Délmagyarország, 1970. november (60. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
IS i YASARNAP. 1970, NOVEMBER 1, KÜLÖNLEGES OLA.IKÖZPONT HALÖK SZIBÉRIÁBAN A nyitott színekben tá- A nyueat-ézibériai köolajrolt búza. kukorica és más munkások ebben az évben termények védelmére külön- már 25 millió tonna köolaleges hálókat Készítenek a iat termeltek. Ezzel elérték Kenderfonó- és Szövőipari az SZKP XXIII. kongreszVállalat szegedi hálógyárá- szusa által 1970-re elöirányban. A vékony, szintetikus zo't mennyiséget. Nyugatműanyagszálakból kötött, kis Szibéria «d.ia a Szovjetuniószem böségű hálókkal körül- ban termelt, folyékony fűtöveszik a színeket. így a ve- anyag csaknem 9 százalékát rebek és más dézsmáló ma- A tervek szerint Nyugatdarak nem férhetnek a ga- Szibériában hozzák létre a bonához. A korábban kísér- Szovjetunió legnagyobb olailetkeoDen gyártott hálók kitermelő központját, igen iól beváltak, s tömege- „ , , , sen érkeznek meg a megren- U) fol/tatasos írásunk: delések a gyárba. Az év végéig több mint 50 000 négyzetméter gabonavédő műanyaghálót készítenek az üzemben. ORAKIALLÍTAS Prágában befejeződött a szovjet órakiállítás. amelv Pompás szánt rendelt maga alá a gazdag likörgyáros, hogy azzal cserkéssze be a dombokat és a hajlatokat. Meleg suba a vállán, meleg tégla a talpa alatt, a .szánderékban pedig fél tucatnyi kísérő, távcsövekkel, térképiekkel, melegítő italokkal. A csodaszarvast kereste, a homlokán rekorder trófeát, királyi agancsot billegető vadat, hogy már villájának előszobájában mindenki lássa: szenvedélyes és sikeres vadász a házigazda. Eljött hát hozzánk, megrendelve és megfizetve mindent: vezetőt, vadhajcsárt, lakosztályt és vadat, legalább tizkilós agancsot! Kerülte az erdőt reggel, délben és naplementkor. olykor meg is pillantotta a nemes állatot, de az semmiképpen sem fordult úgy. hogy nyugodtan meg lehetett volna célozni, ott a nyak mögött, a lapocka tájékán vagy a szügyén. Az idő pedig telt, vészesen, veszedelmesen fogyott, s már-már úgy tetszett, hogy a likörgyáros trófea nélkül megy haza. a mi népgazdaságunk pedig szegényebb lesz jó pár ezer dollárral. A mesterlövész Márpedig a gazdasági érdek úgy kívánja, hogv* az a dollár itt maradjon egy pukkanásért, egy jól célzott lövésért. No majd talán holnap... Az utolsó napon... — sóhajtott, a gazdag úr, és mindenki rábólintott. Igen, holnap ... Holnap biztosan puskavégre kerül... Es másnap újra befogták a szán elé a két pompás lipicait, és újra kerülték az erdőt meg a hajlatokat. Kis köd ereszkedett ugyan a tájra, de egy órai cserkészés után a domb hegyén feltűnt a királyi fej! Jöttment a szarvas, kis köröket. írt le, eltűnt a domb mögött, majd újra megjelent, eltűnt és megint visszajött ... A szán követte, körbe-körbe vagy félkörbe siklott a domb derekán, ahogy a vad illegette magát odafönn. Izgalmas pillanatok... Talán most, talán már beáll... Szimpatikus lehet neki az a dombtető, mert el nem hagyja, meg nem iramodik, pedig ha bevetné magat az erdőbe, újra napokig űzhetnek. Mintha csak ö is tudná, hogy kell a dollár ennek a falat országnak. Végre ... végre megáll, méltóságosan fölemeli trófeakoronáját, és fület és bámul a szürke égbe. A likörgyáros pedig megtámasztja a fegyvert, hosszan célra tart. majd lassan, finoman elhúzza a ravaszt, s föltekint távcsövével a dombtetőre. Az állat kétségtelenül lerogyott, ott vergődhet a tetőn. Mennek is érte az inasok csaholó kutyákkal, szíjakkal. Föllihegnek a dombra, de csak nyomokat látnak, körben százszor megtaposott csapást a hóban, meg egv fekete végű, kicsit füstös, elroncsolt kötéldarabot, amelynek másik vége egy acélcövekhez vezet. Am nem keserednek el, sőt bizony csodálkoznak: milyen ragyogóan lő ez a reszketés kezű öreg likőrgyáros! Valóságos mesterlövész! Nyolcszáz méterről így eltalálni egy szál kötelet!... SE. I KOVÁCS JÁNOS ESTJE A Bartók Béla Művelődési Központ november 3-án. kedden este 7 órakor rendezi meg Az én világom című művészportré sorozatának keretében az ismert szegedi nyessége gyakran döntően szólt bele egy-egy katonai akció színművész, a Jászai-díjas Gombatermesztés Titkos hadviselés A második világháborúban nemcsak a frontokon csaptak össze gigászi erők, hanem mérhetetlenül kiterjedt a titkos háború is. A kémszolgálatok munkájának eredmémü, négy nagy fejezetből álló új folytatásos írásunk. Szerzői — Sólyom József és Szabó László — a bűnügyi és a kémirodalom ismert nagvar művelői. Olvasmányosan, soksok epizód rekonstruálásával, dokumentumok ismeretében adják elő a második világháború négy jeles titkos akcióját. A Titkos hadviselés folytatásos közlését keddi szamunkban kezdjük. kimenetelébe. E szervezetek izgalmas tevékenységéről, rinagy sikert aratott. A kiál- valizációjáról ad dokumentumanyagot, a Titkos háború cilitást 30 000 látogató tekintette meg. Csehszlovákiának a Szovjetunióból származó óraimportja 20 év alatt meghaladta a 7 millió darabot. Ez gyakorlatilag annyit ielent. hogv minden második csehszlovák állampolgár szovjet órával rendelkezik. EZREK FEDÉL NÉLKÜL A szűnni nem akaró trópusi viharok és esőzések következtében több mint 10 000 ember maradt fedél nélkül a dél-vietnami Da Nang .vidékén. A hatóságok szerint Kovács János önálló előadói estiét a Vörösmarty utcai művelődési központ nagytermében. Zongorán közreműködik Csala Benedek. VAS- ÉS ARANYDIPLOMÁSOK KOMBAJNOSKÉPZÉS A kétegvházi Mezögazdasági Gépeszkepző Intézet ku- Katedrarol reg tatocsoportia a Gödöllői icl°s pedagogusok szamara Agrártudományi Egvetem- rendeztek fogadast oenteken mel karöltve kidolgozta a a Pedagogusok szakszervekombáinoskéozés új modsze- zetenek szegedi Jarasi hírét. Az intézetben valóságos zottsagan. FRANCIA FÖLDRŐL Párizs. Tours. Loire. Lourdes címmel tart ismeretterjesztő előadást Rimóczj Károly földrajzi szakfelügyelő • holnap, hétfőn este fél 7 lelepett .... órakor Szegeden, a Juhász Gyula Művelődési Központban Az előadást szines diavetítés kíséri. A meghívottak mindegyike hosszú ideig az ítéletidőnek egyelőre' nem kombájn-laboratóriumot ren- ánt nevelés látni a végét. MESTERSÉGES SZIGET A Krím félsziget környékén hajózóknak különleges látványban, volt részük: a Fekete-tengeren mesterséges szigetet hozott, létre az emberi akarat. Vontatóhajók sora szállította a szoviet sziget „alkatrészeit" 76 kilométernyi távolságra a parttól. A' mesterséges szigetre szerelt ezertonnás súlyú fúróberendezéssel a szovjet geológusok háromezerkétszáz méter mélvségie akarják „kifaggatni" a vizréteg alatti földrétegeket. VÉDÖSZIJ Lengyelországban 1971-töl kezdve kötelezővé teszik a gépkocsikon a vezetők és utasok részére védöszijak alkalmazását. Az előírásos védöszijak nélkül egvetleh gépkocsinak sem adnak forgalmi engedélyt. A HULLÁMOK ENERGIÁJÁVAL A Tokiói öbölben levőAslka sziget világítótornyának berendezését a tengerhullámok látják el energiával. A világítótorony már három éve kifogástalanul működik, minden felügyelet nélkül. Három percenként felvillanó fénysugara 22 kilométeres körzetben látható. RAGASZTOTT HIDAK A közúti technika tanulmányozásával és fejlesztésével foglalkozó központi lengve! intézet által kidolgozott hídragasztásj módszert már kipróbálták » Warta folvón Poznannál és a Brria folvón Bydgoszcznál létesített hid építésénél. A hídalkatrészek összeragasztása kitűnően megállta a próbát. Találkozás A férfi értetlenül néz rá: — Elnézést, én nem vagyok Kovács! Uram. mi nem ismerjük egymást! Kiss zavartan de régen nem lát- kér bocsánatot és talak! Hogy vagy, továbbmegy. Nédeztek be. ahol télen-nyáron ..arathatják" a műgabonát a diákok. Zenerajongó szolgálatában, diplomájukat ötven éve. vagy ennél is régebben szerezték. A 87 éves FAJDALOM és tanítás NÉLKÜL Hosszú évtizedes kutatómunka után a fogorvosok megállapították, hogy a fogBarcsai István oklevelen fúras okozta fáidalom csökpeldaul 6,i evvel ezelőtt sza- kentésének lehetőségét a fúradt mea a tinta. Sándor- róEép sebességének növelése falván kezdte pólyáját is. nyújthatja. A Siemens cég megerdemelt nyugdíjas ko- nemrég forgalomba hozott rát is. Most vasdiplomaval fogorvosi fúrógéoenek sebestüntették ki áldozatos mun- séBe a percenkénti hatszázkaiáért. Aranydiplomával ról 120 000-re szabálvozható. jutalmazták Simon Józsefné pusztamérgesi. Benke Zoltánné bordányi és idős Gátfalvi Kristóf dorozsmai nevelőket, valamennyien 30 éi'e indultak a pedagóguspályán. LOTTÓT AJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 44. játékhéten öt találatos szelvény nem érkezett. Négyes találatot 41 fogadó ért el. nyereményük egyenként 86 ezer 396 forint. Három találata 4 ezer 132 fogadónak volt, nyereményük egyenként 429,— forint. A kettő találatos szelvények száma 120 ezer 191 darab. A naiv Á kiskunlacházi Kiskun Tsz-ben a meglevő, de használaton kívüli épületekbe — ebben az évben, kísérleti jelleggel — laskagombát telepítettek. A kísérleti eredmények azt bizonyítják. hogy érdemes foglalkozni a gombatermesztéssel. Képünkön: Gere Józsefné bemutat egy jól fejlett gombatövet A kórházi fertőzések ellen Az úgynevezett kórházi tőjével együtt megvizsgálja társfertőzések — orvosi nyel- a megbetegedés körülményeven iatrogén fertőző megbe- it és megteszi a szükséges tegedések — egyre jelentő- intézkedéseket. Halálos kisebb szerepet játszanak, menetelű vagy más súlyos Ezért az egészségügyi mi- fertőző megbetegedés esetén, niszter elrendelte a fekvő- továbbá ha a megbetegedébeteg intézetekben és a sek ismétlődése valószínűvé rendelőintézetekben elöfor- teszi a házijárványt, a higiéduló olyan fertőző megbete- nikus orvos az intézet vezegedések bejelentését, ame- tőjét és az illetékes Kölvekröl — a lappangási idő JÁL-t köteles azonnal tájévag, egyéb körülmények koztat.ni. alapján megállapítható, A bejelentésekről a higiéhogy a beteg az intézetben nikus orvos negyedévenként fertőződött. A bejelentése- elemző, értékelő összesítést ket az intézet higiénikus or- is készít és benyújtja az inhogyan vosának, illetőleg főorvosa- tézet vezetőjének. A vezető ezekre egyenként 18,— fo- — Nem Is tudom, rintot fizetnek. A nvere- háláljam meg neked ezt az nak kell átadni, aki az illető köteles intezkedni a fertétaémen.vösszegek a nyeremény- aranygyűrűt... osztály vagy, rendelés veze- sek megelőzéséről. (MTI) illeték levonása után értendők. A közölt adatok iékoztató jellegűek. táZeneiskolások Bartók-versenye A Bartók Ünnepi Hetek lyezettje részt vesz novemszegedi rendező bizottsága és ber 21-én a zeneművészeti a Liszt Ferenc Zeneiskola szakközépiskolában rendeépül a legnagyobb körforgal- versenyt hirdetett általános zéndő, a Bartók-hét szegedi mú aluliárórendszer. hogv iskolás korú, zongora és he- eseményeit megnyitó díszbiztosítsák a főváros legfor- gedű szakon tanuló növen- hangversenyen, galmasabb útkereszteződése- dékek számára, nek forgalmát. Az aluljáró- Három megyéből 11 zeneiskola 77 zongorista és 28 hegedűs tanulója nevezett be a nagyszabásúnak igérHELYTAKARÉKOSSAG A varsói belvárosban most ban üzletek, eszpresszó, úiságstandok és telefonfülkék lesznek. Liszt Ferenc Zeneiskolát kilenc zongorista és ugyannnvi hegedűs képviseli a versenyen. Műsoruk számainak egy részét egyéb,.EMLÉKMŰ" Kiss megy az , utcán. Egyszer csak felderül az arca, amint észrevesz egy szembejövő férfit: — Szervusz, Kovácskám, jaj öregem? hány utcával arrébb — mit át a sors — meglátja Kovácsot. Már messziről kiabál felé: — Szervusz, Kovács! Képzeld, az előbb találkoztam egy illetővel, akt teljesen terád hasonlított! november 17-én — körzeti jelleggel — kerül sor vároCarol. egv 22 éves londoni sunkban. E vetélkedőt fotómodell elhatározta hogv egyébként még az elmúlt maradandó emléket hagv tanév végén válogató verLondonra: saját testének le- senyek előzték meg: az otnyomatát a járdán. A Car- tani helyezések alapján alanaby Street egyik üzlete előtt, kult ki a mostani verseny lefeküdt a még friss cement- mezőnye, re. Minthogy nem volt rajta A versenyprogramban kömás. mint egy bikini amúgy- telező és szabadon válaszig minimumra korlátozott tott müvek hangzanak el a alsó része, hatalmas csődület fővárosi és helyi szakembetámadt. Carolt rendzavaré- rekböl álló zsűri előtt. És sér* letartóztatták. az Osztályok első három hekező seregszemlére, amelyre ként már a versenyt megelőzően is bemutatják november 3-án. este 6 órai kezdettel a zeneiskola I. bérleti hangversenyén. ÍTÉLET A BOROSTYANPERBEN A varsói vajdasági bíróság ítéletet, hirdetett az úgynevezett borostvónperben. B. Tarözynski vádlott 13 évi, A. Kociniak pedig 10 évi börtönbüntetést kapott. Az elítéltek ez év nyarán ellopták a Varsói Földtani Múzeum világhírű borostvángyűjteményét. A rendőrség hamarosan elfogta a tetteseket. s így a nagvértékű gyűjtemény szinte hiánytalanul visszakerült a múzeumba. DELMAGYARORSZÁG A Magyal Szocialista Munkáspárt Szegeit városi bizottságának napilapja. - Főszerkesztői r. nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegen. Magyar Tanácsköztársaság Otja 10.. telefont 13-535. 13-003. — FelelOs klado: Kovács LászlO. — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. Bajesy-zsmnszky o. tá. «. (Indexi n 053). — Előfizetési dl) egy hónapra to tortái.