Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-10 / 209. szám

Felszabadulási pályázat —— • Ördögök és emberek Bekttldle: Ifj. Horváth József Tatabánya. Kond vezér u. 1/5. Amikor elindult a tanyáról, sötét volt még. de az ég már sápadozott, A hűvös szél megborzongatta vékony, agyonmosott ruhával fedett testét, összébb húzta vállán a kendőt. Az ároknál jobbra fordult és a füzfás vízparton folytatta útját. Pirkadt már. amikor a falu alatt kiért a kövesútra. A falu felől egy szekér közeledett. Megállt. — Dicsértessék... — köszöntötte a kocsist. — Hová? — kérdezte az, miközben megállította a lovakat. — Szegedre. — Ülj föl! Zsombóig elviszlek. Felült az ember mellé. A garabolyl a térdére tette, a lovak újból megindultak. — Nem a B. Jani lánya vagy? — De. igen. — Jól megnőttél. Gyereked lesz? — Az. — Mikorra várod? — Karácsonyra. — Ugye téged Marinak hívnak? — Annak. — Hát így lányom::; Nem szabad ám ilyenkor... Fontos menni? — Az uram megsebesült. Ahhoz... — Az más. Ahhoz kell:;. Súlyos? — Nem tudom. A szomszéd Terka hozta a levelet ö azt mondta, hogy a karján ... Magyar katonai teherautók hosszú sora jött velük szemközt Az út szélére húzódtak. — Ogy beszélik — szólalt meg elgondolkodó hangon az ember —. hogy Makón bent varrnak az oroszok. — De Ide csak nem jönnek!? — Ijedezett Mari. — Hát?i;.: A teherautók elhúztak mellettük. A kocsis gyorsabb ügetésre ösztökélte a lovakat. Zsombótól gyalog ment tovább. Dorozsmánál járt mér. amikor távoli dörgést, morajlást halott. Meggyorsította lépteit A vasúti átjárótól már csak nehezen haladt előre, mert a német és a magyar katonai járművek, a menetelő fáradt katonák az egész úttestet elfoglalták, A dörgés, mint nyári zivatar után a távoli égzengés, szünet nélkül hallattszott A kórház előtt gépkocsik, 'ovaskocsik. szaladgáló katonák. hadonászva kiabáló tisztek, ápolónők kavargó összevisszaságát találta. Csak nagy nehezen tudta meg, hogy a sebesültek egy részét. köztük az urát is elszállították. Sírva, halálosan elfáradva indult haza. Gondolatai teljesen lefoglalták. Csak. amikor már vagy két kilométerre volt Zsombótól, akkor túnt föl neki, hogy Dorozsmától az egész hosszú úton egyetlen lélekkel sem találkozott. Talán csak azért volt különös, mert Dorozsma felöl egy katonákkal teli német teherautó közeledett. Arra gondolt, hogy jó lenne, ha elvinnék őt is. Megállt és a garabolyt a földre téve várt. Az autó teljes sebességre! közeledett. Jól látta, hogy a söfőr feléje irányítja n kocsit. A veszélyre csak akkor ébredt rá. amikor meglátta a kormány mögött ülő német arcát. Az ördögi ábrázaton kéj. őrület, a savós zínú szemekben veszettség lángjai lobogtak. S az autó, mint valami óriás szörny, ott magasodott előtte. Szinte megbénult. Ügy érezte, képtelen megmozdulni. Aztán, amikor már C6ak két méter választhatta el a kocsitól, a biztos haléitól, mintha valami Ismeretlen erő kapta volna fel. az árok felé ugrott. Még hallotta a kosár reccsenését. a katonák hahotáját, de azt már nem érezte. amikor végigvágódott az árok mélyén. Arra tért magához, hogy kegyetlenül fázik. Körülötte csend és sötétség volt. Lassan minden eszébe jutott. Feltápászkodott. Aztán, ahogy lépni akart. Iszonyatos, görcsös fájdalom hasított a testébe. Kiáltani akart, de csak valami szánalmas nyöszörgésre futotta erejéből. Összegörnyedve, négykézláb mászni kezdett Zsombó felé. , Örák múltak cl, én még mindig elérhetetlen messze volt a község. Amikor odaért a feszülethez, végképp elfogyott minden ereje. A fára szegezett pléhkrisztus ott magasodott görcsöktől elgyötört teste fölött. — Sztoj! — hallotta. Vakító fény vetődött rá, majd egy addig soha nem látott ruhába öltözött, géppisztolyos férfi lépett hozzá. Barna, furcsa arcából, ferdevágású szemek vizsgálták, nézték kíváncsian. Aztán még egy. — Oroszok! — kiáltott benne a felismerés. A két orosz pergő nyelven beszélt valamint, majd egyikük elrohant. A másik letérdelt mellé és valamit beszélt. Kis idő múlva viszszajött a másik ls egy dunyhával a kezében. Leterítette, és mind a ketten megfogták őt. majd óvatosan felemelték. Abban a pillanatban minden addiginál nagyobb fájdalom hasítotet bele. Felsikoltott. A lámpa fényében látta a két komikusan ijedt arcot. Utolsó gondolata önkéntelenül is az volt: milyen katonák ezek. ha még egy aszszony sikolyától is ennyire megijednek? Aztán úgy érezte, zuhan egy mély. sötét szakadékba... A kórházban egy Idős. jóságos arcú nővértől tudta meg, hogy az oroszok vitték be és még vért is tőlük kapott. mert a koraszülés következtében sok vért vesztett. Mester és tanítvány Kevlczki Istvánné • oagylócl szövőnő népművész, számtalan kiváló dolgozd és egyéb jelvény tulajdonosa. Legnagyobb vágya, a „Népművészet Mestere" kitüntetés hiányzott. Alma telJesUlt, idén megkapta a kitüntetést. A Szécsényl Háziipari Szövetkezetnek dolgozik, jelenleg faliszőnyeget sző, de a rendelésnek megfelelően szalvétákat, szádá- jjpfg; kat, szőtteseket, konyhagarnitúrákat stb. ls készít. Tresó Mária VIII. osztályos kislány gyakran felkeresi otthonában, hogy ellesse a mesterséget. Tabi László: daliás idők PESTI UTCA — SORSTRAGÉDIA EGY FELVONÁSBAN Ez a dráma a Visegrádi utca és a Sziget utca sarkán játszódik, fényes nappal, 1945 májusában. Sem máskor, sem máshol nem történhet meg! Feketekalapos (a falhoz támaszkodva áll az utcán): A ruhás (karján egy férfinadrággal el akar menni előtte): Feketekalapos (karonfogja, megállítja): Mit kér? A ruhás: Hagyjon jő ember, nem eladó. Feketekalapos (erélyesen): Nem azt kérdeztem, eladó-e vagy sem. Azt kérdeztem, mit kér érte? A ruhás: Ugyan kérem! Vasalni viszem Ide a szabóhoz. (Tovább akar menni.) Feketekalapos (még erélyesebben): Ne vitázzunk sokat! Négyszázhúsz és kész. A nadrág kopott. Azt hiszi, milliókat ér? A ruhás (ordít): Nem eladó! Nem eladó! Viszem vasaltatni. Zöldkalapos (jön, megáll): Mit kér az ipse? Feketekalapos: Négyszázhúszért nem adja. Zöldkalapos (felháborodva) : Négyszázhúszért nem adja? Le kell bunkóznl az ilyen gazembert! Ezek miatt van a nyomorúság! (A ruháshoz.) Négyszázötven. Na? A ruhás: A ménkű csapjon magukba! Nem értik, hogy vasaltatni viszem? Zöldkalapos: Na és? Azért még nem kell sarokházat szereznie rajta! A ruhás (toporzékol): De én nem adom el. (Sír.) Értsék meg, hogy vasaltatni viszem! Barnakalapos (jön, megáll. Zöldkalaposhoz): Mit kér érte a hapsi? Zöldkalapos: Négyszázötvenért nem adja. Barnakalapos: Micsoda? És maguk nem hívnak rendőrt? Fel kell akasztani az ilyen csibészt! Az első lámpavasra! Ezek miatt van a nyomorúság! Ezek szipolyozzák a vérünket. (A ruháshoz.) Maga piszok! Maga aljadék! (Kiabál.) Rendőr! Rendőr! (Hirtelen nyugodtan.) Négyszáznyolcvan. Na? A ruhás: Értse meg... Vasaltatni viszem, nem eladó. (Menni akar.) Feketekalapos (visszatartja): Hallja, maga piszok fráter... Másnak egy nadrágja sincs, maga meg a karján is visel egyet! Azt hiszi, lehet ezt egy demokráciában? Zöldkalapos: Biztos, hogy nyilas volt! Barnakalapos: Vagy zsidó! Feketekalapos: Mételye a társadalomnak! Ki kell irtani az ilyet! Zöldkalapos: Fel kell koncolni I (A ruháshoz.) Azt hiszi, maga senkiházi, hogy szívhatja a dolgozók vérét? A ruhás: De én nem akarok szívni semmit. Viszem a szabóhoz... Barnakalapos: Az a világ elmúlt. Szürkekalapos (jön, megáll): Mit kér érte a pasas? Barnakalapos: Négyszáznyolcvanért nem adja. A ruhás: Mert viszem a szabóhoz. Szürkekalapos: Hallja, maga szemét! Azért, mert a szabónak több pénze van? Mert a szabó valutázik? Magának köszönheti az ország, hogy itt tartunk! Zöldkalapos: Az emberiség salakja! Feketekalapos: Sterilizálni kellene az ilyen hiénát. (Leköpi.) Barnakalapos: Süljön kl a szeme! (Leköpi.) Szürkekalapos (gyomron vágja): Nesze, te piszok! Majd adok én neked feketézni! Te pióca! Pfuj! (Leköpi.) A ruhás (kitépi magát és elrohan): Feketekalapos és Zöldkalapos (utánarohannak): Barnakalapos (Szürkekalaposhoz) : Látja, Amerikában ez lehetetlen... Ott meglincselik az Ilyet! A tulaj (jön balról, alsónadrágban) : Bocsánat, uraim... Rettenetes tragédia történt velem ... A barna nadrágom kint lógott az előszobában ... Valaki elvitte... Könyörgöm, nem láttak egy embert a nadrágommal? Az én drága szép nadrágommal? Barnakalapos (mutatja): Ebben a percben ment el arra. A tulaj (utánarohan): Jaj, Istenem! Barnakalapos: Na? Ehhez mit szól? Lopta és mégsem akarta eladni! (Folytatjuk.) Teszt a Technikában A termékminősítésnek egyik rohamosan terjedő módszere az elemző, összehasonlítható vizsgálat. Idegen szóval: a teszt Ilyen tesztet hajtott végre a TECHNIKA c. népszerű újság, összevetve a hazai piacon kapható két legismertebb mosószer, hasonló rendeltetésű és külföldön agyonreklámozott termékekkel. Az érdekes, tanulságos vizsgálatsorozat eredményeit a szeptemberi szám közit A nyári riportútjaikról visszatért tudósítók szinte az egész világról hoztak beszámolókat a TECHNIKA olvasóinak. A címoldalon „A közlekedés holnapja" címmel olvashatunk érdekes írást A rohamosan teret hódító gázfűtés-gáztüzelés bevezetési lehetőségeit elemzi a TECHNIKA szeptemberi számának legterjedelmesebb bőszámolója. Megismerkedhet tünk a lézerek legfrissebb al* kalmazási lehetőségeivel, a lézerpörgettyűvel. „Magnósok figyelmébe" címmel a mágnesszalagos hangrögzítés újdonságairól közöl cikket a lap. Két nézetben | ft^y janicsárok (94.) Ott maradok az útszélen gyalogosan, reszkető, gyönge lábon cipelem magam. És hogy sajnálom magam! De hát nincs okom? Ótvar ez rajtam. Viszket minden porcikám. ott is belül, ahol vakarni sem lehet. És az idegeim nem képesek elfáradni, hogy már ne tudnák kötelességüket teljesítve agyamba hordani a szúró ingereket. Betyárul jól megkonstruált pályák. Mintha acélsodronyból fonták volna. S nekem ki kelt állnom a próbát. Rettenetes próba. Ha Joli egyebet nem tesz — soha nem tudom meg —. mert én oda el nem tudok jutni, hogy leskelődjek, akkor ls embertelen próba. Tudhatja, ki vagyok én. Tudhatja, hogy nem vagyok a polgári próbák embere. És rávesz, mert azt is tudja, hogy szeretem, ahogy még senki mást. Szülő édesanyámat sem. Vagy semmi baj. csak magamat vadítom neki a félelemnek. Csupán ártatlan beszélgetés az egész. Vagy a tolvaj fél bennem, mert amikor Joli az ő felesége volt, akkor én is megloptam Gabit? Hát most visszakapom? Gabi nem tudhatja, hogy mi történt akkor. 56 augusztusában. Vagy Joli megmondta volna? Milyen kegyetlen az élet. Amikor másnak szegezi a tüskéit, munkálhat bennünk megértés, szánalom a kínlódó iránt, de a bennünk levő szánalom és hiúság: tetszelgés. hogy mi olyan jók vagyunk, képesek vagyunk együttérezni a szenvedővel. Csüngök az ablakon, bámulom a teret, mindent látok. Gabi hatalmas, fekete Palma de lux kocsiját a szálloda előtt, a bámészkodókat körülötte. Vágtató traktorokat, tűzoltókocsit, szénásszekeret, összekapaszkodó napközi otthonosokat. a park virágaival babráló kertészeket. !égkalapacso6okat. akik most bontják fel a tavasszal lerakott Járdát. És... jól látok? Apósom, anyósom látom a fiammal sétálgatva menni a játékboltba. Minek a játék? És miért olyan sürgős? Vagy cinkosok lennének? Engem nem rúgott, nem harapott meg a ló még soha. de mellettem egy bojtártársamat csípején taszította egyszer, hogy évekig húzta utána a lábát. Hát ez a látvány, hogy anyós. após. gyerek útra kelt otthonról, lórúgas volt nekem. Mindjárt zsibbadni kezdett töle a fél oldalam. A szemem káprázott, összejátszanak. Vagy csak a véletlenek játszanak össze? Jámbor, egysejtű jószág vagyok én, hogy igazán ravasz ember módjára cselekedjek, lehet, hogy azért a primitívségem, az átlátszóságom miatt teszek nyíltan, és ezt mindjárt erénynek, becsületnek tüntetem fel. Holott hat könnyű akkor böjtölni, amikor nincs mit enni. Azaz. könnyű becsületesnek lenni az olyan embernek, aki a bonyolultabb gondolkodást, az összetettebb cselekedetek megtételére észbeli és született adottságai, műveltségi fogyatékoságai révén képtelen. Hát ez vagyok én. A szemem láttára, az én tudomásommal játszódik át feleségem a volt férje kezére. Sebesen telefonálok a szállodába. — Balogh Gábort keresem. — Egy pillanat — szól álmatlanságtól recésre kopott hangon a portás. — A kulcs a helyén, igen. Körülbelül fél órája elhagyta a szobájót. de nem mehetett messzire, a kocsi itt áll a parkolóhelyen. A kép teljes. Fél óraja elment az ö! percre levó lakásunkra. Apósék pedig éppen sétálni mentek.. A bal oldalam zsibbadt, hogy akár kést szúrhatnék bele, nem érezném. A cigaretta remeg a kezemben. Az a nyolc év előtti film. ami a mi lopott szerelmünk jeleneteit őrizgeti fejemben, kéretlenül indul el. Bezárta az ajtót, leengedte a redőnyt, széket tett elém, hogy helye legyen a ruhámnak. Nekiszántam, vacogó foga közül szólt: vetkőzz! És én tudom, és zsibbadozok. sápadozok, ahelyett. hogy a puszta törvényei szerint karót rántanék. és eléje állnék a bajnak. Nem vagyok én már a húsz évvel előtti törvények végrehajtója, s talán akkor sem voltam igazán, hiszen egy-egy pusztai bálban esett sérelemért nem szúrtam nyakon senkit, és csikós módra karikásostorral sem párbajoztam. És polgár, úriember sem vagyok, hogy még a lelkemben is másfelé nézzek addig, amíg egyetlen személyes ügyemben térdig gázolnak, ölelik feleségemet. Pipogya vagyok. Ülök. és viaskodom magamban. A számpadlása szárad, mintha ponyvával törölgette volna fel belőle a nedvet az élet. Veszteg maradok, hogyha Joli jónak találja viselkedésemet, még kerék nyomába találjon újra a szekér. Most ez a válság csak egy pillanatig tart. noha harmadik napja élek fönn a kereszten. És lesem, hogy majd elmúlik. És javamra fordítja szenvedésemért az élet a kockát. És mintha hallanám a kulcsok csörrenését. Otthon bezárták az ajtót. Engem a hideg ráz. A szám pereme földagud, elered az orrom vére. Középút nincs? Nem késsel, furkósbottal kellene hazaállítanom, hanem újra valami éppen otthon maradt tárgyért Csak egv pillanatra. Sok véletlen előfordul. Ne legyek már teljesen tutyimutyi. Ez a középút járhatónak tűnik. (Folytatjuk.) s