Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-31 / 302. szám

Kezdenek a labdarúgók Pénteken már edzést tart a SZEOL és a Vasutas Á Tisza átúszásának „menetrendje" Szegedi sikerek r . . •« tw az uttoro­olimpián Megírtuk már. hogy a SZEOL SC lab­darúgói január 2-án kezdik meg a felké­szülést az 1970. évi bajnokságra. A ket szegedi NB Il-es labdarúgó-együt­tes közül a Vasutas is pénteken tartja első edzesét. Az SZVSE-nél egyébként minden valószínűség szerint ismét Laczi Ferenc lesz az edző. aki réRebben már működött az első csapatnál. A játékosokkal kapcso­latban újság, hogy igazolják Turcsán ka­pust és Terhes hátvédet a Kossuth SE-ből. három labdarúgó. Bite. Tóth Lajos és Majzik, pedig visszavonul.. A Vasutas já­tékosai az alapozasi időszakban két hétre Balatonlellére utazjjak. A Dózsa januar 12-én kezd, Zallár An­dor vezetésével. Először egy héten át elő­alapozás lesz, majd utána két hétig napi két kemény foglalkozás szerepel a mű­soron. A csapat zömmel együttmarad. Ezenkívül frissíteni akar a vezetőség, el­sősorban szegedi és Szeged környéki te­hetséges fiatalokkal. NB III-ból átiga­zolt játékosok is helyet kapnak majd a keretben. A szegedi lila-fehérek az előkészületek során nem utaznak vidékre. Szegeden ed­zenek, szabadban, tornateremben es uszo­dában egyaránt. A századik olimpiai győzelem Harsonások díszjele után Matúra Mihály, a birkózó­szövetség elnöke, Gurics György világbajnok, vala­mint Flórián Tibor a sakk szövetség főtitkára és Kara­kas Gyuláné nemzetközi sakkmester adták át az út­törő-olimpiai arany, bronz és ezüstérmeket az egyéni győzteseknek és a legjobb csapatoknak. A versenyek mindvégig Iz­galmasak voltak, sokszor a győzelem csak az utolsó per­cekben dőlt el. Az asztalite­niszben a szegediek nem ér­tek el jó helyezést, úgy­szintén a sakkban sem. A birkózásban viszont igen: a 41 kg-osok között első lett Péter István, az 53 kg-oe súlycsoportban pedig az ugyancsak szegedi Gábor István a 3. helyezést érte el. A háromnapos versenye­ket kedden este a Bartók Béla Művelődési Házban az olimpiai lobogó bevonásával fejezték be. Az 1945 óta eltelt évek so­rán a magyar sport színvo­nala, sikersorozata soha nem remélt magasságokba emelkedett. A 25 év alatt lezajlott hat olimpián, a felnőtt és ifjúsági világ- és Európa-bajnokságokon, s az Universiadekon 413 alkalom­mal avattak magyar győz­test, az alábbi megoszlás szerint: Az olimpiákon 81, a vi­lágbajnokságokon 111, az Európa-bajnokságokon 141, az ifjúsági világbajnoksá­gokon 23, az ifjúsági Eu­rópa-bajnokságokon 19, az Universiadekon pedig 58 győzelmet arattak sporto­lóink. Különösen az olimpiá­kon értünk el szép sikere­ket, mert a felszabadulás előtti idegben 34 elgő helyet szereztek a magyarok. Megjegyezhető ezzel kap­csolatban, hogy sportolóink eddig 95 olimpiai bajnok­ságot nyertek. Lehet, hogy az 1972-es, müncheni olim­pián meglesz a századik arany is?... Az bizony szép eredmény lenne. A felszabadulás utáni győ­zelmek sorozatát az 1946. október 19. és 26. között Stockholmban rendezett sza­badfogású Európa-bajnoksá­gon, légsúlyban, az akkor 28 éves újpesti Bencze Lajos nyitotta meg. A következő évben már magyar világ­bajnokokat is avattak, Pá­rizsból az asztaliteniszezők — Farkas Gizi, Soós Ferenc ta ki az egész világ csodá­— már három aranyérem- latát. mel tértek haza. Egy esz- Az esztendők folyamán a lendővel később pedig a föld minden részén megta­londoni olimpián szerzett 10 nulták sok magyar sportoló magyar bajnoki cim váltót- nevét. Á SZÁK közgyűlése Szeged legrégibb sportegyesülete, a hetven éve mű­ködő SZAK, jajjuár 5-én, hétfőn tartja vezetőségválasztó és beszámoló közgyűlését a Juhász Gyula kulturális ott­hon udvari helyisegében, este 6 órai kezdettel. A beszá­molót Nagy Miklós, a klub elnöke mondia. A közgyűlés nyilvános, s azon az egyesület tagjait es a szurkolókat szívesen látják. Bizonyára sokan tudják, hogy Schirilla György, ma­gyar szupermaratonista nemcsak a hosszú távú fu­tást kedveli, hanem minden télen átússza a jeges Dunát is. Nálunk, Szegeden, idén februárban először átúszta a Tiszát, s akkor mintegy 20 ezer ember volt kíváncsi a ritka attrakcióra. A sikeren felbuzdulva Schirilla most újból neki­vág a Tiszának. Szegedre küldött levelében közölte, hogy január 2-án, pénteken délután fél 3 órai kezdet­tel teszi meg az úszást. A tervek szerint az előző al­kalommal történt módon tartják meg a látványos pro­dukciót. Schirilla a folyó új­szegedi partjától, a közúti híd alól indul és a klini­kák előtt ér partot. Itt je­gyezzük meg, hogy most is a bőrgyógyászati klinika lát­ja vendégül az úszás után. ahol meleg fürdő és védőital várja majd. A munkanap ellenére bi­zonyára megint több ezres tömeg lesz kíváncsi az úszásra. A Tisza jelenleg nincs beállva, és remélhető­leg ez a helyzet megma­rad péntekig. Amennyiben a jég zajlana, az sem okoz­na különösebb zavart, mert Schirilla februárban is, a zajló jégtáblák között tette meg az utat a Tiszában. A vízirendórség és a tűz­oltóság megígérte segítségét, s így a ritka sportesemény­nek remélhetőleg nem lesz semmi akadálya. HOGYAN TIPPELJÜNK? Olasz A-osztály BoloRna (12.)— Roma (11.) 1 x Cagliari (1.)—Torino (6.) 1 Laneros6i (7.)— Milán (3—4.) x 2 Lazio (13.)—Brescia (16.) 1 Napoli (9.)—Verona (8.) 1 x Internazionale (3—4.)— Sampdoria (14.) | Olasz B-rtsj Arezzo (9.)—Cam Qy Taranto (16.)— Perugia (13.) r x f Catanzaro (14.)—Pisa (7.) 2 x Genoa (19.)—Catania (3.) semleges pályán x 2 Livorno (15.)— Reggina (5.) Reggiana (8.)— Ma n tova (4.) Varese (2.)—Foggia CL) Pótmérkőzések: Zárójelben a csapatok he­lyezési számát közöljük. Az olasz A-osztálybart most lesz az utolsó őszi for­duló. i a X f 1 x 1 Sportvezetők jutalmazása Tegnap délután sportem­berek gyűltek össze a sze­gedi járási tanács első emeleti tanácstermében, sportszövetségi, szakszövet­ségi munkások, sportaktivis­ták a megye minden részé­ről. Az MTS Csongrád megyei Tanácsa a sport­mozgalom legjobb munká­sainak küldte ki erre az eseményre meghívóit. Szűcs Márton, az MTS megyei tanácsának elnöke előbb a most lezáruló év sporteredményeit Ismertette a jelenlevőkkel majd rövi­den felvázolta a testnevelés és a sport soron következő, 1970. évi feladatait. Hang­súlyozta, hogy eddigi1 ered­menyeinkben is nagy szere­pe van a sportmozgalom ál­dozatokat vállaló társadalmi munkásainak, s nélkülük ezután sem tudna lépést tartani a fejlődéssel sport­életünk. Ezután az aktivis­ták egész évi munkajának elismeréseként 132 sportve­zető vett át ajándékot az MTS megyei tanácsától. A sportszövetség megyei elnöke mondta: „Az ajándé­kok valójában csak jelké­pes formáját jelentik a meg­becsülésnek, hiszen a társa­dalmi munkában végzett áldozatos munkát értékben nem lehet díjjal ellensú­lyozni." GYORSLISTA a IV. Békekölcsön 1969 második félévi sorsolásáról S=0=R=0=K=B=A=N Az egyik francia sport­lapban cikk jelent meg ar­ról, hogy bizonyos földi re­kordok a holdon mennyit érnének. Az elméleti számí­tások szerint Brumel szov­jet atléta 228 cm-es magas­ugró-világrekordja 768 cm­nek, az amerikai Matson 21,78-as súlylökő-világcsúcsa 127 méternek, Pani francia távolugró 820 cm-es ered­ménye pedig 46,20 méter­nek felelne meg. • A Helsinkitől 200 km-re fekvő Tampere szeretné a NOB-tól megkapni az 1976. évi téli olimpiai játékok rendezési jogát — jelentet­te be a kormánynak a Finn Olimpiai Bizottság és egy­ben kérte 12 millió finn márka állatni szubvenció b'Ttosítésát a szükséges lé­tesítmények felépítéséhez. • NDK—Kanada 1:1 (1:1, 0:0, 0:0), Berlinben játszott válogatott jégkorongmérkő­zés. A végeredmény az el­ső harmad 11. percében ki­alakult. • Módosították a Csongrád megyei NB-s labdarúgó-tar­talékbajnokság végeredmé­nyét. Eszerint: 1. Szegedi Dózsa 50 pont, 2. SZEOL II 49 pont, 3. SZVSE 35 pont, 4. SZAK 25 pont, 5. Szen­tesi Vízmű 20 pont, 6. Sze­gedi Kender II. 18 pont, 7. Alsóvárosi MÁV 11 pont, 8. Hódmezővásárhelyi Metri­pond (visszalépett). A Ken­dertől 2 büntető pontot le­vonlak. az Alsóváros vissza­lépett, öszi eredményeit az ellenfelek javára írták. A bajnokság négyfordulós volt. » NB III-as labdarúgó-érte­kezletet tartanak vasárnap Szegeden a CSLSZ helyisé­gében. délelőtt 10 órai kez­dettel 8 OÉLMAGVARORSZÁG SZERDA, 1969. DECEMBER 31. Sor.: Szara: Ft: Sor.: Szám: Ft: • (Folytatás 33579 01--50 200 a 2. oldalról) 3S587 01­-50 100 31321 01­-50 100 33590 01--50 100 31350 01-—50 200 33591 01--50 100 31322 01-—50 200 33591 01­-50 200 31385 01-—50 100 33628 01­-50 200 31390 01-—50 100 33642 01--50 100 31414 01--50 100 33675 01­-50 100 31434 01 —50 100 33698 01­-50 100 31436 01 —50 100 33698 01­-50 100 31567 01 -50 100 33723 01--50 200 31580 01­-50 200 33729 01--50 100 31636 01-—50 100 33733 01--50 200 31714 31721 01 01­—50 —50 100 100 33771 01­-50 100 31734 01 —50 100 33812 01­—50 100 31735 01 —50 100 33858 01 —50 200 31739 01 —50 100 33881 01 -50 100 31764 31813 01 01 —50 —50 100 100 33920 01­-50 100 31817 01 —50 100 33953 01­—50 100 31853 01 —50 100 33955 01 -50 100 31862 01 —50 200 33985 01 —50 100 31896 01 —50 100 33985 01­—50 100 31914 01 —50 100 34024 01­—50 100 31975 01 —50 100 34045 01­—50 100 32081 01 -50 100 34056 01--50 100 32168 01 -50 100 34073 01 -50 100 32184 01­—50 200 34073 01 100 32203 01 -50 200 34086 01—50 200 32219 01­-50 200 34135 01-—50 200 32246 01­—50* 100 34147 01­-50 200 32300 01­-50 200 34181 01­-50 100 32309 32310 01­01­-50 -50 100 10C 34186 01­-50 100 32346 01­-50 100 34198 01--50 100 32347 01­-50 100 34202 01--50 200 32348 01­-50 100 34205 01--50 100 32374 01­-50 100 34237 01­-5 0 100 32422 01--50 500 34263 01­-50 100 32439 32539 32558 01­01­01­-50 -50 -50 100 100 100 34291 34295 34301 01­01­01­—50 -50 —50 200 200 100 32578 01--50 100 34355 01-—50 100 32580 01--50 100 34357 01­—50 100 32604 01--50 100 34368 01--50 100 32637 01­-50 100 34393 01--50 1000 32699 01--50 500 34410 01--50 100 32711 01­-50 100 34482 01­-50 100 32713 01--50 100 34496 01­-50 100 32736 01­-50 100 34540 01--50 100 32845 01­-50 100 34552 01 -50 200 32856 01­-50 100 34570 01-—50 200 32865 01--50 100 34616 01-—50 100 32966 01—50 100 34627 01 —50 200 33013 01--50 100 34630 01­-50 100 33016 01--50 100 34667 01-—50 100 33048 01--50 100 34734 01­-50 100 33067 01--50 200 34756 01 —50 100 33091 01--50 100 34776 01 —50 200 39132 01­-50 100 34799 01--50 100 33181 01­-50 100 34807 01-—50 200 33186 01--50 100 34822 01 —50 100 33200 01-—50 100 34834 01 —50 200 33219 01--50 100 3 1862 01 —50 100 33251 01­-50 100 34864 01 -50 200 33350 01­-50 200 34889 01 —50 100 33400 01­-50 100 34906 01 —50 100 33456 01­-50 100 34946 34961 01 01 —50 -50 100 100 33463 01--50 100 34993 01 -50 100 33464 01­-50 200 35035 01 -50 100 33467 01­—50 100 35056 01­—50 100 33472 01­-50 100 35060 35086 01 01 —50 -50 100 100 33488 01 -50 500 35114 01 —50 100 33526 04—50 M0 35145 01—50 200 Szara: Ft: 35166 35168 35180 35188 35203 35232 I 35233 i 35248 | 35256 35300 | 35306 35312 35313 35352 35383 35386 35420 35433 35492 .35497 35505 35520 35557 35597 35600 35611 35617 35636 35651 35666 35716 35728 35740 35755 35765 35805 35821 35827 35833 35915 36117 36170 36188 36241 36251 36257 36309 36327 36331 36346 36359 36362 | 36418 36487 i 36462 36535 \ 36565 36648 36724 36731 36733 36740 36744 36774 36777 36907 36916 36918 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 100 100 100 200 100 100 100 100 100 100 100 100 200 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 200 100 100 100 100 100 100 200 100 200 100 200 100 100 200 1 200 100 100 100 100 100 100 100 100 100 200 100 200 100 100 200 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 S«v« 36936 36982 37010 37060 37074 37097 37098 37277 37278 37427 37495 37509 37520 37547 37556 37560 37569 37585 37608 37609 37611 37635 37838 37838 37838 37873 37938 37950 37979 38009 38014 38016 38017 38023 38023 38026 38094 38110 38111 38165 Szun) FU Sor.: Szara: Ft: 01—50 100 38186 01--50 100 01 -50 100 38241 01­-50 100 01 01 -50 -50 100 100 38251 01­-50 100 of -50 100 38257 01--50 200 01 —50 100 38331 01--50 100 01 —50 200 38364 01--50 200 01 01 —50 -50 100 100 38406 01--50 100 01 -50 100 38407 01--50 200 01­-50 100 38424 01­-50 100 01­-50 100 38426 01­-50 100 01 01 —50 —50 100 100 38428 01­-50 500 01 —50 100 38471 01--50 100 01 -50 100 38471 01­-50 200 01 -50 100 38491 01--50 100 01 —50 100 38493 01­-50 100 01 01 —50 -50 200 100 38581 01­-50 100 01 —50 100 38600 01--50 100 01 —50 100 38624 01—50 100 01 —50 100 38626 01 -50 200 91 03 —50 5000 200 38692 01 —50 100 01 —50 100 38697 91 —50 200 01 —50 200 .38731 01­—50 100 01 —50 100 38817 01 —50 100 01 —50 190 38817 —50 100 01 —50 100 38846 01 —50 100 o; —50 100 38847 04 —50 100 01 —50 100 38879 91 —50 100 01 —50 15 —50 100 5000 38922 01 —50 100 91 —50 15 —50 200 38934 01 —50 100 01 —50 100 38944 01--50 100 01 —50 100 38960 01 —50 200 91 —50 100 38967 01 -50 200 01 —50 100 38983 01—50 100 01 —50 100 38993 01—50 100 Sor.: Szamc FM 39077 01 —50 200 39163 91 —50 100 39182 01—50 100 39209 01 -50 200 39232 01 -50 100 39266 51 —50 100 39325 01­-50 100 39360 01-—50 100 39392 01 -50 100 39396 01­—50 100 39435 01 —T0 100 39446 01 —50 100 39475 91—50 100 39487 01 —50 100 39492 91 —50 200 39511 01—50 HK) 39525 01—50 100 39542 01 -50 200 39545 01 —50 100 39563 01—50 200 39657 01 —50 200 39666 91 —50 200 39710 01 —50 200 39727 04 —50 Í00 39729 01—59 100 .39769 01—30 100 39826 01 —50 100 39837 01—50 100 39892 01­-90 100 39892 01­-50 100 39941 01--50 100 re a kötvényen feltüntetett névértéket kell kifizetni. A gyorslista köz­vetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges szám­hibákért felelősséget nem vállalunk. A kötvények kifi­zetését 1970. január 12-én kezdik meg az Országos Ta­karékpénztár fiókjai és a postahivatalok. (MTI) CSAK NÁLUNK KAPHATÓ háztartási kvarclámpa 2 éves garanciával 485,— Ft VlftV// BIZOMANYI ÁRUHÁZ V.. k '' Szeged, Bajcsy-Zs. u. 19. TeL: 13-023. xS 113 485 Értesítjük kedves vásarloinkat, hogy a Kárász utcai, Dugonics béri és Kossuth L. sgt.-i virágüzletekben 1970. január 2-ám leltározást tartunk SZEGEDI VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szoeiausta Munkáspárt Szeged város) bizottságának napilapja. - Főszerkesztői p. Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanács­köztársaság útja Iá., telefon: I3 5JS. 13-003. - Feleida kiadói Kaváea László. - A lapot nyomja: SzegedJ Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky a. 28. (Index: 2» ossv - Előfizetési dX egy hónapra M (orNM

Next

/
Thumbnails
Contents