Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-19 / 91. szám
[MI Ü I 101 L? MIKOR ? 1970. ÁPRILIS 19., VASÁRNAP — NÉVNAP: EMMA FUTÓ ZÁPOROK Várható Időjárás vasárnap estig: időnként felhősödés, napközben szórványosan futó zápor, zivatar kialakulása valószínű. Mérsékelt, időnként élénk, délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappalt hőmérséklet 19—24 fok közölt. A Nap kel 4 óra 49 perckor, és nyugszik 18 óra 38 perckor. A Hold kel 16 óra 27 perckor, és nyugszik 3 óra 47 perekor. ______ VlzALLAs A Tisza vízállása Szegednél szombaton plusz 816 cm. (Apadó.) NYOLCVANÖT ÉVES Góaon Gyula (ez. 1889) Kossuth- az egyik legnépszerűbb magyai dija* érdemes és kiváló művész, színművész. IMS. ÁPRILIS 20., HÉTFŐ — NÉVNAP: TIVADAR A Nap kel 4 óra 47 perckor, ée nyugszik 18 óra perckor. A Hold kel 17 óra 38 perckor, éa nyugszik 4 óra 01 perckor. SZÁZÖTVEN ÉVE született Pálífy Albert szerkesztő. író. a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Petői) baráti köréhez tartozik, 1846-ban a Tizek Társaságának tagla. 1848. március 19 és 1849. julius 6. között a Márczlus Tizenötödike című forradalmi-radikális lap felelős szerkesztője. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Ma délután 3 órakor: Sakk-matt. CSÉB-élőadás. Ma este 7 órakor: Sakkmatt, Bérletszünet. Hétfőn este 7 órakor: Jánoa király, Bérletszünet. MOZIK Szabadság: Utazás * Nap túlsó oldalára. (Színes angol, fél 4. háromnegyed 6 és (.) Hétfőn: A bosszúállók újabb kalandjai. (Szovjet, fél 4, háromnegyed 6 es 8.) Fáklya ma délután: Viharos alkonyat. (Szovjet, 2 éa 4.) Fáklya ma és hétfőn este: Üzenetek. 16 és 8.) Matiné ma délelőtt fél 11-kor: Azok a csodálatos férfiak. (Színes amerikai.) November 7., Újszeged: Az oroszlán ugrani készül. (Ma S és 7 órakor, hétfőn 7 órakor, színe* magyar). Nyugdíjas Szakmaközi Művelődési Otthon, Sietted, Kossuth L. sgt. 53.: A Crosoow-akció. (S és 7.) Postás Mozi: A hármas manőver. (B ó« T.) Mihályteleki Móricz Zsigmond Művelődési Ház: Egy férfi kétaaobéa lakással. (4 és 6.) VIDÁM PARK Nyitna tt órától 21 Igkg. Hétfőst szünnap. BÁBSZÍNHÁZ Délelőtt U órakor KlníMé-bér•etben. délután 3 órakor bérteóOEŰBfltben: Oűl baba. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klán ál tér 1. sz. »s/67-ea» ease 10 órától reggel T óráig. Csak oQeaős esetben. BALESETI OVRAUT 28a éa hétfőn a balesetet szetimedett személyeket Szegeden a Közkórház CTolbuhin sgt. 55J ÁLLATORVOSI ÜGYELET termeiére Jtoeflts 25-tg este « órától eeggeü 6 óráig (vasárnap nappal is) elsóaegély és nehézellée esetére ügyeletet dr. Szút* László állami á'latorvoa. Lakása: Szeged. Párizsi krt. «. Telefon: 14-177. A3 állatorvos kiszállításától - G köteles gondoskodni. Wt Sísek. Lapszemle, Möjáifa í.W—7.58 Kellemes vasárnapot I Közben: 7.15 Múzeumok és loálütások nyitvatartási ideje. 1.00 Hirek. lapszemle, időlárás. (.!• Édes anyanyelvünk. 8.15 Hangkép. MRT Magazin. 9.50 Olvasmányélmények. 10.00 Hirek, időjárás. 10.03 Keress, kutass. 11.05 Rádióreklám. 11.10 Leonle Ry«anek énekel. 11.31 Plerre Monteux vezényel. Közben: 12.00 Hirek. lapszemle, Időjárás. 12.52 Nem azért mondom. 13.02 Gésák. 13.24 Rádiólexikon. 13 54 Művészlemezek. 14.40 Köztársaság a világ tetején. 15.00 Hirek. időjárás. 15.08 Nótakedvelőknek. 15.55 Gellért Endrére emlékezünk. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Zurab Andzseperldze énekel. 17.22 Körkapcsolás. 18.30 Költők albuma. Széogl Margit verseiből. 18 45 Rúggiero Ricci Paganiniműveket hegedül. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00. Hírek. Időjárás. 19.10- Könnyűzenei olimpia — III. rész. 20.12 Közvetítés a Madách Kamaraszínházból. Gellerthegyi álmok. 22.00 Hírek, időjárás. 22.10 A vasárnap sportja. Totó. 22.20 Szobek Márta és Varga András népdalokat énekel. Fátyol József klartnétozjk. 22.38 Suisse Romande Zenekar hangversenye. 24.90 Híreit. Időjárás. 0.10—0.25 Könnyűzene. Petőfi 7.00 A református egyház félórája. 7.30 Lehotka Gábor orgonál. 8.00 Miska báeai lemezeslédája. 8.10 Operakalauz. 9.30 Akutyakanaró csárda. 10.00 Zenei anyanyelvünk. 10.10 Haydn: Bdúr vonósnégyes. 10.30 ízlések, emberek. 10.40 Szívesen hallgattuk. Vasárnap! koktél: 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 13 00 A kis hableány. 13 45 Időlárás és Vízállásjelentés. 14.00 Táskarádió. 13.00 Jelen'dőben. 15.30 nehu—vzoneoraművek. 18.oo Hírek. 1dőiprás. 16.05 Mit hallunk? 16.25 Kcrkanesolás. 17.2? Tsaae ctern hegedül. ISO0 Hirek. időjárás. 18 03 Mikrofon elölj, nz irpd'slml -/erkesztö. 18.15 A Sválei Olasz Rádió és Televízió énekkara Mentéverdi-niílvekel énekej. 18.30 A Magvar Rárüo és Televízió'népi zenekara látszik. Járóka Sándor és Lakatos Sándor Véggtésével Ko'-áes Apollónia és Béres. Ferare énekel. 40'0 Vendérszer. koc'+ő: Ud'-rr" Tibor. 19 30 Jé estét, gyerekek' ">0.00 F.»ti krónika. 20.20 Sporthírek Totó. 70 15 Hangverseny Moszkvából. Lenin ,.*.-.i»tés«nek 100 évfordulóié alValmáhói TsVrbep; 7103 L»gked'-eséhb ••er«>1f*' >>•&& Szína: tár Miklós. Kb. 22.W Kalózok, \ kapitányok — kalózkapitányok. 22.25 A cigányprímás. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.10 Szóliitaparádé. Tánczene. 24.00—0.10 Hírek. Időjárás. HÉTFŐ Kossuth 8.15 Balettzene. 9.00 Kocsár Miklós: Nugyrédel lakodalmas. 8.25 A hét előadóművésze: Rudolf Kempe. 10.05 Novellafüzér Feleli István müveiből. 10.35 Mozart: G-dúr zongoratrió. 11.00 Iskolarádió. 11.35 Oepranégyesek. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Tánczenei koktél. 13.15 Böbe Gáspár Ernő népi zenekara Játszik. 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00 Édes anyanyelvünk. (Ism.) 14.05 Pol-beat, 14.14 Zongoramüvek. 14.39 Sarkadi Imre: A kútban. 15.10 Harsan a kürtszó! 15.45 Andor Éva énekel. 16.05 Amerikai népzene. 10.27 Nlcolat Gedda operafelvételeiből. 17.20 Marczla Demeter népdalokat énekel. 17.40 Vállalatok a minisztert értekezleten. 17.50 Beethoven: I. szimfónia. 16.18 Lenin arcképei. 19.35 ..Fegyvert, s vitézt éneklek ..." Kb. 21.35 Solti Károly nótákat énekel. 22.15 Chrudlnák Alajos szíriai jegyzete. 22.25 Beszélgessünk zenéről. 22.45 A Stúdió U játszik. 23.00 A XX. század zenéjéből. 0.10 Filmzene. Petőfi 8.06 Tánczene. 8.89 Ezeregy délelőtt. 10.00 A zene Hullámhosszén. 11.45 Szavannák, sztyeppék, oázisok. 12.00 Barokk-muzslka. 13.03 2+2 » 4. Bizonyítják évodásgyerekek. 13.20 A Bécsi Akadémia Kamarakóruaa énekel. 14.00 Kettőtől hatig ... 17.40 Vállalatok a minisztert értekezleten. 18.10 Közkívánatra! „Hátramozditók". Vidám panoptikum. 18.42 A la earta. Régi slágerek. 19.04 Rádiószínház: Mementó. 19.14 Jé estét, gyerekek! 20.25 Henry k Szeryng hegedűestje. 21.40 A hét előadóművésze: Rudolf Kempe. (Tsm.) 22.15 „Ha a garat üresen jár". 22.36 Deesénrl .Tánoe: Shakeaneare-monológok. 28.19 Verbunkosok, nóták. UtTÉVE 2 VASÁRNAP Budapest •M Orosz nyelvtanfolyam hatodoknak. Grisa. Andrej, Mása és a társadalmi bíróság. 9.35 Pamir '89. 8. Huszárok Szamarkandban. (Ism.) 9.00 Országos matematika-vetélkedő. 10.00 Üdvözlet barátainktól. Az Intervlzió gyermekműsora Moszkvából. 10.49 Észervétlen emberek. — Riportfilm. 11.00 Telesport: Pécsi Dózsa—Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése PécsrőL 14.33 Francia, nyelvtanfolyam haladóknak. — Sokoldalú oktatás. 15.00 Reklámműsor. 15.10 Frédi ée Béni, avagy: „a két kőkorszak! szaki". Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 2. Zűr a zsűriben. (Ism.) 15.39 Jönnek rendjel a es ódáknak... Képek, tények, emlékek. Magyar dokumntumfllm, 17.05 Delta. — Tudományos híradó. 17.35 Tom Sawyer kalandjai. — Magyarul beszélő angol Ifiúsági filmsorozat. 2. Szemölcslrtó szer. 18.10 Nyitott könyv: Illyés Gyula. — Puszták népe. Ebéd a kastélyban. 10.15 A világ térképe előtt. - Heti külpolitikai összefoglaló. 19.26 Esti mese. i».3S Nótaszó. zo.oo Tv-hlradó. 20.20 Végállomás, kiszállni! Tv-játék. 2130 Tavaszi divat. 1970. Az OKTSZ tavaszi divatbemutatóim. 32.00 TV-hiradó. 2. kiadás. Belgrád 9.00 Barázda — Magyar nyelvű adás. 9.30 Népi muzsika. 10.00 Földművelőknek. 1130 Varázsfuvolácska. — Sorozatfilm. 12.00 Mlra Stuplea tv-műsora. 16.10 ökölvívás: Dinamó—Crvena Zvezda. 17.90 Bövldfilm. 18.55 V. Henrik. — Amerikai Játékfilm. 20.35 Tiz parancs — humoros ndás. 21.35 Sportszemle. 22.36 Hoffmann meséi — rajzfilm, 22.40 Nemzetközi úszóbajnokság. Riport. Bukarest T.1B Torna. 7.45 Gvermekmwtlné. 9.13 Falu-tv. 1025 Beethoven-hangverseny. Születésének 200. évfordulójára, a Berlini Filharmonikusok Zenekara előadásában. 11.00 Honvédelem UjjS Magvar nvelvű adás 14.00 Románia—Szovjetunió ifjúsági labdarúgó-mérkőzés. 15.45 Balnoki labdarúgás. 17.30 Twist Olivér. Foivtatásos f!lm. 18.'a Filmművészeti újdonságok. 18 45 Országos fesztivál. Közvetítés Kolozs• várról. 19.15 Riportfilm. 19.30 Tavaszt műsor. 21.45 Tv-sport. HÉTFŐ Budapest Adásszünet. Belgrád 18.45 Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.50 Tarka labdárska. Bábjáték. 18.30 Tudomány: \ modern világ. 19.00 Nagyyásárl tv-iroda. 19.05 Maximéter. 20.35 Friedrich nirman: Strindberg tánca. Tv-dráma. 22.05 Amerika: találkozások. Bukarest 17.00 Hiúsági adás. 17.30 Kulturált úldonságok. 17.45 Középiskolások kórusa. 19.10 A Buddenb'roock-ház. Thoma-- Mann re-' "gúnyénak t' -fiinr. áitoiatg. 20,15 VÍR;RTJ4+' TTJFIRÉÖS. ' -2L30 SzinházműMéSzetről. Numizmatikai emlékek A Juhász Gyula Művelődési Központ rendezésében jubileumi kiállítás nyílt tegnap, szombaton délben a központ emeleti klubhelyiségében. A ma. vasárnap és holnap, hétfőn nyitva tartó bemutató ízelítőt ad a klub tagjainak — a szovjet és magyar nép forradalmi korszakára vonatkozó — gyűjtési anyagából, főképpen a Lenint ábrázoló pénzekből, érmékből, jelvényekből, címkékből, stb. A kiállítás emellett bemutatja a felszabadulás idejének és az ezt követő inflációnak numizmatikai emlékeit ifi. A kiállítást Bíró Lajos, a Közalkalmazottak Szakszervezete Csongrád megyei bl Lobogózzuk fel a házakat! A megyei és a városi tanács végrehajtó bizottsága, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei elnöksége kéri Szeged lakosságát, hogy Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából április 21-re lobogózzák fel a lakóépületeket, intézményeket, gyárakat. fj — Ma, vasárnap nyílik a I.enln-hélyegkiállitás. melvet a népfront városi bizottsága es a bélyeggyűjtő körök rendeznek a népfront Vörösmarty utcai székházában a centeánrium alkalmából. Az ünnepélyes megnyitó délelőtt 10 órakor lesz. — A rudabányal dúgítomfiben évente 400 000 tonna — Vajat készít a szegedi — Az ungvári egyetem áltejüzem. A sikeres próba- tal rendezett Lenin-centenágyártés után a szegedi tej- riumi ünnepségsorozatra Heüzemben megkezdődött a gedűs András főigazgató ve- gyengébb vastartalmú nyers vaj gyártása is Az NDK-ból zetésével küldöttség utazott pátércet dolgoznak fel. Ebből vásárolt automata gép órán- a tanárképző főiskoláról. A a mennyiségből 180 000 tönként 800 kilogramm vajat delegáció, melyben képvisel- 42 százalékos vastartaladagol és csomagol kitűnő tett magát a főiskola párt-. mú ércet nyernek, amelyet a ,. __ _ __ minőségben. A tervek szerint állami, szakszervezeti és hazal kohászatunk igen gazzottságénak titkára nyitotta a Szegedi tejüzem Csongrád KISZ-vezetése, április 18-tól daságosan hasznosíthat. A meg. — A Fekete-tengertől a rflai kolostorig címmel tart színes diavetéssel kísért útibeszámolót Bogdán Lajos, a Népművelési Tanácsadó főmegyén kívül Budapest vaj- 22-ig tartózkodik Ungváron, költségek csökkentésére és a ellátásába is belesegít majd. pörkölés hatásfokának javí- Kórusok találkozója. Ma, - ÜJ raktár. Az ÉM. 31. "tóra az idén áttérnek a vasárnap Pécsen rendezik Építőipari Vállalat vasbeton «dgaztuzelesre. Május 15meg a Tiszántúl és a Dunán- szerelői munkaversenyben *öl a kemencékben mór az túl aranyfokozatú kórusai- vállalták, hogy április 20-a olcsóbb fóldgazzal tüzelnek. rsepmuveiesi lanacsadó fő- haneversenvét találko- előtt átadják az NKFV új előadója holnap, hétfőn este hangversenyét^ Utólko- ipartelepénJe£ ^ "J _ üj mÍ8Zerekkel gazda fél 7 órai kezdettel a Juhász Gyula művelődési központban. — Négyszáztízmillió forintos rekonstrukciót valósítanak meg az elkövetkező években Békés megye cukorgyáraiben: Mezőhegyesen és Sarkadon. A gyárak technológiai berendezésének zöme ugyanis elavult, korszerűtlen. zóját. A hangversenyen a szegedi Tömörkény Glmnázianyagraktárát. um és Művészeti'szakközép- teljesítették ígéretüket, s a iskola énekkara is föllép, dr. napokban átadták az új rakMihálka György karnagy vezetésével. — A népszerű ételízesítőből, a Delikát 8-ból Idén tovább növeli termelését a Szegedi Paprikafeldolgozó tárt. A munkások gította a hidrológiai kutatást és a gyakorlatot a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság kollektívája Pachner Csaba főmérnök vezetésével. A területi megfigyelést, távjelzést szolgáló hat múszerA válasz Próba folyik a színházban. Az elhagyott asszonyt alakító színésznő annyira valószerűtlenül játssza a szerepet, hogy a rendező kétségbeesetten rákiált: — Várjon, mi csinál, egyetlen szavát, egyetlen mozdulatát sem tudom elhinni! Képzelje magát a hősnő helyébe! Síje bele magát abba, hogy faképnél hagyta a szerelmese. Érti már, ugye... Mit tenne akkor? — Találnék máslkat? — Üj név, bővült tartalom. A megyei tanács végrehajtó bizottsága határozatával ösz'annaaTPifinienyn szevonta a népművelési és az . , Vállalat A favalvtóál ióval oktatási intézmények eddig "Jdonsag sorozatgyártásának több?130 vagon etóállítását külön működött két módszer- előkészületéit az igazgatóság tervezik, g már az első ne- tani kozpontját, a nepmu- gépüzeme megkezdte. Példagyedévben 28 vagonnyit v<rI6si tanacsadót és a peda- ul az újrendszerű víreebssgyártottak a Kiváló Aruk «°guf.ok továbbképzési ka- ségmeró el6deinéi tizednyiFóruma megkülönböztető je- binetjét. Az uj intézmény mindÖBSze '5 oerc alatt ' kvalifikált termék- neye: Csongrád megyei Mű- mo- mindössze P«-c alatt Korrekció: A moszkvai Lenin Múzeumban című, tegnap megjelent második folytatásban sajtóhiba csúszott. Az utolsó bekezdésben 1017 novembere helyett „a régi naptár szerint szeptember végén, az új szerint október donéziai lével bőL — Bartók-emlékbizottság. A Bartók Béla halálának közelgő 25., s születésének 90. évfordulója alkalmából sorra kerülő megemlékezések méltó előkészítésére és lebonyolítására szombaton a Művelődésügyi Minisztériumban megalakult a Bartók Bélaemlékbizottság. Elnöke: Ilku Pál művelődésügyi miniszter, tagjai között ott van özv. Bartók Béláné. — Nyúltenyésztés. A Kisállattenyésztési Kutató Intézet szakemberei kilenc kísérleti és tervezőintézet, gazdaság és vállalat együttműködésével hatéves tudományos programot kérdtek a nyúlhústermelés fellendítésére. A szakemberek újfajta nyúlhibridet akarnak' kitenyészteni. Elképzelésük szerint egy anyaállattól évente 32 nyulat nevelnek maid fel, mégpedig 60 nap alatt kettő, nyolcvan nap alatt pedig 2,5 kiló súlyúra. — Tömegverekedés. Az inMalakka-szigetcsO' velőd ésügyi Központ. Módszertani képes a nagyvízhozam mérésére. Teljesen érthető 7-én Lenin stb." értendő. port egyik kis szigetén, Szapurán. három falu lakói es— Hippik bűnpere. Ismét tek egymásnak egy földdarab elhalasztották a Sharon birtoklása miatt. A harcban Tate-féle gyilkossággal vá- tíz ember vesztette életét, és dőlt hat hippi bűnperét. Az számosan megsebesültek. Az újabb halasztást- az indokol- indonéz hadsereg odaérkező ja. hogy a perben új bíró egységeinek nem sikerült ítélkezik. A mostani dönté- megakadályozni az öldöklést sek szerint « bírósági eljárás és a pusztítást. Az anyagi £££^2333? ^fogadó L-'— -4-8-HV károk is igen nagyok. "arom laiaiata 4844 logado — Boldog vagyok drágám, hogy a férjed Ilyen Jo hatással van Imriskémre! — Lottó-tájékoztató. A — ÜJ magyar zeneszerzók Sportfogadási és Lottóigazga- címmel tart előadást dr. tóság közlése szerint a 16. iá- Nagy István, a Collegiurr tékhéten 5 találatos szelvény Artium sorozat keretében nem érkezett. Négy találatot április 21-én, kedden este 8 44 fogadó ért el. nyeremé- órai kezdettel a JATE Békenyilk egyenként 92 646 forint épületének előadótermében június 15-én kezdődik. Tilosban nak volt. nyereményük egyenként 421 forint. A kéttalálatos szelvények száma 169 130. ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. a közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Könyvtarak segítése Kétszázezer forint rendkívüli hitelt bocsátott a járási tanács könyvvásárlásra a művelődésügyi szervek rendelkezésére. Ebből az összegből elsősorban a tanyai kis könyvtárak állományát frissítik föl. 92 könyvtar működik tanyán a szegedi járásban. Tízkilós vadmacskát lőttek A Szegedi Felszabadulás Vadásztársaság tagjai a napokban a Maros hullámterében motorcsónakokkal iárták a vizet, hogy az ott rekedt őzeket és nyulakat kimentsék. Közben az egyik távoli fa tetején egy hatalmas vadmaaskát vett észre a vadásztársaság elnöke és a vadőre. Mindketten egyszerre tüzelve terítették le a tízkilós példányt, amelynek farkát het gyúrúsáv díszíti. A tavasszal már többször folytatott mentést a folyók árterületén a Szegedi Felszabadulás Vadasztársaság. Amíg kisebb volt a víz. riasztották es kihajtották a gátaktól védett mezókre az őzeket és a nyulakat es így kevés vad maradt a töltéseken belül. Ezek túlnvomó részét sikerült szárazra vinni. Üjbó! megnyílt ca felújított élelmiszerbolt f SZT. ANTAL U. és TISZA L. U. sarok. Szegedi Élelmiszer-kereskedelmi VáHalgt ' , ; • „ . U VASÁRNAP. „.„-sT Kerem. az igazolvanyt nem vette észre, hogy tilos- 1!)70 ACfilI.fS 19 ban van 21 — 1 DÉLMAGYARORSIÁG 11