Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-09 / 133. szám

r Érkeznek a szovjet koszállít­mányok A közlekedésre — amely az árvíztől maga is tetemes, az előzetes becslések sze­rint legalább félmilliárd fo­rint értékű kárt szenvedett — igen nagy feladat hárul az árvíz sújtotta területeken. Elsősorban az élet helyreál­lításához szükséges közleke­dést biztosították — ma már minden út járható, s egy vo­nalszakasz kivételével köz­lekednek a vonatok. A szabolcsi nagy fogadóál­lomásokra — Mátészalkára., Fehérgyarmatra, Csengerre, Vásárosnaménybe — áram­lik az építőanyag. A múlt héten 1300 vagon érkezett ezekre a helyekre, s időn­ként már nagy gondot oko­zott a vagonok gyors üríté­se. A feladatok összehango­lására, a fogadóállomások munkájának irányítására a MÁV debreceni igazgatósága — igazgatói hatáskörrel ren­delkező vezetőkkel — ki­rendeltséget létesített Máté­szalkán, s megerősítették a vasútállomások forgalom­irányító szolgálatát. A vasúti szállításban változatlanul ér­vényes az utasítás: mindent megelőznek az újjáépítéshez szükséges szállítmányok, amelyekhez soron kívül kell vagonokat biztositaeiok az állomásoknak. Változatlanul nagy munka hárul az autóközlekedésre a Tisza középső- és alsó sza­kaszán a védekezésnél. Sza­bolcstól Csongrádig még hétfőn is 2500 AKÖV teher­gépkocsi — köztük 1200 bil­lenős teherautó — vett részt az árvízi munkában. Hétfőn délben a miskolci AKÖV 20 pótkocsis teher­autóból álló karavánja el­indult a Szovjetunióba a fel­ajánlott- kőszállítmányokért. A 400 000 köbméternyi kő­ből 250 000 köbméternyit ugyanis az autóközlekedés fuvaroz közvetlenül a határ­hoz közel fekvő kőbányák­ból. A szovjet hatóságok ru­galmasan, ideiglenes határ­átkelőt nyitottak a karavá­noknak, hogy a szállítmá­nyok rövid úton, minél gyor­sabban rendeltetési helyükre kerülhessenek. Miután az autóközlekedési az árvízi szállítások nagyon terhelik, s rengeteg a pó­tolnivaló, az egyéb fuvaro­zási feladat, a közlekedés- és postaügyi miniszter elren­delte: júniusban ezer közü­leti tehergépkocsit vonjanak be az AKÖV-ok kisegítésére. Téeszek segítsége Vas megye termelőszövet­kezetei mintegy öt és fél millió forint értékű segítsé­get nyújtanak a csegöldi és zsarolyáni termelőszövetke­zeteknek. Az árvíz sújtotta községek szálastakarmányt, takarmánygabonát, vetőma­gokat, épületfát kapnak a vasi közös gazdaságoktól. » Árvízi építőtáborokat szervez a KISZ A javainkart prédáló, pusz­tító áradattal nemcsak a fel­nőttek akarata, ereje feszül szembe. Ott vannak a gáta­kon a fiatalok is, egyetemis­ták és középiskolások a ve­szély első napjaitól kezdve kiveszik részüket a megelőző mentési és gátvédelmi mun­kákból. A gátőrszolgálatban, forgalom-irányításban, ho­mokkitermelésben, homok­zsáktöltésben s még sok egyéb munkálatban kiérde­melték az elismerést. De ezek a júniusi napok még sok-sok gondtól terhe­sek. olyanoktól, melyeket a megye ifjúsága is magáénak érez. Több Csongrád megyei KISZ-szervezet ajánlotta fel: segíti az árvízkárosultakat, közreműködik a károk hely­rehozásában. A csongrádi Batsányi Gimnázium Ill/a. osztályának alapszervezete például felajánlotta, hogy a nyári vakációban társadalmi munkát fognak végezni. De másutt is vannak már ha­sonló ehatározások, egyéni és kollektív kezdeményezések. A KISZ Csongrád megyei bizottsága, a párt és tanácsi szervekkel együtt fölmérte, hogy a jelentős károk helyre­állítására, az építőipari, me­zőgazdasági lemaradások Brigád a gyárból A jámbor Tisza most em­berekkel játszadozik. Talán a Stefánia legöregebb töl­gyei emlékeznek ilyen hara­gos folyóra. Száz meg száz önkéntes adja idejét és ener­giáját, hogy a zabolátlan fo­lyót megfékezze. A ruha­gyár dolgozói a híd és a révőrség közötti partszaka­szon serénykednek. Négy­órás váltásokkal összesen százhatvanan. A viharkabá­tos ruhagyáriakról minden­ki elismeréssel nyilatkozik. Példás a munkások közötti fegyelem, a gyár árvízvédel­mi kollektívájának szerve­zettsége. Örára szinte nincs is szükség. A vállalati ZIL légfékje négyóránként má­sodpercnyi pontossággal szisszent a váltóhelyen, hoz­za az újabb negyven em­bert. így volt ez a nehéz idők­ben és így van a homokfa­lak rakparti bontásánál is. Már csendesebb napokat élünk, elmúlt a közvetlen veszély ezen az erősen vé­dett parton, de ez nem je­lenti, hogy lazsálni lehet. Ugyanolyan szorgalommal kell a zsákokat elszállítani, ahogy azokat idehozták. Mert máshol továbbra is nagy szükség van rájuk. Amikor építették a kígyó­zó homokpartot, szakembe­rekké váltak. Pontosan tud­ták, mit hogyan kell csinál­ni. Az elszállításnál ugyan­csak az élen járnak. Kezük nyomán szinte szárad a vizes aszfalt, a nedves föld. — Aki nincs a gáton, az üzemben pihen. A gyárban kapunk ennivalót, mondha­tom, elegendőt és jó minő­ségűt — magyarázza az egyik ruhagyári. A közös munkában a vé­delem vezetői és a ruhagyári dolgozók jó ismerősökké, ba­rátokká váltak. Az árvízve­szély elmúltával majd meg­szakad a közvetlen kontak­tus. Sajnálják ezt a dolgo­zók, de ugyanúgy éreznek az építésvezetők is. A saj­nálkozás csupán az árvízvé­delmi kollektíva felbomlá­sára vonatkozik. A vad Tisza szelidülésének azon­ban mindenki örül. ÁCS S. Sándor megszüntetésére, parkosítási és egyéb munkákra sok fia­tal munkáskézre is szükség lesz. Az árvízvédelmi anya­gok összegyűjtése is fontos feladat, egy homokzsák ára például 20 forint. Ezért a di­ákkezdeményezések alapján, .ezek összefogására és kiter­jesztésére árvízi építőtáboro­kat hoznak létre a szünidő­ben. A szervezés már megkez­dődött, a Szegedi Nyomdá­ban soron kívül elkészített jelentkezési lapok, felhívá­sok már eljutottak az iskolai KISZ-szervezetekhez. Bizo­nyára sok fiatal — lány és fiú egyaránt — átérzi ennek az építőtábort munkának fontosságát. A táborokat a pedagógusok és a fiatalokból álló tábortanács együttesen irányítják majd; a táborozás ideje két hét. A táborozók elősegítik, hogy az élet minél előbb visszatérjen a megszokott keretekbe. Ugyanakkor az árvízi táborok nemes célja az is, hogy az úttörő olimpia és a szabadéri játékok idejé­re ismét szép legyen Szeged. Kétszáz liter Hazánkban ülésezett a KOSI kőolaj- és gázipari állandó bizottsága Június 2. és 7. között Bu­dapesten tartotta 32. ülését a KGST kőolaj-és gázipari ál­landó bizottsága. A bizottság munkájában részt vettek a KGST-tagországok — a Bol­gár Népköztársaság, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság, a Lengyel Népköztársa­ság, a Magyar Népköztársa­ság, a Német Demokratikus Köztársaság. a Román Szo­cialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársa­ságok Szövetsége — küldött­ségei. A KGST és a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kormánya közti megegyezés értelmében részt vett az ülésen Jugoszlávia küldöttsége is. Az ülésen megvizsgálták a tanács és a 24. végrehajtó bi­zottsági ülés határozatai alapjan a kőolaj- és gázipari állandó bizottságra háruló feladatokat. A bizottság meg­vitatta a KGST tagországok kőolaj- és gázipara 1971—75. évi fejlesztési terveinek koor­dinálására vonatkozó elkép­zeleseket. és javaslatokat az érdekelt /országok együttmű­ködésére a kőolaj- és gáz­ipar beruházásaibem, vala­mint a létesítmények terve­zeséhez és felépítéséhez szük­séges anyagi és munkaerő­ieltételek megteremtésében. E kérdések megvitatása so­rán javaslatokat dolgoztak kt a tagországok kőolaj- és gáz­ipari együttműködésének el­mélyítésére. A bizottság jóváhagyta az 1969. évi munkáról és a to­vábbi tevékenységről szóló jelentést, valamint az idei tervet. tea A Vöröskereszt városi szervezete esténként meleg citromos teát visz a gátakon dolgozóknak. Naponta két­száz litert. A 4 kiló teát, 2 mázsa cukrot, citromot fele­fele arányban az Éliker és az élelmiszer nagykereskedelmi vállalat adta. Az Éliker emellett még ezer csomag ci­garettával is hozzájárult az akcióhoz. A teát az egészség­ügyi szakiskola dolgozói fő­zik. Az orvostudományi egyetem több mint ötezer pa­pírpoharat, a vas-műszaki nagykereskedelmi vállalat 25 zománcos kannát adott. Egy régi árvízi tudósítás Az idei árvíz továbbra is arra ösztönöz embereket, hogy összehasonlítsák koráb­bi magas vízállásokkal és ka­tasztrófákkal. Számos doku­mentum is előkerül — mi is közöltünk már két esetben is fényképeket, régi nagy vizek­ről — és még mindig sokan beküldik személyes vissza­emlékezésüket. Legújabban egy lapkivágást kaptunk pos­tán a Vasárnapi Üjság 1876. április 9.-i számából. Érdemes idézni az 1879. évi nagy ár­vizet három esztendővel megelőző jelentést. „Balesetek, elemi csapások. Az árvizek még mindig pusz­títanak. A Duna a mult hé­ten újólag áradt pár hüvely­ket s 16 láb 9 hüvelykig emelkedett a fővárosnál, hol a csatornák még mindig el vannak zárva, s a gözszivaty­tyuk éjjel-nappal működnek. Most ismét beállt a csöndes apadás. A Tisza féktelen Nyolcvan fillér A móravárosi lakás ajtaját idós néni nyitotta. Betegen, szegényen él kis nyugdijából. A vöröskeresztes gyüjtölap­pal érkező érti a helyzetet. Néhány szó után már indul­na tovább, hiszen ide inkább hozni kellene a segélyt, mint vinni. — Várjanak — szólt a néni —, van nyolcvan fillérem. Adják oda azoknak a szeren­csétleneknék. És hiába minden rábeszé­lés. szabadkozás, a nyolcvan fillér felkerül az ívre. Azt hiszem, minden kom­mentár felesleges. A magam jószántából nem is tennék hozzá semmit, de az, aki a nyolcvan fillért oly megha­tódva tette el, már-már a kényszernek engedve, még elmondott valamit: — Van olyan család, ahol száz disznót etetnek, két ko­csijuk van. De nem adnak. Pedig nekik ezer forint keve­sebbet jelentene, mint a né­ninek az a nyolcvan fillér. Sz. I. dühvel pusztít; olykor apad valamicskét, s akkor egy ál­lapotban marad, aztán me­gint áradni kezd. Szegednél e hó 5.-én 24 láb 11 hüvelyk volt (1 láb = 30.48 centimé­ter, 1 hüvelyk = 2,634 cen­timéter. A szerk.), a mi két lábbal magasabb minden ed­dig megélt áradásnál. A vá­ros töltésein naponkint 8—10 ezer ember dolgozik, köztük urak és kisasszonyok. Már hetek óta igazán nehéz mun­kát teljesítenek a szegediek. Ha csak felényi erélylyel védték volna — mint Kisúj­szállásról írják —, az úgyne­vezett Mirko-gát környékét Abád és Bura közt, roppant károknak vették volna elejét, mert az ár kerülő uton betör­vén, nagy magasságban bo­rítja Heves-Szolnokmegye, a Nagy-Kunság, Békés, sőt Bi­harmegye egy részét is. Itt virágzó falvak, városok pusz­tulnak el talán örökre, épen ugy, mint a tatárdulások ide­jében. Sok százezer holdra menő mentesitett föld több évekre nádtermő vad rétsé­gekké fog változni, melyeket ismét csak iszonyú aszályok lesznek képesek kiszárítani. Az ország legmagyarabb vi­déke pusztul." A lapnak ugyanez a száma közli még a következőt: „Történelmi mükiállítást tervez gróf Zichy Pál Fe­renezné, az árvízkárosultak javára. E történelmi műtár­gyakból álló kiállítás az aka­démiában lesz. Trefort köz­okt. miniszter örömmel fo­gadta a tervet, úgyszintén a szakférfiak körében is élénk visszhangra talált, s kivitele biztosnak mondható." Hol söpörnek a szegedi seprűk? A Szegedi Ecset- és Seprű­gyárban egy esztendő alatt annyi seprűt készítenek, hogy minden családnak jut­na belőle egy. Az évi „ter­més" ugyanis 3 millió da­rab kézi- és szoba seprű. A szegedi üzemben tréfásan azt mondják, hogy ők szíveseb­ben sepregetnek más portája előtt. s a mondás szavait olyannyira betartják. hogy szinte minden náluk gyártott seprűt külföldre adnak el. Legtöbbet a nyugati orszá­gok vásárolnak. Svédország­tól Svájcig és Ausztriától az USA-ig harminchárom or­szágban söprögethetnek sze­gedi seprűvel. Nemrégiben felkereste a szegedi gyárat az amerikai vakok szövetségé­nek elnöke és üzleti tárgya­lásokat folytatott az itteni gyár vezetőivel. Megállapod­tak abban, hogy Szegedről félig kész seprűt szállítanak hozzájuk, s ott a vakok to­vább varrják, elkészítik azt. Egy varrást tesznek csak a seprű cirokcsomójára, a töb­bi munkát elvégzik a vak emberek. Egyébként jó üzleti lehető­séget nyújt a szegedi gyár­nak a méretre vágott cirok­csomók eladása is. Az ÁR­TEX két darab vágógépel adott át a seprúgyáriaknak, amelyen a bálákba érkezett cirok anyagot szépen méretre vágják és úgy adják el a tovább-feldolgozóknak. Az ecsetek is eljutnak kül­földre. a szegedi gyár ter­melésének körülbelül 30 szá­zaléka talál gazdára más or­szágban. Az utóbbi időben nyél nélkül is eladják a ki­dolgozott szőrt. Újdonság lesz. hogy a má­sodik félévtől kezdve a sze­gedi ecsetek műanyag nyéllel készülnek. A zsámbéki mű­anyagfeldolgozó üzem, amely eddig a seprűk nyelének a műanyagbevonatát készí­tette, most ecsetnyeleket gyárt különféle színekben. Epül a siklópálya A kirándulók örömére Zugliget és a Jánoshegyi Ki­látó között épül az ország el­ső személyszállító kötélpá­lyája. A budapesti siklópálya 1040 méteres távolságot és 963 méteres szintkülönbséget fog áthidalni. A kétszemé­lyes függökosarak óránként 400 személyt tudnak majd szállítani. Képünkön: szere­lési munka a siklópályán. Szőreg felé lassan jár a posta Panaszoslevél érkezett Szőregről. A Délmagyar­ország több előfizetője ne­vében Gorcsa János, Fürst Sándor utca 1. szám alatti lakos a következőket írta: „Mit tegyünk, hogy meg­kaphassuk rendesen a la­pot, mert a szőregi posta egyhónapja, hol hozza, hol nem. Ezen a héten még nem kaptunk egy újságot sem — írja június 5-ével dátumozva levelében — és amikor az elmúlt hónap­ban reklamáltunk a pos­tánál, nagyon szimpla vá­laszt kaptunk, ilyesformát: szíves elnézést kérünk, nincs kézbesítő. Számunk­ra ez nem lehet megoldás, mert igen sok előfizetőt érint és nagy bosszúságot okoz. A Petőfi utca egy ré­sze, a Gőzmalom utca, a József Attila utca, a Kos­suth utca, a Fürst Sándor utca, a Lenin utca, a Nagy­becskereki utca, a Vágóhíd és a Jókai utca lakosságá­nak nem „elnézésre"', ha­nem napi friss kézbesítésre van szüksége." Több levelet is kaptunk Szőregről, magunk pedig arról győződhettünk meg, hogy a postahivatalban ha­lomban álltak a kézbesí­tetten újságok. Az előfize­tési díjakért sem jelent­keztek a kézbesítők. Ezért a legsürgősebb intézkedést kértük a Szegedi Posta­igazgatóságtól. KEDD. 1970. JÜNIUS 9, DÉLMAGYARORSZÁG

Next

/
Thumbnails
Contents