Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-13 / 189. szám
3 CSÜTÖRTÖK. 1970. AUGUSZTUS 13. A X. pártkongresszus o/őtt II pártmunka stílusa Beszélgetés a szalámigyári csúcsvezetőség titkárával Á közelgő pártkongresz- ró ügyek" nehezen kerülnek leményüket a vezetőkről: szus előtt megélénkült a terítékre, legfeljebb hozzá- nem támogatnak olyan alappártélet. A szegedi szalámi- szól 8—10 résztvevő, de a szervezeti vezetőket, akik Koncepciók - forintéri D ánia külkereskedelmi bevételeiben egyre tekintélyesebb részt képvisel az eladott koncepciókért be. . m a • I folyt összeg. Meglepő, ahogy ebben a kis országKadar János, a Magyar j ban> ameiy igazán nem számítható a nagy és neves ipari Szocialista Munkáspárt orszago,k közé _ mégha az utóbbi évtizedben ipara soKozponti Bizottságának első : kat fe11ődött is néhány év alatt elszaporodtak az olyan titkara szerdán latogatast tett | kiS€bb.na bb vállalatok, amelyek lényegében ötletKádár János elvtárs látogatása a Népszabadság gyár csücsvezetőségének tit- pártcsoportoknál összesen „behúzzák nyakukat", akik megrekedtek a fejlődésben. Művelt, politikai és kárával, Bálint Lászlóval ar- vannak nyolcan-tízen. Ott ról beszélgettünk, hogy ml- mindenki elmondhatja véleképpen készülnek fel a be- menyét. S a „lenti" dolgok szakmai ismeretekben magaszámoló taggyűlésekre, il- határozzák meg a minden- san kvalifikált társakat képletve a vezet őségválasztásokra. A szegedi 'üzemekben — napi életünket. zelnek el vezető posztokon, a Kitűnően dolgoznak egyéb- pártban is, meg, a gazdasági szalámigyár, vágóhíd — há- ként a szalámigyári pártcso rom pártalapszervezet mű- portok. Gyakorlatuk, hogy a ködik, s a tagok száma 163. taggyűléseken már egységes politikáját. életben is. Olyanokat, akik képesek végrehajtani a párt Ennek a három alapszerve- álláspontot képviselnek, s a Elmondták a szalámigyári zetnek van egy csúcsvezető- fontos témákhoz valaki min- kommunisták, hogy ök nasége. Bálint László fiatal kora óta tagja a pártnak, s jon a taggyűlésen. 37 éves még, de már 17 esztendeje tisztségviselő a szalámigyár pártszervezetében. • A titkár ázt mondja, hogy a kongresszusra felkészülést nem tekintik kampányfeladatnak. A IX. kongresszus határozatainak megfelelően dolgoztak az elmúlt esztendőkben. s most. a közelgő X. kongresszus tiszteletére már dig hozzászól, megbízzák gvon is elégedettek a feltársaikat, ki mit tolmácsol- söbb szervek által hozott határozatokkal. De nem tudják megérteni, hogy a „fent" hozott döntések és irányelA szalamigyar csúesveze- Vek esetenként miért, csorjoggal búinak meg a „lenti" lépel- csökön. Bántja őket, hogy tőségének titkára mondhat véleményt az múlt esztendőkről, a párt- zátonyra futnak helyes in munka lényégéről. arról, tézkedések. elvek, s a záto hogy változott-e a pártmunka stílusa. — Más a pártmunka, mint régebben volt — mondja a csúcstitkár. — Az emberek nyokat emberek rakosgatják, akik sokat, nagyon sokat rontanak. A tagságnak egyöntetű a véleménye: csorbulás nélkül hajtsa végre szervezetek vállalatuknál. A '™ú^sigl^ az év elején munkayersenyt nézeteinek' alakítása felkészülés persze előremeg- nem látszik látványosnak hatarozott munkaterv szerint de ez igen nehéz tennivaló, történik. A partvezetosegek gondosan készülnek a beegy-egy' "ember életebeTte- ^E™^™ lát' érdekesebbek is. A nea vezetőségválasztápedig sokra. Legfontosabb lépésnek azt tartották, hogy a pártcsoportok munkájáról, éleiéről adjanak számot. A kisebb lyeket nevükben és javukra alkotnak meg. Azt várják a Az apro. operatív dolgok párt közelgő, X. kongresz..latványosak", változatosak, ványosság nélkül határozza velts. a politikai meggyőzés, meg tennivalóinkat az elköa felfogások tisztázása, a nyílt vita érdekes. Sokan azt mondják, hogy háttérbe szorult a pártszervezet, a gazvetkezendő esztendőkre is. Gazdagh István a Népszabadság szerkesztőségében. Elkísérte Jakab Sándor, a Központi Bizottság agitációs és propaganda osztályának vezetője. Kádár János részt vett a lap szerkesztő bizottságának ülésén, amelyen Gosztonyi Jánosnak. a Népszabadság főszerkesztőjének bevezetője után megvitatták a szerkesztőségi munka időszerű kérdéseit, a pártkongresszusra való felkészülés feladatait. (MTI) Népművelők tanácskozása Egerben, a Ho Sí Minh tanárképző főiskolán szerdán országos népművelési tanácskozás kezdődött. A megnyitó ünnepségen elmondották, hogy az idén immár 16. alkalommal rendezik meg a népművelési oktatók és kutatók nyári tanácskozásait. Tíz napon át a népművelés oktatásának tapasztalatait és legidőszerűbb feladatait vitatják meg. csoportok állnak legközelebb dasági szakembereké lett. a tagokhoz és a termeléshez. Minden alapszervezet hávezeic szerep. Én erre azt mondom: fordítsuk meg rom-három főt azzal bízott képletet, ki ajánlotta, hogv meg. hogy a partcsoportok jav,tsuk meg a munkáját összegezze, megtörtént. Hasznosnak bizonyultak a beszélgetések, sok javaslattal álltak elő a munkabizottságok. — A környezet formálása, a termelés irányának meghatározása, az apró emberi dolgok, a magánélet kritikája a kis közösségekben zaj.,. _ gazdasági életet? A párt ajánlotta, s tett javaslatokat. S kik azok az emberek, akik végrehajtják az ajánlásokat? A pártszervezet legjobban képzett tagjai, akik vezető poszton állnak a gyárakban. Á X. kongresszus előtt az lik igazán — mondja Bálint alapszervezetek vezetői rmnLászló. — A kezdeményezé- den párttaggal beszélgettek, sek is ott születnek, ezért Baráti alapon kértek vélesem lehet közömbös, hogy a ményt. mindenről. Buzdítotpártcsoport hogyan él és ták régebben is, most is dolgozik. A taggyűléseken tagjaikat a szókimondásra, ott ül 50—60 párttag, az „ap- A tagok is megmondták véCikkünk visszhangja A Fíni állja a próbát . a lapunkban nemrégen meg- mi szakvéleménye szerint jelent A kola es társai ctmu - . - , * cikkhez hozzászólás érkezett a minőségi szintje magasabb, Szövetkezetek Csongrád Megyei mint a jelenleg forgalomban Értékesítő Központjától, a mék levő gyümölcsleveké, mert fim neven úgynevezett (ényes- ai. re szűrt gyümölcslé-családot fej- megfelelő elvezeti erteke teszt ki. amelynek három tagja mellett a gyümölcs préselt - az Alma. a Szamóca, és a levét hígítás nélkül tartalMeggylé — már piacon van. A hatóságok és a szakintézmények elismeressel fogadták az Almaiét. A KERHagy ma szüret—Sző regen A vöröshagyma hagyományos termőterületeit ismerők fölüthetik most a fejüket: Szöregen hagyma? önmagában az is újdonság, hogy van. Hatalmas lépéssel indultak neki az idén, mindössze 60 holdat terveztek, és 220-at vetettek. Makói hagyma került ebbe a 220 holdba — többnyire belvíztől visszaszerzett terület —, de néhány makói specialitás nélkül. Nem vették át Makótól a térdenállást, a dikkölést, és más, embert nyúzó munkákat sem. Ültetéstől a zsákba rakásig minden géppel végeznek. Nincs is emberük, aki ilyen hatalmas területen el tudná végezni a dughagyma * rakását, a gyomtalanító kapálást és szedést. A gyomirtást a vegyszerekre bízták, de permeteztek a hagyma más kártevői ellen is természetesen. A makói hagymánál jelentkező betegség náluk nem" fordult elő A hagymaszüret javában tart. Érthető kíváncsisággal vonult ki a szövetkezetnek szinte teljes vezetősége megnézni, beváltre eiinek az évnek egyik legnagyobb vállalkozása. Gyors számításba " kezdtünk, és azt kerekítettük ki, hogy a várható 80— 100 mázsás átlagtermésnél lású holdanként 13—14 ezer fomazza. A fogyasztók tanácsa szintén minősítette az almalevet. Véleményéből idézve: „Az almalében különösen jól érvényesül a fajtaazonos jelleg. Az előző időszakok Almuska nevű készítményénél ez az almaié lényegesen jobb, a jonatán i alma íze, illata jól érezhető, jellegzetes. Üdítő hatása: könnyű, üdítően savanykás." A Fini hideg űton sterilizált, nem pásztori zált. Tehát ezek a gyümölcslevek táplálkozási szempontból is jóval értékesebbek, mert a gyümölcs élettani szempontból fontos anyagait teljes egészében, károsodás nélkül tartalmazzák. Most már a nagy- és kiskereskedelmen a sor, hogy a fogyasztó a MÉK saját hálózatán kívül is hozzájuthasson a Fini gyümölcslevekhez. A MÉK saját. üzemében szénsavas üdítőitalokat is gyárt, hagyományos úton, alapszörpből hígítva. Kérjük a fogyasztó véleményét, hogy milyen ízű italok iránt érdeklődik. Kívánságára legyártjuk. Dr. Bátyai Jenő gyártásból, és -eladásból tartják el magukat, s tesznek szert szép haszonra. A dániai ipar annyi ötletet, elképzelést, szervezési sémát, amennyit ezek a koncepciógyártó vállalatok piacra dobnak — képtelen megvenni. Ezek az irodák mégis jól működnek, fejlödnek, amiből pedig az következik, hogy „gyártmányaikat" — különféle technikai, szervezési, gyártási koncepciókat — a nemzetközi piacon értékesitik. Mindebből pedig több tanulság is leszűrhető a saját hasznunkra. Az első, hogy létezik ennek a speciális terméknek — a gazdálkodási, gyártási koncepcióknak világpiaca, ahol ilyen termékeket adni-venni lehet. Létezik ez a világpiac: a fejlődés és a munkamegosztás gyors tempója következtében ki kellett alakulnia, mint ahogy kialakult ez az üzlet-, vagy szolgáltatóágazat is (mindkét kategóriába besorolható), amelyik megbízásra, vagy anélkül „raktárra" — gondolkozik, tervez, szerkeszt, kalkulál a mindennapos gyakorlat tempójában ilyesmire időt szakítani nem tudó ipari, kereskedelmi vállalatok vezetőgárdája helyett. Ehhez az ágazathoz tartozó vállalatok életképességének titka az, hogy a legkiválóbb szakembergárda birtokában nem csinálnak mást, csak elképzeléseket, megoldásokat dolgoznak ki adott, sajátos helyzetekre, s azokat jó áron értékesítik. Szándékosan a dániai példából indultunk ki. lévén ez az ország sok tekintetben hozzánk hasonló adottságú: nyersanyagokban nem gazdag, külkereskedelemérzékenyen, kis lélekszámú, tehát kis hazai felvevőpiaccal bír és ipara is a háború után indult nagyobb fejlődésnek. Az ilyen országok alapvetően arra kényszerülnek, hogy mindig sokkal több munkát adjanak el, mint anyagot. Nos, koncepciókat gyártani, ahhoz nem kell nyersanyag, csak szellemi potenciál. Még beruházás sem kell hozzá sok. A fentiekből következik tehát, hogy miért is lendült fel Dániában ez az üzletág, s az is, hogy koncepcióexportra nálunk is érdemes gondolni, hisz a hazai műszaki és gazdaságiszakember-gárda nemzetközileg is számottevő felkészültséggel és szellemi kapacitással rendelkezik. Ez azonban csak egyik része a dolognak — szellemi produktumot adni el, valutáért. Ez távlatilag lehet jó üzlet a számunkra, ha ma szervezni kezdjük. A másik oldal azonban az, hogy már ma érdemes vevőként is megjelennünk a koncepciók hazai és világpiacán. A IV. ötéves terv célkitűzései csak akkor válhatnak valóra — amint azt a Központi Bizottság irányelvei is leszögezik —, ha a műszaki színvonal, a munka szervezettsége, a vezetés színvonala a szükséges mértékben emelkedik, s ennek eredményeként javul a gazdálkodás hatékonysága, s ezen belül a termelékenység. Ebben a féladatban — amelyben mindenütt osztoznak — az időzavart elkerülni egyben a terv teljesítését is jelentheti. Az időzavar elkerülésére szolgáló legjobb eszközök sorában viszont fel kell fedezni akkor mindenütt a másutt már kész és megvásárolható technikát, technológiát, szervezési sémát — vagy ha készen sehol sem találjuk: meg kell rendelni ezeket az ilyen árut szállító hazai cégek, kutatóintézetek valamelyikétől. Ugyanis létezik már a koncepciókból a vezetők, irányítók, szervezők számára — hazai kínálat is. Itt az Invesztorg például, amely vállalja a beruházások kivitelezésének szervezését. Vagy a KGM Ipargazdasági Szervezési és Számítástechnikai Intézete, amely nemrégiben fejezte be immár a 43. gépipari vállalat helyzetfelmérését, s az ehhez kapcsolódó számításokat kimutatva azt az optimális termékösszetételt a megrendelőknek, amelyekkel maximális nyereségre számithatnak. Emlegethetnénk a tudományos kutatóintézetek sorát is, amelyekben jobbnál-jobb megoldások várják a vevőket. E gyébként ezek a speciális vállalatok és kutatóintézetek nem is csak a ma jelentkező gondok megoldásával, hanem a problémamegelőző kutatással is foglalkoznak már. Tehát már nemcsak azt mondják meg: mivel van a baj, hanem azt is, jó előre, miből lehet, ha egyik-másik módszeren, szervezeten nem változtatnak időben: a készletgazdálkodás, az ügyvitel, az anyagfelhasználás, a munkaidő-kihasználás, vagy a vezetés, tervezés szorul-e javításra a hatékonyabb munka érdekében. Drága hiúság az, ha valahol mindent saját maguk akarnak kitalálni, végigpróbálni. A szakmailag valóban korunk színvonalán álló ember, s a közvetlenül előttünk álló feladatok megoldására valóban rátermett ember koncepciójának szerves része — mások koncepciójának keresése, megismerése, s átvétele, ha azt megfelelőnek találja. G. F. rinttal többet kapnak, mint- határ. M - M*. Munkában a hagymaszedő gép kötött, kemény húsú majd. Innen kapták tavaszhagymát termett a szőregi szal a gépeket is, és a buzdítást a termeléshez. Az elha helyében az ugyancsak A MÉK-kel ugyan csak 120 ső év tapasztalatai a teljejói fizető kukoricát vetik. A holdra van szerződésük, de sen gépesített termelésnél szedögep fordulói után lát- teljes termésüket ez a föl- mindenképpen biztatóak, hogy szép, egyenes ál- vásárló vállalat ertékesiti H. D. Gépkocsinyereménybetétkönyv-sorsolás Uj fiúnevelő intézet Szerdán Zalaegerszeg határában átadták rendeltetéAz Országos Takarékpénz- részt, s közöttük összesen tár egy hét múlva, augusz- 440 személygépkocsit — tus 19-én és 20-án Gyulán Polski Fiat, Alfa Rómeó, sének a Művelődésügyi Mi, • • , niszterium 23 millió forintos rendezi a gepkocsifiyere- Moszkvics, Citroen, Wartmény-betétkönyvek 37. sorso- burg, Peugeot, Skoda, Ford lását. A húzáson az április Escortj Zasztava> Volkswa30-ig váltott és július 31-ig , ... . . . .. gen, Trabant, Renault, Simervenyben volt ötezer es tíz- ° ezer forintos autónyere- ca, NSU típusú kocsikat mény-betétkopxvek geganek sorsolnak ki, költséggel épült új, 160 személyes fiúnevelő intézetét. Ide olyan 14—18 éves fiatalok kerülnek, akiket ,a társadalmi szervek, a tanácsok és gyámhatóságok javaslatára állami gondozásba vesznek.