Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-14 / 86. szám
Hét újonccal SPORT Magyarország—Jugoszlávia SZEOL—Miskolci EÁC 90:67 (46:30) (Kiküldött munkatársunktól.) Belgrádban nagy találgatások folytak a szerdai Ausztria elleni mérkőzés után. Elég lesz-e annyi a magyarok ellen? Azt mindenki tudta nem kapott ki a csapat, es az a szabadrúgás bement. Láttáim, hogy csak ott van hely, ugyanis Sztepanovics a sorfal közepére állt, a jobbszéOrdögh István bajnok Budapesten a Jégszinházban mo6t rendezték meg az országos II. osztályú egyéni súlyemelő-bajnokságot. Ezen a Szegedi Sparacus legjobbjai is elindultak, és közülük Ördögh István érte el a legjobb eredményt aki a kózépsulyban (82 kg) bajnok lett. 360 kg-os öeözeredménnyei. Rajta kívül a lepkesúl.vü Gajda Ferenc 220 kg-mal második helyen végzett, és ezzel másodosztályúvá minősült. A pehelysúlyban Lnbádi Imre 260 kg-os eredményével negyedik lett. Ca ő is másodosztályú minősítést szerzett, mert ezt az eredményét idén már másodszor érte el. Grandpierre szinten belül Az év első atlétikai pályaversenyét Ajkán bonyolították le, ahol az ország legjobb gyaloglói mérték ösz6ze tudásukat. A 10 km-es futamban, ahol felnőttek indultak. Aranyi László (SZVSE) 46 porc 43 mp-es eredménnyel, tavalyi tolj silményét 3 perccel felülmúlva. negyed'k lett. A szegediek közül Grandpierre Csaba az Európa-bajnoki nevezési szintnél jobb eredménnyel. 48:18-as idővel gyózött az ifjúságiak között. 10 ezer méteren, A sei-dülók 5 km-es gyaloglásában Tóth László második, Kürti László harmadik lett. 24:35. illetve 25:51 idővel. Grandpierre. Tóth és Kürti eredménye jobb az aranyjelvényes szintnél. Monostori Tibor 2:2 (1:1) cselező balszélsöt, szinte le- . — hetetlen volt tartani. Ebben P^'S az alacsony Mujhogy Mitics szövetségi kapi- az időszakban lőtt is egy klcs helyezkedett, akinek felesgólt. Je fölött jól láthattam a felAztán ismét Dzsajics vég- ső sarkot, zett el szabadrúgást. A kapu Pusztai: Jó túllenni ezen elé kanvarodó labdára Dunai az els<1 mérkőzésen. Nagyon II. is felugrott nem érte el, boldog vagyok, hogy sikerült így a megzavart Páncsies a hón te t lent kiharcolnunk. énül a jobb alsó sa- Halmost: Megjósoltam még rokba fejelt öngól 1:1. Szegeden a döntetlent. A juSzünetben mindkét kapi- goszlávok gólja les volt. tány cserélt. Somogyi helyett Vellai: Három kilót leadezer néző előtt kezdődött a Karsai, Pirics helvett Jerko- tam- Az eJső válogatottság és • - • vics lépett pályára. A máso- Dzsajics nem valami megáldik félidő első 20 percében modott összhang. Nagyon nenagy nyomás nehezedett a héz tartani — kitűnő labdamagyar kapura. A heves tá- rúgó. sai), Pusztai. Fazekas, Bene, madások eredményeként ha- Kapocsi Sándor: A fiúk Dunai //., (Máté). mar meg is született a ha- minden dicseretet megérdeJugoszlávia: Mutibarics — zaiak vezető gólja. Dzsajics melnek, becsülettel küzdötTesan, Paunovics, Sztepano- bevitte középre Vellait, s így tek. Véleményem szerint vics, Holcer, Gracsanin, Muj- a tisztán maradó Gracsanin hasznos volt ez a mérkőzés. kies, Pirics (Jerkovics), Ba- kapta a labdát, aki lesgyanús A döntetlen jó alapja lehet tany mindent megpróbál, hogv győzelemre vezesse csapatát. Sőt a mérkőzés előtti napon azt nyilatkozta, hogy nem szamithat Holcer játékára. Mint később kiderült, ez csak taktikai nyilatkozat érthetetlenül a jobb alsó volt. Marschal osztrák játékvezető sípjelére mintegy 10 mérkőzés. A két csapat: Magyarország: Tamás — Vellai. Páncsics. Vidáts. Fejes. Halmosi, Somogyi (KarNB Il-es férfi kosárlabdamérkőzés. Miskolc, 200 néző. Vezette: Petelei. Kiss. A SZEOL csapata a következő összeállításban játszott: Schmidt, Láng, Faragó. Kisteleki. Zöllei. Csere: Kecskeméti. Hézsö. Wirth. Kertész. Moldovay. Ruzsáli. A mérkőzést esőtől ázott rossz talajú szabadtéri pályán játszották. A hazaiak az első percekben magukhoz ragadták a vezetést és 8:2-re elhúztak. Fokozatosan feljött azonban a szegedi együttes. g a 10- perc után már 20:8 volt a mérkőzés állasa — javukra. Kistelekinek kitűnően ment a játék. Láng pedig az indításokban Jeleskedett. Második félidőben a távoli dobásokat zavarta a helyenként erös szél. Az edző pályára küldte a cserejátékosokat is. ök is derekasan megálltak a helyüket, mert a kezdő-ötös által kiharcolt vezetést megtartották. A legjobb dobók: Kisteleki 27. Láng 18. illetve Kovács 11. Jók: Kisteleki (a mezőny legjobbja). Láng, illetve Füzes. A SZEOL NB Il-es kosárlabda-csapata legközelebb idehaza a Bp. HSC együttes set fogadja. Sz. Spartacus—Kaposvár 3:0 jevics, Gyorgyevics, Dzsajics. Jugoszláv támadásokkal helyzetből a kifutó Tamás további munkánknak, mellett a kapu bal oldalába Hoffer Józséf: Heten jutotkezdödött a mérkőzés: a csa- helyezett. 1:2. A vezetés szár- tak túl az első válogatottsápatok a megbeszélt taktikák nyakat adott a jugoszláv caa- gon. Leszűrhetjük a mérkőpatnak. Szerencsére csapa- zés tapasztalatait, miben kell tunk átvészelte gól nélkül majd sokat javulnunk. Az szerint szerveződtek át. A jugoszlávok különös gonddal Benére figyeltek: két beállós ezt az időszakot. Rendeződ- akarattal nem volt hiba. A biztositóval játszottak. A védelemből a 3-as Gracsarin húzódott előre. Sztyepanovics zekas a középpályán, Holcer, Muj- szinte kiccsal és Dzsajiccsal előretoltán kezdett. A magyar csa. patnál Vellai kapta meg a legnehezebb feladatot. Dzsajicsot kellett fognia, sőt Fazekasnak és Pusztainak is jutott a kitűnő balszélsö semlegesítéséből. Az első lövést Halmosi küldte kapura. Aztán sokáig semmi. Azaz a jugoszlávok egyre-másra vezették a veszélyes támadásokat a széleken. A 18. percben végre igazi magyar támadást láthattak a nézők, s belőle mindjárt gól lett. Pusztai futtából átrúgta a labdát a bal oldalon felfutó Benének. Tesan kitámadott, amikor Bene az ötösön álló Fazekashoz ívelt, aki a kapu bal alsó sarkába fejelt 1:0. Feltűnt, hogv a jugoszlávok tek soraink. A 60. perctől fiúk mindannyian dicséretet feljött a magyar csapat. Fa- érdemelnek, óriási kapáslövéssel lelőtte" Mutibaricsot. Bagaméry László A 75. percben megszületett a kiegyenlítő gól. Szabadrúgásból Bene hatalmas erővel IhéZOetneK nem rOSSX lőtte a labdat a jobb felső sarokba 2:2. NB l-es női röplabdamérközés. Szeged, Rókusi Tornacsarnok. 100 néző. Vezette: Molnár Sándor, Bánfi Sándor. A Spartacus összeállítása: Molnár, Ocskó. Tóth Julianna. Patik. Lenért. Tóth Katalin. Csere: Eszes, Nyári. Horváti. Izgalmas, színvonalas mérkőzésen biztosan győzött a szegedi együttes. Az első játszmában még fej-fej melletti volt az eredmény. A második-harmadik szettben azonban már látszott a hazai csapat jobb felkészültsége. tudásszintje. A szegedi lányok erős ütéseinek és okos. szellemes játékának nem találta ellenszerét a vendégcsapat. Jók: Ocskó (a mezőny legjobbja). Patik, Molnár illetve Mátrai. Vermesné. A szegedi lányok most kétszer idegenben játszanak az Almásfüzitő és a BpDíjbeszedő ellen. Mérkőzés után nagy öröm volt a magyar öltözőben. Kimerülve fogadták a gratulációkat a debütáló vezetők, a 7 újonc válogatott. A belgrádi rádióban tegnap reggel a mérkőzésről nyilatkozott Páncsics és Bajevics. Páncsics: Elégedett vagyok az elért eredménnyel. Ha azonban azt nézem, hogy a jugoszláv csapat egyik gólja az én öngólomból, a másik pedig lesről született — talán még győzelemről is beszélhetnék. Bajevics: Már-már miénk volt a győzelem, amikor Volán-Komló 14:13 (4:4) minden labdát Dzsajicsra Bene bombalövéssel eloszlatjátszanak. A balszélsö rend- ta illúzióinkat. re veszélyes helyzeteket is teremtett kapunk előtt. Vellai sokáig nem találta meg Dzsajics ellenszerét, hagyta, hogy átvegye a labdákat, s aztán már az ördöngösen Az öltözöben újságíróik vették körül játékosainkat, a mérkőzés légkörérő! eseményeiről kérdezték őket. Bene: Nagy lesgolt kaptunk, de az a lényeg, hogy Liebmann Béla (elvételé Hertelendi egyik gól ja — a hétből Győzelem — vereség SZAK—Mczőkovácshaza 1:0 (0:0) Az ötödik fordulóban ls megőrizték veretlenségüket a szegedi piros-feketék. Vasárnap a tabella 12. helyén tanyázó Mezökovácsháza ellen játszottak — idegenben. A mérkőzésre mintegy 300 néző volt kíváncsi. Bognár gyulai játékvezetővel az élen a következő összeállításban futott ki a két csapat: SZAK: Tóth — Olasz, Nagv. Sándor — Stumpf. Megyesi — Bán (Szító). Héger. Biltsik. Pusztaszeri. Gábor. Mezökovácsháza: Berka — Gubicz. Gigacz. Uhrin — Kampes. Budácsik — Csicsely, P06ek, Janiga, Olasz. Varga. Kezdés után a szegediek irányították a játékot, a mezőnyben ötletesen e6 szellemesen iátezottak. azonban a biztosnak látszó gólhelyzeteket is elkapkodták. Az 5. percben Biltsik kígyózott vévig a hátvédek között, de 11 méterről mellé lőtt. A hazaiak első gólhelyzete a 2! percben adódott: mintegv 20 méterről lőhettek közvetett szabadrúgast. de a nagyereiú lövés elzúgott a kapu felett. Fordulás után változott a iaték képe. Visszaesett a SZAK. a ha/aiak sokat, durvaskodtak. Ebben a játékrészben lénvegesen kevesebh helyzetük volt Biltsikéknek. A győztes gól a 61. percben esett: Gábor lövése a védőkről Pusztaszeri elé pattant. aki estében lőtt a vetődő kapus fölött a hálóba. 1:0. Első félideji teljesítmé4. Bcs. Agyagipar i 1 • ! I: 7 8 5. Gyoma *. Mezőhegyes 7. H. MEDOSZ 8. Mezőfi SE 9. Sarkad 10. Bcs. VTSK 11. Tiszaföldvár 12. Csongrádi SC 13. Mezőkovácsh. 14. Kun Béla SE 3 3 - S 17:11 6 3 3-7 LLLÍ 4 3 2 1 2 7: 4 3 3 13 1 4: 3 3 3 2 12 12:10 5 3 2 12 <: t 5 3 1 2 2 3: « 4 3 2 - 3 11:10 4 3 113 3: 7 3 3 113 8:8 7 nyük alapján a szegediek megérdemelték a két pontot Különösen Olasz. Stumpf. Biltsik ée Pusztaszeri játszott jó! A hazaiak közül Pasek és Janiga érdemel dicséretet. A. S. Kun Béla SE— Kossuth SE 4:0 (1:0) Szeged. 200 néző. Vezette: Szentesi vízmű sus Mezes. Kossuth SE- Kovács "-Kossuth SE 5--I 2:18 • — Ábrahám. Bódi. Újszeged! Ma.inik. Szécsi. Paksi. Hevesi. Dalkó. Cseszkó. Horváth. Csere: Benke. Sebők. A mély talajú pályán végig nagy küzdelem folyt, játék csak időnként alakult ki. Hosszú teli szünet után ismét NB I B-s mérkőzést játszottak a Kisstadionban. A Szegedi Valan férfi kézilabda-csapata az el6Ő bajnoki fordulóban a komlói bányászok együttesét látta vendégül. Volán: Boróczki — Ábrahám. Hertelendi, Giricz. Fülöp. Magosi. Hollós. Csere: Pártos. Csáki. Forró. Kühn és Dobó. Komló: Kecskés — Szalai. Kitl, Pataki. Jeszencsák, Mercz, Zacomer. Csere: Bűvári. ErdŐ6, Kolossá, Arki. Imre. Áz egyiknek sikerült A szegedi NB Il-es labdam rúgó-csapatok, mint eredmé A vendégcsapat tetszetőseb- »y«ikről már beszámoltunk, ben. tervszerűbben szőtte tá- coben a fordulóban szombamadásait. a hazai eRVüttes ton játszottak, csatársora erőtlen volt. Az A Dózsa Budafokon Irt első gólt a 28. percben az (0:0) aranyban nyert, Néelőrehúzódott iobbhátvéd. meth öngóljáva! Kornfeld szerezte. A máso- Jóiranr.i helyenkent szindik félidőben is folytatódtak > onalas játékot hozott a taa vendégek támadásai. Aha- lálkozó. A Dózsa a játékidő zai csatársor is néhányszor nagy részében fölényben játveszélyeztetett. de gólt nem szőtt, támadósora Csordás dr. sikerült elérnie. A második irányításával sok helyzetet gól az 53. percben esett Vass teremtett a hazai kapu előtt, lövéséből, a harmadik a 65. de a csatarok a legjobb percben Karsai nevéhez fű- helyzeteket is elhamarkodződik. majd a 79. percben tak. Szarka állította be a vég- A madósor ezúttal is erőtlen volt Góllövő: Oravecz (2). Nagy I., illetve Kiss IX., Kun. A labdarúgó NB II további eredményei: Vecsés—Gyula 0:0. Fél egyháza—Jászberény 1:0. Pénzügyőr—MGM 5:1. Szolnok—KISTEXT 2:1. Bocskai—Cegléd 1:0. DEAC— Középítők 1:1. A bajnokság allása: eredményt. Jók: Kornfeld. Karsai. Vetés! illetve: Szecsi. Cseszkó. S. M. 3:2 Vasutas Szarvason (2:0) arányban kikapott. Ott, a színvonal alatta maradt a várakozásnak, A hazaiak végighajtották a 90. A labdarúgó NB III to- percet, nem kímélve saját vábbi eredményei: Tiszaföld- testi épségüket sem. Az Vár—H. MEDOSZ 1:1. Csöng- SZVSF, óvatosan játszott, tá- ÍZ. Lehel" se rad—Kiskunhalas 0:1. B. VTSK—B Agvagipar 3:0. Mezöíi SE—Sarkad 1:2. Mezőhegyes—Gyoma 2:1. Szalvai SE—Szentes 2:1. 1<4"11 A bajnokság állása.: * I. Közcpilók 2. Szoln. MAV 3. Pénzügyőr 4. Szarvas 5. Szeg. VSE «. DEAC 7. Cegléd 8. Szegedi D. ». K.félrg.vháza 1(1. MGM Debr. II. Bocskai SE 12. Budafok 13. Vecsés 14. KISTEXT 13. Gvula 3 3 2 - •: 18 3 3 2 - 9: 4 8 3 3 1 1 10: 4 7 3 3 1 7 7: 3 7 3 3 11 7:4 7 3 13 1 7:5 5 5 2 1 2 5: 3 5 3 2 1 2 2: 2 5 5 1 5 1 5: 7 5 5 1 2 2 9:11 4 5 2 - 3 4: 5 4 5 1 2 2 3: 4 4 3 12 2 4:9 4 5 113 7:10 3 3 - 2 3 3: 3 2 3 - 2 3 2: 8 2 A vendégek lámadtak először. eredménytelenül, a hazaiak első támadását pedig csupán szabálytalansággal tudták a bányászok megállítani. Már az 1. percben büntetőt dobhatott a hórihorgas Hertelendi. de lövé6e a kapufán csattant. A hatodik percben Giricz lövése jutott a hálóba, majd Fülöp szerzett gólt: 2:0. A 12. percben Szalai. majd büntetőből Kolossá egyenlített. Ismét a hazaiak — Ábrahám révén szerezték meg a vezetést, amit a 25. percben Zacomer egyenlített. Az első félidőben még hetesből Dobó, s ugyancsak büntetőből Mercz ért el gólt s így 4:4-es állással fordultak a csapatok. A második játékrészben előbb Hertelendi lőtt a komlói kapuba, majd Mercz zörgette meg Boroczki hálóját. 5:5. A 36. es a rákövetkező percben Hertelendi két lövéssel 7:5-re alakította az eredményt. A 40. percben Zacomer lőtt, gólt. 7:6 után a szegediek percei következtek. Szépen kidolgozott akciókból egymás után érték el góljaikat. A hazai „szériában" a vendégek csupán egyszer talaltak kapuba. így négygólos előnyhöz jutott a Volán. 11:7. Az utolsó tíz perc hallatlan izgalmasan telt e! A komlóiak behozták hátrányukat, s a befejezés előtt egy perccel 13:13-ra állt a találkozó. Végül Hertelendinek sikerült megszereznie a győztes gólt. Góldobók: Hertelendi 7. Ábrahám. Fülöp 2—2, Dobó, Giricz es Hollós 1—1, valamint Erdős. Mercz 3—3. Zacomer. Kitl 2—2, Pataki, Jeszencsák és Szalai 1—1. A. S. Kikapott a főiskola VM Közéri—Szegedi Tanárképző 11:5 (4:3). NB Il-es női kézilabda-mérkőzés. Kisstadion. A vendégek már a mérkőzés elején három góllal elhúztak, A hajrában a hazatok elfáradtak és a budapesti csapat gyors támadásokkal tetszés szerint érte el góljait. Góldobó: Túriné (5). Csányi (3). Korogi, Novákné. Pető, illetve: Bojki (3). Görbe, Lauxó. Kaposvár—Sz. Kender Így kellett volna tippelni! 1. Jugoszlávia-Magyarország ^ 13. Temana-Rcgglana o.-fl x 2. Oroszlány—Ganz-MAVAG** Catanzaro-Mantov. 0:9 I 3. Z.-cgerszojrl TE-p. Bánván' 14 taUlátos szelvény 14 na. « oanvasz rab van nyrrembny egyénkén* , 1 43 283 forint. Ebből 13 plusz I 4. A ka-Almasfürliő ,:, x tal4Iatoa T riarab. „ nvcram,ny 5. Kístenyerr-M,,* vsc 1:0 1 „ . ,uta]om együttesen H3 M| Bocskai SE-Ceg.éd 1:8 1 fnnnt. A )2 találatos «elvények 7. Debr. EAC_Kőzépi,«k 1,1 X S7ama 336 darab. a nyeremény 1. Kiskunhalas 2. SZAK 3. Szalvai SE s 4 1 • 10: 1 9 5 4 13 3 11 8 DÉLMAGYARORSIÁG KEDD 1970. ÁPRILIS 14 Vasárnap játszották az mert 14:11 arányban vere»; * * asztalitenisz NB I idei első séget. szenvedtek. Győztesek' í! ' ' fordulóját, es ennek során Szalinger (5). Nagv (3). Ivua Szeged: Kender férficsa- (2). Séra (2). Balázs (2), para idehaza a Kaposvári illetve: Kalmár (5), Bénák MTE-t fogadta A szegedi- (4). Nag<- L. (1). Nagv Z. (1), eknek a rajt nem sikerült Halasi (0). 8. Bresria—Lanerossi 9. Florentina—Milán 18. Lazio—Juventus IX. Sampdoria—Verona 12. Torino—Bologna ** J vartae awv ii iki >inii 1,1 x 1238 forint. A 11 találatos szel4:S 1 venyek száma 3304 darab, a 3K) 1 nyeremény 128 forint. A 21082 í!l 1 darab 18 találatos szelvényre 39 ld x forintot fizetnek. DÉLMAGYARORSZAG _ A Magyar "Szocialista Munkáspárt szeged városi bizottságának napilapja. - Főszerkesztő: F. Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság Otla 18.. telefon: 13-339. 13-909. - Felelős kladől Kovaes Lászlő. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajesy-Zflllnszlry n. 88. and ex: 28 083). - előfizetem «|J egy bő napra 88 ferlat