Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-20 / 221. szám

VASÁRNAP, ím SZEPTEMBER 20. 3 ockáz Az alkalmazkodó­képes vállalat Munka Sokszor tapasztaltuk a múltban, hogy bizonyos áru­cikkeket akkor kezdett gyártani az ipar, amikor a divat már megváltozott. A következmény: magas készletállo­mány, kényszer leértékelés és üzleti veszteség az egyik oldalon, kielégítetlen kereslet a másik oldalon. Ezzel kapcsolatosan kérdezzük időnként: miért nem, vagy mi­kor alkalmazkodik az ipar (a kereskedelem) a divathoz vagy a kereslethez? , Kis ráfordítás, nagy nyereség Az alkalmazkodás a gaz­dasági életben egyértelmű a vállalkozással. Mnden gaz­dasági vállalkozás célja a le­hető legkisebb ráfordítással a lehető legnagyobb nyere­ség elérése, miközben a vál­lalkozó kisebb-nagyobb koc­kázatot visel. Kockázatvise­lés nélkül — tartósan — nye­reségre nem lehet szert ten­ni, legalábbis abban az eset­ben, ha a piac funkcióképes. Az esetleges kockázati veszteség minimálisra való csökkentéséhez természete­sen minden vállalatnak ér­dekei fűződnek. Többek kö­zött azért is kerül előtérbe a közép- és hosszútávra szóló vállalati fejlesztési koncep­ciók, tervek kidolgozása. Minden jel arra mutat, hogy a gazdaságirányítás jelenlegi rendszerében a vállalatok és szövetkezetek igénye a jö­vő kutatása és feltárása, a piaci lehetőségek és az eset­leges veszélyzónák feltárása iránt sokkal erösebb mint a múltban volt. És ez érthető, hiszen a vállalatok döntési hatáskörének növekedésével növekedett felelősségük és kockázatviselési kötelezett­ségük is. A tervezés tehát nem a felső szervek által kí­vülről diktált feladat többé, hanem a vállalati döntési rendszer szerves része, belső igénye. Az esetleges kockázati veszteségek csökkentésére irányuló törekvés realizáló­dásának egyik lehetséges módja alternatív fejlesztési koncepciók kidolgozása. Ter­mészetesen sokkal könnyebb ezt a követelményt felállíta­ni, mint megvalósítani. Hi­szen egyetlen vállalat fej­lesztési terv kidolgozása is — ha azt valóban megalapo­zottan készítik elő — igen nagy energiákat köt le, nagy információs anyag felkutatá­sát és feldolgozását teszi szükségessé. Hát még az al­ternatívák kidolgozása. Biztos alap, változó viszonyok Igaz, hogy a népgazdasági bsszefüggések tekintetében nálunk a vállalatok bizto­sabb alapokra építhetnek, mint a tőkésországokban. A népgazdasági terv és a terv­célokkal összhangban levő szabályozó rendszer, leg­alábbis középtávon megadja s vállalati orientáció fő irá­nyát. A népgazdasági terv mellett a vállalatok a mi­nisztériumok ágazati fejlesz­tési terveire is támaszkod­hatnak. Mindez már önma­gában is jó alap a vállalati középtávú tervek elkészíté­séhez. Mindez azonban nem elég­séges. hiszen ezek a tervek nem foglalkozhatnak részle­tekbe menően az egyes áru (szolgáltatási)- piacok hely­zetével, a keresleti és kíná­lati viszonyok alakulásával, a technikai fejlődés vala­mennyi olyan részkérdései­vel. amelyek pedig a válla­latok szempontjából sorsdön­tők lehetnek. A részletek a vállaltokra tartoznak. Amikor a vállalat tervez, állandóan az a kérdés lebeg előtte: jól alkalmazkodik-e a változó viszonyokhoz, illet­ve hogyan alkalmazkodjék a minduntalan változó kör­nyezeti feltételekhez. Ez az alkalmazkodási igény talán gyengébb a kohászatban és erőteljesebb a gépiparban, vagy a divatiparokban. Ezért a vállalatoknak olyan fej­lesztési politikát célszerű követniük, amely erősíti al­kalmazkodó képességüket, manőverezési lehetőségeiket Erre éppen úgy nem lehet (és nem is szabad) általáno­sítható recepteket adni, mint pl. a kockázati tényező mér­tékére. Amíg az egyik vál­lalatnál az erőforrások kon­centrációja és a nagyfokú specializáció, addig a másik­nál a választék bővítése és a piacok széthúzása javítja az alkalmazkodóképességet; vannak vállalatok, ahol az adott időszakban a gyárt­mányfejlesztés, más vállala­tóknál pl. a forgalmazási rendszer és a piaci munka megjavítása az alkalmazko­dóképesség javításának a feltétele. Az alkalmazkodóképesség javítása természetesen nem öncélú. Bebizonyosodott, hogy a rugalmasság, a gyors reagálási készség a verseny­képesség egyik fontos felté­tele, amely önmagában, is erőforrás-tényezőnek tekin­tendő. A vállalatok, amikor az alkalmazkodóképesség javí­tásáról van szó, rendszerint mint eladók, mint értékesí­tők vizsgálják a témát. Pe­dig minden vállalat vásárló is felhasználó ls: munkát, energiát, nyers- és alap­anyagot, különféle szolgálta­tásokat vesznek igénybe a termelési folyamatokban. Az alkalmazkodóképesség­ről többen úgy vélik: min­dent megtettek, ha biztosí­tották, hogy vállalatuk ké­szen álljon minden válto­zásra való gyors reagálásra. Ha ezt megtették, igaz, hogy már sokat tettek, de még sem mindent. A vállalkozó típusú vezető ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy passzív módon alkalmazko­dik a mindenkori keresleti és kínálati viszonyokhoz, a műszaki fejlődés által kivál­tott követelményekhez. Az alkalmazkodás aktív értel­mezése feltételezi, magában foglalja a környezetre való hatást, a környezet befolyá­sát is. Ezt a vállalat bizo­nyos technológiák és termé­kek élenjáró fejlesztésével, sajátos árpolitikával, piaci munkával érheti el. Amikor piacteremtésről beszélünk, rendszerint arra gondolunk hogy a vállalat nem csupán követi a műszaki és a gazda­sági feltételekben végbe­ment változásokat. hanem saját tevékenységével maga is e feltételek és viszonyok alakítójává, formálóiává válik. Ez a fajta aktív alkal­mazkodás nagy mértékben függ a vállalat vezetési stí­lusától és a vezetők kocká­zatviselési készségétől. Benne van a nyereségben Már szóltunk az altérnatív fejlesztési koncepciók kidol­gozásának a fontosságáról. Nos, jelentősége most válik igazán érthetővé: a gyors és hatásos alkalmazkodás — azaz a versenyképesség — feltétele az alternatív lehető­ségek feltárása. Ezek kidol­gozására fordított munka rendszerint bőségesen meg­térül a vállalat számára, még akkor is, ha ezt nem mindig lehet számszerűen a nyereségben kimutatni. Vállalatainknál és szövet­kezeteinkben most folynak a középtávú tervezési mun­kálatok, folyik a felkészülés a negyedik ötéves tervidő­szakra. Űgy gondoljuk, hogy a vállalati alkalmazkodó­képesség helyes értelmezése megalakozottabbá teheti a tervezőmunkát és a fejlesz­tési koncepciók kidolgozását. Dr. Varga György a pihenőnapon A Szegedi Fémfeldolgozó Vállalat KISZ-szervezete a X. pártkongresszus tisztele­tére tegnap, szombaton tár­sadalmi munkára hívta a vállalat dolgozóit. Sikerrel, mert a szabad szombaton 150-en jelentek meg a gé­pek. munkapadok mellett, és pihenés helyett dolgoztak. A műszak végén mintegy fél­millió forint értékű terme­lésről adtak számot az üzem­ben. Az önzetlen munkások teljes bérüket — mintegy 100 ezer forintot — a KlSZ-szer­vezet iavára ajánlották fel. A festőműhelyben még a KISZ-korosztályon túl levő asszonyok is derekasan se­gítettek (felső kép). A fiata­lok az esztergák mellett dol­goztak. Hétfőn tehát jelen­tős tartalékkal kezdődhet a fémfeldolgozó termelése. Somogyi Károlyné felvételei Mi az olcsó Ezeket az eseteket olva­sóink leveleiből adom közre. Különböző történetek, de tanulságuk valahogy mégis azonos. 1. Nagy Lajos gyufagyári dolgozó panaszkodott, hogy a Gutenberg utcai lakóhá­zukban van egy ominózus lépcső, amelyet immár ötöd­ször kell kijavítani, rendbe­hozni, azért, mert minden alkalommal csak „provizó­rikus" lépcsőt épített a ház gazdája, az Ingatlankezelő Vállalat. Régebbi évekre nyúlik vissza az első lépcső felépítése. Egyébként öt, vagy hat lépcsőfokról van csupán szó. Elsőízben vékony deszkából készítettek feljárót A vé­kony deszka gyorsan elko­pott, tönkrement. Ezután, a következő esztendőben vas­tagabb deszkából készült el a lépcső. Az tovább bírta másfél évvel a strapát, mint harapott a zsemlébe, aztán a harapás helyére nézett, majd gondolatokba merülve így szólt az apjához: „Édes­apám, a likat megegyem-e belőle?" — „Edd meg, fiam, mert azért is pénzt adtunk" — válaszolt az öreg. Mi is így vagyunk a származástannal és még sok minden más egyéb biológiai problémával. Tudjuk, hogy a teoreti­kusan megalkotott szerkezetekben, a hozzájuk fűzött magyarázatokban, a rendelkezésre álló tényekben, az érté­kelhetőség terjedelmében és mértéké­ben még elég sok a „lik", de ha a problémákról magunknak és mások­nak felvilágosítást akarunk adni, ak­kor ezeket természeteseknek, és a dolgok lényegéhez tartozóknak kell tekintenünk. Meg kell elégedve len­nünk azzal, ami van, és azt kell ér­tékelnünk, ami rendelkezésünkre áll, egyszerűen azért, mert más út nincs és természettudományos alapon nem is lehet. Kezdet és vég egymáshoz kapcsolódik, örök az anyag és örök az energia. Minden, ami van, ter­mészeti szükséglet, csak a formák változnak. A változás .állandó és a mozgás szüntelen. A virágból termés lesz, az elsárgult falevél elvegyül az édes anyafölddel. A természet törvé­nyei általános érvényűek, s kivétel nélkül, mindenre és mindenkire vo­natkoznak. És itt van az átfogó igaz­ság, amely a problémák között eliga­zít, de a yégkérdések boncolgatásánál szerénységre és mértéktartásra tanít Az, aki biológiát tanult, szerényebb, megértőbb, belátóbb és türelmesebb, mert tudja és érzi, hogy ő sem egyéb, mint rövid időre fellobbanó lángja a nagy mindenségnek. Ha többször nem. legalább egyszer, minden ember éle­tében felvetődnek ezek a gondolatok. A gondolatokat kérdések követik, és ezek feleletre várnak. Annak, aki a válaszadásra vállalkozik, az élettudo­mány berkeiben különleges jártasság­gal kell rendelkeznie. Csak a részle­tek nagy tömegéből lehet szintetizál­ni, és a törvényszerűségek ismereté­ben lehet a problémák kibogozgatá­sára vállalkozni. Az egyetemi katedra a legmagasabb polc, amire valakit fel lehet ültetni. Gyönyörűség rajta ülni, de annak, akit nem a tudás kül­dött oda, gyötrelem és önámitás. A MUNKAS- ÉS PARASZTSZAR­MAZÁSÜ FIATALOK. A mostaninál jobban kell védeni, a főiskolákra és egyetemekre való bejutásukat az ed­diginél fokozottabb mértékben kell biztosítani. Régi és szomorú tapaszta­lat. hogy a legtöbb munkás- és pa­rasztszármazású ember, aki értelmi­ségi pályára került, megszakítja a kapcsolatot azzal a családdal és az­zal a társadalmi osztállyal, amelyből eredetét vette. De vannak, akik hűek maiadnak a születéshez és az éltető gyökérhez, amelyen keresztül táplálé­kot és pótlást kaptak a későbbiekhez. Talán a nagyobb lehetőségek szaporí­tani fogják ezeknek a számát. A fő­iskolákra és egyetemekre való felvé­tel kemény dió. A megfelelő környe­zet hiányában kisebb teljesítő képes­ségű munkás- és parasztszármazású ifjak egyenlő elbánás mellett a felvé­teli vizsgákon alulmaradnak. Azonban a tapasztalat azt bizonyítja, hogy ha bejutottak a főiskolákra és egyete­mekre, megállják a helyüket. NYUGDIJAK EMELÉSE. Az. aki egy életet munkában töltött el, min­denképpen megérdemli, hogy akkor is olyan helyzetet tudjon biztosítani maga körül, amilyenben akkor élt, amikor még hazájának és társadal­mának aktív és megbecsült munkása volt. Ha van ingadozás, áremelkedés, és van juttatás és fizetésemelés, ter­jedjen ki ez arányos mértékben a nyugdíjasokra is. Az elbánás legyen egyforma, a mindenkori életszínvonal a nyugdíjasok számára is zavartala­nul legyen biztosítva. KÖZÉLETI TISZTASÁG. Elklikke­sedtünk? A koniaság, a sógorság és az atyafiság még a tudományos vizs­gálódások berkeiben is kezd divatba jönni. A „kérlek alássan", a „köszö­nöm szépen" és a „hálás leszek", az „adok, hogy adj" határát is messze túlhaladta. Sok kilengésre ad okot a mellékállás, a félállás és a fő mun­kahelyekre való „vizitbejárás". A szemmel láthatóan izmosodó harmó­niát zavarja a figyelmetlenség, az in­dokolatlan rátartiság, a pöffeszkedő úrhatnámság és az ürességet takarga­tó nagyképűség. De mi mégis hisszük, hogy megszűnnek a kilengések, s az akadályokon úrrá lesz a közös eszmé­kért lelkesedni és ezekért dolgozni tudó és dolgozni akaró szocialista em­ber. elődje. Üjból építeni kel­lett. Téglából épült. A har­madik lépcső sem bizonyult azonban tartósnak, mivel az ereszről éppen a téglákra csorog az esővíz. Szétázott, széthullott ez az alkotmány is. A lakók ugyan minden esetben elmondták, hogy jobb lenne és örökérvényű egy betonlépcső, amelynek az ára semmivel sem kerül többe, mint az évenként új­ra és újra megépített „provi­zórikus" alkotmányoké. A lakók kérték a ház tulajdo­nosát, hogy tegye rendbe a feljárót. Levélben kaptak választ, hogy május végére minden rendben lesz. Mon­dani sem kell, hogy nincs rendben, A lakók remény­kednek, hogy betonlépcső kerül a feljárójuk helyére és ezzel örök időkre megol­dódik a lépcsőügy. Nem vi­tás, hogy ez lenne a leg­olcsóbb megoldás. Megtörténik olyan eset is, amikor valaki az ígéretért fizet havi 200 forintos össze­get, Péter Pál olvasónk, aki az Ingatlankezelő Vállalat dolgozója, azt írja levelé­ben, hogy emelet ráépítéssel szeretnének lakáshoz jutni, de törekvésük csúnyán zá­tonyra futott. Kronologiku­san: vállalata 1963-ban ki­jelölte a Lenin körút 80. szá­mú házat emeletráépítésre, ahol nyolc darab új lakást lehet kiképezni. E nyolc la­kásból kettőre bérlőt is ki­jelölhetett az IKV. Az egyik jelölt, mint fiatal házasem­ber. Péter Pál lett. Ami­kor az emeletráépítés ügye „sínre" került, olvasónk is megkapta a tanácstól az elő­zetes lakáskiutalást. Meg­történt a leendő lakók között a költségek elosztása, s 1968 májusában az OTP hitelt is aláírták, amely 15 eszten­dőre szólt havi 200 forintos visszafizetéssel. A törlesztés megkezdésének időpontját a pénzintézet egy esztendő elteltével tette esedékessé. Azonban a bökkenő ott kezdődött, hogy az emelet­ráépítés munkáihoz egy esz­tendő múlva sem fogtak hoz­zá a Szegedi Építőipari Vál­lalat dolgozói. Panaszosunk valószínű ért az építkezések­hez. mert indokai között megemlíti, hogy a gazdasá­gosság és az ésszerűség is azt követelte volna, hogy az említett ház emeletráépíté­sét a szomszédos házakéval egyidőben végezzék el. Tud­niillik a szomszédban már régen készen vannak az építők. A hopponmaradtak viszont joggal tételezik fel, hogy a szomszéd épületen azért ment gyorsabban a munka, mert ott az építke­zés irányítója is érdekelt volt. ő is lakást kapott. Té­téi- Pál így fejezi be levelét: „Kijelölt bérlőtársaimmá! együtt évek óta az ígéret földjén vagyunk. ígéretet kaptunk csupán, de mi már ezreket fizettünk érte". Sajnos nem is olyan rit­kán tapasztalható példát mond el levelében Pálvölgyi Ferenc. Szeptember 11-én kirándulni mentek a Há­mán Kató iskola tanulói Pusztaszerre. Délelőtt 11 óra körül a falu keleti ha­tárában sétálgattak, ahogyan írja. egy gidres-gödrös föld­úton. Az úton azonban fel­tűnően sok traktor és teher­autó vesztegelt. De amint arról a kirándulók is meg­győződhettek. nem a rossz út állította meg a traktoro­sokat hanem a közeli ital­bolt. Ott iddogáltak béké­sen, mitsem törődve azzal, hogy a nap már a fejük fölött áll. Az italozás eredményét később, visszafelé jövet ta­pasztalták. Egy traktor az árokban pihent. oldalára dőlve, vezetője úgyszintén, kissé távolabb, a fák árnyé­kában. Segítségre nem szo­rult. hiszen a részegségen kívül semmi baja nem volt. Levélírónk így kérdez: Mi történt volna, ha harminc­negyven embert szállít a határba? A városi emberek sok jót hallanak a mezőgazdaság­ban szorgalmasan dolgozók boldogulásáról. De nehezen érthető számukra, hogy dél körül, s a legnagyobb őszi munkák idején akadnak fe­lelőtlen emberek, traktorve­zetők, akik az árokba kor­mányozzák gépüket és a fák alatt pihenik ki az al­kohol mámorát. S joggal kérdezik, hogyan engedhet­nek meg ilyet a gazdaság vezetői. Aligha férhet két­ség megjegyzésükhöz, hogv az ilyen gazdaságban nin­csenek rendben a dolgok. Gazdagh István

Next

/
Thumbnails
Contents