Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-13 / 240. szám

6 SZOMBAT, 1970. OKTÓBER 17. Válságban a magyar film? Jegyzetek a póosi filmszemléről Szélsőségeket kedvelő gondolkodásunkra példát az idei pécsi filmszemle szolgáltatott. A hagyományos szakmai vita ugyanis a „Válságban van-e a magyar film?" címet is viselhette volna. Sőt a kérdés nemcsak a vitát, hanem a szemle más eseményeinek atmoszféráját is mégha tározta. A filmszemle napjaiban jelent meg például egy nálunk szokatlan természetű kiadvány. Lukács Antal és Nemes Károly Röpirat a magyar filmművészet helyzetéről című 70 oldalas vitairata. A tanulmány a fesztivál egyik legkapósabb kiadványa lett, s ha a válság szó nincs is benne, kérdőjel nélkül tartalmazza az említett címet. A röpiratot itt most lehetetlen részletesen ismertetni, de egy mondata talán képes érzékeltetni, miről is van benne szó. „A hazai valóság iránti érdeklődés elgondolkoztató mértekben lelohadt, és az eszmei télovaság. bizonytalanság vált észrevehetővé" — írják a szerzők a legújabb magyar filmekről. Ezt az álláspontot természetesen többen tagadták. B. Nagy László, az ÉS filmkritikusa, aki a vita bevezető előadását tartotta, arról beszélt, hogy az a fejlődés, amelyet négy esztendővel ezelőtt éppen a pécsi vita azzal jellemzett, hogy meghirdette a magyar film „aranykorát", töretlenül folytatódik. Szó sincs válságról, sőt aggodalomra sincs ok. Nincs érdemleges különbség az akkor gyártott filmek és a mostaniak színvonala Között. Kialakult egy „centrista" álláspont is. Válságról e3zerint sincs szó, de színvonalkülönbségről igen. Más a Szegénylegények és más a Sirokkó — mondotta például a vitát vezető Gyertyán Ervin —, más a Tízezer nap, mint az ítélet. Jancsó és Kósa e két filmjének összevetéséből kiderül, hogy az utóbbi években csakugyan valamiféle klfáradás jelentkezett a magyar filmművészetben. A vita ebben a légkörben zajlott és mindenféle érdemleges végeredmény nélkül fejeződött be. Határozat persze egy ilyen vitán nem születhet, azt is képtelenség feltételezni, hogy egy tanácskozás igazságot tehet a magyar film bonyolult dolgaiban. Filmtermésünkből mindkét álláspont képviselői találhatnak maguknak bizonyító erejű példákat. Aki az aranykor folytatását keresi, éppúgy hivatkozhat filmekre, mint aki a válságot akarja bizonyítani. Ebben a dologban csak az idő, a jövő dönthet. Most utólag például úgy tűnik, kissé elhamarkodott volt az aranykor meghirdetése. S talán túlzás a szó igazi értelmében válságról is beszélni. Felvetődött a vitában, hogy nem a kultúrpolitika megváltozása következtében keletkeztek-e a filmmművészet nehézségei. A válasz a különböző álláspontok képviselői részéről egyértelmű nem volt. Nem változott a kultúrpolitika. Ellenkezőleg, az ismert erőfeszítések a demokratizmus fejlesztésére, egyebek között arra mutatnak, hogy szó sincs a művészeti alkotómunka adott lehetőségének adminisztratív megnyirbálásáról. Ezt bizonyítják egyébként a pécsi szemlén bemutatott külföldi filmek is. A művelődéspolitika törekvéseire — mint ismeretes — nemcsak a nálunk gyártott filmekből lehet következtetni, hanem abból is, milyen filmeket veszünk külföldről; ez mindig így volt. A pécsi szemlén látott külföldi filmek azt bizonyítják. hogy nem szűkülnek, hanem tágulnak az alkotói lehetőségek. Tekintve, hogy ezek a filmek a nagyközönség elé csak bizonyos idő után kerülnek — egy, esetleg másfél év múlva — a kultúrpolitika jövőjébe engednek bepillantani. Jelenné, tehát a tényleges művészpolitika hordozóivá ezek a filmek ugyanis csak akkor válnak, ha közönség elé kerülnek. Különösen három külföldi filmre kell hivatkoznunk, a svéd Bergman Csend-jére — Szegeden elterjedt, hogy a filmet „jó felére" meghúzták, az igazság viszont az. hogy egy kockát sem vágtak belőle —, a lengyel Wajda Tájkép csata után-jára és az olasz Antonioni Zabriskie Point-iára. A Csend a fojtogató magányról, a Tájkép azokról a koncentrációs táborokba zárt lengyelekről szól, akiket az amerikaiak hosszú hónapokkal a háború után sem engedtek ki a lágerből, a Zabriskie Point pedig Amerika mai lázadó fiataljairól. Az a kultúrpolitika, amely ezeket a filmeket bemutatja, semmiképpen nem nevezhető szűkkeblűnek, vagy szűklátókörűnek. Ha azonban a kultúrpolitika töretlen, miért nem folytatódik a filmekben az aranykor? A pécsi szemle bizonytalanul válaszolt a kérdésre. De talán csak azért, mert végletekben, aranykorban *és válságban gondolkodott. Ha mindkettőt feladnánk, ha elismernénk, hogy éppoly, elhamarkodottan beszéltünk aranykorról, mint most válságról. újra kellene végiggondolni a dolgokat. Ez viszont már egy másik vita feladata lenne, s még nem is biztos, hogy megnyugtató eredménnyel járna. A tét azonban megérné a kockázatot. ökrös László Kiállítási napló fl XVII. Vásárhelyi Öszi Tárlat Tizenhetedik alkalommal nyílt meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban a hagyományos Vásárhelyi Űszl Tárlat. A vasárnap délben megtartott tárlatnylton — amelyen megjelent Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes, Győri Imre, az MSZMV KB tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára, Ormos Tibor a Képző- és Iparművészeti lektorátus vezetője — dr. Dümölttr János, a Tornyal Múzeum Igazgatója, országgyűlési képviselő üdvözölte a vendégeket, majd Csoóri Sándor kOltő mondott beszédet. Szavai után Sajti Imre. a városi tanács vb-elnökc átadta a Tornyál-plakettet és a szokásos munkajutalmakat. A plakett birtokosa ezúttal Csohány Kálmán Munkácsy-díjas grafikusművész lett, aki egyben tízezer forintos munkajutalmat Is kapott. FUlöp Erzsébet festőművész, Nagy Sándor szobrászművész, valamint Magos Gyula festőművész munkásságát S—I ezer forinttal Jutalmazták. * A szokásosnál ezúttal egy héttel később megnyílt Vásárhelyt öszt Tárlatról szólva a beszámolót aligha lehet másai kezdeni, mint Csoóri Sándor ünnepi beszédének ismertetésével. Piros Ingében ugyanis tüzes szavakat mondott a költő. Olyan tüzeseket, amelyeknek sokakat és sokáig éget majd a parazsa. Azt kérdezte: az utóbbi időben nem apadt-e meg Vásárhely képzőművészete? i Majd azt: mikorra, s hogvan várható az egyre sürgetőbb változás, amely új szakaszt nyithat azok művészetében, akik eddig ..festettek, de nem fogalmaztak", akiknek „ideológiája a csönd lett". Amilyen súlyosak, olyan őszinték ezek a szavak. Súlyosak, őszinték — és már régen érnek a kimondásra. Hely is, idő is jóval több kellene ahhoz, hogy egyáltalán eltűnődjünk a mondottak igazságán, s a meghökkentett, de a régi kedvenceitől el nem tántorított drukkerek szenvedélyeivel alaposabban körüljárjuk azt. Mindenesetre, hely és idő híján is bólintani kényszerülünk Csoóri Sándor szavaira, legföljebb olyasmit dörmögve fogunk között, hogy egy-két olyan nagy művész azért nőtt már ki az itteni tájból, akinek festészetéhez többet adott az érdeklődők figyelme, a barátok szeretete, mint másoknak a tételekbe foglalt, útmutatóul szánt esztétika. Ami egyébiránt magát a XVII. őszi tárlatot illeti, annak rendezői elsősorban válogatási szigorukkal hívják fel magukra a figyelmet. Ezt a szigort jelzi, hogy most zárva maradt a bejárattól jobbra eső kis grafikaterem: néhány paraván „silbakja" mutatja csak. hogy ezúttal nem akadt kellő számú és színvonalú metszet, tus- vagy ceruzarajz. Ami viszont e műfajban bemutatásra érdemesnek bizonyult, az a nézőknek sok örömet szerez. A •kitüntetett Csohány Kálmán fegyelmezett rézkarcai, Engel Tevan István apróra megdolgozott, szellemes Illusztrációi, Rékassy Csaba mesterien archaizáló lapjai mind-mind egy jól iskolázott, töprengő, vívódó művészcsoport rangos munkái közül emelkednek ki. Hasonlóképpen szűk rés nyílott a festményeknek is. Átjutni rajta csupán azokat a munkákat engedték, amelyek a grafikához hasonlóan a töprengés, vívódás lélekkohójában születtek. így most valamivel kevesebb indulat, de több értelem sugárzik a „színezésükben" is visszafogottabb táblákról. Nevek, művek? Németh József, Szalai Ferenc, Almási Gyula Béla — a három legvásárhelyibb vásárhelyi — sokszor megdicsért, régi önmagát hozza. A négy képpel szereplő Fodor József pedig annál is többet, csakúgy, mint Somos Miklós, akinek tizenikét táblás, „Bestiáriumát" még bizonyára sokfelé fogják emlegetni. A szigorú válogatáshoz Igazán méltóak a szegediek is — Dér István, Fontos Sándor, Pintér József, Zoltánfi István, Zombori László —, akik már nem vendégek, hanem éppen „színvonaltartók" — sőt: emelők — Vásárhelyen". (A festészeti anyagban — ellentétben a grafikákkal — egy-két dolog azért zavar, így például Fejér Csaba néhány munkájának a szépnél is szebb dekorativitása, valamint Hézső Ferenc stílusújítása, amelynek éltetője — legalábbis érzésünk szerint — nem annyira az élmény, sokkal inkább az ötlet.) A plakettek, szobrok? Megszoktuk már, hogy a magyar éremművészet jelesei visszatérő vendegek Vásárhelyen. Ligeti Erika most is igazán kirukkolt, hasonlóképpen Szöllősy Enikő éí Szabó Iván. Szabó Iván egyébként a szobrászok nem túl népes táborából ls kiemelkedik: két faoszlopa, Mítosz című reliefje nagyon szép, nemcsak érdekes. Szathmári Gyöngyi Két leánya, Tóth Sándor sírkőből faragott Metamorfózisa — ismét csak Szeged üzeneteként — méltó a rangos környezethez. Rangos környezet? Visszagondolva a megnyitó szenvedélyes szavaira, bizony rá kell erre így kérdezni. Rákérdezve pedig valami olyasmit kell mondani, hogy az, feltétlenül az, még ha színvonalban a jó értelemben vett szenzációkeltésben el is marad a múlt évek egy-két tárlatától. S ha már ilyen, akkor feltétlenül megérdemelte a Csoóri Sándor-féle indulatos számonkérést, éppúgy, mint ahogy — reméljük — kiváltja majd a teoretikusok erősebb érdeklődését, ámelynek eredményeképp már nemcsak festeni, de hamarosan „fogalmazni" is fognak Vásárhelyen. Erősen várjuk, mikor telik meg az érvelés zajával a mostani „csönd"! Akácz László Festett parasztbútorok Juta lom műsor Jóformán meg sem száradt a tinta a szombaton kiosztott okleveleken, a szegedi öntevékeny művészeti csoportok és szólisták, az Ünnepelj velünk! mozgalom legeredményesebb résztvevői máris közönség elé álltak Vasárnap délelőtt a Juhász Gyula Művelődési Központ nagytermében jutalomműsort adtak a kongresszusi munkaversenyben és az árvízvédekezésben kitűnt szocialista brigádok tiszteletére. A szegedi nagyüzemek, a makói gépgyár, a vásárhelyi mérleggyár és HÓDIKÖT dolgozóit a rendező Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa nevében Hajas László titkár köszöntötte. • A közel háromszáz szereplőt mozgató színes műsor Bácskai Mihálynak, a népművelési tanácsadó szakreferensének átgondolt rendezésében szép közönségsikert aratott — jóllehet a terem olykor szűknek bizonyult. A miniatűr színpad és közvetlen előtere táncosoknak, irodalmi színpadnak, hangszereseknek, kórusoknak csak mostoha lehetőséget biztosít. Kiváltképp az ÉDOSZ Szeged Táncegyüttes bemutatóját (Kerek Attila Verbunk-fantáziája) és az utóbbi hónapokban látványosan fejlődő, tehetséges táncospár, a Sonderklasse osztályban versenyző Fodor Katalin—Maros Zoltán kettős produkcióját zavarta s karcsú színpad. A maga nemében brgvúros munka a Minerva Színpad tévében is látott programija. Weöres Sándor Magyar etűdök című összeállítása (Konter László rendezésében), de tetszett a Színpad két „szólistájának", Fekete Gizellának és Teszáry Gábornak versmondása is — Teszáry szegedi költő, Veress Miklós hálás lehetőségeket kínáló költeményét, az Utazást mondta el. A műsor lendületét négy kórus, az Erdős János vezette MAV Hazánk vegyeskara, a dr. Mihálka György vezette szakszervezeti munkáskórus és Kardos Pál két együttese, a főiskolai női kar. valamint a Bartók Kamara kórus biztosította. A szentesi Horváth Mihály gimnázium diákszínpada. Bácskai Mihály rendezésében, Meg kéne házasodni címmel játékos népi feldolgozásokat mutatott be. N. I. " Rendelésre készült népiművészeti kincsekből, múzeumok raktáraiba gyűjtött ládákból, szegedi, vásárhelyi. apátfalvi, tótkomlósi, orosházi tékákból, tükrösökből, tálasokból, korsóállókból, karos- és sarokpadokból, gondolkodó-székekből, a tisztaszoba mennyezetes ágyából, Karasz János bölcsőjéből, a vetett ágy elé készült díszes székekből, asztalokból rendeztek szép kiállítást a múzeumi hónap keretében a szegedi képtárban. Parasztházak díszéül szolgált valamennyi, festették mindet, ennyi a közös vonás. Meg talán az, hogy az alkotók nevét itt sem ismerjük — a népművészet hamar elfelejtette mindig nagy alakjait, de sokáig őrizte alkotásaikat —, tudjuk viszont majdnem minden darabról. hogy kinek csinálták. és mikor készült. A dátum sokszor annyira pontos, hogy szinte csak az hiányzik. reggel, délben vagy este lett vele készen a mester. Az egyik szék Pipis Anna széke volt, a másik Török Mihálynéé, a menyasszonyi láda Kotsis Juliannáé, a terjedelmes. majdnem gőgös. — föltehetően adókönyvet, kalendáriumokat, családi iratokat, patikaszereket, esetleg a pálinkás butellát őrizte a maga korában — saroktéka pedig „Bobor János uramé", 1795-ből. Szép példánya a kiállításnak az a hatalmas szék, aminek a támlájáról derül ki. hogy csizmadiáé lehetett valamikor. hiszen belefaragták a csizmát is, mustát is Tótkomlóson. (Úgy látszik, a szlovák ősök szívesebben faragtak mint a többiek.) Későbbi örökösöknek kellemetlen lehetett a derék csizmadia emléke, mert szépen faragott nevét levakarták egészen a pontig. Az, hogy 1833ban készült, szerencsénkre maradhatott. Ugyancsak mesterség jelvénye díszíti az egyik padot is: kovácsüllő. patkó, fogó. Uralkodó motívum mégis a virág. Kinyomozták azért a kutatók, kik lehettek a szép bútorok alkotói. Templomi mennyezetek festett mintáit fedezik fel a régebbi darabokon. talán templomfestő vándorasztalosok készítették azokat, amelyek mások előtt is példaként szolgálhattak. Érdekes, hogy az itt látható két vásárhelyi ládán — a legrégebbiek közül valók — a más bútorokon uralkodó sötétkék színnek nyomát sem találjuk. Szépen virító tubarózsa díszít! őket. A reneszánsz-ízű, majdnem cifra néhány láda mellett a szegediek vaskosabbak, erősebbek, mezeivirág díszítésük is elüt a környékbeliektől. Az Alföldi déli területeinek bútorait bemutató kiállítást dr. Juhász Antal, múzeumi csoportvezető rendezte, és dr. K. Csilléry Klára, a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársa nyitotta meg vasárnap délelőtt. Ha kimondott szándéka a szegedi múzeumnak, hogy sorra beijjutatja raktárainak legszebb darabjait, a látogató csak egyet tehet hozzá: várjuk sorban a többit is. Horváth Dezső Rádióvetélkedö Szeged és Szabadka között A Tisza Szálló hangversenytermében vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel tartották meg Szeged és Szabadka ifjúságának rádióvetélkedőjét. A műsorral egybekötött felvétel során kérdések hangzottak el Magyarország és Jugoszlávia földrajzáról, történelméről, mai életéről. A zsűri — amelynek elnöke Csuka Zoltán, az ismert műfordító volt — számos díjat ítélt oda a szegedi és a szabadkai fiataloknak. Többen nyertek külföldi utazásra jogosító utalványt, lemezjátszót, fényképezőgépet, táskarádiót, hanglemezt. Padisák Mihály, a magyar játékvezető, illetve Papp Imre az újvidéki rádió munkatársa összesen mintegy négyórás műsort vett fel, amelynek „megvágott" — egyórás — változata Jugoszlávia nemzeti ünnepén, november 29-én, délelőtt 10 óra 3 perckor a Kossuth-rádión hangzik majd el. A rádiófelvételen részt vett Faggyas Sándor, a magyar rádió ifjúsági osztályának vezetője és Szalay István az újvidéki rádió főszerkesztője, akik megbeszélést folytattak a két rádió további együttműködéséről. A vetélkedőn több szeged) művész is közreműködött Igy Papp János és Vág Mari a műsor konferansziéi voltak, Lelkes Dalma pedig Fehér Ferenc jugoszláviai magyar költő versét mondta el. Nemzetközi jogászkonferencia Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, Románia, a Szovjetunió és Magyarország képviselőinek részvételével nemzetközi jogtudományi konferencia kezdődött hétfőn Pécsett, a Technika Házának Bartóktermében. Magyarországot dr. Markója Imre, az igazságügy-miniszter első helyettese, dr. Szabó Imre akadémikus, az Állam- és Jogtudományi Intézet igazgatója és számos belföldi szakember képviseli. Az első napon két téma szerepelt a napirenden: „Az állampolgárok és szervezeteik részvétele az igazságszolgáltatási tevékenységben" és „A döntőbizottságok és azok tevékenysége a szocialista államban". Kedden „A jogszolgáltatás • törvényességének biztosítékai az államigazgatási tevékenységben" és a „Jogpolitika, törvényesség és jogszolgáltatás", míg a harmadik napon „Az igazságszolgáltatási tevékenység szerepe a szocialista államban" témákat vitatják meg a konferencián. Univerzális talajművelő A világ mezőgazdaságában páratlan az a gép, amelyet a görgős-eke Ismert feltalálója, Szabó István jelentett be a Találmányi Hivatalban. Mit „tud" az új gép? Az MTI munkatársának erre a kérdésére Szabó István elmondotta: — Üj találmányom lényegében egy univerzális talajművelő gép, amely képes arra, hogy öt hagyományos felszerelés munkáját egyszerre végezze el. A továbbfejlesztett és más munkaelemekkel félszerelhető görgőseke egymaga helyettesíti a tárcsát, a boronát, a rögtörő hengert és a talajfelszínt egyengető felszerelést. Arra is lehetőség nyílik, hogy a munkaelemekkel a hagyományos típusú ekéket is felszereljék, tehát új módszeremet — véleményem szerint — aránylag rövid idő alatt széleskörűen el lehetne terjeszteni. — A találmány alapján gyártható gépek készítésére szerződést kötött velem a Vörös Csillag Traktorgyár.