Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-29 / 228. szám

12 VASÁRNAP, 1970. SZEPTEMBER 106. Egyezmény a jordániai polgárháború befejezéséről (Folytatás az 1. oldalról.) geskedéeek kirobbanása óta, a legnyugodtabb. Ezt a vi­szonylagos nyugalmat azon­ban a rendkívüli feszültség jellemzi, nem lehet tudni, hogy a szembenálló felek egyike vagv máalka melyik percben használla Ismét fegy­verét. Semmi jele annak, hogy akár a kormánvcsapa­tok. akár a gerillák meg­kezdték volna a viaszavonu­lást azokra a pontokra, ame­- rl (tf w * IL, Jasxset- Arafát Egy amerikai Rómában A vasárnap este Kómába érkezett Nlxon amerikai elnököl (bal­ra) Saragat olasz köztársaság! elnök Udvüzll a (*ulrinale palo­tában. Nixon amerikai elnök aligha számított arra, hogy európai körútja első állomásán még a hivatalos fo­gadtatás is rideg lesz. A hírügynökségek római tu­dósításaiból pedig az derül ki, hogy az USA elnöke hű­vös fogadtatásban részesült, Saragat, az Olasz Köztársa­ság elnökének üdvözlő beszéde mértéktartóan protokollá­ris volt, Colombo miniszterelnök pedig szükségesnek lát­ta leszögezni — mintegy mentegetőzve az eseményért —, hogy „az amerikai elnök látogatását még a Jarring-misszió munkáját akadályozó nehézségek jelentkezése előtt hatá­rozták el". otuscnrsaAghan nagyszabású ttln ízlésekkel llitnknznak Nlxon lá­togatása ellen. A köpcni a baloldali párlok ttimcggyülésen kö­vetelik Nlxon távozását a római l.nlarán léron. Az előtérben ho­rogkereszttel kombinált amerikai zászló ós rellrat „A népek bó­kéjóért ós függetlenségéért, az imperializmus ellen". S milyen n fogadtatás „odakünn", a palotai protokol­lok mögött? Hatulmas tiltakozó tömegtüntetések adták tudtára Nlxonnak, hogy személye és főképp: az agressziót folytató és elősegítő politikája nem kfvánatos az olasz dolgozók többségének szemében. Veronában és másutt még amerikai katonai gépkocsik is kigyulladtak. Nlxon európai útja egyébként n fokozott biztosítás je­gyében zajlik, emiatt, van nz Is, hogy az elnök csaknem mindenhová helikopterrel fog utazni, s két európai éjsza­káját nem valamilyen romai díszpalotébnn, hanem — a Nápoly közelében horgonyzó Saratoga nevű amerikai he­llkopt.er-nnyahnjón töltötte. Rumul tárgyalásainak, Illetve ott elhangzott nyilatko­zatainak vezérgondolata: az Egyesült Államok érdekelt abban, hogy a NATO erős szervezet maradjon, s továbbra is Jelen akar lenni a Földközi-tengeren. Egyébként az „erő­re támaszkodó béke" jelszavát hangoztatta, amit többféle­képpen lehet, magyarázni. A sok kommentár közül talán az Unitáél érdemes leg­alább Idézni: „Nlxon azért jött Rómába és Nápolyba, hogy hangsúlyozza a mediterrán térségben betöttött .zsandár' Bzerepét". Ez azonban, miként erre szovjet vélemények ts rámutatnak, uleg furcsa időpontban történik: épp akkor, amikor New Yorkban az ENSZ, a nemzetközi béke fenn­tartásúnak egyik fő szerve, ezüstjubileumát üli. Munkáspárti kongresszus # Blarkpool (MTI) sa. A tanAcskqiáv hangula­Hétfőn. Blackpoolhan tára érezhetően súlyosan ne­megkezdte munkáját a Brit hezedik a három hónappal Munkáspárt 69. kongresszu- ezelőtti választási vereség. Huss/cin Király lyeket a kairói egyezmény számukra előírt. A városban még mindig nincs víz- és energiaszolgál­tatás. éhínség fenyeget. A katonáknak több ízben a le­vegőbe kellett lőnlök. hogv elriasszák a gyógyszert, és élelmiszert szállító teher­autókat megrohamozó lako­sokat. A Nemzetközi Vöröskereszt belelentette, hogy a továb­biakban egy harmadik út­vonalon ls szállít élelmiszer­segélyt a lordánlal polgárhá­ború áldozataínak. Az új út­vonal Szíriából Észak-Jordá­niú vezet. A Nemzetközi Vöröskereszt eddig Beirutból repülőgépeken szállította a gyorssegélyt Ammanba. Illet­ve Izraelből teherautókkal az Allenby-hídon keresztül Jordánlába. Szaleh al-Sari dandártá­bornok. lordánial belügymi­niszter kinevezte több or­szágrész üj kormányzólát. Ebből megfigyelők arra kö­vetkeztetnek. hogy megtet­ték az első lépé6t n Polgári kormánvzúshoz való vissza­térés felé. mivel a polgárhá­borút megelőzően ostromál­lapotot hirdettek ki az or­szágban. és ennek következ­tében a kormányzók nem gyakorolhatták funkciójukat. Vita az ENSZ-ben a nemzetközi biztonságról # New York (TASZSZ) Az ENSZ közgyűlésének politikai bizottsága hétfőn megkezdte a nemzetközi biz­tonság megszilárdítása érde­kében hozandó intézkedések kérdésének megvitatását. Is­meretes, hogy a kérdés a zovjetunló javaslatára került a közgyűlés legutóbbi, 24. ülésszakának napirendjére. Azzal kapcsolatban, hogy az ENSZ-kÖzgyűlés politikai bizottsága hozzákezdett a nemzetközi biztonság meg­szilárdítására hozandó Intéz­kedések megvitatásához, nyolc szocialista ország — a Belorusz SZSZK, Bulgária Csehszlovákia, Lengyelor­szág, Magyarország. Mongó­lia, a Szovjetunió és az Uk- ' ^/gön rán SZSZK — küldöttel 12 pontos határozattervezete' terjesztettek a közgyűlés elé a nemzetközi biztonság megszilárdításáról. m vusa mfam Etel, ital, fogyasztási szerkezet Hasznos tárgyalások Koszlgln s/ov.iél minis/.tcri'infik Is (jaltbrOl) fogadta Moszk­vában Kart schiüort, az NSZK gazdMátráeyl miniszterét. Koszi­alti mellett Patollcscv szovjet k iilkereskcdelml miniszter. # Moszkva (MTI) Kari Schiller nyugatné­met gazdaságügyi miniszter többnapos szovjetunióbeli Ax USA kambodzsai felderítő repülései f > Saigon (AP) ság nem volt hajlandó nyl­z AP egy saigoni kelte- latkoznl a helikopterek kü­zésű hétfői jelentésében a lönleges megbízatásáról. A dél-vletnaml fővárosban parancsnokságon kívülálló szerzett értesülés alapján azt jól értesült körök viszont írja, hogy az Egyesült Al- úgy tudják, hogy az amerl­lamok Kambodzsa felett fel­derítő repülésekre katonai helikoptereket használ, ame­lyek közül egyesek elekt­ronikus felderítő berendezé­sekkel vannak felszerelve. kai légierő helikoptereinek különféle feladatai között szerepelnek kis magasság­ban végrehajtott felderítő repülések (olyan esetben, amikor a magasabban repülő Ez — írja az AP — akkor gépekről a sűrű dzsungelek vélt Ismeretessé, amikor az miatt semmit sem lehet lét­amerikai parancsnokság be- nl), továbbá az amerikai lé­Jelentette. hogy, a légierő gl- és tüzérségi támadások egy helikoptere technikai hl- hatékonyságának mérése és ba miatt múlt héten lezu- uz amerikai repülőgépekről hant Kambodzsa északkele- ledobott szárazföldi megft­tl részében. gyelőkészülékek jeleinek fel­Az amerikai parancsnok- vétele. Ha a teljes fogyasztást száz- 21,6 és Dánia 22,9 százaléka nak vesszük, s felbontjuk, a sor másik vége. Italért és hogy országonként mire, mi- dohányért 10 százalékon fe­lyen arányban költ a lakos-, lül áldoznak az osztrákok, ság, képet alkothatunk a fo- az angolok, a jugoszlávok, a gyasztásl szerkezetről. Elei- lengyelek cs a magyarok — miszerre legtöbbet Lengyel- e két utóbbi ebben „ver" országban (46,9%). Spanyol- mindenkit, országban (43.9%), Jugoszlé- S kl ad legtöbbet az ele­viában (42.4%), Olaszor- ganciára — helyesebben ki szagban (37.3%). Magyaror- költ legtöbbet ruházatra? A (36%), Görögország- Jugoszlávok és a lengyelek ban (35.4%). Ausztriában 17,1, Illetve 10,4 százaléka (28,7%) és Finnországban után Igen sok a 10 százalék ,..„' uxif-noi. A, ttca körüli mutató. A mienk 12,3. (28.5%) költenek. Az USA Lakbérr0( fűtégre ^ Vllá­18,6. Kanada 20, Ausztrália gftásra a teljes fogyasztás 20 százaléka kell. Kanadában, 15 százalék feletti összege megy el Belgiumban, Görög­országban, Svédországban és az USÁ-ban. Magyarországol a statisztikában szereplő or­szágok között ebben csak Jugoszlávia élőzl meg 5,5 százalékkal. A miénk 7.7 volt 1907-ben (1971-ben az ismert okok miatt Jóval előbbre rukkolunk majd!) Óriási szélsőségek vannak az egészségügyi kiadásolt százalékában, Jóllehet a ki­mutatásban főként európai országok szerepelnek csupán. Hogy ez az egészséges élet­mód miatt van így vagy az egészségügyi szolgáltatások színvonala, esetleg az egész­séggel szembeni igény miatt — az ebből a szémoszlopból nem dönthető el. Lássuk hát a kiadásokat: az USA-ban 8,2 %, Franciaországban 8, Kanadában 7.9, Magyaror­szágon 5.8 — áni az Egyesült Királyságban 2,3, Lengyel­országban 2,5. Ausztriában 3.2, Jugoszláviában 3.4. Gö­rögországban 3,7 százalék. Hozzátartozik még a fo­gyasztási szerkezethez, hogy a fontosabb élelmiszerekből mennyit fogyaszt egy-egy fő. Húsfélékből 100 kg feletti mennyiség Jut Argentínában, az USA-ban Ausztráliában, és Üj-Zélandbun, 91 kiló Ka­nadában, 81 kiló Franciaor­szágban, 70 kiló az NSZK­ban, 67, Svájcban, Magyar­országon 54 kg az évi kvóta. Mögöttünk van Finnország, Görögország, Jugoszlávia, Olaszország, Norvégia, Por­tugália. Spanyolország; s mi­nimumokkal szerepe' India (2 kg). Pakisztán < (4 k«). EAK (13 kg), Japán ós Pa­kisztán (13-13 kg). Legtöbb tejet a finnek, a svájciak és új-zélandluk esznek, leg­látogatása után visszatért Bonnba. Az újságíróknak nyilat­kozva Schiller hasznosnak és tanulságosnak nevezte moszk­vai látogatását. Elmondta, hogy valószínűleg november első felében a két ország képviselői tárgyalásokat kezdenek egy- új kereskedel­mi szerződésről. Hétfőn Moszkvában véget értek Vlagyimir Klrlllin. a Szovjetunió Minisztertaná­csa elnökhelyettese, a mi­nisztertanács mellett műkö­dő tűdományos és műszaki bizottság elnöke és Hani Leusslnk. az NSZK közokta­tás- és tudományos kutatási ügyek minisztere közötti tárgyalások. Ezt követően a szovjet fő­városban sajtóértekezletet tartottak Klrlllin és Leus­slnk részvételével, A saj­tóértekezleten Klrlllin hang­súlyozta. hogy a szovjet­nyugatnémet szerződés jó alapot teremtelj; a kétoldalú tudományos-műszaki és ke­reskedelmi-gazdasági együtt­működés fejlesztéséhez. az több gyümölcsöt, a bolgárok, a svájciak, a görögök és a törökök. Az egy főre jutó napi kalória­mennyiségben így következ­nek az országok: Új-Zéland 8296, USA 3200, Kanada 3180. Svájc. 3170. Dánia és Anglia 3150. Magyarország 3141... a minimum pedig Indiáé: 1810. EGYENESEN • ".Vr • HOZZÁNK JÖJJÖN... m ­mmm 1 • • • ÍÍÉIÉÉÉÉIé v* mr;, te*,, • •i M ín! HHTKIir 'fa-sttiBrawv.;'«jp­HASZNÁLT SZEMÉLYAUTÓK VÉTELE BIZOMÁNYI ÉRTÉKESÍTÉSE E L A D Á S A • • BA »-*" ­j&SSK (VÁSÁRHELYI PÁL U. 4.) NYITVA: HÉTKÖZNAP 8-14, SZOMBATON 8-12-ig » • . -•>. ' >: i T v- V.' '. *'• ' '• ' Egyéni gazdálkodók, termelő­szövetkezeti tagnk! At állategészségügyi szempontból nélkülözhetetlen HYPO fertótlenitó­Sa fehérilöszert minden mennyiségben kiszolgálunk ii MkK IIYPO-Ussmében, Szeged, Felső Tisza-part 32 b. Klsklszerelést H rüsZFBT-ek biztosítják 1

Next

/
Thumbnails
Contents