Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-21 / 244. szám

FILMSZEMLE UTÁN Aki az elmúlt esztendőkben figyelemmel kísérte a pécsi filmszemlék eseményeit, emlékezhet rá, hogy e rangos és az idők folyamán egyre jelentékenyebbé váló találkozók vitái mindig nagyon elevenek, izgalmasak és fontosak voltak. Tavaly például Kása Ferenc Dózsafilmjének forgatókönyvén csaptak össze az indulatok, azelőtt pedig az új magyar film „aranykorának" összefoglalását adta a kétnapos eszmecsere. Idén elmaradt a vita. Formálisan ugyan megrendezték, részt is vett rajta minden vendég, de vita, igazi vita sehogyan sem alakult ki. Elhangzott több tartalmas, akár vitaindítónak is felfogható felszólalás, de a vélemények összecsapása egyiket sem követte. Ennek a Pécsett váratlan és szokatlan fordulatnak egyik oka volt — erre maguk a felszólalók Is rámutattak —, hogy a két vezető, Rényi Péter Kérdező kor—kérdező „ film és Vitányi Iván Pályakezdőink valóságlátása című referátuma a jelenlevők véleményével egyértően fogalmazta meg tételeit. Nem volt tehát min vitatkozniok a szemle vendégeinek. De nemcsak Ilyen értelemben, nemcsak emiatt, hanem azért sem, mert az eddigi pécsi viták az új magyar filmnek arról a típusáról, amely az utóbbi esztendőkben formfálódott ki és legjelentősebb alkotásaiban világhírűvé vált. tulajdonképen minden lényegeset elmondtak már. A részletekről természetesen lehetne még tovább beszélgetni-vitatkozni, de fontos, meglepő újdonságot erről a filmtípusról már aligha tudna valaki is mondani. A vita szempontjából tehát lezárttá vált ez a filmtípus, De nemcsak úgy. Vitányi Iván egyebek közt arról beszélt, hogy pályakezdő rendezőink filmjei azért sem tudtak találkozni a közönség nagy rétegeivel, mert ezekben a filmekben sok az ismétlés; a nézők számára mintegy úgy tűnhetett, hogy különböző címeken ugyanazt a filmet látják, mindegyikben ugyanarról van szó. Vitányinak ehhez a kétségkívül találó megállapításához kapcsolódott Kovács András felszólalásának egyik mozzanata. Kovács András, aki egyébként a vitát vezette. arról is' beszélt, hogy filmművészetünknek most már ideje „új mondatba" kezdenie, különben kénytelen lesz önmagát ismételni. Ennek az új mondatkezdésnek az igénye, követelése nem elsöprő erővel jelentkezett a szemlén, nem ez állt a középpontban. Mégsem túlzás, ha a szombaton véget ért egyhetes találkozó tapasztalataiból legfontosabb tanulságként ezt az újdonságot emeljük ki. Nem képtelen, hanem nagyonis reális kívánság ez. A pécsi szemlén a versenyfilmeken kívül bemutatott legújabb magyar filmek — Virágvasárnap, Nagy kék jelzés, Sziget a szárazöldön, Szemüvegesek, Isten hozta, őrnagy úr — többségükben ugyan a régi típushoz tartoznak, tehát a mondatkezdését szükségességét emelik ki, magukban hordva az ismétlés terheit és veszedelmeit. De volt közöttük olyan mű is, amely már a továbblépés lehetőségeit, egyik járható útját mutatta meg. Ez a film Fábry Zoltán alkotása, az Örkény István Tóték című regényéből készült mű. az Isten hozta, őrnagy úr volt. Fábry új filmje nemcsak azért bravúros remeklés, mert semmiféle ismétlésnek nyoma sincs benne, hanem mindenekelőtt azért, mert ragyogó szintézise a művészi és a populáris törekvésnek. Fábry ezzel a filmjével megoldotta ami nálunk reményteII holtak nem vénülnek A filmet tegnap este Szegeden, az NDK jubileuma alkalmából, díszbemutatón vetítették le a Szabadság-filmszínházban. Az előadás előtt dr. Dömötör János múzeumigazgató NDK-filmdelegációt mutatott be a nézőknek. Székely Katit, a New Yorkban született magyar származású színésznőt, W. Kernickét, a drezdai rajzfilmgyár igazgatóját, valamint Wemer W. Wallroth rendezőt, akinek Flórián kapttany című filmjét csütörtöktől vetítik. A holtak fiatalok maradnak. Ez a címe az ismert írónő, Anna Seghers regényének és a belőle készült DEFA-filmnek is — a plakátokon és a Szabadság mozi vásznán megjelenő feliratot nálunk fordították. Mindez persze mellékes, hiszen a holtak valóban nem vénülnek, ami viszont fontosabb, Joachim Kunért rendező műhelyében az élve maradó szereplőkön is legfeljebb néhány barázda a homlokon, meg ősz hajtincsek jelzik: majd három évtized múlik át rajtuk. Valamivel a film is hosszabbra nyúlik a hagyományos időkereteknél. Ha szigorú szemmel maradunk, őszintén be kell vallani, a film nem sikerült. Ám tárgyilagosan is illik előbb felemlegetni rendkívüli nehézségeit: történelemben oly zsúfolt emberöltőt átfotografálnl úgy, hogy egyszerre feleljen meg a dokumentumhúség és a játékfilmi cselekményesség szempontjainak — szinte lehetetlen. A legnagyobb alkotóegyéniségek intuícióit igényli. J. Kunért nem mert vállalkozni az elvonatkoztatásra, nem merte elejteni a regény fonalát, mi több, a kelleténél is szorosabban vigyázott rá. így futólépésben szaladt végig a német történelemkönyv 1918—1945 közé satúzott fejezetein, az első világháború végétől, a második végéig, s legfeljebb annyi ereje maradt, hogy múló képi szimbólumokkal érzékeltesse a porosz és SS-egyenruha hasonlatosságait. a két háború értelmetlenségének rokonságát. Ezek a jelképek a film legsikeresebb kockái, közöttük egy idézettel, Eizenstein Patyomkin páncélosának híres lépcsősor-jelenetével. A film egészének tapasztalatai utólag talán magát a rendezőt is meggyőzhették, ezekre kellett volna építenie. Mert ami a történelmi lecke mellett erősen vázlatos kivonatként a regény cselekményét ismerteti, nem lehet több enervált reprodukciónál. A szereplők közül Barbara Dittus (Marié) finom szálakból is erőteljesen jellemzett anya-alakja marad emlékezetes. N. I. lenül megoldhatatlannak látszott, a művészfilm és a közönségfilm ellentétét. Fábri úgy vitte filmre Örkény groteszk tragikomédiáját, hogy nem groteszk, a fantasztikus, hanem a reális elemeket erősítette benne, s ennek eredményeként sajátos világú filmjének groteszk, abszurd elemei sem okoznak majd a nagyközönség számára semmiféle nehézséget. A következő hónapok nagy sikere egészen biztosan ez a film lesz. A magyar filmművészet „új mondatának" megfogalmazása tehát annyira nem reménytelen, hogy kimondása. a feladat teljesítése, tulajdonképpen már megkezdődött. Ez az idei, egyébként már ötödik, pécsi filmszemle legnagyobb és legfontosabb tanulsága. Ökrös László Elhunyt dr.Buza László Életének 85. évében elhunyt Búza László akadémikus, a Szegedi József Attila Tudományegyetem nemzetközi jog tanszékének a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett volt tanszékvezető egyetemi tanára. Búza Lászlót a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti. Temetése október 24-én, pénteken 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. * A köztiszteletben álló dr. Búza László hosszú időn át végezte oktató-tudományosságát Szegeden. Jogászok sokaságát nevelte, s egykori tanítványai között ma már egyetemi oktatók, tanárok is vannak. Dr. Búza László ereje legjavával vett részt a szegedi közéletben, szavai, alkotó gondolatai és cselekedetei hozzájárultak a szocialista haladáshoz. Éveken át közmegelégedésre töltötte be a Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága elnöki tisztét. Halála fájó veszteség. A Tragédia — képernyőn Szinetár Miklós különleges megfogalmazási sajátra törekvését, annak hatáselemeit immár többször figyelhetjük, elemezhetjük a képernyő előtt. Lehetetlen nem észrevenni. Vasárnap este Az ember tragédiájának tévéváltozata közel két és fél órán át adott ismét alkalmat rá. Ez a megfogalmazási saját, ez a kifejezőképesség tudatosan vallja a televízió önálló, társmúvészeteitől elkülönböző lehetőségeit: anynyit (és akkor) vesz át a film, a képzőművészet, a színház és a zene szféráiból, amennyi (és amikor) éppen elég a képernyő magavilágának megfogalmazásához. Amikor a film eszköztárából válogat, éppoly egyértelmű tévéalapállásból teszi, miként a színház belEvadnyitás Ijlií Az évadnyitó filharmóniai hangverseny kapcsán mindenek előtt hadd mondjak köszönetet — a város zenei, egyáltalán kulturális életét szívügyüknek tekintő szegediek nevében — azoknak a szerveknek, amelyek a már évek. évtizedek óta óhajtott, s a nyár, folyamán létrejött Szegedi Szimfonikus Zenekar megteremtéséért fáradoztak: a Csongrád megyei, valamint a Szeged városi Pártbizottságnak, a Városi Tanácsnak, a Művelődésügyi és a Pénzügyminisztériumnak, s mindazoknak, akik — ha csak egy igenlő mondat erejéig is — kapcsolódtak ahhoz az akcióhoz, melynek eredményeképpen vasárnap délelőtt a Szegedi Nemzeti Színházban telt ház előtt, átütő sikerrel mutatkozhatott be az új, önálló szimfonikus zenekar. Az együttes létrejöttének puszta ténye is annyira előremutató és örvendetes, hogy ma még felmérni is nehéz jelenőségét, súlyát. Egy azonban máris biztos: vasárnaptól kezdve ez a zenekar lett Szeged zenei életének legfontosabb bázisa, s ez lesz — annak kell lennie! — az a kollektíva, amely leghivatottabban reprezentálhatja a muzsikáló Szegedet az ország, s talán majd néha-néha a külföld előtt. Mert ha még vannak is gyengéi — a kürt és a hegedű szólamban például megfelelő játékosok hiányában nem sikerült ez ideig minden státuszt betölteni — máris összehasonlíthatatlanul jobb, mint a Bartók Béla Filharmonikus Zenekar volt, s máris nyugodtan felveheti a versenyt bármelyik „vidéki" együttessel. A bemutatkozó hangversenyen nyújtott teljesítmény legalábbis azt igazolta. Nagyon szépen kidolgozott, áttetsző hangzású, színdús előadásban hallhattuk Mendelssohn: Hebri<iá/c-nyitányát és igen megbízhatóan látta el a zenekar a Mendelssohn: Hegedűverseny „kíséretét". A versenymű szólistája Kocsis Albert volt, akinek ez a mű egyik legjobban kidolgozott és nagyon sokszor játszott • repertoár-darabja. A szépen megoldott első tétel után nagyon összefogottan és megindítóan játszotta a lassú tételt. A harmadik tételből is legfeljebb a virtuozitás, a csillogás örömét hiányoltam egy kicsit, bár tudom, hogy ez lélektani okokból, inkább az esti hangversenyek sajátja. Liszt: Esz-dúr Zongoraversenyét Szabó Csilla szólaltatta meg, harmincnyolcfokos láza ellenére is tökéletes biztonsággal, átütő sikerrel. S talán még a koncertnél is szebben a ráadást: Chopin e-moll Keringőjét. A hangverseny befejező darabja Liszt szinte alig játszott Hungária című szimfonikus költeménye volt. amely ha nem Is anynyira jelentős mű mint például a Les Preludes, nemes zenei anyagával és sok szólisztikus állásával — hadd emeljem itt ki Várnagy Lajos szép hegedű szólóját — kitűnő lehetőséget nyújt a jó zenekari-hangzás, s különösen a tiszta intonáció megteremtéséhez. Valószínűleg többek között ez is vezette Vaszy Viktort, a hangverseny dirigensét, a zenekar vezetőkarmesterét, amikor a darabot műsorra tűzte. Mert tudnunk kell. hogy Vaszy Szimfonikus Zenekar bemutatkozása Viktor — aki a zenekar szervezéséből is igen, komoly részt vállalt — újult erővel és nagy-nagy ambícióval látott hozzá, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekart egy mindenkor színvonalasan muzsikáló, ütőképes együttesé gyúrja. Ehhez a munkához kívánunk Neki és a zenekar minden egyes tagjának sok erőt és kitartást, a közönségnek pedig sok, a vasárnapihoz hasonló szép hangversenyt Vántus István só, zárt, lesarkított világával közös elemeket is tévészempontból alkalmazza. Így Madách emberpárja hol tablóképek, illusztrációs hátterek között járja be a történelmet, hol meg eltűnik ez a „csináltság". természetes, életszerű közegben mozog. Az ansamble-műfaj, ez a megfogalmazás, az önkiíejeződés lehetőségének ilyen széles skálájáról igényelt módszere mindig a kimondott szó, a madáchi gondolat megvilágítását, feltétlen reflektorozását szolgálja. Amiből egyenesen következik; a Tragédia tévéváltozata intellektuális, tehát gondolati ihletésű, így a szerző szándékának szellemében áll. Szinetár Miklós azt a látszatra furcsa paradoxont akarja bizonyítani, hogy a Tragédia képernyőre, pontosabban képernyőre is készült. Javára mondassák: nagyjából elhisszük neki. Lucifer Mensáros László volt, aki személyében egymaga is jelezni tudja a rendező szándékát — noha ez a sátán nem „élesztője" az örök tagadásból a szebbre, jobbra, többre serkentő igyekvésnek. Ez a sátán inkább elgondolkodtat a tagadás realitásain, józanságán, már-már központi kategóriává emeli a kétkedést. Talán a színészi kvalitások. pontosabban érettségi fokozatok közti eltolódás teszi, hogy az egyébként tehetséges Huszti Péter Ádámja és Moór Mariann Évája képtelen fölé emelkedni. Szép törekvéseiben — a Bánk bán után a Tragédiával — ismét lépett egyet a televízió, előre. Nlkolényi István Szeged szobrai Az áldást hozó Tisza A lottó jutalomsorsolása Az október 20-án megtartott lottó Jutalomsorsoláson az „Extra" lottószelvények vettek részt. A gyorslistában x-szel megjelölt szelvényszámok 2000 Ft-os, a xx-szel megjelöltek 5000 Ft-os, a xxx-szel megjelöltek 10 000 Ft-os vásárlási utalványt, míg a megjelölés nélküli számok 1000 Ft-os vásárlási utalványt nyertek. 54409382, 54410222 XX, 54411814 X, 54429384 XX, 54426861 X, 54428289 X, 54432051 X, 54434800 X, 54448705 XX, 54458729 X, 54461443, 54471047, 54495606 X, 54504386 X, 54541567 X. 54544400 XX. 54550391 X, 54554201 X, 54575515 X, 54584740 X, 54590096 X, 54 595318, 54599593 X, 54599992 X, 54022679, 54529468, 54640269 X, 5-5652503, 54655808 X, 54657731 XX, 54057802 X, 54658680 X. 54676980 X. 54689523 X, 54699744, 54705662 XX. 54714816 X. 54714906 X. 547163G5 X. 54717679 XX, 54719959 X, 54720133 XX. 54728011, 54734263 X, 54734523 X, 54762822 XX, 54782911 XX, 54784916 X, 54786047 X, 54700011 XX, 54794817 XXX, 54803380 X, 54805183 XX, 54806396 X, 54816637 XXX, 54818226, 54850578, 54861021, 54862513 X, 54869784 X, 51870199, 54873470 XX, 54074472 X. 54877014 XX. 54880040 XX. 54880303 X. 54881095 XX, 54882248 X, 54889455 X. 54891808, 54893988 X, 54895693 X, 54916711 X, 54920635 XX, 54923024, 54924537, 54934547 x, 54939168 XX, 54940401 XX, 54943803, 34949528 XX, 54950829, 54956770 x, 54959364 x, 54970572 XX. 54970898 XX, 54978491. 54984188, 54991941 XX, 55001834 X, 55017505, 55018471, 55026551 XX. 55035515 X. 55037338 XX, 55037339 XX 55037627. 55042702 XX, 55043225 X. 55045846 X, 55068677, 55083437 53087898 X, 55102880 XXX, 55102885. 55117977 XX, 55121367 X, 55122397 X 55122752 X, 55126526 XX. A nyertes szelvényeket november 10-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest V„ MUnnich Ferenc u. 15.). A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetié ges hibákért felelősséget nem vállalunk, (MTft (78.) A városi tanácsháza előtt álló — Szeged egyik szimbólumaként ismert — alkotás, az áldást hozó Tisza bronzszobra. Pásztor János alkotása a neobarokk stílus jegyében készült. KEDD, 1969. OKTÓBER 31. DÉLmBYÁRORS/ÁG 1