Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-12 / 262. szám

Az arab nemzet mozgósítja erőil N em látványosan, hanem a zárt ajtók mögött ülésezett az Arab Liga Védelmi Tanácsa. A liga kairól szék­házának kertjében felhúzták az árbócokra a részt yevő 13 arab állam zászlóit: csupán a lobogók jelezték a háromnapos tanácskozást. Az ülést eredetileg a jeruzsálemi A1 Aksza-mecset fel­gyújtása után hívták össze, de napirendjén azóta érlelődött három fő téma szerepelt: az arab erők fokozott mozgósí­tása, a palesztinai forradalmi mozgalom megerősítése és az USA ellenséges magatartása. A külügy- és hadügyminiszterek, valamint a vezérkari főnökök mar az ülés első napján arra az elhatározásra jutottak, hogy n közel-keleti válság politikai megoldásá­nak vitáját teljesen töröljék a konferencia témaköré­ből. Egyes felszólalásokról kiadtak kommünikéket és ezek­nek alapján következtetni lehetett, miként haladt előre a tanácskozás munkája. Az arab védelmi tanács mostani ülésének legszembe­tűnőbb jelensége — a korábbiaktól eltérően — az egységes véleményalkotás. Számos előzetes kommentár a Nasszer által ajánlott arab csúcsértekezlet elfogadását bizonytalan­nak, esélytelennek nyilvánította: teljesen egyöntetű hatá­rozat született arról, hogy december 20—22 között tartják Rabatban az újabb arab csúcstalálkozót. Ugyancsak egy­séges volt a jelenlegi helyzet megítélésében a vélemény és ennek alapján hoztak sokoldalú, számos vonatkozásban titkos, katonai természetű határozatokat, amelyeket közös arab érdekből nem hoztak nyilvánosságra. A döntéseknél figyelembe vették az egyes arab országok gazdasági hely­zetét és teljesítőképességét. A tanácskozásról kiadott záróközlemény és Faruk Abuissza szudáni államminiszter — aki a védelmi tanács ülésén az elnöki tisztet is betöltötte — az ülés után le­szögezte: megállapítottuk, hogy a közel-keleti válság ren­dezését célzó törekvések zsákutcába jutottak. Ennek oka Izrael konoksága, amellyel elutasítja a Biztonsági Tanács határozatét, továbbá az Egyesült Államoknak az a ka­tonai, anyagi és politikai támogatása, amelyet Izraelnek nyújt. Ebben a helyzetben mozgósítanunk keli az arab nemzet erőforrásait és komoly, szervezett közös akcióra van szükség a megszállt arab területek felszabadítása ér­dekében. Ez tehát a kairól tanácskozás álláspontja, amely az 1967-es háború utáni két évvel nem lát realitást a békés rendezés lehetőségére. Az arab védelmi tanács — han­goztatja az ülésről kiadott közlemény — elhatározta, hogy erősíti a palesztinai forradalmat az arab nemzet teljes potenciáljának a mozgósításával. Széles körű politikai moz­gósítás. valamint átfogó és teljes katonai felkészültség szükség s az Izraellel elkerülhetetlenül vívandó harc­hoz. Az arab országok lerögzített Irányvonala harci felké­szülést jelez: ez az izraeli agresszió következménye. A tartós megszállás és az ezt támogató USA-politika nem megtörte, ellenkezőleg, a nagyobb egység felé ösztönözte az arab országokat. Ennek további eredményeivel, a decem­beri arab csúcstalálkozó jelentőségével az agresszornak és istápolójának számolnia kell. Markovits Tibor Amerikai békedemonstrációk Uj vietnami „nagyhét" az USA-ban • Washington (MTI) Tüntetések és ellentünte­tések sorozata kezdődött ked­den az Egyesült Államokban az új vietnami „nagyhét" eseményei kapcsán. Míg a hét végén a fő eseményeket a háborúellenes tiltakozó megmozdulások — a vietna­mi moratórium és az új há­borúellenes mozgósítás által szervezett események — je­lentik, addig a hét elején a kormányt támogató csopor­tok próbálnak megmozdulá­sokat szervezni. Kedden a háborús veteránok emlék­napja alkalmából különböző félkatonai szervezetek ren­deztek gyűléseket, viszonylag kevés érdeklődés mellett. A moratórium-bizottság csütörtökre és péntekre tervezett helyi megmozdu­lásai iránt igen nagy az érdeklődés. Az Egyesült Államok 6zinte valamennyi egyetemén sor kerül tiltakozó felvonulások­ra, gyűlésekre, megbeszélé­sekre. Több egyetemen tel­jes tanítási szünetet rendel­tek el, másutt engedélyezték a diákoknak, hogy a két na­pon távolmaradjanak az elő. adásoktól. New Yorkban több tízezer egyetemista szándékozik részt venni a különböző megmozdulásokon. Több ezren vesznek részt ab­ban az aláírásgyűjtő kam­pányban, amelynek során házról házra járva szervez­nek támogatást a háborúel­lenes mozgalomnak és köve­telik Nixon elnöktől a viet­nami háború azonnali befe­jezését. Az egyik legérdekesebb néma tüntetést New York­ban tervezik, ahol a Cetral Parkban több mint negyvenezer ember tüntet majd némán, a háború csaknem negyven­ezer amerikai halottját jel­képezve. A New York-i ak­cióba ismét bekapcsolódik John Lindsay. a város pol­gármestere és előreláthatólag részt vegz a különböző gyű­léseken New York állam két szenátora. Jacob Javits és Charles Goodell is. Goodell a szerzője annak a javas­latnak az amerikai szená­tusban, amely az amerikai csapatok azonnali és felté­tel nélküli kivonását köve­teli Vietnamból. Az új mozgósítási bizott­ság, amelynek tagjai között a vietnami háború elleni til­takozás sok veteránja van — akik 1967-ben a Pentagon előtti tüntetést, 1968-ban pe­dig a chicagói megmozdulá­sokat szervezték — két nagy­szabású demonstrációt szer­vez. Az első az úgynevezett „halál elleni menet": az arlingtoni temetőből ki­indulva mintegy negyven­ezer békeharcos több mint két napon át egyesével ha­lad végig az amerikai fővá­ros központján, a Fehér Ház érintésével, a törvényhozás épületéhez. Mindegyik béke­harcos a háború egy-egy amerikai halottjának nevét viszi magával mementóként. A menet résztvevői között lesz előreláthatólag Coretta King, Martin Luther King özvegve és sok más ismert amerikai közéleti személyi­ség. A legnagyobb vihart a mozgósítási bizottság másik megmozdulása váltotta ki az előzetes vitákban. Az or­szág minden részéből érkező háborúellenes csoportok rész. vételével szombatra nagyszabású tüntető felvonulást és tö­meggyűlést szerveznek az amerikai főváros központ­jában. A menet szombaton délelőtt indul a törvényhozás épüle­tétől és az eredeti tervek szerint a Fehér Ház érinté­sével haladna a Washington emlékobeliszkhez. a gyűlés színhelyéhez. Az amerikai igazságügyminisztérium azon­ban nem engedélyezte a fel­vonulási útvonalat, azzal az indoklással, hogy erőszakos cselekményektől tart, mivel a várt, legkevesebb negyed­millió résztvevő között úgy­nevezett militans csoportok is lesznek. A hatóságok hatalmas rendőri és katonai erőt moz­gósítanak arra az esetre, ha a tüntetés résztvevői nem hajlandók engedelmeskedni az utasításoknak. A béke erőit azonban nem rendítik meg az ellenak­ciók. Hír szerint az M-napok csúcspontján, 15-én, szom­baton legalább negyedmillió ember fog felvonulni Wa­shingtonban, békét követel­ve. A washingtoniak mellett ott menetelnek maid a bos­toniak és a chicagóiak, a New York-iak és az atlan­tiak és sok más városbeliek, akik különvonatokat és kü­lönautóbuszokat béreltek. A washingtonihoz hasonlóan grandiózus méretűnek ígér­kezik az ország túlsó felén, a nyugati parton lezajló tün. tetés, San Franciscóban. Grecsko Kubába utazott • Moszkva (TASZSZ) Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere Raul Castrónak, a kubai forradalmi fegyveres erők miniszterének meghí­vására kedden hivatalos ba­ráti látogatásra repülőgépen Havannába utazott. Harc és munka Laoszban „Szegény" Fülöp herceg • London (MTI) Fülöp edinburghi her­ceg, II. Erzsébet angol ki­rálynő férje heves vitát Indított el Angliában, amikor egy amerikai tele­víziós sajtóértekezleten panaszkodott amiatt, hogy a királyi család „fizetését" az úgynevezett civillistát 1952 óta nem emelték. Fü­löp azt mondta, hogy eset­leg kisebb épületbe kell majd költözniük a Buc­kinghan palotából, le kell mondania a lovaspólózás szenvedélyéről s panaszko­dott, hogy nemrég el kel­lett adniuk a királynő jachtját. A Buckingham palota említése feltűnést keltett, ugyanis Angliában közis­mert, hogy ezt a palotát nem a királyi család, ha­nem a közmunkaügyi mi­nisztérium tartja fenn, s például tavaly 985 000 fon­tot költött rá. Ami a jach­tot illeti, Fülöp „megfeled­kezett" arról, hogy a ki­rályi család csupán egy ki­sebb jachtot adott el, a Britannia nevű hatalmas állami jachtot viszont — az adófizetők évi félmillió fontjából — továbbra Is az állam tartja fenn Erzsébet számára. A civillista jelenleg évi 475 000 font ebből 60 000­ret a királynő személyes szükségleteire fordíthat, míg a többit jórészt a hat­hét palota személyzetének fizetésére költik. Mindezen felül Fülöp herceg 40 000 font évi fizetést kap. Ká­roly trónörökösnek 100 000 font, Margit hercegnőnek pedig 15 000 font üti a markát. A királynő mesés magánvagyonának pontos nagyságát senki sem is­meri, a becslések 50—60 millióra teszik. Számos földbirtok jövedelme is az uralkodó vagyonát növeli és e jövedelmek 1952 óta körülbelül megháromszo­rozódtak. William Hamil­ton skóciai munkáspárti képviselő kijelentette: „Azt hiszem, Fülöp hercegnek nagyon vastag bőr van a kópén, hogy éppen a mai helyzetben panaszkodik a királyi család szegénységé­re, és különösen a magáé­ra ... Fülöp herceg kije­lentéseitől felfordul a gyomrom". A Nlxon-kablnet „újabb Vietnamba keveredhet Laoszban" — fl­Kyclmeztctte az amerikai — és a nemzetközi közvéleményt Ful­hright szenátor, a szenátus killUgyi bizottságának elnöke. A Laoszi Hazafias Front hareosainak naponta meg kell küzde­niük a betolakodó amerikai és dél-vitenami egységekkel. Ké­pünkön: a Patet Lao, a népi hadsereg egyik légvédelmi Utego munkában Cseh művészek nyilatkozata «!• Prága (MTI) A kulturális élet területén tapasztalható visszás állapo­tuk megszüntetése cs a kon­szolidáció megkezdése szempontjából jelentős té­nyezőnek tartják Prágában ölvenhat vezető művésznek és tudósnak a párt és a kormány politikáját támo­gató legutóbbi nyilutkozu­tút, amelyet dr. Miroslav Bruzek cseh művelődésügyi miniszterrel megtartott ta­lálkozójukon adtuk kt. A cseh kulturális élet ne­ves képviselői szorgalmaz­zák, hogy Prágában mielőbb tartsák meg a művészeti dolgozók országos tanácsko­zását, s ezen foglaljanak ál­lást a jelenlegi helyzet problémáit es a jövőbeni te­endőket illetően. Moszkva Dzsafar Numeiri vezérőr­nagy, a szudáni forradalmi 1 tanács elnöke, miniszterel­nök, a fegyveres erők főpa­ráncsnoka kedden elutazott Moszkvából. Űton hazafelé ellátogat még Volgográdba. Biafra A biafrai rádió kedden kö­zölte, hogy négy biafrai re­pülőgép mélyen behatolt a nigériai központi kormány csapatainak ellenőrzése alatt álló terület fölé és ott el pusztított hét repülőgépet Prága Ludvik Svoboda köztársa­sági elnök Mohamed Rezl Pahlavl iráni sah meghívá­sára november 24-én hlvata­SZEKDA. 11)69. NOVEMBER 13. los látogatásra Iránba uta­zik. Moszkva Megnyílt a Szovjetunió­Közép-afrikai Köztársaság és Kongó (Brazzaville) kö­zött a légiközlekedés. Az IL -18 típusú repülőgép első útjára a Moszkva—Kairó— —Khartoum—Bangui—Braz­zaville légijáraton indult el. Canberra John Gorton, Ausztrália miniszterelnöke kedden meg­alakította új koalíciós kor­mányát amelynek parla­menti többsége hét főre ol­vadt. Dakar A „Marija Polivanova" nevű szovjet halfeldolgozó hajó a nyílt óceánon meg­mentett és Dakarba szállí­tott három szenegáli halászt. A bajbajutottak 300 kilomé­terre a parttól egy süllyedő csónakban tartózkodtak, amikor a szovjet tengerészek észrevették őket. A Hazafias Front emberi méltóságot — és kenyerét — adott a/, eddig többszörösen elnyomott nemzetiségi kisebbségek kezébe. Képünkön: 8zun.it nemzetiségű liegyi inkók immár a síkságon, Juttatott földön művelik u rizsületvényükei Pénteken intful az ApoIIo-12 Kenncdy-fok (Reuter) Pénteken, magyar idő sze­Az útra kijelölt három ame­rikai űrhajós — Charles rint 17.22 órakor indul e, a ^TgoVZ l'Z' Holdhoz vezető utjara az előkészületeket teszi a nugy Apollo—12 amerikai űrhajó, útra. Scheelérdekes ötlete # Moszkva (TASZSZ) Az európai biztonsági ér­tekezletről írt kedden a Pravdában Jurij Zsukov. A szemleíró örömmel állapítja meg, hogy az értekezlet elő­készítésének munkájába mind aktívabban kapcsoló­dik be sok európai ország kormánya, felismervén, hogy létrejöttek a konferencia ösz­szehívásának feltételei. Zsu­I kov figyelemre méltónak minősíti az új nyugatné­met kormány pozitív hozzá­állását „egy gondosan elő­készített értekezlethez". • Bonn (MTI) A Pravda cikkének meg­jelenése után tájékoztatta külpolitikai problémákról a/ újságírókat Walter Scheel alkancellár, az NSZK új kül­| ügyminisztere. Ismételten le­szögezte, hogy Bonn nerr. köti feltételekhez az euró­pai biztonsági konferencia létrejöttét. Érdekes ötletet is felvetett: úgy vélte, a jó elő készítés érdekében érdemes lenne a négy nagyhatalom, valamint a két német állán: kormánya képviselőinél összeülnie, hogy együttesen vitassák meg az NSZK és az NDK részvételének módoza tait. E javaslatból kiérződik a kezdeményezőkészség: kor manyszinten mielőbb meg kezdeni a tárgyalásokat a két német állam között. S hogy a második világháború­ban győztes négy nagyhata lom jelenlétében: ezzel Scheelék nyilván azt akar ­ják elérni, hogy egyfelől még jobban megismerjék a nagyhatalmak álláspontját a német kérdésben, másfelől eleve tompítsák a nyugatné­met ellenzék várható táma­dását. Ha Bonn nem rögtön közvetlenül tárgyal Berlin ­nel, hanem Moszkva, Wa­shington, London és Párizs jelenlétében, akkor valószí­nű, hogy ez ellen a Kiesin­ger—Strauss csoport sem mer különösen élesen tilta kőzni. Véres választások • Manila (UPI, Reuter) Kedden kereken tízmillió választópolgár járult az ur­nák elé, a Fülöp-szigeteken, hogy megválassza az elnö­köt, az alelnököt és döntsön a szenátus nyolc, valamint az alsóhúz 110 mandátumá­nak sorsúról. A rendőrség összesített je­lentése szerint H választást küzdelemben, amely a Fü­löp-szigetek történetében az egyik legvéresebb volt, ed­dig több mint 50 ember vesztette életét, és csak­nem ugyanennyien megse­besültek. Marcos, a hivatalban levő elnök néhány órával a szava­zóhelyiségek bezárása után az első ismertté vált ered­mények alapján bejelentet­te győzelmét, majd sajtó­konferencián közölte, hama­rosan visszavonja a Dél-Vi­etnamban harcolo mintegy 1500 főnyi Fülöp-szigeti ka­tonasagot, hogy otthon ves­se be ókel „a kommunis­ták elleni harcban".

Next

/
Thumbnails
Contents