Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-08 / 210. szám
8 KEDD, 1970. SZEPTEMBER & O • BHE Megnyílt Szegeden az első egyéves pártiskola Hétfőn délelőtt 9 órakor megnyílt Szegeden az elsö egyéves pártiskola az MSZMP Csongrád megyei oktatasi igazgatóságának újszegedi epületében. Megnyitó beszédet dr. Ágoston József, a megyei pártbizottság titkára mondott. melyben kifejtette a pártiskola hallgatói előtt, nogy miért tontos és hasznos az elméleti és ideológiai képzettség fejlesztése. Üdvözölte a partiskola 35 hallgatójat Eitlerné Szilágyi Júlia, az oktatási igazgatóság vezetője is. Délelőtt lil órakor — a megnyitó ünnepség befejeztevei — megkezdődte!: az előadások. Uj RENDELET ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ A KÉMÉNYSEPRŐKRŐL Fenákel Jud(t. írónóvel ta_ A kemenysepresi munkát lálkoznak a szentmihálvteleeddig szabalvozo elavult in- ki 0lvasók szeptember 10-én. tezkedések helvett most je- csütörtökön este 6 órától a lent mec az építésügyi es községi művelödesi házban varosle.ilesziesi miniszter ul. Az lrónó, Fazekas István taegyseges rendelete a ké- nár mutatja be ménysepröipari tevékenység \A titokzatos 7ridz$i „Régidi-csőségünk holké-selazéjihomályban" — szavalta borízű hangon Buforc Béla, mikor legutóbb találkoztunk. — Teljesen kiborultam, pajtikám — rikkantotta, amint meglátott s lefejtette karjait az üreg platánfáról, hogy teljes szeretetével rámzúdulhasson. Borízű hangját meghazudtolva, tömény pálinkabűzt lehelt az arcomba, s ingadozva, ám annál hangosabban folytatta a skandálast. Imígy: százasok ültenek el... — Nem százasok: századok — bátorkodtam megjegyezni. Béla azonban már a bús ieledékenyseg koszorutlan alakjainál tartott. Utóbb mégis visszatért megjegyzésemhez: ma este igenis százasok! — nyögte keserűen — ott-ott! és a sarki becsületsüllyesztő télé mutatott. Hogy megyek igy haza az asszonyhoz? Nem is megyek, ő ügy sem fog megérteni, mert nem Fridzsista ... Megkónnyebültem lélegeztem fel: akkor ez nem szerelmi bánat, talán van még segítség Béla sebére. Ó viszont, egészen másként gondolkozott. A Fricizsi — mint bizonyéra tudják, így becézik szurkolói az Első Hazai Fridzsider és Trutymándli Tröszt labdarúgó csapatát — az utóbbi időben hullámvölgybe került. S meglehetős, titokzatos körülmények között ott is maradt. Bela lehuppant egy padra, egy szivelyes rántással engem is leültetett. — Nem a hullámvölgy fáj — zokogta —, de minek titkolják? Minek titkolják pont előttem?! És kiöntötte a szivét. Nagy szív, már kölyökkorában is fridzsista volt. Előszedett egy csomó újságkivágást, kiteregette a padra. Gyűrött, agyonolvasott lapokon olvashattam a Fridzsi nevét. Először azt, hogy a csapatban bajok vannak. Aztán, hogy a bajok benne vannak a csapatban. Aztán, hogy bajban van a csapat. De mekkorában! És végül mindennek tetejében úgy nyilatkozott több illusztris vezető is, hogy véleménye szerint: az, hogy bajok vannak a csapatban, teljes egészében abból adódik, hogy bajban van a csapat. Ezzel egyszersmind élesen cáíolták azokat a — hebehurgya, felelőtlen, kártékony — híreszteléseket, melyek szerint éppen ellenkezőleg; az, hogy bajban van a csapat, tulajdonképpen abból adódik, hogy bajok vannak a csapatban. Baj-bujzöidág ... imigyen zenésítette meg különbejáratú véleményét Béla pajtás. — Ebbe zöldülök bele! — gondosan elrakta féltve őrzött papírjait. Nagy krokodilkünnyek csorogtak mindkét szeméből. — Baj-bujzöldág, zöld levelecske... Hát én ezt nem bírom tovább — jelentette ki —. most szólj hozzá: elmegy a csapatból két csapatra való fickó: elmegy a borbély, a fodrász, a pékinas, a cukrász, a búr, a búr, a búr kalappal... — Te. ez visszajött — szóltam közbe. Ö csak legyintett. — Most már tökmindegy. Különben is: miért ment el egy ilyen régi fridzsista fiú? Arról nem is szólva: miért jött vissza! Hát erre nem tudtam válaszolni, noha voltak homályos sejtelmeim. Mit volt mit tenni, végül is magára hagytam kétségeivel szegény baratomat. Mikor legutóbb találkoztunk, szörnyen melankolikus volt. Mondtam is neki. de rá se hallgatott. Egyre azt hajtogatta: — Bajba... vana ... vanacsa... patba ... abajok ... vajba ... csajba ... csajba ... vanaba .... papapat... patapap ... Közös barátunk. Elemér, is akkor ért oda. Azonnal félrevontam. — Hagyd, ne zavard! — Miért, mi baja? — A. semmi az égvilágon. Sőt, annyi velősen szókimondó nyilatkozatot olvasott össze, hogy tökéletesen megtanult szuhaéli nyelven. Hadd gyakorolja szegény, még szakvezető is lehet belőle. Sima! Mihály Vásári érdeklődés Kikapcsolódás íf gyakorlásáról. A rendelet ki mondja, hogy a kéményisepróipari tevéken.vseg ellátásáról a tanácsok gondoskodnak «z általuk alapított kémény6epröipari szervezet, vállalat útján. NAPi EZER TONNA VAS Az ország legnagyobb vasolvasztoja, a Dunai Vasmű 2, számú óriás kohója augusztus 20-a. az első csapolás óta egyenletesen fejlődő ütemben termel. A „felfutás" a tervezettnél is jobb. a kohóval hamarabb érték el. sőt már jóval túl is haladták az ezertonnás napi kapacitást. Szeptember el6ö hat napjának naoi átalaga már 1100 tonna volt. A LEGJOBB FAVÁGÓ Kihirdették a fakitermelők Visegrádon megrendezett országos es nemzetek közötti versen venek eredménveit. Az összetett egyéni bainoksagot magvar versenvző. K. Szabó István, a Borsodi Állami Erdőgazdaság dolgozója n verte meg. az összetett csapatbajnokságban pedig a Balalonfelvidéki Erdő- es Fafeldolgozó Gazdasag lett az első. A nemzetek közötti versenyben a magyar csapat szerepelt a legjobban, a második helyen Jugoszlávia végzett. Románia a harmadik lett. BAKACSI LAJOS KIÁLLÍTÁSA Bakacsi Lajos főiskolai hallgató munkáiból nyílt kiállítás a textilművek klubjában. A gvár egykori dolgozójának képeit Os. Patai Mihály íestömüvesz adta át az érdeklődőknek. Bakacsi Lajos számos kiállított képe vall a hajdani munkahelyről. a textilművek dolgozóiról SZESZFŐZDE ZÁKÁNYSZÉKEN Üj. földgáztüzelésű szeszfőzde vária első munkanapját Zákányszéken A Csongrád megyei szikvíz és szeszipari vállalat építtette, es berendezte úgy. hogy a le- M J6zsefné a i^ndér utca zsefnét, s négy hónapi szahető legkorszerűbb legven )g szamu ha/ udvaran po- badságvesztésre ítélte. A gépesítették a munkát. A ro^ta szönyeget, s nem is büntetés végrehajtását azonvállalat emberei a gondolt arra. hogy ennek su- ban három évi BER-re panaszkodnak. A ]yos kbVetkezmenyei lesz- felfüggesztették, berendezés szerelesét ez a nek £gyjk szomszédjának — vállalat vegezte. de a Ráz- X-,ugosi Józsefné 62 éves, égők beszerelései nem vál- Tündér utca 18 szám alatti lalta. Kikötötte viszont, hogv iakosnak _ egyáltalán nem eddigi munkájáért sem vál- telszett a szönyegUsztitás, és MéIy mesren4ÜWs,el tudatjuU, lat felelősseget na mas el- hangos szóval próbálta le- hogy szeretett feleséi, édetvegzi a szerelést lsmet hu- beszélni erről a serénykedő anya. nagymama H testvér, rovasár* háziasszonyt. Egyikőjük sem ^^nv.^uUn „ELKOTOl re. engedett, a vitából verekedes elhunyt. Temetése szeptember A GÉPKOCSIT támadt: Lugosi Jozsefné egy 9-én. 15 órakor lesz az űjszegePatik Sándor (nagykörösi jókora bottal előbb M. Jó- dl 'emető ravatalozójából, A lakos) augusztus 27-én egv ZMÍfné karjara. majd fejére By4"°l0 cs"4d' Btrkm,r"'^ csehszlovák rendsz-amú gép- ütött. Az. ütések következté- szomorú szívvel tudatjuk, kocsit tört fel es lopott, el a ben M. Józsefné agyrázkó- hogy szeretett férj, édesapa, szegedi partfürdő előtt. Ba- dast szenvedett, előbb a sze- ^'ti^THf'ttél^Jt Közlekedési balesetek közli a utolsó lapokon a bemutatásra kerülő darabok rövid ismertetése olvasható. TÁVLATI TERVEK Tegnap délelőtt a Szegedi Állami Gazdaság központjámegvitatták az idei év eddigi tapasztalatait. Szó volt LÁTCSŐ Látcső címmel megjelent a Szegedi Nemzeti Színház új . .... ... , , . . ....... , .. sz.íni évadját köszöntő kiad Az elmult hetvege baleseti va es Sovenyhaza kozótt movany A kis füzet bemutatia st®tisztikája ismét szomorú: torkerékpárjával összeütköa színház új tagjait- ismer halálos balesetet és súlyos zött a vele azonos irányban teti a' bérletsorozatokat" sél'ü léseket okozott az ittas haladó Zombori József, SöbériPtoir árát a ~ vezetés, a figyelmetlenség. vényháza, Hatháza 3. szám 2 Vasárnap este 8 óra 55 alatti lakossal. A baleset perckor a deszki Lenin tér következtében Zombori Jóés Felszabadulás utca ke- zsef súlyos sérülést szenvereszteződésében Farkas dett. György 24 éves, asztalos (Sze- Szegeden, a Bajai utca 9. ged, Zárda utca 13. szám számú ház előtt az 56 éves alatti lakos) ittasan vezette Kószó Mátyás (Lajkó utca ban összeült íz igazgatódé, motorkerékpárját és nagy 10. szám) személygépkocsiős ^.kszlripzptt ia^ sebességgel az ut menti kő- jávai mintegy 50 kilométeres szaasz.ei vezeti tanacs. kerítésnek ütközött. A mo- sebességgel közlekedett, és a torkerékpáron helyet foglaló csúszós úttesten félborult. A . , . .. , ,, utasa — 23 éves felesége — figyelmetlen gépkocsivezető arról is. hogy az intezkedesi a baleset következtében oly súlyos sérüléseket szenvetervnek megfelelően mik a súlyoaan megsérült, hogy a dett. legszükségesebb tennivalók kórhazba száUitós után, hétgazdalkodas fÓT1 hajnaiban életét veszerdekében S nem utolsosor- tette Farkas György kőny- ALFA ban a tavlati fe.Uesztesi ter- nyebben megsérült. ~ veket is megvitatták. 'Bakson. a Felszabadulás MEGHOSSZABBÍTOTT úton Tápai Lajos 37 éves, KIÁLLÍTÁS Csanytelek. Rózsa utca 3. Szeptember 3-án nyílt meg szám alatti lakos magángaza közlekedés fejlődését il- dálkodó személygépkocsijálusztráló kiállítás a Móra Fe- val tolatás közben összeütrenc Múzeumban, melyet a között a szabályosan közleKözlekedéstudományi Egye- kedő 14 éves Molnár Katasület az eredeti tervektől el- lin mindszenti lakossal. A térően szeptember 10-ig tart Tápai Lajos figyelmetlenségnyitva. A kiállítás így a 9-én bői bekövetkezett baleset sokezöődő közúti balesetelhórí- fán a kislány súlyosan megtási konferencia Dani Mátyás (Algyő, 7-es meUékletből: egy egesz oLbat-ak. 92-es számú szoba), dalt töltenek meg a karika_ az NKFV dolgozója elvesz- túrák, viccek. Mai kedden délután"4 és tett? pálmát motorkerékpár7 órai kezdettel a textilmű- í? telett a Jfutagyar' * vek iíiúsáei klubiának Rit- Dorozsmai ut keresztezodesemt Színpada nKóíorTamás ^ nek is rendelkezésére áll. OMEGA A TEXTILMÜVEKBEN — GÓLYÁKNÁL Alfa címmel megjelent a Szegedi Egyetem melléklete, amely az új elsőéveseket köszönti. A kisalakú újságkiadvány — a hagyományokhoz híven — bemutatia az egyetemi várost, tájékoztat a művelődési, szórakozási lehetőségekről, ismerteti az egyetemi, főiskolai hallgatóknak járó juttatásokat, térítéseket. Természetesen a vidámság sem hiányzik a Közlemények Szőnyeget porolt, megverték népszerű együttese, az OmeRa ad koncertet. Ezzel a műsorral indul a klub Ő6zi Programja melyben még szeptemberben a Vidám fiúk. októberben az Illés-, novemberben a Metro-egvüttes iá iszik. VEREKEDETT A MUNKAHELYÉN A rendőrség büntetőeljárást indított Laczkó János büntetett előéletű, Csanytelek, Lenin telep 9. szám alatti lako.s ellen. Laczkó volt munkahelyén, a DÉGÁZ szegedi telepén összeverekedett V. M. csanyteieki lakossal, aki súlyos sérülést szenveprobatdőre nett. Laczkó János ügyét átadták az ügyészségnek. kára hajtott, majd felborult. Utasa Szabó Mihály (kiskun majsai lakos) szenvedett. Bánfi Lukács János segédmunkás Algyő, Tanya 3. szám alatti lakos SándorfalGy ászközlemények Jő állapotban levő 404-es PEUGEOT SZEMÉLYGÉPKOCSI ELAOO Bőrdíszmű Ktsz. Szeged. Kölcsey u. 10. Telefon: 13-532. xS. 113040 Balettiskoláha beiratkozás a Juhász Gyula Müv. Központ Vpriilósplcpt irodájában, Vörösmarty u. 5. seiuteseaet naponla 9_n óráig. Balettmester M. Kádár Andrea. Dzscsszbalettra jelentkezés 14 éves kortól i> Juhász Gyula Müv. Központ Irodájában. DK. 1394 n. sz. Zeneoktatót Munkaközösség belratást tart naponta: zent-ovoda, zongora, harmonika, gitár. dob. fa- és rézfúvós tanszakon. Bécsi krt. 2,a 17—19 óra között. Telefon: 16-346. k. 8435 Zeneóvoda, zongora, hegedű, gordonka, harmonika ének tanszakokra felvétel a Mérey u. ált. iskolában: 8. 8-én és minden csütörtökön fél 5-tól fél 7-lg. I. sz. Zeneoktatói Munkaközösség. Telefon: 12-706. DK. 1436. Intézmények, Vállalatok! Hévizén kétszintes, új fürdőszobás családi hazam • ban 3—4 szobát bérbe adok, betegeknek, üdülőknek. 10—12 személy részere: télen Is. Bartók B. u. 11. Tóth S. 113 SI6 órakor lesz a belvárost temető ravatalozójából. A gyászoló család, Kátai köz 16. T. 1574 Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett fiunk és testvér KOLLÁR TIBOR, életének 24. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése szeptember 9-én, lt órakor tesz az üjszegedi temető ras atalozójábút. A gyászoló család, Rókus tér 3. T. 1580 Ezúton mondunk köszönetet Figyelem! PARKETTFE LÜJJT AST Figyelem! PARKETTFE LÜJJT AST Pormentes gépi csiszolással és lakkozást vál lalok minőségi kivitelben Bajorhegyi Londoni krt. 2t. Jára szeretett volna menni, gedi l-es számú belgyógyá- szú 'szenvedés után elhunyt, mindazon rokonoknak, ismerődé időközben lefülelték: szati klinikán ápolták, majd Temetése szeptember 8-án, 15 sóknek. szomszédoknak, mun* — —- - -._._„ . katársaknak. valamint a Szalámigyár csont o/ó üzemrész szeietott haMATYASNfi édesapa, temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Festő ti. 2 b. T. 1573 lefülelték: szati klinikán ápolták, majd Temetése szeptember 8-án, 15 Tompa körzetében igazoltat- otthon feküdt. tó^ravaSÓzóláb^^A'"gyta.% ták a hatarőrszervek. majd A szegedi járásbíróság dr. cwü4íi paprika u.'.76. T. tm dolgozóinak, kik a rendörsée elfogta. A ztze- Szabó Lóránt tanacsa — a Mély fájdalommal tudatjuk, lőttünk, TOKAI gedi járásbíróság gyorsított meghallgatott tanúk és or- hogy «em<m '^ft**^ eljárással öthonapl szabad- vosszakerto velemenye alap- ^Lv. étefonek évében, rosiiRvesztesre ítélte a gépko- ján súlyos testi sértés miatt Vld szenvedés "tán elhunyt, esit ..elkötő' Patik Sándort vonta felelóssegre Lugosi Jó- Temetése szeptember i-áu, 15 DELMAGYARORSIÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja to., telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszkv u. 28. sz. (Index: 28 053). — Előfizetési dlj egy hónapra 20 forint.