Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-22 / 170. szám

SZERDA, 1979. rÜLTÜS 22. Kállai Gyula fogadta Romes Csandrát Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke kedden fogadta a hazánkban tartózkodó Ro­mes Csandra hindu poli­tikust. a Béke-világtanács főtitkárát. A baráti találko­zón a magyar békemozgalom képviseletében részt vett dr. Réczei László egyetemi ta­nár, az Országos Béketanács elnökhelyettese és Bugár Jánosné. a Hazafias Nép­front főtitkár-helyettese, a Béke-világtanács tagjai. A találkozón a részvevők megállapodtak a magyar nemzeti békemozgalom és a béke-világmozgalom további együttműködésének számos kérdésében. Áczél György hazaérkezett Kedden hazaérkezett Prá­gából Aczél György, az MSZMP KB titkára. Cseh­szlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának meghívására rövid látogatást tett Prágában, ahol baráti eszmecserét folytatott a CSKP vezetőivel. Üres lakások Tarjánban? , Az elosztás megtörtént — Kifüggesztették i névsort a lakáshivatalban három épület, melyről sző szorultságának felülvizsgá­van: a 206-os jelű állami, a latát végzik a lakásügyi tar­207-es idegen építtetöé (nem sadalmi bizottságok, A sze­tartozik a tanács által fel- mélyes kontroll után t'olya­a 307-es matosan küldi el a lakashi­tartalmaz. vatal*az érintetteknek a Márciusban, illetve május- kiutalókat. Tehát már nem ban készültek el. A közvele- sokáig állnak üresen a laká­mény számára azért tűnik sok Tarjánban. Az üres lakások látványá­hoz egyébként az eddiginél annak nézik H már előreha- jobban hozzá kell szoknunk, ladott állapotban levő, de s abban nem szabad semmi még nem atadott 202, 203, rendkívülit talalnunk. Az 204. 301 es 302 jelű laköfcá- újabb lakásépítési területek zakat is. előkészítéséhez ugyanis mind Mint ismeretes, az ország- nagyobb számban van szük­ban először Szegeden vezet- ség meglevő, lakott házak ték be, hoey a lakásigénylők (főként persze kis, családi rászorultságának mértékét házak) lebontására, szanála gépi adatfeldolgozás útján sára. A szanálás gyakran Joggal bosszanthatja az embereket, ha ebben a lakas­mizériában, melyben mái­évek óta élünk, üresen lát­nak frissen felépült lakaso- oszthatók közé), kat. Hamar születik a plety- OTP-lakásokat ka, a rémhír is: „Nem fog­ják kiosztani őket, mert má­sokra várnak", vagy „Nem törődik velük senki ', esetleg sokkal többnek az üresen „Súlyos műszaki hibakat álló lakások száma, mert észleltek". S mi ezzel szemben a va­lóság? A városi tanács végrehajtő bizottsága május 17-én dön­tött az 197l)-ben átadásra ke­i-ülö lakások felhasználásá­ról. (Ezt annak idején la­punkban ismertettük.) A ha­tározat szerint a nyilvántar­tott lakásigénylők helyzeté- állapítják meg. A feldolgo- hosszadalmas eljárás, mely­nek felméiése és értékelése zás az árvízi munkák miatt nek befejezése nem esik egy­után — a rászorultság sor- némi késedelmet szenvedeti be az új lakásátadásokkal, rendjében — az idén 170 ugyan, de most már befeje- tehát üres lakásokat kell tar­igénylő részére állami és 200 ződött A lakáshivatalban talékolni e célra. Erre min­igénylő vészére szövetkezeti szombaton mintegy 6100 ne- denképpen szükség van ah­lakás juttatható. vet függesztettek ki. s ez a hoz. hogy a lakásépítések Május még az árvíz előtt lajstrom az állami és sző- folyamatosságát biztosítani volt. de sajnos már a belvi- vetkezeti lakásokat, vals- lehessen. Ez tehát közérdek, zes időszak után. Január óta mint. minőségi cserét igény- Az idén esedékes szanálások egyfolytában belvízveszély löket is tartalmazza. Az elvégzésére például 70 la­D népjólét emelésének irányelvei * A negyedik ötéves terv­ről nyilvánosságra ho­zott pártdokumentum körvonalazza népgazdasá­gunk sokat ígérő távlatait, s egyben a mai helyzet, nap­jaink feladatainak mélyen­szántó elemzését is adja. Ha­zánk gazdasága, amely je­termelékenység gyorsabb ütemű emelését. 2. Iparunk szerkezetének további lénye­ges korszerűsítését, verseny­képességének fokozását szol­gálják az új terv kiemelt programjai. 3. A kiemelt programok kőzött is a leg­főbb az építő-, a szerelő és és vizsgálódások alapján vé­gül úgy döntöttek, hogy a nemzeti jövedelem 30—32 százalékos növelése az öt esztendőre szóló reális fel­adat. Ennek teljesítése eleve feltételezi népgazdaságunk következetes átállítását az intenzív fejlesztés útjára. lenleg közepesen fejlett, az építőanyag-ipar fejlesztése a Mit jelent ez? A termelés 1970-es évek közepére meg' közelíti a fejlett országok nek feloldása érdekében mostani színvonalát. A nagyszabású célkitűzé­sek a mai realitásokra épül­nek. A befejezéshez közele­dő harmadik ötéves terv az első ötéves terv. amelyről el­mondhatjuk. hogy minden részletében megvalósul, sőt. túlteljesül. Az a körülmény. Ennek része a 400 ezer la­beruházási piac feszültségei- növelésenek 75—80%-át 4. pl. a termelékenység emelé­Végül. de nem utolsósorban, sével kell elérnünk. A kész­a lakosság lakás-, hus- és letek növekedési ütemét is gépkocsi-ellátása, a szolgál- szükséges tovább mérsékelni, tatások fejlesztése a megöl- Gyorsítani kell a műszaki Sásra váró feladat. fejlődést, a beruházások kl­A terv a népjólét emelését, vitelezését stb. Gazdasági fej­a szocializmus teljes felépí- '"desünk csak akkor lehet tését szolgálja hazánkban, dinamikusabb, gyorsabb az hogy menet közben növek­vő feladatainkkal összhang­ban korszerűsítettük gazda­ságirányításunk egész rend­kás felépítése öt év alatt. Kétszer annyi óvoda épül, mint az előző öt évben. Nö­velik a családi pótlékot, a szerét, csak fokozta a végre- nyugdijakat, s ezáltal csök­ha.itás tervszerűségét. A har- kentik a kereső lakosságra madik ötéves terv két emlí- jutó szociális terheket, lehe­tősre méltó "eredménye, hogy tővé téve a bérek további erősödött a népgazdaság teljesítmény és képzettség egyensúlyi helvzete és javult szerinti differenciálását. A a munka hatékonysága. Ez utóbbira utal, hogy a nemze­ti jövedelem 40 százalékkal nőtt. meghaladva az ipari termelés 34 százalékos fejlő­adatfelvevő lapok másola- kést vett számításba a vág­tán mindenkinek megvan a rehajtó bizottság, hogy a jobban a károsultak tudják, törzsszáma, a kifüggesztett tarjáni építkezés V, üteme­A tanács 87 állami lakást iveken ennek alapján meg- hez. a Fürj utcai, az ujsze­találhatja nevét, s azt hogy gedi építkezéshez pedig a a rászorultság mértékét meg- Bérkert utcai területet bizto­szabó adatai alapján hány srthassa. pontot tudhat, magáénak. A Fehér Kálmán volt a városban, s hogy ez nemcsak pápíron Igaz, leg­adott idén soron kívül a belvíz és az árvíz károsult­jainak. Az árvíz idején nem­csak. hogy erő nem volt la­dési ütemét. Népgazdaságunk jövedelmezősége is ennek stabilitását pedig jól érzé­kelteti. hogy általános kény­szerintézkedések. a lakossá- tás 59-ről 67 kilogrammra got sújtó rendkívüli terhek nélkül képes megbirkózni a kemény tél és az árvíz kö­vetkezményeivel. előirányzatnál, ha nem egy­szerűen a mennyiségi, ha­nem a minőségi mutatókat teljesítjük túl — jobb. gaz­daságosabb munkával. A nemzeti jövedelem. a gyorsabb gazdasági növeke­des minden milliárdjából 760 millió forint kerül elfo­gyasztásra. A gazdaságszabá­lyozás arra törekszik, hogy a jól dolgozó kollektívák, a jövedelmezőbb vállalatok a fogyasztási és a felhalmozási alapokból egyaránt nagyobb arányban részesedjenek. Nö­vekednek tehát a különbsé­gek a személyi jövedelmek­ben és a fejlődési lehetősé­gekben a hatékonyabb és a kevésbé jövedelmezően dol­gozó vállalatok között. (A termelőszövetkezetek túlzott , . ,, ..., . . , differenciálódását adópoliti­mar klelegitik az igényekét. kával némüeg mérséklik.) Hosszan sorolhatnánk még. reálbérek idáig leggyorsab­ban 2—2,5 százalékkal nőt­tek egy esztendőben: az új terv lehetővé teszi az évi 3 százalékos növekedést, fel­tételezve. hogy a termelés megfelelően javul. Az egy lakásra jutó évi húsfogyasz­növekszik. s így 1975-ben hogy a Központi Bizottság ülése' milyen sokoldalúan elemezte szocializmust építő népünk gondjait és holnapi S zó sincs persze arról, hogy minden gondon, nehézségen már túl­jutottunk. A negyedik öt­éves terv azért is reális, az eszközök, módszerek megalapozott. mert számol amelyek révén az gazdaságunk meglevő fe- gazdaságilag N | éniileg növekszik a központi felhalmozási alapok felhasználásá­nál a nem termelő beruhá­zások aránya. Ezt a nagy­igényeit. Az elemzés részei »«5nyú lakásépítési és köz­művesítés! feladatok indokol­IS' ják. A központi termelő be­igények ruházásokat pedig mindenek­megala.pozha- előtt a kiemelt fejlesztési szültségeivel. ellentmondá- lók. A szakemberek ezért vi- P''°8l"amok megvalósítására összpontositj_ák. így a nép­i i i-i- -ii , , ,, ,. ., ... „ gazdasági terv a maga sajá­kuion is emhtesre melto: 1. elvek elfogadasat megelőző- t0s eszközeivel is segíti a saival. Közülük négy téma tatkoztak legtöbbet az irány­Krónikus a munkaerőhiány, en a gazdaság tervezett nő­megszüntetése feltételezi a vekedési üteméről. A viták káskiutalásokkal foglalkozni legtöbb pontszámot elértei: (a tanács apparátusa a véde­kezés szervezésevei volt el­foglalva a nap mind a 24 órájában), de célszerű sem megelőzte azt lett volna: a Tarjánban ké- melyet az ül kapnak lakást még az idén. A gépi adatfeldolgozás be­vezetésével a szegedi tanács a felmérést, lakásrendelet szen álló lakásokat arra tar- bevezetésével mindenütt el talékolták. hogy szükség ese­tén a víztől menekülteket telepítsenek oda ideiglene­sen. Az más kérdés, hogy erre végül is nem került sor — az árvízi csatában mri győztünk, nem az elemek. Végeredményben nem is kell végezni. Aki netalán valamilyen ok miat-t kima­radt az első feldolgozásból, az folyamatosan jelentkez­het. mivel negyedévenként mindenképpen újra gépbe adják az igénylők adatait, hogy a változásokat és az új olyan túl sok lakás állt. il- igényeket felmérhessék. letve áll üresen az új város­negyedben. pontosan 144. A Jelenleg az idei első Ja­kásosztásban részvevők rá­Árvíz- és belvízkárok megtérítése » Az Állami Biztosító tájékoztatója Az Állami Biztosító föigaz- kiterjed a március 31-ig be- kárt árvíz vagy belvíz okoz­gatóságán kedden Fehér Sán- következett belvízkárokra is. ta-e? A szakvélemény alap­dor vezérigazgató sajtótájé- A kormány határozata ján a biztosító eleget tesz kóztatón számolt be az ár- és alapján támogatást kapnak szerződősben vállalt kötele­belvízkárok megtérítéséről, azok a károsult termelöszö- zettségeinek. Az Országos Az árvizet követő első na- vetkezetek is, amelyek nem Vízügyi Hivatal véleménye pókban 2500 biztosított káró- kötöttek biztosítást, de ter- alapján így árvízkárnak mi­sult szabolcsi család kapott 5 mészetesen sokkal jobban nősítik a Hortobágy-Berety­millió forintot, s azóta már járnak azok, akik elörelátób- tyó főcsatornának a füzes­országosan az árvízkockázat- bak, m^gfontolóbbak voltak, abony—debreceni vasútvonal ra is érvényes biztosítással és szerződést kötöttek a biz- kereszteződésétől a torkolatig rendelkező 15 000 családnak tositóval. terjedő szakasza mentén ke­fizettek ki egyenként 2000 A mezőgazdasági károk fel- letkezett vízkárokat, vala­forintos kitelepítési térítést, mérése még nem fejeződött mint a Tisza-völgyi árvédeke­összesen 30 millió forintot. be. s több esetben viták ke- zés során a Tiszánál és mel­letkezhetnek a károk minő- lékfolyóinál biztonsági okok­Szabolcs megveoen a gyor- sítésénék Ezér1 vita esetén a bői elrendelt árvízi' kényszer­sítoUelj arassa 1 ket .net alatt vizügvi igazgatóság vélemé- tárolásból keletkezett vizká­megallapitottak es kifizettek nyezii hogy a szoban forgo rokat GYOMNÖVÉNY TÉRKÉP. Országos gyomnŐ^nv felmé­rés kezdődött hazánk 200 községének határában, dr. Új­városi MiklÓ6, a vácrátóti Botanikus Kert. vezetöjenek irányításával. Meghatározott területen végisj munkatar­saival a gabona- és kukoricatáblák növényi kártevőinek adatfelvételeit, A nagy munkával az idén végeznek, s a szerzett több százezer adatot jövőre dolgozzák fel. Ennek segítségével tájánként állapítják meg a gyomnövények fajtáját, s a biológiájuk ismeretében a védekezés idejét és módját. Képünkön: dr. Újvárosi Miklós az ország külön­böző helyein hegyűjtótt gyom csiranóvény mintákat rend­szerezi 1300 összedőlt ház épületká­rát, s jelenleg intézik további 1200 árvíztől serült épület kárának megtérítését is. A lakosságot ert épületkárokra eddig százmillió forintot fi­zettek ki. Volt olyan téves fel­fogás, hogy a kártérítés ösz­szegével csökkentik a ka­matmentes újjáépítési hitelt. Az Állami Biztosító és az OTP megállapodása szerint azonban a kamatmentes hi­tel összegét semmiképpen sem befolyásolhatja, hogy a biztosított mennyi kártérítést kapott. Az árvíz levonulása titán kerülhetett sor a mezőgazda­sági nagyüzemeket ért károk megállapítására. Eddig 123 termelőszövetkezet és állami gazdaság mintegy 80 000 holdnyi kipusztult vetésére 145 millió forint kártérítést fizetett a biztosító. A Tiszántúl déli megyéi­ben nagyon bonyolult a hely­zet. A termelőszövetkezetek vagyonbiztosítása fedezetet tiyiQt az árvízkockázatra es­Egymillió tonna szén Az egymilliomodik tonna gyalásokat kezdtek az egyiitt­feketeszenet várja a magyar működés kibővítésére. Olyan ipar Lengyelországból. A beruházások lehetőségével Haldex Rt. üzemeiből. E len- foglalkoznak, amelyek meg­gyel—magyar részvénytársa- valósításával az eddiginél ság alapító okmányát 11 év- nemesebb termékeket áll/i­vel ezelőtt írtak ala a ma- hatnak elő a meddőből, gyár Nehézipari Minisztéri­um és a lengyel Bánya- és Energiaügyi Minisztérium képviselői. Létrehozásának célja a lengyel kőszénbányák meddöhanvoinak értékesíté­se. A közös vállalkozás mű­ködésének 11 éve alatt az eredetileg előirt program sze­rint valósította meg beruhá­zási céljait, s annak megfele­lően érte el az államközi megállapodasban rögzített széntermelést. Nemrégiben a lengyel és a-magyar ipari kep viselö ±ar­hatékonyság emelését. a szükséges szerkezeti válto­zásokat. A kiemelt progra­mok megvalósításával lehe­tővé teszi, hogy gyorsabban növekedjék a földgáz és a kőolaj felhasználása (a ház­tartásokban is!). a nemzeti kincsünket hasznosító alu­míniumipar termelése. fej­lődjön az autóbuszgyártás, a jelenleg még sok gondot, nehézséget okozó építő- és építőanyag-ipar. megvaló­suljon a ruházati ipar re­konstrukciója és gvorsan fejlődjenek olyan korszerű iparágak, mint amilyen a műanyagot, a műtrágyát elő­állító petrokémia és a szá­mítástechnika. A IV. ötéves terv irány­elvei megfelelő kerete­ket adnak a korszerű munkának, alapot, informá­ciót és példát a reális, ám mégis messzirelátó vállalati tervek kidolgozásához. Ha a dolgozók széles rétege meg­ismerkedik a távlati népgaz­dasági célokkal, majd a vállalati feladatokkal, ez bi­zonyára új kezdeményezé­sekre, lendületes munkára vezet mar most. a párt X. kongresszusa tiszteletére fo­lyó versenyben, jó kezdőse­bességet kölcsönözve a jövő­re induló IV. ötéves tervünk­nek.' Szobrot kap Kossuth külügyminisztere Siklós szobrot állit egy- szellemű, radikális gondolko­kori földesurának, gróf dású főúr 1849-ben külügy ­Batthyány Kázmérnak, aki miniszterként szolgálta a Magyarországon elsőként - fTl^S', kormányt . ,„.„ ® „ , , ,. es a szabadsagharc bukasa­meg 1848 előtt — telszabadi- kor Kossuthtal együtt emig­totfca jobbágyait. A halarfó rált Törökországba. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents