Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

io VASÁRNAP, 1970. AUGUSZTUS 2. Sz. Lukács Imre A HOLNAPRA GONDOLVA Vitorlás A nyúltenyésztés ma már nemcsak hobby, kedvtelés, hanem egyre inkább gazdasági tevékenység, elsősorban a szövetkezeti értékesítés, a társulások formájában, vagy termelőszövetkezetekben szervezett nagyüzemi tenyésztés révén. Annál gazdaságosabb termelési ág, minél jobban ismeri a tenyésztő a korszerű tenyésztési eljárásokat és tartásmódokat. A szervező immár ötödik kiadásban megjelenő könyvében több évtizedes nyúltenyésztési tapasztalatait adja közre, segítséget, útmutatást nyújtva a nyúltenyésztéssel foglalkozóknak. Az új kiadásnak főként a bőr•s prémkikészítéssel, a nagyüzemi nyúlhústermeléssel, valamint a főként sporttenyésztőknek szőlő örökléstani, valamint a sportnyúlfajtákat ismertető fejezetei bővültek. A könyv mind a nyúltenyésztéssel foglalkozó szövetkezeti tagok, mind a háztáji nyúltartók, mind pedig a kutatómunkával foglalkozó, magasabb képzettségű szakemberek kérdéseire választ ad. (Mezőgazdasági Kiadó.) NYUGDÍJASOK A TÉESZBEN Az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezeti (szakszövetkezeti) tagságot sem a termelőszövetkezeti tagok, sem pedig a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjáról szóló rendelkezések, a nyugellátások folyósításának korlátozása szempontjából figyelembe veendő keresőfoglalkozások között nem említi. Amíg az egyszerűbb mezőgazdasági szövetKezetek tagjainak a kötelező nyugdíjbiztosításba való bevonására sor kerül, azon nyugdijasok nyugellátásának folyósítása esetében, akik az egyszerűbb mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél tagként dolgoznak, a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagokra vonatkozó rendelkezéseket kell elkalmazni. Ennek megfelelően annak a szövetkezeti tagnak a nyugellátását, akik a szakszövetkezetben fizikai munkát végeznek, korlátozás nélkül kell folyósítani. Annak a szakszövetkezeti tagnak a nyugellátását pedig, aki a szakszövetkezetben fizikai munkát nem végez, 120 munkanap teljesítéséig korlátozás nélkül kell folyósítani és ha ezt követően ugyanabban a naptári évben munkabért kap, vagy egyéb díjazásban részesül, a nyugdíjának a folyósítását az ezt követő hónap első napjától a naptári év végéig szüneteltetni kell. Uo7ÓnLhon a termelőszövetmUdlinUdlI kezetek fejlődése jól mutatja a mezőgazdasági forradalmat. Kétségtelen, s ma már világviszonylatban is elismerik, hogy az elmúlt negyedszázad alatt olyan utat tettünk meg, amely az emberiség történetében is számottevőj a fél-feudál paraszti falvak arculatát eltüntettük, és leraktuk egy valóban virágzó mezőgazdaság alapjait. A termelőszövetkezetekkel új termelési viszonyokat, új emberi viszonyokat hoztunk létre, olyan gazdasági, politikai, társadalmi közösségeket, amelyekben nemcsak a termelés közelítheti meg és érheti el a világszínvonalat, hanem az emberi kiteljesedés is, az emberi élet magasabb tartalommal telítődik meg, magasabb rendű lesz. Erdei Ferenc a Szeged környéki gazdálkodásról így vall egyik cikkében: „A közös gazdaságnak biztos keresetet kell nyújtani tagjai munkája után, s rendszeres foglalkoztatással is meg kell alapozni a tagok egzisztenciáját." Ez sikerült is. Sőt. Emlékezetem szerint hazánkban és szűkebb pátriánkban sem élt soha ilyen jól a földműveléssel foglalkozó lakosság, mint napjainkban. És ez itt a lényeg. Mert jóllehet, napjainkban hazánkban a mezőgazdasági nagyüzemek még csak egykét produktummal közelíthették meg a világszínvonalat, nincsenek úgy gépesítve, mint a fejlettebb országok mezőgazdasági üzemei. Mégis ami egy emberarcú társadalomban elengedhetetlen, nincs meg az a nagy ellentmondás az emberek, a nagyüzemekben dolgozó emberek között, mint másfelé. Mert igaz, különbözőek hazánkban és Szeged környékén is a termelőszövetkezetek. Van különbség szövetkezet és szövetkezet között a terület nagyságát, a vezetés színvonalát, a befektetett tőkét, a föld termőképességét illetően, de egyben azonosak ezek a közös gazdaságok; mindegyikben becsületes megélhetést találni, ahol a szövetkezetiek nap mint nap kiveszik részüket a munkából, ott igazán jól boldogulnak. Jó néhány évvel ezelőtt Szőregen három „koldus" szövetkezet gazdálkodott, a Petőfi, a Rákóczi és az Aranykalász Tsz. Az utóbbit el is nevezték árvakalásznak. A fejlődés egymásba sodorta őket, és mára egy életképes, stabil nagyüzem alakult ki, amely az 1968-as évi gazdálkodás eredményeképpen a maga kategóriájában elnyerte a Minisztertanács és a TOT vörös vándorzászlaját. Igen szép, megtisztelő eredmény. És mégis, ha a holnapra gondolunk, akkor tudnunk kell, hogy nem /sokáig maradhat ebben a félig konzerválódott állapotban versenyképes nagyüzem az Egyetértés. Kinőtte ezt a ruhát A holnapi gazdálkodáshoz megfelelő alapokat építettünk. Helyesnek bizonyult a párt agrárpolitikája, elég csak a homoki falvakra gondolnunk, ahol lényegében 1950-től épült minden; új, bűbájos kisközségek születtek és olyan szövetkezeti központok, mint a forráskúti Haladás Tsz-é. Az egyik öreg gazdaember a minap bentjárt a közös gazdaság irodájában, nyugdíját intézte. Akkor mondta: „Egész új falut épített a szövetkezet, ha nem vigyáz az ember, eltéved a telepen. Talán már nem is lehetne hozzáépíteni mást." Pedig még lehet. Még kell. Valamikor azt hittük, a szövetkezetek szervezésénél, alakítgatásánál, hogy megalakulnak a termelőszövetkezetek, eltelik néhány év és sokkal kevesebb gond lesz, ha már minden sínen lesz. Ám nem így van. Nemcsak megalakultak, hanem megerősödtek a termelőszövetkezetek, egyik-másiknak országos, nemzetközi híre van, de az élet, a termelés nem lett egyszerűbb. Ügy is mondhatnánk, több gond, több baj van, mint régen. A. bővített újratermelés feltételei, az élet új és új problémái gondok elé állítják a szövetkezeti vezetőket, főleg azokat, akik nemcsak a mára gondolnak, s egykét esztendőben látják a falu, a termelő közösség boldogulását, hanem hosszú évekre, ültetgetik a „diófát", alapozzák a gazdálkodást. A forráskútiak is így cselekszenek. Valóban jó látni, hogy a posza homokon, ahol nem is olyan régen jóformán a szűkös megélhetésre sem futotta, gyönyörű, központi majort hoztak létre. És jövőre ismét jelentős összeget, 20 milliót akarnak beruházni. Nagy fába vágták a fejszét, a négykoronás futóhomokon a komplex energiafelhasználást akarják megvalósítani. Két lényegesebb programból állna ez; a termál- és a gázprogramból. A nagy reményű szövetkezet homoki viszonylatban szinte egyedülállóan jó alapot teremtett az eddigiekben és maga mögé utasította a hasonlóan rossz,, vagy jobb körülmények között gazdálkodó nagyüzemeket. S a már kialakult stabil gazdálkodási keretet, tovább finomítják, modernizálják, valóban korszerű nagyüzemi termelésre alakítják át. A gázprogram megvalósításával altalajfűtésre rendezkednek be, ez éltetné az egész majort. A termálvíz pedig öntözésre, locsolásra lesz jó. Egy kis segítség kellene az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságtól. A közös gazdaság megérdemelné, hogy olyan támogatást kapjon az országos keretből, amellyel itt, a nehezebb körülmények között, gyenge termőhelyt adottságok mellett, intenzív gazdálkodást, energiagazdálkodást valósíthat meg. Annál inkább, hiszen a közelmúltban oly sokat emlegetett mérleghiányos üllési Kossuth Tsz sorsa is egybeforrt a forráskúti Haladáséval, és a két gazdaság egyesülésével (várható), egyedülálló nagyüzemi keret, mintamodell, homoki mintamodell teremthető meg e tájon. A gazdaság 1 millió forintért már kutat fúratott, a kezdeti lépéseket megtette. a holnap gazdálkodására. Lényegében a családtagokkal együtt 1500 ember tisztességes megélhetéséről kell itt gondoskodni, s egy olyan üzem prosperitásáról, amely bizonyít a homokon, irányt mutat. Nem ehetjük meg ma, a holnap kenyerét. Nemcsak azon kell fáradoznunk, hogy a mindennapok munkájával, a kedvezőtlen év ellenére is tisztességes eredményekkel zárják az esztendőt a közös gazdaságok, hanem azon is, hogy a már megérdemelt és megvalósított eredményeink után méltó alapokra helyezzük a holnapi gazdálkodást. Minden adottságunk megvan hozzá, hogy behozva a történelmi elmarad >ttságunkat, felzárkózzunk a világ mezőgazdaságának élvonalához, hiszen az alapvető feltételeket, a termelőszövetkezetek megalakításával megteremtettük, s az eltelt időszak bizonyított. Sőt, ma már kétségbevonhatatlan jelei vannak annak, az egyedüli helyes úton járunk, amelyen a „kétoldalú forradalmi technikát" megvalósíthatjuk. Gondolok itt az emberi viszonylatokra, az emberi értelem kiteljesedésére, a mezőgazdasági nagyüzemekben. Mert ezt csak nagyüzemi formákban lehet, enélkül mit sem ér a gépesítés, a „félkarú" technika. Scháffer MÁS KELL Erzsébet MÁS KELL A FALUNAK IS Amióta elkezdődött a belső vándorlás, azóta beszélünk, cikkezünk, vitatkozunk róla. Fiatalok csapatostól mentek el faluról, hagyták ott a téeszeket, jöttek fel a fővárosba. A tízegynéhány év alatt lassan már pedzegettük, hogy miért. t Budapest milliós világváros. Van mozi, színház, szórakozóhely. Válogathatnak hova menjenek, hol, mire költsék a pénzüket. Pesten van minden. Népstadion, könyváruház, uszodák, sztriptízbárok. Mi van falun? Jobb esetben kultúrház, mozi, ami sok helyen egy és ugyanaz. A falu kulturális élete leszűkül a heti egyszeri vetítésekre, gyakran a régen lefutott, félóránként elszakadó, agyonhasznált filmekre. Ha működik a kultúrház, néha sor kerül színházi előadásra — reggelenként hallgatom: „vidéki színházak műsora: Jászapátiban Windsori víg nők, Árokszálláson a Mágnás Miska, Felsőbagodon Három a kislány, Igaion Csárdáskirálynő ..." Időnként neves fővárosi színészeket hívnak meg, akik rövid egy órára átvedelnek ihaj-tyuhaj-menyecskecsipdeső, pirospozsgás magyar paraszttá, eléneklik a Jaj cicát, elmondják az 1962-es szilveszteri kabaré bevezetőjét, anekdotáznak egy sort, azután be a kocsiba és irány vissza a kultúra központjába, Pestre. Otthon aztán elmondják, milyen kilátástalan a falusi kultúrpolitika, a fiatalok nem használják ki a kultúrház adta lehetőségeket és ... és lekötik a legközelebbi vidéki haknit, a legközelebbi gázsiért, a legközelebbi „Jaj cicára". A falusi kultúrfelelős vakarhatja a fejét, hogy a kínálkozó lehetőségek közül melyiket válassza. A tánczenekart, amelyikről hallotta, hogy az egyik faluban részegen játszotta végig a műsorát? Vagy szerződjön 10 jó nevű színészekkel, akik a lehető legrövidebb idő alatt darálják le rég' megunt magánszámaikat? A kínálat: ami már selejt, ami már nem kell a fővárosban, az lekerül vidékre. Eszi, nem eszi... És ma, 1970-ben már nem nagyon eszi. Különösen a fiatalság nem. Időközben ugyanis — az utóbbi két évben — szivárognak vissza a faluba a fiatalok. A téeszek többségükben már jól hoznak, virágzanak a melléküzemágak is, érdemes visszamenni. (Ismerek egy téeszt, 40—45 százalékkal fiatalodott a tagság rövid egy év alatt.) A kulturos panaszkodik. Üres a kultúrház, a KISZ nem működik. A fiatalok is elégedetlenek. Nincsenek jó műsorok, a Mágnás Miskára nem kíváncsiak. A megyei, járási KISZ-bizottságok, a KISZ-táborokat nyáron szervezik, amikor a téeszben legtöbb a munka. Persze egyikük sem mehet el. Pedig ott együtt, közösen talán kisüthetnének valamit... Nincs szó világrengető dolgokról. Csupán arról, hogy azok, akik az eke szarvától eljutottak odáig, hogy láthatják az űrutazásokat, a futball-világbajnokságot, hogy tudják mi történik naponta a világon, hogy az öreg János bácsi azt mondhatta: tudja, nemigen tetszett ez a téeszesítés, de bár hamarább csinálták volna..."; akkor ezeket az embereket nem szabad — kihasználni. Mert erről van szó ... Kétségtelen, könnyebb statisztikát készíteni: „Ennyi és ennyi előadás vidéken ..." „Az emberek már 36-ban is szerették a Mágnás Miskát, hát a legegyszerűbb most is azt adni. Erre nem kell agitálni, nem lesz üres nézőtér, nincs kockázat." De a fiatalok már nem ülnek be. És ez jelent valamit. Esetleg azt, hogy nem jó a kultúrház, kellene oda egy hozzáértő népművelő. Ha a járási KISZ-bizottságok a táborokat télre tennék, amikor nincs kampánymunka a mezőgazdaságban, ha összefognák azokat, akik szívesen dolgoznak a közösségben. Számtalan ha, amit nem lehet megkerülni! Nem lehet azt a kényelmes utat választani, hogy majd kialakul, majd megoldódik. Semmi nem oldódik meg. Mindent, a világon mindent az embereknek, az egyes embereknek kell megoldaniok. Azt is, hogy a Kati néni ne kívülről nézze a tiszta szobát, hanem élvezze és lakjon benne. Azt is, hogy azok a riúk, lányok, akik valamikor az iskolában verseket tanultak, s tudják hol tererft a világon a legtöbb narancs, s hogy ki volt Kutuzov — ne felejtsék el József Attilát, Móriczot, ne legyenek később a helyi kocsma törzsvendégei. Nézzenek, lássanak, szórakozzanak hosszasan és értelmesen. Otthon, a faluban is.