Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-16 / 217. szám
2 SZERDA, 1970. SZEPTEMBER lfc fii i i • • • r ln'i i ii •• • Á „szuezi csencT kulisszái mögött L apunk tegnapi számában közöltük Mahmud Kiad egyiptomi külügyminiszter hétföl nyilatkozatának lényegét, amely egyértelműen arról tanúskodik, hogy a Nixon-kormányzat részrehajló magatartása miatt kritikus ponthoz érkezett a Jarring-misszió. Washington — azzal, hogy alaptalanul a tűzszüneti egyezmény megsértésével vádolja Egyiptomot és az EAK kormányénak tett ígéreteit megszegve újabb Phantomokat szállít Izraelnek — „befagyasztotta" saját javaslatalt és újabb akadályt gördített a közel-keleti béketárgyalások útjába. Riad egyébként szeptember elején tájékoztatta az USA közvetítőjét, Donald Bergust, hogy az EAK nem helyezett el űj légvédelmi rakétákat a tűzszünet! zónában, s nem irányított oda új csupatokat. Az EAK tevékenysége megfelelt a tűzszüneti előírásoknak, azaz nem terjedt túl az utánpótláson, a kiképzésen és bizonyos csapatáthelyezéseken a tűzszüneti zónán belül. Az izraeli légierő ismert veszteségei azt bizonyítják, hogy az egyiptomi légvédelmi rakéták már augusztus H. előtt ls ott voltak, ahol jelenleg találhatók. Sőt Riad felszólította az USA-t: bizonyítsa be, hogy megfelelnek a valóságnak a tűzszünet megsértéséről szóló Egyiptom ellen emelt vádak. Azóta 12 nap telt el — válasz nélkül. Az egyiptomi külügyminiszter ugyanakkor a kairói képviselet vezetője, Donald Bergus elé tárta azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint — az izraeli—amerikai vádakkal ellentétben — Izrael sértette meg a tűzszüneti megállapodást. Kairó a közelmúltban dokumentumokat és fényképfelvételeket küldött Washingtonba. Ezekből kitűnik. hogy Izrael megerősíti szuezi erődítményrendszerét, a Bar-Lev vezérkari főnökről elnevezett vonalat, s szabad szemmel is látható új állásokat épít ki a víziót megszállt partján, a Szuezl-csatorna teljes hosszában. „Minderre Washington nem adott pontos választ" — közli az A1 Ahram. A tűzszünet kezdete óta folytatott amerikai—izraeli összjáték arra vall, hogy Washington nem számított a Rogers-terv egyiptomi elfogadására, ezért utólag próbálja azt a látszatot kelteni, hogy az EAK magatartása hiúsítja meg a terv kivitelezését. A tárgyalások körüli huzavona azonban máris leleplezte ezeket a körmönfont mesterkedéseket, és az egyiptomi dokumentumok azt igazolják, hogy valójában Izrael szegte meg a tűzszünetet. Minthogy azonban az EAK kormánya őszintén törekszik a Biztonsági Tanács 1967. november 22-1 határozatának végrehajtására, a negatív amerikai—Izraeli magatartás ellenére ls kapcsolatban marad Jarringgal. A közel-keleti válság ügyében New Yorkba érkezett Atallah jordániai külügyminiszter, s azonnal felkereste U Thant ÉNSZ-főtltkárt. A négy nagyhatalom ENSZ-nagykövete! a közel-keleti válság politikai rendezését .célzó erőfeszítéseik sorában hétfőn ismét tanácskozást tartottak. Tájékozott források szerint n nagykövetek kifejezésre juttatták aggodalmukat a Jarring-misszió halogatása miatt. A tárgyalások újrafelvételének fő akadálya — mint ENSZ-körökben hangoztatták — továbbra ls Izrael elutasító magatartásában keresendő. A „négy nagy" megbízottai megállapodtak abban, hogy az amerikai Charles Yost szálláshelyén, szeptember 30-án ismét összeülnek. Helyetteseik a pénteki nap folyamán találkoznak; megbízatásuk — csakúgy mint n nagyköveteké — a Jarring-misszió előmozdítása. Az arab országok többsége, de elsősorban az EAK újból bebizonyította, bár Izrael felrúgta a tűzszüneti megegyezést, mégis a jelenlegi „szuezi csend" kifejezésre juttatja az egyiptomi nép magabiztos hitét saját erejében, ügyének igazságosságában, és abban, hogy a békés megoldás győzedelmeskedni fog. M. T, INDOKÍNA D hazafias erők sikerei A DNFF rádióadója kedden beszámolt a hazafias erők által az indokínai téri ságben legutóbb elért sikerekről. KAMBODZSA A szeptember 1-től szeptember 5-lg terjedő időszakban a kambodzsai felszabadító hadsereg egvségei Krek térségében támadást intéztek a dél-vietnami Intervenciós csapatok ellen Négyszáznvolcvan ellenséges katonát. megöltek. 73 katonai járművet, köztük 67 Dáncélozott autót megsemmisítettek. Szeptember 11-én Svay Riengben a felszabadító hadsereg osztagai rajtaütésszerű támadást Intéztek a dél-vletnami zsoldos katonák ellen. Negyven ellenséget' megöltek. köztük egv század parancsnokát is. Csúfos kudarccal végződött a Phnom Penh-1 kormánycsapatok eddigi ..legnagyobb arányú" offenzívája. A LonNol hadsereg vezetősége elismerte. hogy a Phnom Penhr tői 83 kilométerrel északra levő Tang Kauk város birtoklásáért vívott harcokban a kormánvesapatok két nap alatt száznegyven embert veszítettek, DÉL-VIETNAM Szeptember 7-től szeptember 8-ig a felszabadító erők Tra Bong térségében általános támadást Indítottak, és az egész körzetet elfoglalták. A körzet katonai parancsnokát és helyettesét harcban megölték. Egy ellenséges zászlóaljat. öt szakaszt, számos rendőrt, parancsnokot és katonai tanácsadókat tettek harcképtelenné. Tra Bong székhelyén a felszabadító erők négy ellenséges századot semmisítettek meg. parancsnokuk életét vesztette. A DNFF egységei megtámadták Tra Bong repülőterét is. megsemmisítve két amerikai repülős szakaszt. a felszabadító egységek 600 ellenséges katonát folyul eltettek. 18 katonai járművet. valamint egy ágyút tönkretettek. A saigoni katonai szóvivők a laoszi határ'közelében fekvő O'Reilley és Barnett támaszpontok térségéből jelezték a „heves harcok folytatódását". Közléseikből kitűnt. hogy a dél-vietnami kormánykatonaság a Barnett támaszpontot kedden kiürítette és tervbe vette O'Reilly kiürítését is. A döntés okául a monszun esőzések kezdetét említették, de nem kétséges, hogy a felszabadító erők egyre fokozódó nyomása következtében vált a két támaszpont tarthatatlanná. LAOSZ A Patet Lao Hangja szerint a laoszi népi hadsereg az esős évszak első három hónapja során 4400 ellenséges katonát tett harcképtelenné 2000 különböző fegyvert és 10 lőszerraktárt semmisített meg. A tüzérségi egységek 49 ellenséges repülőgépet lőttek le. Schiller Moszkvába látogat # Bonn (MTI) Kari Schiller bonni gazdaságügyi miniszter küszöbönálló moszkvai látogatásával kapcsolatban keidden Brandt kancellár megbeszélést hívott össze. A megbeszélésről kiadott kommüniké hangoztatja: a kelet—nyugati kereskedelem problémáinak megvitatásánál egyetértés alakult ki abban, hogy az európai közösség Intézményeinek kiépítését és bővítését, változatlanul folytatni kell. A hivatalos kommünikének ez a mondata válasz kíván lenni a bonni ellenzék egyik állítására, amely szerint « szocialista országokkal. különösen pedig a Szovjetunióval folytatott kereskedelem nagymértékű kiszélesítése. amely most az NSZK-ban napirenden van „veszélyezteti" a Közös Piac további építését. Jelenfések lűsziigyben # Amman (UPI, AFP, Reuter) Továbbra ls ellentmondó Jelentések érkeznek a túszüggyel kapcsolatos fejleményekről. Az UPI ammani keltezésű jelentése szerint a Palesztinai Népi Felszabadítás! Front egyik szóvivője kereken tagadta, hogy „becsapták volna az ajtót a tárgyalások előtt". Egyszerűen arról van szó — magyarázta a szóvivő —. hogy „mi már világosan kifejtettük követeléseinket. Részleteket akarunk embereink Szabadon bocsátásának idejére és helyére vonatkozóan, de az illetékes kormányok ebbe nem mentek bele". A frontnak mindazonáltal nem közömbös, hogy ml lesz a válasz. Mintegy kedden délelőtt megrendezett ammani sajtóértekezleten értésre adták, „nem fognak az idők végtelenéig várni". A túszok ügyében kedden három kormány tartott rendkívüli ülést: a brit, s svájci és az Izraeli kabinet. Háromhónapos távollét után Párizsba érkezett Nguyen Thl Binh asszony, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminisztere, a vietnami—amerikai négyei értekezlet DIFK delegációjának vezetője. KépÜnküni Nguyon Thl Blnh a párizsi Orly repülőtérén, ahol az újságírók kérdésekkel ostromolják Amerikai autóipari sztrájk A szeptember 6-1 repülOgép eltérítési sorozat után szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a franciaországi Orly repülőtéren. Képünkön: francia léglrendór (Jobbról) egy utas( motoz meg fegyverek után kutatva • Washington (MTI) Türelmetlenséggel Igazán nem vádolhatják a General Motors dolgozóit. Az autómunkápok szakszervezete és a GM — a világ egyik leghatalmasabb autógyárának — vezetősége kerek két hónapon át tanácskozott, s csak ezután döntöttek a sztrájk mellett. Most tehát 344 ezer GM-dolgozó szüntette be a munkát. Ez talán nem tűnik nagy számnak egy 200 millió lakosú hatalmas országban — matematikailag. Politikai és erkölcsi súlyát illetően azonban óriási Jelentőségű sztrájk ez. É^ a lehető legrosszabb Időpontba® tört ki — a Nixonaclminisztráció szempontjából. Ha kevés különbség van Í6 a két nagy amerikai párt. a demokraták és a republikánusok között, mégis hosszú évtizedek- hagyományai alapján a republikánusok számítanak — összességükben jobboldalibbnak. Egyebek közt azért is. mert a munkásság zöme tradicionálisan a demokrata pártra .szavaz. S noha jelenleg Nixon személyében republikánus elnöke van az USA-nak. ez a párt ma sincs többségben a szenátusban és a képviselőházban. Novemberben pedig, tehát alig két hónap múlva, részleges választások lesznek: szenátorokat, képviselőket egyes államok kormányzóit választják meg és a republikánusok persze nagyon szeretnék, ha ezúttal minden Bzlnten ők szereznék meg a többséget. Lehetőleg úgy, hogy a munkásszavazatok Jórészét hódítsák el a demokratáktól. Ezekre a reményeikre is súlyos csapást mér most a General Motors sztrájkja. És nem ls csupán a GM dolgozóinak munkabeszüntetéséről van sző. Sztrájkfelhívást adott ki négy vasutas szakszervezet is — bár ezt szeptember 23-ig felfüggesztették — több más iparágban Pedig ugyancsak sztrájkhangulat uralkodik. Az autóipari sztrájkfelhívás nyomán keddre leállt a General Motors minden üzeme az Egyesült Államokban és Kanadában, összesen 119 üzem bénult meg 18 államban és 69 városban. A keddi Washington Post hosszan elhúzódó sztrájkot jósol, a New York Times pedig vezércikkében a Nixonkormányzat felelősségéről ír. Az elnök a szakszervezeti vezetőkhöz Intézett levelében ismét az inflációs folyamat lelassulását bizonygatta, de az áremelkedések újra és újra felemésztik a a béremeléseket" — írja a New York Times. Megnyílt az ENSZ-közgyíilés jubileumi ülésszaka # New York (AFP, Reuter, UPI) Kedden este, magyar idő szerint 20 óra 30 perckor megnyílt az ENSZ-közgyűlés 25. jubileumi ülésszaka, New Yorkban. Az ülésszakot Angié Brokks asszony. Libéria ENSZ-képvlselője, az előző ülésszak elnöke nyilvánította megnyitottnak. Az Ülésszak előreláthatólag december 15-ig tart. A Jubileumi Ülésszak fénypontja október 24-én lesz, amikor megemlékeznek az 1945-ben aláirt ENSZ-alapokmány első, negyedszázados évfordulójáról. Várható, hogy a közgyűlés ülésszakán jelen less Alekszej Koszigln, szovjet és Edwart Heath brit miniszterelnök, valamint Nlxon amerikai elnök ls. A Reuter úgy tudja, hogy esetleg Georges Pompidou francia elnök is elutazik New Yorkba. Az azonban biztos, hogy Franciaország legalább kormányfővel képviselteti magát. U Thant főtitkár üzenetet intézett a közgyűléshez és ebben kifejtette: Ily sok kiemelkedő államférfi találkozója egyedülálló alkalmat kínál legmagasabbszlntű, gyümölcsöző kapcsolatokra és fontos tanácskozásokra. Fejpénz: # Washington (UPI) Sajátos módon akarják megoldani az amerikai hadügyminisztériumban az egyre nagyobb méreteket öltő dezertálások problémáját. A Pentagon legújabb ötlete, hogy „fejpénzt" fizet a szökött katonák nyomravezetőinek. A tervek szerint 15 dollár üti a markát annak, aki közli, hol tartózkodik egy eltávozási engedéllyel nem rendelkező katona, aki be is „szolgáltatja" az Illetőket 25 dollár „fejpénzt" kap. Nixon Európába utazik + Washington (UPI) Kedden, a Fehér Ház bejelentette, hogy Nixon elnök hivatalos látogatásra Londonba, Madridba, Rómába és Belgrádba utazik. Az amerikai elnök európai körútja sorén ellátogat a Földközi-tengeri kikötőkben állomásozó amerikai 6. flotta parancsnoki hajójára is. Washingtoni megfigyelők szerint a látogatás legfontosabb célja az Egyesült Államok politikai és katonai lelenlétének hangsúlyozása a Földközi-tenger és a KözelKelet térségében. # Leningrád (TASZSZ) A leningrádi katonai bíróság kedden megkezdte öt Vaskályhák. üzemi TŰZHELYEK SAMOTTOZASAT RÖVID HATÁRIDŐVEL VALLALJUK a lakosság és körűiét részére srsgodi Cierépkályna Készítő és Javitú Ktsz. Gutenberg u. 10. X8. 806S3 A KISKUNDOROZSMA-SZIKSŐSTŐI TURISTA VENDÉGLŐBEN 1970. szeptember 17-én 19.30 órakor Búcsú a nyártól A műsorban fellép: MARY ZSUZSI DOBOS ATTILA PO0R PÉTER SZUHAIBALÁZS DÉKÁNY SAROLTA DARÁS ISTVÁN BODOR KAROLY BODOR ZOLTÁN Belépődíj: 15,— Ft. Asztalfoglalás telefonon 115 és 144 számon. Kitűnő ételekkel és figyelme* kiszolgálással mindenkit szeretettel vár Gyilkosok a vádpadon vádlott ügyének tárgyalását, akik a második világháború éveiben a legsúlyosabb bűncselekményeket követték el. A vádlottak, miután német fogságba kerültek, önként beléptek egy büntetőosztagba és személyesen résztvettek szovjet állampolgárok meggyilkolásában és kínzásában. A büntető osztag tagjai csupán Leningrád közelében mintegy 4000 szovjet állampolgárt végeztek kl. címmel műsoros estet rendezünk. az ÁFÉSZ VEZETŐSÉGE S 201 213 A nyilvános bírósági tárgyalás több hétig tart majd.