Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-18 / 167. szám

VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK'. 60. évfolyam, 167. szám 1970. JÜLIUS 18., SZOMBAT Megjelenik bétrő kivéte­lével mindennap, hétköz­nap 8. vasárnap 13 oldalon. ARA: 80 FILLÉR Megnyílt a Szegedi A Minisztertanács ülése Ipari Vásár 183 kiállító — Fogyasztási cikkek bemutatója — Kishatármenti árucsere fóruma is Zárójelentés a tiszavölgyi árvízvédelemről Üzletek nyitvatartásának szabályozása A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács pénteken ülést tar­tott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudo­másul vette nl külügyminiszter beszámo­lóját Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének június 29 és július 4 között a Mongol Népköztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásóról. A kormány meghallgatta és elfogadta az árvízvédelmi kormánybiztos zárójelentését a tiszavölgyi árvízvédelemről. A belkereskedelmi miniszter előterjesz­tése alapján a Minisztertanács úgy hatá­rozott. hogy az élelmiszer- és iparcikküz­letek nyitvatartási idejét — a lakosság igé­nyeinek megfelelően — módosítani kell. Elfogadta az új nyitvatartási rend irányel­veit és utasította az érintett minisztereket, hogy a szükséges intézkedéseket szeptem­ber 30-ig tegyék meg. Egyben felkérte a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy a végrehajtáshoz nyújtson segítséget. A kormány a külkereskedelmi minisz­ter előterjesztése alapján határozatot ho­zott a Budapesti Nemzetközi Vasár és a Budapesti öszi Vásár nemzetközi szakvá­sárokká való továbbfejlesztéséről. A ha­tározat szerint a Budapesti Nemzetközi Vásár 1972-től kezdve Budapesti Műszaki Nemzetközi Vásár néven szakvásárrá alakul át és feladata — a BNV hagyományainak megfelelően — minden év májusában anyagok, gépek és egyéb termelési, beru­házási javak bemutatása lesz. A Minisztertanács ezután a művelődés^ ügyi miniszter javaslatára rendeletben szabályozta a főiskolák, a felsőoktatási in­tézetek. valamint az egyetemeken szerve­zett főiskolai karok feladataival, vezetésé­vel és irányításával összefüggő kéréseket.' A kormány a Minisztertanács tanács­szervek osztályát — hatáskörének növelé­sével — a Minisztertanács tanácsi hivata­lává szervezte és meghatározta feladatait, majd egyéb ügyeket tárgyalt. (A záróje­lentést a tiszavölgyi árvízvédelemről a 3. oldalon ismertetjük.) Somogyi Károlyné íclvétele Dr. Biczó György megnyitó beszédét mondja a vásár Horváth Mihály utcai fő­bejáratával szemben levö „vásárház" előtt Te^nfP. Pénteken délelőtt Ebben a törekvésünkben tá- hetjük ki, hogy jó alkalmat mogattak bennünket a sze- nyújt a piackutatáshoz a gedi és a Csongrád megyei Szegedi Ipari Vásár. Az el­ipari és kereskedelmi vél- múlt években ugyanis öröm­lalatok vezetői, akik a szo- mel tapasztaltuk, hogy a vá­Az újjáépítés meggyorsítása Építési körzetek és fogadóállomások — Biztosítják az építési anyagot w XT rI A megyei helyreállítási al- ten és Hódmezővásárhelyen, tett arra. hogy a Belkereske­bizottság állásfoglalása nyo- A megyében nyolc építési delmi Minisztériummal in­napokban körzetet jelöltek ki. Ezek a tézkednek az árualap átcso+ i mán az utóbbi 10 órakor ünnepélyes kere tek között megnyílt a XXV. Szegedi Ipari Vásár. A meg­nyitó ünnepségen ott voltak , „„ „ Csongrád megye és Szeged kottnál is nagyobb gondos- sáriinkon részt" ve vő "haza i" és külföldi kiállítók nem ud­variasságból, hanem őszintén így nyilatkoztak: érdemes volt részt venni a Szegedi Ipari Vásáron. Ezt a meg­állapítást az is alátámaszt­ja, hogy újabb és újabb vál­I több intézkedés történt az következők: 1. Szeged, 2. a |ár- és belvízkárt szenvedett szegedi járás, melyet kétkör­portosításáról, ,s a megálla­podásban rögzített építő­párt- és társadalmi szerve- sággal, felkészültséggel, al zeteinek vezetői, az ipari és kotó kedvvel vonultatták fel a kereskedelmi vállalatok üzemeik, gyártmányaik, képviselői. A vendégek kö­zött láthattuk Török Lász­lót, a Csongrád megyei ta­nács vb elnökét, dr. Komó­csin Mihályt, az MSZMP Csongrád megyei bizottságá­nak titkárát, Sípos Gézát, az MSZMP Szeged városi köztük igen sok uj, a vi­lágszínvonalat elérő termé­kieket. — Az idei szegedi vásár is több, mint Szeged és lalatok kérnek és kapnak Csongrád megye, illetve Dél- helyet vásárunkon. Állandó­Magyarország ipari sereg- an gyarapszik a kiállítók né­lakóépületek helyreállítási, zétre osztottak. (Az A. kör- anyag-mennyiségeket me újjáépítési munkájának zetbe tartozik az öt „árvi- 'gf ~~"'""" meggyorsítására. Ezekről zes» _ Tápé, Algyő, Szőreg, számolunk be Szabó József Deszk, Kiskundorozsma ­osztályvezető főmérnök tá- község, míg a B. körzetbe a jékoztatása alapján. járásbeli többi 25 település.) A megyénkben folyó új- 3. Csongrád, 4. Szentes, 5. a jáépitési munka felelős ve- szentesi járás, ti. Hódmezővá­zetői a napokban Szabolcs sárhely, 7. Makó, 8. körzet a megyébe látogattak. Ott ta- makói járás. Az építési kör­pasztalták, hogy nagyon zetekben meghatározták a szervezetten folyik az újjá- fogadóállomásokat is, váro­építés, operatív a megyei sokban a vasútállomási TÜ- vallalat szinten kavicsot szál­szintű irányítás. Megyénkben ZÉP-, községekben az ht- Szolnokról két uszály ka-' is szükség van erre a szerve- áfész-telepek, mint Kiste- vics — tonnányi anyag yénk a már említett határ­időkig teljes egészében meg­kapja. A víziszállításról is a hé­ten történt a megállapodás. Leninvárósból a FOKA, (az­az a Folyam- és Kavicskotró Vállalat) 10 ezer köbméter kavicsot szállít. Tokajból 8 ezer tonna terméskő érkezik, míg a szolnoki szilikátipari ivragyaronszag ipari sereg- a" g.vaiapsziK. a luaunoaiie- ? ---- - --- —- ,7. , ' , . ;, , _ m.sr mpa ,-„ pri-„..„tt szemléje, hiszen kiállítóink pes tábora. s azok is., akik I irányító^munkára h»zen eken Mind^enten Apatfal- mór meg is érkezett Sze­bizottsagának első titkárát, között köszönthetjük az or- rendszeresen visszatérnek 2400 lakóházat kell újjáépí- ván, Kiszomboron stb A fo- gedre l.ihnv— /„If „n „ L-oi-oc. • ... ... , „„ I .. , , t\n „4 U „1... 1 l 4 .. —! .. 11 „rv. —<•, , 4i-,44 —POHOS Juhász Zoltánt, a belkeres­kedelmi miniszter helyette­sét, Szeged jugoszláviai test­vérvárosának, Szabadkának képviselőit, élükön Antun Milodanovics Delával, a JKSZ szabadkai községi bi­zottságónak titkárával. Ott volt Márki Fejes Antal is, a szabadkai vásár igazgató­szag 14 megyéjének képviselőit, s több budapes- nek. ti kiállítót, mint más esz- — Abban a reménvben tendőkben. Közülük igen so- nyitom meg a XXV. " Sze­kan első ízben kértek és gedi Ipari Vásárt — mon­kaptak helyet termékeiknek dotta befejezésül dr. Biczó a vásáron. Ez a felfokozó- Gvörgy —, hogv tíz nap dott érdeklődés rangot je- múlva is azzal búcsúznak a lent a jubileumi vásárnak, kiállítók, hogy érdemes volt A régi és az új kiállítók ja. A meghívott vendégek jelenlétükkel bemutatott ter­es a kiállítok kepviseloi ' , áíár„lT,at nh_ előtt dr. Biczó György, a szegedi városi tanács vb el­nöke mondott ünnepi meg­nyitó beszédet. Beszédének elején elmond­ta, hogy Szeged minden, nyá­mékeikkel hozzájárulnak ah hoz, hogy a szegedi vásár az ipar és a kereskedelem, valamint a fogyasztók nagy nyári találkozója legyen. — Az idén 111 magyar és 72 jugoszláv vállalat ter­ron több hétig az ország mékeivel ismerkedhetnek közvéleményének homlokte- meg a vasar látogatói. A rébe kerül. Az idén előbb megnövekedett igényt ig.ve­kezdődött ez a felfokozott érdeklődés, amely a meg­áradt folyók támadásának kapcsoltunk a vásár terű- P"*. keztünk kielégíteni ' azzal, volt az eredménye. Napok kai ezelőtt is voltak, • akik még arról érdeklődtek, va­letéhez. Mái­hagyományos helyezkednek nemcsak a vásárterületen el kiállítóink. A vízi úton érkező irtöV, naffvobb bemutatóheTvet'ltór" I teoi, s 1100-at helyreállítani, gadóállomásokra irányítottan építési anyagokat Szegeden S>°b bemUtat°helyetker Ez évben legalább 600 lakás szállítják majd az építési fogadják, s innen szállítják egy szobáját, konyháját szük- anyagokat, vasúton, közúton maid tovább a szükséges he­séges beköltözhetővé tenni, s nem utolsósorban, amíg a lyekre. hiszen ennyi család van fe- Tisza vízállása ezt lehetővé A tervező intézet, a kivi-J dél nélkül, ideiglenesen köz- teszi, vízi úton. Megállapod- telező vallalat, az OTP. al épületekben, s más helyeken, tak abban, hogy minden épí- TUZEP és a tanácsi hatóság Megyei intézkedéssel egy- tőanyagot a TÜZÉP - meg- szakemberei most készítik a ségesítették a nyilvántartási határozott helyeken az fixáras költségvetéseket. A rendszert, a hatósági eljárás áfész — vesz át. s a TÜ- megyei sajátságok figyelem­hetenkénti SZI^tl ZSJ^T^ ^ be belével ket országos ti­tást. Ennek alapján megyei Számítások készültek arra, Pustervre ~ a Tr/3- es 3 szintről irányítható lesz az hogy a rendelkezésre álló TT/5. jelűre —, a megyei érkező építési anyagok hely- kapacitás figyelembe vételé- ajánlott tervek közül a Cs/3­színre szállítása, az épitőipa- vel az újjáépítő, helyreállító ra két szabolcsi típustervre n kapacitas kijelolese. munkához mennyi építési _ az g /(J és S//g ra _ Az engedélyezési eljárás anyagra van szükség ez év- é csökkentett'minőségű meggyorsítása erdekeben 13 ben, es mar gondoskodtak is . . . 7 . , Vas. Bács. Heves és Nógrád az anyagok szállításáról, lakóépületre keszul a kolt­megyei építész szakember Eszerint az ez évi építkezé- ségvetés. Megállapítják aa dolgozik az első fokú építési sekhez szükséges 57 millió anyagárat, a szállítási költ­hatóságoknál Makón, Kis- téglát október 31-ig leszál- séget és a kivitelező által fel­zomboron, Algyon. Tapen.a litiak. Elsosorban a megye- .... szegedi járásnál, Mindszen- beli téglagyárak termékeire S7amithato nyereség merte­számítanak, s a szomszédos két. eljönni 1970-ben is Szeged­re. A meghívott vendégek ez­után megtekintették a vásár pavilonjait, a kiállítási ter­meket. A Szegedi Ipari Vá­sár pénteken déli 12 órakor megnyitotta kapuit a nagy­közönség számára is, s jú­lius 26-ig mindennap dél­előtt 9 órától este 20 óráig hogy újabb iskolaépületeket n^a allnak a vasár ka" G. I. jon sikerül-e megrendezni a hanem a kissé távolabb eső már tradicionálisnak szá­mító ünnepségeinket. Radnóti Miklós Gimnázium­ban. a Kőrössy József Köz­köztük a Szegedi Ipari Vá- gazdasági Technikumban és sárt. a Mérey utcai iskolában is. — Az idei szegedi vásárt Erre az utóbbi épületre nvu­kettös jubileum jegyéhen godtan mondhatjuk: a kül­— mondta földi áruk háza, ahol szinte dr. Biczó együtt egész Jugoszlávia ipa­rának képviselete, mert az idén már távolabbi jugo­szláv városok vállalatait is hazánk felszabadulásának 25. köszönthetjük a vásáron, évfordulója ünnepségeihez. — Magabiztosan jelent­rendezzük meg többek között György. — Egyrészt arra tö­rekedtünk, hogy a szegedi vásár méltón kapcsolódjon Békés megyéből irányítják Az eredeti elképzelések ide a téglát. Megállapodás szerint ez évben a szociális történt 80 ezer köbméter ka- követelményeknek meg nem vics, 10 ezer tonna kő, 13 600 felelő lakótelepek felszámolá­tonna cement, 9 ezer tonna sat elősegítő építési akció so­mész és más építőanyagok ran 50 csökkentett minőségű szállítására. A tégla, a ka- lakóház is megépülhet. Az vics, a kő és a cement meny- ar_ és belvíz azonban e la­nyiségének 70 százalékát kótelepeket is sújtotta, s ta. hogy a vállalatok — a lü] ifjúmunkás albizottságo- szeptember 30-ig megkapja mintegy további 60—80 csök­szakmunkásjelöltek érdeké- kat alakítanak, s a munka­ben — kössenek szocialista . , , , , , ­szerzödest a szakmunkáskép- szakmunkas­ző intezetek szervezeteivel, avató ünnepségeket rendez­Az ifjúmunkás tanács he- nek. Szakmunkásképzés Pénteki ülésén a KISZ KB lyesnek tartja, ha az üzemek ifjúmunkás tanácsa javasol- szakszervezeti tanácsain be­megyénk, a további 30 száza- kentett minőségű lakás fel­léknyi mennyiséget október építése szükséges irrig cz év­31-ig. A megállapodást alá- ben író ÉVM-képviselő ígéretet LANTOS ANNA^j

Next

/
Thumbnails
Contents