Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-12 / 85. szám

r Sz* Lukács Imre HOMOKPUSZTA EMLÉKEZIK Amikor a nagy szegedi árvíz, 1879. március 12-én szomorú tavaszt hozott, nemcsak a várost döntötte romba, hanem a környező falvakban is nagy károkat okozott. Algyőt március 12én, Dorozsmát március 18-án, Kisteleket március 20-án érte eL A kiöntött népség menekítette életét, pereputtyát, apró ingóságait Akkor őrgróf Pallavichini Sándor nagylelkűsködött. a „Macskáal szőlők" fölött elterülő 300 holdat átengedte az árvíztől elpusztított algyőieknek. Kikötötte, hogy hálából Sándofalvának nevezzék a települést Jó, olcsó, megbízható jánosok kellettek, szegény napszámosok az uradalomba. Eleinte sokan jöttek, a végén csak 74 algyői család maradt A gróf úr nem a magasabb fekvésű Homokpusztát jelölte ki házhelyeknek, hanem lejjebb, a fehértód részt Nagy nyomorúságos világ járt akkor. Homokpusztán, Bodorszéken vallatjuk a múltat Kerülgetjük a homoki „tavakat", járjuk a tanyákat. Azok is beszélnek. Honti István és felesége (korábban Takács Istvánné) Homokpusztán lakik. így vallanak. Az asszony: — 1910-ben kerültem össze ez első férjemmel. Két gyerekem, egy fiú és egy lány született A férjem jó ember volt, szerencsével éltünk, bekerült az erdész mellé az uradalomba, de hamar ránk esteledett. Egy orvvadász meglőtte. A tüdejében, májában is maradt sörét betegen élte napjait Mégis kivitték 1914-ben a frontra, oda is maradt szegény. Támasz nélkül, árván maradtunk. A hantházból, ahol laktam a két gyerekkel, el akartak űzni, kergetni. Szekérre raktak mindenünket az öreg nyoszolyát, az elhasználódott szekrényt, a sublótot a dunnát leszedték az ajtót ablakokat Ügy maradtunk, mint a szedett fa A bútorokat Hantházára vitték és bezárták az urasági raktárba Egy hétig ott tartották. Én kiálltam a viskónk elé és úgy kiabáltam: innen el nem megyek, csak hóttan visznek eL Volt egy öreg vak lovunk. Azzal elvergődtem. Egyszer felültettem a pár éves kisfiamat és a néhány hónapos kislányomat az ócska szekérre. Tavaszodott, de még vizes, fagyos volt az út. Kutyanyakban felért a jeges víz a derékig. A jégen beszakadt a ló. Siránkoztam, szerencsétlenkedtem egy darabig, mihez is kezdjek. Nem volt választásom, levetettem a lábbelimet, ott hagytam a két gyereket a kocsin és kilométereket szaladtam be, egészen Baksra, onnan kértem segítséget. Jött is jó emberem, ökrösszekérrel húzatta ki a megrekedt lovat és szekeret. Rossz ember volt a gróf. Amikor a dohány-, sáfránykultúra csődbe jutott, télvíz idején kergette világgá lcértészeit, lerombol- • tatta házaikat, szaladhattak a világba. Minden övé volt itt errefelé, a föld, a határ, s az emberek is. 1920-ban kérője akadt Takács Istvánnénak. Honti látván. A férfi 28 évesen került erre a tájra, Bodorszékre. Épített egy viskót, s 15 évig abban húzódtak meg. 1926-ban fiuk született. Se Sándorfalván, se Dócon nem volt szülésznő. Elindult Honti István Hantházára, ahol élt javasaszszony. Elhívta a szüléshez. Ahogy gyalogoltak a szélfújta homokbuckák között, akkor hallotta az alábbiakat: — Látod-e Sasillésen azt a nagy diófát? Kis ember, bérlő ültette. Tanyák voltak erre, de a gróf emberei lerombolták, felgyújtották. Szegedről jöttek ki, összekötözték a bérlők kezét, elvitték őket. Nem is hallottunk róluk többet, reggelre leégett a tanyájuk, a családjuk menekülhetett, futhatott a világba. Az 1930-as évek elején ,/szervezkedtek" a Pallavichini birtokon. A haszonbérletet örök időkre akarták, felmentek hát Budapestre Dénes István ügyvéd vezetésével. A pltricsomiak valamennyien összetartottak, benne voltak. Nem akarták, hogy a gróf TAVASZ, TAVASZ, GYERE MÁR! Eddig elmaradt. Igaz. másfelé tem boldogítja az embereket, hiszen hózáporokat szélviharokat zúdít Európára, a világra. Az öregek se emlékeznek, hogy sűrűn előfordult volna április derekán. lényegében még nem tudtak rámenni a földekre, alig-alig ízlelhették meg a tavaszi munkát Most megtréfált bennünket, gondokkal, bajokkal nyitotta,meg a hetvenes esztendőt. Mindjárt a belvízzel, a sok esővel kezdte. Ha már panaszkodtunk 1968-ban. s 69-ben is, hogy aszály látogatja vidékünket szűkebb pátriánkat s elcsipked a termésből jókorányit. hát most tessék. legyen elegendő víz. Lett is. Ki se lábaltunk még belőle. A szegedi járásban például még mindig olyan tízezer holdnyi területet borít víztükör. Kárt tesz az őszi vetésekben, s ahol még műveletlen a terület ott is megnyomja a földet, megdrágítja a termelést a költségeket Annál is nagyobb gond, hogy mikor kezdődhet ezeken a vízjárta területeken a szántás, a munka. Ha már jön az áldás, esőstől Jöjjön, Hiszen a víz mellé párosult a hideg, a napfénysaegény idő. s az olykor viharos szél is. Nem kedvezett a primőröknek, semminek sem. Sok helyen leszaggatta, elszaggatta a fóliaágyakat, s a „fehér városokban", a fóliák alatt nem tudtak fejlődni napfény hiányában a Primőrök. Egy ma már biztos; a mihálytelki földekről tízmillió csomó retek felvásárlására számítottak a szakemberek, g örülhetünk. ha 6 és fél millió csomó. 7 millió csomó kikerül a híres „retkes, paprikás" tájból. Ez természetesen azzal jár. hogy a folyamatos átvételnél többször zúgolódnak is a termelők, keveslik a felvásárlási árat. Másfelé is okozott jelentős károkat. hiszen a háztájikban, a kertekben jónéhány helyen áll a víz, nem tudnak mihez kezdeni a gazdák. A koratavasziakra, a pénzes növényekre sem kedvező az idő. Egy bizonyos, a határbán még minden elvégzésre vár. hiszen eddig még nem volt tavasz, Komolyabb munkákról sem adakkor húzza le a kötőféket fejükről, amikor akarja írogattak a minisztériumba, a kabinetirodára Nem történt semmi; azazhogy megkezdődött ellenük a hadjárat, a gróf behivatta a szervezkedőket a községházára, Honti Istvánt is, s akit csak lehetett, elűzött a birtokáról. Rég volt. Aztán elkövetkezett a földosztás. A bodorszéki tanyáról Homokpusztára költöztek Honti Istvánék. Az meg jó lett a fiúnak, Takács Istvánnak. Még állja a tanya az időt. De árulkodik is. Mint Homokpusztán a szülők hajléka. öreg, elhasználódott, akár az emberek. A falon egy viharvert óra ketyeg. Pontosan jár. 1921-ben vásárolta Sándorfalván Honti István. Bement a piacra, s egy öregasszony kínálgatta, — Jó óra ez ám még, a nagyapámtól örököltem, eladnám olcsóért. A menyem mondja, hogy dobjam ki, de én sajnálom. Egy pengőért adnám. Honti István 70 fillért, egynapi napszámot adott érte. Azóta is jól jár. Az öregek öreg emlékekből élnek. Azok kisimulnak az időből, újra színt kapnak, örömmel fénylenek fel. Mint Honti Istvánnénak is az első férje, a világháborúban odamaradt Takács István, akivel pedig csak 3 és fél esztendőt töltött. Egyedül teher is az öregség. Támaszték, vigasz a fiatalság, a megszépült emlék. Honti Istvánék járadékot kapnak a szövetkezetből. Ketten 400 forintot. Nem sok pénz, de nincsen már ebben a korban igénye az embernek. Az öröip gyakran meglátogatja őket, amikor hazajön a Kecskeméten tanuló unoka, a nagyfiú. Egyik menyük a sándorfalvi Űj Élet Téeszben dolgozik, olt lakik velük a másik épületben. így élnek. Dolgozgatnak még egy keveset a tanya körül, s pénz lesz abból is. Csakhát az idő már elszaladt felettük. — 79 éves vagyok, s isten őrizzen valakit úgy leélni az életét, mint az enyém volt. Olyan nehéz, nagy nyomorúságban — mondja az öregasszony. Beszédes múlt az életük. Valahányszor hazajön a nagyfiú, s a két öreg beszélni kezd a régi világról, a grófi időkről, már nem veszi komolyan. Hogy ls vehetné? Homokpusztán is . változnak az idők. hatunk számot A szövetkezetekben is várakoznak, s reménykednek a jó időben. Amikor csak tehetik, mozgósítják az embereket, de a folyamatos munkákra eddig még nem volt lehetőség. Néhány helyen, főleg a partosabb, homokosabb területeken vetettek takarmánykeveréket borsót, s megkezdték a gyümölcsösök, szőlők metszését ápolását Mindez azonban még nagyon keveset jelent és vitathatatlan; ha javul az idő, ha változatlanul ilyen szeszélyes, mostoha marad, az elkövetkezendő hetekben, másfél hónapban nagyon szoros, tervszerű munka kell, hogy kibontakozzék a földeken. Néhány gazdaságban a vezetők kisebb szerkezeti változtatást is terveznek, s ami elment, vagy elmegy majd a kora tavasziakon, azt még behozza a kukorica, az állattenyésztés. A helyzet az eddigi kiesések, károk még felmérhetetlenek. Amikor majd földbe kerül a tavasziak magja, akitor becsülhető meg, lényegében menynyibe is került nekünk, a közös gazdaságoknak ez a hosszúra nyúlt télvége. Igaz, megszoktuk már, hogy a szeszélyes időjárás következtében a földművelők gyakran elkeserednek, szomorúságra váltanak. S hajlamosak vagyunk mindjárt készpénznek ls venni. Ha nyáridőben pár hétig nincsen eső, már aszályt, elemi csapást emlegetünk. S így vagyunk ezzel a „tavasznélküliséggel" is. Mindennap remény, derűsebb idő várható. Legalábbis igv szeretnénk. Ha a kezdet nem jó, a nyár, az ősz még adhat gazdag termést De csak akkor, ha a munkaszervezetek, a munkaversenyek az idei tavaszon felülmúlják magukat, beváltják ígéretüket, nagy nagy szorgalommal teljesítik feladatukat. Sok múlhat a vezető garnitúrán. Senki sem várhat csodákat, de az tény. többször beigazolódott már, hogy egy-eev ilyen nagy feladathoz mindig felnőttek és mindig megtalálták a megoldást Reméljük, most is így lesz. Sz. L, LIGETES VAGY LIGETÖS Azt mondta a Röpülj páva döntőjének elején Vass Lajos, hírében a vetélkedő népszerűségével együtt növő, az egész országot dalra derítő „játékvezető", amikor éneklésre buzdított: „Aki még nem tudná fejből a Félegyházi utca ligetös, ligetös kezdetű dalt, anjit először novemberben énekeltünk együtt Dunaptajon, kérem, keresse meg a Röpülj páva dakefüzet 16. oldalán". Láttuk, hogy lapozták sokan a füzetet, és örömmel hallottuk, hogy nem úgy énekelték, ahogy a füzetben van, hanem így: ligetös,... igenyöst. Így énekelték ott Sopronban is,, jóízűen kóstolgatva az özés ízét. Ki tudná okát, miért, de a dicsérendő vállalkozásból született kis füzet köznyelvivé fi-" nomította mindkét szavunkat Félegyháza nem öző nyelvterület, magam nem tudom dokumentálni, hogy Dunapatajon biztosan így énekelték-e, Vass Lajosban bízom csupán, abban, hogy ő semmi pénzért nem változtatta volna át, ha nem így éneklik. Arról pedig magnófölvételem van, hogy ö mindig ligetöst énekelt. Valójában nem is ez okoz fejtörést, hanem az, hogyan lesz a igenyöst-bői igenyest. Ha ezt a nyelvjárási szót „köznyelviesítjük", egyenes lesz abból, nem igenyes. Erre a „finomításra" a nyelvészek már durva szót mondanának, a köznyelv pedig népieskedésnek nevezi. Népdalok közt különösen rosszul mutat. Szóvá tesszük még, hogy a tápai Szigeti Istvánné özése is elveszett a kiadványban, meg a szegedi dr. Katona Józsefnéé is. Talán nem kell meggyőznünk az illetékeseket, hogy népdalgyűjtésünk régen túllépett már az ilyen finomításon. Szükségtelennek és károénak tartja. H. D. Tükröződés Horváth Dezső A MESE H

áry-ágon minden becsületes mesemondónak ágrólszakadt édestestvére. Katonakorában, régesrégen eleven királyt is látott. Aki erről akar hallani igaz történetet, hát ide figyeljen! . . — Ügyes katona voltam en, a századosom legkedvesebb katonája. Kirukkoltunk, egyszer nagygyakorlatra, másik ezredből való volt az ellenség, az elvonult Kistelek alá, hogy onnan támad, mi meg csak vártunk. Na. Mihály, most kéne győzni! Egedetlen nagy. sötét borulás jött alulról, megijedtek a tisztek. Városi népek voltak, még égzengést se hallottak igazából, itt a pusztában pedig egy sántalábú bokor sem termett. Most mi lesz? Elázik a század — sopánkodtak egymásután. Odaszólok a századosomnak, mert amúgy rendes ember volt az. hogy csak öt percet adjon, majd keresek én enyhelyet Adott. Látom, hogy egy puskalövésre káposztaföld van. Hasaljon mindenki egy fej káposzta alá! Csapkodott a vihar, dörgött az ég. mi csak nevettünk. mert nem áztunk. Az ellenség meg úgy pacallá ázótt, nekünk csak ütni kellet rajta egyet, aztán vége is volt Hálálkodtak a tisztek, megtudta ezt a király is. Szólít rögtön. hogy menjek föl Pestre, mert ideadná a nagyezüstöt. Tanyán ugyan sok hasznát nem veszem. de ha szépen hívtak, csak elmentem. Azt se tudtam, hol van az a Pest. olyan szerencsém volt odataláltam mégis egyenest Csak melyik házban lakik a király. azt nem tudtam. Gondoltam. abban, amelyik a legnagyobb, amelyiknek legcifrább a kerítése. Kimentem az út közepére, hogy villoghassak jobbra is, balra is. hát szembetalálkozom egy rendőrrel. Körülkerült háromszor. mire meg mert szólítani. hogy — menjen inkább a vitéz úr a járdán, mert még el találja ütni egy bolond autó. Igazsága volt. de hogyan lessem én akkor a házakat kétoldalról. Az is igaz. hogv legyen a katonának magához való esze Pesten is. Elővettem a bajnétomat. Azt tudtam. hogv a nagv emberek kutyája azt mondja: hom-hom-hom. a kisebbeké meg csak csetteg Amerre mentem, végigbillegtettem a léckerítésen a bajnétot. fölérzett erre minden eb. lett is zenebona akkora, hogy én csak számoltam: ez se király — az se király. Előtalálok végre egy sürgőforgó kis csimotát a porban, megkérdezem : — Ez volna-e a király háza? — 'Ez: — Hát apád. itthon van-e7 Ebédeltek éppen. Ugrott a felesége. ahoRy megáltott: méR egy tányért a vitéz úrnak! Ne fáradjon, fölséges asszony, elvégeztem én már a vonaton. Inkább csak odaülnék addig a kemence mellé a padkára, fogyasszák addig egészséggel. Meg is bántam a jámborságorfiat, mert másodiknak törött krumplit ettek nagy darab pirított szalonnákkal azt pedig legjobban szerettem. Csakhogy másodszor nem hívtak. Amikor a bajuszát is lenyalta a király, akkor szól: — Na, te mentetted meg a legkedvesebb seregemet Kistelek alatt? Azzal cuppantott egyet ide is. meg ide is. és a mellemre tűzte a nagy' keresztet Beleszóltam, hogv középre tegye, mert másként félrehúz. Beszélgettünk erről 1$. arról is. mi a disznó ára mifelénk, megfarrt-e már a bor. meg ilyeneket Szedelőzködtem, de megszólal a király: Hallod-e, anyjuk! Olyan ritkán jön mihozzánk ez a Mihály, kikísérném az állomásra. Becsületes fehérnép volt a királyasszony, még biztatta i* hogy csak menjen. Majd végezkelődik 6 a jószágok körüL Elindultunk. Olyan szemem volt nekem, mindig azt kereste, hova van kiírva: bor. sör. pálinka. Na. igyunk meg egy feleset — húzom magam után befelé a királyt Nem mondom, jó ebéd után jólesne egy ital — feleli —, de nagy bajban vagyok. Segíts ki elsejéig! Én csak a hónap végén kapom a fizetést, egy megveszekedett fitying sincs nálam jelenleg. Láttam az ábrázatán. hogv a színtiszta valóságot mondja, olyan savanyú volt. Egyet se búsuljon. király uram, amíg zsoldja van a magyar bakának! Csak egészség legyen! Még kértem neki két decit, ne szomorkodjon, ha már eleresztette az asszony. Lakodalmakban. sok pohár bor után tovább is tart ez, de nekem eddig mondta csak a mesét Nevetett is hozzá, hogy beszédnek a hiábavalóság is jó. de aztán előlépett belőle a nagvratermett domaszéki lélek. Nehezen egyenesedő mutatóujjával megfenyegetett, a szemem közé nézett, hogy azért tudjak ám becsületet akkor is. amikor kiírom az újságba. Nem arra kért. hogy az ő nevét ki ne írjam, hanem erre: — Lehet annak a királynak még valamilyen famíliája most is, írástudó az. ha van, valamennyi. nehogy a kezébe kerüljön egynek is. Nem akarnám én megsérteni őket hogy bolondot csináltam az apjukból. Maradion a kettőnk dolga, melyik királyról van szá