Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-26 / 249. szám

Mai történetek NÉVADÁS SOMOS MIKLÓS EGRI LAKODALOM Új versek Jankovleh Ferenc PINCESZEREN Két ága van a Holdnak, pinceszeren danolnak, öszi tó és aranyhíd, rózsa feje hanyatlik. A Nap-rózsa hanyatlik: vörös fény az aranyhíd ... Vashengerek garatja fürtök rajzát zúzatja. Beton kádban gerezdek, fröccsé loccsant keresztek; vaskereket szerkesztek, rám tűz az ég, verselek. Gyertya lobja a késen, táncol a szeg a présen — Vörös fény az aranyhíd, a Nap-rózsa hanyatlik. Pinceszeren danolnak — most indul el a Csolnak... öt ága van, hat ága van, száz ága van a Holdnak. BényelJózsef TAVASZ gyöngysugaras zápor-szeplős jegenyenyárfa-magas Te sudár Libegő pacsirta-madár Meggyfavirághajú lány Almasziromtői havas Csillag a nyár kapujáTe gyönyörű ibolya-leheletű Nap-szikrát pattogtató parázs-tüzü dobogó dob dudaszó Te szelíd terhed a szőke vizek hullám-hátukra veszik Pitypangok nagy szemeid illatod mint a forrás Cikáznak pöttöm lángok ég az idő Ó te örök izzásba elmeritő Nyalábok sugár-körök feszes mandula-rügyek szeles kamasz-örömök Üti por talpam alatt cikkanő nagy madarak szomorú fűz-levelek tóban a békasereg korai csillagesö mámor és tűz-levegö Te tavasz csillagsugaras mámorral színültig teli Reszketek fényed alatt tűz-sugarad szemem általveri Amikor lánykánk született, kitört a családi perpatvar, összeszaladt a rokonság, nevet találni a gyereknek. Nem akartuk eljátszani a nagynénik rokonszenvét, még' kevésbé a kilátásba helyezett ajándéko. kat: meg kellett hallgatni őket. Mivel költőtisztelő vagyok. Lillát javasoltam. — Az nem jó — akadékoskodott az anyósom —, lilának csúfoliák majd az iskolában. — Halljuk hát a Javaslatokat! Kereken tizenkét leánynév gyűlt csokorba. Ilyenek: Honorka, Abellina. Fatime, Bernadett, Carmen, Brigitta, Luca, Lukrécia, Pepinka, Rita, Polett és Muskátli. A Muskátlira felhorkantam, mintha légy csípett volna, de Kamilla néni megnyugtatott. Ez a lánynév szerepel az Akadémia által Ö6szeállf_ Á minap az utcán elkapott kiváló jellemszínészünk, megragadta a karomat, jól ismert hatásos tekintetével a szemembe nézett, majd a fülembe dörögte: — Ezt írd meg, őre. gem, mert Ilyet még nem hallottál! Ezután nagy átéléssel kezdte mesélni bonyolult kalandját valamelyik szervizzel. Untatott az elcsépelt história, de élveztem a nagyszerű előadást és természetesen udvariasan hümögtem, meg „hát igen"eztem. Izgalmas fordulatot sejtetett a színész túlfűtött hangja, amikor egyszercsak váratlanul. a mondat közepén, sőt talán a szó közepén, elhallgatott Fülig pirultam, azt hittem, észrevette, hogy nem figyelek a szövegére. A következő másodpercben azonban megkönnyebbültem, láttam, hogy révedező mosollyal néz valaki után. Követem tekintetét. Egy néni tipeg távolodva. tott névgyűjteménvben. Hosszabb csatározás után megmaradt öt név. ebből a nagynénik nem engedtek. Muskátlival egvütt... Feleségem a szülőkórházban nem volt egészen öntudatánál, amikor megkérdezték: — Mi legyen akislány neve? — Zsófi... — sóhajtotta. becsípve a csillapítóktól. Így hívták a nővért. Sürgős volt az ügv. menten odakanyarította a blankettára Zsófit a nővérke. feleségem aláírásával együtt. Hivatalos „titoknak" számít a névadás, ez csak természetes. Lezárt borítékban továbbították a tanácshoz. Mint kizárólagos apa. megjelentem az anyakönyvnél, hogy beírassam a neveket. — Zsófit nevezett meg a kórház — mondta az illetékes férfiú. — Még egyet javasolhat. — öt nevet tessék beírni, de Zsófit semmiképp se. Nem sze. reoel a családi öszszeállításban. — Az anya Zsófit mondott. Itt az aláírás. Tessék. Előkotortam feleségem személyi igazolványát. saját szignójával. Kiderült a tur. pisság. valaki odarajzolta a nevét. — A kórház volt a névadományozó — mondtam szilárdan, de szelíd önmérséklettel —. Zsófiról nem tudunk. — Tessék visszamenni a kórházba, ott helyesbítsék. — Ragaszkodom mind az öt utónévhez •— makacskodtam. — Azt nem lehet. Kettőt enged a törvény. De várjon csak. — Megnézte a cédulámat. — Válasszon dupla nevet. — Éspedig? — Hát mondjuk: BAL CIMPA óvatos szemérmesen vissza-visszales. — Adélka! — szólal meg a színész. — Istenem, hogy megöregedett! — sóhajt, és hátrasimítja ritkás ősz haját Egyszeriben megfeledkezik a pimasz szervizről és következik a „sztori". — Elhiszed, hogy én valamikor, alig néhány évtizede, halálosan szerelmes voltam belé? — Adélka csodaszép volt Az alakja, az arca. tetőtől talpig minden egyes porcikáia, de a szeme .... a szeme... öregem, a szemének valóságos varázsereje volt Ha valakire ránézett sűrű pillái alól az a sötétkék szempár, annak a férfinak nemcsak a szívverése állt meg, de a hangja is elakadt amint ezt az imént is tapasztaltad. habár.... szóval, múlik az idő. Az a dolga, nem igaz, he-he-he... — Főiskolások voltunk. a Julius Caesarban statisztáltunk. Adélka Caesar apródja volt. és „egy" a tömegben. Amikor Caesar közeledett, kiáltanunk kellett, hogy „Éljen Caesar!" Én kiáltottam is mindaddig, amíg Caesar oldalán fel nem fedeztem Adélkát és ő nem nézett rám azzal a sötétkék szemé. veL — Egyszer az ügyelő észrevette akaratlan szabotálásomat és figyelmeztetett Nekem nagyon nagy szükségem volt a..gázsira". hát megkértem Adélkát — őszintén föltárva a tényeket —, hogy ezentúl nézze inkább a bal fülem cimpáját. Adél. ka, aki viszonozta szerelmemet megígérte. hogy teljesíti kérésemet — Valóban. A következő előadáson a bal fülcimpámat nézte. Én dupla hangerővel ordítottam: „Éljen Caesar!" A telhetetlen ügyelő azonban ismét elégedetlen volt; ez alkalommal a mögöttem álló Laci barátomat Annabella. Citadella. Pancsatantra. Nem hagytam magam. — Pancsatantra. az egy Indus mesepvűjtemény. A Citadella pedig testes várvendéglő. A marikulaőr kedélyesen hunyorított. — De ritka különleges név. Maguk ilvet akarnak. MáriaTerézia már nem egé. szen időszerű — világosított fel. Visszamentem a kórházba. hogy töröltessem a Zsófit. Szó sem lehetett róla. Beírták a rubrikába. Még egyet javasolhattam. — Ide se jövünk szülni többet! — indulatoskodtam. — Legyen, hát Irma! így lett Zsófia-Irma a lányom. A nagynénik végleg rámcsapták az ajtót Hunyadi István vette elő szabotálásért. — Aznap este Adélka azt mondta, hogy nem érzi jól magát siet haza lefeküdni, a villamosig se kísérjem. Bánatosan, magamban bolyongtam az éjszakában. Irigyen sóhajtoztam, valahányszor szerelmespár jött velem szemközt — önkéntelenül Adélkáék felé bandukoltam. Látom, az ő kapujukban is áll egy pár. vadul csókolóznak. Irigykedve néztem, s ekkor a fiúban megismertem Laci barátomat, és a lányban... És én hülye. azt hittem, hogy a bal fülcimpámat nézi! — Na, szervusz! —• nyújtja kezét sietve színész barátom, bár valószínű, hogy semmi dolga, de a vérében van, hogy poén után „el" (vagyis: távozni kell a színről). Vagy tíz méterről fordul vissza és kiáltja az utca nyüzsgésén át: Ne felejtsd megírni! Nem felejtettem.;; Sólyom László Urbán János AZ UTOLSÓ NAP Hatodik napja, hogy minden reggel együtt mennek a folyóhoz. Még egy napig tart a rőzse szétosztása, s aztán a hosszú várakozással teli tél. Várakozás?... Nem! Még ma, vagy holnap történnie kell valaminek. Ezekre a napokra várt. Már az első reggelen, amikor meglátta Teréz tekintetében a biztatást, úgy indult el, hogy vagy a ladikot borítja fel a folyó közepén, vagy a vesszővágóval teszi meg... Most is ott megy előtte néhány lépésre Teréz férje, Péter, úgy, mint azon az első reggelen. Akkor és azóta minden hajnalban így mennek. Az első reggel elmúlott. Nem tehette meg, mert a túlsó parton a füzes szélén várakoztak mór rájuk az emberek. A ladik halk rejtelemmel csíkolta a vizet. A pöntyögő, kis hullámok játszadozva menekültek a ladik oldalától lefele, délnek. Meg sokan is voltak azon a napon. Hazafelé jövet nem alkalmas, mert mindig akad átkelő, aki nem gyalogol fel a kompig, hanem bekéredzkedik a gátőr ladikjába és aztán egész héten nem ketten, hanem hárman vagy négyen jöttek át a folyón és mentek az árterületen át a falu felé, haza. Otthon, amikor esznek, vacsoráznak, ismét érzi Teréz közelségét. Hányszor úgy megy el mögötte az asszony, hogy melleit a tarkóján érzi, a nyakát simogatják. Tegnap is egyszeriben elöntötte valami melegség, úgyhogy percekig alig ment le egy falat a torkán. Szemben az asztalnál ott ül Teréz embere, Péter. Eszik, fel sem néz,.. Talán tudja !s. hogy ml történik körülötte. Ha nem ís bizonyosodott még meg, de sejtheti... Munkába menet, nem egyszer már példázgatott, persze mindig másra vonatkoztatva. Még a nyáron észrevehetett valamit A fűkaszáláskor, amikor az ebédet hozta nekik Teréz, Péter furcsa tekintete beleszúródott az asszony arcába, aztán meg őrá tekintett. Teréz legtöbb esetben előttük vetkőzött le. A fürdőruhája, a nyári ruhája alatt mindig rajta volt és ahogy lekerült a ruha róla, hátra se nézett, ment a folyóba. Mikor a két ember a nyárfa alatt megebédelt, mindketten elnyújtóztak az illatozó szénára azzal a szándékkal, hogy szundítanak egyet. A megnyugtató déli álom azonban csak egy esetben fészkelt meg Péter szemén. Ez elég volt arra, hogy az ébren maradt villogó férfiszem találkozzon a folyóból visszatérő asszony tekintetével. És Teréz máris úgy fordult levetni a vizes fürdőruhát, hogy a szunyókáló embere még ha fel is pislant, csak akkor vehet észre valamit, ha megfordul. Akkor se lát mást, mint azt ami előtte egyébként sem titok, de a másik férfi szemében lángot gyújtott. Ekkor már ismerték egymást Kálmán és Teréz. Az ebédutáni, nyári fürdések azonban mindig a közös titok elfojtott tüzét szították mindkettőjükben. A tekintetek értelmesebben szólítanak, mint a beszéd. Hívnak, vagy kérnek, olykor könyörögnek, aztán meg hirtelen gyűlöletbe' csapnak át az elégedetlenség, a dac, a gúny villanása megperzseli az arcát annak, akire ráhull az aszszonyszem égető sugara. Ma reggel is felesillant Teréz szeme, amikor ajtót nyitott. A pillanat töredékében össze is ért a kezük. Aztán a már megszokott jó reggelt lebbent közéjük meg Péter, aki most is, mint az elmúlt napokban, a sapkájáért nyúlt, felvette a bundáját és már indultak is. Ez a tenyérnyi idő azonban elég volt arra, hogy Teréz szemében a találkozás pillanatában fellobbant öröm ragyogása átváltozzék valami dacos, követelőző elégedetlenséggé. Most itt megy előtte Péter. A kissé görnyedt járásban ott hordja a húsz évvel idősebb terhét Hallgatnak. A füzesek még nem látszanak. Alacsony, szürke felhő telepedett a környékre. Pedig már nincs messze a folyó.;: Mintha ködölne is. Most, most felfordulhat a ladik, villant át Kálmán agyában. A jéghideg vízben aztán egyikük elmerül ... Péteren vastag, félbunda... A nyáron, amikor azon a vasárnap délutánon hárman együtt fürödtek és átúsztak a túloldalra, Péter nagyon lihegett Nehezére esett. Teréz úgy ugrott a partra, mint egy csitri. Olyan volt Péter mellett mintha nem a felesége, hanem a lánya állt volna ott... A nyár minden titkával elillant Elvitte az erdő nyújtotta árnyak titkos alkalmát. A lombtalan erdő alatt a ladik ott hallgatózik a fánál. ahova az este kikötötték. Megálltak. Péter a bundazsebből előveszi az üveget. Megkínálja Kálmánt aki előbb azt mondja, jó kézben van. Amikor mindketten meghúzták az üveget, elindultak a töltésoldalban, le a ladikhoz. Meglepődtek. A ladikban egy kiszolgált kosár lapult. A vesszőfedele rá volt drótozva. Nem úgy, hogy nem lehetett volna felbontani, ha valaki nagyon akarja, hanem úgy látszik csak azért volt ráerősítve a fedele, mert igy akarják a tartalmát megóvni. A két férfi egymásra nézett, de nem szólt semmit. Tudták, hogy valaki az ismerősök közül valamit a túloldali rokonsághoz visz és előttük már átment a ladikkal és arra számít, hogy ha nem ér vissza, akkor a vesztegelő ladik tulajdonosa átviszi a kosarat, mert igazán mindegy, hogy egy kosár teherrel, vagy anélkül kelnek át a folyón. Ha nem hozzák, akkor majd visszajön érte. Vagyis, mindenképpen átkerül a kosár a túloldalra. Kálmánon erőt vett az izgalom. Arra gondolt, hogy a kosár még segítségére lehet... De hogyan, hogyan?... Majd benn a folyó közepén, majd szól Péternek, hogy tegye arrébb, mert akadályozza az evezésben... Ha feláll a ladikban és előbbre viszi a kosarat, akkor... a kosár még jó igazolás lehet a felforduláshoz. Péter ahogy szokott, most is a ladik orrába ült, szemben a vízzel. Kálmán meglökte a ladikot és amikor már vízen volt, ő is beleugrott. Kimért mozdulatokkal mártogatta az evezőt. Ekkor vette észre, hogy a folyó felett eloszlott a köd, tisztul, a látás a vízen. Valami keserűség fuV M 1 1