Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-24 / 95. szám
MANFKFNFK. Megérkezett a tokiói Hanedn repülőtérre az a 37 csinos maneken, akik a nyugatnémet Triumph cég legújabb kreációit mutatjak majd be Japán nagyobb városaiban KÖSZOBRÁSZOK. A Parlament alatt, a Duna-parti műhelyben értékes műalkotások készülnek. Itt dolgozik a Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalat 15 munkatársa, akik elsősorban a Parlament felújításával kapcsolatos kőszobrász munkákat végzik. Képünkön Paál Dezső kőszobrász az időjárás viszontagságai miatt megrongálódott sóskúti homokkőből készült Báthori István-szobrot faragja süttői fagyálló kemény mészkőbe PÉNTEK. 1070. ÁPRILIS 24. Ha az edzők és a szakosztályok vezetői szívügyüknek tekintik az utánpótlás biztositásat és szemmel tartják az iskolák tehetségeit, akkor biztos, hogy néhány év múlva már nem lesz probléma a kosárlabda-sportban. Mióta Tasnády József révén jó kapcsolat alakult ki a szakszövetség és a testnevelő tanárok között, azóta egyre többen foglalkoznak az általános iskolában a kosárlabdával. Az idei versenyek pedig azt igazolták, hogy színvonalban is egyenletes fejlődés mutatkozik. Különösen jó munka folyik a tanárképző főiskola 1. sz. gyakorlójában, a Béke utcai és a Hámén Kató általános iskolában. Szépen fejlődik a kosárlabda élet a Madách utcai iskolában is. Egyénileg is ki kell emelni Kónya Ferencnek a Béke utcai iskola testnevelő tanárának tevékenységét, aki évek óta az 1—2. helyezést szerzi meg csapatával, s egyike azoknak, akik a legtöbb utánpótlást adják a szegedi egyesületeknek. Az idei nyáron Szegeden rendezik meg az Üttörő Olimpiát. Ezért különösen izgalmasak voltak a versenyek. A szegedi küzdelemben 8 fiú és 7 leánycsapat vett részt. A fiúknál ritka megle, petésként a tanárképző I. sz. gyakorlója pontveszteség nélkül szerezte meg az első helyet. 2. Béke utca. 3. Madách utca. A leanycsapatoknál ugyancsak pontveszteség nélkül került az élre a Béke utcai iskola. 2. Hámán, 3. Madách. Az 1—2. helyezettek április 29-én vesznek részt a megyei döntőn. Amelyik csapat ott megszerzi az elsőséget, képviseli a megye színeit az Üttörő Olimpián. Az Üttörő Olimpia bajnoksága mellett érdekes színfoltja még kosárlabda sportéletünknek az utánpótlás bajnokság. melyben a VI—VII. osztályos tanulók vesznek részt. Ez is jó kezdeményezésnek bizonyult a tehetségek felkutatására. Az idén a sorrend így alakult, fiúk: 1. Tanárképző I. sz, gyakorló, 2. Móra. 3. Rókusi ált. iskola. Leányok: 1. Tanárképző II. gyakorlója, 2. Rókus, 3. Szilién sugárüti iskola. K. J. HOGYAN TIPPEIJÜNK? NB I A csoport: IJVTK (4.)—Ü. Dózsa (1.) 2 x 'Videoton («.,—MTK (5.) 1 x Tatabanya <:;.) — Vasas (2.) 1 2 cJyör (».)— Komin (7.) 1 VB I B B csoport: Eger (4.)—S/állí'.ók (t.) 1 x NB 1 B A tsoport: ZTl (5.)—G.-MAVAG (7.) 1 NB II kelet: Budafok (11.)—KISTEXT (8.) X Kiskunfélegyháza (12.)— Szegedi VSF (4.) x 1 Szarvas (7.) —Cegléd (í.) 1 DEAC (9.)—Jászberény (14.) 1 Olasz A osztály: Kóma (111.)—Bologna (11.) 1 x Torino ('.)—Caglinri (1.) 2 Verona (12.)—Nanoll (*.) 1 2 rotmerkózések, sorrendben: xll BoUby Charlton dr. Andrew Stephentől átveszi az érmet Sikeresen rajtolt a Szegedi Volán férfi kézilabdacsapata az NB I B idei bajnokságban: első ellenfelét, a Komlói Bányászt, jó játékkal fektette kétvállra Újszegeden. A második fordulóban Pesten mérkőztek, a bajnokság legjobb együttesével. az FTC-vel. Bár jól játszottak, a rutinos fővárosiak nyertek. A bajnoki találkozók mellett két nehéz mérkőzésre álltak ki, amelyek fizikailag és pszichológialag ls megviselték a játékosokat: a szovjet katonaválogatott — erős NB l-es csapatnak, felel meg —, majd a Budapesti Spartacus elleni MNKmérkózésen is jobbára fáradt játékosokból álló Volán szerepelt. Mindkét találkozót elvesztette. Kovács Iván edző: „Pillanatnyilag az edzések könynyitésével, speciális egyéni roglalkozásokkal és taktikai feladatok begyakorlásaval próbálom a gárdát ismételten formába hozni. Természetesen a lelki egyensúly visszaszerzését is fontosnak tartom." Vasárnap délelőtt újra hazai pályán játszik a Volán: a harmadik fordulóban Vác együttesét fogadják. Ahogy az edző mondta: a teljes regenerálódás még hem valószínű, de becsületes helytállással legyőzhető a jó képességű Duna menti együttes. A váciak ellen ismét szerepel Hertelendi Róbert, aki hét közben iskolája csapatában középiskolás bajnoki mérkőzéseken játszik. Nagy lövöerejére szükség lehet. Ács S. Sándor DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar «2oc1all?ta Munkáspárt Szceet) varos) bizottságának napilapja - Főszerkesztő: P Nagy István - Szerkesztöses kiadóhivatal: Szeged Magyal Tanácaxöztarsasag útja 10. telefon: 13-535. 13-003 - FelelOt kiadói Kovács László. - A lapoi nyomja Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. Bajcsy•ZstUnprkv u. 29. (Index: 29 053) - ri««?eté« díj egy hónapra 20 forint Tarka MOZAIK Következnek a lengyelek így kis ünneplés a Népstadionban — Hét sérült — Néhány szó a szegedi válogatott-jelöltekről ÜJ TlPUSÜ PrtTKOCSlK. A Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasagi Gépjavító Vállalat a francia OTA-Richard cégtől megvásárolta a 8,5 és a 10 tonnás, egytengelyes pótocsik I gyártási jogát. Az első hazai mintapéldányok már elké-1 szültek és Szegeden, a Felszabadulás Tsz-ben mutatták be • a szakembereknek. A pótkoési francia repülőgép-kerekeken > gurul es jól alkalmazkodik a terepviszonyokhoz MISKA BARÁTKOZIK. Az 1972-ben Magyarországon megrendezésre kerülő Vadászati Világkiállítás egyik érdekessége lesz a hazai vadállomány „képviselőinek" bemutatásR. Ehhez már most megkezdték a reprezentáns példányok befogását. A veszprémi Kittenberger Vadasparkba — mely otthont ad a befogott vadaknak — már megérkeztek az első szépen fejlett példányok. Képünkön Miska, a 6zépen fejlett vaddisznó lassan kezdi megszokni az ember jelenlétét Á sorsolás döntött A római és a chorzowi 210 perces küzdelem után szerdán este Strasbourgban semleges pályán újabb mérkőzést vívott egymással a kupagyőztesek Európa Kupa dontőbe jutásért a Gornik Zabrze és az AS Róma labdarúgó-csapata. Az első félidőben a Gornik Zabrze Lubanski góljával 1:0 arányú vezetést szerzett. A második félidő elején egyelített ki az olasz csapat: Capello 1 l-esből belőtte az AS Róma egyenlítő gólját. Sem a második félidő hátralevő részében, sem a kétszer 15 perces hosszabbításban nem esett gól. Végül a sorsolás döntött a lengyel csapat javára. A KEK április 29-i döntőlében így a Gornik játszik a Manchester City ellen. Vereség Szarvason A Radnóti Miklós Gimnázium kézilabda-csapata az Országos Középiskolás Kézilabda Bajnokság keretében Szarvason • játszott a Vajda Gimnázium együttese ellen cs 20:10 (7:4) arányú vereséget szenvedett A csapat kulcsjátékosát. Emődi Attilát nélkülöző szegedi csapat tervszerűtlenül játszott, cs a jő lövöerőt képviselő Hertelendi is gyenge napot fogott ki. A i'isszavágóra 29-én kerül sor Szegeden. Járási eredmények A szegedi járási labdarúgó-bajnokság legutóbbi eredményei a következők: Balástya—Zákányszék 2:3. Forráskút—Domaszék 4:1. Asotthalom—Szatymaz 3:1. Tiszasziget—Pusztamérges 6:0. Csengele— Üllés 1:2. Kübekháza—Üjszentiván 3:0. Pusztaszer—Röszke 0:0. A Mórahalom—Bordány mérkőzés elmaradt, mert a hordónyiak igazolásai hianyosak voltak. (Kiküldött munkatársunktól.) Régen kapott már a magyar labdarúgó-válogatott olyan lelkes biztatást, mint a szerda délelőtti edzésen. Amikor a Népstadion gyepszőnyegére kifutott az együttes. a nézőtéren tartózkodó fiatal bolgár és olasz turisták — lehettek mintegy százan — leszaladtak a pályára. (Idegenvezetőjük bizonyára figyelmeztette őket, hogy éppen a válogatottak edzése következik.) — Hurrá!..; Hurrá... — kiáltották hosszan elnyújtva a bolgár fiúk és lányok, míg az olaszok éljenzése gyors ütemben visszhangzott: — Avanti!..; Avanti!... Avanti!.,. Azután kattogtak a fényképezőgépek. Talán győztes mérkőzés után sem fotografálják olyan sokan a csapatot, mint a fiatal utazók tették. A rövid ideig tartó barátkozás után elkezdődött az edzés, amely egy jó órán át tartott. Labdagyakorlatok és ügyességi játékok szerepeltek a műsoron. A nem túlságosan megerőltető munkát szorgalmasan végezték a labdarúgók, akik között új arcokat lehetett felfedezni. Mint arról a hét elején már beszámoltunk. az újpesti Noskó, a szombathelyi Szabó és a Bp. Honvéd Kocsisa is meghívást kapott a válogatott keretbe. Nekik gratuláltak a szurkolók közül többen az edzés előtt és utána is. Beszéltem Kocsis Lajossal, aki — mint bizonyára tudják — szegedi származású. Mint sok más jóképességű futballista, ő is a móravárosi színekben kezdte el sportpályafutását. — Nagy öröm számomra — mondta Lajos —, hogy hoszszabb ideig tartó sérülésem után ismét meghívtak a keretbe. Csak annyit mondhatok : hozzáállásommal nem lesz baj, mindent megteszek azért, hogy bekerüljek a csapatba, s hasznos tagja legyek a válogatottnak ... Amikor az öltözőből eltávoztak a labdarúgók, akkor is jó volt a hangulat. Csak Hoffer József szövetségi kapitány és Kajíocsi Sándor edző egymás közötti beszélgetése sejtette, hogy problémák is akadnak. — Sajnos, sok a sérültünk — jegyezte meg panaszosan Hoffer József. — Fejes, Karsai, Becsei, Bánkúti, Pusztai és Konrád bajlódik kisebbnagyobb sérüléssel, ezért a lengyelek elleni csapatot csak a jövő hét végén állítjuk össze ... (Azóta már Noskó is ' harcképtelenné vált. A szerk.) A Népstadionban május 2án sorra kerülő válogatott találkozó eredményét illetően a kapitány nem bocsátkozott jóslásokba. Csak enynyit mondott: — Nem ismerem a lengyel csapatot, régen játszottunk már velük. Azóta nyilván sokat fejlődött: bizonyítja többek között, hogy a kupaküzdelmekben a Gornik és a Legia is jól szerepel. Egy bizonyos: nehéz mérkőzésünk lesz.... * A Népstadionban tartózkodott meg szerdán délelőtt az utánpótlás te az ifjúsági válogatott keret is. Tomann és Machos edzőknél a keretben levő szegediek felől érdeklődtem, s tőlük a következő válaszokat kaptam. Tomman Antal: — Az utánpótláskeret tulajdonképpen 24 játékosból áll. Ebben a szegedi Dávid és Varga neve is szerepel. Ha csapatukban jól játszanak, ősszel mindkettő számításba jöhet a szűkebb keret összeállításánál. Megjegyzem: Vasst a B-csapatban akartuk szerepeltetni, de a lengyelek lemondták ezt a mérkőzést, és május közepén Svédország ellen csak az Aés az utánpótláscsapat áll ki.' így ő egyelőre nem játszhat..; Machos Ferenc: — Belgrádban Emődi csapatom egyik legjobbja volt. Ezért a középhátvédre szá. mítok a lengyelek ellen ls, és a Skóciában megrendezésre kerülő UEFA ifitornára is magunkkal visszük. Metzger Károly Százasok klubja Bobby Chai'lton századik valogaíott mérkőzését játszotta Anglia színeiben Észak-Írország ellen. Csapata 3:l-re győzött A jubiláns Charlton a brit labdarúgó-szövetség elnökétől, dr. Andrew Stephentől ezüstérmét kapott a mérkőzés előtt. A Wembley-stadion bon lejátszott mérkőzésen egyébként Bobby Charlton lőtte Anglia harmadik gólját. A világon először Billy Wright lépte át a bűvös határt: 105 sapkát őriz a ködös Albionban. ugyanis minden válogatott mérkőzésen eiiádás emléksapkát kapnak a játékosok, A második helyen S. Sőrensen norvég kapus áll: 17 évig mlnt válogatott őrizte csapata hálóját Ugyancsak 105-szörös válogatott. A harmadik és a negyedik helyen holtversenyben Bozsik József „minden idők egyik legjobb középfedezete" és D. Santos „a futballtörténet legjobb hátvédje" következik. Hozzájuk nemrég Seszternyev is csatlakozott: a Szovjetunió legutóbbi válogatott mérkőzésén öltötte fel századszor a címeres, piros mezt. ö folytatja pályafutásai, tágja a szovjet, válogatott mexikói keretének. Kosarazó kisdiákok /