Délmagyarország, 1970. március (60. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 51. szám

VASÁRNAPI T. Nagy Irén Elhagyott játéktér i Akácz László A MÓRA MIJZEUM ÉVKÖNYVE Most is csak azzal kell kezdeni a Móra Ferenc Múzeum évkönyvének bemutatását, amivel már évek óta: izgalmas, a laikus böngészők számára is érdekes olvasmány; alapos tanulmányok gyűjteménye, ugyanakkor gazdag valogatású szemle. A napokban kézhez kapott, 1069-es évkönyv ráadásul új külsővel hagyta el a nyomdát, s az a sötétpiros borító, amelyet a szegedi származású fiatal grafikus, Mayer Gyula tervezett, méginkább „szemre széppé" tette a kiadványt. A kifogástalan sokszorosítás ezúttal is a Szegedi Nyomda munkáját dicséri. A tanulmányok sorát Juhász Antal A hantház című dolgozata nyitja meg. Ahogy a korábban közreadott írásaiban, ebben is a Szeged környéki népéletböl választotta tárgyát a múzeum fiatal néprajzosa: a hantból — gyeptéglából — való házrakás históriáját, technikáját foglalta össze. A fényképekkel illusztrált Írásból megtudjuk, hogy Szeged környékén az alsó- és felsővárosi puszták felosztása idején, az 1850-es években kezdődött meg a hantházak építése. A gyeptéglák falbarakói az elszegényedett bérlők voltak, akiket a kényszerűség tanított meg az otthonteremtésnek e különös formájára. A hajdan használatos ruhaneműk egy csooortiáról. a dél-alföldi áauruhákról T Knotik Márta irt hosszabb, ugyancsak számos fotóval Illusztrált dolgozatot. Agvbéli ruha a XVTTI. század második felében többek közölt a „derékalj héj", a „viselő lepedő", a ..Szősz vászon J»nedő" volt. Elkészítésükhöz jóformán minden asszony értett. Az ágyruhák Ismertetése után a szegedi halászat históriáié következik Solymos Ede tollából. A levéltári dokumentumok, ame. lyek a múzeumi évkönyvből most megismerhetők, azt bizonyítják — a korábbi adatokkal ellentétben — Szegeden többféle halászati szabályzat volt Ha ritkán ls, de limitálták a halárakat: 1831-ben például a viza a tok, a „Ketsege", a „Hartsa", a „Tsuka" árát szabták meg a piaci eladók számára. A limitáció 1835ben szűnt meg. Néhány év múlva viszont magát a halászatot szabályozták: 1837-ben arról született „kapitányi" döntés, hogy tilos az aprószemű nálók használata. Az ok: a szűk réseken nem bújhattak ki az apró halak, s Így a vízi állatok természetes szaporulata veszélybe került. Solymos Ede érdekes írása felméri még a szegedi halászbérlök helyzetét, a halpiac többszöri áttelepítését, a tilalmi 'dők elrendelését, s közli a szegedi halászok névsorát 1875-ből, illetve 1882-ból Az elsőként említett halász Antalfi Antal, a százegyedikként említett: Zombori János. Tóth Ferenc a makói hagyma történetének néhány fejezetét közli a 69-es évkönyvben. A több mint két évszázados hagymakultúra historikus vizsgálata már csak azért is érdekes, mert — mint köztudott — ma ugyancsak bőven esik szó Makó világszerte ismert növényéről. A széles körű kutatásokon alapuló tanulmány a hagymatermesztés kezdeteitől a szárítás és aszalás bevezetéséig mutatja be a makóiak jeles mestersegét. Trogmayer Ottó, a Móra Ferenc Múzeum új igazgatója — aki az évkönyvet szerkesztőként jegyzi — a Kömpöcön talált bronzkori leletekről ír, Kőhegyi Mihály pedig a szentes—berekháti későszarmata telep két vasmécsesét elemzi. Bálint Csanád — kinek az előző évkönyvben közölt, őseink franciaországi kalandozásairól szóló izgalmas dolgozatára még jól emlékszünk — ezúttal a honíoglaláskori lovastemetkezés néhány kérdését veti fel. Az antropológia tudományát Farkas Gyula, Lolterhof Edit, B. Marcsik Antónia közös tanulmánya képviseli a kötetben; a szerzőhármas a Hódmezővásárhely— Nagyszigeten. Illetve Kübekháza— Újtelepen feltárt sírok csontvázleleteit elemzi. Szelesi Zoltán néhány Szegedről Párizsba indult művészt mutat be a múzeumi évkönyv lapjain. Brummer József, Csáky József, Bánszky Sándor életútjának felvázolása, mondhatni, szenzáció számba megy, hiszen mindeddig alig valamit tudtunk az említett alkotókról. Művészetük szélesebb körű ismertetését izgalommal várjuk. Ugyancsak érdekes témát választott Csongor Győző és T. Simon Ilona. Ók a szegedi emlékérmeket és plaketteket veszik számba, mint a város történetének különös és megőrzésre méltó emléktárgyait A kutatók közel 200 fajta emlékplakettet és érem lajstromozásáig jutottak el. Madácsy László ezúttal Móra humorát elemzi a Négy apának egy leánya és A festő halála című könyvek kapcsán, s néhány rejtett problémát is felvet, főképp az írások keletkezésének politikai hátteréről. A növény- és madártani dolgozatok Gallé László, Marián Miklós, Varga Béláné, Megyeri János munkái után Csongor Győző, Balla Antal XVIII. századi, Szegedet ábrázoló kéziratos térképének alsóvárosi részét mutatja be. Bálint Sándor ŰJ szeged portréját rajzolja föl, Oltvai Ferenc és Vinczi Károlyné pedig a szegedi kőolaj- és földgázkutatás levéltári dokumentumait tárja elő. Ez utóbbi tanulmány — a múzeumi évkönyv egyik legérdekesebb írása — mintegy fél évszázaddal ezelőtti időkre datálja a szegedi kőolaj- és gázkutatás kezdetét. Az első szegedi dokumentum 1918 januárjából való: a Dugonics Társaság jegyzőkönyve, amely már a földgázkincs nyilvánvaló létéről tudósít A Móra Ferenc Múzeum 1969es évkönyvének második kötete a szegedi régész-kongresszus előadásainak német nyelvű fordításait közli. Mint Trogmayer Ottó múzeumigazgatótól megtudtuk, ezután minden évben külön kötetben adják közre az Alföld-kutató régészek szokásos szegedi találkozójának teljes anyagát Ormos Gerő A MEDIKUS A medikus szerdán este hat óra tájban állított be hozzánk. Aznap Sorbán egy teljes marhafejet szerzett az .asszonyok lefejtették róla a bőrt késekkel, fejszével feldarabolták, Erzsébet előkészítette a húszliteres mosófazekat a többiek krumplit hámoztak. Gulyást készültünk főzni vacsorára. Kint a lakóteleptől másfél kilométernyire, felböffent még egy-egy ágyú, géppisztoly is perrent olykor, de a fegyverek zöme elhallgatott Kihűltek a csövek, amelyek egész nap okádták a lövedéket Most már talán nem lesz semmi — mondogattuk, s öreg Bankóval elemezni kezdtük, hogyan állhat a front, mikor érkeznek vissza Petruskáék, akiket két nappal ezelőtt visszavetettek a Velencei-tó túlsó partjára, de lehet hogy Dinnyés körül állhatnak most Ültünk a büdös pricscseken, s a front hullámzásai tekintetében teljesen tájékozatlanok voltunk. A gyerekek játszottak a földön, kicsi Janika madzagot kötött a bili fülére és fütyült mozdonynak képzelte magát ebben a fülledt-pilledt melegben, ahol máskor alig maradt volna meg ember fél évig. Szenet tároltak itt a boltosék, s most a pince megmentő mennyország volt tizenhat embernek. Nagyrészt szétdarabolták már a fejet, mikor beállított a medikus. Persze akkor még nem tudtuk róla, kicsoda-micsoda. Német egyenruhát viselt, mint más Szepesi Attila SÍRFELIRATOK „Hatvan év koldusa, vár a férgek földalatti demokrat izmusa." ..Hamuéjszakám." -B..Szerettem a csöndet odafönn; de nyirkos a csontnak a rög." -B„ Ember-csikk a föld-hamutartóban." -B„Inkább az Ördögöt, mint az Urat — terepszín tengésnél égni boldogabb." Papp Lajos KÍVÜL Hallgatag ostobák bölcs fecsegők emlékezetem ablakában könyökölnek Elbeszélgetnek a másnapi jó időről a madár-könnyű leányok lépteiről Én kiszöktem az előbb a házból Egyedül játszom a csillagok alatt Simái Mihály MOTÍVUMOK Sudárság Sudárság pálmaállapot te mér kijelölted a helyet ahová a föld új tengelyét ifjú erőddel lecövekeled Éppoly szelíden I' ^tizJOiOO.-. Nehéz mint a várandós asszonyok s éppoly szelíden kémleli magát kigömbölyödve görnyed imbolyog idejét érzi az almafaág Tündöklő Rúgja a tér kövezetét horkan a zápor eldobog tündökletes patáiról szikrádzlk patkója a Jég katonák, csak az tűnt fel, hogy amint belépett, levette a sapkáját. Akik beszélgettünk, egyszerre elhallgattunk. Barátságtalanok voltak már velünk ezek. Tudták, hogy három héten át szovjet katonák éltek itt nálunk, s egymaga az a tény, hogy nem menekültünk előlük, megvártuk a kétszeri frontcserét — mondom egymaga ez a tény gyanússá tett bennünket a németek szemében. Ketten voltunk katonakorúak a bunkerban. Legtöbbször bennünket vettek elő, hogyan kerültünk Ide, honnan szöktünk meg és más efféle kérdésekkel faggattak. A medikus is engem szemelt ki elsőnek. Állt az ajtónál, jó ideig csak nézelődött, feszítette az idegeinket, aztán cigarettát vett elő, rágyújtott. Fiatal gyereknek néztem, sápadt arcán csúnya, lilás pattanások éktelenkedtek. A cigarettát nem dobozból, csak úgy, a zsebéből vette elő, s amint meggyújtotta, visszanyúlt, kivett még egyet és felém tartotta. — Köszönöm — mondtam —, nem dohányzom. Akkor odatartotta Sorbán elé, aki a tűzhely mellett állt. Sorbán elfogadta. A fiú beszélni kezdett. Kicsit lágyan, bizonytalanul, mint akinek gondja van a szavak öszszerakásával, a kiejtéssel. Magam se tudtam akkor még, miért, udvariasan, kicsit felszabadultan felelgettem, s a fiú beljebb lépett, odasandított olykor az asszonyok munkájára, aztán egészen hozzám hajolt — Könnyebb lesz magyarul — mondta nagy meglepetésemre. Tudok annyira, amennyire németül. Szlovák vagyok és kezet nyújtott, de nevet nem mondott Hümmögtem valamit tele voltam bizonytalansággal. Féltem, hogy rosszat találok mondani. — Tessék. Üljön le — kezdtem és a priccset mutattam. — Csak ez van. — Nincs beteg? — kérdezte és egy kicsivel felszabadultabban nézett körüL — Nem kell gyógyszer? Ez fölmelegített öreg Baráthoz fordultam, aki egészen hátúi feküdt a sarokban, egy vörös paplanon, s napok óta nem tudott már a lábára állni. — Nyolcvanéves — mondtam. — A szívével van baja. A fiú elindult leguggolt öreg Barát mellé, megfogta a kezét Az asszonyok is megbátorodtak egy kicsit, de nem szólt egyikük sem. Elég sok meglepetés érte már őket a bunkerban, nem bíztak senkiben. Zavaromban én is odamentem Baráthoz. — Régi betegség — mondtam. — És a magas kor. A fiú guggolt nézte az öreg homokszínű, száraz arcát — Nyolcvan? Nagyapám is. nyolcvan. Orvos. Én is orvos leszek. Medikus vagyok. Ez most valamiképpen nagy melegséget támasztott a bunkerban. Sorbánné meg is szólalt, meglehetősen nagy hangon. — Nem orvosság kellene szegénynek, hanem csend, nyugalom. De itten ez az örökös lövöldözés. Meddig tart még ez? — Nem sokáig — felelt a fiú és felállt, szembefordult velem. — Nem sokáig — ismételte és belenézett a szemembe. — Elfogy minden. Erő. Erőszak. Fegyver. Ami bent van az emberben. Csak az marad, amit Igazán érez. — Az marad — hagytam rá. Akkor megdörrent a kis előtérbem a falépcső. A fiú visszalépett gyorsan az ajtó közelébe, föltette a sapkáját, amit eddig a sildjénél fogva lógatott a bal kezében. Az ajtót belökték kívülről, s ott állt a keretében a magas, szeplős főhadnagy, aki tegnap leteremtett már bennünket, mért nem kotródtunk innen hátrább, amikor ők pár héttel ezelőtt visszavonultak Seregélyes Irányába. A fiú összekapta magát, láttam az arcán, hogy mellbevágta ez a látogatás. — Mi van itt?! — mordult rá a tiszt magas hangon és félretolta, beljebb lépett — Egy beteg öregember — felelt a fiú feszesen. — Tud itt valaki németül? — kapta oda a fejét. — Nem tud — mondta a fiú is elég hangosan, ahogyan az egymás közötti érintkezésben megszokta. — Magának nincs más dolga! — kiáltott rá egyre jobban fel-