Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-04 / 204. szám

Legújabb TECHNIKA HELYFOGLALÁS SZÁMÍTÓGÉPPEL. A Siemens cég a Lufthansa légitársasággal együtt olyan elektronikus hely­foglaló rendszert fejlesztett ki, mely megfelel a korszerű íégiforgalom követelményeinek. A központ a frankfurti repülőtér centrumában található, két adatfeldolgozó egy­ségből áll. 12 nagyvárosban és több repülőtéren összesen 200 jegyiroda áll közvetlen kapcsolatban a központtal. Fel­vételünk helyfoglaló irodában készült, ahol számítógéppel vizsgálják meg, van-e még hely a repülőjáratra KISEBB MÉRETEK, NAGYOBB SEBESSÉG — ez a számí­tógép-fejlesztő szakemberek jelszava. Felvételünk erős na­gyításban zöldborsókat ábrázol, melyekhez mérten még ki­csinek számít a ferritgyűrűket tartalmazó üvegfiola. A 0,35 mm átmérőjű gyűrűkből egy-egy darab alig 0,25 mg súlyú, a fiolában 1000 Ilyen gyűrű van. Egy számítógép mágnes­magos tárolója több millió ilyen gyűrűből épül fel i Áz esélyesek győztek az NB l-ben Kézilabda MNK Befejeződtek a kézilabda MNK-körmérkőzések. Az utolsó forduló eredményei • Női mérkőzések: Szegedi Ifjú Gárda—Apátfalva 19:5, Apátfalva. Szentesi VSC— Szentesi Kinizsi 5:4. Szentes, vezette: Plavetz. Férfi mérkőzések: Mind­szent—H. METRIPOND 26:17 (15:10). Mindszent, ve­zette: Hornyik és Markovics. Szegedi Építők—Deszk 49:15 (23:5). Deszk, vezette: Kii­ment. Szegedi Textilművek —Szegedi Kábelgyár 33:13 (15:4), Szeged, Hunyadi ter, vezette: Kiss és Szekeres. A körmérkőzések befejez­tével a két női és a két férficsoportból az első két­két helyezett jutott tovább. A nőknél a Szegedi Textil­művek. a Szegedi Ifjú Gár­da. a Szentesi VSC a H. METRIPOND. a férficsapa­tok közül a Szegedi Textil­művek, a Szegedi Építők, a Mindszent és a Szentesi KMTE lett a továbbjutó. A továbbjutott 8 csapatot ösz­szesorsolták a megyei NB-s csapatokkal, a következő pá­rosításban: Nők: Szegedi Textilművek —Makói VSE. Sz. Ifjú Gar­da—Szentesi Fáklya, Szente­si VSC—Szegedi Tanárkép­ző. H. METRIPOND—H. Spartacus. Férfiak: Szegedi Textilmű­vek—HÓDIKÖT. Szegedi Építők—Szegedi Előre, Mind­szent—Makói VSE Szentesi KMTE—H. Hunyadi. Mivel a megyei kézilabda­bajnokság őszi idénye a hét végén megkezdődik. az MNK következő fordulóját szeptember 10—11-én, hét­közben játsszák a csapatok. Itt már kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem, pá­lyaválasztó minden esetben az alacsonyabb osztályú csa­pat. Tegnap, szerdán nyolc NB l-es labdarúgó-mérkőzést bo­nyolítottak le, amelyek a várt eredményekkel végződ­tek. A Bp. Honvéd és a Va­sas idegenben győzött, ugyan­csak megszerezte a két pon­tot az Űj pesti Dózsa és a Ferencváros is, s így az él­csoport helyzete nem válto­zott. A kiesési rangadón az Egyetértés biztosan nyert, de ennek ellenére továbbra is igen nehéz helyzetben van. Szerdai eredmények: Diósgyőr—MTK 1:1 (0:0) Hungária út. 5 ezer néző. V.: Kamarás dr. A 12. percben az MTK­ból Kiss hagyott ki óriási le­hetőséget: a kapu torkában hibázott. A Diósgyőr részé­ről a 24. percben Horváth lőhetett volna gólt. A 76. percben azután vá­ratlanul a Diósgyőr szerezte meg a vezetést: baloldali tá­madás végén a középen álló Horváth elé pattant a labda, és a középcsatár a kapuból kimozduló Lanczkor mellett nem hibázott (1:0). Nem so­káig örülhettek azonban a vendégek a gólnak, mert alig egy perc telt el és Mártha egyenlített (1:1). Egyetértés—Eger 3:0 (0:0) Soroksár. 3000 néző. V.: Emsberger. Az Egyetértés mindjárt tá­madásba lendült, de az eg­riek jól védekeztek. Sok volt a pontatlan átadás. A 35. percben Karába kapura tört. a felpattanó labdát Salcza kézzel érintette, a 1 l-est Ha­rangi a bal alsó sarok felé lőtte, de a labdát Landi elve­tődve megfogta. A 48. perc­ben Kuharszki több védőt is kicselezett, s a bal sarokba lőtt (1:0). Az 52. percben Mo­hárcík átadását Halápi érté­kesítette (2:0). majd a 68. percben Mohácsik csapata harmadik gólját lőtte (3:0). Rába ETO—Salgótarján 2:0 (1:0) Győr, 7000 néző. V.: Ka­posi. Változatos játék után a 41. percben szerezte meg a Győr a vezetést: Somogyi bal ol­dalról ívelt szögletét Győrfi középről fejjel a kapu bal oldalába csúsztatta (1:0). A 81. percben Somogyi a jobb­szélen elfutott,beadását a be­robbanó Korsós egy méter­ről a kapuba továbbította (2:0). Alacsony színvonalú mérkőzés volt. Bp. Honvéd—Dunaújváros 3:0 (2:0) Dunaújváros, 4000 néző, v.: Schopp. A második percben már gólt értek el a vendégek: Szurgent beadását Tichy csúsztatta tovább és Kocsis 5 m-ről a kapu baloldalába talált (1:0). A 40. percben Kocsis beadását Ajtony Szurgent elé fejelte, aki Oláh kíséretében 6 m-ről a léc alá bombázott. A 80. percben esett a mérkőzés 3. gólja: Tichy két lépésről nem hi­bázott (3:0). A Honvéd tar­talékosan is jól játszott, a hazaiak csatársora egy-két jó helyzetet kihagyott­Vasas—Komló 3:1 (2:0) Komló, 8000 néző, v.: Bi­róczky. A Vasas a tizennegyedik percben vezetést szerzett: Puskás nagyszerűen szöktet­te Müllert, a fiatal csatár védhetetlen lövést küldött a kapu közepébe (1:0). A 40. percben Puskás a védők kö­zött kiugrott és nyolc njé­terrői a kapu jobboldalába helyezte a labdát (2:0). A 64. percben a Komló szépített, Pataky 18 m-rcl a jobb felső sarokba lőtt (2:1). A 81. percben Farkas csaknem a félvonaltól kapura tört, a védők nem tudták tartani és a csatár tíz m-ről a jobb sarokba lőtt (3:1). Küzdel­mes mérkőzésen a Komló elszenvedte idei első hazai vereségét. Ü. Dózsa—Pécsi Dózsa 2:1 (2:0) Megyeri út. 18 000 néző, v.: Vadas Gy. Góllövő: Dunai II. (2), 111 Köves (32, 39. és 78. perc). A várakozásnak megfele­lően a rendkívül heves, igen jó iramú mérkőzést vívott a bajnokság élén álló Üjpesti Dózsa és a jelenlegi legjobb vidéki együttes, A bécsiek alaposan megszerveztek vé­delmüket. de nem álltak be csak védekezésre, amint le­hetőségük nyílt, gyors és nem egyszer veszélyes táma­dásokat vezettek. Az idény egyik legszínvonalasabb mérkőzését láthatták a né­zők, az újpestiek a helyze­tek alapján nagyobb arány­ban is győzhettek volna. Ferencváros—Tatabánya 3:0 (2:0) Népstadion. 15 000 néző. V.j Magyar. A 3. percben a játékvezető 1 l-est ítélt, a büntetőt Szőke a léc alá vágta (1:0). A 23. percben Rákosi a 16-os sar­kánál szabadrúgáshoz tette le a labdát, lövése után Sző­ke előbb hibázott, de aztán másodszorra félmagasan küldte a labdát a kapu jobb oldalába (2:0). A 76. perc­ben már a harmadik gólnak örülhetett a ferencárori szur­kolótábor: jooboldali táma­dás végén Szőke beadását Katona értékesítette (3:0). Csepel—Szombathely 1:0 (1:0) Csepel. 4000 néző. V.: Szil­vási. A Szombathely védekezés­re rendezkedett be. a hazai csapat nagyon álmosan ját­szott. A 38. percben Major a jobb oldalon befelé cselezett és 16 méteres váratlan lövé­se a jobb felső sarokban kö­tött ki. A bajnokság állása Ü. Dózsa 21 16 3 2 64:20 35 Dp. Honvéd 21 13 6 2 47:18 32 i eroncváros 21 14 4 3 46:19 32 Vasas 21 12 2 7 55:33 26 Csepel 21 10 5 6 29:21 25 Pécs 21 10 4 7 27:24 24 Rába ETO 21 9 5 7 41:30 23 Tatabánya 21 8 3 10 25:32 19 MTK 21 7 5 9 32:41 19 Diósgyőr 21 6 6 9 22:33 18 Salgótarján 21 6 3 12 16:29 1.5 Komló 21 3 9 9 14:26 15 Szombathely 21 4 7 10 17:38 15 Dunaújváros 21 5 4 12 17:39 14 Eger 21 4 5 12 19:45 13 Egyetértés 21 3 5 13 18:41 11 Sok résztvevő, ELEKTRONIKA AZ EMBER HELYETT. A numerikus ve­zérlőberendezés átveszi a korszerű szerszámgépek irányítá­sát. a műhelyrajzon megadott felület. ív a vezérlőberen­dezés munkája nyomán a kívánt pontossággal, emberi be­avatkozás nélkül, gazdaságosan készül el. A vezérléshez szükséges programot lyukszalagon tárolják Az evezőssport érdekében 8 WLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1969. SZEPTEMBER 4. Hosszú szolgálat után a héten nyugalomba vonult Soós István, a szegedi eve­zősök népszerű szakvezető­je A Szegedi Postaigazgató­ságon dolgozott, de emellett — egy kis túlzással — el­mondható. hogy 12 év óta még egy munkahelyet tölt be: ő a SZEOL evezős-szak­osztályának edzője. Ilyenkor nyáron minden délután az ifjúsági vízitelepen, vagy a Tiszán található, télen pe­dig vagy az újszegedi li­getben tart futóedzést, vagy pedig fiaival és lányaival tornateremben dolgoznak. A postaigazgatóságon so­hasem hanyagolta el a mun­kát a sport miatt, inkább minden szabadidejét felál­dozta az evezősökre. De mi lesz most. hogy mint postás pihenőre tér? Ezt kérdeztem tőle a hét végi szolnoki ver­seny után az ifjúsági vízi­telepen. — Ezentúl minden időmet az evezőssport felkarolásara fordítom — mondta moso­lyogva Soós István. — Már a napokban toborzást tartok, itt a vízitelepen. Szívesen látunk fiatalokat. 13 és 15 év körüli fiúkat és lányo­kat. akik kedvet éreznek a nagyon szép. nagyon egész­séges. de nehéz sportunk itár.t. Egyetlen kikötésem van csak a jelentkezőkhöz: magas termetűek legyenek, mert ez az első és talán leg­fontosabb feltétele annak, hogv valakiből jó versenyző váljék ... — Hajóink vannak, fel­szerelésben nincs hi-any — folytatta az edző —. s így nem okozna nehézséget újabb fiatalok bekapcsoló­dása. Bízom abban, hogy most, az iskolaév elején, lesznek jelentkezések. Ha nem. akkor ellátogatok a szegedi középiskolákba. és megkéren a testnevelő ta­nárokat, engedjék meg nc­l'.em, hogy evezősöket vá­lasszak a diákok közül... Szeretném elérni, hogy liá­nom év múlva olyan virágzó evezős élet legyen Szegeden, mint amikor még én verse­nyeztem. A húszas és a har­mincas években országos hí­rük volt a szegedi evezősök­nek, felvettük a küzdelmet a budapestiekkel is. Most is ki kell használnunk a Tisza adta lehetőségeket Szege­den ... Hatvan év nagy idő egy ember életében. Éppen ezért dicséretre méltó, hogy Soós István most is tele van ter­vekkel. munkakészséggcl, agilitással. Célkitűzése nem egykönnyen valósítható meg. de akik ismerik őt. tudják, sok nehézséget leküzdött már. és nyilván tovább is sikerrel dolgozik majd ked­venc sportja érdekében. Metzger Károly HOGYAN TIPPELJÜNK? Szolnak (10.)—Videoton (1.) 2 x Bp. Spart. (11.) — Kecskemét (7.) 1 Sz. MAV (15.)—Elóre (14.) 1 x ZTE (5.)—Szállítók (12.) 1 Oroszlány (2—3.)—Pécs (4.) 1 Fűzfő (6.)— MAV-DAC (2.) X 2 Máza (16.)—Pápa (4.) 1 x Bauxitbányász (10.) — Kaposvári Kinizsi (11.) 1 EVTK (14.)—BEAC (10.) 1 Gyula (11.)—Bocskai (9.) 1 x Cegléd (7.)—MGM Dcbr. (12.) 1 Mezőkovácsháza (16.) — KISTEXT (5.) 1 2 DVSC (1.)—Szolnok (2.) 1 Pótmérközések: 1 (Zárójelben a csapatok helye­zési szamát közöljük.) Az idei Csongrád megyei asztalitenisz csapatbajnokság az elmúlt évekhez viszonyít­va fejlődést mutat. A fér­fiaknál két csoportban 17 együttes verseng egymással és a nőknél is eddig el nem ért magas létszámú a me­zőny. Nemcsak hogy sok a résztvevő, de a színvonal is javult. A férfiaknál a Szegedi Kender második csapatának nagy küzdelem árán sikerült az egyre jobban erősödő Ásotthalom előtt megszerez­nie az elsőséget. A Kender szeretne bejutni a jövő évi NB III-ba. Az ásotthalmiak szereplése kellemes meglepe­tés. Szépen javult a Szentesi Spartacus és újra számottevő szerepet játszik a bajnokság­ban a Csongrádi SC is. A -nők mezőnyében a Sze­gedi Kender biztosan tartja első helyét, ök az NB II-be szeretnének visszajutni. A Szentesi Spartacus mindig lelkesen küzdő együttese esé­lyes pályázója lenne az 1970­ben esetleg megrendezésre kerülő NB Ill-nak. Külön jó színvonal dicséret illeti a Szegedi Ter­vezők SE férfi- és női csa­patát a sikeres szereplésért. A tavaszi végeredmény. Férfi I. osztály: 1. Szegedi Kender I! 16 pont. 2. Asott­halom 14, 3. Szentesi Spar­tacus 13, 4. Szegedi Kender III. 12, 5. Csongrádi SC 11 pont. 6. SZEOL II. 7. 7. Hód­mezővásárhelyi MEDOSZ II: 6, 8. Makói Spartacus 5. 9, Szegedi Spartacus 2, 10. Sze­gedi Kábelgyár II. pont nél­kül. Férfi II. osztály: 1. Sze­gedi Tervezők SE 12 pont. 2. Szegedi Kender IV. 8, 3. Sze­gedi Textilművek 8, 4. Sze­gedi Kender V. 6, 5. SZEOL III. 4. 6. SZEOL IV. 2. 7. Szegedi Felsőfokú Élelmi­szeripari Technikum 2 pont. Nők: 1. Szegedi Kender 14 pont. 2. Szentesi Spartacus 12. 3. Szegedi Tervezők 10; 4. Szegedi Kender II. 8, 5. Hódmezővásárhelyi Sparta­cus 6, 6. Szegedi Textilmű­vek 4. 7. Szegedi Felsőfokú Élelmiszeripari T. 2, 8. Sze­gedi Spartacus II. pont nél­kül. S=Q=R=0=K=B=A=N A mai, csütörtöki szegedi sportműsor. Kézilabda: Sz. Építők—Sz. Spartacus fér­fiak, idénynyitó megyei mér­kőzés. Kisstadion, 5 óra. Röp­labda: Sz. Spartacus—Sz. Kender nők, NB l-es helyi rangadó. Tisza-parti Gimná­zium. fél 5. Teke: SZAK— Sz. IKV megyei mérkőzés. SZAK-pálya. 7 óra. * Két sportágban most ren­dezték meg a szegedi járási spartakiádok döntőit. Kézi­labdában. Nők: 1. Móraha­lom. 2. Dorozsma, 3. Zsombó. Férfiak: 1. Dorozsma, 2. Kis­telek, 3. Algyő. A lövészver­senyen Lajkó György (Bor­dány). Lele Levente (Dóc) és Polyák János (Bordány) győ­zött korcsoportjában. A ván­dordíjat a hordónyiak sze­rezték meg. * Szombaton a szegedi öreg­fiúk kézilabda-csapata a pé­csi öregfiúkkal mérkőzik az újszegedi Kisstadionban, dél­után 4 órai kezdettel. A sze­gedieknél Debreceni. Bole­man. Szatmári, Szűcs. Ludó­nyi, Patócs. Lantos, Megveri, Csizek és Borsónyi dr. ját­szanak. DÉLMAGYARORSZÁG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. - Főszerkesztő: F. Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magvar Tanács­Köztársaság útja 10.. telefon: 13-535. 13-003 — Felelős kiadói Kovács László. - A lapot nyomia: Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 28. (Index: 29 053). — Előfizetési díj egy hónapra 30 forint A

Next

/
Thumbnails
Contents