Délmagyarország, 1970. március (60. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám
VILÁG PROLETÁRJÁT. EGYESÜLJETEK! 60. évfolyam, 61. szám 1970. MÁRCIUS 13., PÉNTEK Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILLÉR m 9 Ülést tartott a Minisztertanács A kisajátítási rendelet módosítása— A háztáji állattartás fejlesztése — A képviselői javaslatok figyelembe vétele A kormány Tájékoztatási séget a nyugdíj és egyéb tár- vizsgalatai során szerzett ta. Hivatala közli- sadalombiztositási szolgalta- pasztalatokröl. A Minisztertanács csii- tasok- a gyermekgondozási A Minisztertanács titkártörtöké ülést tartott Meg- «Sel-v' valamint a tagoknak saganak vezetője ismertette „vrCTteLteií'n a termelőszövetkezettől járó az országgyűlés március 4-6 hfzétsiLLk 24 öl szociális juttatások és ház- közötti ülésszakán elhang97 te Mnt/kvlhi? tirtn? táji földjük szempontjából zott képviselő, észreveteleket S^lésSSfSó «g^tembc kell venni. A be. és Javaslatokat. A kormány koztatót. A kormány a jelentést tudomásul vette. A kormány elfogadta a külügyminiszter jelentését a február 24. és 28. között Belgiumban tett hivatalos látogatásáról. A beszámoló szerint a belga számítás részletes szabályait felkérte az érintett miniszte. a szakszervezetek országos reket és országos hatáskörű tanácsa, illetve a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter állapítja meg. A Minisztertanács ezután meghallgatta és elfogadta a Központi Népi sgsarsjrss — szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg a javaslatok megvalósítssának lehetőségét és tájékoztassák arról az országgyűlés elnökét és a ,iaEllenőrzési vaslattevő képviselőket. A Minisztertanács ezután szellemben folytak és hozzá járultak a két ország együtt, működésének az európai biztonság megteremtése érdekében történő előmozdításához. Az igazságügy-miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács módosította a kisajátításra vonatkozó, 1965-ben kiadott rendeletét, elsősorban a célból, hogy előmozdítsa a lakás- és üdülőtelepítéssel kapcsolatos telekellátási rendszerről szóló kormányhatározat egyes rendelkezéseinek zavartalan végrehajtását. A nehézipari miniszter előterjesztése alapján a kormány megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vette az alumíniumipar 1971—1985. évekre szóló központi fejlesztési programját. A Szakszervezetek Országos Tanácsa elnöksége és az érdekelt miniszterek előterjesztésére a kormány foglalkozott a háztáji állattartás fejlesztését szolgáló egyes munkaügyi és társadalombiz. tosítási kérdésekkel. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok háztáji állattartásának elősegítése érdekében ugy döntött, hogy közösben végzett munkának számít a mezőgazdaság termelőszövetkezeti tagoknak az a tevékenysége, amelyet a termelőszövetkezettel kötött megállapodás alapján háztáji dasagukban szarvasmarha vagy sertés tartására fordítanak. Ezt a munkatevékenyStoph—Brandt találkozó Erfurtban Berlinben négy és fél óira hogy a találkozóra 1970. hosszat tartott a két né- március 19-én Erfurtban kémét kormányfő találkozását rül sor. előkészítő csütörtöki meg- A közleményt Berlinben beszélés első szakasza dr. és Bonnban egyidejűleg hozSchüssler, az NDK megbí- ták nyilvánosságra. Tzi'él zottja és dr. Sahm bonni1 az előkészítő tárgyalások beküldött között. Délután 15 órakor dr. fejeződtek. Egy órával a találkozó Sah™ " klserete eltávozott létrejöttének, ismeretessé váaz, NDÍC, minisztertanácsa- Iása után az NSZK korma_ nak epületéből es Nyugat- nyának nevében Ahlers szóBerlinből telefonon érintke zésbe lépett kormányával. Délután 17 órakor folytatódott technikai előkészítő közleményt megbeszéléseket 18.10-kor újból megszakították, s a nyugatnémet szakértői csovivő nyilatkozott a televízióban. Hangoztatta: most első ízben adtak ki közös Az NSZK kormánya azonnal elfogadta az NDK japort két tagja — feltehe- vaslatát, hogf a találkozó töen újabb utasításokért ismét visszatért Nyugat Berlinbe. Dr. Sahm a minisztertanács maradt. Az NDK minisztertanácsának sajtóhivatala csütörtökön 19 órakor bejelentette, hogy Willi Stoph miniszszinhelye Erfurt legyen. Ez sz eredmény közös erőfesziépületében lésből született. Az NSZK kormánya üdvözli a megegyezést, és reméli, hogy most új szakasz kezdődik a két ország viszonyában — terelnök és Willy Brandt mondotta Ahlers. kancellár találkozójának előkészítésével megbízott küldöttségek, az NDK kormánya javaslatának megfeA bonni szovjet nagykövetség szóvivője kijelentette: a Szovjetunió üdvözli a lelően megállapodtak abban, megállapodást. Befejeződtek a magyar külügyminiszteri tárgyalások Hivatalos lengyelországi Iá. sasáé kormánya üdvözölné, magyar külügyminiszter a togatásának befejeztével Pé- ha az NSZK kormánya vég- kíséretében levő személvekter János külügyminiszter és legesnek ismerné el az Ode- kel megtekintette a lenevel kísérete csütörtökön a kora ra—Neisse-határt. Lenével- főváros nevezetességeit. latodéiutáni órákban rcoülögé- orszáe nyueati határai vée- eatást tettek több gyárbattj pen hazaérkezett Varsóból, leees és sérthetetlen ielle- találkoztak a wroclawi tudoLeneyelorszáei látoeatásá- gének elismerése után újból dományeavetem professzorainak neeyedik napján, csü- mea kellene vizsgálni a val és diákjaival, törtökön reggel Péter János helyzetet. A Maevar Népköztársaság és kísérete a zerani személy- A DPA nyugatnémet hír- és a Lengyel Népköztarsagépkocsigyárat látogatta meg. ügynökség tudósítójának kér- ság külügyminiszterei véleezután került sor külüavmi- désére a külügyminiszter ménveserét folytattak a kétniszterünk nagv érdeklődés- megerősítette: ,.Ha a len- oldalú kapcsolatok aktuális sel várt sajtóértekezletére, gyei—nyugatnémet megbe- kérdéseiről és a legfontoamelvet a Mvslewicki-palo- szélések nem haladnának sabb nemzetközi kérdésekről, tában rendeztek meg. Péter János sajtóértekezlete előre, az azt jelentené, hogy Áttekintve a magyar— lenaz európai viszonyok nem R.yel kapcsolatokat, a két javulnak, s ez esetben a töb- miniszter megelégedéssel álbi szocialista ország sem lapította meg. hogy eredmérendezheti kapcsolatait az nvesen fejlődik az egvüttNSZK-val". működés a két ország között politikai, gazdasági és kulturális téren. A tárgyalások során megvitatták a kölcsönös kapcsolatok további sokoldalú szélesítésének lehetőségeit. az 1968. május 16-án megkötött barátsági, együttPéter Jánosnak^ Lengyel működési és kölcsönös serül sorra. ..Mi azt szeret- Népköztársaságban tett látó- gítségnyú jtási szerződés szelnénk. ha minél előbb létre- gatásáról közös közleményt lemében, jönne. A nemzetközi diplo- adtak ki. amely rögzíti, hogy A két külügyminiszter máciai életben most ennek a magyar külügyminisztert hangsúlyozta annak jelentőérdekében folyik széles körű fogadta Marian Spychalski ségét. hogv erősítsék a szótevékenység". marsall, az. Államtanács el- cialista közössé- egységét a A Le Monde tudósítójának nöke és Józef Cyrankiewicz, marxizmus—leninizmus és a kérdésé így hangzott: ..Haj- a Minisztertanács elnöke. A (Folytatás a 2, oldalon) landó-e tárgyalni a maevar A sajtóértekezleten az európai biztonsági értekezlet témakörébe tartozó kérdésre válaszolva Péter János hangsúlyozta: e pillanatban nem lehet pontosan megmondani, hogy a találkozó mikor keKözös közlemény kormány az NSZK-val? Ha az NSZK kormánya elismeri az Odera—Neisse-határ végleges jellegét, kész-e a mail var kormám' a diplomáciai kapcsolatok felvételére Nyugat-Németországgal ?" Péter János válaszában emlékeztetett Wischnewskinek. Brandt kancellár egyik legközelebbi munkatársának legutóbbi budapesti látogatására. s megemlítette: a magyar külkereskedelmi miniszter a közeljövőben Bonnba utazik, hogy tárgyalásokat folytasson az. NSZK kormányának képviselőivel. — Az Odera—Neisse-határ nyugatnémet részről történő végleges elismerése bizonyára lényegesen megjavítaná az európai viszonyokat — folytatta a külügyminiszter. — A Magyarország és az NSZK közötti diplomáciai kapcsolatok létesítésének kérdésével kapcsolatban mindig hangoztatjuk: készek vagyunk a diplomáciai kapcsolatok megteremtésére, ha az elősegíti az európai biztonság ügyét. Következésképpen : a Magyar NépköztárOlcsóbb ruhák, cipők, függönyök Több olyan intézkedése de mindenképpen még az volt a kormánynak és a Bel- idén. Máris olcsóbb, átlagokereskedelmi Minisztériumnak, amely — mint jelentetsan 30 százalékkal a nylonfüggöny. Az importszövetek tük — javítani széndékozik ára 10—13, a bélésanyagoké a ruházati ellátást, az árak pedig átlag 25 százalékkal leszorításával együtt. Az új alacsonyabb. Az import kőintézkedések máris hatnak, töttholmik ára átlag 14 száEzek tükrében vizsgálva ér- zalékkal, s a közeljövőben a dekes, hogy milyen üzletpo- férfi nyloningeké 5—10 szálitikai tervei vannak egy zalékkal lesz kevesebb, a olyan nagy kereskedelmi férfi-, női és gyerekcipők cégnek. mint a Komplett közül 30 félének 5 százalékRuházati Vállalat. Igazgató- kai olcsóbb lesz az ára. jától. Telkes Györgytől erről Mindezek együtt több mint érdeklődött munkatársunk. Leszögezhetjük — s ezt a forgalom számadatai bizo10 százalékos jelentenek. árcsökkenést Jó hír a kismamáknato NÉPÜNK ALK0TASAINAK ALBUMABOL %* 125 / Üj nagy vegyipar is született a szabad 25 esztendőben. A Borsodi Vegyi Kombinát, a Tiszai Vegyi Kombinát, a Magyar Viscosagyár, Szolnok, Debrecen vegyigyárai a szocialista iparfejlesztés nagy állomásai voltak. A borsodi kombinátban évente 30 ezer tonna PVC-port állítanak elő földgázból. A nagy kiterjedésű vegyiüzem látképe lenyűgözi a szemlélőt. A Tiszamenti Vegyimüvekben, Szolnokon importpótló vegyszereket készítenek a márkás mosóporokhoz. A második képen az új mosószerüzem látható. nyitják —, hogy tavaly sem április 1-től a 400 forintos utazott a vásárlók zsebére a babakelengye utalványra a Komplett. Ezúttal is úgy Komplett üzletei 500 forint igyekszik felhasználni az új értékű babaholmit adnak, rendelkezéseket, hogy nem Ez is végleges intézkedés, ! egy-két hétig tartó árleszállí- netncsak meghatározott szetásról. kedvezményes vásár- zonra szóló kedvezmény! A | ról készített tervet, hanem vállalat idei tervei szerint ! tartós, maradandó árcsökke- üzleteikben jobb választék ; nésről. Főleg a közhaszná- lesz a keresett, olcsóbb cik' latú ruhafélék óra ménsék- kékből, ami árszempontböl Í lődik. de emellett — a világ- megintcsak kedvező a vásár| piaci' árak alakulásával, fő- lóknak, leg a luxuscikkeknél — ár- . . emelkedés is tehet Viszont Az arak alakulása — nyflemelkedes ,s lehet. Viszont vánvalóan __ az életszinvoaz iden tobb olyan import „, , . . , , ,. . , . cikket találunk majd az üt- f letekben amelvek éppen az 0es tehat Polltlkal Kérdés. ^iáVo^^a ?PJrf? f Ezt tartják szem előtt szem előtt a Komplett Vállalatnál, amikor a gazdasági ösztönzőket ki_ használva az üzleti és a váSzegeden 27 _ üzlete van a ^^ érdekeket igyekeznek Komplett Ruhazati Vállalat- egymáshoz jól közelíteni. olcsóbb fajtákból valók, s eddig többnyire hiányoztak a pultokról. nak. Mit kapunk bennük olcsóbban ma vagy holnap, r. Sz. M. Francia miniszter látogat hazánkba André Bettencourt, a rosfejlesztési miniszter francia kormány terv- és meghívására március 19—23 lelepítésügyi minisztere Bon. között hivatalos látogatást dor József építésügyi és vá- tesz Magyarországon. (MTI)