Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-09 / 186. szám

VASÁRNAP, 1970. AUGUSZTUS 9. 25 Majd megszólal! A piktor hazahozza a megrendelt arcmást, s összegyűl a csalad, eldöntendő: — jó-e a portré, vagy sem. Azt mondja Józsi bácsi: az én istenben boldogult nagyanyámról egy piktor festett képet, de úgy ám, hogy a pápaszemén rajta volt még a kis madzag is, amivel öreganyc a szemüveget a gombjához erősítette, lévén, hogy feledékeny volt a lelkem. És rajta volt a képen az a kis bibircsók is, amelyben három hajszál tanyázott. Arról már nem is beszélek: hogyan sikerült a csipkegallér, a mantillának a kis prémecskéje, meg az ametiszt gyűrű, ami ott ragyogott a megboldogult kezén. Hát ez az igazi arcmás: úgy kell, hogy hasonlítson, az ember azt várja, még meg is szólal a végén. Ilyen értelemben dönt a család, vonásról vonásra megvizsgálva, levizsgáztatva, ellenőrizve a festmény minden vonását, a vászon minden pórusát. A minőségi ellenőrzés végül is kedvező verdikttel zárul — a keret igen szép, a vászon minősége békebeli, a mester az olajfestékkel sem takarékoskodott, a teljes hasonlatosság pedig kétségtelen. A vételár kifizetődik, a vásárlók lelke is megnyugszik, s erre jön valami istentelen szakHuszonöt évvel ezelőtt, 1945. augusztus elején halt meg a legérdekesebb, legnépszerűbb, s egyúttal a legtalányosabb magyar színész, Csortos Gyula. Munkácson született, 1883. március 3-án. Apja számvevő őrmester, a kegyetlenségig rideg és szigorú ember. Fiát a jegyzői pályára szánta, de a fiúnak a festészethez volt kedve. Már a festőiskolái felvételire gondolt, amikor hozzáértők meghallották szavalatát, és azonnal a Színművészeti Akadémiát ajánlották neki a festészet helyett. Csortos jelentkezett, felvették, és 1904-ben színészi oklevelet nyert. Háromévi vidéki működés után Pestre szerződtették. Első szerepe után Molnár Ferenc, a sikeres színpadi író így nyilatkozott róla: „Végre van színész, akinek nincs szüksége hálás szerepre, mert tehetsége van hozzá, hogy maga tegye hatásossá a legkisebb feladatot is." Molnár Ferenc nem tévedett Csortos Gyula negyvenéves színészi pályája során minden színpadi feladatát érdékessé tudta tenni. Magas, izmos alakja hamar hízásnak indult, s amikor figyelmeztették, hogy jó lenne alakjára vigyázni. azt felelte, hogy nem a testével, hanem a fejével játszik. Általában azt tartottták róla, hogy határokat és korlátokat nem ismerő, mindent megoldani tudó színészi ösztön kísérte végig egész pályáján. Színészi és emberi lénye a szélsőségek között ingadozott A színpadon volt hódító és szerelmes, szeszélyes nagyúr, gazdag imádó, tragikomikus figura, drámai hős, világhódító császár vagy király, de volt operettfigura is, bohóc is. nemcsak a színházak színpadain, hanem még a cirkusz porondján is. Az életben — többszöri házassága ellenére — magányos, zárkózott, elutasító, megközelíthetetlen, de titokban jótékonykodó, a gyengéket vídő, a hatalmasokkal szembeszálló és szemben álló egyéniség volt. Sokan gyermekkori nélkülözéseivel magyarázzák azt az örömteli habzsolást, amelyet az étkezéseknél, ruházkodásban, vagy egj"szerűen csak a neki tetsző tárgyak tömeges vásárlásában gyakorolt. Budapesten szinte minden színházban játszott, mert nyugtalan természete miatt hosszú ideig nem maradt meg egy helyen. Alig túlzás, ha azt állítjuk, hogy több szerződést szegett meg, mint ahányat kötött. Az volt ugyanis a véleménye, hogy abban az időember, és azt mondja a képre: rossz! Fokozva a gorombaságot: — Művészietlen! ízlésrontó! A család persze nekiszegezi a kérdést: Hát mi mást várjunk az arcképtől, mint azt, hogy hasonlítson?! Erre ez az idetévedt műítész azt mondja: — Helyes, az arcképnek valóban hasonlítania kell a modellhez. Csak most az a kérdés, hogy élete melyik percében, pillanatában. Akkor-e, amikor éppen a gyereket szidja, lévén, hogy a bizonyítványban túltengenek az egyesek és kettesek. Vagy tán válassza azt a pillanatot, amikor — szegénykém — többgyermekes háziasszonyról van szó — éppen a harmadik műszakot piheni ki — az irodát, a házitanitóskodást, meg a konyhai teendőket...?! Ez sem lenne nagyon alkalmas pillanat. Nos, a kontár talán egyetlen megmerevedett pillanat képét vissza tudja adni. Esetleg holmi régi fényképpel is segít magán. Az igazi művész azonban nem egyetlen, fölületes benyomást örökít meg, hanem jóval többet ennél: az arcon rajta van a tegnap, talán a holnap Is. Az a különleges összegezés, summázás, ami egy lélek (vagy mondjuk így: egyéniség) gazdag világába vezet el bennünket. Az igazi mester az embernek nemcsak külső burkát ragadja meg, hanem mindazt a titkot, ami a burok ben a színész kl volt szolgáltatva a színházigazgató kényének, s el kellett fogadnia a szerződést, nehogy állás nélkül maradjon. Ha azonban kínálkozik egy kedvezőbb lehetőség, a kizsákmányolt színész éljen vele, szerződésszegés árán is, hiszen csak a jogait gyakorolja. A művész jogvédelmét nemcsak saját személyére nézve tartotta mérvadónak; — 1919-ben, az első szabad színész szakszervezeti választáson 6 is az elnökségi jelöltek között szerepelt. Művészetének és sikereinek titka egyéniségében rejlett. Uralkodott szereped felett, s mindegyikre rányomta művészi egyéniségének a bélyegét. De szinte minden szerepéből kibugygyant komédiázó kedve is, amely gyakran megnevettette közönségét, és olykor meghökkentette színésztársait. Közel negyvenéves színészi pályája során több, mint 250 szerepet játszott. A Vígszínház és az egykori Magyar Színház színpadán sok magyar szerző darabját vitte sikerre, de legnagyobb sikereit Molnár Ferenc vígjátékaiban aratta. A Liliom címszerepében egyszerre volt gyengéd és durva, érzelmes és cinikus, tragikus és komikus. Túl a huszadik előadáson történt, hogy a III. felvonás zárójelenetében. amikor Liliom holtan fekszik, s a rendőrorvos a megállapítandó halál beálltát, a légzést égő gyertyával próbálja kl, a „halott" Csortos hirtelen felült, és elfújta a gyertyát. A drámai hatásnak természetesen vége volt, szerencsére felvonásvég és szünet következett, mialatt a közönség jól kikacaghatta magát a nem várt fordulaton. Nagyszerű alakítása volt Hauptmann Naplemente előtt című darabjának Clausen tanácsosa. Ezzel jutott művészete csúcsára: a Kisfaludy Társaság Greguss-díjával jutalmazta érte, ami abban az időben a legnagyobb színészi kitüntetés volt. Csortos Gyula Bajor Gizivel együtt kapta meg ezt a ritka, csak hatévenként kiosztásra kerülő jutalmat. Később a Nemzeti Színház tagjaként több érdekes Shakespeare-szerepet játszott: A velencei kalmár Shvlockját. A windsori víg nők Falstaffját, a Szentivánéji álom Vackorát. Nagy sikere volt Luciferként Az ember tragédiájában, amit Szegeden is többször játszott a szabadtéri játékokon. Itt történt meg, hogy Horthy Miklósné késése miatt 15 percegj később Dr. Cenner Mihály CSORTOS GYULA Gál György KÉP Sándor KÉP ÉS VARÁZSLAT Molnár C. Pál Fantasztikus táj mögött rejtőzik. Hasonlít ez a kép a modellhez? Hasonlít. De nem úgy és nem olyan módon, ahogyan az útlevélfénykép, amely a villanó fény sietős sugaránal készült. Hasonlít, hogyne hasonlítana, de mélyebben, igazabban, időtállóbban, mint ahogy az ember egy másik embert néhány pillanatig tartó fölületes „odanézés" alapján felmér.... Az igazi portré nemcsak az arc, hanem a lélek képe is, és ezen túl — most talán kissé csodálkozik az olvasó — festmény is. Műalkotás, amelynek öntörvényei is vannak. Harmóniája, mint egy szimfóniának. Csak ezt színharmóniának nevezik. Egyéni mondanivalója van, mint minden írásműnek, zeneműnek, vagy képzőművészeti alkotásnak, amit igazi művész teremtett. Az arcképben tehát nemcsak a modell van benne, hanem a festő is. Vajon ki emlékszik már azokra a derék polgárokra, hercegekre és bíborosokra, akiket a klasszikus mesterek megörökítettek? A képek ma mégis múzeumunk díszei. Nem a hasonlóság okából — bár bizonyéra nagyon hasonlítottak a modellhez. Hanem azért, mert a művész — egyetlen arcképbe sűrítve — egy egész világot adott, gondolataival, reményeivel, kétségeivel egyetemben. Tehát mégegyszer: úgy hasinlít, majd megszólal... A kontár képe sose szólal meg, csak az igazi mestereké. Azok viszont olyan vallomással lepnek meg bennünket, hogy néha szeretnénk megkérdezni a 3—100 éve halott modellt: vajon mi fái úgy. baratom? Vagy épp ellenkezőleg: osszad meg velem örömödet, hisz látom, majd kicsordul, mint a lúllültött pohár. Csortos Gyula Shaw: Caesar és Kleopátra című színdarabjának Caesar szerepében. A Vígszínházban 1933-ban késztllt, eddig még sehol sem publikált fotó kellett az előadást kezdeni. Csortos-Lucifert a rendező visszaküldte a színpadról az öltözőjébe a kormányzóné érkezéséig. Horthyné megérkezett, az előadást el akarták kezdeni, de Csortos nem jelent meg a színpadon. Az öltözőjében ült és azt mondta: eddig ő váratott meg engem, most várjon rám ő 15 percig. És nem volt addig hajlandó színpadra lépni! Magatartására jellemző, hogy amikor megalakult a rossz emlékű Színész Kamara, Csortos nem volt hajlandó igazoló, származási papírjait felküldeni. Végül maga a miniszter kérte, legyen szíves kamarai felvételét kérni, hiszen csak kamarai tag léphet színpadra. Erre Csortos egy hatalmas borítékba tette a névjegyét és azt küldte el igazolásul. Hatalmas pocakja és testes termete ellenére ritka, szép megjelenésű, elegáns férfi volt. Kevesen tudtak frakkot úgy viselni, mint ő, de szívesen öltötte magára a bohócruhát Is, ha szerepe úgy kívánta. Már a némafilm korában is sokat filmezett, a hangosfilm bevezetése után pedig a legtöbbet foglalkoztatott magyar színész volt. Sok emlékezetes és maradandó, ma is élvezhető filmszerep őrzi emlékét, a többi között A Hyppolit, a lakáj. Vissza az úton, Szerelmi láz, Az új földesúr, Az aranyember, és A hazajáró lélek. Budapest ostromát budai lakásának pincéjében, betegen vészelte át, de a felszabadulás után a próbákra tolókocsin vitetve magát, a Nemzeti Színházban még egyszer eljátszotta Csehov: A medve című vígjátékának Szmirnov szerepét, és ellentétekből álló lényének megfelelően, egy városligeti bohózatban egy dalt énekelt, felejthetetlen emléket hagyva minden rendű és rangú színházi közönségben. A XI. SZEGEDI NYÁRI TÁRLAT Tóth Imre Szekeres Emil Szurcsik János Dorogi Imre Vázlat I. Házaspár Komlóstető Akik nem jöttek vissza