Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-29 / 277. szám

történelmi Szegedi Filmszínház helyett: tudosok külföldön Dr. Berencsi György, az általános orvostudományi kar dékánja, a közegészségtani intézet igazgatóia most érkezett haza Haliéból, ahol részt vett az NDK biokémiai társasága és a német tudományos akadémia konferenciáján. Ugyancsak most jött haza az NSZK-ból dr. Szontágh Ferenc, a szülészeti klinika igazgató-professzora. Az ismert szegedi orvostudós a Münsterben megrendezett nemzetközi konferencián tartott előadást. Megint egy határidő DHMMY/UtOHSZÁfi uuvtuiuu 29. Mindenkinek van egy ál- sokáig, de hát az régen volt. ma. Nagy Imrénének, a szege- Nemrégen viszont, a szabaddi Vörös Csillag Mozi üzem- téri játékok idején, megígérvezetőjének például: végre ték, hogy az építők, amint üzemvezethessen filmszinhá- készen vannak a szomszédos zában. (Hasznos zárójelbe Szeged-étteremmel, átvonultenni, a néhai Korzó-mozi- nak a mozihoz, s a fesztivál ról van szó, az idősebbek ! még így emlékeznek ró, tartok tőle, a fiatalabbak sehogy.) De nem üzemvezethet. A mozi közel két eszI tendeje zárva. Apró szépségl tapasz, előtte sem működött „Visszamegyek sofőrnek" Pályától búcsúzó tanárok A téma ugyan országos, de azért illik „helyi" példával kezdeni... Azt mondja egy unalmas gyűlés rövidke szünetében az egyik szegedi tanár a másiknak: ev végén leköszönök. Mielőtt főiskolára mentem, gépkocsivezetőként rakosgattam egymásra a százasokat, és most, hogy kikérem a munkakönyvem, ismét odaülök a volán mögé. Hiába szeretem a gyerekeket, hiába Jó (folog a tábla előtt magyarázni, nincs más választásom: annyi pénzből, amennyit most nekem borítékoznak, nem élhetünk a kedvem szerint. Diploma Ide, diploma oda, az ember oda megy, ahol többet ígérnek. Ez lenne a — többször és tőbbfelől hallott — „helyipélda. De — mivel a téma országos —, illik egy körtöltésen kívüli példával folytatni. Azt írják a pesti lapok, hogy rövid időn belül 200 — azaz: kettőszáz — pedagógus vált meg a fővárosi iskoláktól. Fogták magukat, s egyik napról a másikra elmentek. Kalapemelésük okaként minden esetben' hasonló kázus említtetik: a fizetési boríték vékonysága. A megpezsdített gazdasági élet hozta-e ezt, vagy sor került volna rá amúgy is, de tény — mind több a tanító- és tanártársaitól búcsút vevő pedagógus. Van aki —, mint ez a bizonyos, körtöltésen belüli tanár — régi szakmájában helyezkedik el, van, aki a megszaporodott vállalati ügyek mozgékony bonyolítójaként az adok-veszek birodalom talaján próbál meg egyensúlyozni, és van olyan Is, akiből még rejtettebb képességeket csal elő a forint utáni vágy: meg sem áll egészen a vendéglátóiparig ... Különösen a nyugdíjuk felősség pedagógusnak lenni, hogy micsoda emberség kell a kis- és nagyiskoláaok jó útra tereléséhez. Hogy lesz. mint lesz? Biztos válasz híján mi is csak a vállunkat vonogatjuk. Tény, hogy a tanári karokban mind gyakrabban hangzik fel a búcsúszó, s tény az is, hogy egyre több a Jobb híján —, nekem ez ls jó — alapon dolgozó tanítók, tanárok száma. Tulajdonképpen valamenynyi elköszönés emiatt• válik igazán tragikussá. Ezért, hogy egyre több az embernek —, s persze: szakembernek — sem a legkiválóbb pedagógus, meg azért, hogy a vékony borítékok dacára is tántoríthatatlanokat ip,ég több súly nyomja. Lassan-lassan tehát odajutunk, hogy két élesen elkülönödő táborra oszlik a legtöbb tantestület: az éppenhogy alkalmasok és a mindentcsinálók táborára. Két csoport, kétféle magatartás, kétféle munka — egyszerre mindaz, ami kárt bőven okoz, haszonnal viszont annál kevésbé jér a pedagógiában. Lehet, hogy Istenkísértésnek hat, és igen éles „nem" kiáltásokat vált ki de mégiscsak azt kell mondanunk: jó lenne rátérni a pedagógusmunka méltányosabb differenciálására. Jobban megfizetni azt, aki a megszaporított pénzéért erősebben megdolgozik, s kevesebbet adni annak aki csak immel-ámmal végzi el a rászabott munkát. Ez a jogos és könnyen Indokolható megkülönböztetés éppen azt váltaná ki, amire a legnagyobb szükség van: hogy a padsorok előtt maradnának azok, akiknek munkájától több haszon remélhető, és lassacskán megfogyatkozának azok, akik semmiféle „túlfizetést" nem lé ballagó idősebb kartársak érdemelnek. sóhajtása erős. Mi lesz a mi szép hivatásunkkal — kérdezik —, miféle emberek tanítják a most felnövőket? És — nekik is igazuk van. Ha valakik, hát a harminc, negyven éve vazlatcsinálók, rtizetjavítgatók tudják a legjobban. hogy micsoda feleBe kell látni: egy idő óta mindenütt verseny van, és ennek a nagy előzködésnek a szele már ott csapkod az iskolákban is. Mint a példák mutatják, nem lehet ajtót csukni előtte. Akó ez László Megjöttek az újoncok Néphadseregünk számos nak a száma, akiknek neegységéhez megérkeztek a velése súlyosabb gondot, közelmúltban a katonai be- problémát okoz a parancshívót kapott fiatalemberek, nokoknak. A fiatal katonák Kiképzésüket gondos elöké- már az első napokban megszületek után haladéktalu- ismerkednek a katonai rend nul megkezdik. A számos és fegyelem alapkövetelmékorosztaly katonai kiképzé- nyeivel, ismertetik velük az seben részt vett, tapasztalt egység hagyományait, a rétisztek véleménye szerint a gébben szolgáló katonák bevonultak fogékonysága, legjobbjainak példáját, a ertelmi kepessége évről év- hadseregben meghonosodott re meghaladja a korábbi versenymozgalom feltételeszintet. Túlnyomó többségük alapjában véve fegyelmezett, kötelességtudó és készséges. Elenyésző azokit, a különböző megtisztelő címek elnyeresének lehetősegeit. végére kinyithat Nem nyitottak. Nagy Tmréné: A tetőhöz sokáig hozzá sem nyúltak, ömlött a víz, s addig a belső munkálatokkal sem lehetett haladni. Tessék elmenni, megnézni, most se dolgozik ott senki. (Elmentünk, megnéztük: igaz.) Az elkészült tetőrészek is újólag beáztak, ám azért hozzáfogtak a belső munkákhoz. Lenne véleményem, de minek. Vitatkoztam már eleget, kérjen nyilatkozatot másoktól. Csenke László, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának helyettes vezetője: Az épület a járási tanácsé, nekik kellett betetőzni a mozit is, ami elhúzódott, december 31-re ígérik a befejezést, aztán a moziüzemi vállalat dolgoztat a helyiségben, s talán május l-re sikerül kinyitni. Ábrahám Antal, a járási tanács vb elnökhelyettese: Csak a tetőt vállaltuk, de az ígért, többször halasztott ^szólnak határidőre sem készültek el vele. Talán hamarosan befejezik: a Beruházási Iroda dolga, ennél többet nem tudunk. Magyari József, a Beruházási Iroda műszaki ellenőre: A tetőfedés nagyjából kész, — hátra van a nézőtéri ál- bZOlQSI mennyezet felújítása és a A NAP HÍREI: HOMONNA ÉS NAGYMIHALY AZ OROSZ ELŐNYOMULÁS ŰJABB ÁLLOMÁSA — A SZÖVETSÉGESEK ELÉRTÉK A SAAR-MEDENCÉT — A NACI VEZÉREK ARGENTÍNÁBA MENTETTÉK ÖSSZERABLOTT VAGYONUKAT. berendezés. Az utolsó még- 1 „mCÍOjd ti lOSQ állapodás szerint a munka építőmesteri része elkészül I Szálasiék tovább garázsa á„ „ ,xwv«<t „ dálkodnak a magyar vérrel, az ev vegere, a többit a • . • .. , . . , . . ... , , .... Két hírünk van, mind a ketmoziuzemi vallalat csinálja, tő dokumentuma annak a feHogy miért késtünk eddig' Időtlenségnek es felelőtlen Nehéz megmondani, a kivi- szolgaságnak, amivel Szátelező kapacitáshiánya, műszaki problémák, satöbbi. Egy döntőbíró se lehetne okos ebben. Szóval körülbelül így fest a helyzet: filmszínház helyett megint egy határidő. Az olvasót persze az érdekli, mikor láthat filmeket a Vörös Csillag Moziban. Májusban, a jövő évi szabadtérire, vagy még később? Nem szólva arról, hogy a moziüzemi vállalatnak anyagilag sem közömbös, délután „kölcsönhelyiségben" vagy este a sajátjában vetíthet a Vörös Csillag. A körkérdésből kimaradtak az építők és a megyei moziüzemi vállalat. Hátha csapás lenne Magyarországra ,.. Valószínű, Szálas! nem fog habozni, hogy megnyomja a villanyos gombot, amely levegőbe repíti a magyar hidakat, gyárakat, kaszárnyákat. De a lakosságnak nem mindegy, hogy Budapest megmarad-e. Budapest népe a felszabadító szovjet hadsereg támogatásával meg tudja akadályozni, hogy a németek és Szálasiék tönkretegyék a fővárost. lasi és úgynevezett kormánya kiszolgálják német uraikat. Az első Párizsból keltezett és így szól: a Szálasikormánv iparügyi minisztere M/ám/7 rndin új munkásegyezményt irt IUUIW N. L Gyanús zajok V* f) m — Semmi, papa, csak a takarítónő szobában. alá. Az új szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy újabb 150 ezer magyar munkást küld ki a legrövidebb időn belül Németország üzemeibe. A szerződést ünnepélyes szavak kíséretében írta alá, kijelentette, hogy ennek a kötelezettségének a teljesítése a magyar fasizmus becsületügye és fo1 gadalmat tett, hogy semmiféle eszközöktől sem riad vissza, hogy teljesítse azt. A második hír Zürichből érkezett és ez arról szól, hogy Szálasiék magyar SSkötelékeket szerveztek. A magyar SS-esapatokát német hoz- j parancsnokság alá helyezik. Sopronban egy díszszemle alkalmával az új magyar alakulatok Hitler vezér és kancellár egyik megbízottja kezébe letették az esküt fürdőFelhívás a munkássághoz Moszkva, november 27. A moszkvai rádió tegnap kiáltvánnyal fordult a budapesti munkássághoz. Budapest Európa egyik legszebb városa — hangzik a kiáltvány. A magyar műveltség és gazdasági élet igazi központja. Környékén 1 helyezkedik el a magyar ipar 45 százaléka. Minden fontos vasútvonal áthalad rajta. Budapest pusztulása halálos Három nap óta a budapesti rádió nem szólal meg... A Csepel-szigetre átkelt orosz csapatok előrenyomulása a budapesti rádió adóállomását is kiragadta a Szálasi-kormány kezéből és ezzel igen fontos és leghatásosabb propagandafegyverétől fosztotta meg a nyilas lázadókat. Budapest I. nagyrádiója tehát elnémult, bizonyos azonban, hogy nem sokára ismét teljes erővel meg fog szólalni. De ekkor már egy más és frissebb hang sugárzik majd szét belőle, szerte a világba, hogy hirdesse az új és tiszta, a felszabadult, messzehangzó és magára talált magyar ige igazsagát. Cöbbels „fuvol ázása" Göbbels dr. új hangszeá ren játszik. Régebben győzelmi harsonákat fúvatott meg es kernény hangon hirdette a német nep faji felsőbbrendűségét. Változott a hangszer, változott a kísérőhangszer is. Az új hangszer fuvola. Hangja sopánkodó,' Göbbels most azt fuvolázza; hogy ők, nemzeti szocialisták sohasem tartották a néá met népet felsőbbrendűnek és a maguk világszemléletét senkire sem akarták rákényszeríteni. Dobozy Imre: l r* Ujn zezá % lehet }eni 8 DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT. 1969. NOVEMBER 29. 39. Felvillanyozódott, járt a keze-lába. mi mindent lehet ebben a roppant kastélyban, csak egyszer szabaduljon be. csak meg ne előzzék. Gallai utána kiált hagyd itt a fegyvert a törzsőrmester azonban ezt meg se hallja, lohol be a szérűskertbe. —1 Anyám — mondja Deső —, lépni se tud. Háttal fordul a városnak, arcán a megélt pusztulás merev fájdalma. Nem sajnálom, másnak is van anyja. Fésűs Járó azonban melléje lép. ne add át magad, mondja neki, mindnyájan igy vagyunk, de élni kell. Kálmán, a többiekért is. hát ez mindenkit vigasztal, mint egy gebévé vedlett kedvesnővér, itt kellene hagyni az egész, érzelgő népséget. — Ha nem támogatják, az udvarra se tud kimenni — mondja Deső. — Tavasszal ástam ott egy árkot óvóhelynek. de nem bír odáig menni, a szomszédok biztosan magukkal vannak elfoglalva. Vigyázz, kiáltja Tarba, a sárgakúti országút felől három határvadász kapaszkodik fel a szőlőhegyre, a középsó csámpásan húzza féllábát, a másik kettő hátrafelé rángatja fejét, lőnek is egyet-egyet a semmibe, nem látok mögöttük senkit Deső feláll, elébük megy — Hová. fiúk? Van köztük egy őrvezető, zömök, fekete, sűrű kis ember, ráemeli véres szemét a főhadnagyra, nem tiszteleg. meg se szólítja, csak előrelöki fegyverét. — Eresszen. Deső a fejét ráma. — Nem akarlak visszaküldeni. — Hát hová? — Sehova. -— Akkor eresszen. A vasúton túl.jl — Késő. Az őrvezető körülnéz, gyulladt szeme kétségbeesetten tapogatja végig a tájat nem bírja elhinni, nem akarja, hogy semerre sincs kiút. de aztán hirtelen eldobja fegyverét, mi is a magunkét a kastély felől szakasznyi orosz katona jön lépésben, előttük Sorki, magasra tartva kezét. Tarba eszelősen felordít futni lódul, de megtorpan mindjárt, mellének fordítja géppisztolyát Gallai csavarja ki a kezéből. — Adja vissza, ha istent ismer! Én nem kerülhetek a kezükbe... Deső rászól. — Maradj veszteg. Semmit sem tudnak meg. A szakaszvezető remeg. Fegyvereink kis halomban, a diófa alatt A sebesült lábú határvadász leüt hányni kezd. annyi ereje sincs, hogy oldalt fordítsa fejét, összepiszkítja köpenyét. Tartsd magad, mondja az őrvezető, nem tud segíteni, csak Odaáll. szurtos tenyerét a sebésült fejére teszi, másik kezével a köpenyére ragadt sarat kaparja. Egyenesen áll. majdnem vigyázzban. és tisztogatja magát, hihetetlen, ez az elcsigázott kis ember mennyi méltósággal tudja befejezni katonai pályafutását. Kétszáz lépésre vannak az oroszok. Azt mondják, utálják a fogoly tiszteket Azt mondják, le is durrogatnak közülük. Vagy félszáz dobtáras géppisztoly néz ránk. hullámzó vonalban, föl s le süllyedve a lépések ütemére. Gallai előrántja piszkos zsebkendőiét meglengeti, a fehér rongydarab idegesen cikázik a levegőben. Látniota kell, hogy fegyvertelenek vagyunk. A csendőrök! Deső. hát miért nem kiabálsz, lelőtted őket, ez számít, ez-i Fésűs Járónak folyik a könnye, elébük sietne, de nincs ereje, bőg csaki és meg-meg lebbenti vézna karjait; hülyeség, ezt mindennek vélhetik; csak üdvözlő integetésnek nem. HÚ6S lépésre vannak. Ólom a lábam, iszonyú fáradtság szivárog széjjel bet* nem. rossz álomból ébredek Ilyen öezrszetört állapotban, kivert a víz. menekülni akartam valami szörny vagy gép elől, de a lábam nem engedelmeskedett ütöttem-vertem volna dühömben. de hiába. Deső kilép, sapkájához emeli kezét oroszul jelentkezik, a szakaszt vezénylő fiatal tiszt megáll, végignéz rajtunk, szeme kíváncsian tér vissza Desőre. Tolsztoj. Bunyln. Gorkij. Turgenyev. sorolom magamban, kétségbeejtő, hogy egyetlen szót sem értek, magamat se bírom megértetni velük, én nem vagyok bűnös, nézzetek rám. én nem ártottam senkinek. Fésűs Járó odamegy a tiszthez, sírva hadar, mellére mutogat kezét kínálja, a tiszt zavartan elfogadja, a katonák figyelnek. Nem lőttek. Most már nem is fognák, a veszélyes pillanat elmúlt Micsoda viharos, vad megkönnyebbülés. énekelni kellene, a reánk szegeződő fegyverek fölött, s alatt most kezdem látni a sapkákat, arcokat, köpenyeket. csizmákat, a köpenyek felett terepmintás sátorlap, a katonák velem egykorúak, s még fiatalabbak. Tolsztoj, Bugyin. Gorkij. Turgenyev, mondom hangosan. A tiszt rám bámul. a katonák körülzárják a présházat nagy zsongást csapnak odabent, aztán kitódulnak felvillanyozva; lármásan kérlelik a hadnagyot. (Folytatjuk^