Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-28 / 225. szám

Á legfrissebb eredmények Gyaloglóbajnok SPORT Ez a helyzet az NB ll-ben A vasárnapi mérkőzések­kel a labdarúgó NB II-ben is elkezdődik a hajrá a baj­noki cimért, a helyezése­kért és a bentmaradásért. A legutóbbi fordulóban az SZVSE szerencsés körülmé­nyek között megszerezte mind a két pontot a Szol­noki MÁV ellen, a Dózsa viszont Cegléden, mint mór az idei bajnokság során többször, megint az utol­só percekben volt kényte­len lemondani arról a pont­ról, amelyre éppen jelenle­gi nehéz helyzetében égetően szükség lett volna. Ma. a Vasutasban Kecske­méten Karsai még mindig nem játszhat. Simái is sé­rült. de játékára számíta­nak. Tóth II. eltiltása vé­get ért, s ezért ott lesz a csapatban. Vasárnapi ellen­felük a Kecskeméti TE a 14. helyen áll, a Szegedi Dó­zsától mindössze egy pont a hátránya. Ha a Vasutas pon­tot szerez Kecskeméten, so­kat segítene a Dózsa csapa­tán. A Szegedi Dóz&a helyzete továbbra is nehéz. Az együt­tes küzdőszelleme sokat ja­vult. de még mindig nem kielégítő. A gyulai együt­tes ma komoly ellenfélnek ígérkezik, jelenleg a 7. he­lyen áll. A lila-fehéreknél egyébként több játékos inf­luenzás. ezért csak a mér­kőzés előtt állítják össze a csapatot. S. M. Repülőgép­katasztrófa A bolíviai Santa Cruz és Cochabamba között pénteken eltűnt a Lloyd Aereo Bo­líviando légitársaság egyik utasszállító repülőgépe. A gé­pen 71 személy tartózkodott, közöttük a legerősebb bolí­viai futball-csapat 15 tagja és két edzője. A légierő azonnal elrendelte az eltűnt Kép keresését, de szombaton reggelig még nem bukkantak nyomára. Amennyiben ka­tasztrófa történt és a gép le­zuhant. az „nemzeti kataszt­rófa" lenne, mivel ez a fut­haM-csnpnt teszi ki a bolí­viai válogatott nagy részét. Tegnap, szombaton folyta­tódtak a labdarúgó NB I küzdelmei. Két mérkőzést játszottak: Vasas—Csepel 2:0 (1:0) Fáy utca, 6 ezer néző. Ve­zette: Petri. Góllövő: Farkas (5. perc), Puskás (75. nerc). Az 52. percben Farkas tizen, egyesét Fa tér kivédte. Salgótarján—MTK 1:0 (0:0) Salgótarján, 4 ezer néző. Vezette: Vízhányó. Góllövő: Jeck (69. perc, tizenegyes­ből). A győztes gól történe­te: Jeck a baloldalon vezette a labdát, a 16-osan belülről kapura lőtt. Lanczkor kiütöt­te Kriskó felé, aki felugrott, közben Csetényi támadta, a tarjáni csatár elesett. A já­tékvezető 11-est ítélt, de az MTK reklamációja miatt huzavona előzte meg a bün­tető végrehajtását. Aztán Jeck a jobb felső sarokba lőtte a labdát. Labdarúgó NB I B-s ered­mények: Pécsi Bányász— Székesfehérvárt MAV 1:1 (Irt)) Pécs. 1500 néző. V: Borzá­si. Góllövők: Barthal, illetve Rácz. Gyenge mérkőzésen a vendégcsapat közelebb állt a győzelemhez. Előre—Szolnoki MTE 1:1 (1:1) Knopp Imre utca 600 néző, V: Zsolt. Góllövők: Bata, il­letve Hlmer. A hazaiak töb­bet támadtak, de a vendégek jól védekeztek. NB II Keleti csoport: K. Tűzálló—Cegléd 2:1 Kiskunfélegyháza—Debre­ceni Bocskai 4:1 MGM Debrecen—Mezőko­vácsháza 7:3. NB M Békéscsabai Agyagipar— SZAK 1:1 (1:0) NB III-as labdarúgó-mér­kőzés. Újszeged. Vezette: öze (Bács megye). Agyag­ipar: Unyatinszki — Mity­kó, Túróczi, Láza II., Jancsó, Vasas, Kuti, Farkas, Seregi, Tóth, Petrina (Rétlaki). Sze­gedi AK: Varga — Vass II, Olasz, Sándor, Csanádi, Ka­sza (Pusztaszeri), Bán, Vass I., Biltsik, Gábor, Tóth. Változatos játékkal kez­dődött a mérkőzés. A 9. percben egy keresztbe vá­gott labda okozott izgal­mat a SZAK kapuja előtt, majd a másik oldalon Bilt­sik 16 méterről leadott lö­vése célt tévesztett. Nem történt különösebb esemény, bár az iram élénk volt, mindkét csapat lelkesen küz­dött. A 22. percben várat­lanul megszerezte a veze­tést az Agyagipar: bal olda­li támadás közben Tóth be­adott, Kuti átlépte a labdát és végül Seregi az ötösről a hálóba lőtt. 1:0. A gól fel­lelkesítette a vendégcsapatot, s több veszélyes támadást vezetett, bár a szünet előtt a SZAK egyenlíthetett vol­na, de Biltsik fejese a ka­pufát találta el. A második félidőben so­kat támadott a SZAK. a csabai védelem nagy mun­kát végzett. A 13. percben a szegediek ismét egyenlítési alkalmat szalasztottak el: Bán jó helyzetben 14 méter­ről hibázott. A 21. percben Biltsik 20 méteres szabad­rúgása „hajszállal" kerülte el a felső sarkot. A vendé­gek csak a 23. percben vezet­ték az első veszélyes tá­madásukat, ebben a játék­részben, amikor Varga a bel­sők elől kifutással hárított. Később Bán nagy lövése adott munkát Unyatinszki­nak. A 29. percben Biltsiket a 16-oson belül szabályta­lanul akasztották, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Pusztaszeri a bal alsó sarokba küldte. 1:1. A hátra levő időben továbbra is a SZAK kezdeményezett többet, mégis a legvégén a vendégeknek volt egy kapu­falövésük. A cserejátékos­ként beállt Rétlaki lövése a felső kapufáról vágódott vissza a mezőnybe. Végig élénk iramú, küz­delmes találkozón szünetig az Agyagipar játszott terv­szerűbben. Fordulás után a SZAK bizonyult jobbnak, meg is nyerhette volna a mérkőzést, de a szegediek mindig magas labdákkal ját­szottak, azokat pedig a jól fejelő csabai védők rendre hárították. Az eredmény reá­lisnak mondható. Jó: Tú­róczi. Jancsó, Farkas, illet­ve: Bán, Csanádi, Pusztasze­ben forgott, de a támadók elkapkodták a kapu előtti lehetőségeket. Az eredmény igazságos. Jó játékvezetés. Seller István SZEOL—Szegcdi Kábelgyár 11:5 NB III-as férfi asztalite­nisz-csapatok mérkőzése. A SZEOL-ból Szeles Endre há­rom, Szemendri Sándor há­rom, Berger Zoltán három, dr. Fenyvesi György két győzelmet aratott, a kábel­gyáriak közül Papp József kétszer, Csamangó Ferene kétszer, dr. Bálint János egyszer nyert. Az asztalitenisz NB III őszi idényéből eddig három fordulót játszottak. A SZEOL együttese egy ponttal lema­radva a Békéscsaba mögött a második helyen áll. A Ká­belgyár a kiesés elkerüléséért küzd. A bajnokságból még hat forduló van hátra. Bp. VTSK—SZEOL 3 KI (11, 8, 14) NB Il-es férfi röplabda­csapatok mérkőzése, Újsze­ged, Kisstadion. Vezette: Filippinyi (Békéscsaba). Tervszerűbben játszott a budapesti csapat, és arány­lag könnyen nyert. Jő: Richter. Ecseri. illetve: Ka­tanios, Cs. Farkas. A SZEOL csapata az őszi idény első négy mérkőzését elvesztette, s így továbbra is nagyon nehéz helyzetben van. Metzger Károly felvétele Edzésen a Tisza-parti SZEOL-stadionban N. Metzger Károly A 624-es számú ITSK Szeptemberben új idény kezdődött az iskolák sport­életében ls. Benépesültek a pályák és a tornatermek, fo­kozott intenzitással indult a munka. Nem kivétel ez alól a 624-es Iparitanuló Intézet sem, ahol Lehóczky János testnevelő tanár foglalkozik a fiatalokkal. Érdekes, hogy saját sportkörük van. Az 1964-ben megalakult egyesületben a birkózó­szakosztály Benkő Gyula ed­ző irányításával működik. A mintegy száz igazolt ver­senyző heti két tréningen vesz részt. A lelkes, kitűnő fizikumú fiatalok munkája eredményes, hiszen jelenleg többen tagjai az ifjúsági vá­logatott keretnek. Közülük kiemelkedik ifj Benkő Gyu­la, aki a szegedi birkózó­sport egyik ígéretes remény­sége. A tanulmányaikat be­fejező versenyzők az SZVSE­ben folytathatják a birkó­zást, ahol megfelelő feltéte­lek biztosítják a további fej­lődésüket. Fiú és leány kézilabda­csapatuk 1967-ben játszotta első mérkőzését. A középis­kolás bajnokságban a fiúk a harmadik helyen végeztek, s a téli terembajnokságban is helyezett volt a 624-es ITSK. Évről évre népszerűsödő, és tagokban is egyre gyarapodó szakosztály az ITSK-ban a természetjáróké. A túrázók programja rendkívül gazdag őszi kirándulásokban. A lab­darúgócsapat megnyerte az 1968—69. évi Csongrád me­gyei középiskolás bajnoksá­got, és ez igen szép telje­sítmény. Említést érdemel­nek még a sakkozók, a lö­vészek és a vivők, akik szin­tén jól képviselik az iskola színeit. Problémáktól sem mentes az új idény a 624. számú ITSK-ban. Az iskola rendel­kezésére álló 12x16 méteres tornaterem nagyon kicsi, a tanulók 1800-as létszáma mellett. Jövőre atlétikai szakosztályt szeretnének lét­rehozni, és ennek szervezése most van folyamatban. J. Z. Szegedi Spartacus— Alsóvárosi MAV 2:2 (2:1) 'Megyei bajnoki labdarúgó­mérkőzés. Szabadság tér. Vezette: Kallai (Szolnok me­gye). Spartacus: Schwarcz — ördög. Papp, Takács, Soly­már, Virágh, Varga, Balogh, Balek (Megyeri), Tutrai. Só­ki. Alsóváros: Katona I. —• Suhajda (Jójárt), Domonkos, Hódi. Katona Katona IIT., Szabó. Zsureik (Gémes), Gábor. Fodor, Nagy, Az elején erósen támadott a Spartacus. Ennek eredmé­nyeként a 12. percben Tut­rai 16 méterről nagy gólt lőtt. 1:0. Közvetlenül utána Balogh a jobb oldalon fel­futott, és jól eltalált labdá­ja a kapufa tövéről a há­lóba pattant. 2:0. Ezek után az Alsóváros magára talált, és szépített az eredményen: egy előrevágott labdát Zsu­rek a felső sarokba lőtt. 2:1. Fordulás után fokozó­dott az iram. A hazaiak tá­madtak továbbra is. és a 18. percben megtörtént az egyenlítés. Katona II. előre­vágta a labdát, Zsurek le­vette, majd 12 méterről is­mét a felső sarokba talált. 2:2. Utána hullámzó volt a játék. Mindkét kapu veszély­A SZEOL összeállítása A Szegedi EOL labdarúgó­csapatának mai várható ösz­szeállítása a következő: Gi­licze — Várhelyi III.. Ma­gyar, Dezsőfi, Molnár — Pi­kó, Dávid — Mészár, Varga, Vass, Vörös. Cserejátékosok Nemes és Székely, CSONGRÁD MEGYEI IFJÚSÁGI LABDARÜGÖ­BAJNOKSAGOK Gerber János-csoport 1. Csongrád Ul(! I ti US 34 2. Alsóváros IS IS 2 2 59:15 52 3. Dorozsma 19 13 1 5 46:20 27 4. Metripond 19 12 2 5 40:25 26 5. Mindszent 19 U 4 4 32:26 26 6. Apátfalva 19 9 5 5 39:21 23 7. Sz. Spart. 19 7 1 7 36:37 19 8. Szentesi K. 19 S 2 9 33:29 IS 9. Sz. Kender 1* 7 3 9 35:36 17 10. Sz. Postás 19 5 5 9 27:52 15 11. Kistelek 19 6 3 12 31:54 11 12. M. Spart. 19 2 5 12 21:4* 7 13. Sz. Epltők 19 2 2 15 16:36 6 14. Szórcg 19 1 1 17 2:92 3 A Makói Spartacustól 2 bün­tetőpont levonva. Grandpierre Csaba, a Szegedi VSE atlétája arany­éremmel tért haza a serdülők országos bajnokságáról, Bu­dapestről, ahol az 5 km-es gyaloglásban bizonyult leg­jobbnak. A 16 éves fiú több mint két éve foglalkozik az atléti­kának ezzel az egyik legne­hezebb, legtöbb kitartást kí­vánó ágával, és mint győzel­me bizonyítja, nem ered­ménytelenül. A sport iránti szeretetét édesapjától örö­költe, aki régebben szintén gyalogló-versenyző volt. S mikor azt kérdezik tőle, mi­ért választotta ő is ezt a sportágat, mosolyogva, rendszerint Móricz Zsig­mond szavaival válaszol: „Gyalogolni jó..." A MÜM 600 sz. Iparita­nuló Intézet és szakközépis­kola tanulója. Mint ipari ta­nuló a dorozsmai gépállo­máson dolgozik. Délelőttön­ként igyekszik az iskolában, vagy a munkahelyén helyt állni, délután a sportpályán rója a köröket, este pedig tanul. Saját bevallása sze­rint két és fél év alatt 10 ezer kilométert gyalogolt, ez pedig napi 10—12 kilométe­res átlagnak felel meg. Min­dennap edz, mert a jó ered­mények eléréséhez ma már alapos felkészülés szükséges. Elmondta még Grand­pierre Csaba, hogy a sport­ban nagyon sokat köszönhet edzőjének, Kakuszi Ferenc­nek, valamint Antal Andor válogatott versenyzőnek, akik mindenben elősegítik fejlődését. Jövőre már ifjú­sági sorban lesz, és tervei közé tartozik, hogy az ifi­bajnokságon is aranyérmet akar szerezni..; Visszapillantás Valamikor a Móravárosi TE labdarúgó-csapa­tának játékosai vasárnap délelőtt tartottak edzést. Mostanában ol­vasni az újság­ban, hogy az NB l-esek még va­sárnap délelőtt is lemennek a pá­lyára, ha délután játszanak. Nos, ez a móravárosi­aknál már a har­mincas években megvolt, azzal a különbséggel, hogy ők legin­kább csak vasár­nap délelőtt tré­ningeztek. A já­tékosok ugyanis KÜLÖNÖS EDZÉSEK i munkásember­ként kisiparosok­nál, kiskereske­dőknél, mai szó­val élve: masze­koknál dolgoztak. És mert a mun­kaidő akkor nem nyolc, hanem ti­zenkét óra is volt, rend szerint csak vasárnap délelőtt tudtak edzeni. Akkor a labda­rúgásban még nem ismerték a bemelegítést sem, csak a mérkőzés kezdete előtt né­hányszor kapura rúgdostak a játé­kosok. A móravá­rosi labdarúgók azonban már har­minc-negyven év­vel ezelőtt a be­melegítéssel is foglalkoztak. A vasúti töltés kö­zelében levő pá­lyájukon nem; volt öltözőhelyi­ség, és ezért a Cserepes sori tég­lagyárban öltöz­ködtek a játéko­sok. Ami pedig mintegy 600 mé­terre volt a pá­lyától, s azt fu­tólépésben meg­tenni — bizony — felért egy mai alapos bemelegí­téssel ... M. K, Madarász Mihály-caoport L SZEOL L 17 14 t - 92: 7 33 17 10 5 2 30:15 25 17 10 3 4 32:26 23 17 9 3 5 40:24 21 17 10 - 7 39:21 20 17 0 4 2. Sz. V zmfl 3. SZEOL n. 4. H. MEDOSZ 5. SZVSE 6. Móraváros 7. Sz. Dózsa 2. SZAK 9. Tápé 10. MTVSE 11. Kossuth SE S=0=R=0=K=B=A=N 5 33:26 20 17 * 3 9 24:33 15 17 * 4 9 24:23 14 17 4 4 9 16:43 12 17 5 I 11 25:49 11 17 3 2 12 19:58 8 12. Textilművek 17 -2 15 11:47 2 Kettős mérkőzés a stadionban VASARNAP. 1969. SZEPTEMBER 28. Labdarúgás. NB I B: SZEOL— Bp. Spartacus. Tisza-p&rU sta­dion, fél 4 (Balla Gy.). Előtte közös rendezésben szegedi Dó­zsa—Gyulát MEDOSZ NB Il-es találkozó, háromn. 2 (Szabó Z.). Megyei bajnokság: Sz. Építők— Csongrádi SC, SZAK-pálya, fél 4 (Bács megyei Játékvezető). KITE—Apátfalva, Kistelek, 3 óra (Szeghő). Szőregi Rákóczi—Sze­gedi Kender. Szőreg, fél 4 (Kó­szó). Sz. Postás—Szentesi Ki­nizsi, Juta-pálya, fél 4 (Polyák Z.). Előttük ifjúsági bajnoki mérkőzés. Ifjúsági bajnokság: Kossuth SE—SZVSE, repülőtér. 10 óra. Sz. Dózsa—H. MEDOSZ. Cserepes sor fél 11. SZEOL L— Makói TVSE, Tisza-parti sta­dion. fél 9. Megyei II. osztály Algyő—Baktó, Algyő, fél 4 (Mi­hály). Előtte Algyő—Baktó tar­talékbajnoki. Mórahalom—Nagy­mágocs. Mórahalom, fél 4 (Kuhn). Bordány—Deszk, Bor­dány, fél 4 (Móra). Kézilabda. NB II: SZTK—Kis­kunhalasi MAV nők. Kisstadion, 10 óra. Megyei bajnokság: Sz. Építők—Kistelek férfiak. Kis­stadion, háromnegyed 9. Sz. Konzervgyár—Sz. Ifjú Gárda nők. Kisstadion. 9 óra. Sz. Ken­der—Szentesi Kinizsi férfiak, Kisstadion, 10 óra. Sz. Sparta­cus—SZTK férfiak. Kisstadion, 10 óra. SZEOL—Hódiköt nők, Ady tér, 8 óra. Móralialom— Móravárosi Kinizsi nők, rnóra­halml Gimnázium, fél 9. Sz. Közgazdasági Technikum—H. Metripond nők, diákotthon, 10 óra. Kosárlabda. NB II: SZEOL— Bp. Helyiipar férfiak, Rókusi Tornacsarnok, 11 óra SZEOL— Bp. Ganz-MAVAG nők, Rókusi Tornacsarnok, negyed 1. Ökölvívás. Területi CSB: Sz. Dózsa—Gyulai MEDOSZ, fetnőtt és ifjúsági mérkőzés, Rókus! Tornacsarnok, 4 óra. Jövő vasárnap, október 5­én az IBUSZ és a SZEOL SC gyorsvonatot indít Kecs­kemétre a Dózsa—SZEOL NB I B-s labdarúgó-mérkő­zésre. A különvonatra olcsó áron biztosít jegyeket az IBUSZ szegedi irodája. Je­lentkezni csütörtökön délig, az IBUSZ-nál lehet. A jugoszláviai labdarúgó­bajnokságban a Vojvodina csapata nagyon gyengén sze­repel, az utolsó helyen áll. Ezért már Újvidéken is el­pártoltak egykori kedvence­iktől. A város legnagyobb borbélyüzletében, ahol pe­dig azelőtt mindenki lelkes Vojvodina-szurkoló volt, a sorozatos vereségek után le­vették a klub zászlaját. Bos­kov, az együttes sokszoros válogatott szakvezetője a bírálatok pergőtüzébe ke­rült. Elsősorban azért hi­báztatják, hogy nem állítja be a fiatalokat. Hiába, igaz a régi mondás: mindig az a jó játékos, aki nem játszik. * A Szegedi Postás SK 5—9 éves leányok részére művé­szitorna-tanfolyamot indít. Erre a Közgazdasági Szak­középiskolában (Gutenberg utca 11. szám) lehet jelent­kezni október 1-én, szerdán este 6 órakor, amikor az első edzést is megtartják. * Október 7-én Prágában játsszák a Csehszlovákia— Írország VB-selejtező labda­rúgó-mérkőzést * Az 1972. évi müncheni olimpiára egy év múlva már megkezdik a jegyek árusítá­sát. * Nemcsak az öregfiúk.;: A Csepel és a Bp. Postás 20 évvel ezelőtti női kézilabda­csapatai ismét megmérkőztek egymással. A két együttes­ben tíz volt válogatott sze­repelt. DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napllapla. - Főszerkesztő: C. Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanács­köztársaság útja 18., telefon: 13535. 13-403 - Felelős kiadói Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. BaJcsy-ZolUnszky o. 28. (Index: 29 053). — Előfizetési dM egy hónapra 9fl forint I

Next

/
Thumbnails
Contents