Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-27 / 22. szám
rm, Igazolások a korházi ápoláshoz B. J.-né olvasónk tavaly korházban feküdt. Az elmúlt naFokban felszólítást kapott. hogy az ápolási költségeket fizesse meg. mert SZTK-Jogosultságát nem igazolta. Olvosónk sérelmezi a kórházi eljárást, mert tudomása szerint férje után jogosult volt SZTK-ra, és így az Ingyenes kórházi ápolásra is. Amikor kórhazba került, valóban nem adott le SZTK-igazolast, lianem személyi igazolványát mutatta be, mert úgy gondolta, hogy ezzel a társadalombiztosításra való jogosultságát is igaáoll a. Olvasónk levelében azt is írja, hogy amfg a korházban feküdt, többszöri felszolitasra sem mutatta be az SZTK-lgazolványalt. Kérdezi: a kórházi ápolás költségeit meg kell-e fizetnie, illetve az SZTK terhére elszámolhatö-e még 7 Társadalombiztosítás terhére a dolgozó ingyenes kórházi ápolásra akkor jogosult, ha munkaviszonyban áll, táppenzes vagy terhességigyermekágyi segélyben részesül. Ha az ápolásra a munkaviszony megszűnését követő 48 órán belül kerül sor, akkor a dolgozó ugyanúgy jogosult arra. mintha munkaviszonyban állna. Csaladtagja naptári évenként 90 napon át jogosult díjtalan kórházi ápolásra. Az ingyenes kórházi ápolás igénybevételekor a dolgozó és a családtagja köteles a társadalombiztosításra való jogosultságát hiteltérdemlően igazolni. Az igazolás azonos az orvc«i gyógykezelés igénybevételéhez szükséges igazolásokkal. Tehát függetlenül attól, hogy a kórházi felvétel helybiztosítással vagy sürgősség címén történik. a társadalombiztosításra való jogosultságot a felvételi irodán mindig igazolni kell. A dolgozónak az ingyenes kórházi (klinikai) ápoláshoz az orvosi beutalón vagy helybiztosításon felül le kell adnia a következő igazolásokat: a munkaviszonyban, ktsz-tagsági viszonyban álló dolgozó 30 napnál nem régebben érvényesített társadalombiztosítási igazolványát; az állami hivataloknál vagy közületeknél alkalmazott — a biztosítási igazolvány helyett — a részükre kiadott állandó jellegű üzemi (hivatali) igazolványt; a közszolgálati alkalmazott félárú vasüti jegy váltására jogosító MÁV arcképes igsazolványt; a táppenzes beteg, betegségi igazolványt; a nyugdíjas igazolványt (csekkszelvény nem fogadható el); a termelőszövetkezeti tagnak 13 napnál nem régebbi betegegyetemi hallgatónak, ápolónő- és szülésznőképzős hallgatónak, a diákotthonban elhelyezett tanulónak: piros nyomású munkaltatói igazolványt és a legutolsó kórházi (klinikai) ápolásról szóló igazolást. A családtagok jogosultságának elbírálásához nyilatkozatot kell kiállítani, mégpedig a dolgozó (a családfő vagy akinek a jogán veszi igénybe a kórházi ápolást) és saját személyükre vonatkozóan. mennyi a keresetük es jövedelmük, valamint az előző kórházi (klinikai) ápolásra vonatkozó elbocsátó igazolást. Ezeken kívül: a munkaviszonyban és ktsztagsági viszonyban álló dolgozó családtagjai kisalakú piros nyomású munkáltatói igazolványt; a nyugdíjas családtagjai Nyugdíjas igazolványt, a tsz-tagok családtagjai 15 napnál nem régebben kiállított beteglapot; az önkéntes biztosított csalásra vonatkozó elbocsátó befizetést igazoló Biztosítási igazolványt. Az ingyenes kórházi ápolásra való jogosultság igazolására személyi igazolvány nem fogadható el. Olvasónk esetében a kórház eljárása törvényes volt, mert a felvételkor és az ápolás ideje alatt nem igazolta a társadalombiztosításra való jogosultságát. Azt tanácsoljuk, hogy adjon be egy kérelmet a társadalombiztosítási igazgatósághoz és csatolja hozzá a kórházi számlát, a munkáltatói igazolványt ós egy nyilatkozatot férje és ön keresetére vonatkozóan, valamint azt, hogy férje eltartásában él. Apák és fiúk Amíg apro a fiúgyerek, azt gondolja meg azt terjeszti, hogy az o apja a legerősebb, a legügyesebb és a legokosabb. Aztán ahogy cseperedik, ahogy megerednek az állán az első kis legenytollak, vált egyet ezen a gyermeki hiedelmen, mégpedig úgy, hogy amit addig az apjáról tartott, mindazt maga-magának sajátítja ki. Különben is, már jó neki az apja inge es nyakkendője, már vannak dolgok, amiket ténylegesen jobban tud korábbi halványánál és így tovább. Meséli az egyik barátom, hogy járt a gyerekével, amikor még csöpp volt és ártatlan. — Elmentem vele a cirkuszba, az ölembe ültettem. Végtelenül élvezte. És kérdezett mindenfélét, csöndben. Illedelmesen. Hogy az elefántnak miért elől van a farka; neki lehetne-e olyan piros csicsókaorra, mint a bohócnak, hogy az oroszlánok ugye azért nem eszik meg azt a cifraruhás bácsit, mert utálják. Szépen elsuttogtunk ezekről a dolgokról ott a publikum sűrűjében. Hanem amikor a légtornászok következték, s handarikaztak a levegőben, egymásnak adva kezüket a szédítő magasban, a trapézon, az én ámuldozó kisfiam egyszer csak hansány-hangosan adta föl a kérdést: „Te, apa, te ezt meg tudnád csinálni?" Csöndben legyél, suttogtam neki, ne zavard a bácsikat! Nem illik ilyen helyen hangosan beszélni. „De te meg tudnád ezt csinálni?" — erőszakoskodott újra és megintcsak hangosan. Mindenki oda figyelt körülöttünk. Nem is a gyerekre, hanem rám. A szemükkel azt mondták: „No, mit mondasz a fiadnak? Meg mered-e súgni neki. hogy te ilyet nem tudsz? No, lássuk!" — Sutyorogtam neki, hogy tudod, kisfiam, az nem olyan egyszerű, hogy én most csak felmegyek oda és megcsinálom, mert azt nagyon sokat kell gyakorolni, amíg így megy... —, de a gyerek csak erőszakoskodott. tudnám vagy nem, arra válaszoliak! Körülöttünk meg már elkezdtek sutyorogni, ravaszkodni. kuncogni, hogy ez a gebe fickó még majd bemagyarázza annak a kis tökmagnak, hogy bizony, ő is meg tudná azt csinálni, csak éppen most, ennyi ember előtt nem akarja. És hiába súgtam még a fiamnak, hogy különben is. ez egy egészen más szakma, s hiába nyugtattam meg ót, most már a tömeg valósággal követelte körülöttem a hangos választ —, hogy igenis nekik is valljak színt, mit suttogtam a gyereknek. — Nem! — mondtam ezeit jó hangosan, és aztán már csak a gyereknek tettem hozzá súgva: — Nem foglalkozunk mi ezzei. kisfiam. De ha már nem ilyen csöpp a fiú? Akkor így fordul a szó apa és fia között. — Sakkozunk egyet, apa? — Nem is tudom .. fáradt vagyok ... — Fáradt? Inkább felez tan. hogy kikapsz és oda az atyai tekintély... — Félek? Hogy én? Hát nem én tanítottalak sakkozni? Minden tőlem van amit tudsz... Nevetseges... — Csakhogy a tanítvány túlszárnyalja a mestert... — Jaj. de sok krumplit meg kell még ahhoz enned, fiacskám! — De hiszen a múltkor is radvertem ... — Persze... mert hagytam magam .... hogv örömed legyen ... — Hagytad? És három partiban is? — Most már elég legyen! És vedd tudomásul, hogv gyerekkel különben sem játszom! Így "agyunk mi, apak és fiúk. I. S. D • • o D dleln Kár a gőzért! — Két hétfő eredmenye. Január 19-én és 26-án — két hétfőn — volt véradási nap a szegedi konzervgyárban. Az üzemrészek között, versenyt hirdettek, s az első három helyezett üzemrész igaz. gatói jutalomban részesült. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy kiváló eredmény született: a két nap alatt az üzem dolgozóinak 15 százaléka. 270 ember adott 79 liter vért díjmentesen. — Magyar filmszemle kezdődött hétfőn az olasz fővá— Ererfmenyes tanacstagbeszámolók a járásban. A szegedi járás községeiben, falvaiban az elmúlt évben a járás 59 tanácstagja közül 52 tartotta meg beszámolóját. Ezeken 3561 választópolgár vett részt es 337 hozzászólás hangzott el. A közérdekű javaslatok száma 117. Jellemző a tanácstagok aktivitására. hogy 162 esetben maguk tették meg a szükséges intézkedést. — Kovács János előadói estje. Ma, kedden este 6 órai kezdettel rendezik meg az ú jszegedi November 7 művelődési otthonban Kovács János Jászal,-díias színművész előadói estiét. A műsort Kutas Mária, a Szegedi Nemzeti Színház rendezője állította össze. Zongorán kílapot; az önkéntes biztosított- Az utánajárást elkerülhette nak a tárgyhóra történt befizetést igazoló Biztosítási igazolványt; a mezőgazdasági biztosítottnak biztosítási igazolványt és bélyeglapot; az 800 mázsa jó minóségú rétiszéna eladó Homokkultúra Szakszövetkezet, Zákányszék. xS. 77 437 volna, ha a kórházi felvételkor, de legkésőbb az ápolás ideje alatt a szükséges igazolásokat bemutatta volna. Dr. V. M. rosban. Az olasz közönség sér Csala Benedek, a színház több más új magvar film karnaeva. mellett Janosó Miklós Fé- — Barátsági szerződés. A nyes szelek. Sára Sándor Fel. Magvar Népköztársaság és az dobott kő és Simó Sándor NDK írószövetségének képviSzemüvegesek című alkotá- selői hétfőn barátsagi szersavai ismerkedhet meg. ződést írtak alá Berlinben. amelv rögzíti az idei év — A Magyar Közlöny va- együttműködési programját, sárnapi száma közli a Pénz- Ennek keretében sor kerül ügymini6zter rendeletét, csereutazásokra, magyar, ilamely a mezőgazdasági ter- letve NDK-beli írók kölcsö^ , melőszövetkezetek alkalma- nos részvételere a két or„7B rí°uVe , TJ K>Ka<Joorat tart ma, zottainak munkabére után fi- szágban rendezendő nemzetijei Brecht Koldusoperaiaban kedden délután 5-tol 7-ig a zetendő adóról intézkedik. közi kollekviumokon. valaMolnar Piroska. a Szegedi városi nőtanács jogi és csa- mint közös irodalmi rendezNemzeti Színház fiatal mu- ladvédelmi bizottsága a Ha- — Színpompás felvonulás- vényekre a felszabadul 25 vesznője. A bemutató elő- zafias Népfront Vörösmarty sal megkezdődött vasárnap évfordulója alkalmából adásra március 13-án kerül utcai helyiségében. A kérdé- Viareggióban a hagyományos sor. — Felesleges a szertartás! A szagarol megerzem, hogy a tegnap esti kolbászt melegítettétek meg! Pályaválasztási vetélkedő sekre dr. Bálint Gáborné és karnevál. A felvonulást. di~t ^e^áruháSaS dr. Bodrogi Dezsőné válaszol, amelyen allegórikus alakokat „Í\,a arunazaknaK SOK megszemélyesítő kocsik és ál- ".k°Z' .Í2ÍÍÍÍ5S arcos csoportok vettek részt. — Halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt állt a február" Y-én. 8-án és 10-én szegedi járásbíróság előtt Papírívesítést válla! a gyulagyár! Szeged, 7—8. Bakay Nándor u. xS. 77 478 Zsúfolásig megtöltötték vasárnap délelőtt a gyerekek — nyolcadikos fiúk és lányok — a Szabadság Filmszínház nézőterét. Salamon István, a szegedi pályaválasztási tanács tagja, mint a palyaválastási vetélkedő játékvezetője köszöntötte a diákközönséget és a versenyzőket. Elmondta, hogy a vetélkedő célja: minél alaposabban s játékos formában megismerkedni a nagyszámú pályaválasztási lehetőséggel. Ennek megfelelően ilyenféle kérdésekre kellett feleletet adni a gyerekeknek: milyen szakmát választasz és mi annak népgazdasági jelentősége? Ismertesd a szakma szerszámait! Mi a különbség az A és B tagozatú szakmunkásképzés között? Sorold fel a szegedi szakközépiskolákat! Egy-egy nyolcadikos tanuló indult a vetélkedőn minden szegedi általános iskolából, összesen tehát 24-en versengtek a pontokért. Ennél persze jóval többen vettek részt a tanulságos játékKrisztin Német András 32 éves. Ásotthalom. Bem utca 10. szám alatti lakos. Szegeden egv 80 éves asszonyt ütött el motorkerékpárral. A sértett az elszenvedett sérülések miatti fekvésben kivédhetetlen tüdőgyulladást kapott, amelynek következteben meghalt. A bíróság megállapította, hogy a halál és a baleset között okozati összefüggés áll fenn. Nem jogerősen Krisztin Német Andrást kétévi szabadságvesztés, re ítélte és két évre eltilmegismétlik. A február elsejei felvonulást az Eurovízió is közvetíti. ban. például az úgynevezett í°tte ? gépjárművezetéstől. A V-I. , ... lrtértM Anof riiínn hor) Termelők, figyel eir i! Négyrészes melegágyi ablakkeret a Vetőmagboltba megérkezett: 1 db 57,— Ft Kapható a hozzá szükséges ablaküveg is. 77 459 Kapható a hozzá szükséges ablaküveg S 77 459 a Szegedi Építő Ktsz Szeged. Brüsszeli krt. 8. CÍMFESTŐ, ÜVEGES, VILLANYSZERELŐ, PARKETTÁS. SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓ, VÍZ-GÁZSZERELŐ és KÖZPONTIFŰTÉSSZERELŐ munkát vállal szakmai totó keretében igen sokan tippeltek. A jó válaszokat ajándékokkal, jutalmakkal honorálta a zsűri. Szünet után már csak 12 versenyző maradt „állva", s végül eldőlt az első hely sorsa is: Nádassy József, a Dózsa György iskola nyolcadik b. osztályos tanulója bizonyult a legjobbnak, ő vette át a legnagyobb jutalmat: egy fényképezőgépet. büntetés letöltését azonban próbaidőre felfeüegesztette. — Több rendbeli lopás miatt jogerősen ü'zhónaDi börtönre ítélte i szegedi járásbíróság Kovács Éva Julianna 29 éves. Szeged. Attila utca 3. szám alatti lakost, bünte-. tett előéletűt. Meglopta alkalmi lakótársát, másik esetben egy közeli rokonát. Harmadik esetben is lakásban követett el lopá6t. Csupa szem Sztár és ajtós Olympia A székesfehérvári VIDEOTON televíziógyár vegszereldéjének két szalagján a közkedvelt "Inter-eket": a fo. lyamatos hangolású Intersztárokat és az Interfavoritokat gyártják, amelyeknél gombnyomás helyett tárcsán kell keresni és beállítani az állomásokat. Ezekkel egyaránt vehetők a hazai OIRT-. valamint a külföldi CCIR-állomások. s van magnó-, illetve fülhallgató-csatlakozásuk is. A nagyképernyős Intersztárokat az előkeret nélküli ..csuoaszem" képcsővel gyártiák. Ezeket a Selbone rendszerű, robbanásbiztos képcsöveket az Egyesült Izzó készíti. A harmadik tv- REDU « 1—- színes ' Televíziót kérnek Bátortalan hangú levélben kéri szerkesztőségünk segítségét a szegedi Egészségügyi Gyermekotthon. Igen, mert a nagyszerű országos mozgalom a „Televíziót az iskoláknak" címet viseli. Az otthon kis lakói nem távoli tanyán vagy apró faluban élnek, tv-készülékre azonban Igen nagy szükségük lenne. A legfejlettebb csoport már kapott televíziót az Intézet pénzéből, de vannak itt olyan gyerekek ls, akik szervezetükben károsultak, szellemileg sem teljesen épek. A külvilágról legkönnyebben képek útián tudnak fogalmat alkotni. Felmérhetetlen segítséget jelentene tehát, ha valamely üzem vagy intézmény kollektívája megajándékozná őket. Bízunk benne. hogy lesz ilyen vállalat vagy intézmény. vélekedik a legnagyobb angol magándetektív-ügynökség. Az első adatok szerint a maxi egv éve alatt ugrásszerűen emelkedett a tolvajlások száma. A maxi felsőkabátok nemcsak a csúnya lábakat leplezik, de alájuk rejtve már elektromos háztartási készülékeket is loptak. — Karórát lopott az újszegedi versenyuszodában a büféből Borbíró István 28 éves. Vésztő. Kálvin utca 4. szám alatti lakos, aki ideiglenesen jelentette be magát Szegeden. A szegedi járásbíróság nem jogerősen háromhónapi szigorított börtönre ítélte. I — Verekedett. Visszaesőként elkövetett könnyű testi sértés miatt ítélte el a szegedi járásbíróság nem jogerősen négvhónaoi szigorított börtönre Halál József László 34 éves. Szeged. Kazniczv utca 2. 6zám alatti lakost. Ittas állapotban u Marx téren egy italmérő bódénál minden indok nélkül ököllel wcul csapott egv másik vendéget. akinek több foga kitört és zúzódásos sérüléseket szenvedett. — Alvó embert lopott meg a Marx téri piacon Kolompár János 63 éves. Kiskundnrozsma. cigánvteleoi lakos. Több száz forinttal és személyi okmányokkal akart távozni. a szemtanúk azonban lelepleztek. A szegedi járásbíróság jogerősen hathónapi börtönre ítélte. szalagon az ajtós Olympiákat szerelik, amelyek a adás fekete-fehér vételére is alkalmasak. 1970. JANÜAR 21.