Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-21 / 17. szám
Készülődés a VB-r© A cselgáncsÁ hét sportolói A bolgár labdarúgó-válogatott keret 2200 méter magasban levő hegyek között megkezdte előkészületeit. A román csapat számára a brazil, angol és csehszlovák együttes erejét meghaladó feladatot jelent, természetekéthetes kemény munkában sen mindent mepróbálunk. 33 játékos vesz részt. A téli műsorban háromhetes közép- és dél-amerikai túra is szerepel. Több országok közötti mérkőzést is játszanak. Február 15-én az Azték stadionban Mexikó lesz az ellenfelük. * Keddtől január 31-ig a jugoszláviában levő Makarskában készül a mexikói világbajnokságra a szovjet labdarúgó-válogatott. A 22 tagú keret vezetői Sztarosztyin, Kacsalin és Paramonov. A szovjet labdarúgók, akik most harmadízben készülnek fontos mérkőzésekre dos'ütát megte'nniök. sőt" az az Adriai-tengerparton fekvő ideális, jelenleg tavaszias Hegérkeztek a jénaiak A mai. szerdai EVK-mérkőzés külföldi részvevőjének a Carl Zeiss Jenának lényegesen nagyobb szerencséje volt az utazással, mint egy héttel ezelőtt az Üjpesti Dózsának. Nem kellett kalanA román válogatott január 22-től Belo Horizonteben nemzetközi tornán vesz részt, február 6-án Montevideóban Uruguay, február 9-én pedig Limában Peru válogatottja ellen lép pályára. A románok februárban Brazíliában csapat ismét első A SZEOL cselgáncscsapata, mint ismeretes, tavaly az év végén felkerült sportága NB l-es mezőnyébe. A. szeged; cselgánesozók közül a junior korosztályúak most már megkezdték idei versenyidényüket, és Január 30-án jelölik ki a francia fővárosban a világbajnokságon működő 30 játékvezetőt. * éghajlatú jugoszláv sportközpontban — január 25-én a bajnokság I. osztályában szereplő spliti Hajduk-kal, 28-án Sibenik csapatával. 30-án pedig Titogradban Crna Gora válogatottjával találkoznak, majd dél-amerielöre bejelentette időnél 5 perccel korábban szállt le a ferihegyi repülőtéren az együttest hozó repülőgép. Onnan a Sportszállóba mentek a csapat tagjai, majd rögtön a Megveri útra, hogy edzést tartsanak. Az úton Herbert Kessler, az egyesület főtitkára az esélyekről ezt kai turnéra indulnak, mondta: * . , . .. .. .. Rióban Joao Saldanha, a - A hazai palya előnyét brazil szövetségi kapitany amaí^cSt 'de" az ^ne* ^"tájékoztatót' tartott. Ck'éppen^eS'ínne a £ !^*tatta híveit: Brazívábbjutáshoz. ™ «»d« vilagbajnoksagot. Soldanha meresz A hazaiak délben tartottak kijelentését igazolják az anöt negyedórás gyakorlást, gol fogadóirodák is, BrazíBaróti Lajos mesteredző sze- lia győzelmét 3:1-, Anglia további mérkőzéseket játsza- a Tatabányán lebonyolított nak- országos vidéki juniorbajnokságon az ő csapatuk is sikerrel vett részt. Ha holtversenyben is, de elsők lettek a Kecskeméti Dózsa és a Győri Dózsa együttesével. Mindhárom csapat 12 pontot szerzett. Egyénileg a szeNagy meglepetést keltett, gediek közül Balogh István hogy a perui válogatott csak és Kiss Pál második, Tóth döntetlent ért el a Dinamó László és Nádai Géza harmadik helyezét ért el súlycsoportjában. A cselgáncssport következő eseménye a hét végén Budapesten lesz. ahol az országos juniorbajnokságra kerül sor. Zágráb ellen. A nyilatkozatok után kiderül, nem kongatják a vészharangot: — A kemény felkészülés után ez volt az első mérkőzésünk. nem várhattam többet a csapattól — mondotta Waldlr Pereira „Didi" edző. — A látottak alapján bizakodóbb vagyok, mint egy héttel ezelőtt. — Peru meglepetést okoz a világbajnokságon — mondotta Belin. a Dinamó Zágráb ismert játékosa. — Továbbjutnak a csoportból, szellemes, harcos labdarúgásuk révén. * Néhány hetes téli szünet után Szeged és a szegedi járás sportélete ismét élénkülőben van. Az elmúlt hét légén már három sportágban rendeztek mérkőzéseket, versenyeket, ezért idén először ismét jelentkezünk ezzel a hagyományos szerdai rovatunkkal. Képünkön balról jobbra: Kalmár Márton (Kender), aki a kelet-magyarországi asztalitenisz-bajnokságon a miskolci Kolos Annával a vegyespárosban győzött. Ga.ida Éva, aki a Rózsa Ferenc Gimnázium—Mórahalom ifjúsági teremkézilabda-rangadon kitűnően védett, nagy része volt abban, hogy a gimnáziumi csapat kétszer is nyert, Gáli Ágnes (Postás), aki a megyei női vívóbajnokságon győzött. A szegedi járás sportolói közöl kiemelkedő teljesítményt nyújtott Miksi István (Dorozsmai, aki a HÖDIKÖT II. elleni kézilabda-mérkőzésen a legtöbb gólt szerezte. Ujabb győzelmével a községi csapat még mindig pontveszteség nelúl elsó a H. osztályú terembajnokságban. Edzésbe állnak a megyeiek is Labdarúgóhírek Szentestől Makóig Tegnapi, keddi számunkban már beszámoltunk arról, hogy a Csongrád meLajos edző vezetésével ismét felkerült a helyét megillető osztályba. A vezetésség. A reményeket arra ala^ pozzák, hogy sok az új játékosuk. Palotai János, a rint azzal a csapattal kezde- sikerét pedig 7:1 arányban az uruguayi válogatott edzőnek, amelyik Jénában sze- adják, repelt. Változatlanul bízik a csapatban, és a lelkes közönségben. Jüan Eduardo Hohberg, Sye> labdarúgó-bajnokság be új embert is beválasz- hajdani szegedi NB l-es kaVódat emeltek Menczel ellen Angelo Niculescu, a román válogatott szakvezetője sajtóértekezletén alaposan ráijesztett a világbajnoki címről álmodozó brazilokra. — Érdekes, milyen kevés szó esik a csehszlovák váló- repeltetni a Crvena gatottról — mondotta. — Jói je kiienc játékost — H. Santos, R. Bomifacino. G. Rodriguez, R. Soria, W. Caceres, J. Villáiba, M. Sierra, L. Fontora és J. Vasquez — ki akar zárni a világbajnoki keretből. Ezeket a labdarúgókat csereként akarta szeZvezda március 29-én kezdődik. Tizennégyen — Alsóvárosi tottak: Kállai Emil az intéző. Január 25-én tartják pus maradt a szakvezető. MÁV, Apátfalva, Dorozsma, az első tréninget. JátékosálHódmezövásárhelyi Makói Spartacus, TVSE, Mindszent, MóráváSzegedi Spartacus Az olyan év első napjaiban hírek terjedtek el ismerem az együttes képes- zajlott edzőmérkőzésen, de Szegedi Kender, Szegedi Postás, Szegedi Spartacus, Szentesi Kinizsi és Szőreg — egy csoportban, egyforelleni, zart kapuk mögött le- dulós aiapon küzd maid a ségeit, a lehető legveszélyesebb ellenfelek bármely csapat számára. Modern labdarúgást játszanak, az angolokat felülmúlják szellemes- vaslata. az uruguayi labdaségben. improvizálásban, a A A salgótarjáni járási-városi ügyészség befejezte a vizsgalatot Menczel Iván, a Vasas labdarúgója ellen, cs hivatalos személy elleni erőszak, valamint ittas állapotban való gépkocsivezetésért brazilokat pedig erőben vádat emelt ellene. Menczel Iván szeszes italt fogyasztott, s úgy vállalkozott kocsija vezetésére. A gépkocsi a havas, síkos úton . ,... . , .... megcsúszott, de Menczel, A vezetőkben meghűl a mintegy 150-200 méteren át v,cl Az ^'Sazolas letelte a kormánvt jobbra-balra f"U Par. "apPal fabn le" rántva tovább haladt. Tóth el" az 'ntez0 fzlal<"'? a , ... kiskönyvet es azt mondta: János rendőr-torzsormester _ Szakadjon az ég har_ sértődés miatt később nem álltak be a csapatba. A 9 játékos végleges kizárásához nem elegendő Hohberg jarúgó-szövetség véglegesen. dönt majd Subri távozása Vasas, lományuk megerősödött, elMakói sősorban azért, mert Tanácsot igazolták a SZEOL-ból, rosi Kinizsi, Szegedi Építők, és vele előreláthatólag meg- Szegeden, hogy a Spartacus oldódik a középhátvéd kér- nem nevez a bajnokságra, dése. Tanácson kívül még Valóban akadtak nehézsékilenc új játékos került a gek, de azért összehozták a Kinizsihez, ezzel szemben csapatot. Nyári Tibor edző senki sem távozott. nem vállalta tovább a munkát, visszament a Kossuth SE-hez. Több játékos is elhagyta a Spartacust. KiadKedden volt az első játé- ták Szankát Deszkre, Sókit kosértekezletük, és azon Ba- a Textilműveknek, Schwarranyi Imre edző kihirdet- ezot pedig a Szegedi Ruhate, hogy Kasza, Bakos és gyárnak, ahol ismét csapaButtás az ifjúságiak közül tot alakítanak. Rajcsányi ...... . bekerült a tizennyolcas ke- András eddig az ifistáknal A,. ul®„L rétbe. Az ificsapatot egyéb- működött, most ő az első ként átszervezik, megerősítik csapat edzője, Takács Sánhelybeli fiatalokkal. Sebők dor továbbra is marad szakJenő testnevelő tanár, a Rá külön kiírású tavaszi idényben a Felszabadulási Kupáért. A csapatokról a napokban a következő híreket szereztük. Dorozsma sodik helyén végzett községi együttesnél továbbra is Takács Imre az edző, GyuSzöreg ris János a szakosztályi in- kóczj . . jatékoga 'djakjaj patban. Mert mi tagadás, téző. A vezetőségben az a k , h átengedett az SfL^08.1 ,fUl- egyesületnek. Változatlanul osztályvezető. igazoltatni kívánta a közié kedés biztonságát veszélyeztető labdarúgót, aki azonban ismételt felszólításra sem matja magukra, hívnak a benedekvárosiak, elmegyek. Mindenki megdöbbenéssel . . .... fogadta a hírt. Mi lesz, ha nyújtotta at járművezetői jo- fln az elnftk es megtud_ gositvanyat. Menczel - no- távollétében egy vere. Tóth Jozsefne közre- ^^ MéceH Fogták ea működesevel - bántalmazta íejüke( s ki szitkozódott, ki a törzsőrmestert, aki nyolc pediR a mennyezetre bámult, napon belül gyógyuló sérü- Az edző cs az intéző pedig ballista lesz Subriból, s nem íöagronómus lett a sportkör pedig a faluszélen kergeti a elnöke. A csapat vasárnap, labdát. január 18-án megkezdte a Két nap múlva megérke- felkészülést. A régi játékozett a hír, hogy valóban a sok- eSy kivétellel rendelkebenedekvárosiak NB Il-es zésre állnak, csak Lazar taSzegcdi Kender ifj. Tóth József a szakosztá lyi intéző. Az edző személyében még nem hozott határozatot a vezetőség. Gyürki Ernő, az egyesület régi kapusa lett a szakosztályvezető. Lakatos A_ Szabadság térieknél az balszélsőt igazolták a SzegeAlsóvárosi MÁV labdarúgóihoz került, s et- vozott a Textilmuvekhez. edz6 személ.ve egyelőre bi- di postásból. Bácskait vitől az intéző és az edző Visszaigazoltak Csonkát a zonytalan. Két tehetséges szont kiadták a Gumigyárolyan ideges leti, hogv az SZEOL-bol és Vasast a Kos- játékosuk eltávozott: Zsurek nak A tavaszi bajnokságot orvos hosszú időre eltiltotta su1h SE-bol, mindkettő iden az szvSE-ben, Nagy Gyu- még a sZAK-pályán iátssza őket a közügyek gyakorlásától. a dorozsmai színekben szerepel. Ugyancsak erősitésla pedig a Textilművekben a gyari egvüttes, majd őszszerepel ezentúl. Igazolták szel az paiyán kezléseket szenvedett. Ügyében a tárgyalást február 3-ra tűzte ki a salgótarjáni járásbíróság. hangos szóváltásba kezdett, s azon vitatkoztak, hogy melyikük nem ismerte fel a fiú tehetségét, s miért nem játszatták többet az első csaLegiobban azonban az el- nek latszik f.bordál?yi D?ne NaSy pétert a Szentesi Víz- denek. igazolása, ak. golkepes ko- mat61< Takácsot a Szolno"éjSAKK A Magyar Sakkszövetség be- döntése, amely szerint a 13. és osztotta a csapatokat az NB 11 11. táblakon Ifjúsági versenyzőket coportjaba. ket kell szerepeltetni, BudapesA Keicil csoportban a követ- ten a/ ifjúsági sakkozok oktaktzó 14 csapat játszik sorsolá- tása lobban szervezett a videkSi számuk szerint: 1. Kp. Pcda- nél. ezért a kiválasz.tas is konycoeus. -.. Kohó- es Gépipari nyebb. A Szegedi Vasutas ErMinlsztérium, :i. Szegedi Vas- <iesZ János. Linzer János. ifj. utas S E„ 1. Salgótarjáni Ko- ott Endre, Toih Ferenc. Seres nők érkezésétől féltek, akitől tudták, hogy nemcsak él és hal a futballcrt, hanem szívesen áldozott rá kacsát meg birkát is a tsz vagyonából. Reszkettek szinte, amikor megjelent és betoppant az egyik esti megbeszélésre. Próbálták neki beadagolni a történteket mint kisgyereknek a keserű pirulát. A kövérarcú. pocakos elnök azonban félreértette, s úgy gondolta, hogy nem merik nyíltan kimondani rosszalásukat a Subri fiú miatt. zépcsatár. Szegedi Postás Nagy Károly edző megzsef is maradt intézőnek, a szakosztályvezető viszont Acs Sánta Sándor lett. Sikeresebben akarnak szerepelni mint tavaly, amikor csak nagyon nehezen menekültek meg a kieséstől. Már Szentesi Kinizsi A vezetők és a játékosok ki MÁV-ból és Kaszát a SZAK-ból, mindhárman hátvédek. Romhányi leszerelt és visszatért régi egyesüle- általános véleménye: legtébe. Ugyancsak igazolták alább másfél éven át úgy tartotta tisztségét. Szabó Jó- Kiss kapust a volt Szegedi akarnak szerepelni az új . . . olajbányászból és a még if- bajnokságban, mint tavaly júsági sorban levő Tóth ka- ősszel, amikor az utolsó pust a Szegedi Kenderből. helyről jó középcsapattá nőtte ki magát a Kinizsi. Tóth István az edző. A Szentesi Mindszent Spartacusból Paczalit és A Szegeden jói ismert Kiss Bélát igazolták, Dan..... ... .. ....— —— — _ ... — Mit kerülgetitek a forhász, 5. Bajai .Spartacus, k. László cs Igloi Ferenc ifiusagi fo kását' Mondjátok ki Kecskeméti Epitök. Mátra- sakkozókat nevezte be - az első a lorro Kasai. MOnajatOK hl aljai Bánj *sz7». KtskörBxl v»- osztályú minősítéssel rendelkező nyíltan ha rosszat tettem az egyidényes bajnokságban Kürtösi dr. — aki régeb- cső pedig leszerelt. Egyetjó középhelyezés a célkitű- ben a SZEOL színeiben ját- len játékosuk sem távozik, s zésük. Szeged környékéről szotti megmarad középhát- így a jövőben is mindegyik Ezért bikánvakán' kidagadtak sok új labdarúgót igazoltak, védnek, de ezenkívül társa- ellenfélnek komolyan kell az erek és felcsattant: de még Jászberényből is jött dalmi edzőkent is működik = Kinizsi együttede még Jászberényből is jött csatár (Rácz) a Postáshoz. Az edzéseket ők is vasárnap a Tiszavirág SK-nál. Tóth venme a Ferenc edző személ.ve iránt sét. ennek ellenére teljes bizartts Meteor, ». Dcbrcccnl Egye- Juhász Bélán Kívül — s Közülük gubrit én engedtem el. « 1 r . - i... . nWin tem, 10. Szentesi Spartacus, H. fon n Kct legjobb formában leMiskólri Spartacus, 12. Bp. Vö- vő Játszani, rös Csillag Traktorgyár. 13. Ganz Villany, 14. Bp. Pnstas. Négy újonc csapat szerepel a fenilek között. A Vörös Csillag Traktorgyár és a K. G. M a budapesti első osztályú bajnokság első két helyezettjekent. Miskolc és Kiskőrös csapata a vidéki osztályozókon szerzett Jogot a/ indulásra. A Miskolci Spartacus a bajnokságra Is rsrlves több Jó nevil mesterjelölt azeiepel a csapatban. Az NB T-bc lutnsl jelentő elsó hely kérdése téliesen nyílt. A pHnirlorma szerint, az Nn 1ből kiesett Kecskeméti Epltők lenne a leeesőiyescbb Az NB 1 utolsó fordulóira azonban kei alkalommal Is csak 10 tátékos állt ki 14 belyett. ami azt bizonyltla hogy valami baj van a rs-nctal. - erőviszonyokat ... tékh-n befolvásolla a Magyar A múlt heti feladvány megolSákkezövetség egyébként helyes dása: 1. Vg3! Az arcok megdermedtek a meglepetéstől. — De elnök elvtárs! — szólt egy cingár alak csodálkozva. — Oda, az NB Il-es csapathoz? — Oda hát, Szertárosnak!., édes fiam! K. Gy. kezdték. Az már bizonyos, lommal vannak a vezetők és hogy a zöld-fehérek idén is a Juta-pályán játszanak. Móravárosi Kinizsi A nagy múltú egyesület csapata egyéves másodosztályú szereplés után Szöcs világos: Ke2. Vb6. Fd4, Ef3 (4). Sötét: Kc4. Hf6 (2). Világos indul s a második lépésben mattot ad! (Szász L. felnacvmér- aüványa ) Gyorskorcsolya EB Gyorskorcsolyázásban meg- lója vesz reszt. Hollandiát i- -i- ., 1 1 ^.r-.. ,, -m ár NT trárri -á 4 'ő E* Q A - rs rl r-> t* _ Makói Spartaetis a játékosok. Mihály István Tavaly közepesen szereszakosztályvezető több kör- peltek, a nyolcadik helyet nyékbeli tehetséges játékost biztosították maguknak a igazolt a csapathoz. A volt bajnoki táblázaton. Az ötmártélyi Bíró, Sátor és Ele- venszázalékos teljesítményen kes a jelek szerint komoly idén javítani szeretnének, erősítést jelent. Január 20- Az együttest némileg felfrisán kezdtek a mindszenti ál- sitik. Az már bizonyos, hogy talános iskola tornaterme- a balszélsőt játszó Rákóczi ben. visszavonul. Kiszomborról, Nagylakról és MezőhegyesSzegedi Lpitők röi igazoitak, s a fiatalokat Tavalv a kiesés ellen küz- igyekeznek beépíteni a csaDÉLMAGYARORSZÁG SZERDA. 1970. JANUÁR 21. lehetősen mozgalmas lesz az elkövetkező néhány nap. A legnagyobb eseménynek az Innsbruckban szombaton és vasárnap sorrakerülő férfi gyorskorcsolyázó Európa Bajnokság ígérkezik amelyen az osztrák rendező bizottság végleges közlése szerint 13 ország 34 sportoés Norvégiát 5—5, Svédor- döftek és most jobb ered- patba. szagot. Finnországot, a Szovjetuniót és az NSZK-t 3—3, Olaszországot, Magyarországot, Svájcot, Lengyelországot és Ausztriát 2—2, Angliát és az NDK-t 1 — 1 versenyző képviseli. A magyar színeket Martos György és Takacs András kepviseli. menyekre számít a vezetőMetzger Károly DÉLMAGYARORSZÁG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged varost bizottságának napilapja - Főszerkesztő: F Nagy István - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged Magyar Tanácsközlarsa.saa utia 10. telefon 13-535 13-003. - Felelős kiadói Kovács László. - A lapot nyomia Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. Bajcsy-Zsibnszkv u. 2B. (Index: 29 053). — Előfizetőéi díj egy bönapra 20 forint