Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-06 / 206. szám

59. évfolyam, 206. szám 1969. SZEPTEMBER 6^ SZOMBAT Megjelenik hétfő kivé­telével mindennap, hét­köznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILLÉR yiLAG PROLETARJAI, EGYESÜLJETEK! A Szovjetunió is elismerte a Líbiai Arab Köztársaságot Líbiában az új rendszer mind kül-, mind belpolitikai vonatkozásban a továbbbi megszilárdulás jeleit mu­tatja. Külpolitikai vonatko­zásban nagy jelentőségű az a moszkvai bejelentés, amely szerint a Szovjetunió elis­merte a Líbiai Arab Köz­társaságot. Hasonló lépésre határozta el magát Kuwait, Bulgária, Kuba, Mauritánia, Libanon is. Ugyanakkor egyiptomi, szudáni és ira­ki kormányküldöttség érke­zett Tripoliba. illetve a benghazi repülőtérre. Az ország élén álló forra­dalmi tanács szabadon bo­csátotta mindazokat a mun­kás- és szakszervezeti veze­tőket, akiket a királyi re­zsim börtönözött be. A ta­nács egyébként megbeszélés­re hívta össze a Líbiában akkreditált külföldi nagy­követeket, amelyen egy meg nem nevezett fiatal tiszt kö­zölte velük, hogy szeptem­ber 9-e, illetve 10-e előtt nem nyitják meg az ország határait és repülőtereit. A tripoli rádió közölte, hogy a forradalmi tanács „fontos döntések meghozata­lára készül, amelyeket azon­nal bejelentenek majd". A rádió ezzel kapcsolatban töb­bet nem mondott. Magyar pártkiildöttség Párizsban A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására pénteken ma­gyar pártküldöttség érke­zett Párizsba. A küldöttséget Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára vezeti. A küldöttség tagjai Pullai Ár­pád, a Központi Bizottság titkára, Katona Imre, a KB tagja, a budapesti pártbi­zottság titkára, Garamvölgyi József, a KB osztályvezető­helyettese és Verők István­né, a KB külügyi osztályá­nak munkatársa. A küldöttséget a repülőté­ren René Piquet, az FKP Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára, Victor Joannes és Jean Kanapa. a KB tagjai fogadták. Ott volt Mód Péter, a Magyar Népköztársaság párizsi nagy­követe, aki a küldöttséggel egyidőben érkezett vissza ál­lomáshelyére. Nyers Rezső Minszkben A Nyers Rezső, az MSZMP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a KB titkára vezette, jelenleg a Szov­jetunióban tartózkodó magyar pártmunkás-kül­döttség pénteken Moszk­vából Minszkbe. Belorusszia fővárosába érkezett. A magyar delegáció belo­russziai látogatása során megismerkedik azokkal a ta­pasztalatokkal, amelyeket a helyi pártszervezetek a nép­gazdaság irányításán szerez­tek. Hazánkba látogat Kekkonen Dr. Urho Kaleva Kekko­nen, a Finn Köztársaság el­nöke — Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására — szeptember 26-án hivatalos látogatásra hazánkba érkezik. Korszerűbb erdő­Vásárlók vására gazdálkodást a homokon NEB-vizsgálat A régmúlt időkben, év­századokkal ezelőtt Szeged ártéri erdőségei legfeljebb ha tüzelőfát szolgáltattak. A külsőségeken az 1779-es évek elején, Ásotthalmon és Csengelén kezdték el a tölgyerdősftést. Néhány év­tized múlva, 1805—1806 kö­rül jó néhány százezer cse­metét ültettek a Felsőta­nyán, s ez idő tájt „vétetett foganatba 3000 hold beerdő­sítése" is. Az erdőgazdálkodásban bőven akad tennivaló nap­jainkban. Megyénk az or­szág legkevésbé „erdősített" megyéi között található. Termőhelyi viszonyainkban megfelelően az erdőterüle­tek elhelyezkedésére — a hullámtér kivételével — a szétszórtság jellemző. Még közösen használt területe aligha több 1200 hektárnál. Ma már egyre inkább szor­galmazzák a szakszövetkeze­tek tagjai és vezetői is az erdőtelepítést, és közös me­zőgazdasági területük, mint­egy 50 százalékára kértek művelési ágváltozást. A mezőgazdasági nagy­üzemekben az erdőgazdál­kodás a növénytermesztés legkisebb volumenű ágai közé tartozik. Az erdősítés egy százalékos. Különösen a Tiszán túli birtokokon ke­vés az erdő. A NEB-viasgá­lat az erdőgazdálkodásról és erdőhasznosításról igen lé­nyeges gondolatokat foglal egybe. Részletesen megha­tározza a további feladato­az erdőgazdaság kezelésében kat, megszívlelendő javasla­levő ásotthalmi, rúzsai, sán- tokát vet fel a területhasz­dorfalvi, sövényházi, derek­egyházi, nagymágocsi cent­rumok is csupán nagyobb erdőfoltoknak tekinthetők. Mint ahogy a Csongrád me­gyei és a Szeged városi Né­pi Ellenőrzési Bizottság ala­pos vizsgálata megállapítja, a felszabadulás után a leg­rosszabb minőségű, a mező­gazdasági használatbavétel­ből kimaradt állami tarta­lékföldeket hasznosították ilyen céllal. Homokvidékün­kön igen élesen jelentkez­nek a problémák, hiszen az erdőgazdálkodással haszno­sítható terület 12—13 ezer hektárra becsülhető. A si­vány futóhomokon a mai technológiák mellett gazda­ságos szántóművelést alig­ha teremthetnek. Fokozza a problémát, hogy mintegy 6 ezer hektárnyi terület a mezőgazdasági szakszövetke­zeteké. Viszont e gazdaságok nosításban — így a megle­vő, főleg nemesnyárasok védelmében Tavaly az iparifa árának emelése az eddigi vesztesé­ges gazdálkodás helyett nyereséget eredményezett Ebből következik, hogy a magas nyereség több prémiu­mot és nagyobb nyereség­részesedést hozott a dolgo­zóknak. Vonatkozik ez a Csongrád megyei állami er­dőgazdaságra is. A követke­ző éveket azonban igen kedvezőtlenül ható ténye­zők befolyásolják, terhelik, ezért a fakitermelés költsé­gei csak úgy csökkenthetők, ha összevonják a kivágni való területeket. A vizsgá­lat kitér az üzemek közötti kapcsolatokra is, sürgeti a sövényházi Árpád-emlékmű környékének őshonos, repre­zentatív fafajokkal történő telepítését Kapunyitás a Budapesti Őszi Vásáron Pénteken reggel 9 órakor kintik. Ezt a felismerést és voltak, de néhány dolgot ki­ünnepélyesen megnyílt a az érdeklődés növekedését fogásoltak. így pédául azt második Budapesti öszi Vá- jelzi, hogy a kiállítók szá- hogy a bemutatott terméke­sár. A megnyitó ünnepsé- ma kétszerese a múlt évi- ket nem vehették meg és gen megjelent Tímár Má- nek — mondotta egyebek számos cikkről hiányoztak az tyás, a Minisztertanács el- között. árcédulák. Ez évben — bár nökhelyettese, Bondor József — A második Budapesti a vásárnak nem ez az alap­építésügyi és városfejlesztési, öszi Vásár szervezői figye- vető hivatása — a rendezők, dr. Lévárdi Ferenc nehézipa- lembe vették a tavalyi ta- a szervezők megsokszorozták ri, Nagy Józsefné könnyű- pasztalatokat és újdonsággal a vásárlási lehetőségeket, ipari, Szurdi István belke- is szolgálnak a látogatóknak. Feltételként közölték a kiál­reskedelmi miniszter. A Több gyakorlati bemutatót lító vállalatokkal azt is, Himnusz elhangzása után rendeznek, ismertetik az új hogy csak olyan termékeket Szurdi István mondotta el fogyasztási cikkek célszerű mutathatnak be, amelyek megnyitó beszédét. használatát, kezelését A már megvásárolhatók, vagy — Ismeretes, hogy az év- kiállítók között szerepel két 1970-ben gyártásra, illetve ről évre növekvő igények kl- külkereskedelmi vállalatunk, forgalomba kerülnek. A ter­elégítéséhez szükséges árukat amelyek importból származó mékek többségén — illetve elsősorban a hazai iparnak több ezer fogyasztási cikket ott, ahol az lehetséges — és mezőgazdaságnak kell mutatnak be. most feltüntették a fogyasz­biztosítania. Felkészülésük és — A múlt évben a Bu- tói árakat részvételük a vásáron azt dapesti öszi Vásárt csak- A . .j M ... bizonyítja: a legnagyobb és nem félmillió közvetlen fo- A t**2™ után a n^SnJdtó legstabilabb vevőjüknek a gyasztó kereste fe! A látót- ünnepség résztvevői körsétát belföldi fogyasztókat te- takkal általában elégedettek tettek a vásáron. Randevú a 24-esben A huszonnégyes szám va- Például: az 1969. évre ter- nagydíját nyerte el kiállított lóság: a Pamutnyomóipari vezett 46,6 millió helyett cikkeivel a vállalat, a Bara­Vállalat 600 négyzetméternyi 1970-re majdnem 56 millió nya megyei ipari vásáron pe­alapterületű pavilonját je- négyzetméter különféle tex- pig első díjat szerzett Pan­lenti a Budapesti öszi Vá- tíliát szándékoznak adni a nónia-fantázia elnevezésű sáron. A randevú egyelőre hazai kereskedelemnek. Eb- árujával, lehetőség: a vállalat szeret- bői a mennyiségből — nem Megkérdezték dr. Tatár ne ezen a helyen is talál- kis büszkeséggel emlegetik Józsefet, a vállalat gazda­kát adni üzleti partnereinek. — már csak hatmillió négy- sági igazgatóját: mi törté­Vég László vezérigazgató zetméter nincs árucikk sze- nik akkor, ha most az őszi úgy mondotta a sajtó kép- rint lekötve, de már erre vásáron megtetszik a közön­viselőinek: Gyártmányaink vonatkozólag is ismerik a ségnek egy ajánlott kelme, teljes körét megkülönbözte- partnerek igényeit. Remélik, tés nélkül ajánljuk fel a hogy most az őszi vásáron a kereskedelem azonban mégsem rendel belőle. A sikerül nyélbe ütni az üz- válasz szerint a vásár 10 napja alatt alapos rétegvizs­gálatot folytatnak. Ha egy árucikk iránt jelentős ér­fogyasztóknak. Ez a hat éve alakult ver- letet, tíkális nagyvállalat, amely- Nemcsak termelnek tehát, hez a szegedi textilművek hanem kereskednek is. El is tartozik, úgy látszik, ko- kell adni az árut, hogy él- deklődés nyilvánul meg, ak­molyan érzi, hogy új szelek ni, fejlődni tudjon a válla- kor a vállalat saját kocká­fújdogálnak! Nem várja tét- iat. Ezért különösen nagy zatára legyártja akkor is, lenül a sült galambot, ha- gondot fordít a vásárlók igé- a kereskedelem nem kér nem fülel, kutat, szimatol a nyeinek felmérésére. Műsza- belőle. Ez esetben úgy jut megélhetési lehetőségek ki gárdája következetesen hozzá a vásárló, hogy a utan. Vagyis: megpróbál jól arra törekszik hogy min- PNYV szétküldi saját min­gazdálkodni. A vállalat 24 dig tetszetős és kelendő ru- taboltjaiba, amelyből ötöt ezer munkása és alkalma- haneműt állítson elő Hat nyitnak az országban: Buda­zottja ezt el is várja a veze- év alatt közel 100 új ter- Pesten, Szegeden és Pé­tőségtől. mékkel dicsekedhetnek. S csett- De irodájuk is lesz a Jóllehet a vállalat termé- nem is akármilyennel. Idén fővárosban, ahol a kereske­keinek mintegy 60—70 száza- tavasszal a BNV nagydíját delem képviselőit szívesen lékát exportálja, egyre töb- érdemelték ki, a szegedi ipa­bet ad el belföldi piacon is. ri vásáron a városi tanács Paradicsom­szezon A Szeged! Konzervgyárban napról napra szemben 485 vagon sűrítmény előállítását több paradicsomot dolgoznak fel: a fősze- tervezik. zonhoz érkezett ez a munka. A sűrítmény- Képeink: Egy frissen érkezett szállít­nek. lecsónak, illetve savanyúságnak való mány; a szövetkezetiek szép paradicsomot rakományok már elérik a napi 20-25 va- küldtek az üzemnek. - A sürítőnél A pa­' .... ..... . radicsom mintegy 90 szazalékat suntmény­gont, a továbbiakban pedig jóval meg is nek doIgozzák fe, a legkorszerűbb gépek haladják ezt. Idén jelentősen nő a feldől- segítségéve! Ennek zöme pedig kUlföldre gozott mennyiség. A tavalyi 295 vagonnal kerül, Angliába, Belgiumba exportálják. látják üzletkötések céljából. A pavilonban 50-féle ruha­anyag kapható a vásár tíz napján. Csak dicsérhető, hogy a látogatókat a Szivár­vány Áruház szakképzett eladói szolgálják ki igen ízlésesen kiképzett üzletrész­ben. Kár azonban, hogy csak a csarnok főbejáratától jobbra elhelyezett áruk el­adók, a középütt és bal ol­dalt bemutatottak megvásár­lására 1970-ig kell várni. F. N. L I

Next

/
Thumbnails
Contents