Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-26 / 274. szám

Vita a városesztétika kérdéseiről Korlátok és lehetőségek Odessza és Wállingby szembeállítása durva hasonlattal olyasmi, mintha Mercedest hasonlítanánk össze Trabanttal. Odesszát — mely mellesleg még ma is befejezetlen — reálisan össze lehet hasonlítani Tatabánya, Szolnok vagy mondjuk Békéscsaba hasonló típustervek szerint épült lakónegyedeivel és úgy vélem, ezt az összehasonlítást ki is állja. Legsikerültebb részének egyébként magam is az üzletutcát, valamint a kockaházak csoportját tartom. Nagy kár — és ezért a tervezési program hibáztatható —, hogy éppen a presszó és a bisztró nem kerülhetett ide. Azt viszont ma sem értem, hogy mit keres ebben a sorban a nyomtatványbolt, amely bemázolt kirakataival és a gyalogoslépcsön közlekedő teherautóival (!) aligha alkalmas a „városiasság" fokozására. Reális mércét! Az építészet válasz a társadalom egy adott időpontjában megjelenő sajátos igenyeire, de nem akármilyen válasz. A társadalom az építésztől nemcsak igényeinek kielégítését várja, hanem azt is, hogy a feladatot azokkal az eszközökkel valósítsa meg, amelyet adott pillanatban rendelkezesre tud, illetve szándékozik bocsátani. Az építészet tehát társadalmilag többszörösen is meghatározott, az építész csakis e meghatározott erőtéren belül mozoghat, amikor a lehetséges megoldásokat keresi. Az építészeti alkotás pontosan körvonalazott praktikus célokat szolgál, ezért az esztétikai érték létrehozásának szándéka már . a lervezés során sem önállósulhat. Az épület vagy ezek együttesének esztétlkni értéké mindig a használati értékbe ágyazva jelenik meg. Pontosabban: annál magasabbra értékeljük az építészeti alkotást, mennél közelebb esik a két érték egymáshoz. Az elmondottakból logikusan következik, hogy az építészeti alkotások reálisan csakis azokon a feltételeken belül értékelhetők, amelyek létrejöttüket a keletkezés pillanatában meghatározták. Az építészek világszerte egyetértenek abban, hogy a steril lakótelep koncepciója éppúgy túlhaladott, mint az az elv, hogy a városközpontokban csakis intézmények helyezhetők el. Ma azt a megoldást tartjuk ideálisnak, ahol a lakó éppúgy megtalálja a pihenést, kikapcsolódást kínáló zöldterületet, mint a városi élet színes kavargását. Tartalmi kérdés Nem értek egyet Akácz Laszlóval, aki úgy véli, hogy a legfontosabb a „teljes szabálytalanság" és hogy ezt valami fajta archaizálassal lehet elérni. A „szabálytalanság" az úgynevezett „nőtt" városokra jellemző, s tartalmi hitelét éppen az egymásra rakódó évszázadok biztosítják. A „megtervezett" szabálytalanság nem más, mint romantika, s mint ilyen lehet jó is, rossz is. Am úgy vélem, a városiasság lényegesen több, mint stíluskérdés. A „városiasság" mindenekelőtt tartalmi kérdés. A pesti nagykörút nem szabálytalan és az épületeket önmagukban vizsgálva nem sok jót mondhatnánk, de hogy városias, azt semmiképpen sem lehet vitatni. Egyébként is Szeged a nagy árvízig „nőtt" város volt. Ebből a karakteréből talán csak a Palánk őrzött meg valamit és a Dóm környéki rekonstrukció ebbe próbál illeszkedni. Ettől eltekintve azonban a mai Szeged „tervezett" város. Azt természetesen nem vitatom, hogy ha a városiasság előfeltételét képező, tényleges attraktivitást biztosító tartalom mintegy nyersanyagként rendelkezésre áll, az építész képes ezt olyan érdekes, mi több: izgalmas térbeli keretbe foglalni, ami elősegíti az igazi városias atmoszféra létrejöttét. És ennek a térrendszernek persze Valóban olyannak kell lenni. hogy mindenki megtalálhassa benne a kedvenc „zugát". És Tarján?... Tarján nagyságát az első tervek — öt-hat évvel ezelőtt — ö ezer lakásban jelölték meg. Ez a szám menetközben — gazdasági meggondolásokból — mintegy 6 ezerre emelkedett. A beépítési terv készítése során a tervező már eleve törekedett az épületek változatos, érdekes elrendezésére — elég itt csupán az első ütemben felépült íves vezetésű utcára utalni — olyan mértékig, amely a hazai gyakorlathoz képest szokatlan. Az első tervek az akkori feltételezés szerint a téglablokkos technológiára kidolgozott típusterveket vették alapul. Időközben azonban át kellett állni a Dunaújvárosból hozott paneles épületek alkalmazására, és ezt követően vált bizonyossá, hogy a telep befejezése már a szegedi házgyárra vár. Ezek az állandó változások mind a tervezőt, mind a kivitelezőt természetesen igen komoly nehézségek elé állították. De az kétségtelen, hogy az így szükségszerűen alkalmazásra kerülő 18—20 fajta épülettípus még annál is nagyobb változatosságot biztosít majd. mint amit a további új lakótelepeken remélhetünk. Be kell azonban látni, hogy az a mindössze 20—25 üzlet, amelyre az építtető — nem kevés üggyel-bajjal — fizetni is tudó érdeklődőt tudott találni, aligha lesz kepes e húszezer lakosú városrész Igazi városiasságát megteremteni, különösen akkor nem, ha még ezeket is — lévén javareszt alapfokú ellátást szolgáló kereskedelmi létesítmények — 4—5 helyen kell elhelyezni. Az elkövetkező évek egyik legnehezebb feladatát abban látom, hogy meg kell találjuk az iparosított építési eljárások sajátosan új formanyelvét. Tény, hogy a technológiai kötöttségek — legalábbis eleinte — igen nagy mértékben szűkítik a tervező választási lehetőségeit, és ez a körülmény a viszonylag nagy sorozatokban előállított épületeknél könnyen monotóniához vezet. Az sem kétséges, hogy azok a formálási módok, amelyek hagyományos építési modoknál sikerrel alkalmazhatók, ebben az esetben aligha jöhetnek számításba. Az új szerkezet új formát követel. Társadalmi háttér Előnyös adottság, hogy a szegedi házgyár technológiája lényegesen rugalmasabb lesz, mint idősebb testvéreié. Másrészt számolhatunk, számolnunk kell más korszerű technológiákkal is, mint például az előgyártott vázrendszer, vagy az alagútzsaluzatos eljárás, melyek — különösen rekonstrukciós feladatok megoldásánál — a házgyári technológia' szerencséi kiegészítői lehetnek. Ügy vélem, valamely technológia — bármilyen korszerű is — végsősoron csupán eszköz. A lakások számának gyors ütemű gyarapításán túl elkerülhetetlenül bele kell értsük a célba a városépítés tényleges igényét is. Bármilyen nagyok is a nehézségek, én úgy látom, hogy az építészek képesek arra, hogy sikeresen oldják meg ezt a nehéz feladatot is, ha a hivatkozott igény társadalmi méretekben biztosítja számukra azt a hátteret, amely nélkül viszont a legjobb elgondolások is eleve kudarcra vannak ítélve, Közös erőfeszítések és áldozatok nélkül nincsen előrelépés. Az építés egyre gyorsuló üteme azt diktálja, hogy ma kell felállítani azt a mércét, egyúttal megteremteni az ehhez szükséges feltételeket, amely alapján öt-hat év múltán ítélkezni akarunk. Éppen ezért a problémát nem szűkíthetjük a városesztétika területére. Figyelmünk ki kell terjedjen az építés egész folyamatára, a tervezési program összeállításától a kulcs átadásáig. El kell jussunk ahhoz a felismeréshez, hogy épiTészetünk ügye fontos társadalmi kérdés. Ha ez még soká váratna magára, úgy szembe kell néznünk azzal a veszéllyel, hogy — legalábbis ami az új városrészeinket illeti — Szeged vérszegény témát fog nyújtani a majdani városesztétikai vizsgálódások számára. Borvendé* Bél* Kétévenkét egyszer Most már biztos: az 1969— 70-es kiállítási naptárból hiányozni fog a Szegedi Téli Tárlat. A „szüneteltetést" feltehetően az indokolja, hogy legutóbb nem valami fényesre sikerült a szegedi festők és szobrászok seregszemléje. „Rengeteg a tárlat, hogyan Is győznénk jó munkákkal" — mondogatták akkoriban a rendszeresen kiállítók, s ezzel a megjegyzésükkel tulajdonképpen egyet is lehet értenünk. Az a körülmény viszont, hogy a Szegedi Téli Tárlat az egyetlen olyan fórum, amelyre meghívás nélkül ls lehet jelentkezni, már egészen más megvilágításban helyezi a különben indokoltnak tetsző döntést. Mert — kérdezzük a más, „hivatalos" kiállításokra be nem jutókkal — mi lesz, ha csak kétévente egyszer nyílik alkalom a nyilvános szereplésre, pontosabban arra, hogy a nyilvános szerepléssel megpróbálkozzanak. Egyre több Szegeden a fórumra érdemes „amatőr" — a megszaporodott házi kiállítások jól bizonyítják ezt —, arra viszont, hogy igazán „kitörjenek", ezután még kevesebb lehetőség nyílik. Ha már az idén el is marad a Téli Tárlat, jó lenne, ha csupán az 1969—70-es kiállítási naptárt szegényítené ez a „szünet". A U törtenelmi DÉLMAGYARORSZAG 1944. november 26. A NAP HÍREI: STRASSBURG FELSZABADÍTÁSA A NYUGATI FRONT NAGY ESEMÉNYE — TOKAJBÓL ÉS TARCALRÓL KIŰZTÉK A FASISZTA CSAPATOKAT — SZALASIÉK SOPRONBA MENEKÜLTEK — A NÉMET— ! SVÉD KAPCSOLATOK MEGSZAKÍTÁSÁT KÖVETELIK SVÉDORSZÁGBAN. Nemzeti Bizottságot! Idézet a Délmagyarország vezércikkéből: „Itt van az ideje annak, hogy Szeged város demokratikus erői további nagy lépést tegyenek előre: megalakítsák a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front szegedi helyi szervezetét, a Szegedi Nemzeti Bizottságot ... A város vezetőségének támaszra, demokratikus hátvédre van szüksége. A politikai irányítás, a nép politikai vezetésének feladatát kell elvégeznie a szegedi Nemzeti Bizottságnak ... De a Szegedi Nemzeti Bizottságot nemcsak a város, hanem az ország érdekében is meg kell teremteni. Szeged az ország második városa, és most, hogy Budapest még a németek és nyilas bérenceik kezén van: az ország első városa. Arra, ami ma Szegeden történik, felfigyel az egész ország." Az MKP nagygyűlése A Magyar Kommunista Párt szegedi szervezete nagygyűlést tartott november I7-én. A november 26-i Délmagyarország közli a központi vezetőség tagjának, Gerő Emőnek felszólalását. 1 Részletek a beszédből: „Magyarország újjászültése attól függ, hogy összefogjanak az | összes demokratikus, haladó erők. mindenki, alci a német fasizmus ellen van. Az újjászületés nagy mértékben függ attól is, hogy az országnak abban a részében, amely még nincs felszabadítva, és elsősorban Budai pesten, ahol még a németek elnyomják a népet és a nyilasok garázdálkodnak, a nép a legközelebbi napokban vagy hetekben bátran. elszántan szembeszálljon a nácikkal és nyilas bérencelkkeL Magyarország újjászületése függ attól is, hogy a megszállt területen a lakoesag teljes mértékben segítse és támogassa a vörös hadsereget, hogy a szovjet katonák minden lépésüknél érezzék, hogy nem ellenséges országban vannak... Folyik a tanítás A tankerületi főigazgató tájékoztatójából: „A tanítás Szeged város belterületén mindenütt, de a külterületen is sok helyütt szépen folyik. Azok a nehézségek, amelyek a háborúval kapcsolatosan előállottak, lassanként eliminálódnak. < Az iskolákban a bombázások következtében hiányosak még az ablakok, nincsen fűtőanyag. s egyéb zökkenők is vannak, de a város hatósága igazán mindent elkövet, hogv ezeket az akadályokat áthidalja ... A Szeged belterületi elemi iskolák közül csak az izraelita népiskola — egyelőre tanulók hiányában — nem működik. A többi népiskolába, összesen 86 osztályba beírattak 3156 gyermeket." Egy nyilas portréja A szegedi nyflsg arckép csarnokból címmel leleplezi a Délmagyaromzág Iván Mi. hályt, a Szegedi UJ Nemzedék című lap volt vezetőjét. Tevékenységének egyik „epizódja" a Delmagyarors zuggal kapcsolatos: „Elkövetke zett a német megszállás. Iván Mihálynak egyetlen, még el nem ért vágyálma is megvalósulhatott: a Délimgyarországot. a demokratikus polgári társadalom és a szervezett munkásság szegcdi orgánumát megszüntették. Nagy öröm volt Ivánéknál, amikor — beszerzési áron alul! — a Délmagyarorszáp, két és fél vagon rotációs papírjára rátehették a kezüket" 4 DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1969. NOVEMBER 26. 36. Nem fejezi be. Géza besiet a házba, válla rázkódik. Sárgakútról hét vagy nyolc német páncélos robog ki, oldalba kapva az orosz harckocsikat. I Pokoli csattogás kezdődik ott is, egy | pillanat alatt. A német vezérgép három orosz páncélost lő ki, mintha 1 zsinóron húznák mindenik gránátját, mielőtt *a megtámadottak felocsúdnának. Akkor aztán az oroszok oldalt fordulnak, szembe a németekkel, és megeszik az egész egységet tempósan, módszeresen darálva, fekete füstöt vetnek a döglött páncálosok, épp így füstölhetett az én öreg Ansaldóm is Kolomeánál, dc hát nem láttam, csak a kórházkocsiban tértem magamhoz. Az orosz támadó vonal megint félfordulatot csinál, akkurátusan, az istenit az idegeiknek, és jönnek Bitta felől, egyenest neki a városnak. Nem értem, dühöng Gallai, hová dugták ezek a marhák a páncéltörőinket, kell legyenek páncéltörőink. de hol a fenében vannak. A maradék németek árokba, gödörbe ugrálnak, panzerfaustot eregetnek a áackocsikra kettőt el is találnak, de i páncélosok mögül rájuk csap az irosz gyalogság, ott billennek el a jödörben, vagy kirángatják őket. s erellk hátrafelé. Hát vége? Nincs tovább? — Géza — kiáltok be a házba, eszembe jut, hogy nincs más gúnyánk, csak az egyenruha, átkozott história, végül is szabályos hadifogságba esünk, akárha verekedtünk volna. — Géza, a kutya istenit, mi lesz a civil ruhákkal? Nem hallja. Dübög, ropog körben a világ. Olyan düh fog el, törni-zúzni tudnék, beszaladok a házba, felrángatom a székről Gézát, könnytől nedves arca csak még jobban vadít, mit bőgsz itt, tehetetlen kis hülye, hol vannak a civil ruhák. — Igen — mondja gyámoltalanul —, igen, hát apám ... — Ne dadogj! Szibériában ébredünk fel, miattad, de előbb agyonverlek ! — Arról volt szó, hogy apám ma este újra ... — Késő! És ha ő nem jön. mi legyen? Közülünk senki se merészkedhet be a városba, egyenruhában vagyunk! — Igen, ez igaz. De én, ha akarod ... hát persze, előbb is eszembe juthatott volna, nincs más megoldás. Megtörli szemüvegét, fejébe nyomja laska kalapját. — Itt maradsz — mondja Deső. Mögöttem áll, észre se vettem, hogy bejött. — Más bőrét nem fél led? — kérdi ellenségesen. — Csak a magadét? — A tiédet is. ha tudni akarod! De most ne kezdj el prédikálni, úgyis unom a prédikációikat. Ha fogságba kívánkozol, csak tessék..., de engem nem kényszeríthetsz! — Cserélj ruhát Gézával, menj be magad. — Cserélj te! Igazságot osztani, pofával, én is tudok, de vállalkozni... Kipenderít az ajtón, rövid, erőlködés nélküli mozdulattal, a diófának tántorodom, micsoda erő van a karjában. Ellököm magam a fától, ezt nem lehet hagyni, az egész társaság rajtam vigyorogjon vörös ködben úszik előttem a présház, ordítok, elintézted a csendőröket, ezért nem mered mutogatni a pofádat, de a magad piszkába ne nyomkodj bele másokat, és megyek neki, Gallai meg Sorki rángatnak vissza. — Megőrültetek — hápogja Gallai —, erre senki sem számított, hogy már ma délelőtt*.. De még nincsenek itt, ez nem megy olyan gyorsan, addig talán megoldódik a dolog, emiatt nem érdemes. — Ne nekem óbégass. A főhadnagyodnak. Én is ki tudok lökni valakit, ehhez nem kell ész! — Igaz, főhadnagy úr, hát egymásközt ... ne haragudj, de össze kell tartsunk, a kukacok ne rágják egymást, nagyon kérlek. Deső nem szól semmit. Visszamegy a kerékvető kőhöz, ráül, nézi a frontot Ilyen hülyeséget, szétmegy az agyam, ügyeskedünk, kockáztatunk, a végén néhány nyomorult rongyon felborul az egész. Géza bűnbánóan oldalog ki a présházból. Igazad van, motyogja a fülembe, mégiscsak nőkéin kellene, vöröskeresztes karszalagom is van. Akaszd fel magad. Igazam van, hát mit érek vele. Nincs is igazam, dc Desőnek sincs, senkinek, én itthon akarok maradni, bármilyen áron. mit érdekel engem az erkölcsi igazság, ha elragadnak innen. — Ennek semmi értelme — mondja mérgesen Fésűs Járó —, ha már itt vagyunk, a kellemetlen fordulatokat is vállalni kell. Én megtanultam, én aztán megtanultam ..., akivel az ember összetartozik, annak nem megy neki, még ha olykor előnyösnek látszik is. Mondom, csak látszik, mert ami nem igazságos, végső soron nem is szerencsés. Hülye. Ez Is absztrahál, mintha unalmunkban pókért játszanánk, és csak arról volna szó, kinek hány poénje van. Nem fogom szégyellni magam, eszemben sincs. (Folytatjuk.)