Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-22 / 248. szám
CSÜTÖRTÖK, 1970. OKTÖBER 22. Tájékozott, jól dolgozó diákok Hérom napon át Szeged és Csongrád megye középiskolásainak, szakmunkástanulóinak mozgalmi munkáját, politikai ' felkészültségét vizsgálták — az MSZMP KB ifjúságpolitikai állásfoglalásának, illetve a KlSZ-szervezetek munkájának tükrében. A KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló osztálya által kezdeményezett és vezetett vizsgálat eredményeit tegnap, szerdán délelőtt Szegeden, az Ifjúsági Házban értékelték. Borbély Gábor, a KISZ KB osztályvezetője összefoglalójában elmondotta, hogy általábun kedvező képet nyertek a meglátogatott iskolákban folyó Ifjúsági munkáról, a diákok . tájékozottságáról. Mint a vizsgálat vezetői — elsősorban a KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló osztályának munkatársai — megállapították, a Csongrád megyei és a szegedi iskolák KlSZ-vezetői ismer ik az ifjúságpolitikai állásfoglalást, s kellőképpen tanulmányozták a közelgő X. pártkongresszus Irányelveit ls. Több szegedi intézményben — így a Tisza-parti Gimnáziumban — külön diákaktívákon beszélik meg az aktuális kérdéseket A szegedi közgazdásági szakközépiskolában ugyancsak az ismeretek bővítését szolgálja a tondbbtonulók vitakőre, amelynek foglalkozásain rendszeresen szerepelnek politikai témák. Az új KISZ-tagok felvételében, az új alapszervezetek megalakításában ugyancsak élen Jár néhány szegedi Iskola. Így többek között az erdészeti technikum mutat példát azoknak az Intézményeknek, ahol a kelleténél hosszabb ideig várnak az elsősök felvételével. A fizikai dolgozók gyermekeinek segítése szintén kedvező képet mutat. Különösen a József Attila Tudományegyetem hallgatói tesznek sokat a hátrányos helyzetű és továbbtanulásra jelentkező Csongrád megyei, illetve szegedi diákok patroné léséért. Általában: főképp Szegeden rendszeres és következetes az iskolai KlSZ-munka irányítása, segítése. Az eredmények nyugtázása mellett néhány gondot is megemlített Borbély Gábor. Így többek között arról szólt, hogy egyes Iskolákban még mindig u nagyobb eseméményekhez, évfordulókhoz kapcsolódik a fiatalok politikai tevékenysége, s bizonyos középiskolákban, szakmunkásképző intézetekben csak a pártösszekötő tanár tevékenysége képviseli a pártlrányítást. Az összefoglalót hasznos vita követte, amely Szögi Bélának, a KISZ KB tagjának, a KISZ Csongrád megyei bizottsága első titkárának zárszavával ért véget. A háromnapos vizsgálat — amelynek tapasztalatait hosszabban és alaposabban fogják majd elemezni — lényegében kedvező képet vázolt fel Csongrád megye és Szeged középiskoláinak, Illetve szakmunkásképző intézeteinek KlSZ-munkájáról, az ifjúsági vezetők, KISZ-tagok tájékozottságáról, tevékenységéről. A vizsgálat végzőinek az volt a benyomása, hogy több vonatkozásban alaposabb és hatékonyabb az Ifjúsági szövetség munkája a megyében, illetve városunkban, mint az ország más vidékein. Az Akadnia és a MÉM szerződése Tudományos együttműködési megállapodást kötött a Magyar Tudományos Akadémia és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium. A szerződésit tegnap délután az MTA tudósklubjában az Akadémia képviseletében Erdey-Grúz Tibor elnök és Erdei Ferenc főtitkár, a minisztérium részéről pedig Dimény Imre miniszter írta alá. A megállapodás értelmében a jövőben az Akadémia és a minisztérium közös kutatási programot dolgoz ki, elsősorban az élelmiszer-, a fagazdaság, a földmérés és a térképészeti tudományok területén. A szerződés pontosan meghatározza az együtttes feladatokut, a többi között a két intézmény tudományos kutatásainak összehangolását, valamint a tudományos kutatók képzését, Illetve továbbképzését. Ez a megállapodás továbbfejleszti az Akadémia és a MÉM közötti hagyományos kapcsolatot, hiszen már eddig is sok olyan tudományos eredmény született, amelynek alapja a két intézmény és kutatóintézeteinek együttműködése vo^t. az öntöde Érdekes levelet kaptunk Sánta Gyulától, a Mechanikai Művek kereskedelmi Igazgatójától. A Mechanikai Művek, amely az ország egyik legnagyobb olajkályha-készítő cége, nyilvánosan mond köszönetet a szegedi vasöntödének, s annak vezetőjének, azért, mert a szegedi üzem példás segítséget nyújtott a budapesti testvérvállalatnak. Mint a levélből kiderül, a Mechanikai Müvek az Idén a tavalyinál százezerrel több olajkályhát kíván gyártani. A zavartalan termelést eddig az akadályozta, hogy a jelentős túlteljesítéshez szükséges öntöttvas alkatrészek nem álltak rendelkezésre. A Mechanikai Művek ezért fordult kéréssel a szegedi öntödéhez, kérve, hogy a megemelt megrendelést ls gyorsan, jó minőségben teljesítsék Szegeden. A kérést szokatlanul gyors intézkedések követtek; nem hosszadalmas alkudozás, levélváltás. Idézve a levélből; — „A megbeszélés során a Vidia Nagykereskedelmi Vállalat közreműködésével a szegedi vasöntöde elvállalta: az öntöttvas alkatrészeket olyan ütemben szállítják, hogy a Mechanikai Művek akadályoztatás nélkül eleget tehet a megrendeléseknek. Az öntöde ezentúl uzt is elvállalta, hogy a negyedik negyedéves szállítási kötelezettségét december 5-lg teljesíti — így ezekből az alkatrészekből készült olajkályhák még az idén forgalomba kerülhetnek. A Mechanikai Művek képviselői e segítőkészségért mind az öntödei vállalat, mind a Vidia Nagykereskedelmi Vállalat vezetőinek és dolgozóinak köszönetét fejezd ki." Néma előzés? Nikolényi Árpád (Rigó utca 25/b), olvasónk új kocsitulajdonos. Ebben a minőségében szinte kivétel nélkül azt tapasztalja, hogy az előző járművek nem használják kürtjüket, pedig a KRESZ előírja. A tanfolyamon la megkövetelik a hallgatóktól. Azt kérdezi, hogy vajon megengedett-e mégis a néma előzés? Kérdésére Vilim András rendőr őrnagytól azt az egyértelmű választ kaptuk, hogy a hangjelzés előzéskor a KRESZ előírásai szerint kötelező. Elmulasztása szabálytalanság. Tehát olvasónk ezután is nyugodtan használhatja a kürtöt, nem kell attól félnie, hogy „köznevetség tárgyává" válik. Legfeljebb csak a szabálytalankodók szemében. A kürtöt an- | nál is inkább használni kell az előírásoknak megfelelően, mert az előzések közben bekövetkező baleseteknél súlyosan esik latba a hangjelzés elmulasztása. Kongresszustól kongresszusig A dolgozó parasztsúg életviszonyainak változásairól, lejlűdéséről. a termelőszövetkezeti tulajdon erősödéséről szóló kérA falusi élet változásai, a termelőszövetkezeti földtulajdon kialakítása „Arra törekszünk, hogy végső fokon megszűnjön a különbség a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság életszínvonala között. A kővetkező években Jelentékeny lépéseket teszünk azért, hogy a parasztság életszínvonalát és ellátottságát tovább közelítsUk a munkásosztályéhoz." (Az MSZMP IX. kongresszusának határozatából.) déselnkre Szabó Sándor, a Csongrád megyei pártbizottság osztályvezetője vá laszolt. 0 Milyen mértékben sikerült megva1966-hoz viszonyítva alig vál- ami természetesen sok plusz tozott, ugyanakkor a folyó- munkával jár. — Végül szólni ken arról, hogy egyes helyeken a külosítani a IX. párt- sított összes munkadíj 1969kongresszusnak a ben 293 millió forinttal ha dolgozó parasztság ladta meg a bázis évet. En- lönböző "segéd- és mellékéletszínvonalára vo- nek megfelelően a dolgozó üzemági tevékenység átmenatkozú határozatát taglétszámra vetített közös- netileg lehetőséget adott kiCsongrád megyében? bői származó részesedés ugró jövedelmek elérésére. — Mint ismeretes, a me- 1966-ban 13 700 Ft, 1969-ben illetve haszonszerzésre ls. E zőgazdaság szocialista átszer- pedig már több mint 20 ezer tevékenységek szervezésében vezéseig — az alacsony ter- forint volt megyei átlagban. — kis számban bér — de melési színvonal, az értéke- A tagok egy munkanapra ju- részt vettek olyan szemésítési árak mesterséges le- tó részesedése ez idő alatt lyek ls. akik elsősorban csak szoríáöü és a magas adótér- 77 Ft-ról 94 Ft-ra emelkc hek következtében — a pa- dett. rasztság jövedelmi viszonyai — összegezve megállapít p az éttagos munkabér szín- ható, hogy a parasztság köz- nem kis kárt oközvn ezzel vonalhoz képest nagyon el- vetlen jövedelmei ma mar a szövetkezetnek és magémaradtak. Az átszervezés többnyire elérik — a legjobb nak a szövetkezeti tnozgaután a mezőgazdaság fellen- feltételek között gazdálkodó lomnak is. A közelmúltban dülésével e téren is kedvező szövetkezeteknél kedvező megjelent rendelkezések, fordulat vette kezdetét, azon- Időjárás esetén némileg túl valamint maguk a szövetkeban a H. ötéves terv idősza- is haladják — a népgazdaság zeti tagok és a szövetkezekában még számtalan ne- más ágazataiban dolgozók tek vezetőt, hézsóg — a gazdálkodás ala- jövedelmét. A közös gazdacony színvonala, a btzonyta- súgok megszilárdulásával veszélyes voltát, hathatós lan részesedés, a rendszer- párhuzamosan a termelőszö- intézkedéseket noztak. ametelen fizetés — akadályozta vetkezett tagok élet- és lyek ezen a az elmaradás és az abból ke- munkakörülményei ls közeletkező ellentmondás felszá- lebb kerültek a népgazdasémolésát. gl ágakban dolgozókéhoz. — A Magyar SzociallBta bár e téren — érthetően — Munkáspárt IX. kongresszu- még Igen nagv a lemaradás a saját jövedelmük növelésével a mindenáron való pénzszerzéssel foglalkoztak. felismerve a helyzet tarthatatlanságát és SN HZ elmaradás megszüntetése érdekében — a mezőgazdaság egyidejű fejlesztése mellett — a paraszti jövedelmek nagyobb ütemű növelését határozta el- Ezek megvalósulását döntően a gazdaságirányítás üj rend szere, valamint az ennek kapcsén megjelenő ár- és bérintézkedések, továbbá a parasztság éleiében eddig is0 Véleménye szerint ml az Igazság abból, hogy a parasztságnak egy vlterületen ls a személyes jövedelmek nagyságát a társadalmilag ls elismert keretek közé szorították. 0 Miként halad a termelőszövetkezeti földtulajdon kialakítása? — Az MSZMP IX. kongszonylag magas Jö- resszusának a mezőgazdaeávedelmi színvonalat got érintő egyik legnagyobb elért rétege alakult jelentőségű határozata a teregy- melőszövetkezeti földtulajdon létrehozása, a földtulaj don és a földhasználat egységének megteremtése, a termelőszövetkezetek földtulajdon jogának elismerése volt. A határozat, valamint néágaki, különösen két területen, hány speciális tatban? — A termelőszövetkezetek meretten új, nagyjelentőségű a megalakulás idején adott szociálpolitikai határozatok természeti és közgazdasági biztosították. Az intézkedő- környezetben kezdték meg az ezen alapuló 1967. évi sek hatására javult a pa- működésüket, így alapvető IV. törvény végrehajtása az rasztság munkakedve, a ter- differenciáltság a szővetkemelőszövetkezetekhez való zetek között kezdettől fogva ragaszkodása, melyet többek létezik. Azóta a jobb féltéközött az ls bizonyít hogy telek közt gazdálkodó üzea dolgozó tagok által telje- mek természetesen gvorsabsített munkanapok száma az ban ls fejlődtek. A jövedel1968. évi 178-ról 1969-ben mezőbb termelés nagyobb tulajdon kialakításának 227-re emelkedett. A nyűg- mérvű felhalmozást, a mü- egyik útjn a kívülálló tulajdíj ós a társadalombiztosí- szaki-technikai színvonal donosok földjelnek megváltás bevezetésének, a mun- gyorsabb ütemű fejlesztését tésa. amely 1969-ben befejekadíj 80 százaléka évközi tette lehetővé, ami a dlffe- ződött. összesen 81 ezer 773 garantálásának, a munkadí- renciálódást tovább növelte, tulajdonos, 91 763 kh földje jazáa új rendszere széleskö- — Ennek következteben került megváltásra, 107,3 rű alkalmazásának vala- 1962-ben a legrosszabb és a millió forint megváltási ár mint a munkakörülmények legjobb minőségű földeken ellenében. Ezzel a termelőutóbbi két évben a megyei párt, tanácsi és egyéb társadalmi szervek, valamint a földhivatali szakapparátus egyik fontos feladata volt. A termelőszövetkezeti földJárda — részletekben Tapodó János (Radnóti Miklós utca 56.) az utca lakói nevében fordult szerkesztőségünkhöz. Mindenekelőtt arról az örömhírről számol be, hogy hamarosan új gyalogjárdát kapnak. Ugyanakkor nem érti azt. hrgy az Idén miért csak az utca egy részén építik meg a járdát, a másik részt jövőre hagyva. Vagy ha nincs rá több pénz, miért kell 210 centi széles jétdát építeni? Hiszen ha keskenyebbre készítenék, talán az utca többi részére is futná. Kérdésére László Iván, az I. kerületi tanács építési osztályának vezetője válaszolt. A járda építése 350 ezer forintba kerül, így egyelőre csak az utca egy részén készülhet el. A 210 centiméteres szélességre is szükség van. A járdaépítés szabályai szerint legalább 150—160 centi szélességet kell számítani ahhoz, hogy két gyalogos kényelmesen elférjen egymás mellett. A Radnóti utcában azonban három nyom szélességű (210 centiméter) járdára van szükség, mert a gyalogosforgalom néhány éven belül várhatóan sokkal nagyobb lesz. Annak pedig nem lenne sok értelme, hogy 5—6 év múlva újra kezdjék az építkezést. Kocsma vagy fűszgrbolt? Azt hiszem, fontos szerepe Arról nem ls beszélve, hogy van a fűszerboltok cégérei- az ivótársaságot törzsvennek. mert gyakrabban kell déanek járó előnyökkel szolelcwzlatnia a iámbor vásárló- gálják ki. A hétköznapi veban ébredt kétséget. Mér- vők rovására, mint azt: kocsmában vagy Nem hiszem, hogv valafűszerüzletben Jár-e? milyen tudatos elhatározásAz előjelekből ugyanis sal engedték volna meg a alieha dönthető el egvértel- furcsa divatot. Azt sem hlműen a kérdés. A polchoz szem. hogv a fűszerboltok támaszkodó, békésen, vagy vezetői — főként a körutak hangosan iddogáló embere- táján és azon kívül — ne ket lét. akik háborítatlanul tudnák: az élelmiszerbolt csüngnek egy sörös-, boros-, mégiscsak arra való. hogv vagy éppen mini-pálinkás- élelmiszert árusítsanak benpalack száján ök 1ól meg- ne< 8 az ltalt is hazavigyék, férnek a többi vasariótól. A .... . . • i fordítottja ennek aligha Hat akkor miert tunk el a mondható el. Egy-két üveg kocsmázók leienlétét, miért sör után a kocsmázók han- szolgálják ki ..helyben" őket? gulata ..oldottabb" lesz. meg- s ha a boltvezetők mesteszólítgatják a menyecskéket „„ - egyszóval a fűszerboltban szik miert enSedlk felette amolyan talponálló, söntés seik? körülményeket teremtenek. M. I. Javulásának hatására meg- gazdálkodó termelőszővetke szűnt a mezőgazdaságból zetek csoportjaiban a terüvaló nagyfokú elvándorlás és letegységre jutó termelési ma már a fiatalabb korosz- értékek között még alig két- tulajdonba került, tályból is mind többen lép- szeres. 196B-ban már négy- — A kívülállók ingatlanai nek tagsági viszonyba a ter- szeres. 1969-ben pedig már melőszövetkezetckkel. (A ötszörös volt a különbség. termelőszövetkezetekbe Természetesen ha nem is évente felvett nég.v-ötezer ennek megfelelően, de jelentag kétharmada 40 évesnél tősen differenciálódtak a fiatalabbá személyi jövedelmek ls an— A bekövetkezett váltó- nak ellenére, hogy a gyenge tek használatában lévő Inzás pozitívan hatott a ter- termőhelyi adottságú szövet- gatlanok vagyontárgyak, melőszövetkezeti tagok élet- kezetek jelentős állami tá- összesen 20 500 kh földterü színvonalára jövedelemvl- (nógatásban részesülnek szonyára Is. A dolgozó ta- — A differenciáltság az üzemek között jelenleg Is fennáll, sőt továbbra ts fennszövetkezetek használatéban levő földterületek 19.6 százaléka termelőszövetkezeti nak megváltásán túl térítés nélkül termelőszövetkezeti tulajdonba kerültek a megszűnt szervezetek legeltetési bizottságok tulajdonában és a termel őszövetkezegok és alkalmazottak száma let, valamint 69 állami épület. — A termelőszövetkezeti földtulajdon létrehozásának marad azonban a szabálvo- másik útja az állami tarta7Ók módosítása nz 1971-tőt I kföldek termelőszövetkezettvénybe lépő új pénzügyi ti tulajdonba adása. Napjaés adórendszer várhatóan Inkig a termelőszövetkezetek "sökkentí azt. és bizonyos el- használatában lévő 99 ezer 'emtmondásokat meg Isszün- kh állami tartalékföldből 47 tet. — Nagyobb ma munkával azok a szövetkezeti családok érnek el, termelőszövetkezet részére jövedelmet 36 881 kh földterület tulajdonba adása történt meg. — A fentleken kívül elállói több munkaképes csa- halálozások. termelőszövetládtag van és olyan munka- kezetbői való kilépések és körben dolgoznak (állatte- kizárások következtében nyésztés). ahol foglalkozta- 1969. január 1. és 1970 szeptásuk egész évben biztosi- tember 1. között 3918 szetott. Ugyanakkor látni kell mély 6382 kh Ingutlana keazt is. hogy a mezőgazdasá- rült termelőszövetkezeti tugi munkák idttiyszerűsége lajdonba. miatt ÍI teljes tagság egész — A fentlekből megálluévl folyamatos foglalkoztató- pítható, hogy a földtörvény sa nem lehetséges. -1- Helyenként 1ól kiegészf ti a közösből származó jöve rte'met n háztáji gazdaság zetl földtulajdon Is. Aho' felismerték ennek san és folvamuto 'rlentöségét. és a közös gaziaság vezetősége megfelelően támogatja a szövetkezet ttigjalt. ott a háztáj' gazdaságból szintén szép jövedel met realizálhat a tsz-tag, képez. végrehajtása » megyében 1o ütemben halad, ennek megfelelően a termel ö-zövetkefokezato- a'akul kl. Jelenleg 155 "26 k'' vagyis a termelőszöve'kezetek használatában lévő Ingattanok 33,5 százaikká termeiözövetkezetl földtulajdont