszter­helyettessé, Hollai Imrét külügyminiszter-helyettessé kinevezte. A kormány tudomásul vette, hogy a közlekedés- és postaügyi miniszter Rödönyi Károlyt a MÁV vezérigaz­gatói tisztsége alól felmen­tette és dr. Mészáros Károly Á török külügyminiszter látogatása Ihsan Sabri Caglayangil Soysal, Törökország budapes­török külügyminiszter ma- ti nagykövete. A török dele­gyarországi tartózkodásának gáció megtekintette a közei­harmadik napján, csütörtö- múlt években helyreállított kön, Baranyába látogatott, szigetvári várat, H. Szulej­A magas rangú vendéget el- mán szultán tiszteletére kísérte Hollai Imre a Kül- é ugymimszterium csoportfo- , nöke, Zagor György, hazánk A varlatogatas utan a ven­ankarai nagykövete. Ismail öegek Pécset kerestek fel. a kongresszusi ver­j -i senyben, közülük három már ^Sf lT3,3/:,'0:'^ elnyerte az aranvplakettet. mékeknél. s év közben meg is emelték az éves tervet. Július óta a korábbi 5 ezer 200 oár cipó helyett naponta képvis^nek. 6 ezer par noi cipót keszite­nek. Annyit máris megálla­píthatunk. hogy az új ver­senykedv további lendületet adott, elősegíti a megemelt terv teljesítését, a következő év jó alapozását. kettő pedig bronzpiakettes. A brigádok jó példával járnak elől. nagv mozgósító erőt A terv teljesítése, az első osztályú részarány növelése, a termelékenység emelése, a szállítási határidők betartása — ezek a legfontosabb cél­kitűzések. Természetesen a selejt csökkentése és a bal­Versenyben állnak az esetek megelőzése is idet-r­üzemrészek: a legjobb ered- tozik. 1969-hez viszonyítva ményt elérő nveri el a kong- 130 ezer pár cipővel növek­resszusi zászlót. A versengés szik a termelés. Valamennyi nyilvánosságot is kap. min- vensenvpont teljesítése nem den korábbinál nagyobbat: kevesebb, mint két és fél reggelenként ismertetik, me- millió forintos eredményja­lyik üzemrész milyen ered- vulás&al biztat.

Next

/
Thumbnails
Contents