Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-03 / 2. szám

Célszerűség és esztétikum Lehet, hogy néhány héttel és az autók száma néhány a városesztétikai vita utan éven belül megduplázódik, teleslegesnek tűnik hasonló A következmény valószínű: kérdesekről szólni; az azon- egv-két év, és innen is ki­bán. hogy a következőkben szorulnak a gyerekek. Nem a praktikus szempontok fon- beszélve arról, hogy a fel­tosabb szerepet játszanak, mint az esztétikaiak, talán indokolja ennek az írásnak létrejöttét. Lakótelep „vagy" város? Ez a kérdés természete­sen fel sem merül egy na­gyobb építkezés megkezdé­sénél. A mérnökök nem kér­dezik, hogy lakótelepet vagy várost építsenek, hiszen a nőtteknek a jelenlegi álla­pot, sem nyújt sokat. Hiszen mégiscsak „utca", ahova nyaranta nem lehet fürdő­ruhában kiülni napozni stb. De ha ezek a füves terü­letek udvarszerűen lennének elhelyezve, mindjárt meg­változna a helyzet. És ez a megoldás jó néhány egyéb előnnyel is járna. A házak ebben a sziszté­mában nem önálló, belülről zárt tömböket alkotnának, hanem „városi" értelemben vett háztömböket. Azzal a telep része d városnak. De különbséggel, hogy a tömb a köznyelv így mondja: „la- beIs° része egységes zöld­kótelepen lakom"; „a város- területet alkotna a házban ban jártam". Mit jelenthet a 'ökó gyermekek játszóteréül köznyelvi megkülönböztetés? és a felnőttek napozó-pihenő Aligha a távolságok és a helyéül. Mindez a jelenlegi településen belül elfoglalt nazgyan elemekből is meg­helvzet az alapja, hanem oldható lenne. Az így lét­valószínűleg a jelleg. Ha a rehozott tömbök pedig szé­üzlet, szolgáltatóhelviség el­helyezhető. Kis presszók, boltok, étterem. patyolat, szerviz: kirakataikkal. fé­nyeikkel és forgalmukkal együtt. Hotel — Szatymazról nézve Szeged idegenforgalma ed­dig sem volt kicsi. De ha figyelembe vesszük az E—i­ös út forgalmának néhány éven belül várhptó alapos növekedését, szállodáink je­lenleg is kis száma végképp nem lesz elegendő. Már ha egyáltalán bejön az Adriára tartó autós turista a város­ba. Azzal, hogy esetleg meg­állás nélkül tovább hajt, főleg akkor számolhatunk, ha egyszer majd kiépül az E—5-ös útnak a várost meg­kerülő átkötése. De, ha szá Az idén Több energiát fogyasztunk távolságtól, illetve a kis tó- les- gyors és jó közlekedési mítva az autós forgalomra, volságot jelentőssé tevő, viszonyokat biztosító, szinte f Pesti ut mellől most ki­rosszul szervezett közieke- tetszőleges vonalvezetésű ut- elepitendo serteshizlalo fe­déstől eltekintünk, még ak- ™k és utak kialakítását lep helyere szállodát építés­kor is sok idegenkedést ta- tennék lehetővé, melvek n<*nk, már nem valószínű, pasztaihatunk a lakótelepek- gyakran érintenének parko- hogy a fővárostól idáig el­kel szemben. Pedig a belső kat, nem pedig viszonylag ;?radt továbbmenne, területekkel szembeni elő- „használhatatlan" pázsitfol- Ha a szalIoda teleien levq nyeik igencsak meggyőzőek tokát és első pillantásra nyilván­valóak. Csendesek, hiányzik a város zaja; jobb a levegő, sok a zöldterület. Mindez valóban így van, de talán éppen az hiányzik, ami a városok alapvető jellegét yárosi hangulatot tenne le­szokta adni: a mozgalmas­Fények és színek Az utcaszerű építkezés másik előnye, hogy valódi neonfelirat már Szatymaz környékén közölné az érke­zővel: Hotel. Nem beszélve arról, hogy az ottani sok szabad hely, a közeli lóver­senypálya milyen feltételeit biztosítaná a szálloda tran­hetővé mozgalmasságával, zitkomplexummá fejleszté­Lovaglópálya, golf. . , - , zajló közlekedésével, színei- ., sag es a „mindent egy he- vel ég fényeivei. A lakóte- sehez" egy kis uszoda stb. állhat­na az átutazók rendelkezé­sére. A város idegenforgalmát is növelhetnénk mindezzel, hiszen a hotelbe érkező kul­tikus szempontokból is meg- zett kirakatok, a színekkel földieknek átadott jó pros­lyen" komplexitása. A nagy zöldterületek elő­nye mindenki számára nyil­vánvaló. A jelenlegi meg­oldás azonban — Odesszá­lepek jelenlegi szerkezeté­ben az üzletek elhelyezé­sére ugyanis valóban szinte egyetlen módszer, az üzlet­ház kínálkozik. De akkor hol maradnak a városi em­ban és Tarjánban is — prak- ber által oly szívesen né­kérdőjelezhető. A házak játszó neonfeliratok? A Kő­tömbjei közötti területet rász utcán, tehát be kell zöld fű borítja. Színe nyűg- menni oda. a „városba". Nem A végleges számok még nem állnak rendelkezésre, de meghízható becslések sze­rint a népgazdaság 1969-ben körülbelül 1,6 szazalékkal több belföldi energiahordozót használt fel. mint amennyire a szakemberek előzetesen számítottak. Egy évvel ez­előtt hidegebb volt a tél az átlagosnál, bizonyos külföldi energiahordozókból keveseb­bet hoztak be a tervezett­nél, probléma vol1 a tüzelő­anyag-készletek tárolásával stb. Az energiafelhasználás va­lószínűleg az idén is meg­haladja majd — mégpedig előreláthatólag körülbelül 0.6 százalékkal — a harma­dik ötéves tervben 1970-re előirányzott mennyiséget. Ezen belül tovább nő a szén­hidrogének túlsúlya a szén­nel szemben, szintén nagyobb mértékben, mint ahogy ere­detileg tervezték. A felhasz­nált energiamennyiség nö­vekedésében szerepe van an­nak is, hogy 1966 óta a szén­hidrogének olyan fogyasztó csoportokhoz is eljutottak — például a nagy erőművek­hez, kazánokhoz —, amelyek azokat bizonyos mertekig kedvezőtlenebb hatásfokkal egetik e:. Az egyes energiahordozók közül a kőolaj termelese nö­vekszik ugyan, de körülbelül 10 százalékkal alatta marad az 1970-re korábban elő­irányzott mennvisegnek. míg a behozatal egyezni fog a régebben számított import­tal. Mindent összeadva 1970­ben a kőola j feldolgozás mennyisége némileg elmarad a korábbi várakozásoktól. Termékei közül a fűtőolaj hazai termelésének előirány­zatát kis mértékben csök­kenteni kellett, a behozatal változatlan fenntartása mel­lett. Előreláthatólag a várt­nál kedvezőbben alakul a hazai földgáztermelés, ami az előzetesen tervezett be­hozatallal együtt fedezi az ország szükségletét. Az előirányzottnál jóval nagyobb ütemben növek­szik a propán-bután gaz népszerűsége. Jellemző erre, hogy a fogyasztók szama 1970 vége helyett már 1968­ban elérte a milliót. Igényeik pusztán hazai termeléssel nem elégíthetők ki. ezért az idén mintegy negyvenezer tonnát külföldről kell be­hozni. A szénbányászat termelése 1970-ben várhatóan 5 szaza­lékkal lesz nagyobb, mint ahogy korábban számították, és növekszik a brikett-terme­lés is. Villamosenergiából 6.9 százalékkal használunk töb­bet, mint 1969-ben. Minthogy azonban késik a Gagarin Hő­erőmű gépegységeinek üzem­behelyezése, az év utolsó két hónapjában előreláthatólag hiány lesz a kooperációs vil­lamosenergia rendszerben. Ezt a hiányt minden valószín nüség szerint a szovjet és ,rs osztrák energiabehozatal nö­velésével kell majd pótolni. Kétszáz új termék Kétszázféle úi termék ké- Többek között szegélydí­szítésével kezdte az úi esz- szes ruhák, kalappal kiegé­tendőt a Békéscsabai Kötött, szített komplék készülnek árugyár Az újdonságok ió része nyári holmi. Van köz­tük olcsó C6ipkemintás cér­nablúz. ragasztott női kosz­tüm és színes pólóing. A tex­til strandcikkeket a nyáron a frottír uralja maid. belőle. A gyár termékei a ha­zai piacon kívül sok euró­pai. afrikai és ázsiai ország­ban kerülnek forgalomba. Az idén először Kanadába is szállítanak kötött holmit. tatia a szemet és ideális ját­szóhelynek látszik a város­ban többnyire a négy fal kö­zé kén.vszerített gyermekek számára. Azonban a zöld foltok között utak kígyóz­nak parkolohelyek vannak beszélve arról, hogy üzlet­házakat nem érdemes száz­méterenként építeni. Te­hát nő a lakás és az. üzlet közötti távolság. De ha utcá­kat alakítunk ki, a házak földszintjén mindenféle szak­Szilveszteri képernyő Most az egysz.er nem szid­juk a tévét: amit Szilveszter napján mindig elégedetlen nézőiért, csinált, az nem né­gyest, nem ötöst, hanem alá­húzott és csillagos jelest ér­demel. ' Remek volt az ünnepi mű­sor inditasa, a délutáni tur­mix. amelyben a Fliústone­esalad es Gusztáv mellett „még sokan mások" okoztak kellemes perceket. Aztán jött az Angyal, aki ezúttal is so­kat és pontosan ütött, majd Samm.v Davis, akinek pári­zsi műsoráról megintcsak azt lehet írni, hogv remek, sőt páratlan, sőt utánozhatatlan volt. Amit ez a vékonydongá­jú. rokonszenvesen csúnya, dalos-táncos shaw-sztár pro­dukált. az minden bizonnyal kielégítette a legigényesebb sláger-, dzsessz-, és paródia­híveket is. Szerda este héttől pedig megkezdődött a hazai kiadá­sú. helyszíni készítésű, mara­toni tévé-program, az „Irány 1970!". A kezdet kissé vontatott­nak tűnt. Sok volt a magya­rágat, sok az amúgyis íig.vel­pektusok még azokat is be­csalogatnák a városba, az ünnepi játékokra, akiknek űticéljuk az Adria. Azért autóztak erre Nyugat-Euró­pá ból. A szálloda éttermének és bárjának forgalma termesze- j tesen jól építhetne a város lakosaira is. A kocsival ren­delkező ember — és tíz éven belül, mely alatt mondjuk a szálloda elkészülhetne, nálunk is gyakori lesz ez az „embertípus" — szívesen jár szórakozni a város körnvé­Felelősségre vonás a vásárlók panaszainak szabálytalan intézésóért A Kereskedelmi Minőség­ellenőrző Intézet megállapí­totta, hogy a rendelkezések és az ismételt figyelmezteté­sek ellenére a kereskedelem egves dolgozói szabalytólanul intézik a vásárlók reklamá­cióit. A kifogások intézését halogatják, a vásárlót gyak­ran fölöslegesen küldözgetik a vállalati központba, a pa­naszirodába. az előállító val­dig, amikor a kereskedelem indokolatlanul veszi igénybe az áru vizsgálatához a KER­MI közreműködését, az inté­zet — az egyébként díjmen­tes szolgáltatásért — vizs­gálati dijat számol fel. Bolgár műszaki hét Január 7-től 16-ig csak­nem ötven bolgár és ma­gyar müszaki-tudomanyos intézmény és nagyvállalat közreműködésével bolgár műszaki hetet rendez Buda­pesten és hét vidéki város­ban a két baráti állam or­szágos műszaki fejlesztési bizottsága és a tudományos egvesületek országos szer­vezete. Erről tartott sajtó­tájékoztatót penteken a Technika Házában VaszR Ivanov. a bolgár műszaki és tudományos fejlesztési bi­zottság osztályvezetője es Gál Ödön. az MTESZ köz­ponti titkára. A Bulgáriában nemi-égiben megrendezett magyar tudo­mányos- és műszaki napok eseménysorozatának viszon­zása lesz most a bolgár mű­szaki hét. . • _ . ,. , la lathoz, a KERMI-hez. s kere. Tanúsítja ezt az eleg- , nem egysaer olyankor is la­boratóriumi vizsgálatra kül­dik' a kifogásolt árut amikor .iesebb csapkodása legalábbis ezt mutatta.) De végső soron nem is ezek a mind jobb számok tették aláhúzott és csillagos ötösre érdemessé az „Irány 1970!"-et, hanem minden té­vériporterek riportere, Vitray Tamás. Hogy felpaprikázha­tatlanul nyugodt, hogy nem­csak felkészülése, de viselke­dése szerint is példamutató­an intelligens, hogy szóra­koztatóan szellemes, azt ed­dig is tudtuk róla, de hogy ilyen jókedvű, szapora koc­cint.gatások nélkül is virágos hangulatú, az most derült ki róla. ö tette ezt a majd negyednapos kabarét azzá, ami: miatta lett ez a szil­veszterezés végigmosolygott, végighahotázott — feledhe­tetlen. Ami pedig a szegediek té­vé-szereplését illeti, amiatt sem panaszkodhatunk. Igaz ugyan hogy a rossz start után féltettük autósainkat, ám a szerencse később a partjukra állt, két huszonöt­évesünk győzelme pedig iga­zán mindenért kárpótolt. És a Tisza Szállóból sugár­gé nagy forgalmú Postako­csi-csárda, de az Európa­szerte a város környéki zöldövezetekben épülő park­hotelek sora is. Természetesen az elmon­dottak csak ötletek, nem is vadonatújak. Lehet, hogy is­mét vitára ingerelnek. de még jobb lenne, ha elgon­dolkoztatnának. Ezekkel a problémákkal, s még inkább megoldásukkal, előbb-utóbb szembe kell néznünk. Szávay István Szeged szobrai sokkal egyszerűbben is meg lehetne állapítani, hogy an­nak minősége jó-e, vagy rossz. A KBRMI a jövőben min- I den esetben intézkedik, hogy hasonló szabálytalanságokért vonják felelősségre annak elkövetőjét. Indokolt esetben I az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőségei vngv egyéb illetékes hatóságokat is ér­tesitik. hogy azok indíthas­sák meg a szabálysértési el­járást. Olyan esetekben pe­Színházi ú jdonságok nőtlenebb nézőnek szánt in- zott képek? őszintén meg formáció. Ám idő múltával már gyorsabban pergett min­den. Á kugligolyó szeszélye­sebben csapkodott, a győri, miskolci, pesti és szegedi né­zők felszabadultabban visel­ték el a kamerák közelségét, és egyáltalán, mind jobb és jobb számokat „húzott ki" Takács Marika azokbol a ti­tokzatos ladikákból. (Meges­het: joelöre közöltek vele, hogy miképpen is alakuljon a „véletlen" sorrend: a pe­oeteshullamok mind erotek­vallva ezek voltak a leg­gyengébbek. Szilágyi János riporter indiszponáltsága — magyarul: figvelmetlensége. fegyelmezetlensége — miatt Holnap, vasárnap délelőtt Éjszakai előadásokat ter­11 órakor a Magyar Rádió vez a színház. Az első pro­szimfonikus zenekara és a dukcióra a nagyszínházban szegedi opera hangversenyt februárban kerül sor. A No- | ad a Szegedi Nemzeti Szín- bel-dijas Sammel Beckett házban. A Mozart. Verdi, Azok a szép napok című drá­Wagner és Puccini müveiből mája kerül ez alkalommal összeállított műsort, melynek színre. Az előadást a szín­előadásában az opera összes ház az érdeklődesnek megfe­magánénekese részt vesz. a lelően többször is megis­rádió egyenes előadásban métli. közvetíti. Vezényel Vaszy * Viktor. A televízió február közepe táján a szegedi színházból A Pécsi Balett szegedi ven- közvetíti Móra Ferenc Négy kenytelenek voltunk átélni dégszerepléseinek kiemelke- apának egv leánya című néhány kínos percet, és ha- dően nagy sikere miatt az színmüvének előadását A sonlókepp. a Szegedre kiköz- együttes a jövőben két elő- felvételre délelőtt kerül sor vetített nepdalénekeseknél is adáson mutatja be újabb s erre az alkalomra a szín­aKadtak volna rutinosabb, produkcióit. Legközelebb ház több száz szegedi nyug­hangulatkeltőbb pályatársak. Székely András és Eck Imre diiast hív meg Ez a termé­No, de mindegy: így is Pokoljárását lathatják majd telesen ingyenes'akció az­szqp vplt. így is jó volt — < a nézők. Az első előadásra . ... . ... , soha ne legyén rosszabb szil- január 29-én este. a máso- m1 a11 kapcsolatban, hogy vesztenünk! dikra masnao. ianuar 30-án a színház jövőre nvugdíjas­láőéítiéagt kepéd sor. ^ "rlet bevezc tejeé "tciwezt. Fiú kutyával (126.) Tavaly állUották fel Sza'hmáry Gyöngyi sze­gedi szobrászművész Fiú ku tyaral cimü szobrai n fíéke utcai általános iskola kertjében. Az alkotás öntött alu­míniumból készült. SZOMBAT. 1970. JANL'AR 3. DÉLMAGYAR0RSIAG. 5

Next

/
Thumbnails
Contents