Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-12 / 85. szám

Akácz László A HÍD A Központi Sajtószolgálat Idd novellapalyázatán — mint hírt adtunk róla — Akácz László, a Délmag.vaiország munkatársa, A híd círnu novellájával harmadik dijat nyert, Hát engem is visszahozott az estefelé hazacsattogó bé­csi gyors. Jöhettem vol­na, persze, hamarabb is. Akik ötvenhatban kifutottak, már háromszor-négyszer kattogtatták bőröndjeiket a hegyeshalmi állo­máson. De tudhatod, én mindig ilyen biztonsági ember voltam, nem hiába játszatott velem a kis Koltai bckket az osztályválogja­tottban. Szóval, most jöttem csak haza. tizenhárom év után, s most nyitogatom a szemem, mi is tör­tént azóta, hogy arról a Pest felé kattogó tehervonatról le akartál rántani. Kérdezed: tulajdonképpen mi­ért kapaszkodtam fel akitor az ütközőkre? Most is csak a vállam vonoga­tom. Csomagot kötött, térképet bújt akkor a fél kollégium, sod­ródtam én is a többiek után. A Béas környéki láger kerítésének drótszemeit számolgatva értettem meg végül, hogv hol vagyok. • hogy miképp is kerültem oda. Jó három hónapom telt el a Lakatra zárt vaskapu mögött. Ér­dekelnek azok a napok? Gyerek­korodban biztosan szúköltél be­zárt szobában; talán ezt az ér­zést idézte fel. és fokozta már­már a kibírhatatlaiiságig az az Idő. Na mindegy A lényeg az. hogy egy reggel — éjszaka esett, ép­pen a havat lapátoltuk —. va­lami svéd bizottság érkezett a táborba, hogy a menekültek kö­zött válogasson. Az én nevemet is kiáltották. A bizottság veze­tője — egy zöld szemű, falfehér tanárféle — azt akarta tudni, hogy tényleg gagyogok-e, ahogy bediktáltam, angolul meg fran­ciául Emlékszel biztosan, meny­nyit magoltam a zuhanyozóban, így azután el tudtam mondani hogy kl vagyok, s honnan futot­tam. Arra a kérdésre, hogy mik a szándékaim, nem mondtam mást. mint azt. hogy tanulni. Le­hetőleg közgazdaságtant tanulni. Ha gondolkodsz egv kicsit, biz­tosan eszedbe jut. hogv annak idején mennyire vágytam a Du­na-parti egyetemre. Kiküldtek, kétszer !s behív­tak. mire a zöldszemű ki­nyögte, hogy az ő orszá­gukban foglalkozhatnék a köz­gazdaságtannal. Két feltételük van csupán. Először is, égv sza­bott határidőre meg kell tanul­nom svédül; másodszor pedig, legalább tíz évig náluk kell dol­goznom. Ha a két kikötést válla­lom. a nyelvtanulás Idejére álla­mi segélyt, szállást adnak aztán meg biztosan akad egy olyan cég. amely — ha diploma után náluk dolgozom — vállalja a tanítta­tásomat Nem gondolkodtam. Megbuk­tattam a fejem és néztem, hol kell az előre kitöltött papírokat aláírni. Egy kiszuperált katonai gép szükség-ülésein rázódtam el Stockholmban, ahol előbb megint valami táborfélében tartottak, majd újabb faggatózások után megkaptam a letelepedési enge­délyt Emlegettem már. hogyan pör­gettem a szótárlapokat a zuha­nyozóban. Hát az a mindenesti magolás semmisem volt ahhoz, amit én azokért a torokból ki­bukó, orron átszivárgó svéd sza­vakért tettem. Reggel hatkor már javában lapozgattam a csíkos nyelvtanfüzetet, és estére mindig akadt tizenöt húsz olyan mon­dat amire azt mondhattam hogy végképp az enyém Január végén értem ki. a kö­vetkező karácsonykor vizsgáztam. A bizonyítványomban valami ilyesféle állt: „X. Y. a svéd nyelv megbízható és jól hasznosiható ismerője". Kedden kaptam meg a papí­rokat. csütörtökön már várt a levél, hogy az egyik nagy stock­holmi áruház igazgatója szeretne velem beszélni. Felhívtam, más­nap fogadolt. Elmondta, hogy szívesen szerződtetnének. Ahogy ez náluk szokás, beíratnak az egyetemre, vállalják minden költ­ségemét. és aztán, ha már kezem­ben a diploma, majd náluk kez­dek dolgozni. Ha jól tanulok, és felszedek még egy-két nyelvet, nem a megszabott öt, hanem nyolc vagy tíz év alatt kell a rámköltött koronákat letörleszte­nem Újra bólintottam. Két hét múl­va kezemben volt az egyetemi index. így, könyvforgiatással, füzet­töltögetéssel telt el újabb négy év, amelynek végén megint ott ültem az igazgató előtt, hogy je­lentsem, készen vagyok, munká­ra lehet fogni. Előbb üzletkötőként alkalmaz­tak. Egy hatalmas fekete táská­val kopogtattam a különböző cé­gek ajtaján. Fél év sem telt el, már külföldre is elküldtek. Két év múlva pedig, amikor kereske­delmj főnökünk sport Volvój-5­val egv fának ugrott — mivel akkor már németül is, olaszul is be­széltem —, dupla fizetéssel en­gem állítottak a helyére. E Z. ha utánaszámolok Jó négy éve történt. Azóta megállás nélkül járom Európát. Hétfőn Párizsban, szer­dán Londonban, pénteken Bécs­ben tárgyalóik. Senki mástól, egyedül tőlem függ az egész áru­ház minden szerződése. Szóval, ohogy itthon mondani szokás, befutottam; fei vagyok. Most, ugye. azt várod, hogy elkezdjem sorolni, milyen laká­som. kocsim van. mire vittem. Hidd el. tudnék mesélni ilyes­miről ls! A házról, ahol lakom, s ahol nincs lépcső, hanem auto­mata liftek nyílnak, csukódnak az ajtók előtt, meg a sport Vol­vómról, amellyel egyelőre én még nem ugrottam fának. Egyelőre, mondom, mert köny­nyen meglehet, hogy egy szom­bat vagy vasárnap este majd magam ugratom neki. Nyitogasd csak a szemed, és kavargasd csak a levegőt, mint annak Idején a kollégiumban! Igen, már Jó ideje megint egy ilyen fának ugratás előtt állok, de az is meglehet, hogv újra va­lami tabletta vagv egy fütyörésző gázcsap lesz belőle. Jól értetted. Azt mondtam, hogy újra. mert már tabletta is. gázcsap is — volt A tablettákkal még az egyete­mi évek alatt próbálkoztam. Ak­kor. amikor egv sikeres szigorlat után nem tudtam kinek elmon­dani. hogy az indexemben ott egy újabb jeles. Szombaton délután Jött rám a beszélhetnék. Ültem a szobám­ban, néztem a kis, fekete fedelű könyvet, és azon tűnődtem, hogy kinek telefonáljak. Évfolyamtár­saim valamennyien svédek vol­tak. Kalapot emeltek nekem, di­csérték politikai bátorságomat, de az, hogy meghívjon egv konyak­ra, soha egyiknek sem jutott eszé­be. Ismertem néhány magyar disszddenst is. Régit újat egy­aránt De hát a régleknek saját klubjuk, külön futballcsapatuk van. ők nemigen állnak szóba holmi ötvenhatosokkal. Az ötven­hatosok meg... És a nők? A sárga hajú Ursulák? Azokra nem olyankor csönget rá az ember, amikor valamit mondani akar! Szóval rettenetesen egyedül voltam. Legalábbis olyan egye­dül, mint amikor Bécs mellett számolgattam a drótszemeket Hat óra tájban, amikor oda­kint újra esni kezdett nyeltem le az első altatót Aztán utána küldtem a többit is. Húsz perc alatt másfél fiola fogyott el. Ha lett volna otthon még öt-hat szem, biztosan nem élem túL Legalábbis a gyomromat kimo­só orvos szerint akit egy józa­nabb pillanatban csöngettem fel. Másodszorra, ugyancsak egy szombaton este. gázzal próbál­koztam. Megittam egy félüveg konyakot odatámolyogtam a bojlerhez és elfordítottam a csa­pot. Valamelyik szomszéd abla­káig szivároghatott a gáz. mert rám törték az ajtót, és megmen­tettek. A hídig, látod, én még nem jutottam el... Jártak már a kezedben bizto­san stockholmi városfotók. Ta­lán emlékszel is arra a képre, amely két csatorna szürkés vize között egr köralakú épiüetíélét mutat, természetesen úgy, hogy a többi világusra meszelt, tégla­koszor.is házból in jó néhány látsszon. A képeslapok ezt a szí­nes városrészt sokfele változat­ban szokták villogtatni. Olyan be­állítást viszont még egyet sem láttam, amelyen a kerek épületek mögötti vashíd is feltűnne. Az a rozsdás vashíd, amely valami ra­kodószerkezet sínjét tartja, s amely alatt tíz-tizenkét méter mélyen húzódik Stockholm egyik legforgalmasabb autóútja. Egy Göteborgban élő magyar munkással álltam ott egyszer a könnyen elérhető magasságban. Ö magyarázta el, hogy az ala­csony korlátot miképp szokás át­lépni egy . üres pillanatban, s hogy. miért jelentik a lehető leg­biztosabb halált az odalent egy­más nyomában törtető autók. Azt is ez a göteborgi munkás mondta el, hogy a leggyakrab­ban szombaton és vasárnap szi­rénázik a híd alá a mentőautó. Igen, szombaton és vasárnap, amikor én is helyére akartam tenni a legnagyobb pontot, és amikor ott annyi, de annyi em­berre rájön a búcsúzkodás... Talán olvastál már róla, hogy néhány éve két szabadnapon pi­henhet minden svédországi. A szombat és a vasárnap, ez az el­néptelenedés ideje; akkor mor­dulnak fel, és indulnak hosszabb útra a városi autók. Ezt, ezt a két napot rettene­tes kibírni! Aki nem rántja be maga mögött a kocsiajtót, azt a hirtelen börtönné váló lakása fojtogatja, aki pedig rátapos a gázpedálra, azt vagy a betonút egyforma surrogása, vagy egy erdősarok csendje keseríti el. Ilyenkor kerülnek elő a konya­kosüvegek. Ilyenkor ad magá­nak fejlövést a . békés polgár, ilyenkor nem akar semmiről sem tudni. Főképpen arról nem, hogy tu­lajdonképpen mennyire értelmet­len a hétfő reggeltől péntek dél­utánig tartó kapadozás. Itthon mindig találkozhatsz valakivel, aki ráüt a válladra, s aztán meghív egy pohár sörre. De ott? Reggeltől estig mehetsz, míg egyáltalán köszönni tudsz va­lami félismerősnek. Beszélgetés, vagy ahogy itthon mondják, egy jó kis dumcsi? Arrafelé olyas­miről szó sem lehet Hiába van neked luxuslakásod rejtett hang­falakkal, meg akkora bárszekré­nyed, mint egy kredenc, mégis magad maradsz. Mert az idegen ott idegen csak igazán! Munká­dat elfogadják, meg ls fizetnek becsülettel, de arra, hogy egy család is befogadjon, aligha szá­míthatsz. És különben is! Mire mész egy olyan vacsorámeehívás­sal, ami úgy hangzik, mintha te­metésre várnának... Olvasom itthon az újságokat. Tudom, sokat beszéltek ti mos­tanában a hazaszeretetről. Nem akarok én ebbe a világba bele­szólni, s különben is, ha valaki­nek, hát akkor éppen nekem nincs ehhez jogom, de hogy így felkavarodott bennem ez az egész, csak megmondom, hogy szerin­tem mi az a hazafiság meg a hazaszeretet. Tudod mi? Az, hogy az ember tud kihez szólni. Hogy nem egyedül, egy luxuslakásban vagy egy erdei tisztáson kell meg­innia azt az üveg italt, hanem, ha arra vágyik, mindig tud ki­nek tölteni az asztalánál. Igen, ez a hazafiság, hogy nincs egye­dül az ember; hogyha káromko­dik is, van kinek káromkodnia. Ez a visszhang a hazafiság, és ezt megérteni, az a hazaszeretet. L átod, még a végén azt hi­szed rólam, hogy nemcsak a konyakra szoktam rá, de — ezt a szót is most tanultam itthon — a lelkizésre is. Pedig ne hidd, hogy ezalatt a tíz-egyné­hány év alatt kicserélődtem. Ha az lesz soron, úgy kapaszkodom fel a stockholmi híd lépcsőjén, mint amikor a kollégium padlá­sára mentünk teregetni. Tudom, mit vállaltam, amikor a megsza­bott határidőre nem jöttem visz­sza. Annyi történt csak, hogy né­hány dolgot volt időm megfogal­mazni. Megfogalmazni, és meg­érteni. Hogy aztán most mire megyek a szépen összerakosgatott gondo­lataimmal? Egyelőre hátra van még egy kis törleszteni valóm; tudhatod: soha, senkinek nem szerettem tartozni. És, ha kibí­rom addig, a legutolsó részlet után? Anyám is ezt kérdezte, neked ls csak a vállam vonoga­tom. Jó lenne tudni, gondolkod­hatom-e én még ezen. Istenem, de jó lenne tudni! Mezey Katalin FOHÁSZ UTOLJÁRA Istenem. ad.i eleséget harchoz halálig ellenséget, forró egedhez kemény szárnyat, messzeségedhez merész vágyat. csókomhoz adj kerek szájat, szabadságomhoz olajágat. Szivemre szálljon fényes porhó. akaratomtól legyek forró. lábamat növeszd már a földig, szelek uszálya, nem kötődik, eressz bízással, buktatóval, élni és meghalni valóval. Szepesi Attila ÉJSZAKA (részlet) Éjszaka. holdmagas sötét ne virassz velem, sorsom ne te légy csillagvirágzó nyugtalanság! Ügy jöttem en lótetemek közül, alá­zuhant tetők cserép­pikkelyei közül, kanyargó sorsok kidőlt-keresztes vakondtűrásai közül, ahol a földből kifordult gyökér is Dózsa ökle, a mindennapok krisztus-jászlai közül, az István-király-koronája fenyvesek közül. idő porhó-árkából. sziken dörömbölő tanyák közül úgy jöttem én, beírva fákba a nevem, hogy csak léptem maradt utánam. Daloltam madaraknak, fák, füvek szoktattak észrevenni az emberi arc mögött humusszá-bomló némaságot. Hajnalok faggattak, sokasodtak köröttem a homály elevenedő árnyal: a bevégzetlen-sorsúak acélozták erőm. növeltek nappalok. voltam rétekre-klcsapott csikó, kapualiak csavargó-vándora. tóltésoldalak. utak. idegen városok vándora, ki szűköl csöndre-csapott ajtók elött. s a szerelem nem tudja észrevenni. voltam mélyből-maeasodóknak intelem ki nem emelheti fel önmagát. hősnek kevés, senkinek végtelen. ki ütött tárgvai közt otthonos. és négv fal között mondogatja s forradalom asszony-nevét. Utassy József ELSŐ ÉV örökíts meg. Történelem! Állok falum fölött. Kezemben kis rög énekel: pacsirtabarna rög. Keleti szél fúj. Reng a rozs. Lüktet kezem kalitka-ökle. Ne sírj. mert gazdád megtapos: rög. te pacsirtabarna rög. te! Fejem fölött az égi freskón, átlényegül a nap: tüzes trón. Elsőnek én harapok Györgybe. S mert húsa szén. fekete-forró, pörgők, mint őrült napraforgó, s az égbe váglak: rög. te rög. te! Veress Miklós NAGYKORÚSÁG józanabbul mint a füsthajú házak elűzött magától az egyedüllét társat adott hozzám hogy rá vigyázzak megcsókoljam az arcát meg a mellét vásárokon mutogat most a század akrobatáknak lengő dalom a kellék a szó kiejtve szívem ellen lázad de szavak nélkül hogyan énekelnék felnőtt vagyok jog és törvény az őröm ha jó leszek kicserzi maid a bőröm egy múzeumban névtáblát kapok s mert játszani nem enged mégse pór­papírrá áznak szemem kikötőjén a piros-kék vitorlás csónakok

Next

/
Thumbnails
Contents