Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
4 / VASARNAP. 1970. AUGUSZTUS 2. „Szívesen, ha értelmét találjuk... fi A legjobb brigádok „Ürömmel dolgoztunk..." Ébresztő hajnali negyed hogy kevés volt a szerszám, kai a problémákat. De egyet hatkor, fél hétre már min- hogy a kiásott gödröt más- nem értünk. Ha nagy a muridenki a munkahelyén van. nap szemük előtt temette be kaeröhiány, miért nem szerKorán kezdődik a nap a Bo- a gép. hogy egy olyan te- vezik úgy ezt a lehetőséget, iyai Kollégiumban, ahol az rületet. amit ők három na- hogy számukra hasznos, az egyetemi KISZ-építőtábor pig csákánnyal egyengettek, egyetemisták számára pedig résztvevői laknak. Ezen a hé- azt a gép egy óra alatt meg- értelmes legyen?" ten már a második turnus csinálta. Egy brigádot a kenkezdte el munkáját, össze- derfonóhoz küldtek dolgozni, sen 350 magyar és 40 szovjet de az ebédjük áttrányításá(odesszaiair és lvovlak) egye- ról megfeledkeztek. így hátemlsta dolgozik, illetve dol- rom napig visszajártak Üj- Az első turnus tapasztalagozott a tarlántelepl építke- szegedről Tarjántelepre ebé- tai mindenképpen hasznozésen. az MTA Biológiai In- delnl. Szép távolság, főleg sak. Egyrészt a most dolgotézetnél, a Házgyárban és a akkor, ha ebédidő alatt sze- zó csoport számára, másrészt Royal-szálló felújításánál. A rettek volna kicsit pihenni, a jövő évi szervezést illetábor célja: segíteni az egye- Szintén ezzel a brigáddal tőén. temi objektumok építési ha- történt az is. hogy néhány Néhány szót még arról, tárldeiének betartását és az napig a partfürdőnél iszapot hogy bár igazi értelemben építőipar hagyományos mun- lapátoltak. Semmiképpen vett ..tábori életről" nem bekaerő-gondlainak megoldá- sem női munka, de küld- szélhetünk, azért sok színes, sát. Ennek érdekében az nősen akkor nem. ha a buz- érdekes program tölti kiszaegyetemi KISZ-bizottság szer- gó munkavezető malteroslá- bad Idejüket. (Napi 9 órát zódést kötött a Délmagyar- dában akarja hordatni az dolgoznak — szabad szomországi Építőipari Vállalattal iszapot. Különösen nehézzé batjuk van.) Megnézik a szaés a Szegedi Építőipari Vál- tette a munkát a rettentő badtéri előadásait, több kölalattal. Néhány nappal az bűz. az 5—8 számmal na- zös estjük lesz a KlSZ-klubelső csoport munkájának be- gyobb gumicsizma és az a ban. Érdekes és izgalmas a felezése után feltehetjük a csöppet sem mellékes tény. brigádverseny alakulása. A kérdést: mennyiben sikerült hogy ivóvízről nem gondos- legjobb brigádok pesti és baa célt megvalósítani? kodott a vállalat (A part- latonl kirándulásokon veszfürdő kútjai mind fertőzőt- nek részt, pénzt, illetve tek.) stb... . stb.. és még tárgyjutalmat kapnak. Máris szép számmal sorolhatnám, összebarátkoztak a szovjet és Megkérdeztem a táborve- magyar egyetemisták —sokAz MTA Biológiai Intéze- zetőség véleményét. — ..Jo- szor kézzel-lábbal. de siketénél dolgozó lányok külön- Rosak a panaszok, valóban rül mindent elmondani maböző takarítási és tlsztoga- ez van. Nagyon lelkiismere- gukról, a tanulásról, az életási munkákat végeztek. El- tesen és komolyan dolgoztak tűkről, a fiatalságról, mondták, hogv nem volt ne- a gyerekek, ha volt munká- Hajnali negyed hatkor ébhéz. amit csináltak, a nagy luk. és főleg akkor, ha lát- resztő — mégis mindig van hőség miatt még örültek is. iák értelmét. Ml igyekeztünk 11 óra, mire elcsendesedik a hogy bent az épületben kel- mindenfelé eljutni. Intézni az „tábor-kollégium", lett takarítani. ..Szívesen és érintett építőipari vállalatok- Sarkad! Nagy Emília örömmel dolgoztunk. Láttuk, hogy van a munkánknak eredménye (két hét alatt h emeletet haladtak), és hogy szükség ls volt ránk." A Royal-szállónál dolgozók — szintén takarítottak — hasonlóan nyilatkoznak, bár itt már több probléma akadt. Az első két napon senki nem tudott arról, hogy az egyetemisták ott fogpak dolgozni. Nem volt szerszám, nem volt olyan ember, aki megmondta volna, mit kell csinálni. Aztán kitakaríttattak velünk egy-egy helyiséget és másnap újból elkezdték benne az építési munkákat — (gv teljesen fölöslegesnek tűnt az előző napi takarítás. Baj van a szervezéssel... „Minden jól sikerült, csak egy kis baj volt a szervezéssel". — Meglepett, hogy legalább 10 embertől hallottam szó szerint ezt a mondatot. Hát mi baj volt a szervezéssel ? A Tarjántelepen dolgozó fiúk-lányok panaszkodtak. Tizennyolc villanyszerelő „titka" gítünk egymásnak házat építeni, vagy rakodni, kertet ásni. tüzelőt elrakni. EzenReggelente motorkerékpá- Dán Károly így Idézi az sok magukért beszélnek, ros csapat kanyarodik a elhatározást: „Emlékszem, Társadalmi munkában sekörútra a gyermekklinika amikor meghallottuk, hogy előtt. Ketten ülik meg a vi- országszerte mozgalom kezharvert járműveket, az dődött, mi is csatlakoztunk, „utasok" hátán fényesre ko- Mondom, csatlakoztunk — kívül olyan áramszolgáltatós pott mászóvas, durva szer- és azután sokszor beszéltünk társunknak is dolgozunk, számtáska himbálódzik. A róla. Azt vallják nálunk a akit nehéz helyzetbe hozott villanyszerelők tíz-húsz-har- villanyszerelők, hogy egyet- az ár. Maroslelén egy nagymic kilométeres útra indul- értésünket, véleményünket a családnak bontottunk romos nak, hogy elérjék a lesza- legjobban a munkánkkal fe- épületet — anyagért, kadt vezetékeket, az élette- jezzük kl. Ügy is mondhat- A Szeged vidéki brigád az len transzformátorokat, s a nám, mi azért neveztünk be árvízveszélynél húsz kilómésötétben maradt házakat, ta- a kongresszusi munkavernyákat. senybe, mert úgy éreztük, „Hiába igyekezett. már ezzel becsüljük meg legjobhajnalban kirepültek" — ban a kongresszust." ter vezetéket fektetett a gátakon, s most Algyőn egy családi házat teljesen ingyen (az alkatrészeket is fogad délelőtt a gépkocsi- Török Ambrus lebont egy saját pénzükön vásárolták!) ját törölgető sofőr. A transz- iszappal telt mérőt, mási- villamosítanak. Az szinte formátorház emeleti szobá- kat illeszt helyébe. A Sár- természetes, hogy szolgálajában a munkaterületeket ga-üdülőtelep nyaralóiban ábrázoló hatalmas zöld táb- nemsokára kigyulladhat a la alatt szerencsére még ott villany. Megállunk a szeretalálom Dán Károlyt, a brl- lőpár másik tagjánál, Szegád egyszersmind a Sze- keres Imrénél. Ö oszlopra gedi vidéki szerelők vezető- készülődik, biztosítékot csejét is. — Állok rendelkezés- rélni. mosolyodik el, amltukat még odaadóbban, fegyelmezettebben akarják elvégezni. Az elkövetkezendő hónapokban nagyon jój szeretnénk politizálni — azaz dolgozni — búcsúzik Dán Károly. Miként sikerül A peches bölcs Doktor űr, szörnyen fáj a bölcsességfogam. kor megtudja, hogy a jó hl- brigádban, én csak azt rük hozott vendégségbe. Az, mondhatom, hogy jő szívvel hogy közmegelégedésre gon- fogadtak, jó itt a szellem, doskodnak 13 ezer család és Azonnal csatlakoztam hozjó néhány nagyüzem áram- zájuk, mert hisz a vállaláellátásáról. Üjszegeden, Kiskundorozsmán, Szőregen, Tiszaszigeten stb. — Hogyan sikerül így dolgozni? — hát becsületességgel. Meg azzal, hogy embereink értik dolgukat — válaszolja. Persze ez mégsem olyan egyszerű. A becsületességen, hozzáértésen kívül valami mégis kell a villanyszerelőknek, hogy szabad ég alatt nappal és éjjel napsütésben vagy dörgő viharban cselekedjenek. Egyszóval mindig jól dolgozzanak. Kocsiba ülünk, erről nz emberekkel beszélek. Az első szerelőt Török Ambrust, a Tisza partján érjük utol, amint egy vizrombolta nyaralóépülethez igyekszik. Megszólítom, s megkérdezem, mi készteti a mindennapi erőpróbára. — Jól mondta Dán elvtárs, a felelősségtudatot meg a hozzáértést. Mi szeretjük a munkát, én például tíz év után — gépkocsivezető voltam — jöttem vissza. Ha azonban mélyebbre megyünk, én a közösségi munkában meg a nálunk nagyon is kézzel fogható munkaversenyben látom a „titkot". Tudja, ha a tizennyolc együtt dolgozó ember egyszer elvállal nálunk valamit, azért mindent megtesz. Nemrég a X. pártkongresszus tiszteletére szerveztünk versenyt, s most ezért dolgozunk. Egy hónapja vagyok a majd? Nagyon sokan ellenőrzik, tizenháromezer család. Nem szeretnénk nekik bosszúságot, sötétséget okozni... Matkó István szert Aszódy János: II kriminalisztika kalandos története 5. A Phillps-esct volt az ujjlenyomatok történetében az utolsó ksérlet a természet és a daktiloszkopia kijátszására. Ötvenöt év körüli férfi volt, deresedő szálakkal dús bajuszában, halántékán. Elgondolkozva állt íróasztala mellett, majd hírtelen mozdulattal leszakította a naptárról az 1896. december 16-ót mutató lapot, kezébe vette a cilinderét és kilépett otthonából a londoni Victorla Streetre. A ház előtt megállt felhúzta kesztyűjét, s már indult volna útjára, amikor egy nő megszólította: „Uram, én ismerem önt!" Emberünk meglepődve tekintett rá: „Bocsánat asszonyom, mit óhait? A nő erre emelt hangon, követelőzően kiáltotta: „Adja vissza a két órámat, a gyűrűimet..." A jelenet botránnyá fajult, szereplői végül a Rochester Bow-i rendőrszobán kötöttek ki. A férfi bemutatkozott. Adolphe Beck vagyok. A nő szintén. Ottilie Meissonier. Azután elmondotta a következőket: néhány héttel előbb, az utcán, egy férfi összetévesztette lady Evertonnal ... Amikor a tévedés kiderült, a férfi bocsánatot kért és bemutatkozott: Lord Salisbury. Maid elmesélte, éppen egy virágkiállításra indult, de hát végül is ez a kiállítás lényegében nem érdekli, mivel birtokán, Lincolnshire-ben nem kevesebb mint hét kertész dolgozik... Engedélyt kért viszont, hogy a hölgyet hazakísérhesse. Miss Meissonier ebbe bele is egyezett Amint hazaérkeztek, a férfi meghívta, vegyen reszt egy kiránduláson, amelyet saját jachtján szándékszik tenni. Volt egy kikötése is: a miss toalettje ne maradjon el a többi meghívott hölgy öltözéke mögött. S hogy minden világos legyen, azonmód fel is sorolta, milyen ruhákat szerezzen be magának, sőt mi több, ki is töltött egy 40 fontsterlingre szóló csekket a lány nevére. Ami az ékszereket illeti ezek se okozzanak fejtörtést Miss Meissonier-nak azokról 6, a lord majd gondoskodik. Magához is vette a miss egyik karóráját meg két gyűrűjét, mint mondotta — „mérték''-nek. A „lord" távozása után Ottilie Meissonier észrevette, hogy nyoma veszett a másik karórájának is. Szaladt a bankba beváltani a csekket, amelyről azonban — amint várható is volt — kiderült, hogy hamis. A „lordot" attól kezdve többé nem látta, egészen a mai napig — december 18-ig. Mert — és a miss ebben nem kételkedett — Adolphe Beck személyében felismerte a szélhámost. Summa-summárum: a vizsgálat során huszonkét nő jelentkezett, akiket a szélhámos „lord" mind az előbb ismertetett módon szedett rá. Az állítólagos lord Salisbury-vel való szembesítésükre a rendőrség az „azonosítási szemle" régi és rossz módszerét alkalmazta. Találomra összeszedtek tíz vagy tizenöt férfit, nem törődve azzal, hogy a gyanúsított hasonlít-e rájuk, vagy sem. A legtöbbször éppen úgy esett, hogy Beck volt köztük az egyetlen, aki bajuszt viselt, vagy őszült, így hát érthető, hogy a nők többsége azonnal felfigyelt rá. „ö az! — hangzott minden egyes alkalommal a válasz — Ezer közül is ráismernék!" Beck viszont megesküdött, hogy soha életében nem találkozott egyikőjükkel sem, hogy norvégiai rézbányája jövedelméből él, s így semmi szüksége arra, hogy szélhám oskodjék. December 18-án a rendőrséget névtelen levélben figyelmeztették, hogy 1877-ben egy John Smith nevű férfit ötévi börtönre ítéltek éppen olyan szélhámosságok miatt, mint amilyeneket Adolphe Beck, alias lord Salisbury követett el. Ez a Smith 1881. április 14-én került ki a börtönből és azóta eltűnt. „Teljesen bizonyos — vonta le a következtetést a névtelen levélíró —, hogy nevezett Beck azonos Smith-szel, aki régi mesterségét folytatja." A Scotland Yardon a régi Iratokban rábukkantak annak a két rendőrfelügyelőnek a nevére, akik Smith-t 1877-ben letartóztatták. Megállapították, hogy még mindkettő életben van. Becket szembesítették velük, s a két rendőr úgy nyilatkozott, hogy Beck azonos azzal a Smith-szel, akit annak idején ők füleltek le. Az persze senkinek sem jutott eszébe, hogy Smith letartóztatása óta tizenkilenc esztendő telt el, s hogy a két rendőrfelügyelő azóta egyetlen egyszer sem látta 6t! Becken sötét kétségbeesés lett úrrá. Sírva fakadt. Aztán kijelentette: tanúkkal tudja igazolni, miszerint 1877-ben nem Angliában, hanem Dél-Amerikában tartózkodott. ahol üzleti érdekből két kerek esztendőt töltött. A nyomozók ekkor írásszakértőhöz fordultak, hogy hasonlítsa össze Smith 1877-ből származó írását Beck 1896-os kézírásával. És Currin Írásszakértő kijelentette: mindkét írás egy és ugyanazon személytől ered! Beck drámájának második felvonása során Waldock felügyelő kijelentette, hogy kételkedik a két személy — Smith és Beck — azonosságában. Erre felmentették az ügy kivizsgálása alól, helyébe pedig Forest főfelügyelő lépet. A per folyamán — ez a dráma harmadik felvonása — Gill ügyvéd, Beck védője engedélyt kért a bírótól, hogy néhány kérdést intézhessen Currin grafológushoz, a vádlott állítólagos 1877. írásával kapcsolatban. (Folytatjuk.) NAPI KISLEXIKON a lakóházak fenntartásáról Az eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak a meglevő lakások megóvására. kezelésére es fenntartására ls. • Miből 7 Az állami lakások fenntartására — üzemeltetési költségeire, karbantartására és folyamatos felújítására — a lakbéreknek kell fedezetet nyújtaniuk. A felújításokban mutatkozó lemaradások megszüntetésére és a meglevő lakásalan korszerűsítésére az állam a tanácsoknak központi forrásokból bizonyos kiegészítést ad. • Fele-fele? Bérbeadók és bérlők fenntartási kötelezettségeinek a gazdasági érdekeltségen és felelősségen alapuló reálisabb elhatárolását valósítják meg. Indokolt, hogy a bérlők fokozottabban vállaljanak részt a lakás bel6Ő berendezéseinek fenntartásában és pótlásában. Ezért a jövőben a lakáson belüli felszerelési és berendezési tárgyak felújítási és pótlási költségei 50—50 százalékban a bérlőt és a tulajdonost terhelik. A lakáson kívüli épületkarbantartási és épületfelújítási munkák költségeit ezután is teljes egészében a bérbeadók viselik. • Kinek a dolga? Az állami lakóházak kezelési feladatait általában a tanácsi házkezelőségek látják el. Gyakorolják a tulajdonosi jogokat, végzik az üzemeltetési feladatokat, gondoskodnak a tulajdonost (bérbeadót) terhelő javítási munkálatok fejlődéséről és ellenőrzik a bérlői kötelezettségek teljesítését. Atomszív Az idült szívbetegségekben szívbajban szenvedő 58 éves szenvedők ezreinek szívét asszonyon próbálták ki. működésre késztető elektromos serkentőknek van egy nagy fogyatékossága: tápelemeik 18—30 havi működés után kimerülnek. Ez a legjobb esetben újabb műtétet, a legrosszabb esetben azonnali halált jelent. Francia tudósok nemrégen csodálatos felfedezésről számoltak be: olyan szlvserkentőt szerkesztettek, amely tíz évig szavatoltan atomerövel működik. Az új műszer körömnyi hosszú és cigaretta vastagságú. Tápeléme 0,005 uncia (1 uncia 28,3 grammnak felel meg) plutónium— 238. A plutónium által kisugárzott hő, hőelektromos transzformátor segítségével elektromos árammá alakul át. A villanyáram impulzusait vezetékeken a szívizmokba juttatják, s ezek állandósítják a szívverés meghatározott ritmusát. A műfeltalálói egy idült )