Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-12 / 262. szám
Veszélyesek az utak Az <">ős ősz beálltával hirtelen, egyik napról a másikra megváltoztak az útviszonyok. Sajnos ezt sok gépjárművezető nem vette tudomásul, s a maga kárán tanulta meg, hogy nem érdemes játszani a veszéllyel. Ezt bizonyítja, hogy a kettős ünnep másnapján hazánkban mintegy 200 közlekedési baleset történt. Tizennégyen vesztették életüket és számosan szenvedtek súlyos, maradandó testi fogyatékossággal járó sérülést. Szegeden és Csongrád megyében sem voltak mások az útviszonyok az első őszi esős napokon. A síkos, nyálkás utakon annyian borultak árokba, rohantak fának gépjárművel, hogy a közlekedési rendőrök alig győzték a helyszíni vizsgálatot. A gyorshajtás, a figyelmetlen vezetés most szinte minden esetben megbosszulja magát, különösen az úgynevezett kockaköveken, mint amilyenekből Balástyánál és Kisteleknél van kirakva az úttest. E két szakaszán az E—5-ös útnak különösen fontos az elővigyázatosság. Amikor esik az eső, az úttestnek ez a része olyan csúszós, hogy a legjobb fékekben sem bízhat a gépjárművezető, csak önuralmában, fegyelmezettségében. Nagyon szomorú lenne az évi és a sok esztendei statisztika csak a balástyai és a kisteleki kockaköves útszakasz vonatkozásában, ha megszámlálnánk az ott történt baleseteket. Mint ahogy Szeged közvetlen határában, az Izabellahídtól a falemezgyárig aszfalttal burkoltatta le a keramit téglákat a KPM illetékes közúti igazgatósága, ugyanúgy ilyen burkolásra vár a balástyai és a kisteleki kockaköves útszakasz is, hogy a balesetek mind nagyobb százalékban elkerülhetők legyenek. A gépjárművek forgatagában ma már mulasztásnak is tűnik, hogy nemzetközi útvonalon megtűrünk ilyen útszakaszokat. L>. F. Ismét több téma kínálkozik ezen a héten, hogy rovatunkban helyet kapjon. Köztük az örök téma is: a gáz. Ügy hihetjük, alaposan el fog csodálkozni majd száz év múlva a Dclmagyarországnak az az olvasöja, aki a megsárgult újságlapokat fellapozza. Azon, hogy mennyi bosszúság is van ezzel a gázzal. Ha a tűzhely, a konvektor jó, akkor a szerelők nem tartják be ígéretüket, vagy forditva. Pedig most már csakugyan aktuális lesz lassan, hogy végére járjanak ezeknek a gázos ügyeknek, hiszen hamarosan elébük tolakodnak majd a hóra, sárra panaszkodó téli levelek? Hiba kis hibával Bizonyos házacskák Álarcosbál — a hagyományok szellemében Elég benyitni a földszinti romantikus, drámát kimuzsinézőtérre. egyetlen pillantást kalni. vetni a színpadra: az Álar- Versényi Ida, az előadás cosbál gondos-precíz buzga- rendezője azokról a belső zési áruházban adtak el egy amilyen a Széchenyi téren célra kénytelenek az emlí- I ^"tumös főpróba még szo- konfliktusáról van szó, minlengyel gyártmányú gáztűz- zöldellik, akár hirdetési ki- tett, különben is rendkívül katlan VOlt V™1' eédia les M^ A'^I helyet. Csak akkor derült ki, rakatok nélkül is szükségei, elhanyagolt kertet felhasz- ! f zeneI filmet megosz- geo a Iesz belőle A darab hogy az áruval valami baj tetne valahova a piac kör- nálni. Még azt vetik sze. totta a környezethez alkal- ° id kkám ni a S^rehk, meR- békére-.snem egy helyre műnkre, hogy nem vettük ! ™fe^kon l próbálták üzembe helyezni, meg e városban — egy amo- észre, már tavasszal megrit- KorreKC'bK°" tul se"1 riózumú tú, benne foeal_ Csak egy kis hiba: hiányzott lyan utcai illemhely. A ró- kították a sok bokrot, csak ; megítélni: Verdi remekmű- mazddik népszerű és népaz egyik alkatrész. S ez még kusiak nevében folyamodik a vesszőt meg a szemetet ! v,eből nagyszabású produk- bara, ' • *---• Uf —!-j -íí-A— — I lesz. nem is baj', hiszen mind- ezért néhány olvasónk leannyian feledékenyek va- vélben, mert az ő vélemégyunk az illető gáztűzhely nyük az, hogy a templomúgy látszik elfelejtette ma- kert és környékének rengával hozni hazulról azt a detlensége bizonyos alkatrészt. Vissza meg csak nem szaladhat érte Lengyelországba! Az már inkább hiba, hogy augusztus vége óta nem jött meg a hiányzó alkatrész uralkodó viszálya a nem hordták el. Mit vála- I "" főnemességgel, sőt a bostoni szolhatunk erre? Tényleg „J/f.enegL0f0Zjendeje ?!!at színhelv ellenére Richárd „ . ... utoljára Szegeden az Alar- srbf ainkjo i,. kicsit az nem. De művészet is lenne j cosbál, s a mostani dirigens Talz egységet szorgalmazó és piszkossága észrevenni. Lakás és tulajdonjog Űjságismerő olvasónk, ki kan lennének, akik megvenamiért ls olvasónk többször magát nem szándékozik meg- nék az általuk lakott lakást, rekl imáit fgv aztán a eáz- nevezni- a Magyar Nemzet s így tán még jobban vlreKiamair. így aztan a gaz október 26_, „Lakás-bérlőből gyáznának arra. hogy azok tűzhely mellett, mely egye- tulajdonos" című cikkére gondozottak legyenek. Ablőre lustálkodásra rendezke- hivatkozva javasolja, hogy ban, persze, már kevésbé dett be Kardos József újból Szegeden is fordítsanak na- tudunk hinni. hogy az csatasorba állította a pet- ^obb figyelmet arra a kor- egészségtelenül felszökött „ „. , , , , mányrendelkezésre. mely ki- ingatlanárakat ls letörne róleumfozot. Igaz, hogy kis- mondia. hogv klsebb állami sé elavult, de legalább tulajdonban levő családi megbízható. házat el lehet adni lakójának. Levélírónknak az a egy Ilyen akció. Mégis szívesen adtuk közre sorait, mert vitára érdemesnek tavéleménye, hogy nagyon so- láljuk őket. Köszönet emberiességért Az óra és az idő Megspórolt pénzből vezettette be EL gázt lctkásába Matolcsi Gyuláné (Kossuth Az Oltványi utcaiak kundorozsma Kun "tea 20.) , . Bi . lakói nevében Benedekfi Já- viszont egy Ismeretlen férLajos sugárut 81.) az Építő nQs {n önkéntes tudósítást finak mond köszönetet, aki Ktsz-szel, augusztus végén. arr(y bogy utcájukat gyö- október 26-án tett tanúságot. A szerelők azt mondták, nvörűen kivilágították. Mint igaz emberségből. Olvasónk hogy két-három héten belül Alsóváros törzsgyökeres szü- fia munkából jövet felbuI. fna Uorvr,; lőttéi elsősorban a III. ke- kott a kerekparral. és eltört olvasónk órát is fog kapni ^^ tanócsot & a dAv a wba. magatehetetlenül fea DEGÁZ-tól. Mivel azonban szakemibereit emlegetik sze- küdt a dorozsmai úton. Ekcsak az idő ment, az óra nem retettel. kor akadt valaki, aki értejött. többször érdeklődött a Remzső Györgyné (Kis- sítette a mentőket Pulcz utcai reklamáció osztályon. hiába. S mert hát a gázfűtésnek mégis csak az lenne a célja, hogy melegítsen, reklamációk és levelek után egyre türelmetlenül Vaszy Viktornak ez lesz a Victor Emánuel lehet Pertizenegyedik Verdi-bemuta- sze ezek távoli. mögöttes tója. Az elsőszámú reperto- összefüggések, az opera inárdarabok mellett 6 vitte kább általános emberi-erszínre a Végzet hatalmát, a kölcsl tartalmú. A szegedi Nabuccot. a Szicíliai ve- társulat előadása a hagvocsernyét és a Requiemet ls. mánvok szellemében stilizált Mondanom sem kell — alapú, fontos dramaturgiai teszi hozzá a karmester — pontokat hangsúlyozó, salszínházunkban kialakult langtalanságában korszerű, már egy jellegzetes Verdi- természetes modorú operakoncepció. a magam részéről játszás lesz. most sem akarok többet: a N. I. Nincs kivétel Kellett nekünk megírni, tatja azt a kérdést is. hogy hogy mennyire füstöl egy- nem lehetne-e követni a két kémény: most csőstül főváros példáját ahol a Belkérdezi: meddig kell még kapjuk a leveleket! Horváth városból ki akarják tiltani várni? Bonyodalmas az élet István (Kálvin tér 2.) is a levegőmérgező kéményeezen a földön - írja olva- csatlakozott ehhez a cso- ket Hiszen itt a szomszédsónk -, s ehhez csak azt Porthoz. E téren is akad a gaz" tehetjük hozzá, hogy úgy ugyams fustokado kémény,.——— •, „rv-í, „-„, ami miatt a lakók egész télátszik, a DÉGAZ-nal meg len nem tudnak ablakot i az átlagosnál is bonyodalmasabb. nyitni. Panaszos társa. R. Zs. nyugdíjas megkockázA városiasodás útján Régi vágya mór a kiste- Sokat javult a kommunálekieknek, hogy előlépjen a Jis helyzet. 1965-től napjafalu. Erre minden adottsá- inkig vízhálózat épült, guk megvan, hiszen mintegy ameiynek hossza 32 kilométízezer lélek él itt, s mint- ter. A szegedi járásban taegy 3 ezer lakóházat tarta- Ián a leggyorsabb ütemben nak nyilván. Esztendőről fejlődő település ez, ahol a esztendőre 30 család költözik városiasodás jelei már megfedél alá, napjainkban is mutatkoznak. Egyszer talán, 300 telekigénylőt tartanak mint a mesékben, a kistenyilván a tanácson. lekiek vágya is teljesülhet. Ha nem is teljesülnek egy- Kezdetnek a nagyközségi bői az álmok — ugyanis Kis- státusz sem rossz, telek város szeretne lenni — Három évforduló Nemcsak mi feledkeztünk indult meg Szegedről Tevolna el, azt hisszük, arról mesvárra az első gőzvasút, a három vasúti évfordulóról, Annak ellenére, hogy az fe^^ca^mteStS akkortájt épülő vasúti hidat kedvesen bennünket, de bi- ~ mkortájt ismétlődhet ez zonyára keveseknek jutott az eset? — csak 1858. devolna eszébe. Száztizenkét cember elején adták át a éve, 1857. november 23-án forgalomnak, a hídépítők hozzájárulásával a napnak bizonyos szakaszaiban már közlekedtek a vonatok. A másik dátum: száz éve, szeptember 11-én indult meg a vasúti közlekedés Szeged —Rókus—Szabadka—Zombor között. Huszonöt éve pedig — 1944. november 12-én — Szeged—Szőreg között az ideiglenesen helyreállított vasúti hídon is megindultak a vonatok. Ezt a hidat közös munkában a szovjet hadsereg műszaki alakulatai magyar vasúti szakemberek segítségével állították helyre. Elkészült a murai \fizmű8 kútja A Mura folyó völgyében több mint százmillió forintos költséggel épül a Nagykanizsa ellátását szolgáló vízmű. A 10 kútból 8 és a 19 kilométer hosszú távvezetékből 8 kilométernyi már elkészült. A murai vízmű 1971ben ad először vizet. A távvezeték mentén levő községek is vizet kapnak. A 19 kilométer hosszú távvezetékben — teljes feltöltéskor — 3 000 000 liter víz áramlik. Gazdag program a Lenin-centenáriumra Kedden a Magyar—Szov- Irodalmi színpadon a Lenin jet Baráti Társaság székhá- nevét viselő szocialista brizában Hernádi László ismer, gádok tagjainak részvételétette a társaság jövő éri vei. A Párttörténeti Intézetmunkatervét. tel együtt Lenin-kiállítást Beszámolt arról, hogy az nyitnak a Műcsarnokban. A MSZBT országos elnöksége a Társaság társadalmi munkátársaság egész munkájában sai, a magyar internacionaelőtérbe állítja a Lenin-cen- lista veteránok turistacsotenáriummal kapcsolatos fel- portokban járják majd a adatokat. Szovjetunióban azokat az Az ünnepi eseménysoro- emlékhelyeket, amelyekhez a zatra az 1970 áprilisa és no- forradalom nagy vezére élevembere közötti időszakban tének. munkásságának vala. kerül sor. Alapvető feladat- mely jelentős eseménye kapnak tekintik, hogy az isme- csolódik. retterjesztő munka során sokoldalú képet adjanak V. I. Lenin munkásságának világtörténelmi jelentőségéről, hatásáról a magyar munkásmozgalomra, kapcsolatáról a magyar kommunistákkal, a Tanácsköztársasággal. A Szovjetunió fejlődését, eredményeit, mint a lenini eszmék gyakorlati megvalósulását kívánják széles körűen ismertetni. A megemlékezések sorozatában megkülönböztetett hely illeti április 22-ét, Lenin 100. születésnapját. Az MSZBT országos elnöksége ünnepi ülésen emlékezik majd meg a kiemelkedő évfordulóról. Az Országos Béketanáccsal közösen a jövő év novemberében a Magyar Tudományos Akadémián Lenin-szimpoziumot rendeznek, amelynek témája a Szovjetunió békepolitikája a békedekrétumtól napjainkig. A tanácskozásra szovjet küldöttséget is meghívnak. A SZOT-tal közösen emlékünnepséget rendeznek az a következő esztendőben minden bizonnyal elnyeri a nagyközségi rangot. Megérdemli. Hiszen mintegy 42 vállalat és közintézmény működik itt és a környező falvakat is vonzza ez a hajdani „kun főváros". Jelenleg három termelőszövetkezet működik, s évről évre jelentősen nő a szövetkezeti vagyon. Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet igen kiterjedt hálózattal rendelkezik, Kisteleken kívül hat községet lát el. Menedék csőlakóknak? Ha valakinek átmeneti meghúzódott. Üjabban estén szállásra vagy búvóhelyre ként a széljárta földszintnek van szüksége, bizonyára a is vendégei akadnak; gyaHálő utca egyik pikáns nús külsejű csőlakók rendezmúltú házára esik a válasz- nek be éjjeli menedékhetása. A borforgalmi vállalat lyet maguk és társaik száraktelepe melletti omlatag mára. Ki tudja, vajon közüépületet ugyanis mintha lük egynémelyiket nem kepont a csőlakók számára fe- resi-e a rendőrség? lejtették volna ennyire őri- A túlkoros ház ügyének zetlenül. A „házat" régeb- van másik oldala is. Kérdés: ben — talán már egy éve — vajon a gerendák meddig halálra ítélték, lakóit kila- állnak ellent a megrogykoltatták, mert életveszé- gyant falaknak, s ha összelyessé valt. Annak idején dől a ház, hányan maradA 2019-ben élő .gyermekek, fiatalok számára „küldtek" tudtuk, csak hetek, hó- nak a romok alatt? üzenetet a Baranya megyei Egerág község úttörői. A II. "apok kérdése, s lebontják, Kar a bazra bízni a dön_ Rákóczi Ferenc úttörőcsapat tagjai összegyűjtötték mai de mint maga az epület bi- tést) érdemes lenne kiéletünk fontosabb helyi dokumentumait, azzal a céllal, zonyítja, nem lett ebből sem- mondott halálos ítéletét, a hogy a fél évszázaddal később élő nemzedék ily módon is mi. öles fagerendákkal alá- bontást mihamarabb végrehírt kapjon a kettős jubileum évéről. Egerág számára és kitámasztva dacolni hajtani, ugyanis 1969 nemcsak a tanácsköztársaság ünnepi éve, igyekszik az idővel, a tél- m. I. hanem a felszabadulásé is: huszonöt évvel ezelőtt, 1944 lel, sőt, ismét „otthont" őszén szabadult fel ez a terület. A pajtások kérésére a nyújt valakinek... A lapatronáló termelőszövetkezet asztalosai erős tölgyfaládát katlannak hitt épület görbe SZERDA, készítettek és ebben helyezték el a gyerekek a dokumen- kéményén füstkarikák pipál- , M„'vpMniío «o tumokat. inak, a pincelukásban valaki 1JW IN"UMBfcR lz' Üzenet ZOlD-lse Csikó (96.) Samu Katalin szobrászművész alumíniumszobra a Rózsa Ferenc sugárúti iskola előtt áll. A realista szellemben készült alkotás 1965-ben került jelenlegi helyére. A