Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-26 / 97. szám

Péter László A VASKAPU SZEGEDI HŐSE Minap, Széchenyi István halálának 110. évfordulóján vízimernökeink idézték a Vaskapuszoros szabályozását kezdeményező „legnagyobb magyar" emlékét. Hadd elevenítsük föl mi is a Vaskapu szegcdi hősének alakját. Ábrahám Józsefről kell beszélnünk, a híres hajósgazdának, Zsótér Jánosnak vejéről, aki 1833 tavaszán, 24 évesen, először kelt at megrakott hajójával a szirtektől, szűkületektől, sebes folyásától megközelíthetetlennek tartott Vaskapu-szoroson. Csak helybeliek tudtak, kisebb, könnyű vízi járműveikkel átjutni mindaddig e félelmetes Duna-szakaszon. A Felső-Tisza vidékről tengeri gályák építéséhez készített faműszereket és timsót hoztak le 1833 novemberében tutajon Szegedre. Weisz Bernát szegedi nagykereskedő megkérdezte Zsótér Jánost, vállalná-e a rakománynak Galacba való eljuttatását Ábrahám János utóbb így mondotta el: „Ipamnak én levén hajóin képviselője, miután a magyar haza folyamit hajózásaim áltál már nagyobb részben ismérem, a Dunának alsó részeit is Imellyeket csaknem hajózhatatlanoknak hallottam) meglátni igen vágyván, ipamat az érdeklett fuvar felvállalására ösztönzém.. Egy tölgyfahajó födelét, hogy könnyebb legyen, leszedette, ebbe rakták a 3130 mázsa súlyú műszereket és 100 mázsa timsót s 1833. február 28-án nyolc szegedi legényével megindult Szeged alól Ábrahám József. Llpkovánál az alacsony vízállás miatt 21 napot dángubáltak, várakoztak. Fölfogadott hat helyi vízenjárót, mivel innentől „alább már csak a vízzel isméretes emberek hajózhatnak bátorságban". Az első próbát a Berzaszkától Onsováig tartó szakasz jelentette. „AUg hagyok el Berzaszkát, már hallatszott a Duna sebes folyásának moraja, s megpillantván a Velika Kozla őrházat, egyszersmind szemünkbe ötlének tu előttünk Wy komolyságban ismeretlen Duna hullámai, s látszottak a viz színén ki-kiállá sziklák csúcsai. Ezen hullámok közt, melyek szinte egy ölnyi magasra emelkedtenek föl, ragadtatéle hajónk..." A sziklák közt csupán húsz, legföljebb harminc öl szélességű sáv maradt, ezen kellett a roppant meggyorsult víz erejét fékezve, csapongását evezőkkel, esáklyákkal ellensúlyozva, kormányozni a haiót. „A kormányt bátor s lélekéberültséggel teljes vigyázattal kelle tartanom, annyival inkább, mivel a víz szine alatt elrejtezett sziklacsúcsokat legföljebb 4 vagy 5 lábnyi Víz fedi." Így értek el Orsovához, azt hívén, hogy túl vannak a veszélyen. Holott mo6t tudták meg, a neheze még hátra van. Most újabb 21 helyi hajóst fogadott, részint, hogy a víken tájékoztassák, részint azért, nehogy lejjebb hajójuk, helyismeretük híján — egy-egy szakaszon, a Duna lévén ekkor a határ — a török oldalra tévedjen. Hamar meggyőződtek, hogy „az előbbieknél sokkal irtóztatóbb volt a Duna hánykódása". A hajó mögé kötött dereglyéről a legényeknek föl kellett menekülniük a hajóra, mert amaz eltörött. „Miután rohanó hajóm a Roszbojnik Veltki és Golubácska Mali sziklák közt bukdosván, s ezen szirteket még jóformán el sem hagyva, Roszbojnik Mali s Golubácska Veliki sziklák, ugy Kraljovác és Medzea, és ezeken alul levő Cifujeszki Kamen szirtek közül, el nem beszélhető veszélyinkböl, mellyel a Vaskapu nevezetet, rajtuk' való általhajózás nehézsége miatt méltán megérdemlik, az ismét sima Dunára értünk." Innen további 21 nap alatt értek Galacba. összesen 72 napba telt az út Szegedtől Galacig. Szerencséjük volt, teszi hozzá, hogy az olvadás megduzzasztotta a vizet, s így nem ért a terhes hajó alja sem szirthez. ' Mivel a címzett, Milánovics Tivadar, nem tartózkodott épp Galacban. Ábrahám József rakományát Athanaszkovits osztrák konzul jelenlétében Nika Koszta megbízottnak adta át. A konzul írást küldött Szeged város tanácsához, melyben Igazolta a sikeres hajóutat. Ennek híre ekkor bejárta az európai hírlapokat. Ábrahám József pedig 150 aranyat érő hajóját elkótyavetyélte árverésen 40 aranyért, s tengelyen indult hazafelé. Brassóban tiz napot töltöttek vesztegzár alatt, majd Károlyfehérvérott fenyőezálakat vásárolt, abból tutajt csinált embereivel, s a Maroson leereszkedett szülővárosába. „A galaci utazást — fejezte be beszámolóját, melyet a szintén neves szegedi Tary Pál közölt a Társalkodó 1834. július 2-i számában — hahogy méltó fuvarom leend. Ismételni mármost nagyobb bátorsággal levén- kész." Tápay Szabó László Régi szegedi családok című munkájából tudjuk, hogy Ábrahám József bátorsága a szabadságharc alatt is megmutatkozott. Tőle tudjuk azt is, hogy a Vaskapu hőse Triesztben tanulta a hajóépítést, tehát világlátott, jó szakember volt. 1849 februárjában a kormány fölhívására hajósokból, superokból, halászokból és vízimolnárokból egy csajkás századot szervezett, melynek ő lett a századosa. Mikor a Maros Deszknél átszakította a töltést. Ábrahám József csajkás századával és a felsővárosi 5. nemzetőr századdal űj, cölöptöltést készített, és ezzel az árvizet, mely Torontál megye felső részét katasztrófával fenyegette, elhárította. E tettét a kormány a hivatalos lapban nyilvános köszönettel nyugtázta. 1896-ban, amikor — magyar mérnökök munkája nyomán — megnyílt a Vaskapu, még élt. A Szegedi Napló szeptember 30án írta róla: „Ábrahám Józseí neve a harmincas évek derekától, amikor oly merészen és bátor ügyességgel áthajózott a Duna vészes sellőin és forgatagain el egész Galacig — Szeged társadalmi és közéletében rendkívül ismert és nagy szerepet játszó név volt, egészen a hatvanas évek derekáig, amelytől , kezdve aztáh lassan-lassan elhomályosult, s most már kevesen ismerik azt a 86 éves aggastyánt, ki reszketve küszkölődik az élet hullámos csapdozásaival szemben lépésről lépésre, napról napra tengődve." Kora elfeledte, mi pedig őrizzük meg a Vasltapu szegedi hősének emlékét. Mint Hemingway öreg halásza, úgy emelt ő is az emberi emlékezetben örökké tartó monumentumot a helytállásnak, az emberi munkának. A MI DALAINK íutib 3 • n W m Száj) le madar. száj) le fij" & c a iflft r> [a íTTkSzép to • Jó - víz t — .. ti -tort- } t J ' • mel - lé. jgJL Ijt J }* • Száj) le madar. szílj le Szép fo • Jd-vlz mel-lé. Pendítsd mef nyelvednek Gyönyörű szólását. Pendítsd meg nyelvednek Gyönyörű szólását. Csak azért szeretem l alu végén lakni, 8 az az én édesem Odajár itatni. Lovát ilatgassa, Magát fltagassa, Két piros orcáját VéUcm csokoltass*. A dal, amelyet Jagamas János romániai népdalgyűjtő a moldvai csángók között jegyzett le, Faragó Laura szegedi főiskolás előadásában szerepelt a televízió Röpülj páva vetélkedőjén. Négyszakaszos szomorú dallama, mint a csángók dalai általában, hajlításokkal sajátosan díszített. Szövege arra példa, hogy a népKontraszty László Vörös korsó rátságoian bólintott, de nem nagyon érdekelte az egesz. — Az anyád! Eger! — örvendezett a svájcisapkás — mióta szerettelek volna már látni! Mindig mondom az asszonynak is otthon, nézd azt a dobost a képen, együtt melóztunk a Faáruban 1 Feltörték mi? Emlékszel, amikor Csergötől mindig elkéredzkedtél, hogy mégy dobolni, emlékszel? Hogy szidott! Hogy mért nem a munkán "jár az eszed, mi? Mondtam is azóta Csergőnek, látod, Csergő, mondom, milyen nagy művész lett az Egérből!... — Egér! — háborgott Barbara. — Mi az, hogy egér? — A feleségem! — mutatta be zavatan Miklós a svájcisapkásnak. — Kezitcsókolom, Sümegi — mondta amaz, nyújtotta széles tenyerét, de Barbara csak biccentet türelmetlenül. — Egérnek hívtuk a kedves férjét, mert mindig kekszet rágcsált. A gyomorsava miatt. Tényleg, fáj meg a gyomrod? — Most már valahogy nem... — Miklós a feleségét nézte: Barbara a félig kész faburkolat léceit rángatta. — Legalább rendesen csinálják meg ezt a vacakot — mondta idegesen Barbara. — Egy vagyont költünk erre a lakásra, és akkor bükk, meg pévécé!... Májk, kérlek, nagyon örülök, hogy itt is akadt egy ismerősöd, de tudod, hogy sietnünk kell a Rádióba ... — Frejszhez fordult: — Mutassa meg. kérem, a többi helyiséget is! — Erre tessék, elvtársnő, ez itt a háló, a fürdőszobából, ugye... — Eltűnteik a frissein tapétázott falak mögött. — Nahát! — mondta a svájcisapkás Miklósnak —, mindig nézlek a tévében! Plakáton is láttam a nevedet! Mindig eszembe jut. hogy én tanítottalak meg melózni a forgácsolón, meg a gatteron... — Az. bizony — tipródott zavarton Miklós. — Tudod, sietnünk kell most, négykor próba-.. — Hoztad a kajádat abban a kis piros lábosban. Paprikás krumplit... — Te meg cvékedlit. Káposztás cvékedlit. Szereted még? — Jól megborsozva! Ajaj! Ha nekilátok, abba sem tudom hagyni! Te, a feleséged, ügye, énekesnő? — Az. — Fene a dolgodat — nevetgélt a svájcisapkás. — Jól kerestek. mi? Nekem megmondhatod. nem vagyok irigy. Ez a kégli is... benne van egy kevésbe. mi? Kocsid is van? — Renault. — Nekem még a bringám ... — a svájcisapkás az oldalát fegta, ügy nevetett. — Az a brir-ga. amivel akkor is jártam. Az a robogó, tudod? Felpiszkáltam egy kicsit, most már hatvannal is tudok tépni. — Az a rozoga? — Az. az! Furikáztunk rajta eleget, emlékszel? Az udvaron körbe-körbe. . Hanem, hallod, felénk se néztél azóta! Pedig milyen jó] megvoltunk mi ott, a kettes műhelyben! Olyan kis egér voltál, hehe... De megtanítottalak: melózni! — Koszos , Symphoniá-s csomagot kotort elö, kipöckölt egyet. — Vártam, hogy egyszer bejössz ... — Nint$ megállás... Kösz, hagyd, majd én. — Filteres Winslonnal kínálta. Rágyújtottak. A férfi nézte Miklós gondosan kócolt haját. dús oldalszakáilát. színes ingét. — Doboltál azon a benzines hordón, az enyvezőben. Az isten se gondolta volna, hogy igv feltörsz. Nyomtad velünk a melót meg minden. — Hát, így van ez... — Én még, látod, mindig ott vagyok Külső munkák, vásárépíflés... mint azelőtt, A kis Takács is ott van az egyengetőn ... Meghalt a felesége. Most aztán nem akar nyugdíjba menni... Azanyját! Mutasd csak a kezedet? — Odatartotta a magáét is. — Kifinomodott, nem mondom! Tudnál még melózni a gatteron? , — Májk! — Kiáltott élesen Barbara odaátról. — Májk, kérlek! — F.gy pillanat — mondta Miklós a svájcisapkásnak. Bement a hálóba; Barbara suttogva félrevonta. — Annak a pasasnak, akivel beszéltél, adj egy százast. És mondd neki, hogy rendesen csinálja meg azt a burkolatot — De Barbara! Hiszen a haverom volt. — Jaj, ne kezdd már megint a mafláskodást, Májk! Siess, fél négy múlt, elkésünk! — Májk? — nevetett a svájcisapkás, amikor Miklós viaszament hozzá. — Májk! Jobb. mint az Éger! — Idefigyelj — mondtá Miklós ég egy százast nyújtott a férfinak. — Ezt tedd el. Amaz megnöikkent: — Ezt? Minek? — Tedd csak el... És jól csavarozd fel a léceket. — Marháskodsz? — sápadt elx a férfi. * — Na, csak semmi szerénység ... — Ügyetlenül belegyömködte a pénzt a svájcisapkás zsebébe. — Kell az... — De a férfi dühösen kicibálta a százast és visszadobta: — Vidd a francba! Tehetetlenül álltak egymással szemközt; Barbara odaát Frejsznek panaszkodott: Borzasztó. semmi sem az, amit megbeszéltünk, mondtam, hogy sárga csempe legyen, sárga vécékagyló... én ezt perre viszem1 Májk! Májk. kérlek, gyere, szívem! — Hát akkor — mondta Miklós a svájcisapkásnak —, szervusz ... A férfi rosszkedvűen" elfordult nem nyújtott kezet — Siess csak — dünnyögte — siess, elkésel... — Odaadtad? — kérdezte Barbara a lépcsőházban. — Itt az a rohadt százasod! — Gyűrte a tenyerében, mint egy rongyot — Hát ez fantasztikus! Azt hiszik. menő vagy, szórhatod a pénzt! Kétszáz, vagy háromszáz, azt elhiszem! A százas nekik már semmi! dal csakugyan változatokban él. Nem sok népdal ismeretére van sajjkség ahhoz, hogy rájöjjünk, egy-egy sorát, sőt egész versszakát — a harmadikat páldául — egészen más dallamú dalokból jól ismerjük. Ez a variációs készség általában a népdalra, de különösen a csángó folklórra jellemző. Veress Miklós JOBB KORÁN? Gyertek lányok ligetre, ott a világ közepe — aktuális tavaszszal nagyon ez a gyerekkorunkból ismert dalocska. S liget. Szegeden meg sziget, van éppen elég. Hogy hol a világ közepe? Nos, az alighanem Zentán. S azon a világ szeme — és nyelve is — két hét óta. Mert a pletyka akürül szövődött, hogy egy tizenkét éves zentai gyereklány gyereket szült a törökkanizsai kórházban. A kis Zorán két kiló hetven dekával jött világra, de hízik világnak, hét nap alatt negyed kilót gyarapodott. S közben kiderült az is, hogy az eset egy tanyán esett, es megvan az apa is, Mirkovics Zoltán huszonhárom éves mezőgazdasági technikus személyében, aki — mihelyt kinyomozták kilétét — állítólag hajlandó feleségül venni a kis-anyát, ha a bíróság nem ítéli el. Ha elítéli, akkor csak fizet. A nyomozásra pedig azért volt szükség, mert a kislány a férfinak csak a keresztnevét tudta, hiszen együttlétük csak rövid ideig tartott. Persze, még elképzelni is nehéz, milyen rövid ideig lehettek együtt, ha a fiú vezetéknevét nem tudta megjegyezni a kislány. Igaz, nem könnyű név. De lehet, hogy meg se kérdezte. Minek az. Nyár volt. Tanya. S dalocska arról, hogy: gyertek lányok ligetre. Mindez Jugoszláviában, Zentán történt. Nem nálunk a ligeten, a szigeten. De azért nem ártana tanulni belőle. Egy modern dalocskát, ami valahogy így kezdődhetne: Lányok, lányok hova is siettek?! Szívesen járnak az emberek klubba, ha érdemes. A szegedi agrárklub tagjai azzal hívogatták helybeli és vidéki ismerőseiket, hogy most különösen érdemes: illetékesek részvételével valóban közérdekű témát vitatnak meg. Jöttek az emberok sorban, csak éppen az hiányzott, akinek a ked- ' véért jöttek. Hol lehet? Ki tudja? Telefon ide. telefon oda végre megtudják. hogv ki tudja. Ogy tudja az illető, hogv Pestre ment fontos ügyben. Aki már volt klubban, tudhatja, mit tesznek ilyenkor az emberek. Meggyőződéssel hangoztatják. hogy ezzel a módszrrel minden klubot szét lehet robbantani.