Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-03 / 2. szám

Játékosértekezlet után: Áz első edzés a Tisza-parti stadionban Schirilla átúszta a jeges légkorong­eredmények A magyar ifjúsági jég­korong-válogatott szamára már befejeződött Ausztriá­ban az Európa-bajnokság: legutóbb ugyanis a B cso­portban Leobenben Ausztria 2:1 (1:1, 1:0, 0:0) arányban legyőzte fiataljainkat. Ezer néző előtt került sor a har­madik, utolsó találkozóra, amely végig nagy küzdelmet, de újabb vereséget hozott. A másik mérkőzésen a Norvégia—Románia össze­csapás 1:1 (1:0, 0:1, 0:0) arányban végződött. Ezzel a B csoport két al­csoportjának körmérkőzéses viadala befejeződött. Mivel Magyarország a második al­csoportban az utolsó helyen végzett, több mérkőzése már nem lesz és így végered­ményben a hetedik helyet tudta csak megszerezni. A további helyek eldöntésére a csoportgyőztesek, illetve a helyezettek mérik össze egy­mással tudásukat a követke­ző párosításban: 1. helyért: Olaszország— Norvégia (Leoben). 3. helyért: Románia—Lengyelország (Bruck). 5. helyért: Ausztria —Jugoszlávia (Kapfenberg). Az ifjúsági jégkorong Eu­rópa-bajnokság A ban, Genfben Csehszlovákia 3:2 (0:0, 1:2, 2:0) arányban legyőzte Svédországot. A táblázaton a sorrend a kö­vetkező a részvevő hat csa­pat között: 1. Csehszlovákia 8 pont, 2. Szovjetunió 6 pont (de csak három mérkőzést ját­szott, szemben Csehszlová­kiával, amely már 4 találko­zón szerepelt), 3. Finnország 4 pont (ugyancsak három mérkőzésből). 4. Svédország 4 pont, .5. NSZK, 0 pont, 6. Svájc 0 pont. Doppingszer A SZEOL labdarúgói a tavalyi bajnoki idény befeje­zése után december közepé­ig levezető-edzéseket tartot­tak, majd kéthetes pihenőt kaptak. Az új bajnoki sze­zonra a most már NB l-es csapat, a felkészülést január 2-án, tegnap kezdte meg. Delelőtt a szakosztály veze­tősége játékosértekezletet tar­tott, ahol dr. Varga János szakosztályi elnök és Subits Lajos edző ismertette a ma­gasabb osztályba került csa­pat tagjainak a célkitűzése­ket és a felkészülési progra­mot. A szakosztály célkitűzése két részből tevődik össze: a íélszezonból álló, mondhatni tét nélküli tavaszi idényben olyan helyezés megszerzését tűzték ki feladatul, ami egészséges önbizalmat adhat az együttesnek az ősszel in­duló új bajnoki szezonhoz. Egyéni célkitűzésként azt kérte a szakvezetés a játé­kosoktól, hogy a „mércét" magasra állítsák maguk elé, legyenek igényesek önma­gukkal szemben, annál is in­kább, mert most már „új szelek fújdogálnak" a ma­gyar labdarúgásban. A jövő­ben a vidéki labdarúgókat az eddigieknél fokozottabban számításba veszik a váloga­tottak összeállításánál és ez még odaadóbb munkára kell, hogy ösztönözze a SZEOL játékosait is. Az első csapat I8-as kere­téből senki nem jelentett be távozási szándékot. Örömmel állapította meg Subits Lajos edző: az a tény, hogy együtt­maradt az NB I B küzdel­meiben összekovácsolódott együttes, talán a legjobb erősítés. A most folyó átiga­zolási időszakban elsősorban a tavalyi bajnoki idény fo­lyamán betöltetlennek lát­szó posztokra igyekszik a ve­zetőség megfelelő megoldást találni. Az alapozási időszakban az edzések felváltva folynak a szabadban és a Rókusi Torna­csarnokban, sőt hetenként egy úszóedzést is a műsorba iktatott az edző. Január 23­án lesz az első kétkapus ed­zés. és 25-én utazik a csapat Tatára. Ott napi két edzés­sel folyik majd a munka és már NB l-es csapatokkal — a Tatabányával és a Video­tonnal — is játszanak barát­ságos mérkőzést. A tatai ed­zőtáborból február 7-én érke­zik vissza az együttes és a szezonkezdésig — amennyi­ben a pályaviszonyok lehetővé teszik — szegedi és környék­beli csapatokkal játszanak előkészületi mérkőzéseket. Tegnap délután a Tisza­parti stadionban már meg is kezdődött az edzés. Első­nek Pálinkás. Magyar és Kő­vári érkezett, de hamarosan benépesült az öltöző. Üj ar­cok is feltűntek a régiek kö­zött. A hathónapos várako­zási idővel igazolt kiskun­félegyházi Bólya és a szol­noki Bánfalvi II. mellett Jósa Miklós, a Kecskeméti Dózsa volt szélsője és Kerekes Imre, a Mezökovácsháza volt csatára készülődött Vassék­kal. A csapat tagjai jókedvűen végezték a játékosnak tűnő nehéz gimnasztikai gyakor­latokat és a több részletben futott 3 ezer méter után bi­zony alaposan megizzadtak, amikor ismét öltözőbe tértek. A bajnoki idényre a felké­szülést a jelenlegi 18-as ke­ret: Gilicze, Korányi, Vár­helyi III., Dávid, Magyar, Kővári, Kerekes, Molnár, Pikó, Varga. Bánfalvi I., Pa­taky, Jósa, Vörös, Vass, Pá­linkás, Berkes, Várhelyi I. végzi. Bólya és Bánfalvi II. szintén tagja a keretnek, de játékukra csak a hat hóna­pi várakozási idő eltelte után számíthatnak. Végül még megemlítjük, hogy az igazolási időszak még tart, s a SZEOL vezető­sége több játékossal és egye­sületével folytat tárgyaláso­kat. Hernádi Gyula Kezdenek az asztaliteniszezők Valamennyi sportág kép­viselői közül évről évre min­dig az asztaliteniszezők kez­denek leghamarább. Szinte már hagyomány, hogy az új év első hónapjában bonyo­lítják le az egyéni és a párosbajnokságokat. így lesz ez most is. Holnap, vasárnap Szege­den a Dugonics utcai iskolá­ban kerül sor a városi baj­nokságra, a jövő hét végén pedig a Csongrád megyei bajnokságra, ugyancsak Sze­geden. Az első évekhez vi­szonyítva azonban eltérést mutat a további műsor. Ja­nuár 18-án Nyíregyházán Kelet-Magyarország bajnok­ságát bonyolítják le az or­szágos vidéki bajnokság előtt. A vidéki legjobbak összecsapását január 24-én és 25-én Dunaújvárosban rendezik. Az országos fel­nőttbajnokságot februárra Budapestre írták ki, míg az NB l-es CSB csak március­ban kezdődik. A holnapi városi bajnoksá­gon különösen a férfiak küzdelme ígérkezik érdekes­nek. A Kender együtteséből ugyanis nem kevesebb, mint négy esélyes indul! A két eddigi jóképességű verseny­ző — Bénák András és Nagy László — mellett min­den bizonnyal ott lesz a két visszaigazolt „nagymenő": Kalmár Márton és Nagy Ti­bor is. Ezért a négyes dön­tőbe rajtuk kívül másnak nagyon nehéz lesz bekerülni. A nőknél a két Csikós-nővér (Spartacus) és Vikor Anikó (Kender) a legesélyesebb. Kamocsay Mária, a Sparta­cus egyik legjobbja, valószí­nűleg nem indul. Zelman Ferenc felvétele Schirilla a Tisza-parton Folytatódik a terembajnokság Szombaton délután foly­tatódik a szegedi teremkézi­labda-bajnokság. Bár a diákcsapatok még nem lép­nek pályára, ennek ellenére akad jónéhány érdekes és iz­galmasnak ígérkező mérkő­zés. Szombaton 15 óra 50 perc­kor a Hódmezővásárhelyi Hunyadi—Szegedi Építők férfiegyúttesei találkoznak. Az Építők a táblázat első helyén áll, a hódmezővásár­helyi csapat pedig mivel négy mérkőzéssel kevesebbet játszott, a harmadik helyen van. 5 ponttal lemaradva az Építők mögött. A női együt­tesek mérkőzéseiből a Sze­gedi Textil—SZEOL találko­zó emelkedik ki. A Textil­müvek a 4., a SZEOL pe­dik az 5. helyen áll, 1 pont közöttük a különbség. (A Textilművek kettővel keve­sebb mérkőzést játszott). Vajon folytatja-e a Móra­halmi Gimnázium leánycsa­pata jó szereplését? Erre vá­laszt kapunk vasárnap dél­előtt. A mórahalmi lányok­nak az Ifjú Gárda lesz az ellenfelük. Mórahalom az első, az Ifjú Gárda hatodik a táblázaton, ennek alapján a vidékiek az esélyesebbek. A rádióból tegnap délután két óra előtt hallottuk, hogv a Tisza vizének hőfoka Sze­gednél 0 fok. és a folyón a jég gyengén zajlik. Mind­ezek- az adatok nem félemlí­tették meg Schirilla Györ­gyöt. a Vasas sportolóját, az Európa-hírű szupermaratoni futót, hogy újabb bravúrját végrehajtsa. Negyed három után indult el a Hungária szállóból, és melegítőben, gépkocsi kísé­retében futva tette meg az utat a közúti hídon át Üjsze. gedre. Egészen a híd alatt levő halászbárkáig futott, ahol gyorsan levetkőzött és benn termett a jéghideg víz­ben. Ütemes, gyors karcsa­pásokkal haladt előre. Még nem telt el egészen két perc. és már a folyó közepén volt. Szerencséjére egy nagyobb jégtáblát megelőzött. és csak a szegedi part közelé­ben kellett kisebb jegekkel ..megbirkóznia". Amikor már talajt ért. mozgásában kissé lelassult, és „csak" 4 perc 12 másodperc alatt úszta meg aj távot a halászbárkától a fo­lyó sellöház előtti részéig. A hatalmas, legalább tíz­ezer főnyi nézősereg lelkes tapssal és éljenzéssel fogad­ta Schirillát. aki. miután el­hagyta a vizet — rendkívül edzett sportember létére — fürdőnadrágban futott be a bőrgyógyászati klinikára. Közben a nagy tömegből ki­lépve. többen autogramot kértek tőle. Schirilla ilyen­kor meg-megállt egy-két má­sodpercre. bár nagyon igye­kezett. mert a klinikán me­leg fürdő és védőital várta. A fürdő után Schirilla György a Délmagyarország­nak elmondta, hogy állandó edzésben van. Készül a Le­nin-centenárium alkalmából tervezett szovjetunióbeli fu­tásra. Ez egyben világrekord, kisérlet is lesz. Ügv tervezi^ hogv 1971-ben is fut, es a jövő év végefelé befejezi sportpályafutását. M. K, Szilveszteri verseny A hét végi műsor S=0=R=0=K=B=A=N A skót labdarúgó-bajnok­ság huszadik fordulójában ismét győzött a Celtic és a Rangers, a Hibernian viszont hazai pályán pontot veszí­tett, így a két sokszoros baj­nokcsapat helyzete kedve­zőbb lett. 1. Celtic 33 pont, 2. Rangers 31 pont, 3. Hiber­nian 27 pont. * Az angliai Hasting-ban fo­lyó nemzetközi sakkverseny negyedik fordulójában Por­tisch Lajos világossal a 31. lépésben — Ruy Lopez meg­nyitást alkalmazva legyőzte a spanyol Medinát, s igy fél ponttal vezet a szovjet Szmiszlov előtt. Az élen Por­tisch Lajos áll 3,5 ponttal, Szmiszlovnak 3, Medinának 2,5 pontja van. * Üjévl számunk sportrova­tában megjelent minirejtvé­nyek megfejtése: Gól, ohó, lóg. Cselgáncs. Pingpong. SZOMBAT Kézilabda. Terembajnoki mer­közések a Rókusi Tornacsarnok­ban. Kender—Textilmüvek II. nól. 14.30. Kender—Tipográfia férfi, 14.50. Kender—Textilmüvek lérfi I. osztályú mérkőzés, 15.20. Épitók—Hódmezővásárhelyi Hu­nyadi férfi I. osztály. 15.50. Tex­tilmüvek—Kender férfi I. osz­tályú visszavágó, 16.20. H. Hu­nyadi—Epitők férfi I. osztály, 16.50. Textilművek—SZEOL női T. osztály. 17.20. SZTK—SZEOL ierfl T. osztály. 17.40. SZEOL— Textilmüvek női T. osztály. 18.10. SZEOL—SZTK férfi I. osztály, 18.4(1. Ifjú Gárda—SZTK női 1. osztály. 19.10. Kender—Tervezők női. 10.30. SZTK—Ifjú Garda női I. osztály. 19.30. VASÁRNAP Asztalitenisz. Szeged városi egyéni- és párosbajnokság, fér­fiak és nők részvételével, Dugo­nics utcai Iskola, reggel 8 óra. Kézilabda. Terembafnokt mér­kőzések a Rókusi Tornacsar­nokban. egész napon át. Délelőtt: Hódmezővásárhelyi Spartacus—Textilmüvek női ifjú­sági, 8 ora. H. Spartacus—Tex­tilmüvek női I. osztályú mérkő­zés. 8.20. Textilmüvek—H. Spar­tacus női ifjúsági visszavagó, 8.40. H. Spartacus—Textilművek női 1. osztályú visszavágó, 9 ora. Mórahalom—Ifjú Gárda női I. osztály. 9.20. Hódikőt—H. Porce­lán férfi I. osztály, 0.40. Ifjú Gárda—Mórahalom női I. osz­tály. 10.10. H. Porcelán—Hódiköt férfi I. oszály, 10.30. Hódiköt II. —Fáklya férfi. 11 óra. Spartacus —Kender férfi I. osztály. 11.30. Délután: Textilművek II.— Dcrozsma női. 12 óra. Kender— Spartacus férfi I. osztály. 12.20 Textilmüvek II.—Dorozsma férfi, 12 30. OTP—Tipográfia II. férfi, 13.20. Dorozsma—Spilök II. férfi, 13.30. Kender II.—Kábelgyár fér­fi. 14.20. MINO—Vidla férfi, 14.30. Textilművek—SZTK férfi I. osz­tály. 15.20. Tipográfia—Tiszaszi­get. férfi. 15.50. SZTK—Textilmű­vek férfi I. osztály, 16.20. Ken­der II — Építők ni. férfi, 16.50. Gázmű—Városgazdálkodás férfi, 17.20. Labdarúgó-értekezlet. A délke­leti rv'B líl-as csapatok vezetői részére évi értékelés, és az ez évi munka megbeszélése, a CSLSZ helyiségében délelőtt 9 órától. Az eddigi szokásokhoz hí­ven Braziliában. Sao Paulá­ban ismét megrendezték a szilveszteri futóversenyt. A sorrendben negyvenötödik viadalon 20 országból 263 at­léta indult, s a küzdelem a mexikói olimpián a 10 000 méteren negyedik helyet szerzett mexikói Martinez győzelmével végződött. Martinez a 8000 méteres távon végig az élcsoportban haladt, és 100 méterrel a cél előtt, amikor egv emelkedő következett, nagy hajrába kezdett. Frissen futva. 20 mé­teres előnnyel ért célba az olimpián 10 000 méteren ezüstérmet szerzett angol Tagg előtt. Eredmény: 1. Jüan Marti­nez (mexikói) 24:02.3 perc, 2. Tagg (angol) 24:08.6. 3. Karica (Jugoszlávia) 24:09.9. A verseny egyik érdekes­sége, hogy a győztes Martin neznek Szilveszter napján volt a huszonötödik szüle­tésnapja. Egyébként szerinte Tagg volt a legveszélyesebb ellenfele. Hosszú ideig való­ban árnyékként követte, de a hajrábanmexikói arany­lag biztosan nyert. DÉLMAGYARORSZÁG - A Magyw Szocialista Munkáspáli Szeeed városi bizottságának napilapja. — Főszerkesztő: P. Nagy István. — Szerkesztőség es kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanács* Köztársaság útja 10., telefon: 13-533. 13-003. — Felelős kiadöl Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 28. (Index: 20 053). — Előfizetési d« egy hónapra 00 tortát Boldog új évet kíván az

Next

/
Thumbnails
Contents