Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-18 / 15. szám

Fotyóiratokban olvastuk SOK KICSI SZERELEM Szerkesztőségek postájában naponta aitadnaK versek, novellák, vagy a tollpróbák műfaji merieggei körülmenyesen mérhető példányai, melyeket egészen fiatalok a megjelenés heves reményével címeznek újságokhoz, folyóiratokhoz. Ezeknek sorsa különböző. Gyakran válaszlevél érkezik a feladó címére, hidegzuhanyként, rendre azzal a végtanulsággal: beküldött írása nem közölhető, de próbálkozzon tovább, vagy tanulmányozza a verselés technikáját, olvasson több szépirodalmat stb. Nem ritkán mindjárt kezdetben felvilágosítják: verse nem vers, novellája nem novella, jobb ha a „szent fát" félreteszi, ettől még kiváló orvos, mérnök, technikus, segédmunkás lehet. A címzettek rendszerint túlélik e megrázkódtatást. A további munkára biztatottak között ls akad olyan tehetség, aki szorgalommal valóra váltja álmait, sót néhány fiatal látványosan gyors sikert ér el, már-már ügy érzi, révbe jutott — a tollpróbák eredménye tehát változó. Ml indíthatja írásra a tizenéveseket, mely esztendők a legfogékonyabbak, hogyan fogadják a kritikát, milyen az olvasói ízlésük, mennyi az egészséges és mitől túltáplált az önbizalom ... Kérdések özöne, melyekre válaszul érdekes fejtegetést közöl a januári Kortárs. A helyüket kereső fiatalok közül azokról szól Czakó Gábor írása, akik a kitágult világban önmaguk kijelölésére eszközül az írást választották. (Kamaszirodalom.) Háromszáznégy fiatalt kérdezett meg, elemzéséhez több elítélt, börtönviselt fiú naplóját is felhasználta. Az olvasók ízléséről merőben új nem derül ki ebből a statisztikából sem; a magyar írók népszerüséglistáját Berkesi András vezeti elsöprő fölénnyel — Fekete István, Passuth László, Jókai Mór, Fejes Endre és Sánta Ferenc előtt. Kérdőívei ugyan nem vonatkoztak kizárólag a hazai irodaimra, mégis meglepő, hogy az olvasók ízlése ezt tünteti ki bizalmával: az első húsz kedvenc író közé külföldről csupán Hemingway, Verne, Victor Hugó és Roger Martin du Gard tudott bekerülni. Ennél érdekesebb viszont Czakó Gábor összehasonlító kíváncsisága, mellyel versenyt rendez egy 17 —18 éves fiatalkorú elítélt verse és a hasonló korú József Attila költeménye között A megkérdezettek — természetesen a szerző tudta nélkül — körülbelül fele-fele arányban szavaztak! Az írás az érzések, gondolatok kifejezésének talán legegyszerűbb eszköze — definiál a szerző —, s újabb táblázatot mutat be felméréseiből. Legtöbben a 16—17 évesek közül írnak, aztán a 14—15 esztendős, végül a 18-f9-es korosztály következik. A legfiatalabbak csak imént léptek a változások korába, a legidősebbek már elindultak a rendeződés útján, legnehezebb helyzetük tehát a közbeeső 16 —17 éveseknek van — leggyakrabban mégis azok próbálkoznak. Mivel? Az adatok ismét, nem hatnak a mesleoetés erejével: a fiatal író jelöltek túlnyomóan versekkel foglalkoznak (szerkesztőségek véleménye szerint a felnőttek is körülbelül így teszik) — jóllehet olvasmány élmény lekben szűkös a líra, a versolvasás meglehetősen népszerűtlen a kamaszkorban. A rímfaragó tizenévesek zöme persze szerelmes költeményekre vállalkozik, itt érzi őszintének magát, ettől várja a sikert — míg mások élménytelen, politikusnák-vonalasnak vélt soraikkal Vietnamról, Görögországról jószerivel a szerkesztőt akarják „megvesztegetni". Ezzel kapcsolatban szögezi le Czakó Gábor: van létjogosultsága annak, hogy a korosztály tagjai is írjanak háborúellenes, béke- és szabadságszerető verseket, de sokkal inkább az önkifejezés, az önmegvalósítás, mint az érvényesülés szolgálatában. Egyébként is a haza, a nemzet, a munkásosztály különben nagyszerű fogalma a kamasz számára önmagában könnyen szólammá dagad, ha nem építünk hozzá lépcsőket. Az emberi közösségek módot adnak arra, hogy az egyén ne a „különös" kihagyásával próbáljon eljutni az „általánosig", a társadalomig. Ahhoz, hogy valaki Magyarországot megszeresse, sok kicsi szerelem kell: szeretni kell Decset vagy a Ráday utcát, a halászlét vagy a halpaprikást stb. Nem véletlen, ha az elemzett írások közül mindössze kettő szólt a hazáról! Végül még egy konzekvenciát Czakó Gábor megjegyzéseiből: az írás vágya nemcsak az iskolázottabb gyerekeket keríti halalmába, hanem azokat ls, akik a helyesírás, a verstan legelemibb szabályait sem sajátították el. Az ismeretek bősége, a műveltségi szint kihat a minőségre, a témaválasztásra, sőt befolyásolja az írások okát, célját is! Erre már nem tér ki a szerző értékes, tanulságos dolgozata, de — esetleg újabb felmérés árán — ez a szempont is „megérne egy misét". N. L VINCZE ANDRÁS FALUVÉG László j Tibor L Polner. Zoltán SZEPLŐHÁNYÓ Kutam, hogyha sárkány lenn-szeplőimet mind elnyelnéd. Megmosdanék bikanyálban. lencse hűvös harmatában. Törülköznék pehely hóval. feküdnék veled az ágyba: arcomra, mellemre fehér felhő szállna. ÖRDÖNGÖSÖK Habos-nyerítés-gyeplőben: lovaimat két szemem tartja. toporzékoló-tüz-hároban: lovaimat átok tartja. Halálán van. aki tartja! • Véres fejjel zuhan az ács, kocsirúdban fényes balta. Piszkos meleg van." Amikor a két korsót eléjük tették? „Májas a gallérja." Nagy B Nándor a tárgyra tért: „Mit akarsz mondani?" .Alakítsunk mi is brigádot." „Ketten?" „Ketten. Ügv is lehet." „Ha engedik." „Miért ne engednék? Ennyien vagyunk és kész." „Több lesz a pénz?" „Ha címet adnak, pénzt is adnak." „Az jó lenne." „De persze akkor vállalni is kell, meg másképp, viselkedni. Értei? Akkor aztán nincs kecmec." „Nem j-aitam fog múlani" — mondta Nagv B. Nándor és jelezte. hogv neki most már mennie kell. dolga van. Az öreg Szirovicza intézte el a szaks-ervezetnél. hogv papírra vess k felajánlásukat. Átvette a versenyfelelőstől a brigádnaplót, amei" o'van vo't mint a lánvok em'-k'-finwe Váltótársától kért eg" f~nvVzcet beragasztotta nvr-ri VM-ifiUiv kép-tt a meló első ol-'»''r- Uno'-á'áva'. pláírattj, — tus-v — brigád T-eiei- ^rt-ovi"-™ Káim'n és N "v P NánJpr to'-a'' sok." A mtod-nnap rendelőn vezette Beírta műszak után. hogy mi vtörtént. mi zavarta a munkát, mit hiányolnak a karbantartók. s hogy ne maradjanak el más szocialista t/iigátloktól. ilyen bejegyzéseket is tett: „Moziban voltam. Nagy B. Nándor is." Kirándulni voltam a Sárgán. Nagy B. Nándor is." „Megtekintettem az ipari vásárt és az őszibarack-kiáliitást. Nagy B. Nándor is. másnap." Sok fogy a kenőolajból a délelőttös műszakban." Ahogyan megegyeztek, a következő hónapban Nagy B. Nándor vezette a naplóba a Barátság-brigádban történt eseményeket. Beírta, hogy színházban volt. s beragasztotta színházjegyét is a naplóba. Szirovicza is volt. írta, de annak elveszett a belépői-e gye. azért nem ragaszthatta n lapra. Aztán: „Az ipari tanuló kijelentette. hogv Nagy B. Nándortól tanul legtöbbet." „A szemináriumon kitűnőre feleltem. Szirovicza is felelt." Roppant bőszítette Szíroviezát a kontra s elhatározta hogv leégeti váltótársát méü akkor is. ha az a jutalom rovására megy. A mindennapos és szokásos bejegyzések közé oda'oiggye-ztette: A délutános karbantartót este kilenckor a műhely sarkában levő széken alva találtam. Üzemrendész." _A kenőolaj azért HUMBERTÓ, A BÖLCS A zötyögő cirkuszoskocsi tulajdonképpen egy négy keréken guruló ketrec volt. A rácsot, egy oldal kivételével, deszkatáblák borították, védelmet nyújtva a nap és a kíváncsi szemek elől, a benn hűsölő oroszlánnak. A rács előtt húzódó padkán ültem, unalmamban a mozdulatlanul elhaladó fákat figyeltem, mikor a méltóságteljes fenevad fölkelt, nyújtózott egyet, majd odajött a rácshoz, felém nyútotta a mancsát és bemutatkozott. — Humbertó vagyok, Humbertó, a bölcs. — örvendek. De mért vagy bölcs? Mert emberi nyelven tudsz beszélni? fogy olyan nagy mértékben, mert lyukas az olajoskanna." Aztán Nagy B. Nándorra került a naplóvezetés feladata. Igen meglepődött az üzemrendészi bejegyzésen, hiszen ha az üzemrendész találta volna alva. akkor fel is ébresztette volna — spekulált magában. Tehát a váltótárs volt. állapította meg bölcsen. Az igaz. hogy egyik este elszunnyadt, de azt senki észre nem vette. Az alva szó első betűjére vesszőt biggyesztett, s beirta a naplóba: „Állva, azt két 1-betűvel kell írni." „Sikeresen elvégeztem az általános iskola hetedik osztálvát. ahogyan felajánlottam. Szirovicza is vállalta. hogv jövőre biratkozika a hatodik os'tá'vta. mivel annak idején csak öt elemire tellett neki." A zuhanv alól kilépve szárazra törölte magát maid felöltözött E'sztvott ecv cigarettát és beto"vczfp a nanlőba: ..A Barátrág-tra-ád piqfi fzben elnrerto a szor'-Msto címet a vele °gvíitt 'áró oHevelrt és a tevők fetontént három-vá-pm«záz forint jutái rrat kaptak." Üj lapot kezdett a naplóban. Az unokája tussal írta a lap közepére: 1970-es esztendő. — Ö, az semmiség. Egész életemben cirkuszban éltem, valami ragadt rám. Ellenben sosem ellenkeztem az idomítóval. Mindig odaugrok és azt csinálok, amit ő akar. Azt mondják, ez a bölcsesség. És te hogy kerülsz ide? — Ügy, hogy elegem volt mindenből. Az egyhangú munkából, az elcsépelt szórakozásból, a megunt társaságból, így aztán nekivágtam az országútnak. — És most hová mégy? — Magam sem tudom, nem ls lényeges. Talán még ez az út sem tudja hová tart, olyan tétován kanyarog. Csakhát tudod, az ember még a semmibe is gyorsan és kényelmesen akar eljutni, így aztán felcseréltem a lábamat erre a négy kerékre. — Irigyellek, hogy olyan szabad vagy. — Nem olyan nagy érték, hidd el. — Tudod mit? Ha neked úgyis mindegy, cseréljünk! Rövid unszolásra azután ráálltam a cserére, behúzódtam a kocsiba, az oroszlán pedig elindult volna az orra után, de megállítottam. — Várj, Humbertó! Ne siesd el a dolgot! Ülj le szépen a padkára és várd meg, amíg beérünk valami városba. Nekem elhiheted: falun még egy oroszlánnak is unalmas az élet. Aztán meg személyi igazolvány nélkül nem is jutsz messzire. — Hát azt honnan szerezzek? — Itt az enyém, vidd magaddal! Nekem szakállam van, neked sörényed. Lényeges különbség nincs köztünk. Egyébként az igazolványkép énrám épp úgy nem hasonlít, mint rád. Ezután még elláttam néhány hasznos tanáccsal, hogy mit mondjon, ha ezt, vagy azt kérdezik. Az óvatosság nem volt hiábavaló, mert a kocsi egyszerre megállt. Az úton előttünk egy súlytalanságban is áthatolhatatlan ködfal emelkedett. A köd belső gomolygásából egy ember bontakozott ki. mely kilépve a falból felénk közeledett. Mire hozzánk ért, már Humbertó is tudta: ő a Hatóság. — Kérem az igazolványokat! Átlapozta a Humbertó álltai átnyújtott igazolványt. Eddig rendben, semmi észrevétel. Ezzel azonban mág korántsem •"-!• aügy lezárva — Honnan jön? — Az előző városi — És hová megy' — A következőbe. — Milyen minőségben utazik ezen a kocsin? — Csak egyszerűen fölkéredzkedtem. — Arra feleljen, amit kérdeztem! A Hatóságokat nem lehet mellébeszéléssel félrevezetni. Rokona vagy ismerőse a vezetőnek? — Nem. — És mennyit fizetett neki azért, hogy elvigye? — Semennyit. — Levonom a tényálladékoL Maga stoppos!! — Az vagyok. — Figyelmeztetem, hogy a beismerés semmit sem enyhít a körülményeken. Velem jön. — De miért? Nem követtem el semmit. A stoppolást nem tiltja a törvény. — Azt ajánlom, ne fejtsen W ellenállást a közeg utasításaival szemben. A szabálysértés megáL. lapítása nem holmi trepakolás, amit az út szélén el lehet intézni. Beható vizsgálat után fogjuk eldönteni, hogy volt-e kihágás, vagy nem volt Humbertó ekkor már remegett az izgalomtól és hatalmasan elbődült — Hagyjon engem békén! Én nem is ember vagyok, hanem vadállalt. Nézzen meg: oroszlán vagyok! — Az Igazolvány nem tesz említést semmiféle vadról. Humbertó fejét elöntötte a vér, felugrott, és pillanatok alatt szétmarcangolt egy közelben legelésző tehenet — Ne renitenskedjünk, kérem! Ez egynémely paragrafus alapján megtorló intézkedéseket vonhat maga után. Az oroszlán hatalmas tépőfogait villogtatva és karmait meresztve, vészt jósló határozottsággal megindult a Hatóság felé. Az jobbnak látta visszavonulni a biztonságot nyújtó ködfalba. — A helyszíni ellenőrzést beszüntetem, és eljárást indíttatok az ügy kivizsgálása végett — kiáltotta vissza, majd maga is köddé válva a fallal együtt elszállt, mint egy nyomasztó vízió. Humbertó remegő térdekkel visszasétált a ketrecbe. — Mi az cimbora? Nem kell 1 szabadság" — Azt hiszem- egv 'totóshoz nem méltó a csavargá -•'•-'zosabb. ha maradok abb?' riruszban ahol eddig voltam Igazat adtam neki Az első embejövő kocsival visszamentem, és én is folytattam azt a cirkuszt, amit abba hagytam. 1