Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-16 / 165. szám
NAPI KIS LEXIKON a tanácsülésekről összabolcsban. Árpád-kori dombon épült körkörös Oroson festettem, azaz hogy már bent ültem a tanítónál és lapozgattam a monográfiában. amit évek alatt készített, és ami talán azóta meg is jelent. Egyszercsak felriadok. Kint hagytam a kazlaknál mappámat. Atyaisten. Üthetem a nyomát. Felugrottam. — Ki lopna képet? — nyugtattak meg. Kiro. hantim, le a kazlakhoz, sokáig nem találtam a itt felejtett, valamit! Ledobta a két képet. Nem hetven nagy kazal mellett, melyik mellett les- kellett senkinek ott bent. Ekkor azt gondoltam Cilim lóguson is ra.ita van. Ezt lopták el bajai kiállításomon a múzeum faláról. Nagyon megtisztelő ez a lopás, mo6t már látom. de mégse örülök. Hiába vigasztal — nem tudott ellenállni — pénze nem volt, ellopta. Nézem a hivatalos értesítést. Mindenképpen kuriózum. Sokféle értesítést kaptam már — egyházi adó miatt idézést, katonai behiyót. kórházi halóiértesítést, fel se tudnám sorolni a barna és fekete színű értesítéseket —. de ez a pár kelödtem. firkáltam hajnalban, a szorgos legé- — becsületes emberek. Otthon vettem észre — sor a legrosszabb. Nem akartam eladni a kéA tanács a lakosság helyi népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási szerve. Tagjait — mint ismeretes — négy évre választják. A tanács legalább negyedévenként ül öpsze. A Mikor határozatképes? Ha a tanács tagjainak több mint fele ielen van. a tanácsülés határozatképes. A végrehajtó bizottság elnöke nyitja meg. s javaslatára a tanácsülés elnököt, elnökséget és két iegyzökönyv-hitelesítöt választ tagjai közül. A megtárgyalásra kerülő témáim a tanács által jóváhagyott éves munkaterv alapján a végrehajtó bizottság javasolja, de a tanácsülés hagyja jóvá és tűzi napirendre. • Ki vehet részt rajta? A szavazati jogú választott tanácstagokon kívül a tanácskozási joggal meghívottak. valamint bárki, mivel a tanácsülés nyilvános. A nyilvánosságra azért van szükség, hogy a választók ellenőrizhessék képviselőik mun- SZOVJET BÜZA ^W N?ERHALV",TAK '«> ,S CSEHSZLOVÁKIÁNAK szólalhatnak. A tanacsulesre tanácskozási joggal az Elnöki Tanácsot, a Minisztertanács tanácsszervek osztályát, általában a felettes képviseleti szervek vezetőit hívják meg, valamint a város országgyűlési képviselőit, a megvei és a városi pártbizott- ÜREGEK ság. a szakszervezet s más szervek vezetőit. Természepet. A kép sorozat tagja — szerettem volna másutt is bemutatni. Most már nem lehet. Nem nyeket nézve. hiányzik egvik aktatáskám — benne hordtam a Persze — nem lopta el senki. kalapácsot, két jó fogót, szögeket, vésőt, enyvet Azóta is eszembe jut ez — kicsit lehangolód- Hat ezt megfújták ott bent a becsületes embe- iudom. hol van. lehet, hogy összegyűrte az illető tam. vagv mi. Nem érték a paraszt szemében, rek- Mert ezek számukra értékek. Használhatók, és eldobta, számára nincs funkciója a képnek — kivéve a a két" kép? stafirungba láró és ágy fölé- akasztható égi ál- Rájöttem, hogy csak attól lopnak képet, akit dás — Mária a galambokkal, őrzik a tisztessé- nagyra tartanak. Ahol üzletet lehet csinálni a get. A képnek külső és belső funkciója van. De képpel. Azt hittem, úgy távozom e kies világból, egv kazalrakónak? Ezt csinálják ezer éve — hogy ezt nem érem meg. Hát megértem. Lopugyan minek ezt lefesteni. Kész idöpocsékolás tak tőlem. Csak olyan csinálja, akinek napidíja van vagy Nem csendéletet, tájat, valami kellemes, szebolond ember. Sajnos, nincs napidíjam — ami a i(d képet — gyötrődéseimből loptak el egv labolondsagot illeti — egy kis bolondság nélkül pot. ..Isten fiai" volt a neve. Egv sorozat tagja, nem is mehet. Belül elszanásnak. reménynek, A lapon egymásra szövődnek a vallás jelei, kö Most már biztosan tudom — csak a halott festőknek nem fái. ha ellopják képüket. Csak egy kérésem van az illetőhöz — ne dobja el. Hajlandó vagyok érte olvan képet adni. amit kiválaszt. ígérem, hogy lehet velem beszélni,.— és senki sem tudja meg sohasem. Az ne zavarja, hogy a Múzeum és én feljelentettem önt. Ismeretlen tettest. Jöjjön, a nevét se mondja meg. De ön hallgat, a rendőrség tanácstalan, ön otthon bezárja az ajtókat, ablakokat és egyedül néha küldetésnek nevezem, amikor már nagvpn vek. csontok, sejtek, próféták, a vallásalapítók nézegeti. Mi értelme van ennek? Annyira bízik nagy szükségem van rá. Hogy tovább kitartsak, és fent madarak, és száguld az egész — bolygók Ott volt a mappa, kétheti vazlattal. látszanak lent és fent. Az ember egv korszakáVasúton is elhagytam két képet Balatonról jö- ban a vallás útján próbálta megfejteni a vivet. Tele voltam csomaggal. Már indultam a sű- lágot és önmagát. Sokat dolgoztam rajta, pedig rüben cepekedve — ekkor harsányan üvöltött kisméretű a kép. Aki látta múlt évben a Kép- get js elvitte, felém a kocsiablakból egy utas — halló, ember, tárban kiállításomat — ezt is láthatta. A katabennem. hogy rövidesen világhírű leszek? Kétlem. Akkor mjért? Valóban megigéztem önt? Nem tud szabadulni tőlem, a képtől? Egész lelke benne van. vigaszt és értelmet talált benne? Azt hiszem, ön mégiscsak csirkefogó. Az üveVincze András Velem sohasem foglalkozol? A gyékény dicsérete A/, év első hat hónapjában A tápéi háziipari szövetkezet — bedolgozók szövetkea Szovjetunióból Csehszlová- zete. Igen sogféle árut gyártanak a házi műhelyekben kiába érkezett 750 000 tonna gyékényből: a divatszatvroktól a szőnyegekig, a diszfalgabona, 250 000 tonna mű- védőtől a divatpárnáig. De a bútorkárpitozásra - is kiválóan trágya, 6480 tonna mezőgazdasági gép és 50 000 tonna burgonya. ÉS ÖRÖKÖSÖK Majdnem félezer eltartási tesen jelen vannak a napi- és öröklési szerződés van érrendre kerülő kérdések előkészítői. előadói is. A Miről tárgyal? A tanács felelős a helvi társadalmi. gazdasági, kulturávényben a szegedi járásban. Kétharmad részüket eltartásra kötötték a gondozásig szoruló öregek. A tanácsok már három éve ellenőrzik, hogy lis rá szociális problémák az eltartók rá örökösök a megoldásáért. Az ezekről szóló előterjesztéseket tárgyalja meg. a téma akár a megállapodásnak megfelelően viselkednek-e. ' Azóta kevesebb a perpatvar: ritJó fér] tanácsnak alárendelt, akár kábban fordulnak bírósághoz más. a városban működő a szerződők, szerv hatáskörébe tartozik. A Menete? A tanácsülés munkáját az elnök irányítja. Napirend előtt a végrehajtó bizottság beszámol a lejárt, határidejű tanácsi határozatok sorsáról, napirend után -előterjesztések. javaslatok, majd a tanácstagok kérdései, bejelentései, valamint az interpellációk következnek. A napirendre kerülő témák többnyire írásban készülnek el, s előterjesztői legfeljebb szóbeli bevezetést, mondanak hozzá. Ezután kérdéseket lehet feltenni, majd a felszólalások következnek. Az előterjesztők válasza rá az ülés elnökének összefoglalója után szükség esetén a tanács határozatot hoz. alkalmas a gyékény, ilyen formában különösen nagy keletje van a nyugati piacokon. Kapacitásuk többszörösére kaptak már megrendelést a szövetkezetiek, így a tavalyi 8 millió forintos exportjukat a következőkben messze túlszárnyalhatják. Ehhez azonban jelentős fejlesztésre is szükségük lesz. TÜZ UTAZÁS A KIKÖTÖBEN REPÜLŐVEL Ismeretlen okokból kedden A Nemzetközi Légiforgalé.jszaka tűz ütött kl a ham- mi Társulás (IATA) adatai burgi kikötő két raktárépü- szerint a szervezethez tartoletében. A tűzoltóknak reg- zó 104 légiforgalmi társaság gelre sikerült megfékezniük repülőjáratait 1969-ben 232 a tüzet, amely a súlyos anya- millió utas vette igénybe. A GYERMEKEK ÜDÜLÉSE NÖVEKVÖ gi károkon túl személyes sé- repülőtársaságok nemzetközi Ma. csütörtök reggel árvíz- LAKBÉREK rülráeket nem okozott. vonalain 57 millió személy károsult családok gyermekei AZ NSZK-BAN TÖMEGBEN ROBBANT VR^^1*^ U1*znak a m««VÉBÖL Sátor- Hivatalos adatok szerint a A PETÁRDA M.M M8-ban. aüaujhelyre. AZ^ ottani UI Német Szövetségi KöztársaJúlius 14-én a francia Azúr- A TATRA SZOT-üdülő a Vöröskereszt s;i5ban a Iakbérek júniusban szervezeseben most 120 alparton rendezett tűzijáték A nyári kánikula ellenére matöltí^ kíszom- í?ak"®kJ SJfl"'.™rda a tn- a ipnovoi TAt-üLa,- u„_: 1. I. „J „4..U » Kentek az elmúlt év azonos időszakához képest. LAKÁSÉPÍTÉS LENGYELORSZÁGBAN Az 1971—1975-ös űj ötéves tervben 1 millió 250 ezer larengés áldozatainak száma kást építenek Lengvelországalkalmabol egv petarda a tó- a lengyel Tátrában még min- bori gyermeknek ad otthont, meg köze hullottes ott rob- dig sok helyütt áll a hó. A biztosít kéthetes pihenést es oant lel. Az clso íelentesek nagy sáncokon rendszeresen szórakozást, harminc sebesültről számol- síelnek. Itt töltik a nyarat a HETVENEZER nak h®- lengyel síválogatott tagjai is. HALOTT A május 31-i perui földMocsár-művek a rádióban egy hivatalos bizottság kedden nyilvánosságra hozott .ie ban. A lakások átlagos alapterülete 73 négyzetméter lesz. lentése szerint hetvenezerre A felszabadulás óta összesen 8.5 millió új lakószobát adtak át rendeltetésének. MEGHALT MARIANO Luis Mariano. a ..francia Stanislaw Mikulski, a népFügeérés a Mecsekalján i A Mecsekalján megérett a rendkívüli módon kedvez e füge. Hazánkban egyedül délszaki növénynek, a dúsezen. a mediterrán jellegű lombú fákról rekordtermést Mocsár Gábort senki sze- hangzott el az író Fekete ... — gedinek nem kell bemutat- csónakjából. Ha ez a rádió- becsülhető ni De azt hiszem, az iro- játékrészlet nem puszta is- MIKULSKI dalomkedvelok mindenfelé métlés lett volna, mégis- ELŐLÉPTETÉSE szerte az országban is jól métlése egy régebbi sikerhaT]erÁ\ Mégis örömmel nek, őszintén örültünk vol- szerű művész" "(KÍOSS kapí- operett egvik királya" kedk Ím a- F 'adí6 na a műsornak. így azon- tánv) a lengyel néphadsereg den éifélkor egv párizsi kórKcna esti musoraban azo- ban egy kicsit sajnáltuk az tartalékos hadnagyából fő- házban 49 éves korában megífiKAi 1 , v a , ldőt a mar ismert anyagtol. hadnaggyá lépett elő. Jozef halt. A spanyol születésű reiooi, amelyek a szerkesz- Azt hisszük, a Kortársaink Urbanowicz lengyel nemzet- Mariano a polgárháború ideW- KK ,',Sm0n, xf a sorozat ®® Mocsár Gábor védelmi és Zvgmunt Gars- jén menekült el hazáiéból; egjoooan jellemzik Mocsár munkássága egyaránt meg- tecki kulturális és művészet- Franciaországban énekeskarkai aktéi et. érdemelte volna, hogy friss ügyi miniszterhelyettes foga- rieriét megelőzően autószereA rádió Kortársaink cí- anyag szerepeljen a műsor- dást adott a kolobrzegi len- lőként dolgozott, mű sikeres sorozatában ke- ban' gyei katonadal-fesztiuál műrült sor erre az estére, ame- A kedd este legnagyobb vészei tiszteletére. Bz alkalyet elsősorban a szépiró hatású, s vitathatatlanul ieg- lomból osztották ki a vertájon virulnak fügecserjék a szüretelnek. Egyes gyumöl- Mocsár Gábor munkássága- nagyobb sikerű közreműkö- seny műyészeti díjait. Urbavédett. fekvésű kertekben és csök sűlva eléri a nyolc-tíz nak szenteltek A félórás dője Págar Antal volt, aki nowicz miniszterhelyettes szőlőkben, s minden* nyá- dekát is, ennel nagyobb fü- músor nagyjában-egészében egy jellegzetes Mocsár Gá- egyidejűleg átnyújtotta Staron több-kevesebb termést is Kék a Földközi-tenger mel- k(it tömbre oszlott. Egyik bor-léle figurát, egy ravasz nislaw Mikulskinak. a feszhoznak. Az idei forró nyár lékén sem teremnek, a • Megette áldozata szívét Két fiatalembert tartóztat- A letartóztatottak egyike, tak fel Californiában egy a 22 éves Stanley Baker begyorsforgalmi úton. akiknek ismerte, hogy pisztollyal kózsebében emberi ujjak lerá- vette el a gyilkosságot, kés- , gott csontját találták. Mind- sel feldarabolta a holttestet, ff"; ld- VARGA SANDOR. éle kettőjüket gyilkossággal vádolják. A rendőrség kedden ujjairól a húst Baker nyíl- hamvasztás után. A gyászoló bejelentette: hogy a yellows- tan ^Motta. hogy egy emfelében a szatirikus írd- parasztot rajzolt a hallgató tivál konferensziejának a kasokból hallottunk, másik fe- elé, szemléletes eszközökkel, tonai előléptetésről kzóló oklében egy hosszabb részlet ö. L. mán.vt. SZERDAI PLACI ARAK Az őszibaracknak 3—8. a sárgabaracknak 3—6, a málnának 20—22. a ribizlinek 18 —20. a körtének 3—4. az egresnek 5—6. a nyári almának 3—4. a meggynek 5—12. Gyászközlemények Szomorú szívvel tudatjuk, liogy szereteti férj, étlecapa és nagy.... , . . tének 60. évében hosszú szenvemegette a szivet es levagta <-,és mán elhunyt. Búcsúztatása tone-i nemzeti parkban le vágott fejű és kivágott szí vü holttestet találtak. berevő ja. vallási .szekta tagStomorú szívvel tudatjuk, hogy szereteti férj. édesapa, nagyapa és testvér, TÓTH G\Ö7Ö, életének 71 évében rövid szenvedés ulan elhunyt. Temetése július I7-én 13 órakor lesz a Belvárosi Temetése július 17-én 15 órakor lesz a Gycvi-teme.tő ravatalozójából. A gyászoló család, Vasút U. 16. T. 1174 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősüknek, kik szereieit halottunk, üzv. VAJDA a germersdorfi cseresznyének ISTVANNE temetésén megjelen- „pa;., in fnHnt vnlt kilóin tek, részvétükkel és virágaikkal peaic lu torint \ Olt Kilója, mély fájdalmunkat igyekeznek. A gyászoló család. T.1171 Köszönetet mondunk mindazon temetrt ravatalozójából. A gyá- rokonoknak, ismerősüknek, Közlemények szóló család, Szí. (x) A nélmagvarországl Áramszolgáltató Vállalat értesíti Szeged város lakosságát, hogy Szegeden, a Fürj u. és Köz.ép fasor sarkán megépült vasházas trf. állomási a mai nannti I cs z U I t s é g alá helyezte! Ezm időponttól a létesítmény érintése es megközelítése tilos es életveszélyes. A létosftményben tü-tént bázm'nemű rongálás szigorú büntetés alá esik. S. 155 553 <\) A D Mmpévarorxzágl Aramaso'gá' a'ó Válla'at értesíti Szeged város lukosságát, hogy a Párizsi krt, Csongrádi sgt., Gém u„ Rózsa u„ Temető u„ fit evi sor. Fecske u„ C'sabe u-ban fektelett nagyfeszültségű kábelt a mai napon feszültség alá helyezte! Ezen idópnnitól a vezeték érintése és megközelítése tilos és életveszélyes. A berendezésen történt bárminemű rongálás szigorú büntetés alá esik. S. 155 394 (x) ötvös és kerámia művészet éralg az újszeged! Novembar 7. Művelődést Központban. xS. 133 603 ház lakóinak, a QEXKA vezelőinek és dolgozóinak, akik szeretett halottunk, KATONA I.ASZ1 O temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T. 1176 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik DÉLMAGYARORSZÁG v László u. 30 r. 117.4 Szomorú szívvel tudaljuk, hogy a drága édesanya, nagymama, tléumama. anyós. özv. OBF.RTING MIHŐLYNÍ: Srhorsrh Erzsébet, élelenek 34. évében elhunyt. Drága halottunkat július 17-én délelölt 11 órakor helyezzük ötök nyugalomra a Bclvá resi Irmotő ravatalozójából. A gyászoló Kákonvl és Obertlng család, Honvéd tér 5 a. T. 117S „...„ Fájdalommal tudattuk, hogy lriú klá'h'tás meg'ekt'ithetö szeretett édesanyánk, özv. TA- fia. T. 1139 hétköznap 'délelőtt 10 órától 18 pAl JANOSNE rövid szenvedés Köszönetet mondunk mindazon ulán elhunyt. Temetése julius rokonoknak, ismerősüknek, ie-án 15 órakor lesz a Belvárosi munka ársaknak, Jó barátoknak, temető ravatalozójából. A gyá- szomszédoknak, kik szeretett haszolo család. T. 1177 lőttünk, p \P ANDRÁS temetéMély fijtlalommil tudatjuk, sén megjelentek, részvétükkel és hogy szeretelt édesanya, nagy- virágaikkal mely fajdalmunkat mama é> anvós. özv. MUHARI enyhíteni igyekeztek. A gyáJANOSNÉ. életének 71. évében szóló csalad, Paprika u. 30. tragikus hirtelenséggel elhunyt. T. 1166 enyhíteni Egy kiló zöldbabot 3,50—5. zöldborsót 8—9. feieskáposztát 1,20—2, kelkáposztát 4— 5. karfiolt 5—6. uborkát 3.50 —5. főzőtököt 0.60—1. paradicsomot 16—18 forintért adtak. A sárgarépa csomója 1,20—2, a gyökéré 1—2, a karalábéé 1.50. a hegyes paprika darabja 0.20—0.50. a töltenivalóé 0,80—1.50, a salárdesanyám, vORtls ILONA táé 1—1.20, a tojásé 1-1.20hamyasztás utáni búcsúztatásán ba került. A csirkét 28. a megjelentek, részvétükkel es vi- , ., , n- _ . , rágaikkal mély fájdalmamat b'ukot 24 forintos aron adenyhíteni Igyekeztek. Gyászoló ták. Értesítjük kedves vendégeinket. hogy a „Pikoló" vendéglőben (Szeged, Szabadkai út 18. szám) július 16-án este táncdalés operettestet rendezünk. Énekel: Kiss 3yula és ürmös Ica. KlHtnd ételek, hűtött Italok. Megközelíthető a vágóhídi villamossal. S. 153 592 CSÜTÖRTÖK, 1970. JÜLIUS 16. DÉI-MAGYARORSZAG _ A Magyal "rroctallsta Munkáspárt Szceed varos) bizottságának napilapja. - Főszerkesztő: F Nagy István. - Szerkesztőség es kiadóhivatal: Szeged Magyar Tanácaxöztársaság t'itja 10.. telefoo: 13-535 11-003 - Felelős kiadói Kovars LásziA. -! A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged, Bajcsy Zsilinszky u. 28. (Index: 20 033). — Előfizetési dll egy hónapra M tortól