Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-20 / 295. szám

Képernyő orosz módra Hogyan mutassunk fügét a Nemzeti Színházba is elju­kispolgórnak? Pontosan úgy, tott, a darab tulajdonképpen ahogy a fityiszt kitalálták: megbukott. A tévé csütörtök esti stú szolgáltatott hüvelykujjal. Nincs új a nap alatt — ismerni rá az diószínháza aranyigazságra, miközben elégtételt a Gogol Háztüznézőjének filmkockái peregnek. Lám, a frigy szatíráját Pietro Ger- ta fel a figyelmet, a drama­Szeged egészsége Képzés és tudományos munka A közhiedelem szerint Szeged egészségügyi helyzete egyike a legjobbaknak az ország­ban. Hogy ez Igy van-e, vagy sem, nehéz helyben eldönteni. Tény és való, hogy a/, egeszaégügy téma Szegeden, nemcsak a lakos­ság körében, hanem a hivatalos szerveknél is. Cikksorozatunk a városi tanács és az S/MT állal megtárgyalt és elfogadott anyagaira tá­maszkodva igyekszik képet adni a város egészségügyi ellátásáról. Micsoda logika? A Dugonics téren tegnap a köztisztasági vállalat öt rle_ rék embere a kézi jégtörőt sem kímélve tisztogatta a park útjait. Munkájuk re­mek volt, nyomukban szinte felszáradt az aszfaltl Ugyan­akkor húsz méterrel arrébb mi, meg De Sica előtt már turgia feszes patentjait csa­mennyien és milyen régen csogó-locsogó. perlekedő vá­felfedezték. Az „eljegyzés sári komédiózás oldja meg orosz, módra" jellegzetes fi- — s ezt a jellegét igyekezett guráit Csehov és Gogol óta átőrizni Horváth Tibor ren­ismerjük. Gogol Háztűzné- dez.ése is. Ha a Háztűznéz.őt zöje 127 évvel ezelőtt jelent felmentjük a szigorú szín­mog nyomtatásban, s ugyan- ház.szempontok önkényes ekkor 1842. december fl-én számonkérésétől, ebben a mutattak he a komédia tény- faree-komédiában fesztelenül leges színhelyén, Pétervá- ismerünk rá az orosz társa­rolt: néhány hónappal ké- dalom jellegzetes gogoli söbb Moszkvában — Szósz- kórképére: udvari tanácsos­nyickij és Scsopkin rendezé- tói a nyugalmazott gyalogos sében. ők az akkori realista tisztig, a vásárcsarnoki ke­szinjátszás jeles úttörői vol- reskedötől a tengerészig. A tak, Gogol barátai, akikkel nemes embert mór csak gör­premier előtt a Revizort is be tükörben idézik elő a alaposan megbeszélte a szer- szereplők, akik közül Szabó ző A Háztűznéző történeté- Ottó, Csala Zsuzsa, Velen­ről még annyit, Gogol első czei István, Kaló Flórián, befejezett színpadi darabja, Mádi-Szabó Gábor és Lado­s szerkesztésében magán vi- rnerszky Margit oly felsza­seli az eredeti orosz színját- badult humorral rázzák ru­figurákat, kedve tá­a amit lalat éppen ielen levő mű­vezetője így válaszol: — A szerződésünk szerint parkot kell tisztitanunk ... Micsoda, logika?! szás megteremtésének kísér- hába a porlept leti nehézségeit. Maga Gogol hogy a nézőnek is többször átdolgozta, s mi- mad felejteni a két emberöl­kor 1023-ban Hevesi Sándor tőt, ami azóta eltelt. fordításában a Budapesti A Szegeden dolgozó orvo- klinikák zavartalan munká- alapján történik, nem biz­Háztűznézőnek. | sok száma 734. közülük 360 ját biztosító nővérszállások tosítható minden esetben, emberek botl.irioy.tak a hó­A darab farce-hatására már , az Orvostudományi Egyete- építése. Az Orvostudományi hogy az orvosi állást az ar- rakásokban. Miért éppen Belmszkij is jó szemmel hív- ] men. annak elméleti intéze- Egyetemnek el nem hanya- ra legrátermettebb pályázó- .koJ takarítják-' — ai teiben vagv klinikáin áll al- golható szerepe van a vá- val töltsék be. A jövő gene- ' " kalmazásban. A jelenlegi ros szellemi arculatának ráció képzésé es a megfelelő •uuh"i0 R>«logatkelnkon es nagy orvostanhallgatói lét- alakulásában. A Szegeden színvonal biztosítása érdeké- járdákon mindenki szívesen szám kiképzését az egvetem elhelyezkedő orvosok zömé- ben módot kell találni, hogy körülkerülne —, erre a vál­, . . . ben a Szegedi Orvostudomá- az egyetemen végző legte- i..,., _.­csak igen nagy nehezsegek ny. Egvetemen nevelkedtek, hetsegesebb fiatalok, fügaet­órán tudja végezni. mivel és a város részére nem kö- lenül szociális körűimé­tantermei, laboratóriumai és zömbös az orvosok társadal- nyeiktől. Szegeden helvez­klinikai bázisa a jelenlegi ™i. ideológiai, politikai kedhessenek el. Ez a szem­... , , .. , szemlélete. Pont tarsadalmi érdek, ep­letszamnak körülbelül a fe- pen ezért a pályázók egyéni lét képezte megépülésekor. Hiányossága a jelenlegi helyzetét csak másodsorban Magyarország és elsősorban egyetemi oktatásnak, hogy ]ehet tekintetbe venni. „„„„„ n • . gyakorlatok csak elméleti Szeged orvosellatottsaga v.- intézelekben és kórtermek- A Szegeden folyó orvostu. lagviszonylatban is jó. ben folynak, és a hallgatók dományi kutatások csaknem A, „O„„fo„ „„^ .. a gyakorlatban nehezen tud- minden ágra kiterjednek. A Az egyetem nem rendel- -ák elsajatítani azon b^g. kutatások zöme termésáet­kezik minden orvosi szakág- abgek kezelését, amelyekkel szerúleg az Orvostudományt nak megfelelő tanszékkel, a beteg nem kerül kórházba. Egyetemen folyik, de a taná­Az egyetem azon törekvése Hiánvos tehát az orvostan- esi intézményekben is szü­hogv ezeket a tanszékeket hallgatóknak járóbeteg inté- létnek szép eredmények, nogy ezeket a tanszékeket zetekben elsaját;tható ta- Sajnálatos, hogy igen keves­megkapja, mindenkeppen in- pasztalata. olyan irón.vú kutatómunka dokolt. A harmincas évek- folyik, amely speciálisan a ben létesített épületek, mind „Az. orVMtudonrtóny gyors szegedi táj. a szegedi nép az elméleti intézetek, mind ^T^TorSSkÖ és egészségével kap­pedig a klinikák elavultak, évenként továbbképzésen ve- csolatoa problemakat dolgoz­szűkek. Égető probléma a S.venek részt. A továbbkép- za fel. A. S. N. I. Rokkó és bandája Beszélgetés a galeri vezérével — Vádat emel az ügyészség Feketehajú, középtermetű ke, Citrony, Picur, Cila és Tudta, hogy az iskolák fo­fiú ül az ügyész előtt. Kihall- én. Egyedül Apuci, azaz lyosóin az önzetlen fogasok­gatás. Már megszokta a ha- László Sándor nagykorú kö- ról és szekrenyekből köny­sonló beszélgetéseket. L. zöttünk. őt a Szent István nyen el lehet emelni a kint­Lajos Ifi éves, de már bün- téren ismertem meg. tetett előéletű. Legutóbb az aszódi nevelőintézetből szö­kött, s hogy hányszor? — maga sem tudja. A galeri­ban Rokkónak hívták, jövőről? Mindkét karján tetovált ne- — Népzenész hagyott értéktárgyakat — mór többször lopott hasonló iskoló­Mit olvastál utoljára? — Még az intézetben va- módon, hét szegedi lamit, de már elfelejtettem, ból. — Mi az elképzelésed a szeretnék László Sándor mindent beismert a kihallgatáson: — Rácz Pálné zsibárusnál vek: Sanyi,' Lili, Anikó. Zo- lenni. Meg akarok változni, értékesítettük a lopott hol­li. Rokkó, Feri, Pufi. Zson, Démon, Párduc, Vécser, Anyám, Boxi, Üss. Dollár­A szegedi galeri felszámo­mit, vagy bevittük a „zaci­ba": később már a záltjgje­lása az iskolákból beérkező Syeket is eladtuk Ráczné­jegy, Kereszt, USD, Orosz- ismeretlen tettesek elleni nak­lanfej, Apám, Sári. — Dollárjegy, Üss. reszt felirat minden javftó­son megtalálható — mondja. feljelentések alapján kezdő­Ke- dott meg. A galeri tagjai fiatalkorú­ak. Sőt vándormadarak is Rokkó karján még az LSD akadnak közöttük, mert P. Mária és S. László Sándor hogy iskolákból felirat is disztelenkedik. — Mit tudsz az LSD-ről ? gyeból „csapodott" — Kábítószer: beat-egvüt- juk. tesek és hippik fogyasztják. ' ­Hat testvére van. Iskolai végzettsége hét általános. Szegedi, de valahányszor megszökik Aszódról, a Tisza­és a Ma ros-parti erdőkben, építkezéseken, gépkocsikban tölti éjszakált, ahogy mond­ja: „Szegeden szoktam csö­vezni". — Miért szöktél meg Aszódról? — Nem akartam ott len­ni! — Hogyan ismerkedtél meg Szegeden lányokkal? — A múzeumlépcsőhöz jártam gitározni, többen odajöttek — rándít egyet, a vállán. — Mi történt november elején? — Este elmentünk a „csa­jokkal" a Kecskeméti utcai építkezéshez. — A többit már kitalálhatja... P. Ma­ria. S. Ilona, Sz. Margit. P. Éva. A fiúk közül én, Me­resz, Bokás volt ott. a többit nem Ismertem. Felszólítot­tam őket, vetkőzzenek! Két lány levetkőzött, s aki akarta őket... — nem tudom há­nyan — Hány tagú galerit szer­veztél 9 — Rendes tagok heten voltunk. Apuci, Ringó, Sző­Ilona más me­hozzá­A galerit felszámolta a rendőrség. Sorozatos lopások miatt László Sándor, L. Lajos, V. László, S. Ilona és | ző iskola iránt, az érdeklődés P. Mária ügyében már elké­szül az ügyészség vádirata. Rácz Pálné ellen pedig őr­zésnek több szervezett for- . mája van. Egy,k ilyen a Az orvm a betegekkel, mint szakorvosképzés. Szakorvos- a társadalom tagjaival fog­képzés az egyetem klinikám lalkozik. a társadalomnak és a tanács kórházaiban fo- kftU határoznia és tá­l.vik. A Szegeden dolgozo or- . vosok közül több mint öt- "»»tnl» kell azokat a leg­száz, vagyis az. orvosok 70 fwitosabb kutatási területe­százaléka rendelkezik szak- ket, amelyek elsősorban képesítéssel. Ez az arány szo|Rá1jak erdekeit. Nyilván­megfelelonek mondhato. mi- ... , , .. . ,. vei a szegedi orvosok közül VH>° pW>ol, ^ogy a mintegy szazán elméleti in- nagyüzemeknek, az olaj- es tézetekben dolgoznak. textiliparnak, a környék me­A középfokú egészségügyi gazdasagának támogatnia dolgozók képzését Szegeden ke,l azokat a kutatásokat, három formában végzik. Az amelyek munkásaik jólétét egesszégügyi szakiskola 2—3 biztosítják. Minden tekintet­asszisrterwriíet" Ugyanebben ^ ^ az iskolában van a képzés az ügemek közvetlen támo­másik formája; a munka gátast nyújtsanak a város melletti képzés. Viszonylag egészségügyi fejlődéséhez. új szervezési forma az egészségügyi szakközépisko- i la, a Tömörkény István gimnáziumban. Az egészség- | ügyi szakközépiskolában az elmúlt években több mint | ketszeres túljelentkezés volt. Ugyanakkor az ápolónőkép­Váci Mihály szerzői estje Csütörtökön este sikeres szerzőt estet tartott Váci Mi­hály Kossuth-díjas költő a Bartók Béla Művelődési Központban. Bevezető elő­adást dr. Hegedűs András, a Szegedi Tanárképző Főis­kola igazgatója mondott, méltatva Váci Mihály költé­szetét, írói hitvallását, sok­oldalú irodalmi munkássá­gát. Váci Mihály ar. est közön­ségének a vidéki városok irodalmi, szellemi életét ele­mezte. Hangsúlyozta: Sze­ged írói, kritikusai egyre in­kább felhívják magukra a figyelmet. Végezetül néhány eddig meg nem ielent versét mondta el a Kossuth-díjas költő. A szerzői esten közremű­ködött Selley Zoltán előadó­művész. a Szegedi Tanárkép­ző Főiskola irodalmi színpa­da, valamint Nagy István zongoraművész. Szeged szobrai javasolta, lopjanak. gazdaság címén emel vádat az ügyészség. Bagaméry László Aranyvasárnap az üzletekben A karácsony előtti utolsó mitakaszüneu nap, az. ernnyva­aarnap. Ezen a napon a vasár­naponként nyit vat art o élelmi­szer-. edesaeg- es dohunyáru­dák. valamint a vendéglátó egy­segek a szokásos vasárnapi n> ttvatartasl rend szerint üze­melnek. A Delta kereskedelmi vállalat árudai közül delelött 9-toi délután 1 óráig a követ­kező üzletek lesznek nyitva: mindkét Lenin körúti es a Marx téri vas- és edénybolt: a pa­pír- és irodaszer üzletek közül a Lenin körúti, az Aradi vérta­nuk terén és a Magyar Tanées­köztársaság útién Irvfl áruda, az illalszcrüz.letek közül a Szé­chenyi téri és az Aradi vérta­nuk térén lévő: a Mikszáth K mán utcai rádió- és villamossági szaküzlet, valamint a Videoton márkabolt: a Lenin körüti ap­rócikk szaküzlet, a Kígyó utcai műanyagbolt; a Lenin körúti és a Kálvin téri háztartási és vegyi szaküzlet. Délelőtt 0-tól délután 6 óráig pedig a kö­vetkező Delt* üzletekben lehet vásárolni: « Kárász utcai és ar Oskola uteal ajándékboltban: « Kárász utcai és a Klauzál tért papirüzletben: a Kárász, utcai és ' a Lenin körúti illatszerüzletben; a Kárász utcai hangazei-boltban: a Kárász utcai éa a Lenin kör­úti játékboltban; a Széchenyi té­ri es a Lenin körúti üveg és porcelán szaküzletben: a Köl­csey ütcai e» a Klauzál téri rá­dió és vlllamossáHl, Illetve a Kárasz utcai csillár szaküzlet­ben. Délelőtt 10 órától délütan 6 óráig a Komplett ruházati val­lalat következő árudai szinten nyitva lesznek: Gabi gyermek­cipő. Modell női konfekció. Kroko divat (Oskola utca), Du­na cipő, Tisza cipő. Elit cipő. Tip-top cipő. Káráss utcai rö­vidáru, Nagy Jenő ulcai bútor­textil. Kígyó utcai Verseny mé­teráru. 20 évesek boltja, Arany­kalász áruház. Elegancia férfidi­vat. Lurkó gyermekruházat. Kü­lönleges méteráru. Hófehérke gyermekruházat. Cikta cipő. Aranypók divatáru. Csöpi gyer­mekkonfekció, Alföldi vegyes konfekció és a Sirály női divat­áru. A Centrum Áruház 10-től 18 óráig lesz nyitva, a Minőségi Cipőgyár Széchenyi téri cipő­szaküzletében pedig l(l-től 10 éráig lehet vásárolni, őz egvéb kereskedelmi t*véken"seget folv­tsté egvságek in-tőt 18 óráig tartanak nyitva. A lakberende­zést áruház ás a btzományt áru­ház. zárva lesz. csökkent. Ez«k a jelenségek arra mutatnak, hogy a szak­középiskolai . képzés beválik, és talán ez a forma mutatja a jövő felé vezető utat. Teljesen megoldatlan kér­dés az egészségügyi dolgozók továbbképzése. Nem tűrhe­tő állapot, hogy az ápoló­nők. asszisztensnők átlag 33 —40 évi szolgálatuk során komolyabb, szervezett to­vábbképzésben nem része­sülnek. ismereteiket nem újítják fel. Szeged orvosellátottsága jó. az állások betöltöttek, a végzett orvosok elhelyezése viszont problémát jelent. Annak ellenére, hogv egy­egv állásra több pályázó van. a válogHiási lehetőség kevés. A szegedi egyetemen végző orvosok egy része szo­ciális okok miatt Szegeden kell maradjon. Főként azok az orvostanhallgató nők, akik egyetemi tanulmányaik algtt Szegeden férjhez men­nek. ég amikor végeznek, esetleg többgyermekes anyák. Miutáp a válogatás elsősor­ban szociális megfontolások Közöljük vendégeinkkel, hogy a Szeged Dring Bárat (Szeged Étterem) üzemeltet­jük. Nyitva 13 órától 20 óráig, szünnap: szerda. Kellemes környezetben, udvarias kiszol­gálással várjuk vendégein­ket xS 113 399 A MAGYAR AGRÁRTUDOMÁNYI EGYESÜLET Csongrád megyei Szervezete december 23-án fél 10 órakor tartja az évzáró taggyűlését a megyei tanács tanácskozó termében (Szeged, Rá­kóczi tér). A tagtársak megjelenésére feltétlenül számítunk. MAE VEZETŐSÉGE katona (128.) A Hősök kapujánál áll a: I. világháború rész­vevőire emUkeztetö Élő katona. A fali konzolon levó mészköszobrot Löte Eva készítette. SZOMBAT, 1989. DECEMBER 30. <

Next

/
Thumbnails
Contents