Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-27 / 149. szám
A kambodzsai helyzet; június 30. előtt Újabb nagyarányú izraeb—szíriai Jjjí Saigonig • Az intervenciósok frontvonala J J JJC A jelenlegi harcok színhelye f I > A hazafias erők ellenőrzése alatt élli terület Közeleg június 30-a az amerikai intervenciós csapatok visszavonásának Nixon elnök által megígért határideje, de az agresszió eddig nem hozta meg a várt eredményeket. A kambodzsai felszabadító hadsereg ugyanis kikerülte az intervenciósok csapásalt, átkelt a Mekong folyón és tevékenységét kiterjesztette az ország nyugati tartományaira is. A Lon Nol rezsim az amerikaiak, délvietnamiak és újabban a thaiföldiek katonai támogatása ellenére sem tudta helyzetét megszilárdítani. A felszabadító erök ellenőrzik a főútvonalakat — csupán a Phnom Penh és Saigon közötti útvonalon tudják időnként az utánpótlást a kambodzsai fővárosba biztosítani. A hazafiak elfoglalták a Siem Reap-i repülőteret Is, amely az ország legmodernebb legikikötőja. Az,ellen*, őrzés kiterjed fontos mezőgazdasági területekre. a Kompong Thom és Kompong Speu környéki ércbányákra és az idegenforgalom szempontjából fontos világhírű Angkor romváros környékére. A Lon Nol kormány nem örvend nemzetközi tekintélynek sem, hiszen az új rendszer támogatására öszszehívott djakartai értekezleten csak az amerikaiak csatlósai vettek részt — ezzel szemben sok, nagy nemzetközi tekintéllyel rendelkező ország a Szihanukot támogató egységkoimányt ismeri el az egyetlen törvényes kormányként. A háború kiterjesztése nem csökkentette az összecsapások hevességét DélVietnamban sem, ami nem csupán a kambadzsai háború eredménytelenségét, de indokolatlanságát is bizonyítja. A kambodzsai invázió kudarcát akarja majd Nixon a jövő hét keddjén hét tévé beszédében „megmagyarázni". 0 Damaszkusz—Tel Aviv (AFP. Reuter. AP, DPA) Nagyarányú légicsata bontakozott ki pénteken délelőtt Szíria déli körzeteiben. A Damaszkusz irányában támadó izraeli repülőgépek ellen a szíriai légierő 40 gépe indult bevetésre. A légiharc során „szokatlan" esemény történt. Az olasz Alitalia légitársaság Teheránból Beirút felé tartó gépe a szíriai légitér fölött a légelhárítás tüzébe került, és szárnyát találat érte. Énnek ellenére a pilótának sikerült a gépet a beiruti nemzetközi repülőtéren biztonságosan a földre vinnie. A 95 utas és tízfőnyi személyzetnek a haja szála sem görbült meg. Egy izraeli katonai szóvivő közölte, hogy egy izraeli egység tüzérségi és légierő támogatásával pénteken a Golan-fennsíkon, Raphidtól délre behatolt szíriai állásokba. A szíriai fegyveres erők, a damaszkuszi rádió szerint, nagyszabású ellenoffenzívát indítottak a Golan-magaslatok térségében részleges frontáttörést végrehajtó izraeli csapatok visszaszorítására, a front déli szektorában. A szíriai gyalogság és páncélosegység a Golan-magaslatok körzetében pénteken délután — az egész napos ütközet zárószakaszában — átlépték a tűzszüneti vonalat és ideiglenesen elfoglalták a megszállt területen levő Kuneitra város környékén húzódó izraeli állásokat. Ezekből az állásokból — mint egy damaszkuszi katonai szóvivő közölte — kézitusával verték ki az ellenséget. Eközben más szíriai egységek a front déli szakaszán megtisztították Szíria Befejeződött a CSKP KB plénuma Pénteken délután véget ért a CSKP Központi Bizottságának ülése. A részvevők jóváhagytak a párt elnökségének Gustáv Husák által előterjesztett beszámolóját az 1969-es májusi irányvonal teljesítéséről, valamint a párt legközelebbi feladatairól. Az ülésen határozatot fogadtak el. amely hangsúlyozza: „Az elmúlt évben jelentós mértekben előrehaladt a párt és az ország konszolidációjának folyamata. A párton belül szilárd mag alakult ki. A dolgozók egyre inkább ismét bizalommal viseltetnek a párt és poitikája iránt. Ezt bizonyítják a Lenin-centenárium, május elseje és a felszabadulás 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek, valamint az emberek munkakezdeményezésének és állampolgári tevékenységének fokozódása, a gazdaság területén tapasztalható konszolidáció" — állapítja meg a határozat. A Központi Bizottság jóváhagyta Alexander Dubcek kizárását a Csehszlovák Kommunista Párt tagjainak sorából. továbbá visszahívását a népi gyűlés képviselői tisztségéből és felmentését törökországi nagyköveti funkciójából. A CSKP KB egyidejűleg egyéb intézkedéseket hozott. illetve hagyott jóvá személyi változásokról. Gustáv Husák zárszavában hangsúlyozta, hogy a Központi Bizottság ülésén megnyilvánult a párt egysége, valamint a nézetek azonossága a CSKP jelenlegi politikáját illetően. Gustáv Husák beszéde Prágában pénteken nyilvánosságra hozták a CSKP KB elnökségének Gustáv Husák által előterjesztett beszámolóját az 1969. májusi irányvonal teljesítéséről és a párt legközelebbi feladatairól. A CSKP KB első titkára átfogó képet adott a párt egységének és akcióképességének felújításáról, a gazdasági és állami élet fejlődéséről. valamint a CSKP nemzetközi kapcsolatainak alakulásáról. A párt, a társadalmi rendszer és a gazdasági élet végleges konszolidálása szempontjából elsőrendű tényezőnek minősítette a jobboldali opportunista és antiszocialista erők tömbjének politikai vereségét, a reakciós elemek visszaszorítását, tevékenységük korlátozását, s a párt és az állami vezetés iránt megnyilvánuló mind nagyobb bizalom jeleit. Hangsúlyozta, hogy a párt egységének felújítása ho^zszútávú feladat, amelynek megvalósításához a legfontosabb feltétel a központi pártszervek megszilárdítása volt. A CSKP csak ezután kezdhette meg a párt egészének megtisztítását. „A párt megtisztítása — jelentette ki — elengedhetetlen az egész társadalom érSZOMBAT, 1970. JUNIUS 27. dekében. Hisszük azonban, hogy sokan, akik éveken át becsületesen dolgoztak, de a válságos pillanatokban meginogtak, hibákat követtek el, s ezért most viselniök kell. a felelősség súlyát, a jövőben ráébrednek mulasztásaikra, s becsületes munkával jóváteszik azokat." „Jelenlegi körülményeink között jobboldalról fenyeget a fő veszély" — mondotta Gustáv Husák, majd a párt első titkára a továbbiakban hangsújyozta: „Nem lépünk a konstruált, úgynevezett politikai pei-ek útjára, de következetesen védelmezzük a szocialista forradalom vívmányait, s erre igénybeveszünk minden törvényes eszközt. Országunkban mar nem biztosítunk „szabadságot" a szocialistaellenes propaganda, s ellenforradalmi erők szervezkedése számára, és ez teljes mértékben összhangban áll törvényeinkkel." Gustáv Husák beszámolójának további részében gazdasági kérdésekkel foglalkozott, s megállapította, hogy a konszolidációs intézkedések egy év alatt jelentős eredményeket hoztak. A gazdasági területen folyó kádéi-munkát, a nemzetközi helyzet jellemző vonásait taglalta Gustáv Husák majd, befejezésül a párttagság feladatairól szólva kijelentette: „Mindenki, aki új tagkönyvet kap, egyúttal felelősséget vállal azért, hogy segítséget nyújt nemcsak a válsághelyzetek megszüntetésében. hanem a válság január előtti okozóinak leküzdésében is. Ebben a szellemben magunkévá tesszük mindazokat a pozitív elemeket, amelyekkel 1968 januárja összekapcsolódott." területét a korábban behatolt izraeli erőktől. Az ütközet, amely az öszszes szárazföldi fegyvernemek és a légierő bevetésével folyt mindkét részről, a kora esti órákban csendesedett el, miután a szíriai egységek visszatértek támaszpontjaikra. Megsemmisítettek 12 izraeli páncélost és lelőttek hét repülőgépet. A Tel Aviv-i jelentések négy szíriai vadászgép lelövéséről számoltak be. 0 Bcirut (UPI) Pénteken Libanon is biztosította Szíriát, hogy kész minden lehetséges segítség megadására az Izrael elleni harcban — közölte a beiruti rádió. Csütörtökön — mint ismeretes — Irak is felajánlotta Szíriának, hogy a keleti fronton állomásozó csapatai részt vegyenek a hadműveletekben a szíriai főparancsnokság irányítása alatt. 0 Kairó (AFP) Nasszer egyiptomi elnök különrepülőgépen pénteken délben hatnapos líbiai látogatásáról visszaérkezett Kairóba. Ugyancsak elutazott Líbiából Atasszi szíriai államelnök, aki Libanonba érkezett. A kairói rádió egy katonai szóvivő közlését ismertette. Eszerint tegnap egyiptomi vadászbombázók egy köteléke izraeli állások, erődítmények és csapatösszevonások ellen támadást intézett a Szuezi-csatorna körzetében. Valamennyi egyiptomi repülőgép sértetlenül visszatért támaszpontjára. 0 Amman (Reuter) Husszein jordán király pénteken Rifai miniszterelnök-helyettest és külügyminisztert kérte fel, hogy alakítson új kormányt. Talhuni, aki áprilisban alakította meg kormányát, benyújtotta lemondását, s a király azt elfogadta. Karachl Jahja Khan tábornok, pakisztáni köztársasági elnök, pénteken hazaérkezett szovjetunióbeli látogatásáról. A pakisztáni elnök újságírók előtt kijelentette, hogy látogatása igen jelenős állomás Pakisztán és a Szovjetunió kapcsolatainak fejlődésében. Moszkva Mitja Ribicsics, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács (kormány) elnöke pénteken Moszkvából repülőgépen Leningrádba utazott, és ezzel megkezdte ötnapos országjáró körútját a Szovjetunióban. Ribicsics Leningrádon kívül látogatást tesz Észtország fővárosában, Tallinnban is. Delhi Dines Szingh indiai külügyminiszter pénteken viszszavonta csütörtökön benyújtott lemondását, és ezzel — mint hírügynökségek megjegyzik — feltehetően súlyos politikai válságot hárított el. Bukarest Mohammad Reza Pahlavi iráni sah pénteken hivatalos látogatásra Romániába érkezett. Ceausescu, az államtanács elnöke, és más hivatalos személyiségek fogadták a bukaresti repülőtéren az iráni államfőt és kíséretét. Bonn Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter, pénteken egyórás tanácskozást tartott Bonnban Klaus Schütz nyugat-berlini kormányzópolgármesterrel. Scheel a Szovjetunióval folyó tárgyalások alakulásáról tájékoztatta Klaus Schützöt. MUnchen Maurer román miniszterelnök pénteken befejezte ötnapos nyugat-németországi látogatását és délután hazarepült Münchenből. Virágot 28 ,-án, vasárnap, a Dugonics téri üzletből vásárolhat. Nyitva: 8—12 óráig. Washington Huszonhárom amerikai állam külügyminisztereinek vagy más megbízottainak jelenlétében Washingtonban összeült az Amerikai Államok Szervezetének közgyűlése. A megnyitó ülés egyik fontos napirendi pontja annak az amerikai javaslatnak a megtárgyalása volt, hogy a diplomaták elrablását minősítsék nemzetközi bűntettnek, így lehetővé téve az emberrablók üldözését az AÁSZ bármely tagállamában. ENSZévforduló 0 San Francisco (Reuter, AFP) A burmai hagyományhoz híven, U Thant ENSZ-főtitkár, a világszervezet fennállásának 25. évfordulója alkalmából „tíz jókívánsággal" fordult az emberiséghez. Üzenetét a San Franciscó-i operaházban rendezett ünnepségen olvasta fel tegnap, azon a helyen, ahol negyedszázaddal ezelőtt aláírták az ENSZ alapokmányát. U Thant kívánságai között szerepel az indokínai béke sürgős helyreállítása, igazságos és tartós béke létrehozása a Közel-Keleten, és az, hogy a Kínai Népköztársaság mielőbb kapcsolódjék be a világszervezet munkájába. Az operaházi ülésen beszédet mondott a libériai Angié Brooks asszony, Fanfani, az olasz szenátus elnöke, Manescu román külügyminiszter. Jakov Malik, a Szovjetunió ENSZ-nagykövete és mások. A SALMárgyalások 20. illése 0 Bécs (UPI) A stratégiai fegyverzet korlátozásáról Bécsben folyó szovjet—amerikai SALTtárgyalások 20-ik fordulóját pénteken délelőtt tartották meg az amerikai nagykövetség épületében. A két küldöttség 50 perces hivatalos ülést tartott, maid 20 perces nem hivatalos beszélgetésre került sor. A legközelebbi ülést jövő héten kedden a Szovjetunió bécsi nagykövetségének épületében tartják. Az EMERGE Gumigyár gumigyártó szakmát tanulni vágyó fiúkat — lányokat felvess 3 éves képzési Idővel, az 1970/71-es oktatási évtől. Jelentkezni lehet: a Gumigyár Személyzeti és Oktatási CsoportjánáL Szeged, Budapesti út 4. II. emelet 25. Telefon: 12-423/134. Az Orosházi Kazán javító és Altalános Szerelő Ktsz Orosháza, Töhötöm u. 31. sz. alatti RESZELŰVAGÓ RÉSZLEGE vállalja, használt reszelők újravágását. satupofák recézését, marókorongok felújítását 2 hetes határidővel a készáru raktári készlet függvényében. Telefon: 483. Pormentes GÉPI PARKETTCSISZOLAST és LAKKOZÁST VALLALOK. Bajorhegyl, Londoni krt. 22. Olcsó Vásárok ff Boltjában Szeged. Oroszlán u. 4. Női nylonköpeny 120,— Ft Női kordkabát 200,— Ft Japán ballonkabát, ffi 500,— Ft Női kartonruha 95,— Ft Kismamaruha, terliszter 250,— Ft Női kiskosztüm 95,— Ft Műszálas kosztüm 150,— Ft BAV, SZEGED Tel.: 13-023. xS 155 077