Délmagyarország, 1970. március (60. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-11 / 59. szám
Műszaki filmfesztivál A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vetítőtermében kedden megkezdődött az V. budapesti műszaki fesztivál magyar bemutatója. Március 24-ig 280 filmet vetítenek le. Ezek közül 244 Ifilm számára a két hét tulajdonképpen válogató, verseny, mert a magyar szakemberek most szemelik ki azt a százat, amely áprilisban nemzetközi zsűri elé kerül. A többit egyelőre csak meg akarják ismertetni a magyar műszakiakkal. A jelenlegi bemutatásorozat ugyanis csak magyar közönség előtt zajlik annak ellenére. hogy a filmek közül A művészet ereje — Motorvonat és vontató összeütközése. Tegnap Rábasömjén külterületén egy sorompó nélküli vasúti átjáróban egy motorvonat összeütközött * sárvári Kossuth Termelőszövetkezet pótkocsis vontatójával, amelyet Fendrich lajos 48 éves sárvári lakos vezetett. A baleset következtében a vontató fülkéjében utazók közül Keresztényi József 63 éves téesztag. rábasömjéni lakos Start olyan súlvosan megsérült. — Előadás a TIT jogi és — Japánba utazott az MNB hogv a helyszínen meghalt, közgazdasági szabadegyele- delegációja. A Bank of Ja- A vontatóvezető, a vontató mének keretében. Dr. We- pan (Japán Nemzeti Bank) utasa, valamint a motorvo csupán 95 készült hazánk- ezelovszky László, a gazda- kormányzójának meghívásá- nat egvik utasa súlyos, de ban. a többit 13 európai or- gágj döntőbizottság Csongrád ra a Magvar Nemzeti Bank nerp életveszélyes sérülést szag. illetve Kanada és az megyei tanácsának vezetője delegációja dr. László An- szenvedett. A balesetet az Egyesült Államok nevezte a fart előadást ma, szerdán dor államtitkárnak, a Ma- idézte elő, hogy Fendrich a lesztivalra délután 4 órai kezdettel a gyar Nemzeti Bank elnöké- oi"írű ködben figyelmetlenül A bemutató egyúttal a VII. Bartók Béla Művelődési nek vezetésével kedden Ja- f™ H ^Lwe ^Hór országos műszaki filmszemle Központban a gazdasági pánba utazott. A delegáció a ha,tott a s,n-kre- A rendőrfeladatat is betölti, amenv- mechanizmus tapasztalatai Japán Nemzeti Bank mel- se*i ™sSálat a baleset kónviben a tavaly készült ma- a gazdas^Hi döntőbizottság lett más nagv japán bankok- rülményeinek tisztázására és 1 et m0<S gyakorlatában címmel. kai is táréval a maevar- az anyagí kár megállapítáranssoronaK. ^ ^ „ japán gazdasági kapcsolatok .ár„ folyamatban van — Kováts Margit festőmfl- b6vítésének lehetőségeiről. Sára l0lyarnatDan vanvesznek a Horváth Mihály utcai képtárban megrende- — Zomhori László festővé. . , _ 2ett kiállítását március 15-ig. művész ezekben a napokban uj Danya mélyítését kezd- vasárnapig tekinthetik meg készül el a városi tanács tek meg a dorogi szenmeden- az érdeklőd6k. A táriatzá- nagytermét díszítő pannók ceben. Esztergomtol delre. az rásra eredetileg egv héttel fűtésével. A zártkörű oártrr^nbánv^küS k°rábban kertm **»•"«•• w™ ^ már évekkel ezelőtt új. tel- - Fiatalodó téesz. Mind- fa^Sn oteVeTfi*" jesen érintetlen szénterületet nyájan öregszünk évenként _ánV felszabadítván-k 2ö" fedeztek fel. A mélvebbszin. legalább egv esztendőt. a éXdiüóte aíkalmából avat tekben 27 millió tonna, a ¥ándorfalvi Ü1 Elet Tsz tag- f~l felső szinten pedig 3 millió jainak átlagos életkora mégis épnen egv évvel lett ke- — Bárányok exportja, vesebb 1969-ben. 59-röl 58-ra Negyvenezer teiesbárányt csökkent. 41 fiatalt vettek szállít az idén olasz és franíel az elmúlt évben ebbe a cia piacra a Gyapjú és Texszövetkezetbe. tilnyersanyaforgalmi Válla— Népművészek a színpa- lat szegedi kirendeltsége. 16 don. Csongrád megye nép- ezer darab húsvét táján érművészeinek közreműködé- kezik a megrendelőkhöz. Új bánya tonna szén reitőzik. „Korszerűsítik" a magyar fűszerpaprikát Képek és filmek Nem „lejött" Pataki Az persze, hogy Pataki Ferenc hazajött Pestről..Ha- Ferenc örömmel fogadott beza, hiszen Szegeden töltötte mutatkozása után máris kigyermekéveit, itt tanult, s innen vonatozott fel a főjelöljük helyét a szegedi festők sorában, túlságosan kovárosba, hogy a Képzőmű- rai volna. A meggondolatlan vészeti Főiskola diákja le- minősítések helyett inkább gyen. Diplomája kézhez vé- örüljünk jelenlétének, hitele után — immár nősen, szen vallomása — amelyet gyerekkel — meglakott még egy-két albérleti szobát, dr. Matkó kérdésére István újságíró mondott el — majd, amikor felajánlották igen szimpatikus volt: egy neki a Lenin körúti művész- jól képzett, folyton tá.ieház egyik lakását, fogta ma- kozódó és a művészeti élet gát, s visszaköltözött. Azóta szervezésétől sem idegenkemeg pár hónapja, fél éve itt él, itt fest. Hogy milyenek a képei, amelyekből az újságíróklubban működő művészklub hétfő esti programja keretében nyílt házikiállítás? Furcsák, szokatlanok, érdekesek. Amire elsőként figyel fel a néző az, hogy a világ jelenségeire gyorsan és érzékenyen reagáló művész készítette őket; folyton vál- , , . ... ... tozó környezetük motívumai klváIé mutetfilm váltott dó embert ismertünk benne. A hétfői klubfoglalkozás másik vendége dr. Németh András klinikai. adjunktus, az ismert amatőrfilmes volt. Öt dr. Nikolényi István újságíró mutatta be a vendégeknek, akik előtt dr. Né meth András több munkája is lepergett. A legnagyobb érdeklődést egy technikailag kavarognak rajtuk. Kavargásuk azonban nem értelem nélküli — megkomponált, a lapok többségén fegyelmezett, s így nincs híjával az elgondolkodtatásnak, a gyö- díjat is kapott, nyörködtetésnek. ki, a legtöbb vidám percet pedig az értekezleteket parodizáló tekercs szerezte. Ez utóbbi munka már országos A. L. A Konzerv- és Paprika- . , . . ,. ipari Kutató Intézet irányi- szerkesztett műsort a tásával tíz kutatóközpont- Népmuvelesp Tanácsadó, ban láttak hozzá a maevar Tei;veik a műsornak fűszerpaprika ..korszerűsítő-' fsak e^lk fe!et adT,a a fa" séhez". A program szerint falu,ra táró együttes, a 13—25 százalékkal növelik a mas,k fele minden esetben növénv terméshozamát. To- a "ebbeli enekesek. zenévábbi lénye::ers követelménv. szak- mesemondók, vőfélyek hogv a szedés időpontiát egv fámára jelent follepési lehéttel előbbre hozzák, tehát hetőséget A bemutatkozó rövidítsék a fűszerpaprika előadást a közeljövőben tenyészidejét. A holdankénti Apátfalván rendezik, termésátlag az évtized máso- , . dik felében elérheti a 60 má- ~ ^^^ngelyes pófkocck. — HÖCHTL MARGIT-EMLÉKEST. A szegedi konzervatórium egykori tanárának, a közelmúltban meghalt Höchtl Margitnak emlékére rendeznek ' koncertet ma. szerda este a' zeneművészeti szakközépiskola Lenin Tévé ka me rá va I Lenin útján vik párt 1917. október 24-i — tehát a forradalom győzelmének előestéjén tartott — központi bizottsági üléserői szól. A Szovjet Televíziótól kapott dokumentumző" hetekben, hónapokban is film felhasználásával telenyomon követi a magyar in- vízióra alkalmazzák Maja A Lenin-centenárium megünneplésére különös gonddal készült fel a Magyar Televízió műsorszerkesztősége. A „Pamír '69" című, máris népszerű sorozat a követke ternacionalisták útját, s fölkeresi harcaik színhelyét. Külföldi metropolisokban kíséri végig Lenin útját a Szovjet Televíziótól kapott dokumentumfilm, amelyet körúti' nagytermében. A műsorban Bodó Árpád, az is- hazai kiegészítő anyagokkal kola művésztanára. Höchtl Margit volt növendéke Chopin-műveket játszik. Bevezetőt dr. Nagy István tanár mond. zsát is. a jelenlegi 35-40 « Hódmezővásárhelyi Memázsával szemben. ^gazdaság, Gépjavító VálKülön fejezet a növénv lalat a közelmúltban megvafestékanyag-tartalmának nö- sárnlta a francia Ota-Richard velése. aminek fontos szerepe cégtől a 8 és fél és 10 tonnás van a paprika külföldi ver- t rak torvon tatásű egvtengesenvképességének erősítésé- ]yes pótkoosik gyártási ioberr. A fűszerpaprika jelen- „ , • .... leg kilogrammonként négy-öt gát' Szakma> « sajtobemugramm olyan anyagot tartal- tatot tartanak március 18-án maz. amely élénk színt ad a szegedi Űj Élet Tsz algyői HZ őrleménynek. Ezt az arányt teiepén. amelyen gyakorlatiavítani kell. Legalább 8—10 , . , grammra igyekeznek növelni ban ,s bemutatkoznak az a festék tartalmat. (MTI) egytengelyes pótkocsik, Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama, SZANISZLÖ ISTVÁN N£ Juhász Erzsébet, éleiének 86. exében elhunyt. Temetése márc. 12-én 13 órakor lesz a Gyevitemeiö ravatalozöjábrtl. A ptyaszolo család, József A. sgt. 107. T. 145. Tudaljuk, hogy VIDA BÉLA Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szerelelt édesapa, nagyapa. TÍMÁR JÁNOS, életenek 81. evében rövid szenvedés ulan márc. 8-án elhunyt. Temetése márc. 11én 13 órakor, lesz az újszeged! temető ravatalozójából'. A gyászoló család, Madách u. 3. T. 133 Mély -fájdalommal tudatjuk, hogy szerelett nevelőanya, SZONYl JOZSEFNÉ, életének 81. hosszú szenvedés után meghalt, évében hosszú szenvedés után Temetése 12-én 14 órakor lesz a elhunyt. Kívánságára elhamvaszDugonics-icmelö ravatalozójábol. tatjuk. Búcsúztatása hamvasztás A gyászoló család, Madách u.-ll. u,4n jesz. A gyászoló család, T. 144. Maros u. 44. T. 137. Nt) éleiének 64 évében hosz- t6s*n megjelentek, részvétükkel szú 'szenvedi^ után ^^fe1"t^t^TlT metése márc. 12-én 15 órakor k" enyhi e"1 * Bya lesz a Gyevi-íemető ravatalozó- szm0 «a'atL PaPnka u. .u. \4«u' sya/zo10 család' TJÓ"'' Koszónetet mondunk mindazon sgt. ,n. i. íi- rojjom^nag, Isrneiősöknek, alul Tudatjuk, hogy özv. VICSAI s/ercleM halottunk. JUHASZ ZOJ.TANNB hamvasztás utáni JOZSEFNE temetésén megjolenhúcsúztatása 12-én 15.30 órakor lek, részvétükkel és virágaikkal lesz a Gyevi-temetöben. A gyá- mély fájdalmunkat enyhíteni szóló család, Dobogó u. 27. igyekeztek, A gyászoló család, T. 141. Lékal u. 6. T. 121. Munkaalkalmak Női munkavállalókat keres fel- ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT. BPIvclclre három műszakos beosz- TF.SZTLCHNIKUST löbb eves lássál a Szegedi Ecset- és Scp- építésvezetői és normás gyakorügyár. Jelentkezés: Cserzy Mihály u. 35. Munkaügyi oszlály. Női munkavállalókat két mulattal azonnali belépéssel fclve szünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: MORA FEszakos palackfcjtő üzemünkbe P.ENC MGTSZ, Szeged, Bocskai és férfi munkaerőt gépkocsira- u. 3 b sz. alalt. xDK. 326. Uodónak felveszünk. Söripari Szövőátkénzős munkakörbe 16 Vállalat, Feltámadás u. 28 a. x ével betöltött fiatalokat felveMűszaki anyagismeretekkel ren- szünk. Jelentkezés levélben. Hadelkező anyagbeszerzőt keresünk zai Pamutszövögyár, Budapest több éves gyakorlattal. Jelentke- IV., Baross u. 99. xBp. 2250 zés Haladás Mgtsz, Szeged, Fú- Gépkocsivezetőt veszünk fel rús elvtársnál. szegedi tejüzemnél dolgozó gépA SZÍNHÁZ fűtőt és díszítőt kocsijainkhoz. Tejipari Szállítási felvesz. x Vállalat, Vásárhely, Kun Béla u. Algyői 18. sz. élelmiszerből- 22. sz. tunkba, mely jelenleg átrende- A Szegcdi Konzervgyár felvézés alatt áli, szakképzett bolt- telre keres 12 órás műszakba vezetőt keresünk. Jelentkezés a férfi portásokat, valamint közMÉK-kirendeltség munkaügyi úti szállításban gyakorlott géprészlegénél. Szeged, Deák "erenc kocsiirúnyítót. Jelentkezni lehet ti. 20. alalt. xDK. 327. a vállalat üzemgazdasági oszHódmezővásárhelyl kirendellsé- tálján reggel fél 8 és 15 óra günkhöz érettségizett, kereslte- közöli. xS. 81 434 delmi gyakorlattal rendelkező Villanyszerein szakmunkásokat, vezetői Icerpsünk. Jelentkezés: valamint bádogos és vízszerelő Szegeti. Pf. 59. szakmunkásoké' keresünk felvillanyszerelőket belső szereié- vételre azonnali belépéssel. Fisi munkákra, és azok mellé se- zetés megegyezi- szerint. Jelentghőket felvesz a SZEGEDI kezni: Szeged Járási Fnítö Ktsz. ELEKTROMOS SZÖVETKEZET. Szőreg, Tolbuhin tér 12 Szeged, Kállay ödfin u. 8. A Cs. m. Gabonafelvásárló és Feldolgozó V. Szegedi Körzeti Czeme felvesz 44 órás munkahéttel: liszfmerökef, raktári munkásokat és 1 fö kocsikísérőt. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés: Vértánúk tere 6. sz. Szerkezeti és lemezlakatost, vasipari szakmunkást, építőipari szakmunkást és segédmunkást, valamint épület- és műbútorasztalost azonnali belépéssel felvesz íl szegedi MÓRA FERENC MGTSZ, Bocskai u. 3/b. xDK. 326 Azonnali belépéssel felveszünk gyakorlattal rendelkező villanyszerelő, lakatos és asztalos szakmunkásokat. Tisza Bútoripari Vállalat 3. sz. Gyáregysége, Szeged, Lenin krt. 25. xS. 81 503 xS. 81 424 Közlemény (x) Színházi esték Újszegeden sorozat második előadása Décsy Györgyi operetteslje március 11-én. szerdán 18 órakor kerül megrendezésre a November 7. Művelődési Központba. Közreműködik Juhász József. Marosi Károly. Szalay Miklós, a Szegedi Nemzeti Színház művészei. •Tegyek válthatók a művelődési központban. S. 81 489 láthatnak a Magyar Televízió nézői. Ugyancsak a kovszkij Lenin-poémáját. Az Integrál — marxista tudósok közreműködésével — napirendjére tűzi a lenini eszmék korszerűségének kérdéseit. Az „írók, könyvek, kritikusok" című sorozat ismerteti az évforduló alkalmából megjelenő Szovjet Televíziótól érkezik Lenin-műveket, illetve a Budapestre a „Hajnali ki- Leninről szóló irodalmi alvégzés" című film, amely kotásokat. Lenin bátyjának állít emléket. Március 21-én sugározza a televízió a Cserhalmi Imre írásából készült „Volt egyszer egy borbély" című tévéjátékot, amely 1919-ben egy magyar kisvárosban játszódik. Április 22-ére tervezik Gyurkó László „Dön Az ifjúsági műsorok keretében a Hétmérföldes kamera folyamatosan beszámol a Magyar Üttörő Szövetség „Szabad hazában, Lenin útján" elnevezésű mozgalmáról, bemutatják a Szovjet Televízió „Elbeszélések Leninről" című sorozatának két epizódját, amely Lenin tés" című oratóriumának gyermek-, illetve ifjúkorával bemutatóját. A mű a bolse- foglalkozik. Baba és labda — Mondja. miért nincs pngolok. a brazilok, a jraunöi futball Magyarországon? itták, meg négy náció. Mi — Miért? Nincs hői fut- persze innen is kimaradtunk, bgll Magyarországon? — Hát igen. kimaradni azt — Ne a kisasszonyfutball- tudunk. Innen is. onnan is. ra gondoljon, uram. Hisz De lehel, hogy nálunk nem arról már majd egy éve ma- is lenne talaja a: ilyesminek, gyarázgatjuk. hogy miért is — Hogyhogy? , van! Én azt az abszolút női — Képzelje csak. a nők biztosan eröfutballt játszafocit hiányolom, amit a szexvizsgálatok után is annak lehet minősíteni. — Nincs, hát nincs. nának. Kemény, férfias játék. Így van ez ma már nől meccseken is. Láttam képeI Pályázati felhívás Fémtömegcikkeket és élelmiszeripari berendezéseket gyártó, 100 millió forint termelési volumenű vállalat termelési ' főmérnöki munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Követelmény: gépészmérnöki végze'ttség, 5—10 éves termelésirányításban szerzett vezetői gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Szövetkezeti lakást biztosítunk, esetleg költségtérítéssel A pályázatot „Mechanika" jeligére a vásárhelyi Hirdetőbe kérjük beküldeni Hídkorszerűsítés a Dunán és a Rábán Négy évig tartó munkához az eddiginél lóval nagvobb kezdte meg a felvonulást a forgalmat bonyolíthatnak le hét elején a KPM Gvőr-Sop- a szomszédos Szlovákia és ron megyei közúti igazgató- hazánk között, sása. Ez alatt az idő alatt 80 A közúti igazgatóság az millió forint költséggel fel- ... , .... , . . újítják és egy méterrel meg- lden hozzálát az aroas, Ráemelik a medvéi Duna-hidat, ba-híd felújításához is. amelyA nagyszabású munkát rész. re két év alatt 8 millió főben a biztonságos dunai ha- rjntot költ (MTI) iózás tette szükségessé, részben bedig a híd elkészülté- ————————— vei tehermentesíteni kíván- SZERDA, ják a rajkai határátkelő ál- ,„-„ «I4Pr,TrT« „ lomást. A megerősített hídon 1970 MARCrUS "" — Elég baj az. En bizony ket róla. elhiheti: vagy a bahiányolom. Mert, látja. ha ba vagy a labda. Nálunk volna egy ütőképes női fut- pedig. . ballválogatottunk, pláne ha — Tudom, ne is mondja, jó vökből, azaz. hogy jó já- — Meg aztán nehéz is voltékosokból állna, akár ott na a válogatás. Képzelje, a lehetnének a VB-n is. nőknél mén több lenne az — ? olvan labdarúgó, akit csak a — Nem tudja, hogy női szép szeméért tettek bele a foci-világbajnokság lesz? csapatba. Vagy a szép láBenne vannak az olaszok, az báért... — SOS! Maga Lucifer! i Hát nem nézné boldogan a női világbajnokság döntőjében a mi aranylábú lányainkat? Legalább egy kis karpótlást nyújtanának Mexikóért. — Sovány vigasz. Nem tud v*lami molettebbet? — Ez van. Illetve ez sincs. Hiába is érdeklődői- Hjtőlfától: miért nincs női futball Magyarországon. mindenütt csak azt mondják... — Mit? Mondja gyorsan! — Amit maga: Miért? Nincs női futball Magyarországon? Mindenki csak ezzel jön. Mikor látok így én igazi férfias játékot" DÉLMAGYARORSÜG P