Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-09 / 159. szám
Irigység Tizenötezer állás vár 8 ezer 800 új diplomást Ezekben a napokban feje- gen mintegy tizenegy és fél zódik be az idén végzett dip- ezer új diplomát osztottak, lomások elhelyezése. Az iden illetve osztanak ki a különvaltozatlanul két módon jut- bözö felsőoktatási intézméhattak álláshoz az újdonsült nve^c nappali tagozatain. Az szakemberek: pályázati rend- új diplomások közül mintegy szerrel, illetve egyéni elhe- 2700-an tarsadalmi ösztöndilyezkedés útján. (A pedago- jnsként kezdik meg munkágusok kivételével, akik csak jukat. Tehát a pályázatra jopólyózattal helyezkedhetnek gosult 3800 végzőst csaknem el.) 15 000 állás várja — s ez A kezdő szakemberek ré- megközelíti a kétszeres vászere — egv-két kisebb lét- lasztékot A meghirdetett számú szaktól eltekintve — munkaköröknek kétharmada vidéki és egvharmada fővárosi. Természetesen ez az Varga tanár úr Hát elment a tanár úr is. Varga tanár úr, még derék férfiként, alig ötvenhat éves koraban. Elment a tanár úr. Varga Sándor tanár úr, s ahol legutóbb szolgált, ott búcsúztatták, Kisteleken. Státusza szerint tanár, pontosabban kollégiumi igazgató volt Varga Sándor, de most. a halál fekete árnyékában illendőbb így fogalmazni: egvinges, egynadrágos parasztgye • rekek testben, lélekben hatalmas pásztora — sorsegyengető. Tizennyolc évvel ezelőtt, 1952 őszén állt először elénk a csongrádi Bacsányi János Altalános Gimnázium faluról, tanyáról összeverődött I/a osztályos diákjai elé. Rövidujjú ingben, rövidnadrágban volt. akár egy edzésre induló futballedző, s ahogy harangzengésű kántorhangján ránkripakodott, olyannak tűnt, mintha kicsi életünk igazgatására maga az isten rendelte volna oda. Pedighát dehogyis várt ő felsőbb parancsokat. Tudta ő magától, hogy neki — hónapra hónap, évre év — a magunkfajta messziről szalasztottak előtt van a helye. A sárga iskolapadok kurtára nyírt, apró csoriiagokkal. nagy könnyekkel városba bocsátott diákgyerekei előtt, akiket nemcsak az aránypárok kibogozására, de a nyakkendőkötés fogásaira meg a kés-villa forgatására is meg kell tanítania. Jó másfél évtizede múlt, de még most is látom, ahogy sietve összedobált ágyainkat igazgatja a csongrádi kollégiumban, s ahogy kéttenyérnyi kezébe fog egy-egy késsel, villával ügyetlenkedő gyerekkezet: „Így, fiam, így!" Így, fiam, így... Terelt bennünket színházi előadásra. moziba; röplabdázott, focizott velünk; és esténként a nagvtanulóban órákon at olvastatta, magyarázta a lepedőnyi újságcikkeket. Évvégi bizonyítványt adott osztályfőnökként; dicsért, nagynéha buktatott matematikatanárként, és ebben a nagy igyekezetben idő elölt felőrlődött az ereje. Tavasszal, amikor ott ültem az igazgatói lakás betegágyánál, már recsegóbb volt a hangja, és erőtlenebbek a mozdulatai. ..Még végigcsinálom ezt a négy évet — mondta —. aztán nyugdíjba megyek. Nem bírom már kedvem szerint ezt a hajtást.. ." Derék férfikoróig bírta csak ezt a kezdete nincs, vége nincs munkát Varga Sándor, s az örökös igazgatósba. figyelembe, meg az éppen lakott város, község dolgainak intézésébe. mee a polgármércék szerint aligha rendszeres életbe végül is belerokkant. Nagy. szúrós betűi most már nem kerülnek rá egy bizonyítványra, egy jegyzőkönyvre, jelentésre sem. s akik eddig „öreg Vargaként" emlegették. most már úgy emlékeznek majd rá, hogy „szegény öreg Varga"... Igen: „szegény", mert elment, de ahogy élt. úgy semmiképpen sem volt az! Szándékban és tettben is nagyon gazdag volt ő: egyinges. egynadrágos parasztgyerekek hatalmas pásztora. Sorsegyengető. az idén ls jóval több állás áll rendelkezésre, mint a arány szakterületenként válvégzők száma. A tanév vé- tozó. Százezren a Balatonnál Négv-öt napig tartó hűvös. rát. Siófokon, ahol minden KINEVEZÉSEK esős időjárás után szerdára szálloda. motel és üdülő Az Elnöki Tanács dr. Ranismét felmelegedett a 3a- megtelt, ötezeren napoztak dé Jenőt rendkívüli és meg, .. l-l n r *i 1 w*4 „ „ ,. 1. ::, >^(. J -i i.: Vizre szálltak a halászok laton vize. Szerdán délben már 25 fokos volt a déli parton a víz. Benépesültek a szabad- és fizetős strandok. Turisták ezrei utaztak vasúton, gépkocsikon és autóbuszokon a déli part üdülőhelyeire. a kempingekben is es fürödtek a kellemes víz- hatalmazott nagykövetté kiKITÜNTETÉS Dr. Kemenes Béla tanszékvezető egyetemi docenst, a József Attila Tudományegyetem volt oktatási rektorhelyettesét kiemelkedő munkájának elismeréseképpen — tegnapi közlésünktől eltérően — az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany — és nem ezüst — fokozatával tüntette ki. sok új vendég ütötte fel sát- tartózkodik. ... Csaknem kéthónapos árvízi kényszerszünet után újból ben A becslések szerint a nevezte és megbízta a~Ma- telies létszámmal, vízre szálltak a szegedi Kossuth Haláhét közepén a déli part szál RVar Népköztársaság kairói szati Szövetkezet tagjai, akik maguk is részt vettek a gálodaiban üdülőiben kem • nagykövetségének vezetésé- tak megvédésében. A Maros már Visszatért medrébe és a KÜLDÖTTSÉG pingeiben ifjúsági és' úttörő- veL ~ Az Elnöki Tanács Tlsza a tetozés ota több mint három métert apadt. Varsák ELUTAZÁSA táboraiban valamint a ma- Benczekovits Lajost rendkí- ezreit raktak le ismét a vízi emberek és csupán a szegedi „ . , . . „ T gónnyaralókban és fizető- vüü és meghatalmazott nagy- halaszok naponta öt-hat mázsa pontyot, keszeget, harcsát. Elutazott hazánkból a Lenvendég-szolgálatnál majdnem követté nevezte ki és meg- süllöt — mégegyszer annyit, mint más evekben — emel- Ryel ERyesult Munkáspárt " • nek szárazra. Rendkívül sok a tíz kilónál nagyobb har- Ko2P°ntl Bizottsága partosa. A huzamos ideig tartott áradás kedvezett a halállo- munkós-küldöttsege. amelv mány szaporodásának. 100 ezer hazai é« külföldi bita a Magyar Népköztársaság khartoumi nagykövetségének vezetésével. Kihúzták a vasgyűjtő hetek sorsjegyeit Köztudott, hogy az Ipar nyersanyag-szükségletének jelentős részét hulladékokból nyerik. Épp ezért az acélgyártáshoz nélkülözhetetlen ócskavas a világpiac egvlk legkeresettebb árucikke. Értékeket hagynánk elkallódni, ha az országban szétszórtan heverő, már használhatatlan tárgyak, eszközök, a rozsdatemetőben maradnának. ATADTAK AZ ÜJ NŐVÉRSZÁLLÁST Szerdán Kaposvárott, a megyei kórház területén új nővérszállást adott, ót rendeltetésének dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter. A csaknem hatmillió forinZ. Zandarowskinak. a LEMP KB szervezési osztálya helyettes vezetőjének vezetésével pártunk Központi Bizottságának meghívására tartózkodott hazánkban. ÜJ ÜDÜLŐTELEP ÚJABB A Velencei-tó déli partján IL—REPÜLŐK levő üdülőtelepek rangsorá- Az NDK polgári légiforban a következő években galmi vállalata a közeli iöAgárd után Gárdony lép a vőben újabb IL—62. TU— második helyre. A part men- 134 és TÜ—154 típusú repütén nagy üdülőövezetet ala- lőgépekkel gazdagodik. Az üéry Tibor az Óriáscsecsemő tós"kö!tségge'l'"épített' létesít" kítanak ki. Már jövőre meg- IL—62-es gépek már augusz- című darabját július 10-én. mény nyolcvan betegápoló kezdik néhány nagy — tus elsejétől közlekednek pénteken este a szegedi együttesen 700 személy befő- majd azokon a járatokon. Egyetemi Színpad. A három gariására alkalmas — üdülő amelyek Berlint Moszkvával, különböző díjjal kitüntetett építését. Később további 900 Szófiával és a közel-keleti produkciónak ez lesz a tizeEnnek megakadályozására I JH M | hirdette meg a MÉH Tröszt tősebb nyeremények találtak tak le: a négy hét alatt 3 millió ember fordult meg az átvevőhelyeken. A felhal mozódott hulladék elszállí tása pedig az árvízi védelemben is részt vevő gépkocsivezetőktől követelt fokozott helytállást. A gyűjtők, élükön az úttörőkkel — az átvételi áron kívül jutalomsorsjegvet is . ,... . . „ , . , , , „ kaptak. Békés és Csongrád 0 »hetrrt Netie fel _KeszVENDÉGSZEREPLÉS Balatonfüreden mutatja be nővérnek ad ott-hont. ARANYELÖHELY Az Accrától északnyugatra remtenew kulturált üdülSí levő Bibianiban gazdag kész- rem,enek ku'tuialt udulesi lettel rendelkező úi aranymegyében a következő jelen- J00 000 tonna tősehh nvereménvob- talált-, u lehetőséget. „ILLATOS" ARATÁS Nők egymás között a vasgyűjtő heteket április 27 és május 30 között És hogy milyen eredménnyel, arról beszéljenek a számok: 30 ezer tonna vashulladék, 300 tonna alumíniumhulladék gvült be a lakosságtól, melynek világpiaci értéke meghaladja a másfél millió dollárt. A MÉH-telepek hatalmas forgalmat bonyolitotgazdára: 10 ezer forintos vásárlási utalványt az I. osztály 038 231. VII. osztály 029 640. XI. osztály 046 899 HALAD A RA Az ország legnagyobb illóolaj- és gyógynövénytermelő mezőgazdasági üzemében, a A Ra papiruszhajó, amely- Daránvpusztai Állami Gazdalyel Heyerdahl világhírű ságban megkezdődött az ..11norvég kutató és társai sze- latos" aratás. A több mint szám, 6 ezer forintos televí- lik at az Atlanti-óceánt, már fél ezer holdas most virógzióutalványt a XI. osztály mintegy 200 tengeri mérföld- zó levendulamézőrő] nyom044 424 számú sorsjegy tulaj- re közelítette meg a Barba- ban a lepárló üzembe száldonosa nyert. A részletes nyereménylistát később hozzák nyilvánosságra. dos-szigeteket. Téves litják a termést. Ott kivonják belőle az értékes parfümalapanyagot. a levendulaolajat. Ezzel egyidőben hozzákezdtek a muskotályzsálya aratásához is. kapcsolás ítélet a rendőrgyilkosok ügyében — Üdvözöllek drágám' — MEGSZABADULT , . • , ir. . nf í i r i „ , , mondta a férj, amikor fele- A TÁNCOSNŐ A Legfelsőbb Bíróság felr emelte azt is. hogv a kóte- sége négyórás beszélgetés lebbezés folytán szerdán íté- lességüket teljesítő rendőrök után letette a kagylót. — letet hirdetett a rendórgyil- élete ellen támadókkal szem- Amióta összeházasodtunk ez kosok ügvet>ení az első fokon ben szigorú büntetés kisza- volt a legrövidebb telefonbe—1 bósa indokolt. Berénvi Sán- szélgetésed a barátnőddel! rior 20. életévét a cselekmény — Nos, ha éppen akarod elkövetésekor még nem töl- tudni, nem is a barátnőm hitte be. így vele szemben a volt! Egy nővel beszéltem, 20 évi szabadságvesztés a akit véletlenül tévesen kaplegsúlyosabb büntetés. csoltak. eljárt fővárosi bíróság ítéletének helybenhagyásával Sági Istvánt halálra. Berényi Sándort 20 évi szabadságvesztésre ítélte. Mint ismeretes, a többszörösen büntetett előéletű. 29 éves Sági István munkakerülő. csavargó életmódot folytatott, gátlástalanul a legkülönbözőbb büncsefekménveket követte szám.„„,„. . . ,„„ ,. , . hogy a szeretett édesanya és hogy szerelelt tlrág.i Jó édesszerint 4í-et. A legsúlyosabb (estvér, özv. KOCSONDI IST- anyánk, sógornőnk és nagynebűncselekménv 1969 október VANNÍ: M'0. Július 8-án elhunyt. Ilink, özv. TERHES FERENCNÉ uunsscicsniniy luuer Xrm(,tésp Julius ,.én 13 órakor Varró Viktória 58 éves korában júiius 7-én hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése Július 9-én 12 órakor lesz a Gyevl (em«tö ravatalozójából. A gyászoló család, Petőfltelep, Gábor A. u. 85. T. 1142 Gyász közlemények A Klauzál térről a Dugonics térre helyeztette át az I. kerületi tanács azt az üvegezett táblát, amely — ahogy többször megírtuk — eltakarta Csákv József Táncosnő című szobrát. A világhírű művész alkotása előtt most már egyre több nézelődő áll meg. ÖTVÖSÉS KERÁMIAMŰVÉSZET Az újszegedi November 7. Művelődési Központban öt— Ez semmi! Hogy a Pistának milyen remek kocsija van.., PIAC Szerdal árak. A csom kilója 16—18. paradia zöldMély fájdalommal tudatjuk, Mély fájdalommal tudatjuk, vös- és kerámiaművészet babé a zöldborsóé 5 7. T. 1148 24-én. a szolgálatot teljesítő les» a református temető ravaBörcsök András rendőr """Mából, A gyászoló család. törzsőrmester életének kioltása volt. amit társával. Befényi Sándorral együtt követett el. A Legfelsőbb Bíróság ítéSzomorú szfvvtl Hidaljuk, hogy s/erelotl feleség, édesanya és nagymama, I.AXDLER JÓZSEFNE Furák Rozália, életének 53. évében rövid szenvedés után elhunyt. Dr Iga halottunk temetése július 19-én 15 urakor lesz az ^^^^^^ ravatalozójáleteben a többi kozott ramu- J^I. A gyászoló család, Közép tátott arra. hogy a büntetett fasor «• T-llls előéletű és bűncselekmények Mély fájdalommal tudatjuk, ... ,, u , - hogy szerelett férj. édesapa, teslsorozatat elkövető, nagv fok- VPr PS ROKONI KUKÉI OYÖBGY, ban veszélyes bűnözővel életének 59. évében rövid szen, védés után elhunyt. Szeretett haszemben a társadalom védel- innunk temetése július to-én is mp a halálbüntetés alkalma. úrakor losz a Oyavl temető rame a naiarourueies aiKaima- Vaialozójábói. A gyászoló család, zását teszi szükségessé. Ki- Petőfltelep, Lőwy s. u. 9. T. ni4 8 DÉLMAGYARORSIÁG Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak cs volt munkatársaknak, kik szeretett halottunk, ZSIGA JOZSFF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Érsekújvári u. 28. T. 1125 Tudatjuk, hogy szeretett édesanya és nagymama, MOLNÁR ANDRASNÉ, életének 82. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július 10-én 13 órakor lesz a Dugonics-temető ravata1970. JÚLIUS .9. 'ozM '"ól. A gyászoló család ! - Rozsa u. 20. X. 1149 A ZSÜRIBOTRANY UTAN Jóllehet a 20. nyugat-berlini filmfesztivál hivatalos „„„„ ,„. a spenóté 6. a sóskáé 5. a része véget ért és a zsürilius 10-én. pénteken este 8 Gőzötöké l a karfiolé 8-9. botrány miatt a hivatalos az uborkáé 3—5. az újburgo- dnakat nem is osztják ki. a nyáé 3—4 forint volt. A sár- filmkritikusok és az újsággarépónak 1,20—1,50. a gyö- írók odaítélték díjaikat. Roy kérnek 1—1.50. a vöröshagy- Anderson svéd rendező Szemának' 1.50-árt adták csomó- relmi történet című filmje ját. a salátának 1 forint, a mindkettőt elnyerte, hegyes zöldpaprikának 0.50— DRÁGA REPÜLŐJEGY 0.80, a töltenivalónaíc 0.80—- Kilencezerhatszáz dollárt 1.50 volt darabja. A nyári al- fizetett a repülőjegyéért egv untban kisiklott a Köln és ma kilója 2,50—4. a körtéé 80 évés hindu vallási vezető. London között közlekedő 4—6. a cseresznyéé 6—10. a aki kedden utazott Londonnemzetközi expressz. A bel- meggyé 6—12. a sárgabarac- ból Bombaybe. Az ok: kibé. . ../.'.', .. .... ké 2.50—3, az őszibaracké 4 relte az egész első osztályt, ga vasutak szovivoje közölte. málnáé ln_24 forint_ riehogy nökke, keUjen meg. hogv a szerencsetlenseg ko- ba került. A tojás darabját osztania társaságát, ugyanis címmel nyílik kiállítás július 10 órakor. Megnyitót mond: Rozványi Márta művészettörténész. KISIKLOTT AZ EXPRESSZ Szerdán hajnalban BelgiCSÜTÖRTÖK. vetkeztében legalább egy I személy meghalt és öten súlyosan megsebesültek, öszszesen 29 utast, többségében belgákat szállítottak különböző sérülésekkel kórházba. Az elhunyt ugyancsak belga állampolgár volt. 1,10—1.20-ért, a tyúk kilóját fogadalma tiltja, hogy közel24 forintért adták. ről pillantson asszonyi testre. DELMAGYARORSZAG _ A Magyar «íociali9ta Munkáspárt Stceed varost Dlrottsaeanak onpttapia. - Fősrerkesriő: P Nagy István - Szerkesztőség es kiadóhivatal: Szeged Magyar Tanácsköztársaság ntla to.. telefon: 13-535 13-903 - Felelós kiadói Kovács Lasziö - A lapot nyomla- Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged, Bajcsy Zsilinszky u 28. (Index: 29 053). — Előfizetési <Ui egy hónapra 10 forint