Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-18 / 167. szám

SZEGEDI ÜNNEPI HETEK Ma kezdődnek a szabadtéri Somogyi Károlyné felvételei KODÁLY HARYJAVAL MA ESTE 8 ŐRAI KEZDETTEL NYITJA KAPUIT A DÓM ELŐTTI SZÍNPAD A nemzetközi néptáncfesztivál második nap ja A császár asztalánál. Háry (McIU György). Ferenc császár (Kőműves Sándor), csá­szárné (Dayka Margit) és Mária Lujza (Marton Éva) e Dózsa, Állami Népi Együttes, Csinom Palkó, Borisz Godunov Elkészült a jövő évi műsorterv Tegnap délben a játélkok Igazgatóságán a hagyomá­nyos évad eleji sajtótájékoz­tatón találkoztak az első idei produkció, a Háry János színpadra állítói és az újság­írók. Félix László, a rendező Szinetár Miklós munkatársa, Lukács Miklós karnagy, Fü­löp Zoltán díszlettervező, Márk Tivadar jelmeztervező és Barkóczy Sándor koreog­ráfus — ismertetve a felké­szülés munkáját — elmon­dotta, hogy mindért a terv szerinti ütemben haladt, el­maradás sem a művészi, sem a műszaki-technikai munká­ban nem jelentkezett. A produkció a tavalyi nagysi­kerű előadás alapjain nyug­szik, lényegesebb változtatás­ra nem volt szükség. Az elő­adásnak két új főszereplője van: Kőműves Sándor (Fe­renc császár) és Benedek Miklós (Ebelasztin báró). A tájékoztatón Horváth Mihály, a játékok igazgató­helyettese elmondotta, hogy elkészült a játékok 1971., jö­vő évi műsorterve. A városi tanács végrehajtó bizottsága a tervet keretprogramként elfogadta. Ezek szerint a já­tékok előadásai jövőre július 17-én kezdődnek és augusz­tus 21-ig tartanak. E több mint egy hónap alatt a dóm előtt 16 előadás zajlik le. Nyitódarabként Illyés Gyula Dózsa György című történel­mi drámáját mutatják be. Ezután a jövőre húszeszten­dős Állami Népi Együttes több előadásából álló bemu­tató sorozata következik. Az együttes négy alkalommal 3 nagysikerű összeállítását mu­tatja be. Az első két estén az Ecseri lakodalmast, azután egy estén a Kisbojtárt és ugyancsak egy estén a Jeles napokat. A daljátékot jövőre Farkas Ferenc Csinom Pal­kója képviseli. A népszerű mű tiz esztendővel ezelőtt, 1960-ban már szerepelt a já­tékok műsorán. A hagyomá­nyos nagyopera jövőre Musz­szorgszkij Borisz Godunov ja lesz, amelyet külföldi — el­sősorban szovjet és bolgár — vendégművészek közreműkö­désével mutatnak be. Ez a keretprogram később esetleg még egy bemutatóval bővül, de az előadások szá­ma akkor sem emelkedne lé­nyegesen. A végleges játék­naptár a megfelelő döntések után szeptember—október hónapban alakul ki és akkor nyilvánosságra hozzák. Addig lógatta a lábát az eső, amíg „tető alá", a Sze­gedi Nemzeti Színházba nem kényszerítette a nemzetközi szakszervezeti táncfesztivál résztvevőit és nézőit. A kényszerű helyváltoztatás azonban nem rontott, de ép­pen javított a vihar miatt bizony rosszul indult ren­dezvény hangulatán. A biz­tonságos környezetben köny­nyebben verődtek tapsra a tenyerek; s jobb kedvvel szállt az ének, huszárosab­ban csattogtak a csizmák és a papucsok. Elsőként a házigazda sze­gedi EDOSZ-együttes lépett színpadra. Lutor Gyula ko­reográfiájára és Mihálka György zenéjére eljárt ka­locsai táncuk nemcsak jó hangulatot teremtett, de a csoport fejlődéséről, a le­ány- és férfitáncosok he­lyenként már „profiszintű" képzettségéről tanúskodott. Az utánuk látott „Vadró­zsák" — az építők együtte­se — hasonlóképp jól bizo­nyították felkészültségük egészen magas — nemzet­közileg is jól ismert, méltá­nyolt — színvonalát. Falvay Károly vezetésével valóban „hivatásos" teljesítményt nyújtottak! A Dunai Vasmű együtte­se főképp a tiszta, egysze­rű mozgásanyag fegyelme­zett megvalósításával; a gyöngyösi Vidróczky-cso­port pedig az ősi motívu­mok szinte átfogalmazás nélküli — rendkívül erőtel­jes — felidézésével tűnt ki. Hasonlóképp nagy élmény Kovács Eva és Puskás Imre kiállítása Ahogy az már nyárról nyárra lenni szokott: rangos és bizonyára nagy érdeklő­dést keltő kiállítás nyílt meg a Szegedi Ünnepi Hetek al­kalmából a Képcsarnok Vál­lalat Kárász utcai bemutató­termében. A tegnap, pénteken dél­után átadott kettős tárlat anyagának készítői — Ko­vács Éva keramikusművész és Puskás Imre textilművész — fiatal koruk ellenére is számottevő képviselői a je­len években nagy fejlődés­nek indult magyar iparmű­vészetnek. Ami Kovács Éva munkáit illeti, azok elsősorban ter­mészetes, mondhatni, ösz­tönösen tiszta formáikkal keltenek érdeklődést. Az a tény pedig, hogy színezésü­ket ugyancsak az indulatok — s nem a sokszor kipró­bált ötletek — diktálták, csak még inkább rokonszen­vessé teszik őket. Noha Ko­vács Éva most bemutatott anyagát még nem határoz­za meg a kerámiaművészet nagy művelőire jellemző, tüstént felismerhető egyé­ni stílus, használati cé­lokra, s egyben gyönyörköd­tetésre készített munkái így is emlékezetesek maradnak. Azok számára pedig, akik megvásárolják őket, feltétle­nül féltett lakásdíszekké válnak. Puskás Imre — aki egyéb­ként Szegedről elszármazva vált a textilművészet jeles képviselőjévé — valamivel több is, de egy kicsit ke­vesebb is az imént említett fiatal kerámikusnál. Több, hiszen alakokat mintázó subaszőnyegei tu­lajdonképpen nevéhez fűz­hető, eredeti „találmányok", de mégis kevesebb, mert a hagyományos szőnyegformák készítésekor — némely eset­ben, s hangsúlyozzuk: véle­ményünk szerint — engedé­kenyebbnek bizonyul. Azok­ra a nemcsak ötletekben, de színben — sőt: színezett­ségben — túlgazdag darab­jaira gondolunk, amelyek fé­mesen csillogó szálaikkal népszerűséget talán igen, de a szigorúbb mércékkel mé­rők előtt csorbítatlan ran­got aligha szereznek. Kár ezekért az olcsóbbnak tűnő megoldásokért, hiszen Pus­kás Imre éppen a népme­sék alakjainak groteszkbe hajló — formában egyszerű, színben visszafogott — meg­idézésével tud igazán újat adni, s faliszőnyegei közül is a természetes árnyalatokban gazdag, kompozícióban öt­letes, de szolid darabok tet­szenek igazán. Mindenesetre: nagy sikert jósolunk a Képcsarnok ün­nepi kiállításának, és örü­lünk, hogy két ilyen tehet­séges, s reméljük, nagy jö­vő előtt álló fiatal mű­vész munkáinak adott he­lyet a mindig szívesen láto­gatott bemutatóterem. A kettős tárlatot Koczogh Akos művészeti író nyitotta meg. L. A. volt a vegyipari dolgozók Bartók Béla, és a Vasas Központi Együttesének mű­sora is. Mindkettőt lényegé­ben azonos értékek miatt le­het dicsérni: a nagy fegye­lemmel, méltósággal, iskolá­zottam de mégsem indula­tok nélkül való, mindenki­nek igaz örömet jelentő tán­cukért. Az indulat — énekben is, mozgásban is — jobban uralkodott most, mint a korábbi évek fesztiváljain. Még laikus szemmel figyel­ve is megállapítható, hogy a legrangosabb amatőr­együttesek műsorában ke­vésbé figyelhetők meg a korábban uralkodó balét tes Bízunk a következő évek­ben: hátha akkor jobb idő­ben és tehetségesebb vendé­gek közreműködésével zaj­lik majd le az Újszegedre szánt, de végül is a Tiszán innenre szorult néptáncfesz­tivál. * A nemzetközi szakszerve­zeti néptáncfesztivál rende­ző bizottságától nyert érte­süléseink szerint a mai, szombat délelőtti szakmai bemutató az eredeti tervek­től eltérően nyilvános lesz. Részt vehetnek rajta mind­azok, akik a szerdai éjsza­kai vihar miatt nem tudták megnézni a külföldi együt­tesek első előadását, illetve Enyedl Zoltán lelvétele Az építők „Vadrózsák" együttesének táncosai a Szegedi Nemzeti Színház színpadán elemek. Kevesebb lett az át­írás, az elvonatkoztatás; és több a korábbi évekből jól ismert hetykeség, játékos­ság; több a táncban elmon­dott ösztönös öröm. A csütörtök esti — ismé­teljük: nagy sikerű — ma­gyar bemutató azonban más tanulsággal Ls szolgáit. Nagy nyomatékkal hívta fel a fi­gyelmet arra, hogy a koráb­ban — igaz, nem teljes számban — látott külföldi és hazai együttesek tudása között meglehetős nívókü­lönbség van — az utóbbiak javára. Nem tűnik talán ud­variatlanságnak, ha kimond­juk: ilyen jó képességű ma­gyar csoportok partnereként jobb lett volna felkészül­tebb, rangosabb vendég­együtteseket látni. így vált volna ez a nemzetközi nép­táncfesztivál most kapott rangjához illően valóban nemzetközivé. Kiemelést kí­ván viszont a román és a nagyszerű szovjet együttes. azok, akik a csütörtökön megtartott magyar estről — a színház korlátozott befo­gadóképessége miatt — ki­szorultak. A szakmai bemu­tatót természetesen csak az érvényes jegyek felmutatá­sa ellenében lehet megtekin­teni. A. L. Láthatatlan emberek Megbízható műszaki stáb ügyel arra, hogy a szabadtéri előadásokon minden rend­ben legyen. A mintegy 200 emberből álló gárdában 40 világosító, 30 díszítő. 45 öl­töztető, 15 fodrász. 10 kellé­kes. 8 díszlet és 17 jelmez­varrónő dolgozik, ök a siker láthatatlan részesei. SZOMBAT, 1970. JÜLIUS 18. Bemutatkoztak a magyar együttesek

Next

/
Thumbnails
Contents