Délmagyarország, 1970. március (60. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-25 / 71. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 60. évfolyam, 71. szám 1970. MÁRCIUS 25., SZERDA Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILLÉR NDK tárgyalások Péter János külügyminiszter, aki héttő óta hivatalos látogatáson a Német Demokratikus Köztársaságban tartózkodik, kedden reggel Oskar Fischer külügyminiszterhelyettes, dr. Herbert Plaschke, az NDK budapesti nagykövete és dr. Nagy Lajos, hazánk berlini . nagykövete kíséretében megtekintette az NDK államhatárát a berlini brandenburgi kapunál. Ezt követően Péter János látogatást tett a berlini városházán Herbert Fechner főpolgármesternél. A beszélgetés során a magyar külügyminiszter egyebek között kitért, az NDK államhatárainak 1961-ben történt megerősítésére és rámutatott, hogy ez — amint azt a jövő is igazolni fogja — az európai feszültség csökkentését szolgálta. Ezzel összefüggésben rámutatott arra is, hoev- amilyen mértékben erősödött a Német Demokratikus Köztársaság, ugyanolyan mértékben enyhült az európai feszültség. Röviden kitért a négy nagyhatalom képviselőinek csütörtökön kezdődő Nyugat-Berlinnel kapcsolatos tanácskozásaira, s reményét fejezte ki, hogy ezek a megbeszélések hozzá fognak járulni az európai helyzet megjavításához. Péter János ezt követően az alábbi szöveget irta a főváros aranykönyvébe: ..Berlinnek, az NDK fővárosának, a város vezetőinek és lakosságának további sok sikert kívánok a város építésében, a béke és a szocializmus hősies védelmében. Berlin sorsa szorosan öszszefügg minden . szocialista ország sorsával..." A városházán tett. látogatás után Péter János és kísérete a külügyminisztériumba hajtatott, ahol megkezdődtek a két külügyminiszter tárgyalásai. A tárgyalásokat követően Ottó Winzer, az NDK külügyminisztere a Palais Unter den Linden-ben ebédet adott magyar vendége tiszteletére. Az ebéd során mindkét miniszter pohárköszöntőt mondott. A pohárköszöntökben elégedetten nyilatkoztak a két ország kapcsolatainak fejlődéséről. Mindkét miniszter azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság testvéri együttműködésének továbbfejlesztése hozzá fog járulni a szocialista államok közösségének erősítéséhez. s az európai béke és biztonság szavatolásához. Az este folyamán Péter •Tánns és Ottó Winzer. kíséretével megtekintette Lortzing ..Caar és az ács" című operájának bemutató előadását a berlini Állami Operaházban. Nyári /, in építőtáborok Országszerte megkezdődtek j a jelentkezések a KISZ nyári ifjúsági építőtáboraiba. Az idén 37 központi és öt egyetemi építőtábor nyílik az ország különböző vidékein. s több mint 30 000 egyetemista. főiskolás vállalhat j részt a nyári feladatok megi oldásából. Az idén is meg' nyílik a KISZ nemzetközi építőtábora. (MTI) B§l|ár kormánydelegáció hazánkban Kedden Budapestre érkezett a bolgár kormánydelegáció, a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudo' mányos együttműködési bizottság IX. ülésszakára. A delegációt, Ivan Mihajlov, a Minisztertanács elnökhelyettese vezeti. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Apró Antal, j a Minisztertanács elnökhe, lyettese. Gyenes András külügyminiszter-helyettes. ott I voltak a bizottság magyar delegációjónak tagjai. Jelen volt Vaszil Bogdanov, Bulgária magyarországi nagykövete is. Az együttműködési bizottság ülése ma, szerdón kezdődik a Parlamentben. Áttekintik az elmúlt ülésszak óta végzett munkát, megvizsgálják az 1971—73-ös tervek egyeztetésének menetét. Megtárgyalják a két ország áruforgalmának helyzetét is. Budapesten Kedden a Belügyminisztérium aulájában hazánk felszabadulásónak 25. évfordulója alkalmából felavatták a Belügyminisztérium hősi halottainak emlékművét. Az ünnepségen jelen volt Benkei András belügyminiszter. Borbándi János, az MSZMP KB osztályvezetője, dr. Szakács Ödön. a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Markója Imre, az igazságügy-miniszter első helyettese, Venéczi János, az MSZMP budapesti bizottságának titkára. Benkei András belügyminiszter ünnepi beszédében megemlékezett arról a hősi korszakról, amikor a felszabadulást követő hetekben, hónapokban megszervezték a demokratikus rendőrséget, s rövid idö alatt nagy eredményeket értek el a közrend és közbiztonság megteremtésében, megszilárdításában. Szólt azokról a munkás- és paraszt fiatalokról, sorkatonákról. munkásokból és parasztokból lett tisztekről, akik 1956-ban. az ellenforradalom napjaiban a legdrágábbat, életüket áldozták a néphatalomért, a Magyar Népköztársaságért. A felszabadulástól napjainkig a Belügyminisztérium állományából 233-an haltak hősi halált. Az ő emléküket idézi a hősi halottalc nevével teleírt két márványtábla és a dombormű. Kiss István Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, amelyen egyetlen mondat áll: „Szerettétek a népet és meghaltatok". Emlékműa vatás j Négyhatalmi tanácshozás Berlinben Csütörtökön a szövetséges ellenőrző tanács nyugat-berlini épületében megkezdődnek a négy egykori szövetséges hatalom megbízottainak Nyugat-Berlin helyzetével foglalkozó tárgyalásai. A három nyugati hatalmat bonni nagyköveteik képviselik: Kenneth Rush az Egyesült Államok. Roger Jackling Nagy-Britannia é6 Francois Seydoux de Clausonne Franciaország részéről. A Szovjetuniót berlini nagykövete. Pjotr Abraszimov képviseli. A UPI jelentése szerint a nyugati hatalmak képviselői úgy tervezik, hogy még csütörtökön visszatérnek Bonnba. Nincs kizárva azonban az sem —.legalábbis megfigyelők fgv tartják —. hogy a tárgyalások pénteken folytatódnak. Jobb ellátást, kevesebb hiánycikket Ülést tartott tegnap a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága. Megtárgyalta a kedvezőtlen termőhelyi adottságú téeszek tavalyi gazdálkodásának eredményeit és a megkülönböztetett állami támogatási rendszer hatását, második napirendi pontként pedig a Dél-magyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat tevékenységéről szóló beszámolót, valamint jóváhagyták a MÉSZÖV új alapszabályzatát. Kereskedelemről beszélni annyi, mint ..zsebbevágó" témával törődni, hiszen valamilyen formában mindanvnyian kapcsolatban vagyunk — sokszor pedig kiszolgáltatottat — a kereskedelemnek. Ezért is volt érdekes a megyei tanács vb tegnapi ülésén a Dél-magyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat munkájáról szóló beszámoló, amelynek megvitatásában részt vett és felszólalt a vb tagjain kívül Borsos László belkereskedelmi miniszterhelyettes is. A jelentős területen — Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyében — dolgozó nagykereskedelmi vállalat kötöttáru, harisnya, alsóruha-konfekció és rövidáru forgalmazásával foglalkozik, s maga a cikklista is megmutatja, hogy munkájuk érzékenyen érinti a vásárlóközönséget. Hogy mást ne mondjunk: elég sok gondot okozott a közelmúltban is a kötöttáruk hiánya, áremelkedése, a pamutárukból (köztük a bébiholmikból) szintén rossz az áruellátás, harisnyafélékről nem is beszélve. Érthető hát, hogy sok kérdést kapott a vb tagjaitól Pusztai Józsefné, a vállalat igazgatója. Már a beszámolóból is kiderült, hogy a megfelelő árukészlet megteremtésére az importáru-beszerzést Is növelték abban a nehéz időszakban, amikor a hazai gyárak a külföldi piacokon akartak „megélni". Az 1968•mmmmi smmmL ALBUMABOL Szállodát szinte havonta avatnak az országban. K8rülültettük szállodákkal és üdülőkkel a Balatont, a hegyvidékeket, s valamennyi város gazdagodott a vendégjáráshoz, idegenforgalomhoz nélkülözhetetlen szállodával. Ezek között is vannak természetesen olyanok, amelyeknek híre, színvonala a legmagasabb igényeket is kielégíti. Ilyen a Duna-part új gyöngye: a Hotel Duna Intercontinental. Megérdemli azonban, hogy megemlékezzünk róla, ha csak egy képpel is, az Ifjúsági Park is. A fiatalság kedves szórakozóhelyet talált itt as készlethez képest 6,7 százalékkal emelkedett ugyan tavaly az áruk mennyisége, de ez sem jelentett tökéletes ellátást. Hiszen hiába volt bőven szövött alsóruházat, ha nem lehetett harisnyanadrágot, finomszálú harisnyát kapni. Ezek országosan is hiánycikkek, a •nagykereskedelmi vállalat máris a következő őszi sze-: zon beszerzéseiről tárgyal a harisnyágyárral. Megvitatták) azt is a vb-n, hogy miért nem használja ki a vállalat jobban a kishatár-forgalom lehetőségeit. De mint elmondottál;, ruházati árut nehéz megfelelő árért kapni a jugoszláv partnertől. A megengedhetőnél jobban emelkedtek tavaly a ruJ házati árak, s noha ez világpiaci hatásoknak is tulajdonítható, de tény, hogy sok vállalat áremeléssel! nem pedig nagyobb forgalommal akarta elérni a nagyobb nyereséget. Borsos László miniszterhelyettes el-i mondotta, a Dél-magyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi VállaJaí nem tartozik ezek közé 3 vállalatok közé és országosan is a jó, eredményes gek között tartják nyilván! A vállalatnak jó kapcso-lata van a kiskereskedelmi partnerekkel, noha az elmúlt évben a kiskereskedő^ lem igyekezett több úton is árut beszerezni, ami viszont arra kell ösztönözze a nagykereskedelmi vállalatot, hogy jobban dolgozzon, rngal masabb módszereket alkalmazzon. Óriási gondjuk a raktárhiány — akárcsak a többi kereskedelmi vállalatnak. Ez felveti azt a gondo-: latot, hogy egységesen kellene megoldani Szegeden a raktárépítést, hiszen különül ön egyik cégnek sincs ereje hozzá, s ha segítséget kapnak. Szeged a belvárosban több üzlethelyiséget nyerhet, a felszabaduló rak-j tárakból. A végrehajtó bizottság felhívta a vállalat figyelmét több üzletpolitikai kérdésre — továbbra is fordítsanak gondot az ellátás javítására, a hiánycikkek csökkentésére, ügyeljenek a választékbőví-' tésre, s tőlük is várják az árak kedvező szabályozását. Mindemellett elismerését leVK jezte ki a testület a vállalat vezetőinek és dolgozóinak jó munkájukért. T