Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-15 / 12. szám

Eredmény és rang A tudományos fokozatok megszerzése Annak idején, jól emlékszem, valósággal lelkesedéssel töltött el, hogy a tudományos előrehaladást nagyterjedelmű dolgozatok, úgynevezett disszertációk megírásához kötötték; gondolom, sokan voltunk igy. Ez a lelkesedéssel telítődött elégedettség persze, most már tudom, egyszerű kontraszthatás volt, válasz arra a korábbi nem egészséges helyzetre, amelyben — ennek voltunk tanúi — a tudományos karrierben egészen az egyetemi tanári cím megszerzéséig, furcsa módon, igen gyakran magának a tudományos munkának, tehát dolgozatok, disszertációk írásának, valljuk be, minimális szerepe volt. Néhány ellenvetés Aztán teltek-múltak az esztendők és egyre többször találkoztam olyan véleményekkel, hogy mégsincs minden teljesen rendben ezzel a disszertáció-központúsággal. Neves orvosprofesszorok beszéltek például arról, hogy az ő feladatuk nem kizárólag a dolgozatírás. „Igazi" tudományos munkának viszont csak ezt ismerik el, még új, gyógyítói eljárások kidolgozása is csak akkor nyeri el ezt a rangot, ha — lehetőleg minél terjedelmesebb — disszertációban fogalmazódik meg. Maga a gyógyítás, amely végül is az orvosi munka lényege, ilyen szempontból háttérbe szorult. Ki ne hallott volna már híres orvosokat panaszkodni arról, hogy ők beteget szinte már alig látnak? Nem jutnak a betegek közelébe, mert a munka mechanizmusa valósággal elzárja őket tőlük. Nekik elsőrendű és legfontosabb feladatuk, hogy dolgozatokat írjanak; ez a munka tölti ki szinte minden idejüket. A téma nem lényegtelen Később egyéb furcsaságokról is értesültem. Ezek más szempontból, ellenkező értelemben voltak fontosak, mint az előbbiek. Tudományos fokozatokat kaptak néhányan, nem értettem, s máig sem értem, miért. Formailag nem volt semmi hiba az eljárásban; a disszertáció, méghozzá terjedelmes, alapos disszertáció, elkészült. De miről szóltak ezek a tanulmányok? Teljesen érdektelen és jelentéktelen problémákról, olyan kérdésekről, amelyekről egész egyszerűen nem érdemes, tehát fölösleges disszertációt írni. Két madár tollazatának összehasonlításáról például —, hogy ezt a kitalált témát mondjam — lehet hosszasan, száz és száz oldalon át értekezni, színeket, formákat összevetni. méricskélni. De előbbre jut ezzel a tudomány, vagy bármi más a világon? Nem jut előbbre. Kivéve azt a rendkívüli esetet, amikor az összehasonlító valami egészen nagy fontosságú és új következtetésre jut. De hát ezeknek a dolgozatoknak a szerzői semmi ilyesmire nem jutottak. Azt kell gondolni, tudományos fokozatukat egyszerűen terjedelemre, diszszertációjuk puszta létére kapták. A tudománypolitikai Ezek az egyébként, mégegyszer hangsúlyozom most, utólag kiélezetten fogalmazott ellenvetések azonban Jutalom a népszámlálóknak Hiába évődtek a számtantanarokkal, már az 1960-as népszámlálást sem egyedül végezték: szakra, korra és nemre való tekintet nélkül kérdőívek százezrei várták az ország pedagógustársadalmát. Az akkori népszámlálók többsége most is jelentkezett: a téli szünidőben, január 2. és 10. között 443 szegedi pedagógus járta a várost, csengetett be (ha kellett többször is) egy-egy lakásba, faggatta a családtagokat, akik olykor életregényük azon sátoros ünnepnapjaira sem emlékeztek, melyekre a huncut összeíróivek konokul rákérdeztek. A városban dolgozó pedagógusok egyharmada vett részt az idei népszámlálásban. Néhány lelkes kollektíva ugyancsak kitett magáért: a béketelepi és a petőfitelepi l-es számú általános iskolából az egész tantestület vállalkozott, de szép számmal akadtak a Móra Ferenc általános iskolából, a Rózsa Ferenc és a Tömörkény gimnáziumból is. A munkát decemberben kerületenként készítették elő. A pedagógusok erre az időre napidíjat kaptak, a népszámlálás tényleges munkáját pedig teljesítménybérben számolták el. Végleges adatok még nincsenek, de hozzávetőlegesen 600—900 forintokat kerestek. Könynyen kiszámítható tehát: ezúttal sem fizették túl a „nemzet napszámosait". Pedig általános vélemény szerint az idei akció jóval nagyobb megterhelést jelentett a tíz évvel korábbinál. A reprezentatív körzetekre (minden negyedik ilyen volt) 300—340 ember összeírása is jutott, ugyanakkor néhány iskolában a meghosszabbított szünet diákfoglalkoztatásainál sem nélkülözhették a népszámlálókat. (Általában persze azokra a pedagógusokra hárult a napközi és más vakációs munka, akik nem jelentkeztek népszámlálásra.) Igy több tanárnak, tanítónak elkelt volna még ez a szabad hét, immár tényleges pihenésre, de hát ma már kezdődik a második félév, erre nincs lehetőség. Az m. j. városi tanács művelődésügyi osztálya elhatározta: a túlzottan igénybe vett pedagógusoknak külön jutalmat is ad. Ha hiánytalanul megfizetni nem ís tudja, szándéka szerint megbecsüli a pedagógusok ismételten bizonyított áldozatkészségét. N. I. nem ingattak meg kezdeti hitemben. De később be kellett látnom, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, ahogyan én. a tudományos munka hétköznapjaitól távol állva látom, hogy csakugyan bajok vannak ezzel a disszertáció központúsággal. Amikor tavaly nyáron megjelentek az MSZMP Központi Bizottságának tudománypolitikai irányelvei, bizonyos felszabadultsággal fogadtam azokat a megállapításokat is, amelyek ennek a helyzetnek a rendezésére vonatkoztak. Mint azóta meggyőződtem róla. így fogadták nagyon sokan mások is, elsősorban a közvetlenül érintettek és érdekeltek, a tudomány munkásai, a kutatók. S ebben a jóérzésben nemcsak a konkrét ügy rendezésének ígérete és lehetősége szerepel okként, hanem az az általános érvényű tapasztalat is. hogy a Központi Bizottság kész és képes is arra, hogy politikáját a változó élet követelményeihez és szükségleteihez igazítsa, sőt hogy élen járjon, aktív és kezdeményező legyen ebben. Szegeden azóta a megyei pártbizottság is megtárgyalta az irányelveket és kidolgozta a helyi tennivalók rendszerét. Megszűnik a kizárólagosság Nem kell talán megnyugtatnunk senkit: a disszertációk, a nagy terjedelmű tudományos dolgozatok ezután sem kerülnek háttérbe. Kizárólagosságuk szűnik meg. A jövőben nemcsak disszertáció, de például egy nagyfontosságú találmány, szabadalom leírása — akárcsak hat gépelt oldalon is —, alkalmas lehet arra, hogy szerzőjének tudományos rangot szerezzen. De másféle, ténylegesen új eredménnyel, például új gyógyítási mód felfedezésével, lehet tudományos fokozatot, kandidátusi, doktori címet szerezni. Viszont disszertációval sem lehet, bármilyen tekintélyes mennyiségűvel sem, ilyen tudományos ranghoz jutni, ha a téma jelentéktelen és érdektelen, ha nem több két énekes madár tollazatának összehasonlításánál. Nem visszalépésről, nem visszafejlődésről van szó. Az MSZMP KB hosszú időre, tíz-tizenöt esztendőre szóló tudománypolitikai irányelvei azért is nagy jelentőségű dokumentum, mert a maga eszközeivel segíti a tényleges eredményeknek a megszületését. Ökrös László Közügyek Több mint vigasz Nem lehet meghatottság, sót némi szégyenérzet nélkül végigolvasni ezt a levelet. Tartalma megrázó, hangneme szerény. Egy Lenin körúton lakó asszony azt írja le alig húsz sorban, hogy alagsori lakásban lakik kislányával és gyenge egészségű férjével. Szive alatt ismét életet hord, de még csak reményét sem érzi annak, hogy egyszer a föld felszíne felett, napfényes, levegős lakásban nevelheti fel gyermekeit. Valóban: reménye sincs? Oly nehéz ilvenkor a vigasztalás. A mások baja a mi bánatunkat nem enyhítheti. Pedig sajnos nem egyedüli ez a bánat, sokan, nagyon sokan laknak még Szegeden egészségtelen, rossz, életveszélyes lakásokban. S bár az utóbbi években mindig legalább száz lakást tartottak fent a legjobban rászorulók számára, most sincsenek kevesebben. Hogy miért nem kaptak több lakást? Ne feledjük. 1968ban összesen még 400 lakás sem épült Szegeden. Nem futotta többre. S miért nincsenek kevesebben? Mert legalább annyi lakás megy tönkre évenként a városban, mint amennyi pótlásukra szolgál. Nemcsak az emberek, a házak is öregednek. Igazak ezek az érvek, s mégis suták. Nem érvek, lakások kellenek a rászorulóknak. Igen. de most már lesznek lakások is. Tavaly történt meg először, hogy egy év alatt ezer lakás épült Szegeden, s az idén seim adják végre alább. S tudjuk, készül a házgyár, mely néhány év múlva évenként 2400 lakást ad. Hát persze 8—9 ezer jogos lakasigénylő él a városban, köztük sok a jogosnál is jogosabb igénylő. De most már van remény. S a remény már nem vígasz, több annál... Igazgatót keresnek Határozottan kíváncsivá tett lapunknak ama keretes hirdetése, mely igazgatót keres „könnyűipari vállalat vidéki, több profilú gyáregységének vezetésére". Nem mintha magamat alkalmasnak tarthatnám rá. mert a pályázati feltételek ezt eleve kizárják. Persze csak a feltételeknek az a része, mely különböző végzettségeket és gyakorlatot kívánnak. Mert abba bárki belemenne, én is, hogy azt mondja: „Fizetés megegyezés szerint..." stb. stb. De félre a tréfával. Valóban nem tudom hirtelenjében, örülni kell-e egy ilyen hirdetésnek vagy sem? Először hát vegyük úgy, hogy ez a közélet demokratizálódásának egyik jele. Nem a protekció, nem a központ, nem a minisztérium választ, hanem „győzzön a jobb. az alkalmasabb" elve dönt. Meghirdették az állást jeligésen — szegény pályázó azt sem tudja, milyen gyár igazgatói székébe harap —, s bejönnek az ajánlatok. Ez nem segédmunkási státusz, itt majd lehet válogatni egy diplomás és öt diplomás, közgazdász és mérnök, nagy és még nagyobb vezetői gyakorlatú, született és rátermett igazgatójelöltek között. A másik oldal? Vajon milyen „több profilú gyáregység" lehet az, ahol egyetlen igazgatói állás betöltésére alkalmas vezető sincsen? Csak egy volt, aki elment és se helyettese, se munkatársai nem léteztek. S nem létezett vállalati káderpolitika sem, mely meghatározza, hogy kiből mi válhat, vagy észlelte volna mondjuk már öt évvel ezelőtt, hogy nincs a cégnél olyan képzett, politikailag és szakmailag egyaránt kiváló ember, akit szükség esetén az élre lehet állítani. Sajat nevelésű játékos — ahogy futballnyelven szokták mondani. Annyi jó szakember van az országban, a könnyűiparban vidéken, itt ezen a vidéken is, épp ennél a vállalatnál, ennél a gyáregységnél (csak tudnám, melyik az!) nem akad egy sem? Nemcsak kíváncsivá tett tehát ez a hirdetés, kétkedést is keltett bennem. Valahogy mégsem így képzelem a közélet demokratizmusát. F. K. — Az 529-es hírlapmozgót várjuk — mondja. Disznóölés Gyakran veri fel disznosívítás a fagyos hajnalok csendjét ezekben a hetekben. A gazda szemével, no meg jófajta tengeridarával és burgonyával kigömbölyített sertések sorsa egyre-másra beteljesedik. Böllérkés villan, uálinkásbutykos csobban és a perzselő lángok felcsapódó fénye jelzi a sok öröm mel .járó ősi szertartás, a disznótor kezdetét Várják őket az olvasók Hírlapkézbesítők között a főpostán Hajnalban a Vár utcában újságokat, hogy a közbeeső Dombegyháziné: — Sajnos, randevúznak a hirlapkihor- városokban, a hirlapelo6ztók- a legnagyobb igyekezet eldók. Munkaeszközeik, a ke- ban minél kevesebb időt lenére is vannak emberek, rékpárok békésen sorakoz. töltsenek az átadással. Hai- akik méltatlankodnak. Minnak egymás mellett, amíg nali fél 5-kor már Szege- denki reggel akarja olvasni gazdáik az épületben átve- den van az autóbusz. 12 ezer- az ú jságot, s ha nem kapják szik a napi adag újságot, nyi fővárosi napilap érke- meg 8 óra előtt, bennünket Pónyai Mihály, a hírlaposz- zik reggelente a főpostára hibáztatnak. Nem akarok tály vezetője kalauzol. és ennek több mint kétsze- mentegetőzni, de ha késünk rését — 26 ezer előfizetéses a kézbesítéssel, akkor előtpéldányt — tesz ki a Délma- tünk a vonat vagy a ..mozgyarország. amit a kézbesí- gó" késett. Ahogy meg ka pEzzel az autóbusszal szál- tőknek naponta szét kell juk a lapokat, azonnal rohalítják Budapestről a napila- hordaniok. A vonat általa- nunk. pokat. A színes folyóiratokat ban késik, de májustól — Kovácsné: — A nagy igvevonaton hozzák. A buszban kísérletképpen — Budapest kezetet egyesek úgy ..háláimenet közben kötegelik az és Szeged között beállítanak iák meg", hogy amikor meegy postavonatot, amely ki- gyünk a pénzért, a függöny zárólag újságokat és egyéb mögül kilesnek, s ha látják, postai küldeményeket szál- hogy jön az újságos, nem lít. Így remélik, hogy ezek nyitnak ajtót. Ilyenkor a saután nem fog késni a napi- ját pénzemből fizetem ki az lap. előfizetés díját. Egy kelleDombegyházi Pálné és metlen élmény: nem találKovács Lászlóné, a két leg-. tam otthon egy orvoscsalárutinosabb hírlapkézbesítő dot. kifizettem a díjat, es munkájáról beszél. amikor kértem a húsz forinDom begy háziné: — Január tot. még ők voltak megsér12-én volt tíz éve, hogy el- tödve. kezdtem ezt a szakmát. Dombegyháziné: — Ideális Higgye el. a mi munkánk- munkának tartom a hírlaphoz is kell szakértelem. Em- kihordást. Igaz, hogy 4-kor berekkel foglalkozunk, nyu- kelek, de délelőtt már otthon godtakkal é6 ideges termé- lehetek a gyermekeimmel, szetűekkel egyaránt, de ne- Egyelőre még bírom erőkünk soha nem szabad in- vei és remélem, még sokáig, dulatosan beszélni. Naponta Kovácsné: — Megszerettem több mint 500 újságot hor- a munkámat és a körzetedok szét. a Belváros egy ré- met. Szinte mindenkit ismesze az enyém. Egy éve he- rek. éppen ezért nem vállyeztek ebbe a körzetbe, az- laltam könnyebb területen a előtt külterületen dolgoztam, kézbesítést, pedig 2—300 foKovácsné: — öt éve va- rinttal többet is kaptam völgyök hírlapkihordó. Nekem na. Ha kell. mindig szívesen is a Belvárosban van a kör- helvettesítek más körzetben, zetem. Az első két hét na- Eddig még nem volt semmi gyon nehéz volt. de utána panasz rám. ezt le is kopobeleiöttem és most már én gom. is „fejből" hordom szét a la- Túl sok idő azonban nincs v pokat. Tudom, hogy melyik a beszélgetésre. Az emiegeházba. s kinek milyen újság tett 529-es hírlapmozgó közi jár. A munkánkat megkön.v- ben megérkezett, kezdődik a invítették a lépcsőházakban lapok kiosztása. Dombegyhá, néhány éve felszerelt posta- zi Pálné és Kovács Lászlóné ládák, s így csupán vasár- is átveszik csoma"iaikat. naponként és inkasszáláskor Váriák őket az olvasók, kell az emeleteket iárni. Acs S. Sándor CSÜTÖRTÖK. 1970. JANUÁR TS. déumgyarorsiág 3