Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-11 / 261. szám
SPORT újabb kupatalálkozók Hem húzták meg Az FTC Leeds-ben, a Vasas ^ Budapesten mérkőzik Q vésZIIG!TCIDCIOt Dorozsmaiak a második helyezésről Kosárlabda Ifjúsági Kupa Szegeden rendezték meg a kosárlabda Országos Ifjúsági Kupa selejtezőit amelyen a SZEOL női és a Postás férficsapata szerepelt. A Szegedi Postás holtversenyben került a harmadik helyre. A küzdelemben a Postás cserejátékosok nélkül vett részt. Megverte az 1968. évi országos ifjúsági bajnokságban második helyezést elért Bp. Honvéd csapatát is. Az utolsó mérkőzésre azonban az igen lelkesen játszó szegedi fiúk elfáradtak. A csapat minden tagja — Mészáros. Reisz, Gém. Horváth, Erményi — dicséretet érdemel, mert csupán egy ponttal szorultak a harmadik helyre. A férficsapatok végeredménye: 1. Baja 3 2 1 181:158 5 2. Bp. Honvéd 3 2 1 164:120 5 3. Sz. Postás 3 2 1 153:145 5 4. Szeghalom 3 - 3 126:201 3 A SZEOL leánycsapata — Bartal, Gunda, Kertész, Csertő, Teimel, Papp, Paszt, Palotai, Priszler — csak a több NB l-es játékost felvonultató Kecskeméttől szenvedtek vereséget s így kerültek a második helyre. A végeredmény: 1. Kecskemét 3 3 - 184: 68 6 2. SZEOL 3 2 1 126:111 5 3. Szeghalom 3 1 2 96:151 4 4. Nagykőrös 3 - 3 87:168 3 A területi döntőből csak az első helyezettele jutottak tovább. November hónapban sok nemzetközi kupamérkőzést játszanak. Ezen a héten, szerdán két magyar csapat is a küzdőtérre lép. A Ferencváros a Bajnokcsapatok Európa Kupájának első mérkőzését vívja Leedsben a Leeds Uniteddel. A zöld-fehéreknél a legutóbbi gyenge bajnoki teljesítmény után — a Komlóval csak döntetlent értek el — nagyon mértéktartóan nyilatkoztak az esélyekről. Elsősorban arra van szükség, hogy a védelem megállja helyét. A szakvezetők szerint a középpályásoknak, sőt a csatároknak is segítséget kell majd nyújtaniuk a védőknek. Rajtaütésszerű támadások várhatók csak az FTC-töl. Arra azonban feltétlenül számítanak, hogy a csapat telies erővel, szívvellélekkel küzd majd a nagy tudású angol ellenféllel szemben. A magyar együttes kedden már edzést tart Leeds-ben. utána taktikai megbeszélés lesz. szerdán este pedig villanyfény mellett, fél 8-kor kezdődik a nagy érdeklődéssel várt találkozó. A Ferencváros a következő labdarúgókkal utazott el hétfőn repülővel: Géczi. Takács. Nóvák. Páncsics, Bálint, Szűcs, Horváth, Megyesi, Tátrai, Szőke, Juhász, Branikovits. Németh. Turai. Katona, Rákosi. Rákosi sérült és csak mint kísérő utazott. Szűcs játéka bizonytalan, sérülés miatt. Szerdán a Vasas megkezdi szereplését a KK-ban. A labdarúgó Középeurópai Kupában a legjobb nyolc közé jutásért folyik a küzdelem. Eddig csak a Wacker Innsbruck lépett egy fordulóval tovább a Csepel ellen, sorsolással. A további hét helyért az alábbi párosításban Szegeden a Kiskun-kupa Kiskunfélegyházán most rendezték meg a már hagyományos Kiskun-kupa birkózóversenyt serdülők részvételével. Ezen a Szegedi VSE utánpótlás-gárdája — Szabados Ernő edző vezetésével — igen jól szerepelt, mert a vándordíjat megszerezte a Pécsi VSK és a Bp. Ganz-MÁVAG csapata előtt. A szegedi fiúk közül Csillag István és Nagy Tibor első, Márki Dezső, Huttora László, Pataki István és Gombos Géza második, Retkes János, Szénási Tibor, Varga Mihály és Szekeres István harmadik lett súlycsoportjában. játszanak: zárójelben az első mérkőzés eredménye: Vienna —Inter Bratislava (1:6). Vasas—Vardar. Brescia—Hajdúk (1:3). Lazio—Bp. Honvéd (1:1). Admira Energie— Bohenias Prága. Radnicski Kragujevác—Lo-omotive Kassa. Slavia Prága—Verona. A Vasas szerdán 13.30 órai kezdettel a Fáy utcai pályán vívja első mérkőzését a iugoszláv bajnokságban jelenleg 16. helyen álló (18 csapatból) Vardard ellen. A szkopljei együttes vasárnap Szarajevóban 1:0 arányú vereséget sznvedett a második helyen álló Zseleznyicsartól. Idei bajnoki szereplése: 12 4 — 8 9:16 8 pont A Vardar húsz éve játszik a jugoszláv első ligában. 1961-ben elnyerte a jugoszláv kupát, indult az 1961 — 62. évi KEK-ben is. de a második fordulóban a skót Dunfermline útját állta. (5:0 és 0:2.) A Vardar szerepelt a Középeurópai Kupában is, 1967—68-ban a Linzer ASK (0:0, 2:1) és az olasz bajnokságban jelenleg vezető Cagliari (1:0. 1:0) legyőzésével a legjobb négyig jutott. A döntőbe jutásért vívott mérkőzéseken a védő Spartak Trnava (Nagyszombat) bizonyult jobbnak 6:3-as öszszesítésseL A Vardar jelenlegi csapatából a kapus Mutibarics és a jobbszélső Szpaszovszki (2 gólt lőtt Belgiumnak a világbajnoki selejtezőn) tagja a jugoszláv válogatottnak. A Vasas hétfőtől közösen készül. 15 játékossal. IIlovszky Rudolf edző a Szombathely ellen pályára lépett együttest tervezi Vardar ellen is. A piros-kékeknél sérült nincs, mindenki egészséges. Végül megemlítjük, hogy a Petőfi Rádió szerdán 14.35től a Vasas—Vardar. majd 19.35-tői a Leeds—FTC mérkőzésről ad közvetítést. mmMm^-mmmmmm Zelman Ferenc felvétele A dorozsmai csapat. Állnak (balról jobbra): Takács edző, Ungi, Soós, Losoncz, Aradi, Lázár, Tatai, Joó, guggolnak: Csomor, Turzó, Jernei, Szaiai, Czékus, örhalmi Különös emberek a labdarúgó-szurkolók. Szombaton Szőregen a Rákóczi— Szegedi Építők mérkőzés után az ottaniak nagyon örültek a győzelemnek, mert azzal csapatuk megszerezte a tizenkettedik helyet. Ezzel szemben Dorozsmán hiába nyertek a hazaiak a Mindszent ellen, mégsem tudtak lelkesedni az odavalósiak, pedig csapatuk a jónak mondható második helyet szerezte meg az idei megyei bajnokságban. Röviden: a szőregiek elkerülték a kiesést, a Dorozsma pedig nem lett bajnok ... Pedig a kiskunsági község csapata ezzel a jelszóval kezdte tavasszal a bajnokságot' „Elkerülni a kiesést!" A rajt meglepetésre mégis kitűnően sikerült számukra. Már a harmadik fordulóban a táblázat élére kerültek, és Öt nap alatt két bajnoki forduló? A Labdarúgó Liga képviselők hétfői megbeszélésén tárgyaltak a legközelebbi bajnoki fordulókróL Amennyiben november 19én nem lesz meg az újabb magyar-csehszlovák világbajnoki selejtező, akkor a hét végén és Labda a kötényben Mindenkinek van valami érdekes emléke a múltból. A nézó az érdekesebb küzdelmekre emlékszik vissza, a versenyző inkább egy-egy ragyogó és felejthetetlen győzelemre. Én magam Is emlékezem egy régi történetre, pedig mikor ez megesett, még pelyhes állú legényke voltam. A színhely, ahol az esemény lejátszódott, még ma is el van dugva a dunántúli dombok közé. Bár villany akkor még nem volt, de a labdarúgás szeretete azért ott élt a falusi fiúk szívében. A Rába menti rétre a csapat tagjai ácsolták a kapufát. Délelőtt legelő volt a rét, estefelé, meg ünnepnapokon: focipálya. Volt ugyan rajta vakondtúrás meg miegymás, de abban az időben a falusi labdarúgók még nem voltak annyira kicsinyesek. Futballcipő, felszerelés se volt. Estefelé leballagtak a legények a faluszélre, és csizmában és nadrágban, úgy ahogy voltak, rúgták a bőrt. Vakáció alkalmával azután mi, a városba került diákok is beálltunk közéjük. Kicsit tanítgattuk őket, meg beszélgettünk is velük, s mindjárt nem volt olyan unalmas a délután. Történt pedig, hogy labdarúgó-mérkőzésre készült egymás ellen a falunak a majorsági fele, meg az állomáskörnyéki fiataíság. Falusiason: az alvég, meg a felvég. Nem volt ez egyszerű dolog. Minthogy a falun minden legényügy „vérre" azaz virtusra ment, itt sem volt különben. Amelyik csapat győzött, annak a falurésznek a legényei gangosabban mehettek végig a falun és büszkébben sétálhattak a lányok előtt, mint a vesztesek. Egyszóval: komoly dolog volt már akkor is a helyi rangadó. Vasárnapra tűzték ki a mérkőzés idejét, össze is jöttek a megbeszélt időre mind a huszonketten. Levetették a kabátot, azután úgy ahogy voltak, elkezdődött a mérkőzés. Én néző szerettem volna lenni, mert az előző nap feltörte a lábamat a cipő. Látták: mint játékosnak nem vehetik a hasznomat, így hát én lettem a futballbíró ... Na, nem volt az nehéz dolog. Volt nekem a legények előtt a futball miatt, meg a diákságból adódóan is jókora tekintélyem, így hát amikor csak megszólalt a síp, szó nélkül fogadták az ítéletet. (Akkor még hiányoztak faluhelyen a vérbeli drukkerek.) Még partjelző se kellett, aki segítsen. Különben se volt valami nagy az „iram". A nehéz csizmákkal egymagukban is komoly teher volt futni, hát még rúgni a labdát?! Mondhatom: az egész mérkőzés alatt nem történt semmi érdekes. Már azt hittem 0:0-ás eredménnyel végződik 8 DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1969. NOVEMBER II, a „rangadó", midőn a befejezés előtt pár perccel különös esemény játszódott le a pályán. A Szabó-gyerek félpályáról hosszan előrevágta a labdát. A bőr a tizenhatosnál leesett és magasra felpattant. Ekkor aláállott a Kalmár Pista és hagyta, hogy szépen beleessék az a kötényébe. (Mert aki nem tudná, annak elárulom, hogy a mi kis falunkban akkor még kék kötényt hordtak maguk előtt a legények, s ez a huncut Kalmár-fiú még mérkőzés közben se tette le.) A kötény csücskét összefogta, ügy, hogy a kezét nem érte, s a labda se esett ki belőle. Azután elkezdett vele futni. Rohant vele egészen az ötösig. Ott azután maga elé engedet, s durr! Berúgta a gólt!... Utána persze hatalmas vita kerekedett. Félbe is szakadt a mérkőzés, mert a majoriak büntetőt akartak rúgni, az ellenfél meg a gól után középen-kezdeni. Mondhattam én már akármit. Közbe lejárt az idő, s ez véget vetett a komédiának. Hosszú hetekig folyt, tartott azért a vita. Mindenki védte a maga igazát. De, hogy mi a valódi igazság és erre az esetre a szabály, arra a mi kis falunkban akkor nem tudtunk feleletet találni... Lám, minden jel arra mutat, hogy még abban az időben sem volt egyszerű dolog futballbírór.ak lenni. Hát akkor most, amikor minden szurkoló ismeri a szabályt. .• Bánfalvi József Jövő szerdán ls rendeznek bajnoki fordulót, arról viszont nincs döntés, hogy a Jövő heten melyik előre hozott fordulóra kerül sor. (A november 30-1 vagy esetleg december 7-1.) Attól függően, hogy a válogatottnak mikor kell pályára lépni. A hét végére tervezett forduló műsora: Szombat: Bp. Honvéd—Diósgyőr. Ü. Dózsa—MTK. Vasárnap: Egyetértés—Salgótarján. CsepelFerencváros, Komló—Rába ETO, Dunaujváros—Tatabánya, Szombathely—Pécs, Eger—Vasas. A Bp. Honvéd megbízottja közölte, hogy a Lazio elleni Közép-európai Kupa visszavágói egv héttel elhalasztották. november 26-án lesz Rómában. nyolc héten át tartották ezt a helyüket. A 11. fordulóban Csongrád vezetett, majd közvetlenül utána újra Dorozsma lett az első, de a tavaszi idény végén jobb gólaránnyal ismét a Csongrád állt az első helyen. Az őszi első fordulótól kezdve tíz héten keresztül a községi csapat vezetett, de három fordulóval a befejezés előtt Csongrád átvette az elsőséget, és már nem is adta át másnak. Érdekes, hogy a dorozsmaiak legfeljebb három gól különbséggel nyerték mérkőzéseiket, könnyű sikereket nem értek el. Igen szép teljesítmény részükről, hogy Szegeden háromszor győztek, és többek között a Spartacussal szemben is jobbnak bizonyultak 2:0 arányban. Viszont kisiklásnak számított, hogy utolsó négy mérkőzésükből hármat elvesztettek. Végeredményben ennek „köszönhették" lemaradásukat. Bár tavalyi eredményükhöz képest, amikor csak kilencedikek lettek, idén szépen helyt állt az együttes. A játékosok és a vezetők már belenyugodtak a megmásíthatatlanha, hogy idén nem sikerült feljutniuk az NB III-ba. Takács Imre, a csapat edzője, régi dorozsmai labdarúgó röviden a következőkben foglalta össze véleményét: — Sokáig jól ment a játék. és ősszel titokban arra számítottunk, hogy megnyerjük a bajnokságot. Á S=0=R=0=K=B=A=N Ma, kedden NB l-es női röplabda-találkozó lesz Szegeden: a Kender és a Spartacus vív helyi rangadót a Rókusi tornacsarnokban, este negyed 8 órai kezdettel. A SZEOL SC labdarúgócsapata szerdán Dunaújvárosban, az NB l-es Kohásszal játszik barátságos mérkőzést. A labdarúgó tartalékbajnokság eredményei: SZEOL II.—H. MEDOSZ 13:0. Postás—Kender III. 5:1. Algyő —Deszk 2:0. Szentesi Vízmű —SZAK 1:1. A Falemezgyár —Makói Spartacus mérkőzés a makóiak távolmaradása miatt elmaradt. A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság eredményei: Dorozsma—Mindszent 0:1. Szőreg—Építők 0:2. Kender —Szentesi Kinizsi 3:0. Metripond—Csongrád 4:2. Apátfalva—Spartacus 3:3. KTTE —Postás 0:2. Makói Spartacus—Alsóváros 0:8. Bajnok az Alsóvárosi MÁV! Majoros I. István, a Szétgedi Postás, majd a Kisteleki TE játékosa 15 évi szereplés után visszavonult a labdarúgástól. Szombaton a Postás elleni mérkőzésen szerepelt utoljára a kisteleki színekben. Nem vonul azonban vissza teljesen a sportélettől, a jövőben helyet kap a KITE vezetőségében. * Hódmezővásárhelyen most bonyolították le a már hagyományos Belovai Pétervívóversenyt. Az egykori vásárhelyi nevelő-edző emlékére alapított vándorserlegért ifjúsági vegyescsapatok mérkőztek. A serleget a Szegedi Postás szerezte meg, a második helyezett Hódmezővásárhelyi MEDOSZ és a harmadik helyezett Szentesi MÁV előtt. A győztes csapatban Gáli Ágnes, Jamniczky Éva. Rácz Zoltán, Szilágyi András, Bárdóczky András és Schermann József vívott. fiúk becsülettel mindent beleadtak, de a hajrát nem bírták. Szerencsénk, hogy együttmarad a gárda, és jövőre megpróbálunk ismét jól szerepelni.., Megemlítették még a dorozsmaiak sikerük egyik „titkát", mégpedig azt, hogy aránylag kialakult csapattal, mindössze 17 labdarúgóval küzdötték végig a bajnokságot. Az együttesből Csomor és Jernei még csak 17 éves, a többiek majdnem mind húsz év körüliek, csak Joó és Aradi idősebb. Ungi Mihály szerezte a legtöbb gólt. A 20 éves középcsatár a 26 bajnoki találkozón huszonnégyszer talált az ellenfelek kapujába. Beszélgettünk a dorozsmai zöld-fehérek „aranycipős'* játékosával is. aki a következőket mondta csapatáról: — Szerettünk volna feljutni, bár mindig tudtuk, hogy az NB III nagyon „meleg" lesz számunkra. Ezt azért gondolom, mert fiatal a gárda. Igaz, ha a Kender ellen az első félidőben berúgom a tizenegyest, akkor talán most más lenne a helyzet. Dehát a labdarúgásban semmi sem biztos, nálam nagyobb játékosok is kihagytak már büntetőket... Aradi Emil, a kapus sem látja reménytelennek a helyzetet: — Most vannak, akik elpártolnak tőlünk, mert nem nyertük meg a bajnokságot. De biztos vagyok benne, hogy jövőre visszatérnek hozzánk és megint nekünk szurkolnak. Azért, mert ..csak" másodikak lettünk, Dorozsmán még nem húzták meg a vészharangokat... Metzgcr Károly SZEOLKecskemét 65:42 (29:26) Szeged, Rókusi Tornacsarnok. NB Il-es női kosárlabda-mérkőzés. SZEOL: Bánáthy, Vígh, Schmidtné. Mikuska. Kiss. Csere: Krajkó. Kertész, Pesti, Faragóné. A mérkőzés első félidejében fej fej melletti küzdelem folyt a két csapat között. A Kecskeméti Petőfi lelassította a szegediek gyors támadásait. A második játékrészben a SZEOLban szót kaptak a fiatalok, ettől kezdve végig a kezükben tartották a mérkőzést. Példamutató küzdőszelleméért a szegedi csapat minden tagja dicséretet érdemel. A legjobb dobók: Schmidtné 17. Vígh 16. illetve Molnár 17. Jók: Bánáthy, Kertész, illetve: Molnár. DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged város) Dlzottságának napilapja - Főszerkesztő: P. Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magvar Tanácsköztársaság útja 10.. telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kladől Kovács László. — A lapot nyomja: Szeged) Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 58. (Index: 20 053). — Előfizetési dfl egy hónapra 00 forint V.