Délmagyarország, 1970. március (60. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

Gondjaink Öregszik a tagság A számok meghökkente- delme, városi átlagban, ta­nek néha. „A szegedi té- valy meghaladta már a 21 eszek tagságának 33 száza- ezer 500 forintot, tehát tu­lékát teszik ki a nyugdija- lajdonképpen elérte az sok és járadékosok. Külö- ipari munkásokét. Mégsem nősen súlyos a helyzet a fiatalodik a tagság. Zok­Móra Ferenc Tsz-beri, ahol szó, panasz alig hallatszik, 48 százalék a nyugdíjasok szinte mindenki megtalálja aránya." Felelős emberek már a zsámítását, valami­írták ezt le a tények alap- lyen oknál fogva azonban ján, nyilván egy kicsit riasz- itt jönnek is, meg mennek tásképpen is: figyeljünk is az emberek. Évente 220 oda és tegyünk valamit, —240 a ki-, illetve belé­különben néhány év múl- pök száma, tehát a termá­vá annyira elöregszik a szetes halálozástól eltekint­szegedi közös .gazdaságok ve hosszabb idő óta kis hí­tagsága, hogy nem bírják a ján 2600-an dolgoznak a munkát és megáll a tudo- négy szegedi téeszben. mányuk. Egyik megoldás kétségte­Emlékszünk a nagy me- lenül a gépesítés. Minél ke­nekülesek idejére. A kez- vesebb gyalogmunkára lesz deti gondokkal küszködő, s szükség a mezőgazdaság­a gazos földek miatt „vi- ban, annál jobban boldo­rágzónak" csúfolt szövetke- gulnak a kisebb munkabí­zetekböl a városokba ipar- rású, idősebb szövetkezeti kodott boldog és boldogta- gazdák is. Az állattenyész­lan. Ezek az emberek már tésben és a szántóföldi nö­lemondtak akkor a múlt- vénvtermesztésben ez meg­ról, de a jövő nagyonis ér- valósítható. A Felszabadu­dekelte őket. S mivel ezt a lásban és az Oj Életben a jövőt a csetlő-botló téesz- kukoricabetakarítás gépe­ben nem látták megalapo- sítésében is szép sikereket zottnak, az iparban próbál- produkáltak, ami igen lé­tak szerencsét. A havonta nyeges, mert a törés, de látott pénz, a „ha esik, ha különösen a szárvágás fúj biztos kereset", a vi- mindig próbára tette az szonylag tisztább munka emberek erejét. Inkább a ígérete többet nyomott rengeteg kézi munkát mérlegük serpenyőjén, igénylő kertészekkel lesz mint a kommunisták szava, baj, mert itt egyelőre csak akik hittel hirdették a bi- fantázia a mechanizólás. A zonytalan helyzet átmene- helyzet súlyosságán enyhít tiségét és biztos megváltó- valamicskét az alkalmazot­zását. tak számának növelése is, A „jóslat" természetesen jóllehet — ismerve a muri­bevált, és bizonyos fokú kaerő iránti élénk keresle­áramlás indult meg vissza- tet mindenfelé — erre nem felé. Több Csongrád megyei lehet tartósan építeni, téesz dicsekszik már azzal, Most fejeződtek be a hogy — a biztos megélhe- múlt esztendőt lezáró köz­lést látva - sok 5-10 éve gyűlések. Ezeken a fenti vándorló ismét szövetkeze- _ „ , . , ti tagnak jelentkezett, más- prob,emak ellenére » de­részt a felnövő fiatalok is rűs hangulat uralkodott, s mind többen esküsznek a szövetkezeti gazdák a hűséget a szimpatikus kol- termelés tovébbfejlesztésé­lektív életnek. Érdekes ep- _ . . . pen ezért, hogy Szegeden "ek lehetőségeit latolgat­alig észlelhető ilyeri irá- ták- Felkészülték az idei nyű mozgás A téesz-tagság tennivalókra. közösből származó évi jőve- T. N. L Oj didaktikai elvek /egyében: fi korszerű tanárképzés A vállalati lakásakciók Javaslatként hangzott el a Hazafias Népfront város- és községpolitikai bizottságának szerdai ülésén, hogy a válla­deztek giai tudományos Szegedi Tanarképző Főisko­lán. A március 24-én, ked­den reggel kezdődött és teg­nap, szerdán délután véget ért előadássorozat az általá­nos iskolai tanárképzés aktu­ális kérdéseit vitatta meg. rüségnek kell meghatároznia tója mondott zárszót. Köszö­uz általános iskolai tanárok netét fejezte ki mind a kül­képzését. A „B" szekció ve- földi, mind a hazai előadók­zetője örömmel nyugtázta, nak Arra buzdított, hogy hogy a szegedi főiskola mjnden eszközzel az általá­egyre inkább a felsőoktatás no8 iskolai tanárképzés to­A kétnapos tudományos egyik számottevő hazai ku- vábbi korszerűsítésére kell ülésen képviseltette magát a főiskola több külföldi — ungvári, nyitrai, potsdami — testvérintézménye, a Sza­badkai Pedagógiai Főiskola, és ott voltak a hazai tanár­képző főiskolák. felsőfokú tanítóképző intézetek tanárai ís. A három szekcióban lebo­nyolított rendezvény ünnepi tatóbázisává válik. törekedni. A „C" szekció munkájá­nak mérlegét dr. Nánási Miklós főiskolai docens von- A Szegedi Tanárképző Fő­ta meg. A szekció ülésein el- iskolán negyedik alkalom­hangzott 13 előadásról szól- mai megrendezett tudomá­va főképpen a természettu- nyos ülésszak alkalmával dományos témák előretöré- plakátkiállítást rendeztek. A sére hívta fel a figyelmet, főiskola központi épületében záróülését tegnap, szerdán Mint mondotta, mind a ki- megnyitott tárlat első díját délután a foiskola díszter­mében tartották meg. sértetek, mind az újítások Tandi Lajos nyerte, második A vendégeket — akik kö- elsősorban a természettudo- Kaczúr Gyula és Steklik Já­zött ott volt dr. Kancz Já- mányos tárgyak tanítását, el- nos lett, a harmadik díjat nos. a Csongrád megyei pártbizottság osztályvezetője — dr. Hegedűs András, a Szegedi Tanárképző Főisko­la főigazgatója üdvözölte. Köszöntő szavaiban hangoz­tatta: eredményes munkát végzett a hazánk felszabadu­lásának 25. évfordulója al­kalmából megredezett ta­nácskozás. Az előadók szá­mos új gondolattal gazdagí­tották a korszerű tanárkép­zéssel kapcsolatos ismerete­ket. Az „A" szekció munkáját dr. Drien Károly tanszékve­zető főiskolai tanár ismer­tette. Elmondotta, hogy a szekció ülésén elhangzott 11 előadás főképp a tanárjelöl­tek önálló munkájára hívta fel a figyelmet, s arra ösztön­zött, hogy a hallgatók sze­mélyiségének teljes kibonta­koztatására kell törekedni. A referensek nagy reményt fűztek a most elterjedő, úgynevezett kiscsoportos ok­tatáshoz. A „B" szekció munkájáról dr. Megyeri János tanszék­vezető főiskolai tanár adott számot. Elmondotta, hogy az ülésszak keretében el­hangzott 14 előadás a kor­sajátítását szolgálják. pedig Sinkó János és Kovács A IV. felsőoktatás-pedagó- József hallgatóknak ítélték giai tudományos ülésszak oda. Képernyő A lovag Bicikli és busz és pelenka Sok balesetet okoz ma- Mosolyogva beszélt a ka­napság a kerékpárosok gon- lauznő Siskó András szőregi datlansága — mondják az olvasónkkal, mégis méltat­autósok, motorosok. Ve- lankodik, ahelyett, hogy mo­szélyesek az utak — panasz- solycsekket mellékelt volna kodnak a kerékpárosok. Sze- az AKÖV-nek. A mosolyt W geden egyetlen út van, ahol ugyanis akkor kapta vála­VJ I fíO a biciklisták az „urak": a szul reklamációjára, amikor ^^ t Kossuth Lajos sugárúton a március 15-én a Kamara­villamossín mellett futó ős- töltésnél le akart szállni, vényen. Azaz, csak lennének de hiába nyomta meg a ott „urak", mert — ahogy gombot, a busz nem állt K. L. és H. J. írja többek meg. Így aztán csomaggal, c - _ .. „„_,„„ ,, nevében —, ez a kerékpár- gyerekkel az újszegedi ál­&zo se roia, nagyon Keu- üt ^ gidres-gödrös. A nyu- lomástól gyalogolt vissza. A Y«ek es udvariasak voltak gatí ^rövezsetbe kerekező kalauznő még azt is hozzá­ttajdu Feter Gondor sor munkások vagy annak tette mosolyogva, hogy az ő 28.) olvasonkkal a Minóban szik kj magu£at h nya_ csengöje sem jó ezért nem L útt^n ^fnl kukat törik' vagy annak, tud semmit sem tenni. Hogy ufr\v,lt fi'%, ,",!: hogy kimennek az útra. s az autóbuszállomáson mo­]et, mert levált a talpa. Gya- akkor megbüntetik őket. Va- solyogtak-e, amikor olva­kon az ilyen hiba — rnond- ,,, „^„V. f«lh;,,(. ALr_( ták, de megragasztották. loba" megérdemelnének any- ™k art hogy Csupán az volt a baj, hogy nyit a munkába, s munkából ™ reagáltak panaszára, a ragasztas is három napig bicikliző bátor emberek, Egyébként a 17 órakor Ti­tartott, akkor megint kellett h é egészen defor_ „zaszigetről Szőregre induló menni reklamalni. Megint ra- " . . . . . .. . , gasztásra került volna a sor, malodott utat rendbehozzak, buszon történt az eset. de ezt már Hajdúné nem engedte, kérte, cseréljék ki a cipőt, mivel csak már­cius 29-én jár le a garan­cia. A válasz ezúttal azon­ban már így hangzott: nem. Azt hinné az ember, hogy mindenki örül annak a nagy Sokan vannak, akiket min- A virágtartóktól nincs nemzeti nekibuzdulásnak, den évszakban városunk messze a kétes tisztaságú mely a természetes szapora- szépsége érdekel a legjob- szegedi panteon sem, ahol a dás növekedésében nyilvá- ban. Például B. Józsefnét, szemétből még a mellszob­nul meg. örülnek a szülök, aki sokszor vitte kisfiát ját- rok mögötti beugrókba is statisztikusok, még a gyer- szani az Aradi vértanúk te- jut bőven. Igaz, hogy sok a mekruhákat gyártó üzemek rére. ö azt kérdezi, hogy gondatlan és a garázda em­Is Az a pelenka- és gyer- mennyibe kerülhet egy olvan ber (ezt bizonyítja, hogy mekruha-hiány, amit ilyen- virágtartó, ami egész télen a Benczúr-szobor ecsetjét is kor, tavasszal számtalan le- Qtt beverb gazdátlanul' Még letörték) — de ez még nem vél kommentál, nem ezt bi- '' ok arra, hogy csak a sza­zonyítja. Az ember ámul és szerencse, hogy csa* Kei- badtérl alatt iegyen tiszta a kénytelen elgondolkodni tő sérült meg, az sem tűnt sokszor dicsért tér. Ezt már azon, amit kétségbeesetten volna fel senkinek, ha ősz- Z. P. egyetemista írta, aki­kérdez a pelenka után sza- szetörik mindet. Két eset le- nek az a véleménye, hogy ladgáló, Pestre vonatozo. jö­vendő apa, T. Iván: rnár a Volt már úgy, hogy a mindig valami nemeset, ön­megszállott hős, bízva igazá- zetlent, szépet jelentett. Most nak önvédelmi hatalmában, ettől fosztják meg. Vészi meztelen mellkasát a szuro- Endre azt a keveset rabolja nyok elé tárta: ide lőjetek, el tőle, ami még illúziónak És odalőttek. Pedig ő nem megmaradt neki: ügyefo­azért mondta, hogy oda is gyott létének, eszelős hóbort­lőjenek... jainak, lovagságának nimbu­Ilyen hős a búsképű man- szát Don Quijote nem lovag chai lovag, Don Quijote is: többé, mert egy csaló, egy Cervantes sorai mögül há- szélhámos alteregó kinasz­rom évszázada úgy lépeget nalja, pénzt csinál hasonlo­az irodalmi figurák porond- sagukbó . Afoldon járó Don jára, mint akinek az 1600-as Quijote kiüti a ringből a fel­évek erkölcsvilága is a koz- holovag Don Quijotét, mikus újkor fantasztikuma. Dömölky János rendező Hogyne lenne bizarr fanto- nagy leleménnyel zsúfolta a ma a korából is lemaradt, szándékos anakronizmusokat, esetlen illúzióvadász, a szél- a herceg pingpongasztalá­malom-Achilles Don Qui- tói a bicikliversenyzőkig — jote? Vészi Endre kedd esti bér a tévéjáték tempója tévéjátékában (Don Quijote rapszodikus, egyenetlen, vagy Don Quijote?) halálos Több nehézkes szituációt sebet kapott, elérte a vég- kell átböjtölni a nézőnek, zet. Mert lett légyen Don ami az ilyen áttételes tarta­Quijote, a kóbor lovag, az lomnál kevésbé szerencsés, intézmény örökös céltáblája, Koltai János kettős főszere­— az ember, az ócska bá- Pe azonban remek, dogvért mögött dobogó szív N. I. is az a helyzet, hogy a nye­reségből képzett fejlesztési alap 10 százalékát társas­és családiház-építkezések tá­mogatására használhatják fel a munkahelyek, de a jogsza­bály adta lehetőséggel egye­lőre nemigen tudnak élni, mert érdemben számításba jöhető összeg csak hosz­szabb távon halmozódik fel. Viszont a költségek akkor esedékesek, amikor megkez­dik a lakásakciókat. Évente mintegy 10—12 ezer lakást lehet felépíteni, ha a vállalatok teljes egészében kihasználják a jogszabály ad­ta lehetőséget, azt ugyanis, hogy g. vállalati támogatás mértéke elérheti — vissza nem térítendő hozzájárulás és kamatmentes kölcsön for­májában — az építési költ­ségek 60 százalékát. Most egy átlagos alapterületű és fel­szereltségű kétszobás lakás építési költsége mintegy 200 000 forint; ebból — ha vállalati akcióról van szó — a dolgozónak 25 000 forin­tot kell készpénzben fizet­nie, 35 000 forint az állami I árkiegészítés, az OTP 40 000 forint kölcsönt nyújthat, a fennmaradó részt a vállalat biztosíthatja. Egyelőre azon­ban ez csak „papírforma" — s éppen ezért indokoltnak tartották a tanácskozáson a vállalatok hitelével kapcso­latos indítványt. Oj lehetőségek nyílnak — a népfront felmérése sze­rint — a nehéz szociális helyzetű nagy családok el­helyezésére: bérlakásban. Olyan formán, hogy az egyes vállalatok is szerezhet­nek jogot bérlő (vagy lakás­szövetkezeti tag) kijelölésére, ha saját eszközeikből tá­mogatják a tanácsi lakás­építkezéseket. Segíthetnek a vállalatok a lakásgondok enyhítésében azzal is, ha építőipari részlegeik az épít­kező dolgozók rendelkezésé­re állnak, vagy bontásból származó építési anyagokat biztosítanak az épülő családi otthonokhoz, illetőleg elké­szíttetik a lakások műszaki terveit. Részt kér és vállal a la­káspolitikai problémák meg­oldásából a Hazafias Nép­front. Virágtartó és szemét pelenkagyártás sem üzlet ? Mert arról, hogy megint felrobbant volna valame­lyik üzemünk, s a pelenkát is külföldről kellene laeeze­reaoiok, nem tud. hetséges: vagy nagyon olcsó akár a közeli gimnázium, vagy nagyon drága. Vagy akár a kollégium fiataljai­nem volt érdemes védett val meg lehetne egyezni — helyre vinni, vagy nem mer- ha már másképp nem megy te senki sem vállalni (riszál- — ügyeljenek a panteon Ittasát- twsztaságáea. Laktanyát neveztek el Szalvai Mihályról A felszabadulás közelgő 25. évfordulója alkalmából a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelke­dő személyiségéről, Szalvai Mihály altábornagyról ne­vezték el néphadseregünk egyik budapesti laktanyáját. A szerdán tartott bensőséges névadó ünepségen részt vett a néphadsereg tábornoki ka­rának több tagja, képvisel­tették magukat a társfegy­veres testületek, ott voltak többen a névadó egykori harcostársai közül, s elment az ünepségre az ideiglenesen hazánkban állomásozó szov­jet csapatok küldöttsége is. A Himnusz elhangzása után — a Honvédelmi Mi­nisztérium képviseletében — Dékány László vezérőrnagy leleplezte a spanyol polgár­háború legendás hősének, néphadseregünk egyik szer­vezőjének és vezetőjének, a szocialista haza, a párt hű fiának emlékét megörökítő márványtáblát, majd dr. Pisztrai László ezredes mél­tatta a névadó példás életét, munkásságát Szeged szobrai Madarak (208.) A Csongrád megyei tanács Rákóczi téri épü­letének előcsarnokát disziti Simon Ferenc Madarak című kompozíciója. A többfigurás falidisz vörüsrézlemezböl ké­szült. CSÜTÖRTÖK. 1970. MÁRCIUS 26.

Next

/
Thumbnails
Contents